Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Őrizetbe vették Guaidó kabinetfőnökét A venezuelai hírszerzés őrizetbe vette a magát ideiglenes államfővé nyilvánító Juan Guaidó kabinetfőnökét. Guaidó szerint a SEBIN szerda éjszaka vette őrizetbe Roberto Marrerót, miután egy házkutatás során fegyvereket találtak caracasi otthonában, amelyeket Guaidó szerint mások rejtettek el a házban, Marrero tudtán kívül. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter bírálta az őrizetbe vételt, és felszólította a SEBIN-t, azonnal engedjék szabadon Marrerót. Marrero háza nem messze található Sergio Vergara ellenzéki politikusétól, aki csütörtöki nyilatkozatában azt mondta, az éjszaka őt is felkeresték a SEBIN emberei, és Marrero címét tudakolták tőle. Vergara szerint két órán át faggatták őt, a rögtönzött kihallgatás során pedig egyszer a földre szorították.

Mianmarból vásárolnak maguknak feleséget a kínai férfiak Embercsempészek szállítanak mianmari nőket pénzért egyedülálló kínai férfiaknak a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet jelentése szerint. A HRW szerint egy egész iparág épült ki arra, hogy kínai férfiak feleséget vehessenek maguknak. A jogvédő szervezet harminchét olyan mianmari nővel készített interjút, akik mind az embercsempészek áldozatai voltak, de sikerült visszaszökniük Mianmarba. A harminchét megkérdezett nő közül hatot a saját rokonai adtak el. A nők közül többeket elkábítottak az út előtt, másoknak azt mondták, hogy régi munkahelyük megszűnt, ezért kell távolabbra menniük. Az interjúalanyok közül többen arról számoltak be, hogy az őket megvásárló családok bezárták őket egy szobába, ahol a férjük rendszeresen megerőszakolta őket. Elbeszéléseik alapján a kínai családok számára igazából születendő gyerek volt fontos, nem a feleség. Voltak akiknek azt mondták, hogy egy gyermek születése után szabadon engedik őket.

67/2019 • 2019. MÁRCIUS 22.

Felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban Az eredményt a Néppárt elnöke Twitteren jelentette be

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz felfüggeszti a Néppárton belüli jogainak gyakorlását. Egész pontosan: „Az Európai Néppárt elnöksége és a Fidesz egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az Európai Néppártban addig, amíg az értékelő bizottság jelentése elkészül" – olvashatóaz EPP honlapján a második pontban. Az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra. Az eredetibejelentéshezképest megváltoztatták a közgyűlésen az elnökség javaslatának második bekezdését. A közgyűlés előtt Esther de Lange, a Néppárt egyik alelnöke azt nyilatkozta Brüsszelben újságíróknak, hogy kettős szankciót fog szavazásra bocsátani a Néppárt elnöksége az EPP szerda délutáni közgyűlésén a Fideszre. Egyrészt a Fidesz tagságának felfüggesztését, másrészt azt, hogy egy háromtagú „bölcsek tanácsa” vegye ellenőrzés alá a Fideszt. A szavazás után kiderült, hogy belekerült a szövegbe, hogy a Néppárt elnöksége egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az EPP-ben, de csak addig, amíg a böl-

csek tanácsának vizsgálata tart. Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót a néppárt politikai közgyűlése után. Orbán szerint egyoldalúan a Fidesz függesztette fel a Néppárton belüli jogainak a gyakorlását, és végül kompromisszumot kötöttek azzal, hogy három bölcs megvizsgálja a jogállami ügyeit. Ez a három ember: Hermann van Rompuy, az osztrák Wolfgang Schüssel és a német Hans-Gert Pöttering. Hozzátette: a Fidesz is felállította a maga bölcs bizottságát: Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József a tagjaik, ők fognak tárgyalni az EPP „három bölcsével". Orbán szerint a bölcsek jelentése az EP-választások után fog elkészülni. Azt mondta, hogy „a választások után a Néppárt és mi is szabadon dönthetünk a kettőnk viszonyáról". Orbán nyitott kérdésnek nevezte, hogy a Fidesz képviselői az EP-választások után beülnek-e a Néppárt frakciójába. Azt mondta, hogy a vitában is kijelentette, hogy nem szándékozik a politikáján változtatni.

