NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Rakétakilövés miatt három hete ég egy német láp Három hete pusztít tűz Németországban egy lápvidéken, amelyet gyakorlótérnek használ a hadsereg, a rakétakilövési gyakorlat miatt keletkezett tűz elfojtásán vasárnap már több mint 1200 tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember és katona dolgozott. 1200 hektáron ég a nyári aszályban kiszáradt láp, a füstfelhő műholdak felvételein is kivehető, a füstszag a 80 kilométerre lévő Brémában is érezhető. Nyílt lánggal egyelőre nem kell küzdeni, és a lakosságát nem kell kitelepíteni, de továbbra is érvényben van a pénteken kihirdetett katasztrófahelyzet. A felszín alatt keletkezett tűzfészkek feltárására Tornado harci felderítő repülőgépeket vetettek be, a hőkamerával készített felvételek elemzését vasárnap kezdték el. Az oltást nemcsak az nehezíti, hogy a tűzfészkek esetenként nyolc méter mélyen húzódnak, hanem az is, hogy a gyakorlótér talajában sok a lőszer.
Egy svájci kantonban betiltják az arcot takaró öltözetet A svájci Sankt Gallen kantonban vasárnap tartott népszavazáson úgy határoztak, hogy tiltsák meg az arcot teljesen elfedő viseletet, írja az MTI. Ilyen öltözetnek számít nikáb és a burka. A svájci közvetlen demokratikus rendszer alapján szavazók azt szerették volna elérni, hogy büntessék meg azokat, akik közterületen eltakarják az arcukat. A kanton önkormányzata ellenezte a tiltást, de a népszavazás eredménye miatt meghozni a korlátozó intézkedést, még ha a részvételi arány csak 36 százalékos is volt. A döntést a szavazók kétharmada támogatta. Svájc legnagyobb muzulmán szervezete, az Központi Iszlám Tanács azt ajánlja a nőknek, hogy továbbra is takarják el az arcukat, és közölte, hogy szoros figyelemmel követi a fejleményeket, és ha kell, jogorvoslatot is követel.
218/2018 • 2018. SZEPTEMBER 24.
Újabb országig ért el a botrány, Új-Zélandon is tűt találtak az eprekben Tűk az eperben:
Elkapták az emukat tömegesen halálra gázoló ausztrál férfit Akár börtönbe is kerülhet az az ausztrál férfi, aki tömegesen gázolt halálra emukat, az erről készült felvételeket pedig elküldte a barátainak – írja anews.com.au. A hatóságok elmondása alapján az incidens valamikor szeptemberben történt, mikor a 20 éves Jacob MacDonald a kocsijával behajtott egy csapat emu közé, és sorra gázolta el az állatokat, miközben azt üvöltözte, hogy kibaszott emuk! egy, két, há, ez kurva jó! az is megvan, meg a másik is! Az egészet videóra is vette, és elküldte a haverjainak, valaki azonban közzétette a videót, így sikerült megtalálni a férfit. MacDonald egy lapnak nyilatkozva elmondta, úgy tűnik, valakivel nincs olyan jóban, mint gondolta, most pedig már annyira nem is tartja viccesnek a dolgot.
Élve hozták ki a gépészt a két napja elsüllyedt kompból
Tűt találtak egy adag eperben az új-zélandi Auckland egyik áruházában. Az epret Nyugat-Ausztráliából importálták. Ez az első eset, amelyet Ausztrálián kívül jelentenek, miután a szigetországban a múlt héten többen arról számoltak be, olyan epret és almát vásároltak, amelybe tűt rejtettek - írja a 9news. Mi is megírtuk, hogy jelentős nyomravezetői díjat ajánlott fel Ausztrália Queensland állama annak, aki hasznos információkkal tud szolgálni annak a rejtélynek a megoldásához, hogy hogyan kerültek tűk szupermarketekben kapható eprekbe. A botrány az után robbant ki, hogy egy férfit hasi fájdalmakkal vittek kórházba az áruházi eper elfogyasztása után. A rendőrség szerint az elkövető célja egyértelműen az, hogy sérülést okozzon. A queenslandi epertermelők szövetsége azt gyanítja, hogy egy sértődött korábbi eperipari dolgozó lehet a tettes, de a rendőrség szerint erre egyelőre nincs bi-
zonyíték. Az eset után egyalmában is tűt találtakSydneyben. Állítólag már mindegyik ausztrál államból érkezett hasonló bejelentés, táplálva azt a félelmet, hogy az epres támadónak utánzói akadtak. Az ÚjZélandon talált eper nem okozott sérülést. A gyümölcsöt az ország egyik legnagyobb bolthálózatában, a Woolworths által birtokolt Countdownban árulták, a Choice márka alatt. A márka megmaradt epreit visszavonták a polcokról, a hatóságokat pedig értesítették mind a két országban. A Countdown azt is bejelentette, hogy befejezi az eper importálását Ausztráliából, ami ugyanakkor nem fog komolyabb fennakadást okozni, mert az ausztrál eper áprilistól szeotemberig szokott jelen lenni az áruházaik polcain, és pont a napokban kezdték meg a hazai eper árusítását.
