NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Rendezetlen brexit esetén sem állnak le a vonatok, hiába az új határidők brexitügyben Hiába az új határidők brexitügyben, az EU nem bíz semmit sem a véletlenre. Összesen hat olyan közlekedést érintő rendeletet fogadtak el az elmúlt napokban, amelyek tulajdonképpen konzerválják a mostani állapotokat. A sorban az utolsó a vasúti közlekedést érintő jogszabály volt. Az EU igyekszik megelőzni, hogy a megállapodás nélküli brexit az élet különböző területein kezelhetetlen káoszt eredményezzen. Jelenleg nem tudjuk, hogy az Egyesült Királyság mikor lép ki az EUból, de azt láthatóan az EU-csúcson is el akarták kerülni, hogy ez március 29-én, rendezetlen formában történjen meg.
10 millió euróval váltaná meg náci múltját egy családi vállalat Több millió euró jótékony célra fordítását tervezi egy német család, miután kiderült, hogy a családi céget alapító felmenőik elkötelezett nácik voltak, és hadifoglyokat dolgoztattak rabszolgaként, írta meg aSky News. Először a Bild vetette fel, hogy a JAB Holdingot tulajdonló Reimann család két tagja is orosz és francia hadifoglyokat dolgoztatott. Az idősebb Albert Reimann 1954-ben, a fiatalabb pedig 1984-ben halt meg. Mindketten Adolf Hitler elkötelezett hívei voltak. A cég szóvivője most megerősítette a hírt, és elmondta, hogy a család támogatja, hogy napvilágra kerüljön az igazság, és 10 millió eurót terveznek jótékony célra eladományozni.
70/2019 • 2019. MÁRCIUS 26.
Megint túl korán ígért Románia miniszterelnöke Izraelnek Románia Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja
Kampányt indít a brit kormány, hogy maradjanak ott az EU polgárai Országos kampányt indított hétfőn a brit kormány, arra biztatva a NagyBritanniában élő külföldi EUállampolgárokat, hogy folyamodjanak letelepedett státusért a hétvégén elinduló engedélyezési rendszer használatával – írja az MTI. A konzervatív párti brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik már törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz. Az engedélyezési rendszer több próbaüzem után március 30-án, szombaton indul teljeskörűen. Caroline Nokes, a belügyi tárca bevándorlásügyi államtitkára hétfőn ismertetett tájékoztatójában közölte: a kampányfelhívások országszerte hatezer helyszínen lesznek láthatók, beleértve az összes brit nagyvárost.
Harckocsi gázolt halálra Svédországban egy katonát Végső döntés nélkül jelentette be a román elnök, hogy Románia áthelyezi Tel-Avivból az izraeli nagykövetséget Jeruzsálembe - írja az MTI. A bejelentés az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC), az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbijának tanácskozásán hangzott el, ám a romániai elnöki hivatal közleménye szerint ez a döntés nem csak a kormányon múlik, a végleges döntés még nem született meg. Viorica Dancila román miniszterelnök azt mondta: Eltökélt vagyok abban, hogy hozzájáruljak az Izrael és az egész Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez. Szerinte Románia Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja, illetve leghűségesebb európai támogatója. Majd bejelentette a nagykövetség Jeruzsálembe helyezését. Ám Klaus Iohannis román elnök nem sokkal később közleményben tudatta, hogy "Dancila miniszterel-
nök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés". A végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában és a nemzetbiztonság terén illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával - alkotmányos hatáskörének megfelelően - a román államfő fogja meghozni. A bukaresti baloldali kormány nem először beszélt eldöntött tényként az ország izraeli külképviseletének Jeruzsálembe költöztetéséről anélkül, hogy arról a jobboldali államfővel megegyezett volna. 2018 áprilisában Liviu Dragnea házelnök közölte, hogy Románia követi az Egyesült Államok példáját és költözteti az izraeli nagykövetségét.