Letartóztatták Brazília előző elnökét Egy "autómosás" nevű antikorrupciós nyomozás keretében Sao Paolóban letartóztatták Brazília korábbi elnökét, Michel Temert - közölték helyi források a Reuters hírügynökséggel. Az ügyben rajta kívül több politikus és üzletember lehet érintett. Temer a délamerikai ország 37. elnöke volt 2016. augusztus 31-től 2018. december 31ig. Temer ellen 2017-ben korrupció és pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozás, az is felmerült ekkor, hogy alkotmányos vádeljárásban felfüggesszék hivatalából. A megalapozott gyanú szerint Temer 2017. májusban kenőpénzért cserébe olyan rendeletet adott ki, amely kedvezett egy bizonyos kikötői cégnek. A ügyben eljáró bíró arra is engedélyt adott, hogy nyomozás induljon Temer egy volt tanácsadója, Rodrigo Rocha Loures ellen, aki a gyanú szerint szállította a kenőpénzt.

Egy piros tangás férfi flangált a moszkvai képtárban Szinte teljesen meztelenül sétált végig egy férfi a világhírű moszkvai Tretyakov Képtáron: a férfi egy piros tangában járta végig a képtár termeit, egy kicsit elidőzve a híresebb festmények előtt. A fiatal férfi testét aranyozott festés borította. A feltűnő öltözetű férfi azonban csak figyelemelterelés volt, társa titokban több apró műtárgyat is elhelyezett szerte a galériában. A képtár szerint modern művészek akciójáról volt szó. A Tretyjakov képtár szerint a férfi nem veszélyeztette sem a látogatókat, sem a kiállított festményeket. Ennek ellenére a rendőrség nyomozást indított.

Mai időjárás BUDAPEST

8 / 16 °C Várható csapadék: 0 mm


67/2019 • 2019. március 22.

Áprilisban kezdődik a terrorizmussal vádolt osztrák egyetemista pere Törökországban

Szabadlábra helyezték Törökországban Max Zirngast politológiahallgatót, a svájci székhelyű, baloldali Re:volt portál publicistáját. Az egyetemistát annak gyanújával vettek őrizetbe szeptemberben, hogy egy szélsőbaloldali terrorista szervezet tagja. Zirngast korábban cikkeket írt a török kormányzat és a Törökországban terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) közötti konfliktusról. A férfi őrizetbe vétele nyomán Bécs magyarázatot követelt Ankarától, amellyel amúgy sem felhőtlen a viszonya a 2016. júliusi törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta. Az utóbbi két és fél évben a török fegyveres erőknél több mint 8500 embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer személyt – köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat – vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen hálózatához.

Tízmillió dollárt ad az ukrán haditengerészetnek az Egyesült Államok Tízmillió dolláros (2,8 milliárd forint) pótlólagos segélyt ad Ukrajnának az Egyesült Államok a kercsi incidens után - ezt jelentette be helyi idő szerint pénteken Robert Palladino, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője közleményében. A közlemény szerint "a helyzet orosz részről történt eszkalálása" és a Kercsi-szorosban november 25-én történt "alaptalan" fellépés miatt a washingtoni külügyminisztérium - a szenátusi jóváhagyás után további 10 millió dolláros támogatást nyújt "Ukrajna haditengeri potenciáljának növelése" érdekében. Kurt Volker, az Egyesült Államok ukrajnai főtárgyalója szerdán jelentette be, hogy az Egyesült Államok 250 millió dolláros (70,4 milliárd forint) katonai segélyt kíván folyósítani jövőre Ukrajnának. Jelentések szerint Ukrajna 2014 óta több mint 1 milliárd dollárt (281,6 milliárd forint) kapott Washingtontól. Az amerikai külügyi közlemény szerint Litvánia és az Egyesült Királyság szintén növeli az Ukrajnának szánt biztonsági támogatást. November 25én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. 2

Elég durván csúszik jobbra Hollandia A jelenlegi kormányzó koalíció 38 fős frakciója 31 fősre szűkülhet

Néhány nappal az utrechti terrorakció után úgy néz ki, hogy alaposan megerősödött az alig három éve alapított bevándorlásellenes Fórum a Demokráciáért nevű párt. A párt az előzetes felmérések szerint a második legerősebb ellenzéki párt lehet, miután nagyot tarolt a tartományi választásokon, ezzel megrogyasztva a jelenleg kormányzó jobbközép koalíció állásait a holland felsőházban. Thierry Baudet pártvezető Mark Rutte miniszterelnököt tartja felelősnek a kialakult migrációs állapotokért. „A Rutte-kormányok folyamatosan tárva nyitva hagyták a határokat beengedve a miénktől teljesen eltérő kultúrájú emberek százezreit”, ilyen mondatokkal találja meg az utat a holland választók szívéhez, mint ez

Újra fájhat a fejünk az al-Kaida repülős merényletei miatt A brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint újjáéledőben van és ismét a polgári repülést fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat – írja az MTI a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkárára hivatkozva. Ben Wallace a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatért felelős csoport újból egyre nagyobb fenyegetést jelent, és ez most már "álmatlan éjszakákat okoz" a nemzetbiztonságért felelős kormányilletékeseknek. Az államtitkár szerint az alKaida és társult szervezetei ma már is-

is, amit aBBC szerintegy gyűlésen mondott nemrég. A hétfői merényletek után azt is mondta, hogy a holland embereket pont azok pusztítják, akiknek a feladatuk a megvédésük lenne. Egyes elemzők szerint nem lenne meglepő, ha a Fórum összefogna az iszlámellenes Szabadság Párttal és annakvezetőjével Geert Wildersszel. Az előzetes felmérések szerint a jelenlegi kormányzó koalíció 38 fős frakciója 31 fősre szűkülhet a 75 fős szenátusban, miközben a Fórum a Demokráciáért 10 helyre számíthat a Szabadságpárt pedig hat helyre. mét aktívak Szíriában, Afganisztánban, Jemenben, Líbiában és a térség több más országában. Az államtitkár a lapnak kijelentette, hogy az al-Kaida az Iszlám Állam visszaszorulásával párhuzamosan feléledőben van, újjászervezte magát, egyre több tervet sző Európa ellen és továbbra is a repülést tekinti célpontjának.

Az Iszlám Állam zászlaját találták meg Berlinben egy vasúti rongálás után Az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját és arab nyelvű iratokat foglaltak le kedden Berlin délkeleti, Karlshorst nevű városrészében a hatóságok, ahol ismeretlenek megrongálták egy elővárosi vasút felsővezetékét és egy tartókö-

Kína elutasítja a francia közvetítést a két letartóztatott kanadai diplomata ügyében Kína elutasította kedden a francia kormány fellépését az országban fogva tartott két kanadai állampolgár ügyében. "Határozottan elutasítjuk Franciaország nyilatkozatát" - jelentette ki újságírók előtt Hua Csun-jing külügyi szóvivő, és felszólította Párizst, hogy tartsa tiszteletben Kína jogi szuverenitását. Párizs hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy december 10. óta fogva tartják Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert, akiket hivatalosan a nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységekkel vádolnak. A francia külügyminisztérium kérte, hogy kezeljék a két kanadai ügyét átláthatóan és méltányosan, írja az MTI. Mint korábban megírtuk: az egyik letartóztatott, Michael Kovrig a kilencvenes években Magyarországon élt, és egy punkzenekar tagja volt. Számos megfigyelő szerint Kovrig és Spavor őrizetbe vétele megtorló intézkedés, amiért Vancouverben december elején az amerikai igazságszolgáltatás kérésére őrizetbe vették Meng Van-csut, a Huawei pénzügyi igazgatóját. Washington a nőt csalásban való bűnrészességgel vádolja, mondván, Meng az Irán elleni szankciókat segített elkerülni.

telet a hétvégén – írja az MTI. A B.Z. német hírportál értesülései szerint hatvan arab nyelvű röplapot,a dzsihadisták fekete zászlaját,valamint egy csáklyát találtak a helyszínen. A rendőrség kedd reggel átfésülte a vasútvonalat a közeli Frankfurt (Oder) irányába, emellett pedig vizsgálatot indított, hogy a zászló és az iratok összefüggésbe hozhatók-e a rongálással, amely átmeneti fennakadást okozott a térség vasúti közlekedésében. Hétfőn egyébként a rendőrök azt közölték, hogy a vandalizmus mögött politikai indítékot sejtenek, de nem valószínű, hogy közvetlen kapcsolat lenne az Iszlám Állammal. A rendőrség egyébként azt is vizsgálja, hogy a mostani incidens összefüggésben állhat-e a Nürnberg és München közötti vasútvonalon idén októberben történt másik esettel, amikor egy a sínek felett kifeszített acélkábel tett kárt egy szerelvényben. A történtek során nem sérült meg senki, de a helyszínen itt is arab nyelvű fenyegető leveleket találtak.


67/2019 • 2019. március 22.

