title

Page 1

171/2018 • 2018. JÚLIUS 28. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Nyilvános Trump tárgyalása a Playboy-modell elnémításáról Arról beszélnek, miként vásárolják meg a volt Playboy-modell Karen McDougal hallgatását

A CNN nyilvánosságra hozott egy 2016-os, két hónappal az amerikai elnökválasztás előtt rögzített hangfelvételelt, melyen Donald Trump és korábbi ügyvédje, Micahel Cohen hallható.

Két osztrák autópályaszakaszon 140-nel is mehetünk Az Osztrák Szabadságpárt fontos vívmányt ért el, jövő hónaptól az A1-es autópálya két szakaszán 140 km/h-ra emelik a megengedett sebességhatárt mindezt Norber Hofer, a párt közlekedésügyi minisztere jelentette be. Aportfolio.hutérképe alapján, aki éppen Melk - Oed, vagy a Knoten Hald – Sattledt távolságot igyekszik megtenni, az ezentúl akár végig 140-nel száguldhat az autópályán. Maga az A1-es amúgy Bécset köti össze Salzburggal, és mivel a szóban forgó szakasz mintegy 130 kilométeres, így a következő téli szezonban a Tirolba, Franciaországba, vagy éppen Olaszországba igyekvő magyar síelők akár 10 percet is nyerhetnek.

Robbantással kezdődött a választás Pakisztánban Öngyilkos merénylő robbantott Balokisztán tartomány fővárosában, Kvettában egy választóhelyiség közelében, nem sokkal azután, hogy Pakisztánban megkezdődött a parlamenti alsóházának újraválasztása. Az első jelentések szerint a merényletnek legalább 25 halálos áldozata van, köztük a választóhelyiséget biztosító rendőrök. A választás kimenetele kétesélyes, a Shehbaz Sarif vezette Muszlim Liga (PMLN) fej-fej mellett áll a híres, de már rég visszavonult krikettjátékos Imran Khan vezette Igazság Mozgalommal (PTI).

Arról beszélnek, miként vásárolják meg a volt Playboy-modell Karen McDougal hallgatását 2006-os, több hónapig tartó állítólagos viszonyáról Trumppal. A felvételt Cohen ügyvédje adta oda a CNN-nek. Az ügylet lényege, hogy Trump szeretette volna megszerezni McDougal beszámolójának kizárólagos jogait, hogy az máshol ne jelenhessen meg. A beszélgetés Cohen ügyvédje szerint azt támasztja alá, hogy Cohen törvényes keretek között szerette volna az ügyletet lebonyolítani, míg Trump készpénzzel fizetett volna. A felvételen Cohen azt magyarázza, hogy egy céget kell alapítani, hogy ahhoz kerüljenek a történet közlésének jogai. Trump értetlenkedik, Cohen közli, hogy fizetniük kell, és ekkor hangzik el Trump szájából a készpénz – cash – szó. A felvétel ugyanakkor nem túl jó minőségű, Trump jelenlegi ügyvédje Rudy Giuliani (a volt New York-i polgármester) például állítja, a szövegkörnyezet alapján szó sincs arról, hogy Trump – a nehezen nyomon követhető – készpénzzel akart volna fizetni. A felvétel létezésére a Cohen pénzügyeit firtató vizsgálat során, a múlt héten derült fény. Cohen volt Trump necces ügyeinek intézője, és amióta szorul körülötte a hurok, mindinkább hajlandónak tűnik az együttműködésre a hatóságokkal. Mindez igen rossz hír Trump számára, aki eddig tagadta a felvétel létezé-

sét, és hogy lefeküdt volna McDougallal. McDougal sztorijának jogait végül a Trump-közeli National Enquirer bulvárlap szerezte meg 150 ezer dollárért, majd "megölte", azaz sosem publikálta a történetet. A bírósági adatok szerint idén összesen 12 felvételt foglaltak le Cohentől. (Guardian,CNN) Arról beszélnek, miként vásárolják meg a volt Playboymodell Karen McDougal hallgatását 2006-os, több hónapig tartó állítólagos viszonyáról Trumppal. A felvételt Cohen ügyvédje adta oda a CNNnek. Az ügylet lényege, hogy Trump szeretette volna megszerezni McDougal beszámolójának kizárólagos jogait, hogy az máshol ne jelenhessen meg. A beszélgetés Cohen ügyvédje szerint azt támasztja alá, hogy Cohen törvényes keretek között szerette volna az ügyletet lebonyolítani, míg Trump készpénzzel fizetett volna. A felvételen Cohen azt magyarázza, hogy egy céget kell alapítani, hogy ahhoz kerüljenek a történet közlésének jogai. Trump értetlenkedik, Cohen közli, hogy fizetniük kell, és ekkor hangzik el Trump szájából a készpénz – cash – szó. A felvétel ugyanakkor nem túl jó minőségű, Trump jelenlegi ügyvédje Rudy Giuliani (a volt New York-i polgármester) például állítja, a szövegkörnyezet alapján szó sincs arról, hogy Trump – a nehezen nyomon követhető – készpénzzel akart volna fizetni.

Laoszi gát: legalább húsz halott, küzdelem a túlélőkért

79-re nőtt a görögországi tűzvész áldozatainak száma

Hétfőn és kedden előbb megsérült, majd teljesen átszakadt egy laoszi vízi erőmű gátrendszere. A víz hét falut árasztott el, a mentésben részt vevők helikopterekkel és csónakokkal igyekeznek megmenteni a fák tetején, tetőkön megkapaszkodó túlélőket. Húsz ember biztosan meghalt, száz helyi lakost nem találnak és több ezren vesztették el az otthonukat – a BBC értesülése szerintezek a legfrissebb adatok a laoszi vízi erőmű túlélőinek mentése során. A CNN úgy tudja, hogy az áldozatok valamennyien helyi lakosok, az építkezésen dolgozó 53 dél-koreai munkást még időben sikerült evakuálni.

A görög tűzoltóság közleménye szerint legalább 79-en haltak meg eddig azAthén környéki bozóttűzkövetkeztében, írja a Reuters. Egyelőre 187-en sérültről, köztük 23 gyerekről lehet tudni, az eltűntek számáról nincs adat. Ezzel már a mostani a valaha volt legsúlyosabb görögországi tűzvész, a 2007-es peloponnészoszi tűznek kevesebb áldozata volt. A katasztrófát a rendkívüli forróság és szárazság, a nagy szél és feltehetőleg az emberi gondatlanság együttese okozta.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.