NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Washingtoni bombákról daloltak Szentpétervár legnagyobb székesegyházában A vers 1980-ban született, valójában túlzó szövegével fricska volt a szovjet propagandának, hiszen épp arról szólt, hogy valójában se pénze, se ereje nincs a Szovjetuniónak fenyegetései beváltásához, miközben polgárai felé nem teljesíti kötelességét. A vers címe is árulkodó: „A katonák fizetése". Az ügyészségre is rápirított, amely túl sokat vegzálja a vállalkozókat. De az ország hadereje sem maradt ki az elnöki beszédből. Csakhogy ami vicc volt a brezsnyevi éra végén, az nem vicc Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyinbeszédeinekismeretében, amelyekben számítógépes illusztrációval mutat be új atommeghajtású robotrakétát és robottengeralattjárót – hívta fel a figyelmetblogjábana putyini politikával szembefordult Andrej Kurajev diakónus. „Hát akkor számítsák ki fegyverrendszereink erejét és hatótávolságát” – üzente Putyin a Nyugatnak legutóbb február 20-án a parlament két házához intézett beszédében.
Ingyenes lesz a prágai tömegközlekedés a szmogos napokon Ingyenessé teszik a közösségi közlekedést Prágában az erősen szennyezett levegőjű napokon, az intézkedés már a szmogriadó legalacsonyabb fokozata esetén életbe lép – írta az MTI a cseh főváros önkormányzatának bejelentése nyomán. Az ingyenesség minden tömegközlekedési eszközre vonatkozik, ugyanakkor a bérletesek nem kérhetnek visszatérítést a szmogos napokra, amikor amúgy is díjmentesen utazhatnának. Az intézkedés napi 5 millió koronára (62 millió forint) becsült költségét a városi költségvetés tartalékából fedezik. Az önkormányzat szerint a többletköltség előteremtésénél nagyobb gond, hogy a tömegközlekedési eszközök már így is kapacitásuk felső határán működnek. A szmogriadó hét fokozatának egyikét a Cseh Hidrometeorológiai Intézet mérései alapján rendelik el. Prágában évente átlagosan 5-7 szmogosnak minősített nap van.
49/2019 • 2019. FEBRUÁR 27.
Julija Timosenko hazaárulás miatt lemondatná Petro Porosenko ukrán elnököt Alig egy hónap múlva Ukrajna elnököt választ
Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt vezetője és államfőjelöltje kedden az ukrán parlament ülésén bejelentette, hogy több frakcióval együtt Petro Porosenko elnök leváltására irányuló alkotmányos vádeljárást (impeachment) indít, miután egy újságírói oknyomozás arra derített fényt, hogy az elnök környezete érintett egy állítólagos nagyszabású hadiipari beszerzési botrányban. A március 31-i első forduló aligha hoz döntést, így szinte biztosan az április 21-én megrendezésre kerülő második forduló választ elnököt, ahová azonban már csak a két legtöbb szavazatot kapó jelölt jut be. Az esélyekről ebben az írásban foglalkoztunk részletesebben. A három esélyes jelölt közül nagyon sokáig Julija Timosenko a populista volt miniszterelnöknő vezetett, aztán a surranópályán feljött Volodimir Zelenszkij humorista, az új arc, de még korai lenne leírni Petro Porosenkot a regnáló elnököt is, akit a Nyugat nagyon támogat, hiszen elsősorban benne látja az IMF-fel együttműködő és határozottan nyugatbarát ukrán politikai irányvonal megmaradásának zálogát. A mai nap során aztán az elnökjelöltek látványosan összecsaptak. Timosenko szerint Porosenko hazaárulást követett el. Az interneten videofelvételen közzétett beszámoló szerint Oleh Hladkovszkijnak, a közvetlenül az elnök alá rendelt Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) helyettes vezetőjének a fia, Ihor állítólag közvetlenül érintett jelentős összegű, védelmi célú beszerzésekre szánt pénzek elsikkasztásában - számolt be az MTI. Ihor Hladkovszkij és üz-
leti partnerei ugyanis két éven át Oroszországból csempészett, illetve ukrán katonai raktárakból beszerzett, rossz minőségű fegyveralkatrészeket adtak el az értékénél jóval magasabb áron az Ukroboronprom állami fegyvergyártó vállalatnak. Porosenko is érintett Utóbbi vezetőinek tudomása volt arról, honnan származnak az alkatrészek. Az üzleten Hladkovszkijék legalább 250 millió hrivnyát, azaz csaknem 2,6 milliárd forintot kerestek. Az idősebb Hladovszkijnak is tudomása volt, aki mellesleg a védelmi tanácsban betöltött tisztsége mellett üzleti kapcsolatban is áll Porosenko elnökkel - állítják az újságírók. A botrány kirobbanása után Hladkovszkij kérte, hogy mentsék el az RNBO helyettes vezetői tisztségéből az ügy kivizsgálásáig, amit Porosenko támogatott. Az elnök sajtótitkára, Szvjatoszlav Ceholko a Facebookon közölte: Porosenko követeli a rendvédelmi szervektől, hogy mihamarabb vizsgálják ki az újságírók által nyilvánosságra hozott információkat. Az elnöki hivatalnál mellesleg emlékeztettek arra, hogy nincs törvény Ukrajnában, amely szabályozná az államfővel szembeni impeachment (vádeljárás) menetét.
Véglegesen letiltotta a Facebook a muszlimellenes botrányhőst Véglegesen letiltotta a Facebook a muszlimellenes angol botrányhőst, Tommy Robinsont,írjaa The Daily Beast. A döntést azzal indokolták, hogy a férfi "olyan posztokat osztott meg, amik erőszakra buzdítanak a muszlimok ellen", így a férfi milliós követőtáboros Facebook és Instagram profilját is törlik. DE KI TOMMY ROBINSON, ÉS MIT TETT, HOGY SZIMBÓLUMMÁ VÁLT EGYES KÖRÖKBEN? A harcosan muszlimellenes Robinson, eredeti nevén Stephen Christopher YaxleyLennon akkor lett ismert, amikor 2009-ben Lutonban megalakította a szélsőjobbos, muszlimellenes English Defence League-t. Róluk mi is írtunk, például egy londoni mecsettűz kapcsán, vagy amikor a halálbüntetés visszaállítását követelték egy londoni katonagyilkosság után. Robinson 2013-ban otthagyta a pártot, de az aktivizmusról nem tett le.
Fekete hó esett Szibériában, egy időre bezárták a szénfeldolgozót A szibériai hatóságok ideiglenesen bezárattak kedden egy szénfeldolgozó üzemet, amelyet fekete hóesést kiváltó súlyos levegőszennyezéssel gyanúsítanak, írja az MTI. A Moszkvától több mint 3000 kilométerre fekvő Kemerovói terület három városában februárban több alkalommal is fekete hó esett, a jelenségről fotók és videók jelentek meg a közösségi oldalakon.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm
49/2019 • 2019. február 27.
A pápa bocsánatkérése után a jezsuiták máris szégyenkeznek és beismernek
Nem mindenki fogadta alázattal a pápa bocsánatkérését a katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekért és azok elhallgatásáért, viszont a Jezsuiták kedden jelezték, közöttük is vannak olyanok, akik szexuális visszaéléseket követtek el. A szexuális visszaélések, gyakran erőszak lett az egyik legfontosabb téma az egyházzal kapcsolatban, emiatt a Ferenc pápa Írországban több százezres tömeg előtt kért bocsánatot. A felszólalás nyomán Arturo Sosa, a jezsuiták aktuális rendfőnöke felszólította rendtársait, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a szexuális visszaélések miatti válság orvoslására,írja a Jezsuita.hu. Rendünk szomorúan és szégyenkezve elismeri, hogy a szexuális visszaélések elkövetői között vannak jezsuiták is. A lap idézi a levelet, amely szerint „a pápa személyes, közösségi és intézményes megtérésre szólít fel bennünket, hogy megvalósítsuk életünk koherenciáját és integritását, és apostoli működésünkkel az egyházon belül és kívül olyan kultúrát hozzunk létre, amely képes a szexuális visszaéléseket okozó helyzetek megismétlődésének megakadályozására, és minden embernek egészséges életet biztosítanak.”
Az USA felfüggesztette a délkoreai hadgyakorlatok felfüggesztését Az Egyesült Államok kormánya véget vet annak a politikájának, miszerint nem tart hadgyakorlatokat DélKoreában - ezt jelentette be kedden James Mattis amerikai hadügyminiszter az Afp beszámolója szerint. A hadgyakorlatok szüneteltetéséről Kim Dzsongun és Donald Trump júniusi csúcstalálkozója után döntött az amerikai kormány, gesztusként az észak-koreai kormány felé. James Mattis szerint azóta már több nagy, már betervezett hadgyakorlatot nem tartottak meg az amerikai és délkoreai haderők, az egyik ilyenben például több mint 17 ezer amerikai katona vett volna részt. Többet hadgyakorlatot viszont nem fognak elhalasztani, bár nem árulta el, hogy mikor lesz a következő. Mattis annyit mondott, hogy meglátják, hogy haladnak a tárgyalások a két ország között, és annak fényében döntenek majd a hadgyakorlatokról. Az amerikai gyakorlatokat az északkoreai kormány provokációnak tartja, a Kim Dzsongunnal való tárgyalása után pedig Donald Trump is azt mondta, hogy ezek valóban provokatív események. 2
A fakenewsozó Trump elítéli az újságírók elleni erőszakot A történteket Jeremy Hunt brit külügyminiszter is elítélte – írta az MTI
Éhségsztrájkba kezdett két bebörtönzött katalán vezető Határozatlan idejű éhségsztrájkba kezdett szombaton két bebörtönzött katalán vezető, akik a régió elszakadási kísérletében játszott szerepükért kerültek rács mögé. Jordi Sánchez és Jordi Turull azért kezdtek éhségsztrájkolni, mert a spanyol alkotmánybíróság nem válaszolt beadványaikra - közölte a férfiak egyik ügyvédje – írja az MTI. Sánchez 2017 októbere, Turull pedig 2018 márciusa óta ül börtönben. "Elutasítjuk, hogy az alkotmánybíróság akadályozza az európai igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést" - írták közleményükben. A politikusok jelezték: az alkotmánybíróság elutasító válasza esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnának ügyükkel. "Nem várunk különleges bánásmódot a bíróságtól. De nem fogjuk tétlenül tűrni a hátrányos megkülönböztetést vagy a jogtalan késlekedést" - írták.
A BBC brit közszolgálati médium kedden a Fehér Háznál tiltakozott azon inzultus miatt, amely operatőrét érte Donald Trump elnök előző napi texasi nagygyűlésén. Az amerikai elnöknek a mexikói határnál található El Paso városában tartott hétfő esti nagygyűlésén egy résztvevő nekitámadt Ron Skeans brit operatőrnek, aki a sajtónak elkülönített részen forgatott, és megpróbálta elvenni tőle a kamerát. A résztvevő az amerikai elnök szlogenjével (Tegyük ismét naggyá Amerikát) feliratozott baseballsapkát viselt, és mielőtt a biztonsági
Mondvacsináltnak nevezte Trump vészhelyzetét Kalifornia kormányzója Egy héten belül Gavin Newsom a második amerikai kormányzó, aki visszavonja a hadsereg alakulatait az amerikai-mexikói határról. ABuzzfeed News információi szerinta kaliforniai kormányzó Newsom hétfőn írhatja alá a rendeletet a hadsereg visszavonásáról, majd keddi, az állam helyzetéről szóló beszédében erősíti meg, hogy nem kíván részt venni az elnök Donald Trump színjátékában. A lap előre megszerezte Newsom beszé-
szolgálat elvezette, hangosan szidalmazta a médiamunkásokat. A brit újságíró nem sérült meg, de a BBC washingtoni irodavezetője, Paul Danahar kedden Twitteren közölte, hogy felkérte Sarah Huckabee Sanderst, a Fehér Ház szóvivőjét az inzultus körülményeinek átfogó kivizsgálására, beleértve azt is, hogy milyen biztonsági intézkedéseket hoztak a nagygyűlésen. dét, ebben áll az is, hogy a mexikói határ miatt kikiáltott vészhelyzetet mondvacsináltnak tartja, és inkább valós problémák megoldására használja majd a nemzeti gárdát. Newsom előtt az új-mexikói kormányzó, Michelle Lujan Grisham döntött úgy még múlt kedden, hogy visszavonja a nemzeti gárda döntő többségét a határ mellől. Mind Grisham, mind Newsom demokrata párti.
Trump golfbarátai nagykövetek lettek, így David Cornstein, a budapesti is
Legalábbis ezt állítja a USA Today cikke. Mindezt nem tiltja semmi, de egyes
civilek szerint aggályos, hogy nem lehet tudni, hogy a képességeik alapján jutottak a fontos posztokhoz, vagy Trump a busás tagdíjakat honorálta. Donald Trump amerikai elnök az üzleti életből érkezett a politikába, ahogyan sok kollégája, illetve nagykövete is. A USA Today cikke szerint többükkel a különböző golfklubjaiból ered a barátsága. Ezt ugyan nem tiltja semmi, és azt senki nem kérdőjelezi meg, hogy az évtizedes múltra visszatekintő klubtagságok nem a vonzó tisztségek miatt születhettek, de egyes újságírók és civilek arra figyelmeztetnek, hogy az évi 100 ezer dollár körüli (majd 30 millió foritos) tagsági díjak miatt Trump akár úgy érezhette, hogy üzletileg hálás az érintetteknek.
49/2019 • 2019. február 27.
Weber szolidaritást vár Orbántól Az Európai Néppárt szolidaritást vár Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől - mondta Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje a Der Tagesspiegel című német lap keddi számában a migrációval foglalkozó új magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban. A liberális irányultságú berlini lap az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére pályázó bajor politikus törekvéseiről szóló írásában kiemelte, hogy a magyarországi kormányzati kampány ügye választásra kényszeríti Manfred Webert. El kell döntenie, hogy hagyja-e tovább lappangani a vitát a magyar kormányfővel, vagy az egyre erősebb nyomásnak engedve, arra az álláspontra helyezkedik, hogy az EPP-nek meg kell válnia a Fidesztől,
Orbán Viktor pártjától. Weber a lapnak azt mondta, egyelőre igyekszik mértékletességre bírni a Fidesz vezetőjét. Azt várjuk tőle, hogy viselkedjék szolidárisan az EPP-ben. Arra a kérdésre, hogy a magyar kormányzati kampány az EB jelenlegi elnökét, Jean-Claude Junckert is célozza, azt felelte, nem lehet, hogy egy párt az EPP-n belül ennyire keményen lépjen fel a saját, EPP-s bizottsági elnökkel szemben.
Magyarországon vette fegyverét Kuciak Máris a humorista áll a gyilkosa legjobban az ukrán elnökválasztáson Több független felmérés szerint is a showman Volodimir Zelenszkij megelőzte Julija Timosenkót az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listáján. Első helyre tört az ukrán elnökjelöltek népszerűségi listájánVolodomir Zelenszkij showman, komikus színész. A korábbi kutatások is mérték ugyan a humorista esélyeit, de ezek az első felmérések azután, hogy szilveszterkor Zelenszkij bejelentette, hogy valóban elindul. Igaz, a hivatalos papírokat még nem adta be, így akár az is előfordulhat, hogy a végén kiderül, csak egy jó vicc volt az egész. Mindez persze nem valószínű, hiszen ha nagyon kis fölénnyel is, de Zelenszkij máris maga mögé utasította az eddig szilárdan vezető Julija Timosenko Haza-párti volt miniszterelnököt, illetve Petro Porosenko jelenlegi elnököt, aki egyébként szintén csak két napja rögzítette, hogy hivatalosan is elindul.
Zebegényben vette fegyverét a Ján Kuciak és menyasszonya életét kioltó bérgyilkos – írta a Magyar Nemzet. A szlovákiai oknyomozó újságírót az olasz ʼNdarngheta maffia és a szlovák vezetés közötti összefonódásokról szóló anyagáért ölték meg tavaly február 21-én – a gyanú szerint a végrehajtó egy volt révkomáromi rendőr, Szabó Tamás volt, akit több nyom is lebuktatott, többek között a gyilkos-
ság helyszíne, Nagymácséd felett elhaladó amerikai műhold is. Az ügyben az elkövetéssel meggyanúsított Szabó mellett még három embert vettek őrizetbe. A gyilkosság példátlanul nagy vihart kavart Szlovákiában, a tömegtüntetések hatására lemondott a kormányfő – igaz, Robert Fico informális befolyása most sem elhanyagolható –, távozott a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány is.