Degenerált vadembereknek nevezte egy francia sziget lakóit Brigitte Bardot Rasszizmus miatt feljelentették Brigitte Bardot-t, miután sértő kijelentésekkel illette a Franciaországhoz tartozó indiai-óceáni sziget, Réunion lakosságát az állatok állítólagos ottani bántalmazása miatt. A harcos állatvédő Bardot nyílt levélben kelt ki a sziget lakói ellen a helyi hatóságoknál, amiben többek közt azt írta, hogy Réunion egy démoni sziget, ahol még mindig vademberek génjeit hordozzák magukban,felemlegette a sziget lakóinak múltbéli kannibalizmusát,a sziget lakóiról meg azt mondta, hogy degeneráltak, akik még mindig nem szakadtak el az ősi, barbár tradícióktól. Bardot konkrétan az ottani tamilok egy csoportját emelte ki, akik kecskéket és csirkéket áldoznak fel egy vallási fesztivál keretein belül, állítása szerint pedig a belsőségeket az óceánba dobálják, ami odavonzza a

cápákat a szigethez. A szigetlakók természetesen nem vették jó néven a dolgot, sokan a közösségi médián vágtak vissza Bardot kijelentései miatt. Annick Girardin, a tengerentúli területekért felelős miniszter pedig azt mondta, hogy az egykori filmsztár kijelentései sértőek és rasszisták voltak, Réunion kormányzója pedig azt mondta, hogy a nő ellen eljárás is indulhat a levél miatt. Brigitte Bardot-t 1997 óta már öt alkalommal elmarasztalta bíróság rasszista megnyilvánulások miatt, amelyek főleg a franciaországi muszlimok ellen irányultak.

Elnökjelölt lenne a Merkel: Lehet szó a brexit rövid Starbucks volt halasztásáról vezére Független jelöltként indulna a 2020-as amerikai elnökválasztáson Howard Schultz, a Starbucks kávéházlánc volt elnök-vezérigazgatója, jelentette az MTI tudósítója. Nagyon komolyan gondolkodom azon, hogy indulok az elnökségért – mondta Schultz a CBS 60 perc című heti műsorának vasárnap esti adásában. Schultz arról beszélt, hogy „a kétpártrendszeren kívül, centrista függetlenként” indul majd az elnökségért folyatott versenyen. Mindezt nem feltételes módban, hanem jövő időben fogalmazta meg, ebből elemzők azt szűrték le, hogy Schultz már nemcsak fontolgatja, hanem el is döntötte az indulását. A 65 éves Schultz „egész életében demokrata pártinak” vallotta magát, ám sem a demokratákkal, sem a republikánusokkal nem ért egyet, mert szerinte egyik párt sem a népet szolgálja. „Súlyos időket élünk” – fogalmazott, és azt állította, hogy nemcsak a jelenlegi elnök nem alkalmas a feladatára, hanem mindkét párt politikai bosszúkkal foglalkozik minden egyes nap az emberek szolgálata helyett.

Lehet szó a brit uniós tagság március 29-re tervezett brexit rövid távú halasztásáról, de ehhez a londoni alsóháznak el kell fogadnia a brit kormány és az EU megállapodását a brexit feltételeiről - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a szövetségi parlamentben a délután kezdődő brüsszeli uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében. A kancellár elmondta,

amennyiben nem sikerül elfogadni a megállapodást, vagy nem is szavaznak róla az alsóházban, újabb EUcsúcs összehívására lehet szükség március 29. előtt, írja az MTI. Merkel szerint az utolsó pillanatig küzdeni kell a megegyezésen alapuló, rendezett brexitért, mert Németországnak, illetve az EU-ban maradó 27 tagállamnak és a közösségből távozó országnak is ez az érdeke.

Körültekintést kér a külügy a Londonban tartózkodó magyaroktól A Külgazdasági és Külügyminisztérium fokozott körültekintést kér a Londonban tartózkodó magyaroktól, miután keddenházi gyújtószerkezeteket találtak három londoni helyszínen. A közleményben a külügyi tárca azt kéri a Londonban tartózkodó magyar állampolgároktól, hogy jelentsenek minden gyanús csomagot a hatóságoknak. Az A4-es borítékba rejtett bombákat a tűzszerészek hatástalanították, az ügyben nyomoznak - tették hozzá. A helyi rendőrség szerint a három incidens összefügg egymással. Az első borítékot a Compass Centre nevű épületben, a London nyugati határában fekvő Heathrow reptér irodaközpontjában találták.

3


67/2019 • 2019. március 22.

200 milliós tőkebefektetéssel folytatja a MediCall Alig két éve indult útjára a hazánkban úttörő egészségügyi mobilalkalmazás, a MediCall, de felhasználóik száma már több, mint 13.000, ráadásul 200 millió forintos tőkebefektetést kapott decemberben az alkalmazást fejlesztő cég. A telefonos alkalmazás a jövő egészségügyi szolgáltatását hozza el Magyarországra, forradalmasítva az orvosbeteg kapcsolattartást és a páciensek folyamatos, várakozási idő nélküli, szakszerű ellátását. A MediCall mobilalkalmazás 2017-ben indult útjára, tervezői pedig a „dr. Google” orvoslás ellen küzdenek, vagyis alternatívát kínálnak azoknak, akik egyegy egészségügyi probléma kapcsán gyors és szakszerű választ szeretnének valódi szakemberektől, de nem az internetről akarnak informálódni. Segítségével pedig nemcsak a betegek kapnak azonnali szakmai tanácsot, de versenyképes, hálapénz nélküli jövedelmet biztosítanak az orvosok részére az ingyenesen letölthető alkalmazáson keresztül. A teljes koncepciót és a mobilalkalmazást kifejlesztő magyar kézben lévő vállalkozás, a MediCorp Hungary Zrt. sikereire felfigyelt az egészségügyi szektor és a befektetői kör is. Ennek eredményeképpen a cég újabb szintre lépett: 2018 decemberében sikeresen zárt egy 200 millió forintos tőkebevonást a Solus Capital Kockázati Tőkealappal.

Nem kötelező már a smink a Virgin repülőin A Virgin Atlantic brit légitársaság megváltoztatta azt az ősrégi szabályát, miszerint munka közben a cég légiutaskísérő hölgyeinek kötelező sminket viselniük. Új szabály az is, hogy ezentúl büntetlenül választhatják a nadrágot az eddigi jellegzetes szűk piros szoknyájuk helyett -írjaa BBC. Az újabban alakult légitársaságok, mint például a Ryanair vagy az EasyJet nem ilyen szigorú a kérdésben, de a nagyobb múltú légitársaságoknál gyakori volt a smink megkövetelése. A társaság formaruháját 1984-ben terveztél, a legújabb redizájn Vivienne Westwood nevéhez fűződik 2014-ből. A Virgin szerint a változtatással nagyobb kényelmet akartak adni dolgozóiknak, és szabadságot abban, megjelenésükkel hogyan fejezik ki magukat munkájuk során. A légitársaságok alegkonzervatívabbvállalatok közé tartoznak, ami a dolgozóik megjelenését illeti, de ebben is évről évre van változás. A British Airways például 2016-ban törölte el a szoknyaszabályt, de náluk mondjuk még mindig kötelező a smink. 4

Még mindig gondot okoz a madárinfluenza Európa több tagállamában, szórványosan továbbra is előfordul a madárinfluenza házi és vadon élő madaraknál. A legújabb eseteket Bulgáriából jelentették, ami azért aggasztó, mert az ország Magyarország fontos kereskedelmi partnere. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezért felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára. Hazánk – a 2016-2017-es nagy ívű járvány után – 2017. augusztus 24-én nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását. A vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra, terjesztésében jelentős szerepe van a vadmadaraknak - írja közleményében a Nébih. Szórványosan

Bajban a legnagyobb hazai nyugdíjpénztár, a Horizont Magánnyugdíjpénztár Kicsit több mint egy hete maradt a Horizont Magánnyugdíjpénztár, hogy 63-ról 70 százalék fölé nőjön az idei évre vonatkozó tagdíjat befizető tagjaik aránya, ellenkező esetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elrendeli a végelszámolásukat. ANapi.huarról ír, hogy ezért a nyugdíjpénztárFacebook-oldalánfigyelmeztette a tagjait, hogy közeledik a határidő. A Horizont 36 ezer taggal és 158 milliárd forintos kezelt vagyonnal piacvezető az 56 ezres magyar nyugdíjpénztári szférában. Ha nem tudják elérni a 70 százalékos arányt, a tagok elvihetik másik nyugdíjpénztárhoz a pénzüket, vagy a megtakarításuk az államhoz kerül. A lap szerint nem egyértelmű, hogy mi lesz azokkal, akik járadékot is kértek a pénztárból, ugyanis a többi pénztár nem nyújt ilyen szolgáltatást. A Horizontnál az éves tagdíj 2400 forint, amit bankkártyával és átutalással is kiegyenlíthetnek.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Egy vagyont utasított vissza a londoni képtár az opiátkrízis miatt A londoni National Portrait Gallery visszautasította az opiátkrízisben érintett Sackler család 1 millió fontos adományát, mert a család cége, a Purdue Pharma egy olyan, OxyContin nevű fájdalomcsillapítót árult, amellyel kapcsolatban felmerült, hogy opiáttartalma miatt függőséget okozhat -írtameg a BBC. Az intézmény és a család közös nyilatkozatban jelentették be, hogy nem működnek együtt, miután a családi céget meggyanúsították. A Sackler család úgy nyilatkozott, nem akarnak gondot okozni ezzel a képtárnak. A család még 2016-ban ajánlotta fel az összeget, egy összesen 35 és fél millió fontos fejlesztéshez, a múzeum azóta fontolgatta, hogy elfogadja-e, de ideje is volt rá, mert a beruházás még nem indult el. A családtagok ellen azért folyik eljárás, mert a Purdue Pharma nevű cégük által árult opiát tartalmú OxyContinról azt állították, kicsi a függőség kialakulásának veszélye, miközben - a vád szerint - tudták, hogy ez nem igaz. A család tagadja a vádakat.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

több európai országban is előfordultak megbetegedések az elmúlt években. Legutóbb Bulgáriából jelentettek eseteket. Az egyik bulgáriai járványkitörés kapcsán a magyar eredet lehetősége is felvetődött, amit azonban az elvégzett vizsgálatok egyértelműen kizártak. A nemzetközi tapasztalatok és ez utóbbi konkrét eset is igazolja a megelőzés fontosságát. Egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A betelepítés várható időpontjáról az állategészségügyi hatóságot előzetesen írásban tájékoztatni kell.

210 tonnával csökkenti a műanyag-felhasználását a Lidl

Saját márkás ásványvizek PETpalackjainak súlycsökkentése, a kupakméret csökkentése és egységcsomagolásának továbbfejlesztése révén további 210 tonnával mérsékeli a műanyag-felhasználását a Lidl – derül ki a cég közleményéből. A Lidl 2018-ban bejelentette, hogy 2025-re 20 százalékkal csökkenti a műanyag felhasználását, saját márkás termékei plasztik csomagolásainak újrahasznosíthatóságát pedig 100 százalékig biztosítani fogja. A törekvéssel összhangban már a harmadik konkrét intézkedéscsomagját vezeti be a vállalat. Az áruházlánc 2019 júniusától a vastagabb és színnel nyomtatott fólia helyett egy átlátszó, vékonyabb és festékmentes fóliát használ fel minden ásványvizének egységcsomagolására. A fejlesztések révén csökken a csomagolásra felhasznált fólia mennyisége, továbbá a nyomatlan fólia könnyebb újrahasznosíthatóságot biztosít, használata által pedig elkerülhetők a víz-és légszennyezést okozó festési folyamatok, melyek csökkentik a környezeti terhelést is.


67/2019 • 2019. március 22.

A sloggi kényelemmel hódít legújabb Zero Feel kampányában Ha kényelmesen érzed magad, bármire képes vagy

Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert Budapest Kongresszusi Központ 2019. április 23. Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie A műsor házigazdája: DJ Dominique A Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjével is kitüntett énekes gőz‐ erővel készül 45 éves jubileumi koncertjé‐ re. Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és

mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél évszázados karrierjét. Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül sor, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd. Jegyvásárlás: a Ticketportál oldalán valamint a szokásos jegyárusító helyeken.

A sloggi óriási izgatottsággal indította útnak 2019. március 13-án első uniszex kampányát, melynek fő üzenete: Hódít a kényelem! A kényelem nemcsak a kényelmetlenség ellentéte, ennél sokkal többről szól: ez egy érzés, amely támogat és segít a mindennapokban. Olyan, mintha folyamatosan egy szurkolócsapat állna egy lépéssel mögöttünk azt erősítve bennünk, hogyha kényelmesen érezzük magunkat tényleg bármire képesek vagyunk. A sloggi forradalmi Zero Feel fehérneműi pont ezt az érezhetetlen érzést, ezt a tökéletes kényelmet testesítik meg, idén tavasztól már nemcsak a nők, hanem a férfiak számára is. A sloggi nagyon büszke arra, hogy ennek a kompromisszummentes uniszex kényelemnek köszönhetően Iszak Eszti női nagykövete mellett bemutathatja első férfi arcát – és nem utolsó sorban testét is, Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó személyében. „Szerencsére több fotózáson

is volt már lehetőségem részt venni, így ez a közeg nem teljesen idegen számomra. Az igaz, hogy ezúttal sokat megmutatok magamból, de ennek ellenére egyáltalán nem jöttem zavarba, sőt, nagyon jól éreztem magam. Bár itthon még nem annyira megszokott, külföldön teljesen természetes, hogy a sportolók fehérnemű márkákhoz adják arcukat, ezért számomra is egy óriási megtiszteltetés volt, hogy a sloggi első hazai férfi márkanagykövetként gondolt rám. A brand fiatalos stílusa és szuper innovatív Zero Feel fehérneműi igazán közel állnak hozzám, így nagyon büszke vagyok erre a szerepre” – árulta el a fiatal sportoló. Keresse a Zero Feel termékeit az üzletekben!

Andrea Bocelli dupla koncertet ad az Arénában Hatalmas érdeklődés övezte Andrea Bocelli budapesti koncertjének hírét, a 2019. november 16-i koncertre minden jegy elkelt már, ezért a szervezők még egy koncertet meghirdetnek másnapra, 2019. november 17-re a Papp László Budapest Sportarénába. Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja, Andrea Bocelli örömmel tesz eleget a hazai közönség kívánságának, öröm-

mel vállalta az újabb fellépést. A magyar közönség így két este is hallhatja csodálatos hangját, a művész ismert operarészletekkel, népszerű popalbumainak, és a „Sí” legújabb lemezének dalaival készül a budapesti koncertre, ahol szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd. Jegyek: https://andreabocelli-2019-0001.broadway.hu /2019-11-17-19-00

THE SHOW: A TRIBUTE TO ABBA

Időjárás

Szo

6 / 15

V

H

6 / 17

6 / 16

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

6/17 5/14 4/16 5/15

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

4/8 5/15 0/13 6/8 3/17 10/13

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

5/15 4/16 6/13

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

0/2 5/10 5/7 5/8 10/13 5/8

Kultúra

Rozsdatemető 2.0 Írta: Fejes Endre és Tasnádi István Bemutató: 2019. március 9-én DRÁMA 1 + 1 RÉSZBEN A HÁBETLER CSALÁD 100 ÉVE A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ÚJ BEMUTATÓJA MÁRCIUSBAN!

Papp László Budapest Sportaréna: 2019. március 26. 20:00h Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.án Budapesten lépnek fel. Az Abba mára élő legenda, ezt bizonyítják évtizedek óta világszerte a teltházas koncertek, a nagysikerű Mamma Mia filmek és nem utolsó sorban a Mamma Mia musical, ami szintén hatalmas sikernek örvend. Ne hagyjuk ABBA!

Fejes Endre a Rozsdatemetőben egy nyolcadik kerületi család életét mutatja be az első világháborútól a hatvanas évek elejéig. Tanácsköztársaság, fehérterror, Horthy-korszak, újabb világháború, Rákosi-korszak, ʼ56... és közben a család tagjai élik az életüket: házasodnak, gyerekeik lesznek, azok szerelmesek lesznek, és nekik is lesznek gyerekeik... A mindenkori gyerekek történetét a történelem nagy eseményei, a szülők bűnei, a szűkös lehetőségek határozzák meg. Az előadás nem ötven, hanem száz év történetét meséli el: Tasnádi István továbbírta Fejes Endre darabját, így egészen a kétezres évek elejéig nézhetünk „alulnézetből", a család újabb és újabb generációinak életén keresztül a régmúlt és a közelmúlt Magyarországára, sorsfordító történelmi pillanataira, a rohanó huszadik századra.

5


67/2019 • 2019. március 22.

LeBron időnként önmaga paródiája

Újabb vereségével tovább távolodott a rájátszást érő helyektől a Los Angeles Lakers és LeBron James. Hatalmas blama felé tart LeBron James első szezonja a Los Angeles Lakersben, miután magyar idő szerint kedden hajnalban csapata kikapott a városi rangadón a Los Angeles Clipperstől és így 18 mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt 30-34-es negatív mérleggel áll a nyugati konferenciában.

Hárommeccses eltiltást kapott Király Gábor

Három bajnoki meccsre szóló eltiltást kapott az MLSZ fegyelmi bizottságától a Haladás 108-szoros válogatott kapusa, Király Gábor, miután múlt szombaton rövid idő alatt két sárgát reklamált ki magának csapata Fradi elleni meccsén – írja az MTI. Király az első hazai gól után kezdett el reklamálni, mert szerinte az FTC két játékosa is lesen állt Lovrencsics Gergő lövésénél, a közvetlenül előtte álló Gorriarán pedig kifejezetten zavarta is őt a védésben. Karakó Ferenc játékvezető nem osztotta a véleményét, először sárgát adott a magyar válogatottsági csúcstartónak, majd mivel tovább reklamált, ki is állította. 6

A Red Bull 2020 után kiszállhat az F1-ből Hosszú ideig – főleg a 2018-ban meghalt Sergio Marchionne vezetése alatt – a Ferrari járt élen az F1-ből való kiszállással való fenyegetéssel, de időnként azért a Red Bull is csatlakozott hozzájuk. Most ismét az osztrák csapat jött elő azzal, hogy otthagyná a Forma-1-et, és hogy kicsit többnek tűnjön a dolog üres fenyegetőzésnél, valós alternatívát is fellebbentettek. 2020tól kinézetre mindenki olyan autót fejleszt az endurance-vb-n, amit akar. Ez nem más lenne, mint a2020-tól hipersportautókraváltó Le Mans-szériás versenyzés, a mostani LMP1-es géposztály. A 2020as bizonytalanságról a csapat tanácsadója, dr. Helmut Marko beszélt, aki szerint sem ők, sem a Honda nem hoz érdemi döntést addig amíg nem születik végleges döntés a 2020-as motorszabályokról, és nem állapodnak meg az FIA és az F1-csapatok közötti kollektív szerződésről, vagyis a Concordeszerződésről, ami mostani formájában 2020 végén jár le. Éppen ezért egyébként a Red Bull csak a 2019es és 2020-as szezonra szerződött a Hondával, mert ki tudja, mit hoz utána a jövő. Marko szerint a Red Bull nem hajlandó kiszolgáltatott helyzetben tárgyalni, és ha ilyenre kényszerítenék őket, akkor ezer örömmel néznek szét az F1-en kívül, és mennek akár a korábbi F1vezető tervező Adrian Newey által terelgetett Aston Martin Valkyrie sportautóval a Le Mans-i sorozatba.

Shane nélkül önmagamnak érzem magam Hosszú Katinka:

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka beszélt válásának körülményeiről a 24.hu-nak.A tisztességes vagyonmegosztásról azt mondta: örül, hogy vége van. Riói olimpiai eredményeik után Tusup nem kaphat életjáradékot, mert nem magyar állampolgár. Racionálisnak gondolja a személyiségét Hosszú, míg volt férjét inkább az érzelmei vezérelték. A válás óta jobban önmagának érzi magát. Arról nem beszélt, mi történt közöttük 2017 novemberben, hogy mi okozta a válásukat: elővigyázatosságból nem mondott semmit, mert ha mon-

dana egy fél mondatot, kiforgatnák, értelmeznék. 2017 december végén indult először úgy a rövid pályás Európa-bajnokságon, hogy nem volt mellette a férje. Utána megpróbálták rendezni a kapcsolatukat, a 2018 januári év sportolója díjátadón például Tusupmagyarul kért bocsánatot, aztán a nyáron tudatták, nemcsak a közös munkájuknak, hanem a kapcsolatuknak is vége.

Guardiola nem vesz 100 milliós játékost, bezzeg Solskjaer Lassan véget ér a szezon, Európa topklubjai már a következőre szervezkednek, pláne azok, amelyek minden nyáron már csak kedvtelésből is eltapsolnak 100-150-200 milliót. A sajtó hallott is néhány pletykánál komolyabb felvetést a két manchesteri klubról, a Cityről és a Unitedről. AzESPNúgy tudja, hogy a City célegyenesbe fordult az atleticós Saúl Niguez megszerzéséért. Pep Guardiola nézte ki a spanyol középpályást, akit ha minden igaz, 80 millió euróért sikerül is behúznia a nyáron. A 24 évest a Barce-

lona is akarta, deFrenkie De Jong átigazolásaután nem égető nekik a dolog. Guardiolának igen, mert épp De Jongról maradt le. Ráadásul ahogy mondani szokta a katalán edzőzseni, ő nem vesz 100 milliókért futballistát, Saúllal még az elvéhez is tartani tudja magát. (Ami persze úgy néz ki, hogy ő vesz kettőthármat-négyet, darabját 60-80 millióért.) A Manchester United is erősen tervezget már, Solskjaer edzőnek ráadásul egy hazai, angol futballistát hoznának vissza a kontinensről: Jadon Sanchót a Borussia Dortmundból.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu