NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Kiadták a hivatalos adatot: 98 ezer magyar él a briteknél A britek statisztikai hivatalaközzétettea 2017-re vonatkozó éves jelentését arról, hány külföldi él a területükön. Ahelyi sajtóebből azt emelte ki, hogy milyen sok román érkezett hozzájuk egy év alatt, hogy még mindig rengeteg a lengyel, meg hogy a népesség tizede nem brit. Megnéztük a magyarokra vonatkozó adatsort (a táblaxlsben itt), és az alábbiak derültek ki belőle (a számokra a brit statisztikusok megadnak valamekkora becslési hibahatárt is, mi ezeket elhagyjuk az egyszerűség kedvéért, illetve kerekítési pontatlanságok miatt néha az összeadás sem jön ki, vagyis 1+1 nem mindig 2 ezekben a táblákban) Az Egyesült Királyságban (NagyBritannia+Észak-Írország) élő magyarok száma, amennyiben magyar = Magyarországon született: 93 ezer, ebből 41 ezer férfi, 53 ezer nő. 2016ban ugyanez: 91 ezer magyar, 44-47 ezer arányban a férfiak-nők. 2015ben: 80 ezer magyar, 38-42 ezres arány. Magyarország ezzel egyébként a 27. a nemzetek listáján.
Megkezdődött az ebola elleni védőoltási kampány Megkezdődött az ebola elleni védőoltási kampány hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati tartományi központjában, hogy útját állják a járványnak, amely már a vidéki településekről a milliós városok felé közeledik - írja az MTI. A kampány egy nappal azután kezdődött, hogy az egészségügyi minisztérium bejelentette, ebola fertőzésben halt meg egy nővér Bikoróban, ahol először május elején észlelték a járványt. Eddig 27 halottja van az ebolának az országban. Oly Llunga egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint további 49 vérzéses lázas betegről tudni, közülük 22-nél kimutatták az ebolát, 21-nél lehetséges a fertőzés, 6-nál pedig gyanítható. A tárcavezető szólt arról is, hogy két beteg, akinél kimutatták a fertőzést, felépült, hamarosan hazatérhetnek.
118/2018 • 2018. MÁJUS 28.
Visszaadta a kormányalakítási megbízást Giuseppe Conte Olaszország épp megvalósítja Európa rémálmát
Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga miniszterelnök-jelöltjecsütörtökönkapott megbízást a kormányalakításra, vasárnap azonban bejelentette, vissza is adja azt, miután Sergio Mattarella olasz államfő megvétózta, hogy a leendő kormánynak Paolo Savona legyen a pénzügyminisztere – írja az MTI. Az államfő azzal indokolta a döntését, hogy a pénz- és tőkepiacok negatívan reagáltak volna a nyíltan euroszkeptikus Savona kinevezésére, emellett pedig leszögezte, hogy Olaszország euróövezeti tagságának fenntartása alapvető érdeke az országnak, és köztársasági elnökként az is a feladata, hogy megóvja az olaszok megtakarításait. Mint mondta, a pénzügyminiszter megnevezése azonnali üzenet, amely bizalmat vagy riadalmat kelthet, ezért kell tekintélyes politikai személyiségnek betöltenie ezt a tisztséget. Matteo Salvini, a Liga vezetője kijelentette, az olaszok senkinek sem a szolgái, sem a németeknek, sem a franciáknak, sem az államkötvények hozamának, sem a pénzügyi világnak, ezért visszamennek szavazni, Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője pedig hihetetlennek nevezte a történteket, mint mondta, felesleges választani, ha utána nem az olaszok, hanem a hitelminősítők döntenek a kormányról. Az Öt Csillag Mozgalom politikusai közösségi oldalaikon azt írták, az államfő megvétózta Savonát, a vezetőség pedig
még ennél is tovább ment, szerintük az államfő túllépte alkotmányos hatáskörét, ezért a parlamentben akarják felelősségre vonni és megvonni tőle tisztségét. Az elnöki palota azzal vágott vissza, hogy csak a pártok ragaszkodtak mereven a jelöltjeikhez, senki mással nem kívánták ugyanis helyettesíteni a jelöltjüket, Mattarella pedig arról beszélt, senki nem vádolhatja azzal, hogy megakadályozta az M5S-Liga kormányának megalakulását, hiszen a választások óta minden eszközzel igyekezett elősegíteni a korábban egymással szembenálló két párt közötti megegyezést. Pier Carlo Padoan, leköszönő pénzügyminiszter egyébként éppen vasárnap nyilatkozta azt, hogy a probléma valójában nem Savona személye, sokkal inkább a Liga és az Öt Csillag fenntarthatatlan gazdasági programja. Emellett arról is beszélt, hogy a két pártnak nyíltan el kellett volna határolódnia a miniszterjelölt legutóbbi könyvében tett kijelentésétől, mely szerint az országnak szüksége van egy B-tervre, arra az esetre, ha elkerülhetetlenné válik a kilépés az EU-ból.
Június 12-én indul a jelentkezés az uniós vonatozásra Az Európai Bizottság szerdán beindítottaaz internetes oldalt, ahol június 12. és 18. között jelentkezni lehet majd a DiscoverEU programra. A program keretében tizenötezer európai fiatal kap majd vonat-, busz-, hajó- vagy különleges esetben repülőjegyet egy odavissza útra valamilyen európai célállomásra. A honlapon felsorolják a pontos jelentkezési feltételeket. A kezdeményezésben azok a fiatalok vehetnek részt, akik: 2018. július 1-jén 18 évesek (azaz 1999. július 2. és 2000. július 1. között születtek);rendelkeznek a 28 uniós tagállam valamelyikének állampolgárságával;az internetes jelentkezési lapon megadják a személyazonosító igazolványuk vagy útlevelük számát;utazásukat az EU 28 tagállamának valamelyikében kezdik meg;azt tervezik, hogy utazásukat 2018. július 9. és szeptember 30. között kezdik meg;
Háborúra készíti fel a svédeket a kormány 4,8 millió háztartásba juttatta el a svéd kormány azokat a füzeteket, amelyen elmagyarázzák, mit kell tenniük az embereknek, ha háború törne ki - írja aGuardian. Az Om krisen eller kriget kommer (Ha válság vagy háború jön) című tájékoztató anyagban azt magyarázzák el a svédeknek, hogy miként tudnak alapvető élelemhez és vízhez jutni, mit jelentenek a figyelmeztető jelek, merre találnak óvóhelyeket és miként tudnak hozzájárulni Svédország "teljes védelméhez".
Mai időjárás BUDAPEST
15 / 24 °C Várható csapadék: 0 mm