A tanzániai haditengerészet búvárai élve mentették ki szombaton a gépészt a Viktória-tavon a két nappal korábban elsüllyedt kompból, a halálos áldozatok száma azonban már 218-ra emelkedett – írja az MTI. A jármű csütörtökön süllyedt el a tanzániai tavon, becslések szerint pedig több mint 300 embert szállított, mikor felborult, pedig hivatalosan csak 101 személyes volt. Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy ennél is többen lehettek a kompon, ugyanis a jegykezelő is a halottak között van, a kezelőgép pedig eltűnt, így lehetséges, hogy soha nem lehet majd megtudni, valójában hányan haltak meg a katasztrófában.
Mai időjárás BUDAPEST
10 / 17 °C Várható csapadék: 0 mm
218/2018 • 2018. szeptember 24.
A kormány ellen szervezkedő amerikaiakat ítéltek 14 év börtönre Vietnamban Ho Si Minh-város bírósága tizennégy év börtönre ítélt szerdán két amerikai állampolgárt, akit azzal vádoltak, hogy a kormány megdöntésére készültek - jelentette a vietnami állami média, írja az MTI. James Nguyent és Angle Phant azzal gyanúsítják, hogy - a Hanoi által terrorszervezetnek minősített, kaliforniai székhelyű Vietnam Átmeneti Központi Kormányzata nevű csoport soraiban működve - másokat egyebek között államellenes szórólapok szétosztásával és rádióállomások elfoglalásával bíztak meg, hogy kormányellenes propagandát terjesszenek és tiltakozó akciókra szólítsák fel az embereket. A csoport tíz helyi tagját hasonló vádakkal öttől tizenegy évig terjedő börtönre ítélték. A vietnami hírügynökség azt írta, hogy a két amerikai állampolgárt kitoloncolják az országból büntetésük letöltése után. A hírügynökség a bírákra hivatkozva arról számolt be, hogy a vádlottak tettei különösen súlyosnak tekinthetők, a nemzetbiztonság megsértésének minősülnek, az ország stabilitásának és fejlődésének szabotálását, a politikai és társadalmi rend megingatása volt a céljuk, és szembementek Vietnam érdekeivel.
Rejtélyes halál miatt nyomoznak egy egyiptomi hotelben John és Susan Cooper Egyiptomban, a Vörös-tenger partjánál található 5 csillagos Steigenberger Aqua Magic hotelben szálltak meg múlt hét hétfőn. A férfi nem sokkal később infarktust kapott és leállt a légzése. Feleségét kórházba szállították, ahol 6 órával később összeomlott a keringése és meghalt. Hotelszobájukban a velük nyaraló lányuk és Maj Gen Ahmed Abdullah helyi kormányzó szerint is furcsa bűz terjengett, utóbbi azonban úgy gondolja, ettől függetlenül természetes halált halt a házaspár. Ettől függetlenül hermetikusan lezárták szobájukat, és próbálják azonosítani a furcsa szag forrását, valamint vizsgálják a gáz szerepét a pár halálában. A hotel több vendége is panaszkodott, hogy nyers csirkét és halat szolgáltak fel nekik mocskos edényekben, de Cooperéknek lányuk szerint nem volt semmilyen gyomorpanaszuk. Rajtuk kívül még egy másik vendég viszont panaszkodott légzési nehézségekre. 2
Aszad Izraelt hibáztatja az orosz katonai repülőgép lelövése miatt Jeruzsálem Damaszkuszt okolja az esetért
Bassár el-Aszad szíriai elnök részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az izraeli légicsapás idején a szíriai légvédelem által a Földközi-tenger felett véletlenül lelőtt orosz katonai gép ügyébe. Ezt jelentette a SANA állami hírügynökség csütörtökre virradóra. A szövetségesének küldött üzenetben a damaszkuszi rezsim vezetője Izraelt hibáztatta a történtekért, írja az MTI. Aszad úgy fogalmazott, hogy a baleset a megszokott izraeli önteltség eredménye. A szíriai elnök kifejezte reményét, hogy az incidens nem befolyásolja majd a terrorizmus elleni küzdelmet országában. Keddre virradóralelőttekegy Il-20 típusú orosz katonai repülőgépet 15 ember-
