NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Megáradt folyóba fulladt 11 túrázó DélOlaszországban A calabriai polgári védelmi igazgatóság szerint 23 embert mentettek ki a megáradt folyóból, közülük tucatnyit kórházba szállítottak. A súlyos sérülteket helikopterrel szállították kórházba. Legalább öt ember eltűnt, de a számuk ennél magasabb lehet, mert nem mindenki hivatalos túravezetővel, bejelentkezve túrázott a szurdokban. A mentők egész keddre virradó éjszaka kutattak lámpákkal, hajnaltól helikopterek is részt vettek a kutatásban. A halottak és sérültek állampolgársága egyelőre nem ismert. A calabriai Civita hegyközség közelében történt tragédiát az okozta, hogy a heves esőzések megduzzasztották a folyót a szakadékban. A Raganello helyenként, így a Pollino Nemzeti Parknál 1 kilométeres mély szűk szurdokon halad át a hegységen. A túrázókat készületlenül érte az áradás, és az embereket részben magával sodorta a folyó, de egyeseknek sikerült a sziklákon biztonságba húzódniuk.
Deportáltak Amerikából egy 95 éves, egykori náci katonát
A 95 éves Jakiw Palij a német megszállás alatt álló Lengyelországban, a trawniki koncentrációs táborban szolgált, majd 1949-ben az Egyesült Államokba települt, ahol 1957-ben állampolgárságot is kapott. A jelentések szerint Palij az amerikai bevándorlási hivatal előtt eltitkolta náci múltját, és azt hazudta, hogy a második világháború idején mezőgazdasági és gyári munkásként dolgozott. Egy 25 éven át tartó nyomozás derítette végül fel az igazságot Palijról, aki 2001-ben beismerte az igazságügyi minisztérium tisztviselőinek, hogy Trawnikiben, az SS kiképző táborában készítették fel.
191/2018 • 2018. AUGUSZTUS 22.
Kifütyülték a cseh kormányfőt a prágai tavasz 50. évfordulóján A megszállást követő hetekben a legújabb kutatások szerint összesen 137 csehszlovák állampolgár halt meg
A cseh miniszterelnök elleni tüntetés zavarta meg a Csehszlovákia szovjet megszállásának 50. évfordulója alkalmával kedden délelőtt Prágában megtartott központi megemlékezést, írja az MTI. Andrej Babis beszédét a téren gyakorlatilag nem lehetett hallani. A néhány száz résztvevő jelentős része ugyanis a kormányfő beszéde alatt zajongott, fütyült, piros lapot mutatott fel és olyan, Babis elleni jelszavakat skandált, minthogy Szégyen vagy Szemétkosárba Babissal. A kormányfő rövid beszédét a biztonsági emberektől körülvéve mondta el. Babis hangsúlyozta: Csehországban ma nincs veszélyben a demokrácia, mindenki szabadon írhat, beszélhet, alakíthat pártot vagy választhat pártot. A cseh közvélemény egy része szemére veti Babisnak, hogy a múltban állítólag együttműködött a kommunista állambiztonsággal, és a közelmúltban visszaélt az európai uniós támogatásokkal, amiért jelenleg büntetőeljárás folyik ellene. Babis a vádakat tagadja, és azt állítja, hogy politikai támadásokról van szó. Hasonló módon zavarták meg a résztvevők Radek Vondrácek, a képviselőház elnökének beszédét is. Vondrácek a parlamentben a Babis vezette kormányzó ANO
mozgalom tagja. A rendezők ismételt felszólítására, hogy megemlékezésről, és nem tüntetésről van szó, a tömeg nem reagált. Ráadásul hétfőn derült ki, hogy Milos Zeman cseh elnöknem fog hivatalos beszédet tartaniCsehszlovákia szovjet megszállásának 50. évfordulóján, ezért a cseh állami közszolgálati CZ TV csatorna a szlovák elnök, Andrej Kiska beszédét adja. A Kreml-barát Milos Zemant idén januárban választották újra. A Szovjetunió vezette Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei 1968. augusztus 21-én rohanták le Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a "prágai tavaszként" ismert politikai és gazdasági reformfolyamatnak, amelyet Moszkva a korabeli szocialista tábor számára veszélyesnek minősített. A bevonuló katonaság és a csehszlovák lakosság között számos helyen összetűzésekre került sor. A legvéresebb konfliktus a korabeli Csehszlovák Rádió prágai épületénél játszódott le, ahol 17 civil személy vesztette életét.
Iskolaudvaron lőttek ki egy medvét Erdélyben A hím medve kedden reggel tévedt a székelyföldi Hargita megye székhelyére, ahol több portára is a kerítéseket letépve jutott be, és az egyik gazdaságban elpusztított egy kecskét, melyet az iskola udvarára hurcolt, és ott lakmározott belőle. A portál helyszíni tudósításban számolt be arról, hogy a környéket csendőrök és rendőrök vették körül, míg elkészült az a dokumentáció, amellyel a környezetvédelmi minisztériumhoz folyamodhattak az állat kilövési kérelmével. A beszámoló szerint a medve többször is elaludt egy-egy portán, majd pedig az Octavian Goga Főgimnázium udvarán. A hatóságok a környéken mindenkit csendre intettek, hogy az állat lehetőleg maradjon nyugodt a minisztériumi kilövési engedély kibocsátásáig. Az engedély végül dél tájban érkezett meg, és ez alapján a Szilos vadásztársulat egyik tagja egy jól célzott lövéssel az iskolaudvaron teríthette le az állatot.
Újra bevezethetik Szerbiában a sorkatonai szolgálatot Szerbia megvizsgálja annak lehetőségét, hogy 2020-tól vagy 2021-től három vagy hat hónapos sorkatonai szolgálatot vezessen be – mondta Aleksandar Vucic szerb államfő kedden a Belgrádhoz közeli Batajnica légi bázison, miután átadta a szerb légierőnek az első két MiG-29-es repülőgépeket – írja az MTI. Szerbia hat orosz vadászgépet kapott Oroszországtól. A MiG-29-es gépeket Belgrád ajándékba kapta Moszkvától, és csak a körülbelül 185 millió eurót (57,4 milliárd forint) kitevő felújítási munkálatokat kellett kifizetnie.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm