Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Háromszáz ember tűnt el a brazil barnaiszapkatasztrófában

23/2019 • 2019. JANUÁR 28.

Szijjártó New Yorkban: Budapest a legek városa A The New York Times Travel Show keretében utazott Amerikába

Eddig kilenc halálos áldozatról számoltak be, de körülbelül 300 ember tűnt el egy brazil gátszakadásnál, és aBBCszerint az eltűnt emberek nagy része nem valószínű, hogy túléli az katasztrófát. A BBC összefoglalója szerint a Vale SA bányavállalat feijão-i vasércbányája melletti iszaptározó gátja szakadt át, helyi idő szerint pénteken délután egy órakor, és a lezúduló iszap egy másik gátat is magával sodort. Az iszappal elöntött területen 427 dolgozó volt, akik épp ebédeltek, amikor jött az iszap. Százan előkerültek, de tucatnyian megsérültek közülük.

Argentínában kaptak el egy csalás miatt körözött magyar férfit K. Tibor Gergely nem hivatalos idegenvezetőként tevékenykedett Buenos Airesben miután kénytelen volt elszökni Magyarországról, ahol csalás miatt körözte a rendőrség, mert 13 különböző művelet során kb. 16 millió forint illegális jövedelemre tett szert. Tavaly októberben adott ki ellene az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot, idén januárban pedig az argentin rendőrség le is tartóztatta a férfit. A lehetséges menekülési célországok között szerepelt Argentína is, ezért dolgoztak az argentin rendőrök nagy erőkkel az ügyön, végül pedig az internetes aktivitása és a családi kapcsolatainak vizsgálata segítségével pontosan be tudták mérni a férfi tartózkodási helyét. A tevékenységét a Claridge Hotelből irányította, a rendőrök megfigyelték az épületet, és egy alkalmas pillanatban le is tartóztatták a férfit, amikor kilépett a szállodából.

Szijjártó Péter nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén a The New York Times Travel Show keretében. A külügyminiszter szerint a kormány szigorú migrációs politikájának köszönhetően Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa, amely már közvetlenül is elérhető az Egyesült Államokból. Emellett Budapest a legsportosabb főváros is a sorozatosan megrendezett világesemények miatt - vélte. A külügyminiszter szerint Budapestre és Magyarországra, valamint az itt élőkre is jellemző az a tény, hogy Európa legnagyobb zsinagógája és egyik legnagyobb katolikus katedrálisa sétatávolságra található egymástól. Szijjártó ezen kívül megbeszéléseket is folytatott New Yorkban, az alábbiakról számolt be telefonon az MTI-nek: Didier Reynders belga külügyminiszterrel megállapodtak, hogy több kérdésben ellentétesen vélekednek Európa jövőjét és a migrációt illetően. Abban viszont egyetértettek, hogy mindez nem lehet akadálya a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítésének, különösen, mert a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly októberig kis híján elérte a négymilliárd eurót és 14 százalékos növekedést mutatott.Szabáh al-Hálid al-Hamad asz-Szabáh kuvaiti külügyminiszterrel arról ta-

nácskoztak, hogy az EU és az Öböltérség együttműködése gazdasági és biztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a Közel-Kelet az Európa felé irányuló migráció egyik legfontosabb forrásterülete. Magyarország készül a részvételre az EU és az Arab Liga külügyminiszteri, valamint csúcstalálkozóján.Retno Marsudi indonéz külügyminiszterrel arról beszéltek, hogy a Fővárosi Vízművek 40 millió dolláros beruházása lassan véget ér Indonéziában. A cég 34 indonéz település ivóvízellátását biztosítja víztisztítóművek építésével, és ezek közül az első ötöt a jövő hónapban adják át - magyarázta. Megjegyezte: tárgyalnak magyar vállalati beszállításokról az indonéz elektronikus útdíjrendszer kialakításához.A külügyminiszter tárgyalt az ENSZ leszerelési ügyekért felelős főtitkár-helyettessel, Izumi Nakamicu-val. Idén Magyarország látja el az elnöki pozíciót a világszervezet leszerelési bizottságában, ami azért kiemelten fontos, mert az amerikai- orosz leszerelési tárgyalások kudarcot vallottak, így az ENSZ szerepe jelentősen megnőtt a leszerelési kérdések napirenden tartásában.

Ítéletidő Indonéziában: száznál több halott és sebesült A legfrissebb adatok szerint 68-an meghaltak és 47-en megsérültek az indonéziai Dél-Celebeszen pusztító áradásokban és földcsuszamlásokban. A heves esők hatására a tartományban tíz körzetet elöntött az ár, köztük a székhelyet, Makassart. Negyvenhét ember megsérült, és 3300-nak el kellett hagynia az otthonát, de a számok várhatóan még tovább nőnek. Gowa körzet közigazgatási vezetője arról számolt be, hogy kényszerűségből, annak eliszaposodása miatt meg kellett nyitni egy víztározót, ami hozzájárult az áradás súlyosságához. A tartományi kormányzó pedig arra panaszkodott, hogy a földcsuszamlások részben az erdőirtás miatt történnek. Az áradások, földcsuszamlások gyakoriak Indonéziában az esős évszakban, és az idén valószínűleg január végén, február első felében lesz a legrosszabb a helyzet. (MTI)

Elfoglalták Kamerun berlini nagykövetségét Elfoglalták Kamerun berlini nagykövetségét vasárnapra virradóra. „Körülbelül tízen benyomultak az épületbe, és politikai követeléseket fogalmaztak meg” – mondta egy német rendőrségi szóvivő. A közép-afrikai ország külképviseletét megrongálták. A rendőrség nagy erőket mozgósított a berlini Ulmenalleen található épület megtisztítása érdekében. A tüntetőket végül 9 óra után nem sokkal sikerült eltávolítani az épületből. Sebesültekről eddig nem érkezett hír. „Egyelőre semmit sem tudunk mondani az okokról” – tette hozzá a szóvivő. (MTI)

Mai időjárás BUDAPEST

1 / 3 °C Várható csapadék: 0 mm


23/2019 • 2019. január 28.

Áprilisban kezdődik a terrorizmussal vádolt osztrák egyetemista pere Törökországban

Szabadlábra helyezték Törökországban Max Zirngast politológiahallgatót, a svájci székhelyű, baloldali Re:volt portál publicistáját. Az egyetemistát annak gyanújával vettek őrizetbe szeptemberben, hogy egy szélsőbaloldali terrorista szervezet tagja. Zirngast korábban cikkeket írt a török kormányzat és a Törökországban terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) közötti konfliktusról. A férfi őrizetbe vétele nyomán Bécs magyarázatot követelt Ankarától, amellyel amúgy sem felhőtlen a viszonya a 2016. júliusi törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta. Az utóbbi két és fél évben a török fegyveres erőknél több mint 8500 embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer személyt – köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat – vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen hálózatához.

Tízmillió dollárt ad az ukrán haditengerészetnek az Egyesült Államok Tízmillió dolláros (2,8 milliárd forint) pótlólagos segélyt ad Ukrajnának az Egyesült Államok a kercsi incidens után - ezt jelentette be helyi idő szerint pénteken Robert Palladino, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője közleményében. A közlemény szerint "a helyzet orosz részről történt eszkalálása" és a Kercsiszorosban november 25-én történt "alaptalan" fellépés miatt a washingtoni külügyminisztérium - a szenátusi jóváhagyás után - további 10 millió dolláros támogatást nyújt "Ukrajna haditengeri potenciáljának növelése" érdekében. Kurt Volker, az Egyesült Államok ukrajnai főtárgyalója szerdán jelentette be, hogy az Egyesült Államok 250 millió dolláros (70,4 milliárd forint) katonai segélyt kíván folyósítani jövőre Ukrajnának. Jelentések szerint Ukrajna 2014 óta több mint 1 milliárd dollárt (281,6 milliárd forint) kapott Washingtontól. Az amerikai külügyi közlemény szerint Litvánia és az Egyesült Királyság szintén növeli az Ukrajnának szánt biztonsági támogatást. November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. 2

Felháborító, ha a migránsok szolidaritás helyett elutasítással találkoznak Ferenc pápa:

Ferenc pápa panamai látogatása egyik fő eseményén felszólalt a migránsok megbélyegzése ellen. Az egyházfő több százezer hívő előtt azt mondta, hogy "értelmetlen és felelőtlen", ha a hazájukból elvándorlókat fenyegetésnek tekintik a társadalomra. Olyan egyházat akarunk, amely szívélyesen fogad, véd, támogat és integrál, amely nem megbélyegző, és kevéssé megbocsátó az összes migráns társadalmi veszélyként való értelmetlen és felelőtlen elítélése esetén - hangsúlyozta többször is Panamavárosban az MTI szerint. Ferenc pápa azt mondta, felháborító, ha a migránsok szolidaritás helyett elutasítással találkoznak egy

Újra fájhat a fejünk az al-Kaida repülős merényletei miatt A brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint újjáéledőben van és ismét a polgári repülést fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat – írja az MTI a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkárára hivatkozva. Ben Wallace a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatért felelős csoport újból egyre nagyobb fenyegetést jelent, és ez most már "álmatlan éjszakákat okoz" a nemzetbiztonságért felelős kormányilletékeseknek. Az államtitkár szerint az alKaida és társult szervezetei ma már is-

jólétben bővelkedő társadalom részéről, és ezen felül az összes társadalmi baj felelősének és hordozójának tekintik azokat, akik kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat vagy elvesztették a szülőföldjüket, gyökereiket, családjukat és munkájukat. Ferenc pápa a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra utazott szerdán Panamába. A látogatás január 28-ig tart. mét aktívak Szíriában, Afganisztánban, Jemenben, Líbiában és a térség több más országában. Az államtitkár a lapnak kijelentette, hogy az al-Kaida az Iszlám Állam visszaszorulásával párhuzamosan feléledőben van, újjászervezte magát, egyre több tervet sző Európa ellen és továbbra is a repülést tekinti célpontjának.

Az Iszlám Állam zászlaját találták meg Berlinben egy vasúti rongálás után Az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját és arab nyelvű iratokat foglaltak le kedden Berlin délkeleti, Karlshorst nevű városrészében a hatóságok, ahol ismeretlenek megrongálták egy elővárosi vasút felsővezetékét és egy tartókö-

Kína elutasítja a francia közvetítést a két letartóztatott kanadai diplomata ügyében Kína elutasította kedden a francia kormány fellépését az országban fogva tartott két kanadai állampolgár ügyében. "Határozottan elutasítjuk Franciaország nyilatkozatát" - jelentette ki újságírók előtt Hua Csun-jing külügyi szóvivő, és felszólította Párizst, hogy tartsa tiszteletben Kína jogi szuverenitását. Párizs hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy december 10. óta fogva tartják Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert, akiket hivatalosan a nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységekkel vádolnak. A francia külügyminisztérium kérte, hogy kezeljék a két kanadai ügyét átláthatóan és méltányosan, írja az MTI. Mint korábban megírtuk: az egyik letartóztatott, Michael Kovrig a kilencvenes években Magyarországon élt, és egy punkzenekar tagja volt. Számos megfigyelő szerint Kovrig és Spavor őrizetbe vétele megtorló intézkedés, amiért Vancouverben december elején az amerikai igazságszolgáltatás kérésére őrizetbe vették Meng Van-csut, a Huawei pénzügyi igazgatóját. Washington a nőt csalásban való bűnrészességgel vádolja, mondván, Meng az Irán elleni szankciókat segített elkerülni.

telet a hétvégén – írja az MTI. A B.Z. német hírportál értesülései szerint hatvan arab nyelvű röplapot,a dzsihadisták fekete zászlaját,valamint egy csáklyát találtak a helyszínen. A rendőrség kedd reggel átfésülte a vasútvonalat a közeli Frankfurt (Oder) irányába, emellett pedig vizsgálatot indított, hogy a zászló és az iratok összefüggésbe hozhatók-e a rongálással, amely átmeneti fennakadást okozott a térség vasúti közlekedésében. Hétfőn egyébként a rendőrök azt közölték, hogy a vandalizmus mögött politikai indítékot sejtenek, de nem valószínű, hogy közvetlen kapcsolat lenne az Iszlám Állammal. A rendőrség egyébként azt is vizsgálja, hogy a mostani incidens összefüggésben állhat-e a Nürnberg és München közötti vasútvonalon idén októberben történt másik esettel, amikor egy a sínek felett kifeszített acélkábel tett kárt egy szerelvényben. A történtek során nem sérült meg senki, de a helyszínen itt is arab nyelvű fenyegető leveleket találtak.


23/2019 • 2019. január 28.

Matteo Salvini azt kéri a franciáktól, adják ki az olasz szélsőbaloldaliakat Matteo Salvini olasz belügyminiszter bejelentette vasárnap este, hogy Cesare Battisti Olaszországnak való kiadása után hamarosan követelni fogja Párizstól is, hogy adjon ki több, Olaszországban gyilkosságért elítélt, de Franciaországban menedéket élvező volt szélsőbaloldalit. Bolíviában fogták el szombat este a 63 éves Battistit, aki a hetvenes évek második felében a Vörös Brigádok terrorszervezet oldalágaként működő egyik csoporttal négy gyilkosságot követett el Olaszországban. 1981-ben megszökött, majd Franciaországon és Mexikón át Brazíliába menekült, közben - 1993-ban - távollétében életfogytiglani börtönre ítélték. Brazíliai menedékjoga sokáig

70 ezren tüntettek a klímaváltozás elleni küzdelem fokozásáért Brüsszelben A rossz időjárás ellenére legalább 70 ezer ember vonult utcára vasárnap Brüsszelben, hogy határozottabb fellépést követeljen a belga kormánytól a klímaváltozás ellen, írja az MTI. A demonstrálók ambiciózus klímapolitikára, a levegőminőség javítására és a megújuló energiaforrások fokozott használatára szólítottak fel. Az elmúlt hetekben a mostani már a negyedik hasonló tüntetés a belga fővárosban,az előző tiltakozás csütörtökön volt, azon 35 ezer fiatal vett részt . "Az emberiség a valaha volt legnagyobb kihívással néz szembe. Nyomást kell gyakorolni a vezetőkre, s annyiszor fogunk utcára vonulni, ahányszor csak szükséges" - mondta az egyik szervező a Le Soir című helyi napilapnak. A mozgalom célja annak biztosítása, hogy 1,5 Celsius-fok alatt maradjon a Föld légkörének felmelegedése az iparosodás előtti mértékhez képest.

komoly feszültségeket okozott Brazíliaváros és Róma között. Tavaly decemberben a brazil bíróság elrendelte az olasz férfi letartóztatását, de Battisti tartózkodási helyét nem ismerték, a hatóságok hetekig keresték. Michel Temer volt brazil elnök hivatala decemberben elrendelte Battisti kiadását Olaszországnak. Ő azonban Bolíviába szökött.

Az oroszok szerint az USA puccsot hajtott végre Venezuelában

Puccsal vádolta az Egyesült Államokat Oroszország nagykövete szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsában Venezuela ügyében. Vaszilij Nyebenzja azt mondta, az Egyesült Államok és szövetségesei el akarják mozdítani a hivatalban lévő államfőt, Nicolás Madurót a hatalomból - írja az MTI. Nyebenzja hozzátette, hogy szerinte az, ami Venezuelában történik, az az ország belügye, nem veszélyezteti a nemzetközi békét és a biztonságot, ezért a Biztonsági Tanácsnak

nincs joga megvitatni a venezuelai helyzetet. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter válaszolt neki, aki elmondta, hogy elnökként Nicolás Maduro elnyomta a venezuelai népet, éhezésre és arra kárhoztatta, hogy tömegével hagyják el az országot, ami destabilizálja a térséget. Emlékeztetett arra, hogy a magát ideiglenes venezuelai államfővé nyilvánító Juan Guaidó parlamenti elnök választásokat ígért az országban, a BT pedig nem halogathatja tovább a vitát Venezueláról.

Venezuelában bujkálhatnak az utolsó kolumbiai gerillaszervezet vezetői A kolumbiai kormány szerint Venezuelában bujkálnak az utolsó, még aktív gerillaszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) vezetői, köztük a parancsnoka is, Gustavo Aníbal Giraldo Quinchía, mozgalmi nevén Pablito. Pablito azon felül, hogy ő a főparancsnok, az ELN legerőszakosabbnak tartott frontját vezeti, amely a Venezuelával határos Arauca tartományban harcol a kormányerők ellen - írta az MTI. Az Insight Crime kutatóközpont szerint bírálja a béketárgyalásokat a kormánnyal. Az Interpol tavaly ősz óta körözi különféle, súlyos bűncselekmények gyanújával.

3


23/2019 • 2019. január 28.

Hétéves mélyponton egy nagyon fontos gazdasági mutatónk A folyó fizetési mérleg harmadik negyedéves statisztikája szerint tovább romlott a magyar gazdaság külső egyensúlya,írjaa Portfolio.hu. Ebben a negyedévben már csak a GDP 2,5 százaléka volt a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség – vagyis a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege –, és ez az arány hétéves mélypontot jelent. A fizetési mérleg aránya ugyanakkor még így is a pozitív tartományban van, ahová csak 2009-ben lendült föl az addigi vaskos mínuszokból. A romlást főként az áruforgalomban egyre apadó többlet magyarázza, de ideiglenesen az európai uniós forrásbeáramlás akadozása is hozzájárul a tendenciához – magyarázza a gazdasági lap. A cikk az MNB legfrissebb előrejelzése alapján azt írja: rövid távon a külső egyensúly további romlása várható. A folyó fizetési mérleg GDParányos egyenlege az idén már csak 1,1 százalékos lehet, jövőre pedig 0,7 százalékra süllyedhet, vagyis gyakorlatilag eltűnik a válság után kialakult óriási többlet. A jegybank mégsem aggódik: 2019-től ugyanis várhatóan lassul a bérek és így a lakossági fogyasztási növekedése, de hasonló folyamatok várhatók a beruházásokban is, ezért a folyó fizetési mérleg romlása az MNB szakértői szerint megáll 2020-ra, sőt, 2021-re ismét 2 százalék körül lehet.

Vasutat kap a BMW gyár, új vasúti híd épül Több vasúti fejlesztés is szerepel a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások listáján, amelyet a Magyar Közlönyben szúrt ki a Napi.hu. A listán több olyan beruházás is szerepel, amelyekről már lehetett tudni, de olyanok is vannak, amelyek még a vasúti fejlesztéseket figyelők számára is újdonságnak hatnak. A portál cikke szerint többek között szerepel a listán, hogy vasutat kap a debrecenbe tervezett BMW-gyár, gyorsvasút épül Budapest és Varsó között (amelynek részeként megújul a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasút vonal), és új vasúti híd építését készítik elő Budapesten. Fejlesztésként szerepel még a listán többek között a Rákos - Nagykáta - Újszász - Szolnok, a Cegléd - Kiskunfélegyháza - Szeged, valamint a Szeged - Szabadka, a Zalaegerszeg Rédics (- Lendva - Beltinci), a Kelenföld - Budaörs (Törökbálint), a Nagykáta - Újszász, a Kiskunfélegyháza - Szeged-Rendező pályaudvar, és a Debrecen - Füzesabony vasútvonal. 4

Luxusmárkákat gyártanak éhbérért, sztrájkolnak a bangladesi munkások Több ezer ruhaipari munkás tüntet az alacsony iparági fizetések miatt Bangladesben. A dolgozók - akik luxusmárkák termékeit állítják elő - a rendőrséggel is összecsaptak. A második hete tartó sztrájkban egy tiltakozó meghalt - írja a The Guardian. A rendőrség vasárnap vízágyút és könnygázt is bevetett a lázadó tömeg ellen a fővárostól nem messze lévő Savarban, ahol több ruhagyár is működik. A munkások elzárták az utakat is a több ruhagyár által alkotott központ felé, a rendőrség ezzel indokolta a beavatkozást. Eddig 52 gyár volt kénytelen felfüggeszteni a gyártást. Banglades gazdasága nagyban támaszkodik a ruha-

2038-ig 15 ezer embert teljesen rúg ki a briteknél felhagyhat a a Tesco szénhasználattal 15 ezer munkavállalójától szabadul meg a brit cég. Mindez 5 százalékos Németország leépítés csak, mert most még 300 ezAngela Merkel Szénbizottsága azt javasolja, Németország teljesen hagyjon fel a legpiszkosabb energiaforrásként számon tartott szén használatával két évtizeden belül –írjaa Bloomberg. A Szénbizottságot azért nevezte ki Merkel, hogy álljanak elő egy ütemtervvel, ami kivezeti az országot a szénhasználatból. A bizottság most 2038-ban határozta meg azt az évet, amikorra reális teljesen elhagyni a szenet, de azt állítják, a megújulóinfrastruktúra bővítésének függvényében akár korábban is lehetséges lenne elérni ezt a célt. Németország energiamixében tavaly taszították le a trónról a megújuló erőforrások a szenet, de még így is az utóbbiból nyerik az energia 40 százalékát, a szénerőművek 35 millió otthon ellátására elegendő energiát termelnek. A Szénbizottság tervei szerint fokozatosan jönnének le a szénről, az érintett tartományok pedig 40 milliárd eurós állami támogatást kapnának a megújulókra való átállás megkönnyítésére.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

ren vannak a brit tescósok. Se hús, se hal - mondják az egykedvű emberre, illetve hamarosan ezt mondják majd a brit Tescora is, mert a cég egy nagyszabású átalakítás keretében felszámolja a hús- és halpultjait, de átalakítja péksüteményértékesítését, étkezdéit és csemegepultjait is. Természetesen mindezt nem úgy kell érteni, hogy a felsorolt termékek kivesznek a kínálatból, de az élőmunkaigényes friss áru értékesítés helyett jönnek az előcsomagolt cuccok, vagy a péksütemény esetében a fagyasztott áru. Igaz, mindezt egyelőre nem a cég jelentette be, csak a Daily Mail nevű lap, de a komolyabb gazdasági lapok és hírportálok is átvették az értesülést, mire a cég is kénytelen volt valami dodonait mondani. ismerjük az ilyen mondok is valamit, nem is mondok semmit párbeszédeket: "Tényleg elbocsátanak 15 ezer embert?""Számunkra mindig a vevő az első, de elkötelezettek vagyunk az innovatív megoldások irányában is."

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

iparra és az abban dolgozó több millió alulfizetett munkásra, hogy ellássa a dél-ázsiai régió 165 millió lakosát. Az ország exportjának majdnem 80 százalékát teszik ki a ruházati termékek, olyan márkáknak gyártanak, mint a H&M, a Primark, a Walmart, a Tesco vagy az Aldi. A gyárakat napokon belül a bezárás fenyegeti, ha nem tudnak az összes munkással megegyezni.

Havi bruttó 220 ezer lesz a minimum fizetés a Sparnál

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete több fordulós tárgyalássorozatban megállapodott a Spar Magyarország Kft.-vel a dolgozók bérének emeléséről és az őket megillető juttatásokról - írja közleményében a szakszervezet. Az üzletekben és a logisztika központokban a legtöbb dolgozót foglalkoztató munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 220 000 Ft. A béremelés 2019. január 01-től érvényes. Az adóterhek jelentős növekedése ellenére a nettó 100 ezer forintos készpénzes juttatást is módosítással ugyan de sikerült megőrizni (ezután éves szinten bruttó 120 ezer forintos készpénzes juttatást kapnak majd a dolgozók). Megmarad a 13. havi jutalom is. A Spar külön jutalomban részesíti azokat a dolgozókat, akik hűségesek a céghez és SZÉP kártyán 40.000,- , 80.000,- és 100.000,- forintos juttatást ad dolgozói számára az eltöltött évek számától függően. A KASZ reagált arra acsütörtöki bejelentésreis, miszerint a Spar is beáll azoknak a cégeknek a sorába, amely nem fogja alkalmazni a 400 órás túlóráztatást lehetővé tevő új törvényt.


23/2019 • 2019. január 28.

AZ A NAP A TENGERPARTON (On Chesil Beach) Színes, angol romantikus dráma Hazai mozikban: 2019. február 14-től Magyarországon forgalmazza a Cinetel Kft.

A film a kortárs brit irodalom egyik legnagyobb szerzője, Ian McEwen bestsellere alapján készült. A sokszoros díjnyertes író regényei, forgatókönyvei olyan lélektani művek, amelyek komoly morális kérdéseket tárnak a közönség elé. 1962 nyara. Florence (Saoirse Ronan – Brooklyn, Lady Bird) és Edward (Billy Howle – Dunkirk), a két tapasztalatlan fiatal mindennél jobban szereti egymást, ezért úgy döntenek, örökre összekötik életüket. Ám a nászéjszaka korántsem úgy alakul, ahogy álmaikban elképzelték. A lány, férje iránt ér-

zett szerelme ellenére sem tudja leküzdeni a testi kontaktusokkal kapcsolatos rettegését, így a nagy nap hatalmas veszekedésbe fullad. Visszaemlékezéseikből megismerjük, hogyan pecsételődött meg sorsuk azon a napon, a tengerparton... Korhatár: 12 Jó szórakozást!

A kedvenc /The Favourite/írangol-amerikai életrajzi film, történelmi film, 120 perc, 2018 A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg. Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Fórum Hungary)

AVATAR kiállítás nyílik az Andrássy Élményközpontban

KÉT KIRÁLYNŐ Színes, feliratos angol film Szereplők:Erzsébet királynő.............……..………. Margot Robbie Stuart Mária.…….......…….………..….... Saoirse Ronan. Ez az új, kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félem-

líti meg egymást. Riválisok a hatalomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség. Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét. Országos bemutató: 2018. január 31. Bemutatja a UIPDuna Film Hamarosan a mozikban!

Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit. További információk és jegyvásárlás itt: www.avatarkiallitas.hu.

Időjárás

K

1/5

Sze

Cs

0/5

-1 / 6

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

0/3 2/3 1/1 2/3

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

3/6 1/4 5/9 1/6 0/3 2/7

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

1/3 0/2 0/5

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

-4/6 1/4 1/2 1/4 1/3 0/8

Kultúra

F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.

5


23/2019 • 2019. január 28.

Sztárfocisták gyűjtöttek 300 ezer eurót Sala keresésére

Röviddel azután, hogy a hatóságok a sikertelen felderítések után lefújták a hét közben repülés közben eltűnt Emiliano Sala keresését, magánkezdeményezés indult aGoFundMe oldalon, hogy pénzt gyűjtsenek az argentin játékos keresésének folytatására. A 300 ezer eurós (95 millió forint) cél bő egy nap alatt sikerült is elérni, a célra rengeteg játékos is adományozott, köztük volt a 30 ezer euró adó Kylian Mbappé, a 25 ezer eurós adománnyal jelentkező Adrien Rabiot, a 10 ezer eurót adományozó Dimitri Payet, de többek között Lucas Ocampos, Geoffrey Kondogbia, Ilkay Gündogan, sőt, Sala korábbi edzője, Vahid Halihodzic is beszállt a gyűjtésbe.

Hanga Ádám csapata otthon fordított az Euroligában

Hanga Ádám csapata, a Barcelona 80-65-re legyőzte a vendég Anadolu Efes csapatát a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján. A találkozón két negyed után még a törökök vezettek 50-39-re, a folytatásban viszont alaposan megváltozott a játék képe. A Barcelona a második félidőt 41-15-re nyerte, így végül magabiztosan 15 ponttal verte az Efest. A sorozat honlapja szerint a Barcelona magyar válogatott játékosa, Hanga Ádám több mint 25 percet töltött a pályán, ezalatt tíz pontot dobott, két lepattanót szerzett és három gólpasszt adott. A Barcelonának hét vereség mellett ez volt a nyolcadik győzelem az Euroligában, az Anadolu Efes 9/6-tal áll. 6

A Red Bull 2020 után kiszállhat az F1-ből Hosszú ideig – főleg a 2018-ban meghalt Sergio Marchionne vezetése alatt – a Ferrari járt élen az F1-ből való kiszállással való fenyegetéssel, de időnként azért a Red Bull is csatlakozott hozzájuk. Most ismét az osztrák csapat jött elő azzal, hogy otthagyná a Forma-1-et, és hogy kicsit többnek tűnjön a dolog üres fenyegetőzésnél, valós alternatívát is fellebbentettek. 2020tól kinézetre mindenki olyan autót fejleszt az endurance-vb-n, amit akar. Ez nem más lenne, mint a2020-tól hipersportautókraváltó Le Mans-szériás versenyzés, a mostani LMP1-es géposztály. A 2020as bizonytalanságról a csapat tanácsadója, dr. Helmut Marko beszélt, aki szerint sem ők, sem a Honda nem hoz érdemi döntést addig amíg nem születik végleges döntés a 2020-as motorszabályokról, és nem állapodnak meg az FIA és az F1-csapatok közötti kollektív szerződésről, vagyis a Concordeszerződésről, ami mostani formájában 2020 végén jár le. Éppen ezért egyébként a Red Bull csak a 2019es és 2020-as szezonra szerződött a Hondával, mert ki tudja, mit hoz utána a jövő. Marko szerint a Red Bull nem hajlandó kiszolgáltatott helyzetben tárgyalni, és ha ilyenre kényszerítenék őket, akkor ezer örömmel néznek szét az F1-en kívül, és mennek akár a korábbi F1vezető tervező Adrian Newey által terelgetett Aston Martin Valkyrie sportautóval a Le Mans-i sorozatba.

A volt Fradi-edző Thomas Doll a Bundesligában kapott csapatot Doll 2020 nyaráig szóló szerződést kötött a Bundesliga utolsó előtti helyén álló csapattal

Lehet hogy nem is járt olyan rosszul Thomas Doll, hogy a nyáron kirúgták a Fraditól. A hivatalosan "közös megegyezéssel" távozó edzőnek az Európaligától való korai búcsú – és a negyedik éve kudarcokkal terhes európai kupaszereplés – miatt kellett négy és fél szezon után távoznia a csapattól. Az edzőjét vasárnap menesztő, német első osztályú Hannover 96 csapatahivatalos honlapjánbejelentette, hogy a korábban játékosként a Hamburgban és a Dortmundban is profiskodó szakember kapta meg a meg-

üresedett kispadot. A hír bejelentésére alig pár órával André Breitenreiter elküldését követően került sor. A korábbi edzőnek aDortmundtól elszenvedett 5-1-es zakóután köszönték meg a közös munkát. A Hannover Twitterének bejegyzése szerint a kiesés ellen küzdő klubnál úgy vélték, hogy a rendkívül módszeresnek ismert edző a megfelelő ember a feladatra, hogy megfordítsa a bajnokság 17. helyén álló csapat szerencséjét.

Benzemát is elvesztette a Real Újabb játékosát vesztette el a Real Madrid hétfőn, miután a csapat orvosi stábja ujjtöréssel diagnosztizálta Karim Benzemát – olvashatóa klub honlapján. A francia csatár még vasárnap a Betis ellen sérült meg egy esés után, le is kellett cserélni még az első félidőben, törött ujjal pedig jó eséllyel nem léphet majd pályára szerdán a Leganés elleni Spanyol Kupa-visszavágón. A Real valószínűleg nélküle sem fog kiesni az odavágón játszott 3-0 után, de

a sérülés így is a lehető legrosszabbkor jött a csapatnak, mert vele együtt már nyolcan hiányoznak a csapatból, Gareth Bale, Marco Asensio és Mariano Diaz mellett Toni Kroos, Marcos Llorente, Thibaut Courtois és Javi Sanchez sem bevethetők. A klub azt írta, hogy figyelni fogják majd Benzema állapotát, spanyol lapok pedig arról cikkeznek, hogy Benzema a szombati, Sevilla elleni meccsen már visszatérhet, de rögzítőt kell majd viselnie a jobb kezén.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu