title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Eltitkolta HIVfertőzöttségét egy Angliában dolgozó magyar sebész Eltitkolta HIV-fertőzöttségét egy Angliában dolgozó magyar orvos, írja aTelegraph. Ny. Tamás, sebész az angol állami egészségügy (NHS) több intézményében is dolgozott, évekig műtött úgy, hogy eltitkolta betegségét. Az NHS szabályai szerint HIVbetegek is praktizálhatnak, azonban szigorúbb szabályok vonatkoznak rájuk. Évek óta létezik olyan gyógyszer, aminek szedése mellett a HIV-pozitív emberek nem fertőznek, a HIVpozitív egészségügyi dolgozóknak bejelentési kötelezettségük van, és folyamatosan ellenőrzik őket, hogy az előírtaknak megfelelően szedik-e a gyógyszereket. Azonban a magyar sebész, hogy titokban tartsa betegségét, még egy vértesztet is elcsalt. Ny. Tamást egy éves börtönbüntetést kapott, de a büntetés végrehajtását két évre felfüggesztették. Emellett az angol orvosi kamarából is kirúgták. Védőügyvédje a tárgyaláson arról beszélt, hogy a férfi a HIV-fertőzöttek megbélyegzése miatt félt attól, hogy bejelentse a betegségét.

Soha nem tesztelt méreggel végeznek ki egy nevadai rabot 12 éve nem hajtott végre halálos ítéletet Nevada állam, azonban július 11-én egy már most vitatott kivégzéssel szakítják meg a szünetet. ASky News írja,hogy Scott Raymond Dozier halálsoron lévő rabot a fentanyl fájdalomcsillapítóból és a cisatracurium nevű, bénulást okozó szerből kikevert koktéllal fognak kivégezni. Azonban ezt a mérget eddig még sosem próbálták ki, emiatt jogvédők, valamint a büntetés-végrehajtásban dolgozó szakemberek is tiltakoztak a kivégzés ellen. Véleményük szerint nincs garancia arra, hogy a kivégzés humánus lesz, nem tudni, hogy mennyi szenvedést kell átélnie a rabnak a halála előtt. A kivégzést koordináló börtön azt állítja, hogy fájdalommentes halált okoz majd a méreginjekció.

140/2018 • 2018. JÚNIUS 22.

Egyszerű lesz az EUállampolgároknak a brexit után NagyBritanniában maradni A letelepedett státusért folyamodó felnőtteknek 65 font (24 ezer forint) eljárási díjat kell fizetni

A Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgároknak néhány nagyon egyszerű kérdésre kell csak válaszolniuk ahhoz, hogy a brit EU-tagság megszűnése után is változatlan jogosultságokkal, állandó letelepedési engedéllyel az országban maradhassanak - mondta csütörtökön a brit belügyminiszter. Sajid Javid, aki a brit parlament felső kamarája, a Lordok Háza európai uniós igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának meghallgatásán ismertette a belügyi tárca álláspontját a külföldi EUállampolgárok majdani státusával kapcsolatban. Azoktól az uniós állampolgároktól, akik a brexit után is Nagy-Britanniában kívánnak maradni, a brit hatóságok annyit kérnek majd, hogy hitelesen igazolják személyazonosságukat, nyilatkozzanak arról, hogy a múltban született-e ellenük elmarasztaló bírósági ítélet bűncselekmény miatt, és igazolják, hogy életvitelszerűen NagyBritanniában élnek. Javid szerint a válaszok hatósági ellenőrzése után nagyon gyorsan megszületnek majd a döntések, és a brit hatóságok alapállása "nem az lesz, hogy miért ne adják meg az engedélyt, hanem az, hogy minél gyorsabban megadják mindenkinek". Caroline Nokes, a

belügyminisztérium bevándorlási ügyekért felelős államtitkára elmondta: az állandó letelepedett státusért folyamodó külföldi uniós polgárok felhasználóbarát online felületen, akár okostelefonjukra letölthető alkalmazással is beterjeszthetik majd kérvényüket. A program még az idén elindul, de az érintetteknek három évük lesz arra, hogy benyújtsák. Az államtitkár szerint az egyes kérelmezők büntetőjogi múltjával kapcsolatban a hatóságok azt fogják ellenőrizni, hogy a letelepedett státusért folyamodók nem jelentenek-e biztonsági kockázatot, illetve nem súlyos, sorozatos bűncselekmények elkövetőiről van-e szó. A brit hatóságok a kisebb múltbeli kihágásokat nem fogják aggályosnak tartani. A letelepedett státusért folyamodó felnőtteknek 65 font (24 ezer forint) eljárási díjat kell fizetniük. A díj a 16 év alatti gyerekek esetében 32,50 font lesz.

Soha nem tesztelt méreggel végeznek ki egy nevadai rabot 12 éve nem hajtott végre halálos ítéletet Nevada állam, azonban július 11én egy már most vitatott kivégzéssel szakítják meg a szünetet. ASky News írja,hogy Scott Raymond Dozier halálsoron lévő rabot a fentanyl fájdalomcsillapítóból és a cisatracurium nevű, bénulást okozó szerből kikevert koktéllal fognak kivégezni. Azonban ezt a mérget eddig még sosem próbálták ki, emiatt jogvédők, valamint a büntetés-végrehajtásban dolgozó szakemberek is tiltakoztak a kivégzés ellen. Véleményük szerint nincs garancia arra, hogy a kivégzés humánus lesz, nem tudni, hogy mennyi szenvedést kell átélnie a rabnak a halála előtt. A kivégzést koordináló börtön azt állítja, hogy fájdalommentes halált okoz majd a méreginjekció.

Egy dél-koreai bíróság kimondta: nem lehet kutyákat ölni a húsukért Precedensértékű ítéletet hozott egy bíróság Dél-Koreában, amikor határozatban mondta ki, hogy jogszabályellenes a kutyák húsukért való leölése, írja az AFP. Dél-Koreában régi hagyomány a kutyahús fogyasztása, becslések szerint korábban évi egymillió kutyát is feldolgoztak a konyhákon. Az állatvédők kampányainak köszönhetően a kutyahús fogyasztása az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaesett. Sikerült megváltoztatni a fiatalabb generációk szemléletét, akik a kutyákban már nem haszonállatot, hanem az ember hűséges barátját látják.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 26 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.