Nemzetközi hadgyakorlaton történt halálos baleset Svédországban, egy harckocsi halálra gázolt egy, a hadseregben szolgáló középkorú nőt, írja az MTI. A baleset hétfőre virradóra történt az észak-svédországi Norrbotten tartományban. Az Északi szél fedőnevű hadgyakorlaton tízezer katona veszt részt, köztük háromezer svéden kívül Finnországból, Norvégiából, az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából érkezett katonák.
Mai időjárás BUDAPEST
8 / 9 °C Várható csapadék: 0 mm
70/2019 • 2019. március 26.
Elutasította Lula fellebbezését a brazil legfelsőbb bíróság, nem engedik indulni az elnökválasztáson
A brazil legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a korrupciós vádakkal bebörtönzött Lula da Silva volt elnök fellebbezését, hogy indulhasson az októberi elnökválasztáson, írja az MTI. A bíróság még múlthét pénteken tiltotta el Lulát az indulástól az októberi elnökválasztáson, mert a brazil törvények szerint jogerősen elítélt személy nem foglalhat el választás révén megszerezhető tisztséget. Lula és ügyvédjei ekkor fellebbeztek, szerintük Brazíliának követnie kell az ENSZ emberi jogi tanácsának ajánlását, és lehetővé kell tennie, hogy az ex-elnök újra indulhasson a tisztségért a börtönből. Lula 2003 és 2010 között volt az ország baloldali elnöke. Áprilisban kezdte meg 12 éves börtönbüntetését, amelyet korrupció és pénzmosás miatt szabtak ki rá. Az ítélet szerint 1,1 millió dollár kenőpénzt kapott közvetve a Petrobras olajipari óriásvállalattól, ebből újíttatta fel Guarujá fürdőhelyen lévő lakását.
Négyszemközt tárgyalt Theresay May és Jeremy Corbyn Négyszemközti tárgyalást tartott szerdán a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatáról Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője. A Munkáspárt szóvivője "hasznosnak" és "nagyon szívélyes hangvételűnek" nevezte a találkozót, írja az MTI. May és Corbyn először tárgyalt hivatalosan a Brexitről azóta, hogy a kilépés feltételrendszeréről novemberben elért megállapodást az alsóház két hete – nem kis részben az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás miatt – a brit parlamentarizmus történetében példátlan, 230 fős többséggel elutasította. Corbyn fő követelése ugyanis az, hogy May határozottan zárja ki a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét, és vállaljon kötelezettséget vámuniós viszonyrendszer fenntartására az EU-val. Theresa May ezekre nem hajlandó, ám a Brexitmegállapodáshoz benyújtott módosításokról kedd este tartott alsóházi szavazáson a képviselők megszavaztak egy jelképes jelentőségű, jogilag kötelező erővel nem bíró javaslatot is, amely a megállapodás nélküli Brexit kizárására szólítja fel a brit kormányt. Corbyn ezután hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni a miniszterelnökkel. 2
Már több mint hatszáz halottja van a kongói ebolajárványnak A fegyveres összecsapások árnyékában nehezen bírnak az ebolával
Ezer fölé emelkedett az ebolás megbetegedések száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban, közölte a helyi egészségügyi miniszter. 1009 megbetegedést regisztráltak, ebből 944 esetet megerősítettek a laborvizsgálatok. A miniszter szerint sikerült elérniük, hogy a járvány ne terjedjen át Észak-Kivu és Ituri tartományokból más térségekre. Ez részben az oltásoknak köszönhető, amelyekkel 91 ezer ember védettségét biztosították. Ezen felül az ebolás betegeket kezelő központokba szállított páciensek mintegy hatvan százaléka túléli a vérzéses lázzal járó betegséget. Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai szerint az afrikai ország keleti felében hét hónapja
A Közel-Keleten állítanák fel az új osztrák bíróságot, hogy ott ítéljék el a terroristákat A Közel-Keleten működő különbíróságok létrehozását javasolta Herbert Kickl osztrák belügyminiszter azon dzsihadisták ügyében, akik európai országokból érkeztek és csatlakoztak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez Szíriában vagy Irakban, írja az MTI. Kickl a Kronen Zeitung című osztrák napilapban szombaton megjelent nyilatkozatában felvetette, hogy az Európai Uniónak az ENSZ segítségével a közel-keleti régióban kellene felállítania az Iszlám Állam európai zsoldosainak ügyében eljáró különbíróságokat. Meggyőződése szerint ez lehetővé tenné a tanúk meghallgatását
pusztító járványban eddig 629-en haltak meg. A mostani a tizedik ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaságban a betegség 1976-os felfedezése óta. A fertőzés terjedése elleni küzdelmet nehezíti, hogy a járvány fegyveres harcok sújtotta területeken, az ország keleti részén tombol, ráadásul a hagyományos gyógymódokat előnyben részesítő helyiek sokszor bizalmatlanok a korszerű gyógykezelésekkel szemben, s az utóbbi hónapokban több támadásis ért ebolás betegeket kezelő központokat. (MTI) és a bűnügyi eljárás lefolytatásához szükséges információk megszerzését helyben. Az osztrák belügyi tárcavezető szavai szerint Bécs elfogadhatatlannak tartja, hogyvisszafogadjákEurópába azokat a zsoldosokat, akik azért utaztak a konfliktus sújtotta régiókba, hogy a szélsőségesek oldalán harcoljanak. Ez vonatkozik a terroristák feleségeire is, akik – mint mondta – megbízható fedezéket biztosítottak férjeiknek és főztek rájuk, miközben ők harci cselekményeket folytattak.
Török diktatúrára figyelmeztet a börtönből az ellenzéki jelölt Egy abszolút diktatúra törökországi kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a másfél éve börtönben tartott ellenzéki elnökjelölt vasárnap. Selahattin
Ismét kikerült egy titkos megállapodás a román hírszerzés és az ügyészség között Újabb titkos megállapodást került nyilvánosságra Romániában, amelyet a román belföldi hírszerző szolgálat a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel kötött 2009-ben, írja az MTI. A dokumentumot hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozta nyilvánosságra. A hírszerzés úgy ítélte meg, hogy a kilenc évvel ezelőtt megkötött egyezmény jelenleg semmilyen titkot nem sért, ezért nyilvánosságra hozható. A dokumentumot George Maior, a hírszerzés akkori vezetője, Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész, aki jelenleg a korrupcióellenes ügyészséget vezeti, valamint Nicolae Popa, a legfelsőbb bíróság volt elnöke látta el kézjegyével. A titkos megállapodás hét oldalon szabályozza a három intézmény együttműködését olyan ügyekben, amelyek a nemzetbiztonságot érintik. A megállapodás információcserére és a három intézmény tevékenységének összehangolására kötelezte a feleket. Közös informatikai rendszert alakítottak ki, amelynek biztonságosságát a hírszerzés szavatolta.
Demirtas kurdbarát politikus csak most, a június 24-i választások előtti tízperces kampánybeszédében szólhatott közvetlenül a szavazókhoz. Egyébként rendszeresen kommunikál velük az ügyvédei által terjesztett Twitterüzenetek révén, illetve egy beszédet is intézett hozzájuk, amit a felesége rögzített mobiltelefonjával. Demirtas szerint Törökország sorsa teljesen egy ember kénye-kedvének lesz kitéve, ha a leköszönő elnök, Recep Tayyip Erdogan és iszlamista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja megnyeri a jövő heti elnök- és parlamenti választást. Úgy látja, az AKP győzelme tekintélyelvű, zsarnok országgá változtatná Törökországot, amit kiszakítottak a demokráciából. A Népi Demokratikus Párt (HDP) azt ígérte, hogy kiáll a demokráciáért. Amit most átélünk, az részben már egy autokratikus rezsim. A film legrémisztőbb része azonban még hátra van.Meg kell akadályoznunk, hogy országunk elmerüljön az örvényben.
70/2019 • 2019. március 26.
Porosenko akkor sem tűnik el, ha elveszti az elnökválasztást
Egy héttel a vasárnap esedékes ukrajnai elnökválasztás előtt még tovább erősítette pozícióját azelső helyen Volodimir Zelenszkij humorista, akit a biztos választók 32,1 százaléka támogat a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) hétfőn közzétett felmérése szerint, amit az MTI szemlézett. A március 14-22. között végzett felmérés eredménye szerint a második helyen Petro Porosenko jelenlegi államfő áll 17,1, a harmadik pedig Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje 12,5 százalékos támogatottsággal. Porosenko nem fontolgat visszavonulást a politikából. Ha elveszítené az elnöki posztot, akkor az ősszel tartandó parlamenti választásokon indul el pártja listavezetőjeként -
Az EU és USA közös szankciókkal készül Oroszország ellen a kercsi incidens miatt Néhány forrás a lapnak elmondta, az összefogástól azt várják, hogy nagyobb nyomást tudnak gyakorolni Oroszországra és Putyinra. Az unió huszonnyolc államának külügyminisztereitől azt várják, hogy idővel ők is megszólalnak majd további szankciókkal kapcsolatban. A források szerint azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy Oroszország megfontolná a tengerészek szabadon engedését. Az Európai Unió még nem hozott végleges döntést a szankciókkal kapcsolatban, ez a következő hetekben várható. November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, az elfogott 24 főnyi legénység valamennyije ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.
mondták el az Ukrajinszka Pravda hírportálnak az államfő kampánystábjában. Az elnök környezetében a legrosszabb variációnak azt tartanák, ha már a második fordulóba sem kerülne be, ha abban veszítene, az valamivel elviselhetőbb lenne. Ha pedig megnyerné az elnökválasztást, akkor pártja listavezetőjének Volodimir Hrojszman miniszterelnököt javasolná a parlamenti választásokra.
Lavina sodort el túrázókat Svájcban
Egy túrázó meghalt, amikor vasárnap elsodorta a lavina az Alpokban, Svájc délnyugati részében - írja az MTI. A svájci rendőrség tájékoztatása szerint két másik túrázót hóförgeteg sodort el 2400 méteres magasságban, a Franciaországgal és Olaszországgal határos, Bovernier területen. Mindannyian helybeliek voltak. Mentésükre négy helikopteres csapatot vezényeltek a
térségbe, ők bukkantak rá a 37 éves férfi holttestére, akit 1,5 méteres hó temetett maga alá. Egy másik helyszínen egy negyedik túrázót társai mentettek ki a hó alól, őt helikopterrel kórházba szállították. Mindegyik túrázónál volt rádiójeleket kibocsátó lavinadetektor, amelynek segítségével meg lehet találni a hó alá rekedt hegymászókat, ha lavina sodorja el őket.
Újabb zagytározó szakadhat át Brazíliában Ezt maga az üzemeltető cég jelentette be majd megkezdte a környéken élők evakuálását. A Vale SA brazil bányászati vállalat egyik zagytározójának több mint kétszáz halálos áldozattal járó január végigátszakadásátkövetően egy újabb hasonló katasztrófa fenyeget. Egy független szakértői vizsgálat ugyanis kimutatta, hogy a Sul Superior gát falának stabilitása kritikus a Gongo Soco bányában - közölte vasárnapra virradóra a Vale.
3
70/2019 • 2019. március 26.
Budapesti fiatalok nyerték a Zsebpénzügyes vetélkedőt! Lezárult a Zsebpénzügyes vetélkedő 2018-as évada. A 4 fordulóból álló országos pénzügyi tudatossági programra több mint 1000 középiskolás diák nevezett. A vetélkedőt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata nyerte. A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítése nemzetgazdasági érdek, ezért az Intrum jövőre is megszervezi vetélkedőjét. Pénzügyileg tudatos fiatalok nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet erős, ezért nemzetgazdasági érdek a következő generációk pénzügyi kultúrájának erősítése. E folyamatban az iskolák szerepe kiemelt, de nem kizárólagos, ezért elengedhetetlen, hogy a gazdaság szereplői is részt vállaljnak benne. Az Intrum számára kiemelten fontos a felnövekvő generációk pénzügyi nevelése, ezért idén második alkalommal szervezte meg pénzügyi tudatossági vetélkedőjét, a Zsebpénzügyest. Pénzügyi ismeretek: minél több, annál jobb Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kapott az általános és középiskolai tantervekben a háztartásgazdaságtan. E változás hatása már kutatási adatokban is érezhető: az Intrum 2017-es Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése szerint a 18-24 év közöttiek 51 százaléka állította, hogy jobb lett volna, ha többet tanulhatott volna a pénzügyekről az iskolában, míg a 2018-ban készült kutatás szerint már csak 46 százalékuknak van hiányérzete. A legjobbnak járó elismerést a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata vitte el.
A szerb lakosság tizede már kivándorolt Közel 654 000 ember, a lakosság majdnem 10 százaléka hagyta el Szerbiát az ezredforduló óta Zoran Djordjević szerb munkaügyi miniszter szerint, adta hírül aNapi.huaSzabad Magyar Szóértesülései alapján. A kivándorlók többsége 15–24 éves. A miniszter szerint az emigráció a legnagyobb megválaszolatlan kérdés az országban. AZ ELMÚLT KÉT ÉVBEN 51 000 EMBER VÁNDOROLT KI SZERBIÁBÓL NÉMETORSZÁGBA. 2018 első felében 19 000 szerbiai állampolgár kapott letelepedési engedélyt Németországban, és Djordjevi ć szerint a helyzet tovább fog súlyosbodni, amennyiben Szerbia az EU tagja lesz. A szerb kormány megoldást próbál rá talál, hogy hogyan tartsák meg vagy csábítsák vissza a fiatalokat. Szerbia migrációt koordináló munkacsoport megalakításával próbál megoldást keresni a problémára. 4
Jézus Krisztus 33 Pasaréti Passió Budapest egyetlen prózai Passió előadása 70 szereplővel, húsvét előtt 2019. április 4-én és 5-én, 19:00 és 20:15 órakor. Helyszín: Páduai Szent Antal templom Budapest, II. Pasaréti út 137. Mi a Passió? Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának története az utolsó vacsorától a temetésig. A húsvéti feltámadás már nem képezi részét a szenvedéstörténetnek. Jézus Krisztus 33 Pasaréti Passió Idén, hagyományteremtő szándékkal ismét megrendezésre kerül a Passiójáték, az érdeklődésre tekintettel, már négy alkalommal. A történet főhőse Jézus mellett, egy mai huszonéves fiatalember. Az ő útkeresésén, kételyein, gondolatain keresztül látjuk Jézus történetét. Mellettük a Passió történet hagyo-
Már 4,5 millió magyar foglalkoztatott van, ez 40 ezerrel több mint az előző év ugyenebben az időszakában A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal 69,4 százalékra emelkedett egy év alatt. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban –jelentettecsütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 90 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek körében a gazdasági aktivitási ráta 72,1 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál, az inaktív népesség létszáma 41 ezerrel csökkent, az aktív népesség létszáma azonban csak egy ezerrel nőtt, mivel a korcsoport lélekszáma 40 ezerrel megfogyatkozott.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Brit szakértők véleménye szerint: munkáshiánya miatt kell váltania Magyarországnak, már nem lehetünk olcsó beszállítók A Legatum brit think tank 2007 óta mindig felméri a világot jövőképesség szempontjából. Az idén – szintén nem először – a keletközép-európai régiót külön kiadványban is elemezték (CEE Propserity Report), a régió egyes országainak megítélésében a bécsi Erste-csoport segédkezett. A főbb megállapítások szerint a keletközép-európai (CEE) térség „útelágazódás”, vagyis kereszteződés elé ért, ami leginkább azt jelenti, hogy minden országnak át kell gondolnia, hogy jól érzi-e magát abban a kohorszban, ahol jelenleg tartózkodik, vagy esetleg érdemes lépéseket tenni a kitörés céljából. Miközben a térség gazdasági növekedése most magas, mindenhol gondot okoz a demográfiai hanyatlás, a nyugati agyelszívás és a felforgató technológiák üzletátformáló hatása.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
mányos szereplői Mária, Péter és a tanítványok, Pilátus, Annás, Kajafás, Jeruzsálem népe, római katonák jelennek meg. A misztérium- és moralitásjátékok hagyományából átemelve megjelenik a Kísértő alakja is. A Pasaréti Passió a három főszereplő küzdelmének drámája. Passió – európai kultúrtörténetünk alapja A Passió szervezői szeretettel várnak minden nem hívő és hívő érdeklődőt az előadásra, amely díjmentesen tekinthető meg. Várjuk szeretettel!
Fesztivál és show azoknak, akik imádják a bárok világát!
A Bar Show egy modern és progresszív bárkulturális seregszemle, amely összehozza a bárélet szakmai szereplőit, a bárok világa és kifinomult italkultúrája iránt érdeklődő műkedvelőket. Bar Show 2019 2019. április 14. 14:00 - 21:00 óra Professzionális bartenderek, italgasztronómiában jártas fogyasztók és a vendéglátóipar, valamint a turizmus szakembereinek találkozási pontja. A Bar Show Budapest célja, hogy a további haladás lendületét biztosítva lehetőséget adjon az érdeklődőknek a bár- és italkultúrában való tájékozódásra és fejlődésre. Bartenderek, koktélbárok, mixerek, gyártók és forgalmazók teremtenek alkalmat arra, hogy vendégeink rengeteg márka különféle italait megkóstolhassák. Önt is várjuk 2019. április 14-én a Hotel Intercontinental Budapestben. Neves külföldi és hazai szakértők szakmai előadásai a klasszikus és flair bartending, a bár- és italkultúra, a vendéglátás és gasztronómia tudományáról, hagyományairól, klasszikus értékeiről és legújabb irányzatairól, valamint neves nemzetközi és hazai márkák nagyköveteinek kóstolóval egybekötött vezetett MasterClass szemináriumai teszik a szakmai programot színessé. Intercontinental Budapest Hotel 1052 Budapest, Apáczai Csere János utca 12-14.
70/2019 • 2019. március 26.
Leonardo da Vinci művész, feltaláló, zseni - kiállítás A reneszánsz mester halálának 500. évfordulójára Budapestre érkezett
Justyn Barnes: Ikigai – Találd meg az élet értelmét Kiadja: Scolar A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit szeretsz, és amire a világnak szüksége van. Ez a kis könyv segít megtalálni a saját ikigaiod, azaz életed valódi értelmét – ha engeded, feltárul előtted a hosszú, boldog és tudatos élet titka.
Budapestre jött Az Inkák Aranya kiállítás
Időjárás
Sze
6 / 12
Cs
P
6 / 12
6 / 13
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
6/9 5/14 4/16 5/15
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
4/8 5/15 0/13 6/8 3/17 10/13
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
5/15 4/16 6/13
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/2 5/10 5/7 5/8 10/13 5/8
Kultúra
Kath Stathers: Bakancslista – Vad tájakon KIADJA: SCOLAR Világkörüli turnéja és több százezer látogatója után március 16-án Magyarországra érkezett a 15. századi zseni több festményének reprodukciója, valamint közel 60 műszaki találmányának interaktív és kipróbálható makettje. A kiállítás 2019. március 16-tól
megtekinthető a 1061 Budapest, Király 8-10. (Central Passage) földszintjén, 2019. augusztus végéig. Az 1000m2-es kiállítás tehát nem csak a Mona Lisa festőjeként mutatja be Leonardot, hanem egy saját idejét több száz évvel megelőző, ezerarcú tudósként. A reprodukciók eredetijének megtekintéséért keresztül-kasul kellene szelniük Európát a látogatóknak. A Mona Lisa a párizsi Louvreban, Az utolsó vacsora Milánóban, az Angyali üdvözlet Firenzében, a Madonna Benois Szentpéterváron, a Hölgy hermelinnel Krakkóban, a Sziklás Madonna Londonban található meg. Kiállításunkon a művészetkedvelők Leonardo 23 leghíre-
sebb festményének reprodukcióját egyszerre, együtt csodálhatják meg. VR szemüvegek segítségével pedig bizonyos festményekbe be is léphetünk. A “Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni” című kiállításon elérhetővé és megismerhetővé válik a misztikus da Vinci munkássága a széles közönségnek. Leghíresebb műveinek reprodukciói mellett a kiállításon több tucat fából épült találmánnyal is találkozhatnak a látogatók, amelyek működését számítógépes szimulációk segítségével is megismerhetik.
Dr. Arlene K. Unger: Nyugalom Kiadja: Scolar Mindannyian nyugodt és boldog életre vágyunk, de csak néhányunknak sikerül megtalálnia. A helyzet az, hogy nem vagyunk felkészülve a 21. századra: túl gyors, túl zsúfolt, túl pörgős. És minél stresszesebb az életünk, annál nehezebb megtalálnunk az oázist, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. De nem muszáj így lennie! Létezik segítség a mindennapok megpróbáltatásai ellen, amely megtöri a stressz által generált ördögi kört. Ez a könyv olyan vizualizációkat mutat be, amelyek hamar és
eredményesen segítenek abban, hogy lelassuljunk és megnyugodjunk – bárhol legyünk és bármit csinálunk is. Ez a gyönyörű és praktikus kötet olyan bizonyítottan működő pszichológiai technikákra támaszkodik, mint a mindfulness, a kognitív viselkedésterápia vagy az emocionális agytorna. Méretének köszönhetően a könyv tökéletesen alkalmas arra, hogy bárhol is vagyunk, mindig velünk legyen és elővegyük, ha segítségre van szükségünk. Nyissuk ki bátran, hogy megtaláljuk a belső békénket ebben a zűrzavaros világban.
MEGJELENT! KERESSE A KÖNYVESBOLTOKBAN! A három milliárd forintnyi összértékű tárlat március 13-án nyílik a belvárosban. Letűnt birodalmak misztikus titkai tárulnak fel a JVS Group Magyarország újabb nagyszabású interaktív tárlatán. Az Inkák Aranya kiállítás az Andok vidékét egykoron uraló népek dollármilliókat érő kincseit mutatja be, amelyek egyeseket dúsgazdaggá tettek, míg mások fejére mérhetetlen kínt és szenvedést hoztak. Az Inkák Aranya kiállítással több, mint 100 féltve őrzött ékszer, maszk, vallási, kultikus tárgy, hatalmi jelkép érkezik Peruból Budapestre - mind-mind egykori ötvösök kezeinek alkotásai, egyik-másik értéke bőven meghaladja a 100 millió forintot, az összértékük pedig a három milliárd forintot. A Mujica Gallo alapítvány által működtetett perui Aranymúzeum páratlan arany és ezüst gyűjteménye a Magyarországon fellelhető, különleges kerámia leletekkel gazdagítva, nagyszerű betekintést adnak a felsorakoztatott kultúrák életébe, amelyek a mai Peru területén és azon túl, Közép- és DélAmerikában virágoztak. Az Inkák Aranya kiállítás 2019. március 13-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a belvárosi Komplexben.
Minden természetrajongó listát vezet azokról az állatokról, melyeket látni szeretne, és azokról a tájakról, melyeket szívesen felfedezne. A munka, a család, az iskola, a pénz és a lehetőségek mind-mind meghatározzák, mik valósulnak meg az álmokból – ám ez ne tőrje le a lelkesedésünket! Nincs is jobb annál, ha valamit kipróbálunk, és saját szemmel látunk. Nincs határa a vágyaknak! Hova szeretnénk eljutni? Mit szeretnénk látni a természet csodáiból? Gyűjtsük össze, mi az, ami nekünk kihagyhatatlan a világból! A Bakancslista – Vad tá‐ jakon 1000 hihetetlen természeti csodát mutat be a Föld valamennyi kontinenséről: találkozhatunk a Csendes-óceán vizeiben élő bálnákkal, búvárkodhatunk Ausztrália partjainál, etethetünk pandákat Kínában, lovagolhatunk vadlovakkal Franciaországban. A gyönyörű fotók mellett hasznos információkkal lát el bennünket arra vonatkozóan, hogyan támogathatjuk a természet védelmére tett erőfeszítéseket, és tájékoztat a vadon élő állatok viselkedéséről. Ez a kézikönyv biztat bennünket, hogy legyünk bármely életszakaszban – az egyetemi évek alatt, a karrierépítés időszakában vagy épp nyugdíjaskorban –, merjünk olyan dolgokat tenni, melyeket mindig is szerettünk volna, de eddig még nem nyílt rá alkalmunk.
5
70/2019 • 2019. március 26.
Maradona 5 gyereke mellé Kubában találtak még hármat
A világbajnok argentin futballista 2000 és 2005 között Kubában élt - ott szeretett volna kigyógyulni kokainfüggőségéből -, most pedig kiderült, hogy három gyereket is nemzett ebben az időszakban. Erről ügyvédje beszélt. Az államot vezető Fidel Castro olyan hatással volt rá, hogy arcképét magára tetováltatta. A jelenleg Mexikóban edzősködő 58 éves Maradonának eddig öt elismert gyereke volt, a legidősebb 32 éves, a legfiatalabb 6 éves. A nyáron azonban a másik három gyerekét is a nevére veszi.
A döntő előtt kizárták Liu Shaolint a vb-n
1500 méteren hiába nyerte megelődöntőjét Liu Shaolin Sándor, kizárták. 500 méteren viszont ellenállhatatlanul versenyzett az előfutamban és az elődöntőben a szófiai rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon. A döntőben viszont nem tudott elindulni. Az első rajtnál bemozdult az egyes, vagyis a belső pályáról induló dél-koreai Hwang. A másodiknál a bírók úgy látták, Liu Shaolin mozdult be, ezért a szabályok értelmében őt ki kellett zárni. A második rajtnál ugyanis a bemozdulót büntetni kell. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
A magyarok erősebbek voltak Modric:
A budapesti vereség ki kell, hogy józanítsa a horvát futballválogatottat, melynek össze kell szednie magát, ha ki akar jutni az Európa-bajnokságra - írta a Jutarnji List című horvát napilap a vasárnap 2-1-re elvesztett budapesti Eb-selejtezőről. A lapnak nyilatkozó szakkommentátorok szerint a magyarok "megették" a horvátokat agresszív fellépésükkel. "Nagyon gyorsan meg kell ráznunk magunkat, és konszolidálódnunk kell" - hangoztatták. Luka Modric, a világbajnoki ezüstérmes horvátok kapitánya úgy nyilatkozott: "a magyarok jóval agresszívebbek és erősebbek voltak nálunk". Úgy látta, hogy a magyar válogatott a fizikai erőnlétre tervezte játékát sok passzal, és a támadások nagy részét ők vezették. Ez a hozzáállás pe-
dig a végén győzelemhez vezetett: "Gratulálunk nekik, fontos pontokat szereztek, és bonyolultabbá tették a helyzetet a csoportban". Dejan Lovren, a Liverpool hátvédje szerint túl lazán álltak a vasárnapi meccshez: "A hozzáállásunk alapján még jó, hogy gólt tudtunk rúgni". Mint mondta, a magyarok leckét adtak nekik agresszivitásból, ők pedig nem tudták megtartani a labdát. "A második félidőben jobbak voltunk, de már későn ébredtünk fel" - fogalmazott.
Hamilton végre ehet és gyúrhat Eddig leginkább a nagyobb pilótáknak okozott gondot a súlyuk tartása a Forma-1-ben, de a kisebb, könnyebb versenyzők edzéseire és táplálkozására is hatással volt, hogy nem mindegy, hány kilósan ülnek be az autóba. A koplalást megelőzendő a 2019-es szezontól 80 kilót elkülönítettek a pilótáknak a kocsi súlyának meghatározásában, vagyis ennyi minden autóban ott lesz, ha megvan 80 kilós egy pilóta, ha nem. A szabályváltoztatás
hozadékáról beszélt az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton azAutosportnak, elárulva, hogy a 80 kilós minimumsúly lehetőséget adott neki arra, hogy változtasson edzésmódszerein, és több új edzés kipróbálva készüljön a 2019-es idényre, hiszen nagyobb izomtömeget is elbír így a teste. A 80 kilós határt azért nem lépi át így sem, de komolyabban tudott dolgozni a vázizmain, és ennek köszönhetően erősebbnek, jobban felkészülnek érzi magát, mint valaha.