Tízmillió kubai konzultálhat az új alkotmány tervezetéről Megkezdődött hétfőn Kubában az új alkotmány tervezetének társadalmi vitája, írja az MTI. A november közepéig tartó konzultáció során a kubaiak az iskolákban, az egyetemeken, a vállalatoknál és a helyi közösségekben tartandó rendezvényeken véleményezhetik az alkotmánytervezetet. A konzultációra csaknem 10 millió kubai kapott meghívót, köztük 1,4 millió külföldön élő állampolgár. A társadalmi vita időtartamát Fidel Castro születési és halálozási dátumához igazították: a néha kubai vezető 1926. augusztus 13-án született, és 2016. november 25-én halt meg. A konzultáció alkalmából felújították a néhai elnök emlékének adózó
rel a fedélzetén az északnyugatszíriai Latakia tartomány közelében, a Földközi-tenger felett. Moszkva szerint a leszálláshoz készülő gépet a szíriai légvédelem lőtte le, de Izrael hibájából történt az incidens, mert a Latakiát támadó izraeli vadászbombázók, amelyekre a szíriai légvédelem eredetileg célzott, a jóval nagyobb orosz katonai gép mögött kerestek fedezéket. Jeruzsálem ugyanakkor Damaszkuszt okolja az esetért. falfestményeket Havanna utcáin. Az új alaptörvényről várhatóan 2019. február 24-én rendeznek népszavazást a szigetországban. A parlament által júliusban már elfogadott alkotmánytervezet szövegében szerepel többek között: a piac szerepének és a magántulajdonnak az elismerése,de továbbra is fenntartanák az egyeduralkodó kommunista párt vezetését,a magasabb kormányzati tisztségek mandátumának korlátozását legfeljebb két ötéves ciklusra korlátoznák,elismernék az azonos neműek közti házasságot.
Leégett a nagyváradi püspöki palota A lángok a tetőszerkezet egészére, illetve az első emelet egy részére terjedtek ki, mintegy 1300 négyzetméte-
Több száz menekült családot űztek el fegyveresek Líbiában Mintegy 1900 embert űztek el milicisták egy menekülttáborból a líbiai fővárosban, Tripoliban - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A szervezet adatai szerint 370 család volt kénytelen elhagyni a Trik al-Matar menekülttáborban létesített szállását a múlt héten. A menekültek a nyugat-líbiai Tavurgából érkeztek. Bár a hírt közlő AP amerikai hírügynökség nem fogalmazott pontosan azzal kapcsolatban, hogy melyik milícia miatt váltak ismét földönfutóvá a menekültek, azt sugallta, hogy a Tripoliban aktív, legerősebb úgynevezett miszrátai milícia a tettes. Az UNHCR szerint félő, hogy a más, fővárosi menekülttáborokban élők tavurgaiakra is hasonló sors vár. A Miszráta és Tavurga közötti ellenséges hangulatot 2011-re lehet visszavezetni. Az al-Jazeera katari székhelyű, nemzetközi hírtelevízió egy júniusi beszámolója szerint a líbiai polgárháború kirobbanását követően Tavurga Moammer Kadhafi néhai líbiai vezető oldalára állt, míg a miszrátai fegyveresek a Kadhafi-rezsim ellen harcoltak.
ren pusztítottak. A palota egyik Pável utca felőli tornya le is omlott a tűz miatt. A Szent László térre kiérkezett száz tűzoltónak éjjel egy órára sikerült eloltania a lángokat. A tetőszerkezetet teljesen megsemmisítette a tűz, de az egész épület is súlyosan megsínylette a tragédiát, amelynek oka egyelőre ismeretlen. A tűzben senki sem sérült meg: a belső felújítási munkák alatt lévő épületben csak egy pap élt családjával, ők időben kimenekültek. Lehetett volna gyorsabban oltani? Az Erély Online szerint a lángok oltását figyelemmel kísérő tömegből sokan kritizálták a tűzoltók közbelépésének a hatékonyságát, akik időközben a Sebes-Körösből is próbálnak vizet nyerni az oltáshoz, mivel a közelben csupán egy tűzcsap volt. Az ISU szóvivője a Digi24 televíziónak azt nyilatkozta: három hidrofor nem működött, ezt pótolták a Sebes-Körösből vett vízzel.
218/2018 • 2018. szeptember 24.
Az ENSZ szerint az Iszlám Államnak akár 30 ezer harcosa is életben lehet Az Iszlám Állam lényegében összes emberveszteségét ki tudta heverni 2018 második felére, és akár 30 ezer harcosa is lehet Irakban és Szíriában. Az Iszlám Állam lényegében összes emberveszteségét ki tudta heverni 2018 második felére, és akár 30 ezer harcosa is lehet Irakban és Szíriában. KapcsolódóNem az iszlám teszi a terroristát, hanem a rossz kormányzás Az ENSZ kutatói kemény dolgokra jöttek rá, miután 495 elfogott terroristával interjúztak. - ez a legmarkánsabb megállapítása az ENSZ iszlám terrorizmus helyzetét értékelő jelentésének, melyet azAP szemlézett. A világszervezet szakértői arra is figyel-
ENSZ: Kilátástalan a helyzet Jemenben Az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese figyelmeztetett pénteken a Biztonsági Tanácsban, hogy a háború sújtotta Jemenben már hiábavalónak tűnik az éhínség elleni küzdelem, az ország 29 millió lakosának háromnegyede segítségre szorul, írja az MTI. Mark Lowcock kijelentette, hogy a helyzet "riasztó gyorsasággal romlott az utóbbi hetekben, és mostanra kilátástalanná vált". "Lassan eljutunk oda, hogy az országossá szélesedett éhínség következtében már lehetetlen lesz megakadályozni emberek tömeges halálát. Már most vannak olyan területek, ahol a lakosság gyakorlatilag éhezik, ami azt jelenti, hogy rákényszerül például levelek fogyasztására" - mondta. Két közelmúltbeli fejlemény fenyegeti a segélyezést: a gazdaság drámai összeomlása, aminek eredményeképpen a nemzeti valuta értéke mintegy 30 százalékkal csökkent, és a Hodeida körüli harcok felerősödése, mert a kikötőváros kulcsfontosságú az élelem, a gyógyszerek és más alapvető szükségleti cikkek Jemenbe szállításában fejtette ki Lowcock.
meztetnek, hogya terrorizmusnak megágyazó gazdasági-társadalmi jelenségekaz érintett régiókban továbbra is fennállnak, az al-Káida globális hálózata is „ellenállónak bizonyult”. Az IS harcosainak számára vonatkozó becslés – 20 és 30 ezer közti létszám, mely egyenlően oszlik meg Szíria és Irak között - azért megdöbbentően magas, mert a Kalifátus legnagyobb kiterjedése idején, 2015-ben is nagyjából ennyi fegyverest tudott mozgósítani iraki és szíriai területein.
Tornádó söpört végig Kanada fővárosán
Nagy erejű tornádó söpört végig Kanada fővárosán, Ottawán és a környékbeli településeken, a forgószél háztetőket szaggatott le, fákat és villanypóznákat döntött ki, a térségben csaknem 150 ezer háztartás maradt áram nélkül - jelentette szombatra virradóra a CBC kanadai hírtelevízió internetes oldalán, írja az MTI. A híradás szerint hat sérültet szállítottak kórházba, négyük állapota súlyos. A tornádó óránkénti közel kétszáz kilométeres széllökések kíséretében csapott le a térségre helyi idő szerint péntek este. Először a fővárostól nyugatra fekvő Dunrobin kisvároson söpört végig, majd kelet felé haladva átkelt az
Ottawa folyón, és Gatinea egyes részein, később a fővárosban pusztított. A tornádó villanypóznákat szakított ki a helyükből, fákat csavart ki gyökerestül, a híradásban bemutatott felvételeken számos súlyosan megrongálódott, tető nélkül maradt ház látható. A kidőlt fák, leszakadt áramvezetékek és jelzőlámpák miatt komoly fennakadások vannak a közúti forgalomban, de sok helyütt szünetel a távközlés is. A károk felmérése még tart, de egy szemtanú például arról számolt be, hogy az utcájában csak egy ház maradt épen. Ottawában ideiglenes szállásokat nyitottak meg azok számára, akik fedél nélkül maradtak.
Amerikai katonai támaszpontokra viszik az illegális migráns családokat James Mattis amerikai védelmi miniszter vasárnap este bejelentette: két katonai támaszponton alakítanak ki átmeneti szállásokat az illegális migráns családoknak. A miniszter úton Ázsiába, az alaszkai katonai támaszponton megállva nyilatkozott a vele utazó újságíróknak. Nem nevezte meg konkrétan, hogy mely katonai bázisok adhatnak átmenetileg otthont az illegális bevándorló-családoknak, s arról sem szólt, hogy előreláthatóan hány családot fogadnak majd be.
3
218/2018 • 2018. szeptember 24.
Új kereskedelmi egyezményt kötött Amerika és Mexikó
Új amerikai-mexikói kereskedelmi egyezmény lép a NAFTA helyébe, és azonnali tárgyalások kezdődnek Kanadával a csatlakozásról, írja az MTI. Korábban Donald Trump amerikai elnök beszélt már arról, hogy hajlandó eltörölni az importvámokat Mexikóval és Kanadával, ha azok újratárgyalják velük a szabadkereskedelmi megállapodásukat. Az elnök úgy fogalmazott a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten, hogy Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) új neve amerikai-mexikói kereskedelmi egyezmény. Azt is közölte, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által aláírt és 1994 januárjában életbe lépett NAFTA újratárgyalása során Washington megállapodott Mexikóval egy kétoldalú kereskedelmi egyezmény kimunkálásában. Egyelőre nem világos, hogy ehhez az egyezményhez csatlakozik-e majd Kanada. Trump azt mondta, hogy még hétfőn telefonon egyeztet erről Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Az amerikaimexikói megállapodás bejelentésekor Donald Trump bejátszotta az újságíróknak Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel folytatott telefonbeszélgetése felvételét. Ebben a mexikói elnök megerősítette, hogy szeretné, ha az egyezmény Kanadával kiegészülve még a héten háromoldalú megállapodássá válna.
Egyre több fiatal szülő képzi át magát programozóvá Az akár 400 ezer forintos kezdő fizetés, a rugalmas munkaidő és az IT-szektor munkaerőhiánya miatt egyre több kismama, illetve kisgyerekes anyuka és apuka képzi át magát programozóvá. A Progmatic programozóiskola adatai szerint egyre több a nő a képzéseiken, de még így is csak 10-25 százalék közötti az arányuk. Az IT-nagyvállalatok felől egyre nagyobb a nyomás, hogy minél több nő legyen ebben a férfiasnak mondott szakmában. A cégek nem csak ezt erőltetik, hanem a rugalmas munkavégzést is, hogy munkaerőhiányukat így enyhítsék. Ennek meg is van az eredménye, a fiatal szülőket vonzza az otthoni munkavégzés és a nem ritkán 400 ezer forintos kezdő fizetés. A Progmaticnál eddig minden kisgyermekes szülő végig is tudta csinálni a képzést, sőt, rögtön munkát is kapott utána.
4
Megint új poggyászszabály a Ryanairnél Idén januárban egyszer már változtattak, most az új szabály, hogy november 1-től 58 literről 20 literre csökken a kézipoggyászméret a társaságnál, azaz már csak egy csomagot vihetünk magunkkal ingyen a Ryanair gépeire – írja a Guardian. Eddig egy hátizsákméretű csomagot lehetett felvinni az utastérbe, egy gurulós kézipoggyászt (legfeljebb 58 literest) pedig le lehetett adni a kapunál, amit a célállomáson adtak vissza. A jövőben az elsődleges beszállást vásárlók szállhatnak csak fel plusz egy ingyenes poggyásszal a gépre. A társasági szerint az utasaik 30 százaléka eddig is elsőbbségit vett 6 fontért, további 30 százalék meg eddig is csak egy poggyásszal utazott. A 10 kg-nál könnyebb, feladott
Financial Times: veszélyben a régiós növekedés a munkaerőhiány miatt A közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon kialakult munkaerőhiány miatt lassan "kifogy a gőz" a térségi gazdaságokból – írja a Financial Times hétfőielemzésében. A londoni gazdasági napilap online kiadásán megjelent írás szerint a térségi fellendülés egyelőre folytatódik, a régiós gazdaságok az idén várhatóan 4 százalék körüli ütemben növekednek, ám a munkaerő-kínálati kapacitás már a határaihoz közelít. Eurostat-adatokat idézve a Financial Times kiemeli: a júniussal zárult három hónapban a magyar iparvállalatok 86,6 százaléka jelezte, hogy a következő negyedévben a munkaerőhiány korlátozni fogja termelésüket. A vizsgált térségen belül ez a legmagasabb arány: Lengyelországban az ipari cégek 49,7 százaléka, Csehországban 43,2 százalékuk tett közzé hasonló előrejelzést, de e két országban is a kétszeresére emelkedett ez az arány az elmúlt két évben.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Három új áruházat nyit idén az Auchan A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető cég három új áruházat nyit idén, derült ki Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatójának csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig egy újabb superstore koncepciójú áruházat. A cég tavaly nyitott a kisebb üzletformák felé: első szupermarketjüket Szekszárdon, első superstore formátumú üzletüket Budapesten, a X. kerületben nyitották. Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva – ismertették a sajtótájékoztatón. Ezek szerint nem aggódnak a bolthálózatokat érintőszigorításokmiatt.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
poggyászok ára viszont olcsóbb lesz, 25 font helyett csak 8 fontot kell majd fizetni. A WizzAir is változtatott kézipoggyász témában,írta meg a Fapadosinfo blog. A légitársaság honlapján ez olvasható: Az utasok EGY, legfeljebb 55 x 40 x 23 cm méretű ingyenes kézipoggyásszal utazhatnak. A fedélzeten korlátozott a rendelkezésre álló hely, ezért csak a WIZZ Priority szolgáltatást vásárló utasok vihetik magukkal az utastérbe a kézipoggyászukat.
Az idősek nélkül el fognak bukni a plázák
Bajban lesznek a bevásárlóközpontok, ha nem tudnak alkalmazkodni az elöregedő társadalom igényeihez, és nem tudják megnyerni maguknak az idősebbeket. A más országokban már megjelent idősmarketing azonban Magyarországon még kezdetleges - írta a Világgazdaság a KSH adatai alapján hétfőn.A lap a Központi Statisztikai Hivatal budapesti bevásárlóközpontokra fókuszáló tanulmányt ismertetve megállapítja, hogy egyelőre éppen a jövőben fontos korosztályok képviselőinek többsége hiányzik a plázákból: Magyarországon az 55 év felettiek 63 százaléka sohasem vásárol bevásárlóközpontban, de a 14 év felettiek 39 százaléka sem, ami csaknem a kétszerese az EU- ban mért aránynak. Már 2014-ben a nyugdíjasok adták a magyarországi háztartások 31 százalékát a KSH közlése szerint, az egy főre jutó személyes célú kiadásaik előtte is meghaladták az országos átlagot, fogyasztási szerkezetük pedig markánsan eltért az országos átlagtól.
218/2018 • 2018. szeptember 24.
09.29-ÉN ÚJRA WOMANITY FESZTIVÁL! LENYŰGÖZŐ ÉLMÉNYTÉRBEN ÖSSZPONTOSUL A NŐI ÉLET
Laár András estje: Hogyan ne dögöljünk meg? - a buddhizmus tükrében A rutinosabbak azért ezt ügyesen el tudják odázni. De Laár Andrásnak jó ötletei vannak ebben a témában. Előadásában Laár András életvédelmi, mentálhigiéniás, megőrülés gátló szaktanácsokkal szolgál a kedves érdeklődőknek a buddhizmus végtelen kincsestárából szemezgetve. Az előadás végén gyógyító zenével ajándékozza meg a hallgatóságot. Mindenkit nagy szeretettel várunk!Belépő: - elővételi jegy: 2.000 Ft - helyszínen az esemény napján: 2.500 Ft 2018. szeptember 21-ig korlátozott számban, 2.000 Ft-os kedvezményes áron kaphatóak elővételi jegyek az alábbi linkre kattintva: http://laarandras.hu /jegyvasarlas-hogyan-ne-dogoljunkmeg-2018-09-29/ Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ és Színház 1096 Budapest, Haller utca 27.
Álommeló /Second Act/ amerikai romantikus vígjáték , 2018
számítani. A kivételesen látványos interaktív női Élménytérben 40 izgalmas márka termékeit és szolgáltatásait próbálhatják ki a látogatók egyetlen belépővel. A Womanity Fesztivál a BRAND TESTER Szervezőiroda eseménye, így aBRAND TESTERrendezvények koncepciójának megfelelően, minden élményszigeten értékes dolgokat lehet majd tesztelni a szépség-, és egészség szolgáltatásoktól a gasztronómiai élményekig. A belépő a színpadi és élménytér programokon való részvétel mellett, tartalmazza a Womanity Fesztivál értékes welcome-csomagját is. Részletek és kedvezményes jegyek:www.womanityfesztival.hu
VARSÓI MELÓDIA ORSZÁGOS BEMUTATÓ Orlai Produkció színmű két részben Fordította: Radnai Annamária Van a politika, és van a szerelem. Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz. De volt, hogy volt. Van, hogy van. Milyen kár. Szerep-
lők: Helga - Tompos Kátya Viktor Adorjáni Bálint Díszlet, jelmez Kálmán EszterRendezőasszisztens Kiss Kádi Judit Rendező - Kocsis Gergely Producer - Orlai Tibor
8 / 16
Sze
Cs
7 / 17
8 / 17
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
10/17 9/18 11/18 10/16
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
21/23 15/16 11/24 17/26 13/18 11/22
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
11/17 12/18 12/16
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
11/24 12/20 11/26 22/16 12/19 10/26
Kultúra SOHARÓZA – HALAS DÓRA – NAGY FRUZSINA – BARTHA MÁRK – FEKETE ÁDÁM: Az Ügy - ősbemutató
EGY HIVATAL NAPI MŰKÖDÉSE, KODÁLY ZOLTÁN MŰFAJI ÚJÍTÁSAI, IMPROVIZATÍV ÉS KOLLEKTÍV ZENESZERZŐI MÓDSZEREK EGY CATWALKKONCERT KERETEI KÖZÖTT.
Tanulj a legjobbaktól, tesztelj izgalmas márkákat és élvezd a belépőd korlátlan lehetőségeit! Szeptember 29-én kerül megrendezésre az V. Womanity Fesztivál, az ország meghatározó női eseménye. A rendezvény főbb témái ezúttal a bátran vállalt ambíciók, az önmegvalósítás és az újratervezés lesznek. A Richter A Nőkért Színpadon olyan jelentős cégek vezetői is megjelennek, mint a Microsoft, Mercedes-Benz, Richter Gedeon Nyrt., MagNet Bank, T-Systems és még sokan mások. Továbbá kiemelkedő művészek, sportolók, szakemberek osztják meg tapasztalataikat. Az Europa Congress Center helyszínén lenyűgöző rendezvényvilág elevenedik meg, ahol még a medencében is meghökkentő, interaktív meglepetésekre lehet
Időjárás
K
2018 OKT. 11 - 12. TRAFÓ Az Ügy koncepciója Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának alap-
Hamarosan a mozikban! Maya (Jennifer Lopez) okos, talpraesett nő, aki többre vágyik az élettől. Hosszú évek óta dolgozik a helyi szupermarketben és szeretne feljebb jutni a ranglétrán. Amikor megpályázza a menedzseri állást ami után oly régóta epedezik -, felsőfokú végzettség híján elutasítják. De Maya nem adja fel ilyen könnyen az álmait. Egy tévedés folytán, amiben egy kamu Facebook profil is szerepet játszik, állást ajánlanak neki New York egyik legmenőbb vállalatánál. Egyszerre minden az ölébe hull, ami után eddig csak áhítozott: csilli-villi lakás, trendi ruhák, remek állás. Csak egy a bibi: mindenki azt hiszi az új helyen, hogy ő valaki egészen más… Forgalmazó: Freeman Film. 12 éves kortól megtekinthető!
ötletéből és formájából ered: egy népdalokból építkező etűdsorozatban kíván képet mutatni a jelenlegi magyar társadalomról. Míg Kodály drámai eposzával az erdélyi falvak életébe nyújtott betekintést, addig Az Ügy alkotói korunk városának jellemző intézményébe invitálnak: egy hivatal napi működésének, az ott felsűrűsödő ügyes-bajos események keresztmetszetét mutatják meg. A cél az egyéni igények és az általános szabályok konfliktusából fakadó élethelyzetek felvonultatása, a maguk abszurditásában és hétköznapiságában. Minden hivatalba érkező ügyfél saját, banális, mégis egyedi történetének magányos hőse, aki az aznapi rejtélyt próbálja felfejteni, megoldani, letudni – bárki magára ismerhet bennük. Ebben az előadásban azonban a néző a másik oldalon ül: neki kell rendet vágni és egyensúlyt találni az előtte elvonuló problémahalmazban, miután szembesül a panaszok és kérvények sokaságával. Koncepció: Halas Dóra, Nagy Fruzsina, Bartha Márk
5
218/2018 • 2018. szeptember 24.
Visszavonul az NBA-legenda Manu Ginóbili
Lezárult egy korszak a San Antonio Spursnél azok után, hogy Tim Duncan már korábban visszavonult, Tony Parker eligazolt a Charlotte Hornetshez, most pedig a 41 éves Manu Ginóbil jelentte be, hogy végleg befejezi. A balkezes játékos 23 éve kosarazott profiként, ebből 16-ot töltött az NBA-ben, mindet a San Antonio Spursnél, ahol Tim Duncannel és Tony Parkerrel négy bajnoki címet nyert. Az argentin válogatottal 2004ben, Athénben olimpiai bajnok lett, ő az egyetlen nem amerikai játékos, akinek a mesternégyes és az olimpiai arany sikerült. Ginóbili 1057 alapszakaszmeccsen játszott, 13,3-as pontátlagot és 3,8-as asszisztátlagot hozott össze ezeken, kétszer került be az AllStar-csapatba, 2008-ban pedig őt választották a legjobb hatodik embernek, vagyis a legjobb cserének.
Sir Alex többet ér, mint 1 milliárd dollár
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Újabb óriási küzdelmet hozhat a US Open Nadal, Djokovics, Federer:
Hétfőn indul az év utolsó Grand Slamje. Hétfőn indul az év utolsó Grand Slamje, a US Open, ahol a világelső és címvédő Rafael Nadal, Novak Djokovics és Roger Federer a legnagyobb favoritok, de végre Andy Murray is visszatér, a legjobb fiatal pedig Ivan Lendl-lel erősítve vág neki a tornának. Simona Halep korán összekerülhet Serena Williamsszel, de a címvédő Sloane Stephenstől is sokat várnak. Fucsovics Márton rögtön Djokoviccsal, Babos Tímea a 11. kiemelttel kezd majd. Nadalnak nagyszerű éve van A
címvédésre készülő Rafael Nadal nagy formában van, az idei szezonban 40 meccset megnyert, és mindössze háromszor kapott ki. A világelső újra dominált a salakszezonban, tizenegyedszer nyerte meg a Roland Garrost, és ezúttal füvön is tartani tudta a lendületet. Hét év után a legjobb eredményét érte el Wimbledonban, és egyedül az újra legjobbja közelébe érő Novak Djokovics tudta megállítani a két napig húzódó,klasszikussá váló elődöntőjükben.
120 meccset kellett várnia Dárdainak ilyen átütő dicséretre A legendás Sir Alex Ferguson 2013ban úgy döntött, hogy 26 és fél év után befejezi edzői pályafutását: stílusosan, a 13. angol bajnoki címe után állt fel a Manchester United kispadjáról. Azóta a csapat 860 millió eurót (1 milliárd dollár; 280 milliárd forint) költött igazolásokra, José Mourinho pedig azzal dicsekszik, hogy csak 19 ponttal kapott ki a bajnok Manchester Citytől. Úgy néz ki, a futballban is igaz, hogy van, amit nem lehet pénzért megvenni. 6
Első fél szezonjában Dárdai Pál behozta a Hertha BSC bentmaradó helyre, utána erőn felül teljesítve a hetedik valamint a hatodik helyet érte el a Bundesligában. Akkor sem volt azonban jó visszhangja csapata játékának, mint most. A Gladbachot 4-2-re verték meg. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt emelte ki, hogy a Gladbach ellen olyan volt a berliniek játéka, mint anno, amikor a Bajnokok Ligájában érdekeltek voltak. "Olyan szép, mint igen ritkán" - állapították meg. Hozzátették, Dárdai most ért fel a csúcsra,
nem azért, mert negyedik meccsén a harmadik győzelem is megvan, hanem a mutatott játék miatt, ami elégedettséggel tölthette az 52 ezer nézőt, akik a helyszínen buzdították csapatukat. A sok gól mellett volt sebesség, improvizáció, tudatos támadások, begyakorolt helyzetek végrehajtása. 61 százalékkal nyerték meg a párharcokat, 16 kapuralövésük volt, ami nem gyakori. A Gladbach pedig nem egy gyenge csapat, ráadásul Dárdainak kifejezetten rossz volt a mérlege vele szemben, mert még egyszer sem verte meg.