NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Újabb óriási áramkimaradások Venezuelában Újabb áramkimaradások sújtották hétfőn Venezuela fővárosát, Caracast, illetve az ország legtöbb államát is helyi beszámolók alapján,alig pár héttel azután, hogy lényegében az egész országot sújtó, napokig tartó áramszünet volta válságban levő dél-amerikai országban, írja az MTI. A hétfői áramkimaradás Caracas legtöbb részét érintette, egy időre a metró is leállt miatta. A fővárosban több bolt is korábban zárt be a szokásosnál, hogy megelőzzék az áramszünet miatti fosztogatást. A fővároson kívül Aragua, Delta Amacuro, Lara, Zulia, Monagas, Bolívar, Portuguesa, Yaracuy, Anzoátegui, Mérida, Táchira, Nueva Esparta, Carabobo és Miranda államokat is sújtotta, írta egy Twitterbejegyzésben Carlos Valero ellenzéki képviselő. Az áramkimaradásról sem a venezuelai állami áramszolgáltató, sem Luis Motta Domínguez energiaügyi miniszter nem számolt be.
Kanada befogadja a Snowdent bújtató Fülöpszigeteki nőt Kanada menedékjogot adott egy Fülöp-szigeteki nőnek, aki 2013ban Hongkongban bújtatta Edward Snowdent, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező informatikust - közölte a nőt támogató jótékonysági alapítvány, valamint a CBC kanadai tévé. Ethan Cox, a montreali székhelyű For the Refugees (A menekültekért) elnevezésű szervezet szóvivője elmondta, hogy támogatásukkal Torontóba érkezik a 42 éves Vanessa Mae Rodel Fülöp-szigeteki menedékkérő és 7 éves lánya. A szervezet egyik ügyvédje azt mondta, hogy még három menedékkérő és két gyermekük vár segítségre. A jótékonysági szervezetet 2016-ban alapította ügyvédek egy csoportja, hogy támogassa a "Snowden angyalai" néven is ismert három menekült családot - írta az MTI.
71/2019 • 2019. MÁRCIUS 27.
A katonaság jelöltje maradhat Thaiföld vezetője Megengedem, hogy szavazzatok, ha rám szavaztok
A katonaság által is támogatott jelölt vezet a thai választásokon, azonban a hivatalos eredmények bejelentését hétfő délutánra tolták, számolt be a Reuters. Mivel a puszta szavazatszámból nem lehet pontosan megmondani, hogy hány helyet nyert el Prajuth Csan-ocsa tábornoka parlamentben, így azt sem tudni, hogy ő marad-e a miniszterelnök. Prajuth Csan-ocsa tábornok volt a 2014-es thai puccs kulcsembere, aki a puccsot követően „civil miniszterelnökké” neveztette ki magát, sőt közölte, hogy ő az egyetlen ember, aki békét és stabilitást hozhat a thai politikába, pártot is csinált magának. A voksolás előtt új alkotmányt fogadtak el, amely jelentős befolyást adott a hadseregnek a politikai életbe, és a voksolás előtti kampányt is a rezsim bírálóival és ellenfeleivel szembeni kemény fellépés jellemezte. A választások előtti várakozások még arról szóltak, hogy a rezsim fő ellensége, a korrupciós vádak miatt külföldi száműzetésben élő Thakszin Sinavatra politikai mozgalma a legesélyebb a győzelemre. Thakszin
rendőrként kezdte a pályafutását, aztán az 1980-as évek végén több befuccsolt biznisz után telekomcéget alapított, amelynek élén Thaiföld leggazdagabb embere lett. Az üzleti sikerhez az is kellett, hogy jó kapcsolatainak köszönhetően mobiltelefon-monopóliumot kapott a hadseregtől. A politikába először az 1990-es évek közepén lépett be, hamar külügyminisztert csináltak belőle, 1998-ban saját pártot alapított, majd 2001-ben hatalmas győzelmet aratva lett miniszterelnök. 2006-ban azonban korrupció vádjával megpuccsolták, és hiába nyert azóta két választást mozgalma, 2008-ban a legfelsőbb bíróság, 2014-ben a hadsereg vetett véget a Thakszinhez közeli pártok hatalmának. A jelenlegi állás szerint a Prajuth Csan-ocsa féle erők 7,64 millió, míg a Thakszin Sinavatrával azonosított ellenzék 7,16 millió szavazatot tudhatnak magukénak.
400, robbantással fenyegetőző embert azonosítottak az oroszok Nagyjából 400, robbantással fenyegetőző embert azonosítottak az orosz hatóságok, akik telefonon és e-mailen számoltak be hamis bombafenyegetgésről. A telefonon terroristák nagy része külföldről küldte a fenyegetést telefonon és e-mailen, ráadásul az év eleje óta több mint 2000 ilyen eset volt, árulta az az Izvesztyija című napilapnak hétfőn Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára. Át kellett vizsgálni több mint 200 megállót, de robbanószerkezetet sehol sem találtak. A bombariadók 2017 óta szinte mindennaposak az országban. Múlt héten névtelen – később hamisnak bizonyult – bombafenyegetés miatta moszkvai metróhálózat több mint 200 megállóját, az osztankinói tévétornyot, valamint egy tévé- és egy rádióstúdiót kellett átkutatni. Az Interfax hírügynökség szerint februárban 800 hamis bejelentés érkezett a hatóságokhoz, többnyire bankok, bevásárlóközpontok és közintézmények ellen.
Letartóztatták az amerikai sztárügyvédet, Michael Avenattit Michael Avenatti sztárügyvédet letartóztatták hétfőn. A sikkasztással, hűtlen kezeléssel és a Nike megzsarolásával vádolják -írjaa Variety. A vád sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszéltek, hogy az ügyvéd több mint 20 millió dollárt követelt, hogy elálljon attól, hogy meghurcolja a céget. Az ügyvéd kedden tart sajtótájkoztatót az üggyel kapcsolatban, ami szerinte egy óriási botrány kirobbanása lesz.
Mai időjárás BUDAPEST
8 / 11 °C Várható csapadék: 0 mm
71/2019 • 2019. március 27.
Hollandiában tízezrek tüntettek a tisztességes klímapolitikáért Tízezrek tüntettek vasárnap Amszterdamban, tisztességes klímapolitikát követelve a holland kormánytól. Az eseményt szervező "Föld Barátai" nevű nemzetközi környezetvédelmi hálózat hollandiai ágának a szakadó eső ellenére körülbelül 40 ezer embert sikerült mozgósítania a tüntetésre, melyen a Greenpeace és a holland szakszervezeti szövetség is képviseltette magát. A résztvevők felszólították a hágai kormányt, hogy méltányosan ossza el az éghajlatváltozás elleni fellépés költségeit, és mozdítsa elő a korszerű zöld gazdaságot, amely magában foglalja "a szennyező fizet" elvét is. Több szónok is emlékeztetett arra a tényre, hogy Hollandiát különösen fenyegeti az éghajlatváltozás egyik legfeltűnőbb jelensége, az óceánok vízszintjének emelkedése. Heleen de Coninck, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tudósa arra figyelmeztetett: A holland védőgátakat nem a jégsapkák olvadása miatt tartósan emelkedő tengerszinthez tervezték. De a tudós azzal biztatta a tömeget, hogy "még mindig elérhetjük, hogy a Föld csak másfél fokot melegedjen kettő helyett". Ezzel Heleen de Coninck arra a 2015-ös párizsi klímaegyezményen megfogalmazott célkitűzésre utalt, miszerint 2100-ig 2 Celsius-fokon belül kéne tartani a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest, és a kívánatos cél a másfél fok lenne.
Az USA felfüggesztette a délkoreai hadgyakorlatok felfüggesztését Az Egyesült Államok kormánya véget vet annak a politikájának, miszerint nem tart hadgyakorlatokat DélKoreában - ezt jelentette be kedden James Mattis amerikai hadügyminiszter az Afp beszámolója szerint. A hadgyakorlatok szüneteltetéséről Kim Dzsongun és Donald Trump júniusi csúcstalálkozója után döntött az amerikai kormány, gesztusként az észak-koreai kormány felé. James Mattis szerint azóta már több nagy, már betervezett hadgyakorlatot nem tartottak meg az amerikai és dél-koreai haderők, az egyik ilyenben például több mint 17 ezer amerikai katona vett volna részt. Többet hadgyakorlatot viszont nem fognak elhalasztani, bár nem árulta el, hogy mikor lesz a következő. 2
Nevetséges a Néppárt kompromisszumos megoldása Az olasz Öt Csillag:
Abszurdnak nevezte "Orbán Viktor felfüggesztését" az Európai Néppártból szerda este Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője. Salvini szerint Orbán népe jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi bejelentette, hogy megerősítette Orbán Viktornak az iránta és a magyar nép iránt érzett elismerését és barátságát. A másik olasz kormányerő, az Öt Csillag Mozgalom nevében nyilatkozó Laura Ferrara európai parlamenti képviselő már nevetségesnek nevezte a Néppárt kompromisszumos megoldását. Az
Állami és vallási vezetők is tüzelik a homofóbiát Oroszországban Oroszországban erősen korlátozták a civil szervezetek működését, és továbbra is rendkívül gyakoriak a rasszista és homofób kijelentések a közbeszédben - állapítja meg kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács, amit az MTI szemlézett. Az értékelésben különösen aggasztónak nevezték, hogy Vlagyimir Putyin elnök és az orosz ortodox egyház egyes vezetői is aktívan táplálják a homofób érzelmeket, valamint meglehetősen gyakori a gyűlöletbeszéd, a rasszista megnyilvánulás a közbeszédben és a labdarúgásban. A szakemberek szerint komoly aggodalomra ad okot, hogy a hatóságok visszaélnek a szélsőségesség elleni, illetve a külföldről érkező finanszírozást is felhasználó civil szervezeteket külföldi ügynökké
EPP ismételten bizonyította álszentségét, amikor egy olyan párttal állapodott meg, amelynek nézetei védhetetlenek - mondta. Az párt politikusa hozzátette, hogy Orbán Viktort nem tartja Olaszország barátjának, mivel a Fidesznek az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban képviselt álláspontja ellentétes Olaszország és az olaszok érdekeivel. nyilvánító törvénnyel. Utóbbi keménykezű alkalmazása pedig aláásta a civil aktivizmust az országban. A jelentés szerint - ami a 2013 és 2018 közötti időszakot vizsgálta - még mindig nem fogadtak el átfogó diszkriminációellenes törvényt Oroszországban, ahogyan nem tiltják a faji vagy etnikai profilalkotást sem, amelyet máig széles körben alkalmaznak, elsősorban a közép-ázsiai és kaukázusi bevándorlók, illetve a romák kárára.
Begurult a robot a beteg szobájába, az orvos videón keresztül közölte, hogy meg fog halni Egy 78 éves kórházi ágyon fekvő beteghez nem az orvos, hanem egy robot
Életfogytiglani börtönt kértek a brüsszeli zsidó múzeum elleni támadóra Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a főügyész a belgiumi zsidó múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy halálos áldozatot követelő támadás elkövetőjére, Mehdi Nemmouche-ra - jelentette a helyi sajtóra hivatkozva az MTI. A brüsszeli bíróság csütörtökönmondta ki bűnösnekNemmouche-t és segítőjét, Nacer Bendrert terrortámadás elkövetése miatt. Bendrer a fegyverek beszerzésében segédkezett. A brüsszeli központi bíróságon Yves Moreau főügyész az ítélethozatal előtt kijelentette, csak az életfogytig tartó büntetés elfogadható Nemmouche esetében. Nemmouche olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy ha ő nem kap életfogytig tartó börtönbüntetést, akkor soha többé senkit nem lehet majd életfogytiglani börtönre ítélni. Szerinte a kiszabott büntetésnek példát kell statuálnia a táskába rejtett bombákkal utazó terroristák számára, hogy megértsék, hogy számukra Belgium tiltott terület. Belgiumban az életfogytiglan 20 és 35 év közötti szabadságvesztést jelent, amely jó magaviselet miatt jelentősen rövidülhet is.
gurult oda egy kaliforniai kórházban, aminek kis képernyőjén megjelent az orvos, aki valahol máshol egy szobában ült, és így közölte a diagnózist: napokon belül meg fog halni. A beteg hozzátartozói felháborodtak, szerintük ebben a módszerben semmi részvét vagy együttérzés nem volt. Felnéztem, és ott volt egy robot az ajtóban. Ha egy rutin látogatás lett volna, addig rendben van. De ha azt mondják, hogy leveszik a lélegeztető maszkot és morfinra tesznek addig, amíg meg nem halsz, azt mondják legalább el személyesen, ne egy készüléken keresztül – mondta az egyik rokon. A hírrel a kórház nem várta meg az idős férfi feleségét sem, csak az unokája volt a szobában, akinek el kellett ismételnie a nagyapjának, miket mond az orvos, mert a férfi videón keresztül nem értette meg. Az idős férfi másnap meghalt. A kórház egyik vezetője közleményében azt írta, az esetet több személyes doktori látogatás is megelőzte, ahol már részleteiben beszéltek a férfi állapotáról. Azért viszont elnézést kért, hogy a család elvárásainak nem tudtak megfelelni.
71/2019 • 2019. március 27.
Bayer- és Kövér-idézetekkel tapétázta ki a Momentum a Néppárt brüsszeli székházát Az Európai Néppárt szerdai tárgyalására időzítve – ugye ezen döntenek arról a pártcsalád tagjai, hogy kizárják-e a Fideszt - a Momentum aktivistái az Európai Néppárt brüsszeli székházára ragasztottak néhány, angolra is lefordított idézetet arról, mit is gondolnak egyes prominens fideszesek vagy a párt holdudvarába tartó befolyásos emberek az Unióról, az EPP-ről, illetve a párt csúcsjelöltjéről (azaz a Bizottság elnöki posztjának várományosáról), Manfred Weberről. A falra ezek az idézetek kerültek: “Hasznos idióták” -Orbán Viktor“Manfred Weber egy gyáva szarjankó” -Bayer Zsolt”Kizárólag olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-n belül, amelyek a bevándorlási kvótákat is támogatták...amelyekben kormányfői felelősséget senki nem visel.” -Gulyás Gergely"Nevetséges,
Trócsányi megpróbálta megmagyarázni a németeknek a SorosJunckerkampányt
hogy teljesen súlytalan, IQ-hiányos EP-képviselők Magyarországon rugóznak évek óta" -Kövér László“Komolyan gondoltuk [a plakátkampányt]” -Rogán Antal“Az Európai Unió teljesen rossz működése, bevándorláspárti politikája, és elfordulása a keresztény értékektől Magyarország számára kockázatot jelent.”
Orbán fogja ismertetni a Fidesz választási programját
Európának egy erős Európai Néppártra, a Néppártnak pedig egy erős Fideszre van szüksége – ezzel győzködte a német jobbközép közvéleményt Trócsányi László igazságügyi miniszter. A Fidesz európai parlamenti listavezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lapnak adott, vasárnap megjelent interjújábanpártja néppárti tagsága körüli vitávalkapcsolatban elsütötte az ilyen alkalomra tartogatott hasonlatot, miszerint
A Néppárt egy nagy család, amelyben sok irányzat működik, és ezek néha összeütköznek.Trócsányi kérdésre el-
mondta, nincs B-terv a Fidesz kizárása esetére, és "mindig szomorú", amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.
Április 5-én mutatja be az európai parlamenti választásra készülő programját a Fidesz - írta a Magyar Nemzet. A bemutató - ahogy az eredményváróknál már megszokhattuk - a budapesti Bálna rendezvényközpontban lesz. A kormánypárti lap szerint az eseményen felszólal
majd Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Trócsányi László és Szájer József is. "A párt programjában várhatóan kiemelt szerepet kap a nemzeti szuverenitás kérdése, a migráció elleni küzdelem, illetve az unió intézményrendszerének megújítása" - írta a lap.
Pénzbírságot kap, akinek kutyája sokat vagy hangosan ugat egy francia településen A franciaországi kisvárosban, Feuquières-ben hétfőtől új szabályok uralkodnak az utcákon. Akinek ugyanis túl sokat vagy túlságosan hangosan ugat a kutyája, az bizony fizethet 68 eurónyi, azaz 21 ezer forintnyi bírságot. A polgármester szerint ezt a lépést nem a kutyák ellen hozták, hanem azért, hogy megregulázzák a gazdáikat, és arra buzdítsák őket, hogy neveljék meg jobban kedvenceiket. Zárt területeken sem maradhatnak egyedül, gazdáik nélkül a kutyák, a túl hangosakat pedig a házban kell tartani.
3
71/2019 • 2019. március 27.
Kitiltották Brüsszelből a régi, környezetszennyező dízeles autókat Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak írta az MTI. A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. 2020-ra az autók hatoda érintett lesz A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából. Évente 50 ezer külföldi dolgozóra van szükség Hollandiában
Évente legalább 50 ezer új külföldi munkavállalóra van szüksége Hollandia gazdaságának a munkaerőhiány kezelésére és a demográfiai változások ellensúlyozására a holland statisztikai hivatal (CBS) friss jelentése szerint, amelyről az MTI számolt be. A szervezet arról számolt be, hogy az elmúlt években mintegy 750 ezer gazdasági bevándorló érkezett Hollandiába, elsősorban Lengyelországból és az Európai Unió más keleti tagállamaiból. Ők olyan szektorokban helyezkednek el elsősorban, amelyekben különböző okokból munkaerőhiány alakult ki, például a logisztikában. Egyes szakemberek szerint Hollandia némileg veszített vonzerejéből például Németországgal és Dániával szemben, sokan inkább utóbbi két országot választják, bár azt is számításba kell venni, hogy a munkaerőhiány több közép- és kelet-európai országban felhajtotta a béreket, így valamelyest csökkent is a kivándorlási kedv. 4
Az átadás óta is tízmilliárdokat költöttünk a 4-es metróra Átadása óta mintegy 23 milliárd forinttal drágult a 4-es metró, az összeg közel felét kártérítésekre kellett kifizetni – tudta meg a 24.hu. A BKV-t perlő alagútfúró konzorciumot a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda képviseli több eljárásban. A lap közérdekű adatigényléssel kérte ki a BKV-tól, mennyivel drágult a Fidesz által rendszeresen "minden idők legnagyobbkorrupciós botrányaként" hivatkozott 4-es metró projekt az átadás óta. Ebből kiderült, hogy összesen 47 kártérítési per indult a közlekedési társaság ellen, ebből 7 még folyamatban van. 38 per a nyilvánosság teljes kizárása mellett választottbíróság elé került, 17 per a BKV teljes vagy részleges pervesztésével zárult. Az állami cég 31 esetben fizetett kártérítést, összesen 12 milliárd 348 millió forint-
Magyar a világ legdrágább bora 40 ezer dollárt, vagyis több mint 11 millió forintot kérnek egy üveg 2008as Royal Tokaji Esszenciáért, írja aFortune. Az újság szerint ezzel a magyar bor a legdrágább az egész világon. Az újság részletes cikkben foglalkozik azzal, hogy a tokaji bor miért kerül ilyen sokba. Egy üveg Esszencia előállításához több mint 180 kg szőlő szükséges, amelyet ráadásul kifejezetten hosszú ideig kell érlelni, ráadásul minden szőlőszemet kézzel szednek le. Ennek köszönhetően mindössze 18 üveggel készült belőle, ami elég komoly hívószó lehet a megszállott borgyűjtőknek. A cikkben megszólaló borszakértő szerint 2008 szüret szempontjából kimagaslóan erős év volt, és ez a fajta bor olyan, ami még száz évnél is tovább is eláll. Az Esszencia viszont annyiban különbözik a többi aszútól, hogy teljes egészében aszú szőlőből készül, nem kevernek hozzá másmilyen bort, hogy kicsit hígítsanak az édességén. A Fortune írásából az is kiderül, hogy az első 11 milliós Royal Tokajit már meg is vásárolta valaki Sanghajban.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
10 éve nem vettek fel annyi hitelt, mint januárban Erősen indult az év a lakáshitelek és személyi kölcsönök piacán, az új folyósítások összege megközelítette a 100 milliárd forintot, azaz egy munkanapra több mint 4 milliárd forint hitel jutott, derül ki a money.hu elemzéséből. A lakáshiteleknél a 62 milliárd forintos összeg 9 százalékos növekedést jelent, ez az elmúlt 10 év legmagasabb adata. Az új személyi kölcsönök összege 25 százalékkal 34 milliárd forint fölé ugrott, erre szintén nem volt példa az elmúlt évtizedben. A következő időszakban is élénk lesz a kereslet a hitelek iránt, a lakáshiteleket a csok bővítése pörgetheti, a személyi kölcsönök piacát pedig a kormány 10 milliós gyerekvállalási hitele rendezheti át. Nagyon lendületesen indult az év a lakossági hitelpiacon, amely már tavaly is dinamikusan bővült. A bankok összesen 95,85 milliárd forint értékben nyújtottak új személyi kölcsönöket és lakáshiteleket januárban, ez 14 százalékos éves emelkedésnek felel meg.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
nyi közpénzt. A 4-es metró összköltségvetését 2012 végén 452,5 milliárd forintban állapították meg, ebből a keretösszegből 67,5 milliárd forintot különítettek el a vállalkozókkal folytatott vitákra. Ezt 2018-ban csökkentették 38 milliárd forintra, ebből fogyott el körülbelül 23 milliárd mostanra. A hátralévő 7 per közül a legjelentősebb az alagútépítő társaság, vagyis a francia, német, osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium által tavaly év végén indított kártérítési per, amelyben 11 milliárd forint a tét.
Lázár János: Nyugat-Európa élelmiszeripari szemetét ráöntik az országra
Az nem fog menni, hogy ezek a multinacionális cégek NyugatEurópa élelmiszeripari szemetét ráöntik az országra, ezt nem lehet tűrni. Ezt mondta Lázár János, egyFacebook-videóban. "Azoknak a multiknak le kell vonulni a pályáról, akik nem magyar termékeket árulnak. Ti hogy gondoljátok?" – az ezzel a megjegyzéssel feltöltött videón Lázár egy királyhegyesi élelmiszeripari kisüzemet látogat meg. A videón azt látjuk, hogy egy összevágott cékla, majd egy halom lila hagyma villan fel, aztán ismét Lázár János a képen, aki arról filozofál, hogy a multik jobban teszik, ha magyar élelmiszereket kezdenek el árulni, bár azt nem mondja el, hogy mi lesz, ha nem.
71/2019 • 2019. március 27.
Itt járt Britt-Marie /Britt-Marie var här/ svéd film eredeti nyelven, magyar felirattal, 2019, 94’
Justyn Barnes: Ikigai – Találd meg az élet értelmét Kiadja: Scolar A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit szeretsz, és amire a világnak szüksége van. Ez a kis könyv segít megtalálni a saját ikigaiod, azaz életed valódi értelmét – ha engeded, feltárul előtted a hosszú, boldog és tudatos élet titka.
Budapestre jön Az Inkák Aranya kiállítás
Időjárás
Cs
6 / 12
P
Szo
6 / 12
6 / 13
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
6/11 5/14 4/16 5/15
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
4/8 5/15 0/13 6/8 3/17 10/13
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
5/15 4/16 6/13
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/2 5/10 5/7 5/8 10/13 5/8
Kultúra
Kath Stathers: Bakancslista – Vad tájakon KIADJA: SCOLAR MEGJELENT! KERESSE A KÖNYVESBOLTOKBAN!
Fredrik Backman („Az ember, akit Ovénak hívtak” írója) regénye alapján. A svéd háziasszony, Britt-Marie negyven év házasság után elhagyja a férjét. Hamar felismeri, hogy szokatlan új életében önmagával és a külvilággal is szembe kell néznie. Egy isten háta mögötti kisvárosba, Borgba költözik, ahol egy pizzérián és egy focicsapaton kívül semmi sincs. Bár utálja a futballt,
elvállalja az ifjúsági csapat edzőjének szerepét. Úgy tűnik, váratlanul minden jóra fordul az asszony életében, és ő egyre jobban hisz egy boldogabb jövőben – lehet, hogy sosem késő elkezdeni élni? 12 éven aluliaknak nem ajánlott! Bemutató: 2019. március 14. Forgalmazó: Cirko Film Kft
Dr. Arlene K. Unger: Nyugalom Kiadja: Scolar Mindannyian nyugodt és boldog életre vágyunk, de csak néhányunknak sikerül megtalálnia. A helyzet az, hogy nem vagyunk felkészülve a 21. századra: túl gyors, túl zsúfolt, túl pörgős. És minél stresszesebb az életünk, annál nehezebb megtalálnunk az oázist, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. De nem muszáj így lennie! Létezik segítség a mindennapok megpróbáltatásai ellen, amely megtöri a stressz által generált ördögi kört. Ez a könyv olyan vizualizációkat mutat be, amelyek hamar és
eredményesen segítenek abban, hogy lelassuljunk és megnyugodjunk – bárhol legyünk és bármit csinálunk is. Ez a gyönyörű és praktikus kötet olyan bizonyítottan működő pszichológiai technikákra támaszkodik, mint a mindfulness, a kognitív viselkedésterápia vagy az emocionális agytorna. Méretének köszönhetően a könyv tökéletesen alkalmas arra, hogy bárhol is vagyunk, mindig velünk legyen és elővegyük, ha segítségre van szükségünk. Nyissuk ki bátran, hogy megtaláljuk a belső békénket ebben a zűrzavaros világban.
A három milliárd forintnyi összértékű tárlat március 13-án nyílik a belvárosban. Letűnt birodalmak misztikus titkai tárulnak fel a JVS Group Magyarország újabb nagyszabású interaktív tárlatán. Az Inkák Aranya kiállítás az Andok vidékét egykoron uraló népek dollármilliókat érő kincseit mutatja be, amelyek egyeseket dúsgazdaggá tettek, míg mások fejére mérhetetlen kínt és szenvedést hoztak. Az Inkák Aranya kiállítással több, mint 100 féltve őrzött ékszer, maszk, vallási, kultikus tárgy, hatalmi jelkép érkezik Peruból Budapestre - mind-mind egykori ötvösök kezeinek alkotásai, egyik-másik értéke bőven meghaladja a 100 millió forintot, az összértékük pedig a három milliárd forintot. A Mujica Gallo alapítvány által működtetett perui Aranymúzeum páratlan arany és ezüst gyűjteménye a Magyarországon fellelhető, különleges kerámia leletekkel gazdagítva, nagyszerű betekintést adnak a felsorakoztatott kultúrák életébe, amelyek a mai Peru területén és azon túl, Közép- és DélAmerikában virágoztak. Az Inkák Aranya kiállítás 2019. március 13-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a belvárosi Komplexben.
Minden természetrajongó listát vezet azokról az állatokról, melyeket látni szeretne, és azokról a tájakról, melyeket szívesen felfedezne. A munka, a család, az iskola, a pénz és a lehetőségek mind-mind meghatározzák, mik valósulnak meg az álmokból – ám ez ne tőrje le a lelkesedésünket! Nincs is jobb annál, ha valamit kipróbálunk, és saját szemmel látunk. Nincs határa a vágyaknak! Hova szeretnénk eljutni? Mit szeretnénk látni a természet csodáiból? Gyűjtsük össze, mi az, ami nekünk kihagyhatatlan a világból! A Bakancslista – Vad tá‐ jakon 1000 hihetetlen természeti csodát mutat be a Föld valamennyi kontinenséről: találkozhatunk a Csendes-óceán vizeiben élő bálnákkal, búvárkodhatunk Ausztrália partjainál, etethetünk pandákat Kínában, lovagolhatunk vadlovakkal Franciaországban. A gyönyörű fotók mellett hasznos információkkal lát el bennünket arra vonatkozóan, hogyan támogathatjuk a természet védelmére tett erőfeszítéseket, és tájékoztat a vadon élő állatok viselkedéséről. Ez a kézikönyv biztat bennünket, hogy legyünk bármely életszakaszban – az egyetemi évek alatt, a karrierépítés időszakában vagy épp nyugdíjaskorban –, merjünk olyan dolgokat tenni, melyeket mindig is szerettünk volna, de eddig még nem nyílt rá alkalmunk.
5
71/2019 • 2019. március 27.
Ronnie OʼSullivan 9 év után újra világelső
Az ötszörös világbajnok Ronnie OʼSullivan kilenc év után újra az első helyen áll a sznúker-világranglistán. A sportág angol sztárja vasárnap megnyerte a walesi Tour Championship nevű versenyt, és 43 évével ő lett a legidősebb világelső Ray Reardon 1983-as első pozíciója óta. OʼSullivan a llandudnói döntőben 13-11-re verte az ausztrál Neil Robertsont, sikeréért 150 ezer fontot (55 millió forint) kapott. A Rakétának becézett játékos 36. trófeáját gyűjtötte be, ezzel utolérte az örökranglistát vezető Stephen Hendryt. (MTI/Index)
Ramos szándékos sárga lapja miatt eljárást indított az UEFA
Az UEFA megvádolta Sergio Ramost, a Real Madrid hátvédjét, hogy szándékosan harcolt ki sárga lapos figyelmeztetést az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ramos a BL-nyolcaddöntő első meccsének, legvégén a 89. percben szabálytalankodott az ajaxos Kasper Dolberggel, és ezért sárga lapot kapott. Minden jel arra utalt, hogy a hátvéd direkt akart lapot kapni. A sorozatban ez volt a harmadik sárgája, amiért automatikusan egymeccses eltiltás jár, utána viszont tiszta lappal kezdhet. Ramos arra játszott, hogy az Ajax elleni visszavágót hagyja ki, és ne egy későbbi fontos mérkőzést. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
A Roma a Totti-utódot ünnepli Zaniolo az Interben tétmeccsen egy percet sem játszott
Nem lehet igazán elégedett a Roma a Porto elleni első nyolcaddöntőjük után, az idegenbeli BL-visszavágóra ugyanis csak egyvékony 2-1-es előnnyelmennek. A csapat szurkolótábora mégis boldog, mert egyre inkább úgy néz ki, feltűnt az a tehetség, aki Franceco Totti tavaly előtti visszavonulásával eltűnt a csapatból: Nicoló Zaniolo. A srác csak július másodikán lesz 20 éves, de már fix kezdő, és kedden berúgta első Bajnokok Ligája-gólját is, sőt rögtön kettőt. Előbb a tizenhatoson belül-
ről lőtt a jobb alsóba, a második egyszerű volt, Dzeko kapufáról kipattanó labdáját helyezte az üres kapuba. Jobbal, majd ballal talált be. Ez volt Zaniolo hatodik BLmérkőzése, de ezeken mindössze 265 percet játszott, vagyis hárommeccsnyit sem. Ehhez képest a két találat statisztikailag is több mint remek.
Jövő héten Ferrariba ül a kis Schumacher Egybehangzó médiainformációk szerint a jövő héten a Ferrarival tesztelhet Mick Schumacher, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia. Az autosport.com azt írja, a hétvégi Bahreini Nagydíj utáni teszten a kis Schumacher előbb a Ferrari, majd a partneristálló Alfa Romeo autóját is kipróbálhatja. A tesztelésre jövő kedden és szerdán kerül sor. A hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan. A 20 éves német pilóta tavaly megnyerte a Forma-3-as Európabajnokságot, a hétvégén pedig bemu-
tatkozik a Forma-1 előtti utolsó lépcsőnek tartott Forma-2-ben. Január óta a Ferrari utánpótlás-akadémiájának tagja. A hét vb-címével rekorder Michael Schumacher ötször a Ferrarival lett világbajnok, kétszer a Benettonnal nyert. Az 50 éves sportoló 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben. Súlyos fejsérülése miatt sokáig mesterséges kómában tartották, majd 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket. (MTI/Index)