Pénzbírságot kap, akinek kutyája sokat vagy hangosan ugat egy francia településen A franciaországi kisvárosban, Feuquières-ben hétfőtől új szabályok uralkodnak az utcákon. Akinek ugyanis túl sokat vagy túlságosan hangosan ugat a kutyája, az bizony fizethet 68 eurónyi, azaz 21 ezer forintnyi bírságot. A polgármester szerint ezt a lépést nem a kutyák ellen hozták, hanem azért, hogy megregulázzák a gazdáikat, és arra buzdítsák őket, hogy neveljék meg jobban kedvenceiket. Zárt területeken sem maradhatnak egyedül, gazdáik nélkül a kutyák, a túl hangosakat pedig a házban kell tartani.
3
49/2019 • 2019. február 27.
Kitiltották Brüsszelből a régi, környezetszennyező dízeles autókat Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak írta az MTI. A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. 2020-ra az autók hatoda érintett lesz A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából.
Évente 50 ezer külföldi dolgozóra van szükség Hollandiában Évente legalább 50 ezer új külföldi munkavállalóra van szüksége Hollandia gazdaságának a munkaerőhiány kezelésére és a demográfiai változások ellensúlyozására a holland statisztikai hivatal (CBS) friss jelentése szerint, amelyről az MTI számolt be. A szervezet arról számolt be, hogy az elmúlt években mintegy 750 ezer gazdasági bevándorló érkezett Hollandiába, elsősorban Lengyelországból és az Európai Unió más keleti tagállamaiból. Ők olyan szektorokban helyezkednek el elsősorban, amelyekben különböző okokból munkaerőhiány alakult ki, például a logisztikában. Egyes szakemberek szerint Hollandia némileg veszített vonzerejéből például Németországgal és Dániával szemben, sokan inkább utóbbi két országot választják, bár azt is számításba kell venni, hogy a munkaerőhiány több közép- és kelet-európai országban felhajtotta a béreket, így valamelyest csökkent is a kivándorlási kedv. 4
22 ezer informatikus hiányzik az országból 10-12 százalékkal növekedett a bruttó átlagkereset a 2018-as év folyamán, szellemi munkák esetén pedig akár 15 százalék is lehet ez a szám derül ki a Hays Hungary friss bérfelmérésből. A feldolgozóiparban azonban a betöltetlen állások száma egy év alatt ennek ellenére is 27 százalékkal emelkedett, így most az összes betöltetlen állás harmada innen kerül ki az országban. Az informatikai szektor továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzd, itt körülbelül 22 ezer betöltetlen pozíció van az országban. Egyre több ember képzi át magát, hogy az informatikában dolgozhasson, olyanok is, akik előtte egészen más területen voltak, mivel az IT-ben egy kezdő fizetés elérheti a bruttó fél-
Már 4,5 millió magyar foglalkoztatott van, ez 40 ezerrel több mint az előző év ugyenebben az időszakában A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal 69,4 százalékra emelkedett egy év alatt. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban –jelentettecsütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 90 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek körében a gazdasági aktivitási ráta 72,1 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál, az inaktív népesség létszáma 41 ezerrel csökkent, az aktív népesség létszáma azonban csak egy ezerrel nőtt, mivel a korcsoport lélekszáma 40 ezerrel megfogyatkozott.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Brit szakértők véleménye szerint: munkáshiánya miatt kell váltania Magyarországnak, már nem lehetünk olcsó beszállítók A Legatum brit think tank 2007 óta mindig felméri a világot jövőképesség szempontjából. Az idén – szintén nem először – a kelet-középeurópai régiót külön kiadványban is elemezték (CEE Propserity Report), a régió egyes országainak megítélésében a bécsi Erste-csoport segédkezett. A főbb megállapítások szerint a kelet-közép-európai (CEE) térség „útelágazódás”, vagyis kereszteződés elé ért, ami leginkább azt jelenti, hogy minden országnak át kell gondolnia, hogy jól érzi-e magát abban a kohorszban, ahol jelenleg tartózkodik, vagy esetleg érdemes lépéseket tenni a kitörés céljából. Miközben a térség gazdasági növekedése most magas, mindenhol gondot okoz a demográfiai hanyatlás, a nyugati agyelszívás és a felforgató technológiák üzletátformáló hatása.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
millió forintot is. Az informatika mellett a mérnöki és gyártási területeken is kevés az ember, miközben várhatóan 15 ezer új munkahely fog létrejönni az új beruházásoknak köszönhetően. Az építőiparban problémát jelent, hogy külföldön előszeretettel alkalmaznak magyar szakembereket, így itthon egyre nehezebb megfelelő képesítésű kivitelező csapatokat találni. Hatalmas igény mutatkozik a tervezés, műszaki előkészítés, kivitelézés területeken, illetve az ingatlanfejlesztő szakemberek között.
Döntött a bíróság, bárki gyárthat Rubik-kockát
A Fővárosi Törvényszék megerősítette, a Fővárosi Ítélőtábla pedig jóváhagyta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánakazt a korábbi döntését, hogy törölni kell a Rubikkocka Magyarországra is kiterjesztett szellemi tulajdon védjegyét,számolt be a Portfolio. Az ítélőtábla döntése szerint, ha fennmaradna az oltalom, akkor minden hasonló műszaki megoldással operáló logikai játékra monopóliumot nyerne a kérelmező. Az ügy előzménye, hogy 2016 novemberében az Európai Unió Bírósága hatályon kívül helyezte a Rubik-kocka formáját ábrázoló EU-védjegy törlését megtiltó nyilatkozatot, tehát engedélyezte a törlést. Majd 2017 nyarán az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala is törölte az EU- védjegyet sok év után.
49/2019 • 2019. február 27.
Folytatjuk nagy sikerű Apa-fia borest sorozatunkat! A Jardinette GasztroKlub bemutatja:
Vendégeink az etyeki Hernyák Birtokról érkeznek, az apa Hernyák Laci, és fia Hernyák Tomi. Ismerjük meg családi borászatuk történetét, hogyan álltak át évekkel ezelőtt az organikus gazdálkodásra! Borászatukban bio növényvédelem mellett a komposztálásra, a megújuló energiák folyamatos bevonására, a tudatos és fenntartható energiagazdálkodásra, a környezetünk zöldítésére és vegyszermentesítésére nagy
hangsúlyt helyeznek. A borrajongók körében méltán híressé vált borászat különleges italokkal készül az estére, séfünk, Csánky István pedig fantasztikus menüsort állít össze a tökéletes ízkombináció jegyében. További információ és belépő vásárlása: http://www.jardinette.hu/etyekiborok-budan
A kedvenc /The Favourite/ír-angolamerikai életrajzi film, történelmi film, 120 perc, 2018 A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg. Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Fórum Hungary)
AVATAR kiállítás nyílik az Andrássy Élményközpontban
Ismét műsoron az új francia és frankofón filmek legjava Izgalmas alkotások, premierek, premier előtti vetítések a frankofón világból a cannes-i, berlini, torontói fesztiválsikerek után bő egy hétig Budapesten a Corvin, Toldi és Puskin moziban, a Széchenyi Fürdőben, illetve a Francia Intézetben, valamint az ország 12 városában. 19 film – 8 országból. Ritkán esik meg, hogy egy francia filmnek, nem csak az európai, de a világpremierje is Magyarországon legyen. Lou Jenet Pajzán kíváncsiság című filmje a boldog békeidők Párizsában játszódó szenvedélyes szerelmi történetet mesél el. Főszereplője, Niels Schneider César-díjas, illetve Cannes-ban jutalmazott filmekben vált ünnepelt sztárrá. Lou Jenet, a film rendezője pedig a vetítés utáni közönségtalálkozón válaszol majd a nézők kérdéseire. A fesztivál nyitófilmje, a Szabadúszók Franciaországban nemcsak hangos közönségsikert,
de jelentős kritikai elismerést is aratott, amiről mi sem tanúskodik jobban, mint a film cannes-i szereplése, vagy a 6 César-díj jelölés, köztük a Legjobb Film kategóriában. Az Életrevalókban játszott szerepének köszönhetően Omar Syt egy csapásra szinte az egész világ megismerte és méltán megkedvelte. Legújabb filmjében egy írót alakít, aki egy meghívásnak eleget téve életében először utazik Dakarba, ősei földjére. A film címét ugyanakkor nem az övé, hanem egy másik név adja, egy 13 éves kisfiúé: Yao ugyanis bármit megtenne, hogy találkozzon messziről csodált bálványával. A kisfiú rajongása pedig annyira megindítja a sztárt, hogy kibújik a kötelezettségei alól, és maga viszi vissza a gyereket a falujába. És aki az idei válogatásból sem hiányozhat: Catherine Deneuve. Legújabb filmjében talán az utóbbi évek legnagyszerűbb alakítását nyújtja.
Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit. További információk és jegyvásárlás itt: www.avatarkiallitas.hu.
Időjárás
Cs
0 / 10
P
Szo
1 / 11
2 / 13
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
-4/13 1/10 2/11 2/12
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
4/8 5/15 0/13 3/8 3/17 2/7
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
3/8 4/9 3/11
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/2 4/6 5/7 3/7 2/8 5/8
Kultúra F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei
ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ KFT. Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.
5
49/2019 • 2019. február 27.
Mourinho: Nem megyek nyugdíjba, a topfutballhoz tartozom
José Mourinho elutasítja azokat a kritikákat, amelyek szerint hibázott a Manchester Unitednél. Az exedző új munkahelyén, ahol szakkomentátorként dolgozik, a beIN Sports-nál beszélt erről. Még nem tervezi, hogy felhagy az edzősködéssel. Azonnali hatállyal menesztették a vezetőedzőt. 2,5 évet töltött a klubnál, a legrosszabb PL-rajt miatt kell mennie. Megbízott edző jön, lehet, hogy külsős. Mourinhótegy hónapja rúgta ki a United, azóta megbízott edzőkéntOleGunnar Solskjaer vezeti a csapatot. Nem is rosszul, sorozatban hat meccset nyert.
Ramos szándékos sárga lapja miatt eljárást indított az UEFA
Az UEFA megvádolta Sergio Ramost, a Real Madrid hátvédjét, hogy szándékosan harcolt ki sárga lapos figyelmeztetést az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ramos a BL-nyolcaddöntő első meccsének, legvégén a 89. percben szabálytalankodott az ajaxos Kasper Dolberggel, és ezért sárga lapot kapott. Minden jel arra utalt, hogy a hátvéd direkt akart lapot kapni. A sorozatban ez volt a harmadik sárgája, amiért automatikusan egymeccses eltiltás jár, utána viszont tiszta lappal kezdhet. Ramos arra játszott, hogy az Ajax elleni visszavágót hagyja ki, és ne egy későbbi fontos mérkőzést. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
A Roma a Totti-utódot ünnepli Zaniolo az Interben tétmeccsen egy percet sem játszott
Nem lehet igazán elégedett a Roma a Porto elleni első nyolcaddöntőjük után, az idegenbeli BL-visszavágóra ugyanis csak egyvékony 2-1-es előnnyelmennek. A csapat szurkolótábora mégis boldog, mert egyre inkább úgy néz ki, feltűnt az a tehetség, aki Franceco Totti tavaly előtti visszavonulásával eltűnt a csapatból: Nicoló Zaniolo. A srác csak július másodikán lesz 20 éves, de már fix kezdő, és kedden berúgta első Bajnokok Ligája-gólját is, sőt rögtön kettőt. Előbb a tizenhatoson belül-
ről lőtt a jobb alsóba, a második egyszerű volt, Dzeko kapufáról kipattanó labdáját helyezte az üres kapuba. Jobbal, majd ballal talált be. Ez volt Zaniolo hatodik BLmérkőzése, de ezeken mindössze 265 percet játszott, vagyis hárommeccsnyit sem. Ehhez képest a két találat statisztikailag is több mint remek.
Dicsérik Dárdai merész taktikai újítását 23 forduló után 32 pontot gyűjtött a Hertha BSC, kétszer annyit, mint az osztályozós helyen álló Stuttgart. A nemzetközi kupaszereplést jelentő hatodik helytől öt pont a távolság. „Egy jó sorozat kellene, és megindulhatnánk felfelé. Ha például hét pont jönne a következő három meccsen, akkor nyílttá tehetnénk a jó pozíciók felé vezető utat” - magyarázta a csapat magyar edzője, Dárdai Pál aMorgenpost hasábjain.
Úgy érezte, hogy 42 év után volt reális esély arra, hogy a berliniek megverjék a Liverpoolból mentális fáradtsággal hazatérő bajorokat Münchenben, de nem jött össze. Ők mindent megtettek, a szerencse hiányzott, ahogy az utóbbi időszakban is. (A bajorok egy kapushiba után nyertek 1-0-ra.) A játékuk, a felkészülésük ugyanis rendben volt, a fontos pillanatokban azonban nem úgy pattantak a labdák.