96/2019 • 2019. ÁPRILIS 27. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Az iszlám és a globalizmus fenyegeti Európát Le Pen:
Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés vezetője és Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke Prágában tárgyalt a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) elnökével, Tomio Okamurával.
„A mai európai együttműködést szeretnénk átalakítani a szuverén és szabad országok együttműködésévé. Támogatnám Csehország kilépését az EUból, mert a jelenlegi EU-nak meg kell buknia.” – mondta Okamura a közös sajtótájékoztatón. Pártja, a szélsőjobboldali SPD erősen bevándorlás- és iszlámellenes jelszavakkal kampányol, aközvélemény-kutatókjelenleg a bejutási küszöb fölé mérik őket. Az Európai Unió jogköreit korlátoznák, a nemzetállamok szerepét megerősítenék, a modell ehhez számukra pedig az egykori Európai Gazdasági Közösség lenne. „Azon vagyunk, hogy szabadon mozoghassanak az országok polgárai, az áru és a pénz, de a nemzeti jogrendet minden állam önállóan alakítsa ki” – magyarázta a cseh politikus. Geert Wilders szerint a mai EU a nemzetállamok tönkretételén dolgozik, Le Pen pedig úgy látja, hogy Európát két totalitárius ideológia veszélyezteti: az iszlamizmus és a globalizmus. Egyedül a nemzeti pártok azok, amelyek megakadályozhatják gazdasági és vallási rabságunkat – szögezte le, Okamura és Wilders pedig szintén élesen bírálták és elfogadhatatlannak minősítették az iszlám európai terjeszkedését. A három radikális politikus szerint a májusi EPválasztás esély arra, hogy Európában mélyreható változások következzenek be, arról viszont egyelőre nincs hír, hogy a cseh SPD csatlakozna-e Matteo
Salvini, az olasz Liga elnökénekkezdeményezéséhez. Az európai szélsőjobboldali pártokat egy közös frakcióban egyesíteni akaró Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) mármaga között tudjaLe Pen Nemzeti Tömörülését is, írta meg nemrég a Deutsche Welle. Az egykori Nemzeti Frontból alakult pártfej fej melletthaladnak Emmanuel Macron elnök centrista pártjával, így ők lehetnek az olasz Liga mellett a legerősebb erő az új pártszövetségben. Ezzel párhuzamosan Marine Le Pen álláspontja is alakult az EU-ból és az eurózónából való kilépésről. Pártja programjának korábban hangsúlyos pontja volt mindkettő, pár napja viszont úgynyilatkozottegy rendezvényen, hogy inkább belülről reformálná meg az Uniót. Salvininek a francia Nemzeti Tömörülés mellett sikerült már meggyőznie a német AfD-t, az osztrák Szabadságpártot, a Dán Néppártot és a Finnek Pártját is, akik nemrégmajdnem megnyertéka parlamenti választásokat az országban. A jelenleg az Európai Parlamentben három külön frakcióban politizáló szélsőjobboldali pártok összefogása azonban az olasz belügyminiszter reményei szerint ennél bőven szélesebblenne: maga mellé várná például a lengyel Jog és Igazságosságot, és a Fideszt is. Kaczyńskival, a lengyel kormánypárt elnökével mártárgyaltegy leendő együttműködésről, Orbán Viktorral pedig a közeljövőbenfog találkozni.
A szudáni hadsereg csak az államfői posztot tartaná meg
157 gyermeket mentett ki a rabszolgaságból az Interpol
Elárverezik a madarat, ami megölte gazdáját Floridában
Árvíz miatt több mint 70-en meghaltak DélAfrikában
Hajlandó lemondani három olyan tábornok a Szudánban a hatalmat magához ragadó átmeneti katonai tanácsból, akik távozása a tüntetők egyik követelése volt. A BBC szerint a három tábornokot iszlamistáknak, és a megbuktatott Omár el-Besír elnök szövetségeseinek tartották. A tiltakozók egyszer már felfüggesztették a párbeszédet a hadsereggel, azt állítva, hogy képviselőik túl közel álltak Besírhez. Április 11-én a hadsereg megpuccsolta a Szudánt 30 évig irányító Omar el-Besír elnököt. A tüntető tömeg december óta követelte a lemondását az 1989 óta hatalmon lévő elnöknek.
220 embert, köztük több mint 150 gyereket mentettek ki egy Interpol-akció keretében Nyugat-Afrikában, adta hírül aCNN. Az áldozatokat, akik között 11 éves gyerekek is voltak, rendszeresen verték, fogvatartóik pedig azt mondták nekik, többé nem láthatják a családjukat. Az emberkereskedők Beninben, Nigériában, Burkina Fasóban, Nigerben és Togóban dolgoztak. A helyi rendőrség csapatai az Interpollal együttműködve mentették ki az áldozatokat, akiket szexrabszolgaként és cselédekként alkalmaztak. A művelet tavaly kezdődött benini és nigériai hatóságok, és különböző ügynökségek közreműködésével.
Április elején számoltunk be a hírről, hogy megölte gazdáját egy madár az Egyesült Államokban. Az eset Floridában történt, a madár tulajdonosa elesett háza udvarán, az állat pedig rátámadt és karmaival szétszaggatta. A madarat - a férfi több más állatával együtt - most elárverezik, írja a 444.hu. A gyilkos szárnyas igencsak nehézsúlyú, mivel fajtáját tekintve kazuár, amely hasonló az emuhoz és főként Ausztráliában őshonos. Magassága egy méter nyolcvan centi, tömege pedig csaknem 60 kilogramm. A világ egyik legveszedelmesebb madaraként tartják nyilván, mivel 10 centiméter hosszú karmai vannak.
Több mint 70 ember halt meg a DélAfrikai Köztársaság keleti részét érintő heves esőzések, illetve az azokat követő árvizek és földcsuszamlások következtében – írja az MTI helyi hatóságok közlésére hivatkozva. A legutóbbi tájékoztatás szerint a mentés még mindig tart. KwaZulu-Natal tartományban a munkálatokban résztvevők összeomlott lakóházakban és más épületekben kutattak túlélők után. Az időjárási viszontagságok ezt a tartományt érintették a legsúlyosabban, ahol eddig 67 halottról tudni, a szomszédos Kelet-Fokföld tartományban pedig legkevesebb 6 ember halt meg a természeti csapásban.