Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Kilőtték a másik veszélyes medvét is Tusnádfürdőnél Rafain Zoltán elmondta: arról a hím medvéről van szó, amelyik a kisváros alsó, Sepsiszentgyörgy felé eső részében járt be a gazdaságokba, és háziállatokat pusztított el. Az egyesületi vezető szerint ezzel befejezettnek tekintik a feladatukat, hiszen a minisztérium csak két hím medve kilövését engedélyezte Tusnádfürdő környékén. Négy anyamedve és kilenc bocs esetében a tárca áttelepítésre adott engedélyt. A fürdőváros melletti vadászterület gondnokságát ellátó Szent Anna vadásztársaság elnöke elismételte: a vadásztársaságnak nincsenek altatólövedékes puskái, ketrecei, amelyekkel a medvék elszállítását végezhetnék. Elmondta, egyelőre senki nem vállalkozott a tusnádfürdői bocsos anyamedvék elszállítására, de a befogadásukra sem, pedig a minisztérium valamennyi EU-tagállamnak felajánlotta a medvefölösleget.

Tíz órát töltött a vízben a luxushajóról a tengerbe esett nő, mire megtalálták A Norwegian Star luxushajója a horvát Póla (Pula) város mellől indult útjára Velence irányába. Kilencvenhat kilométerre jártak a kikötőtől, amikor egy nő a hajó tatjáról az Adriai-tengerbe esett szombaton éjjel, írja a BBC. Miután észrevették a 46 éves nő eltűnését, rögtön a felkutatására indultak, a horvát parti őrség hajót és repülőt is bevetett. A nő Tíz teljes órát töltött éjszaka a hideg tengervízben, mire megtalálták. Fotó is készült arról a pillanatról, ahogy már nappali fényben, hajnali fél 7 környékén a parti őrség a saját hajójára húzza fel a nőt, körülbelül 1300 méterre attól a ponttól, ahol a vízbe esett. A parti őrség kapitánya azt mondta: A brit hölgy kimerült volt, amikor kihúztuk őt a vízből. Rendkívül örülünk annak, hogy megmentettük egy ember életét.

190/2018 • 2018. AUGUSZTUS 21.

Egyiptom elnöke aláírta a törvényt, amivel leállíthatják a kormánynak nem tetsző oldalakat A törvényt májusban az egyiptomi parlament is elfogadta,írjaa CNN

Letette hivatali esküjét Ausztrália első muszlim szenátornője Letette hivatali esküjét Ausztrália első muszlim szenátornője hétfőn Canberrában - írja az MTI. "Megtiszteltetés, hogy letehettem az esküt az ausztrál szenátusban. Nagyon várom a munkát a zöld kollégákkal" - írta aTwitteren Mehreen Faruqi, aki a Zöldpárt színeiben szerzett mandátumot. A múlt héten nagy felháborodást keltett, hogy egy jobboldali szenátor, Fraser Anning első beszédében a bevándorlási kérdés végső megoldásáról beszélt, amit bírálói a holokauszttal állítottak párhuzamba, amelyet a nácik a zsidó kérdés végső megoldásának neveztek. Fraser Anning a muszlim bevándorlás leállításáról beszélt. Anning most gratulált Farukinak az eskü után.

Gyalogosok közé hajtott egy autó Zaragozában

Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom elnöke szombaton aláírta azt az internettörvényt, ami alapján szimplán elhallgattathatják azokat az internetes oldalakat, amik nem tetszenek nekik, így a kormánynak még nagyobb hatalma lesz az internet fölött. A hivatalos magyarázat az, hogy a törvényt a cyberbűnözés és terrorizmus ellen hozták, és a hatóságok bármilyen olyan oldal elérését blokkolhatják, ami szerintük nemzetbiztonsági veszélyt jelent. 2014-es kormányra kerülése óta Szíszi kormánya erősen próbálja elhallgattatni a kritikai hangokat és oldalakat, de még a közösségi médiát is. Csak tavaly május óta majdnem 500 internetes oldalt kapcsoltak le Egyiptomban. Azokat az oldalakat pedig, aminek legalább 5000 követője van, azokra hatósági felügyeletet rendelhetnek el. De a kormány még azokat is üldözi, akikről megtudják, hogy számukra nem tetsző dolgokat írnak ki például Facebook-ra vagy Twitte-

re. A mostani törvény alapján pedig az internetszolgáltatóktól is kikérhetik ezeknek a felhasználóknak a személyes adatait. Akit pedig az új törvény alapján bűnösnek találnak, annak büntetése 10 ezer dollár megfizetésétől két év börtönbüntetésig is terjedhet. Szíszi 2014-ben került hatalomra, miután az előző évben katonai erővel elmozdította posztjáról az iszlamista Mohamed Murszi elnököt, akinek az uralma ellen tömegtüntetések voltak, sok halálos áldozattal. Valódi kihívója persze nem akadt, mert addigra az összes ellenfelét így-úgykiiktatta: az egyiket letartóztatták, a másikat megverték, többen pedig megfélemlítés miatt visszaléptek.

Három ember sérült meg. Három ember, egy 45 éves férfi és egy idősebb házaspár sérült meg amikor Zaragozában a gyalogosok közé hajtott egy férfi. Az eset az észak-keleti Aragónia fővárosában, a központtól 13 kilométerre levő Casetas nevű városrészben történt a reggeli órákban, nem sokkal azután, hogyKatalóniábanis támadás történt. A zaragozai autó a népszerű Bar Avenida előtt hajtott a járdára és mintegy 130 métert tett meg ott. Az autós továbbhajtott, de az indítékokról egyelőre nincsenek megerősített információk, mert miközben egyes híradások terrorcselekményről beszélnek, mások azt írják, hogy a rendőrség közlekedési balesetként tekint az esetre.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm


190/2018 • 2018. augusztus 21.

A magyar orvosok újra sikerrel operálták a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket Tavasszalírtuk, hogy egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalkozott egyedül arra a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozásra, hogy szétválasztanak egy bangladesi sziámi ikerpárt. Az ikerpár, Rabia és Rukiya épp olyanok, mint bármelyik kétéves gyermek: járnak, mosolyognak, kommunikálnak a külvilággal, csak épp a koponyájuknál összenőttek, és bár az agyuk külön-külön kifejlődött, az agykéreg összetapadt, és közös volt az ikerpár fő agyi szállítóérhálózata is. Az orvoscsapat kiutazott Bangladesbe, és egy ötórás sikeres műtéttel lezárták a közös nagy és a 24 kisebb vénát is, ami után már külön-külön működött az agyuk. A kétlépcsős agyi érszakaszszétválasztás második lépését augusztus 19-én, vasárnap csinálták. A csapat 14 órányi eredményes operáción van túl. A bonyolult beavatkozásra itthon készültek fel, nagy teljesítményű számítógéppel végeztek elemzéseket és 3D-modellezést, hogy pontosan feltérképezzék az ikrek agyát.

Albániában épül az első balkáni NATOlégibázis

Edi Rama albán miniszterelnök Facebook-bejegyzésében tudatta, hogy az Észak-atlanti Tanács jóváhagyta, hogy Albániában épüljön meg az első balkáni NATO-légibázis, írja az MTI. Albánia feltett szándéka, hogy megépítse az első balkáni NATO-légibázist Kucsova városában - írta bejegyzésében Rama. Az albán kormányfő elmondása szerint a NATO-beruházás költsége csak a projekt első részében több mint 50 millió eurót (16 milliárd forintot) tesz ki. Az Albániában megépítendő légi támaszpont a logisztikát, a légvédelmet és a személyzet kiképzését érintő ügyekben fog segítséget nyújtani a NATO-erőknek - mondta Rama. A körülbelül 50 ezer lakost számláló Kucsova városa Berat megyében található, amely a déli régió északi részén helyezkedik el. 2

Merkel a nemzetközi válságok megoldásáról tárgyalt Putyinnal A két vezető egyelőre csak a találkozó elején nyilatkozott

Vlagyimir Putyin szombaton Angela Merkel német kancellárral találkozott a Berlinhez közeli Meseberg-kastélyban. Merkel szerint Németország és Oroszország egyaránt felelősséggel tartozik azért, hogy megoldódjanak a nemzetközi viszonyokat terhelő nagy válságok. Németország készen áll az együttműködésre a válságok rendezéséért, szerint Oroszország felelőssége azért is kiemelt, mert állandó tagsággal rendelkezik az ENSZ Biztonság Tanácsában, írja az MT - mondta. Merkel szerint végre kell hajtani a válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást. Lehetségesnek nevezte egy ENSZ békefenntartó

Csalás miatt nyomoznak Trump volt ügyvédje ellen Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, Michael Cohen ellen 20 millió dolláros csalás miatt nyomoznak - írta a The New York Times című lapra hivatkozva az MTI. A lap vasárnapi értesülései szerint a nyomozók egy 20 millió dolláros kölcsönügyletre összpontosítanak: az összeget Cohen a saját és a családja tulajdonában lévő taxivállalat számára kérte két banktól, és a nyomozók gyanúja szerint hamis vagyoni adatokat adott meg a bankoknak, hogy megkaphassa a kölcsönt. A vizsgálatok arra irányulnak, vajon Cohen elkövetett-e banki és adócsalást. Emellett a nyomozás kitér arra is, hogy a Stormy

küldetés megszervezését, Németország pedig továbbra is vállalja a közvetítő szerepet az OroszországUkrajna-NémetországFranciaország összetételű úgynevezett normandiai formátum keretében. Merkel szerint az Északi Áramlat-2 gázvezetéktől függetlenül meg kell őrizni Ukrajna tranzitország szerepét az Európába irányuló orosz gázexportban. Mint mondta, örvendetes, hogy ebben az ügyben sikerült tárgyalásokat kezdeni Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió részvételével. Daniels pornószínésznőnek átutalt 130 ezer dollár kifizetésével Cohen megsértette-e a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvényeket. Stormy Daniels az a nő, akinek hosszú évekkel ezelőtt állítólag egyéjszakás kalandja volt az akkor még csak üzletember Donald Trumppal, és a 2016os elnökválasztási kampány idején Cohen 130 ezer dollárt adott át neki a hallgatásáért cserében. A nyomozásban érintett bankok egyike sem kívánta kommentálni a The New York Times információit. A lap szerint a nyomozás már a végső szakaszban van, és augusztus végéig akár vádat is emelhetnek Michael Cohen ellen.

Volt krikettjátékos lett Pakisztán új

Leváltották a rendőrség és a tűzoltóság vezetőjét Görögországban Leváltották Görögország országos rendőrfőkapitányát és a tűzoltóság parancsnokát a múlt heti,majdnem száz életét követelő tűzvészkezelésével kapcsolatos közfelháborodás miatt közölte az MTI. A rendőrség és a tűzoltóság irányítását a leváltott vezetők helyettesei veszik át. A vezetőket két nappal azután távolították el tisztségükből, hogy pénteken lemondott Níkosz Tószkasz görög polgári védelmi miniszter. A polgári védelmi miniszter nem zárta ki, hogy a tűzoltóság és a rendőrség hibázott, fogalmazása szerint eredményesebben is tehette volna a dolgát. A múlt hétfőn fellobbant tűz a közeli hegyekből alig egy óra alatt átterjedt Máti és Rafína településekre. A fejvesztve menekülő lakosok közül többen otthonukban vagy autójukban égtek, néhányan pedig a tengerben kerestek menedéket a lángok elől. A görög ügyészség vizsgálja az erdőtűz okát és a hatóságok reagálását a katasztrófára. A hatóságok a jövő héten megkezdik az illegálisan felhúzott épületek bontását az erdőtűz sújtotta Attika-régióban. A görög kormány szerint az illegális házépítés gyakorlata a felelős az erdőtüzek gyors terjedésért és a halálos áldozatok magas számáért.

miniszterelnöke etette a miniszterelnöki esküt Pakisztán új kormányfője, Imran Khan, aki korábban krikettjátékosként vált ismertté – írja a Guardian. Khan pártja, az Igazság Mozgalom (PTI) megnyerte a múlt hónapban rendezett parlamenti választásokat, de az ellenzék szerint a titkosszolgálatok beavatkoztak a választásokba az ő oldalukon. A választást több tucat áldozatot követelő robbantásos merénylet is megzavarta. Khant pénteken a parlament többsége (az egyszerű többséggel nem rendelkező PTI és a vele szövetséges független képviselők) megszavazta miniszterelnöknek, így szombattól hivatalba lépett. Első beszédében azt ígérte, az országban elburjánzott korrupció ellen fog harcolni, és a megtöri a földbirtokos réteg politikai fölött gyakorolt hatalmát.


190/2018 • 2018. augusztus 21.

Szájer: Baloldali médiatúlsúly van Magyarországon

Szájer József fideszes EP-képviselő szerint a jövő évi Európai Parlamenti választások után várhatóan továbbra is a Néppártnak lesz a legnagyobb frankciója, de "a mostaninál kevesebb mandátumot fog szerezni". A politikus aMagyar Hírlapnakadott interjújában többször megerősítette, hogy a Fidesz nem tervezi elhagyni a Néppártot, és a kizárást sem tartja valószínűnek. Megkérdezték, mi a helyzet a hazai médiaviszonyokkal, amelyeket Judit Sargentini is kifogásolt jelentésétben. Szájer korábban azt írta, hogy a Fidesznek a választáson "elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia". A politikus a következőképpen véleke-

Lemondatná a pedofilvédő érseket az ausztrál kormányfő Ideje a pápának lemondatnia Adelaide érsekét – közölte az ausztrál kormányfő. Malcolm Turnbull szerint Ferenc pápának lépnie kell, két héttel azután, hogy az ausztrál bíróság egy év börtönre ítélte Philip Wilsont, bűnpártolásért. Az érsek ugyanis egy pedofil pap ügyét igyekezett az egyházon belül tartani – írta a BBC. Az érsek ezzel a legmagasabb rangú egyházi méltóság lett, akit jogerősen elítélt a bíróság. Wilson tagadta, hogy tudott volna az 1970-es években paptársa által Új-Dél-Walesben elkövetett szexuális bűncselekményéről. A bíróság szerint azonban azért nem tudatta a történteket a hatóságokkal, mert féltette az egyház reputációját. A pedofil papot, James Patrick Fletchert még 2004-ben ítélték el kilenc gyermek bántalmazásáért. A férfi a börtönben halt meg. Az ausztrál katolikus püspöki konferencia az érsek elítélése után úgy nyilatkozott, csak a pápa rendelkezhet Wilson lemondatásáról.

dett a kérdésről: A polgári oldal az elmúlt huszonöt évben óriási erőfeszítésekkel hozta létre azt a médiát, amelyet még Medgyessy Péter javasolt nekünk, amikor kifogásoltuk, hogy a Fidesz nem jelenhet meg a közmédiában. A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak is lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható.

Meghajlott, mielőtt összeomlott a genovai autópályahíd

A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Azt mondta, a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett. Ferrazza, Liguria tartomány közmunkaügyi tanácsosa vezeti az olasz infrastrukturális és közlekedési tárca által felállított

vizsgálóbizottságot, amelynek tagjai vasárnap végezték az első helyszínelést a genovai híd roncsainál. A jelenlegi adatok arra utalnak, hogy a Morandi-híd összeomlását vagy egy feszítőkábel elszakadása okozhatta, vagy a szerkezet egyik betontalpának meglazulása, esetleg elmozdulása. Olasz sajtóinformációk szerint a híd közeli biztonsági kamerák is a híd tartókábeleinek elszakadását rögzítették.

Romániában és Bulgáriában újra lesz Szabad Európa Rádió Egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió (SZER), a két ország médiakínálatának erősítése érdekében - jelentette be a SZER az MTI híre szerint. A SZER erről szóló közleménye felidézte, hogy nemcsak kínálatbővítésről, hanem visszatérésről van szó, hiszen az Egyesült Államok törvényhozása által felajánlott pénzalapból működő intézmény korábban is jelen volt a két kelet-európai országban: Bulgáriának szánt adásait 2004-ben, a Romániának szóló adást pedig 2008-ban szüntette be a két ország európai uniós csatlakozása kapcsán.

3


190/2018 • 2018. augusztus 21.

Ingyen pénzzel sem kell a németeknek az elektromos autó Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elektromos autók elterjesztésére kitalált állami támogatási rendszer Németországban - írja az MTI a Handelsblatt című német gazdasági napilap csütörtöki száma alapján. A német kormány a 2016 és 2019 közötti időszakra 1,2 milliárd eurót szán erre a célra. Az elektromos és hibrid autók vásárlására adott kedvezményt felét állja a költségvetés, a másik felét az autógyártók fizetik. A költségvetésben elkülönített 600 millió eurónak viszont eddig csak a 13 százalékát hívták le a vásárlók. A 600 millió eurós költségvetési keretből 78,46 millió eurót folyósítottak eddig. A keret több mint 300 ezer autó megvételének támogatására elegendő, ám az első két évben csak 38 884 elektromos és 28 171 hibrid hajtású, hálózatról tölthető autó után igényeltek állami támogatást. A lap által megszólaltatott szakértő szerint az egységes koncepció hiánya akadályozza az elektromos járművek támogatási rendszerének kihasználását, mert az energiafelhasználás területén különböző adójogi intézkedések születtek. A lap birtokába került adatok szerint tavaly ugyan megduplázódott az igényelt támogatás mennyisége az előző évhez képest, de idén ez a trend már nem folytatódott. 2018 elején 46,5 millió autó volt forgalomban Németországban, közülük 53 861 elektromos és 44 419 hálózatról tölthető hibrid autó. A Handelsblatt azt is szóvá teszi, hogy a németek előnyben részesítik a hagyományos, nem konnektorról tölthető, hanem az autó mozgási energiáját használó hibrideket, amelyekből 236 710 fut az ország útjain, de azok megvásárlását az állam nem támogatja.

Félnek a kamatemeléstől a lakásvásárlók A legfrissebb adatok alapján veszítettek korábbi népszerűségükből a rizikósabb, változó kamatozású lakáshitelek, miközben a teljes piac lendületesen bővül – írja a Bankráció csütörtöki közleményében. Az év első öt hónapjában a bankok 314 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket, ez éves összevetésben 36 százalékos emelkedésnek felel meg. A 3-12 hónapos kamatperiódusú, azaz változó kamatozású lakáshitelek összege 76 milliárd forintra rúgott, ez viszont 15 százalékos csökkenést jelent. A változás arra utal, hogy a hitelfelvevők egyre inkább számolnak változó kamatozású lakáshitelekkel járó kockázattal, vagyis azzal, hogy a kamatok esetleges jövőbeli emelkedése azonnal megjelenik a törlesztőrészletekben. 4

Magyar gazdák: Az őrült profitéhség miatt áron alul vásárolják fel az almát Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szerint csak az "őrült profitéhség" indokolja a léalma indokolatlanul alacsony felvásárlási árát. Jakab István a köztévén beszélt szombat este arról, hogy a léalma felvásárlásáról szóló vitában a demonstráción kívül is vannak még eszközök a gazdák kezében. Mint mondta, vizsgálni lehet a három feldolgozó kapcsolatát, mert szerinte kartellgyanú merülhet fel, és ugyancsak vizsgálhatnák a gazdákkal kötött szerződéseket is, de az sem elképzelhetetlen, hogy a gazdák összefogásával létesüljön egy feldolgozó üzem, amely piaci zavarok esetén működhetne. z elnök felhívta a fi-

Kaliforniában női kvóta jöhet a nagyobb cégek vezetésében

Az USA-ban a cégek igazgatósági tagjainak csak 18 százaléka nő, és a 3 ezer legnagyobb tőzsdei cég ötödében egyetlen nő sincs a igazgatótanácsban. A Quartzbeszámolójaszerint Kalifornia állam törvényhozói egy új szabályozással akarják előremozdítani a nemi egyenlőség ügyét: köteleznék a tőzsdei cégeket, hogy 2020-tól kezdődően válasszanak legalább egy nőt az igazgatóságba. 2022-től pedig azoknál a vállalatoknál, amelyeknek legalább öttagú a vezető testülete, két nő kellene hogy legyen a tagok között. Hat főnél már három, és így tovább. A tervezet értelmében azok a cégek, amik nem tartják be a nemi kvótát, pénzbüntetést kapnának. A javaslat már átment az állami törvényhozás szenátusán, a végső szavazás augusztus 31-én lesz.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Havonta 3 milliárddal gyarapszik a kórházak adóssága Júliusban ismét 3,5 milliárd forinttal nőtt a magyar kórházak adósságállománya, amely így a Magyar Államkincstár nyilvántartása szerint átlépte a 38 milliárd forintot –írjaa Napi.hu a friss adatok alapján. Július végén a magyar kórházak 38,2 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóiknak, a hónapban 3,5 milliárd forinttal gyarapodott ez az összeg. A fizetési hajlandóság is lesújtó képet fest a helyzetről, a 38 milliárd több mint 40 százalékának (16 milliárd forint) több mint 2 hónapja, 37 százalékának (14 milliárd forint) több mint egy hónapja lejárt a fizetési határideje. Vagyis az összes tartozás közel nyolcvan százaléka 30 napon túl lejárt számlát takar. A tavalyi év végi, 45 milliárdos konszolidáció után mintegy 15 milliárdos adóssággal induló 2018-as év első hét hónapja alatt 23 milliárdnyi adósságot, havi átlagban 3,2 milliárdot hoztak össze a kórházak.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

gyelmet arra, hogy szerdán tárgyalnak újra a felek, addig a gazdák nem szállítanak almát a feldolgozó üzembe. A felvásárló által kínált 13 forintos kilónkénti ár - amely szavai szerint a szüretelés és a beszállítás költségét sem fedezi - a Magosz adatai szerint a térség más országaiban alkalmazott áraktól is jócskán elmarad. Lengyelországban 25 forint körül mozog a léalma felvásárlási ára, Németországban és Ausztriában pedig még ezt a szintet is meghaladja Jakab szerint.

A Pepsi 3,2 milliárd dollárért megveszi az izraeli SodaStreamet

Az amerikai PepsiCo Inc. több mint kilencszázmilliárd forintért megveszi az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget. Nem tűnik olcsó vételnek. A PepsiCo részvényenként 144 dollárért, a pénteki tőzsdei záróértéknél 10,9 százalékkal magasabb áron vásárolja fel az izraeli SodaStream összes részvényét. Az akvizícióra már mindkét vállalat igazgatótanácsa rábólintott – írja az MTI. A tranzakcióról még szavazniuk kell a SodaStream részvényeseinek, és az ügyletet az illetékes hatóságoknak is jóvá kell majd hagyniuk. A PepsiCo alighanem nagyon drágán vásárolt. Az 1991-ben alapított SodaStream 3500 alkalmazottal havonta közel félmillió szódagépet gyárt, amelyeket negyvenhat országban értékesítenek szerte a világon. Ugyanakkor a SodaStream éves szinten csak félmilliárd dollár körüli forgalmat tud évente, és a bevételek és a profit növekedési üteme az elmúlt években már nem volt kiugró.


190/2018 • 2018. augusztus 21.

Megérkezett Magyarországra A Világ Múmiái Kiállítás A Világ Múmiái Kiállítás 2018 végéig tart nyitva a KOMPLEX-ben (1061 Budapest, Király utca 26.)

Vége a várakozásnak: megnyitotta kapuit A Világ Múmiái Kiállítás. A kontinens legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye igazi világszenzáció, a tárlat eddig soha nem látott összetételben mutatja be 4500 év múmiáit Egyiptomtól a korai délamerikai kultúrákon át az európai középkoron keresztül egészen a 18. századi Magyarországig. A kiállítás az év végéig látható a belvárosi Komplexben. A testek és a kiállítási tárgyak magyar és külföldi kutatók segítségével, hazai és nemzetközi múzeumok, magánygyűjtemények, egyetemek és tudományos intézetek összefogásával érkeztek meg Budapestre. Ugyancsak a természet őrizte meg 300 éven keresztül egy rejtélyes, erőteljes felépítésű férfi, az „Erdélyi múmia” testét, ám róla

szinte semmi biztosat nem tud a tudomány. – A kiállítás alatt folyamatosan vizsgáljuk majd a leletet, és reméljük, hogy mire a végéhez közeledik a tárlat, megoszthatjuk a nagyközönséggel kutatásunk eredményeit – mondta Pap Ildikó, a kiállítás antropológus kurátora. A mesterségesen mumifikált testek között láthatók dél-amerikai múmiák, például a híres „kosár múmiák”, valamint számos ókori egyiptomi maradvány, a hozzájuk tartozó tárgyi emlékekkel, koporsókkal, eszközökkel, amelyek elmesélik, miként gondolkodtak a halálról ennek a civilizációnak a tagjai. Az úgynevezett „Marylandi múmia” is része a tárlatnak.

EGY HÓNAP MÚLVA Büszkeség és balítélet A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN A Liza, a rókatündér rendezőjétől Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével Egy hónap múlva, 2018. szeptember 14-én Ujj Mészáros Károly rendezésében mutatja be a Centrál Színház a világirodalom egyik legszebb és máig legnépszerűbb szerelmes regénye, a Büszkeség és balítélet színpadi adaptációját. Jane Austen művéből Joannah Tincey angol színésznő készített átiratot, melyet nagy sikerrel játszották az Egyesült Királyságban. Az előadás különlegessége, hogy a két főszereplő, Balsai Móni és Schmied Zoltán összesen 11 karaktert alakíta-

nak. Kifejezetten szórakoztató előadásra számíthatnak a nézők, tele izgalommal, érzelemmel és humorral. Joannah Tincey – Jane Austen Büszkeség és balítélet két színészre című darabja Baráthy György fordításában, Ujj Mészáros Károly rendezésében 2018. szeptember 14-étől látható a Centrál Színház színpadán Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével. A díszleteket Fekete Anna tervezte, a jelmezeket Kárpáti Enikő álmodta meg. https://www.facebook.com /Szinhaz.Central Egy hónap múlva a Centrál Színház műsorán!

Edzés hőségben Míg tavasszal és nyár elején turbó üzemmódra kapcsolva edzünk, hogy bomba formába kerüljünk a bikiniszezonra, ahogy beköszönt a kánikula, a legöbben elhagyják a rendszeres sportot. Nagy hiba! „Három alapszabályt kell feltétlenül szem előtt tartani: a folyadékpótlást, megfelelő tápanyagot, valamint az öltözködést, illetve napfény védelmet. A melegben még több folyadékra van szükségünk, mint máskor, az edzésekre pedig ez még hatványozottabban igaz. Nagyon fontos, hogy ne jéghideg itallal hűsítsük magunkat, mert azt könnyebben kiizzadja a szervezet, és a felhevült test gyorsan meg is fázik tőle. Elsősorban vizet, esetleg izotóniás italt fogyasszunk. A táplálkozással azért kell kiemelten foglalkozni, mert a kánikulában kevésbé kívánjuk az ételt, ám az edzés fokozottan igénybe veszi a szervezetet, és szüksége van a tápanyagra. Mozgás előtt érdemes 1-2 szem szőlőcukrot bekapni, edzés után pedig lassan felszívódó szénhidrátot enni, és persze a sok zöldséget, gyümölcsöt sosem szabad mellőzni, mert a belőlük származó vitaminok elengedhetetlenek. Ha a szabadban edzünk, roppant fontos megfelelő fényvédő krémmel bekenni magunkat, illetve egy baseball sapkát felvenni, mert így védekezhetünk a napszúrás és leégés ellen” – mondja Czanik Balázs, a Capoeria Aerobik megalkotója.

Ricky Martin 2018. szeptember 4. (kedd), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna

Jegyek kaphatók: 2018. június 13-án (szerdán), 10 órától awww.broadway.huoldalon és a Broadway jegyirodákban. 2018. szeptember 4-én Ricky visszatér a magyar fővárosba, a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadraPuerto Rico talán leghíresebb szülöttje. Addig is nyilván egyre többször csendülnek fel jól ismert dalai a honi rádiókból, mint például a Livin’ la Vida Loca, Maria, She bangs, Nobody wants to be lonely, Disparo al Corazón, La Mordidita, Vente pa’ca, vagy a legújabb toptrack, a Fiebre (2018), melyet eddig több mint 75 millióan nézték meg a Youtube csatornán.

Időjárás

Sze

22 / 27

Cs

P

20 / 27

16 / 28

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

22/28 20/32 22/31 21/23

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

19/33 18/30 15/25 21/31 13/22 22/29

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

19/33 21/33 22/28

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

13/20 16/23 21/28 22/27 18/33 14/26

Kultúra

HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott.

5


190/2018 • 2018. augusztus 21.

Babos újra világelső párosban

Újra a világranglista élére állt párosban az eddig második helyen rangsorolt Babos Tímea, aki Kristina Mladenoviccsal a negyeddöntőig jutott Cincinnatiben, ennyi elég volt, hogy megelőzze a tajvani Latisha Csant. Babos július 16-án vezette először a WTA-rangsort, ő az első magyar teniszező, aki a felnőttek között bármelyik listán első. Babos egyesben a 40. helyen áll, a második legjobb magyar Stollár Fanny a 147. helyen. A listát a románSimona Halepvezeti, előnye több mint 2000 pont a második Caroline Wozniacki előtt.

Mourinho: A ManCity is csak velem tudja eladni a filmjét

Az előző szezonban bajnoki címet szerző Manchester City nyolcrészes dokumentumfilmet forgatott az első helyig vezető útról. A film nem tetszik mindenkinek, José Mourinho, a nagy rivális Manchester United edzője is beszólt a Citynek. „Szerintem úgy is lehetne filmet csinálni, hogy közben tiszteled a többieket, nem kéne tiszteletlennek lenni. Még nem láttam, de néhány dolgot már tudok erről a filmről. Az a véleményem, hogy ha gazdag klub vagy, akkor megveheted a topjátékosokat, de rangot akkor sem vásárolhatsz. Ez az első reakcióm. A második pedig, mivel benne vagyok a filmben, hogy kérek egy kis jogdíjat." – idézte Mourinhóta BBC. 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Kobe Bryant négy és fél év alatt 200 milliót csinált 6 millióból Nem Bryant egyébként az egyetlen (korábbi) sportoló, aki befektetett a cégbe

Nagyon kaszált kedden Kobe Bryant a Coca-Cola bejelentésén, miszerint kisebbségi tulajdont szereztek a Gatorade-hez hasonló sportitalt gyártó BodyArmorban. A vételi ár alapján a Bryant 2014es, a cég tulajdonának 10 százalékát jelentő 6 millió dolláros befektetése több mint a 30-szorosára növelte az értékét, és jelenleg nagyjából 200 millió dollárt ért. Amikor Bryant – aki jelenleg a negyedik legnagyobb befektető a Gatorade egészségesebb változataként hirdetett italt gyártó cégben – 2014-ben beszállt a BodyArmorba, a cég 10 milliós eladást produkáló évet zárt, 2018-ban viszont már 400 milliós forgalomra

számítanak. Hogy a befektetés sikerességét mutassuk: 4,5 év alatt 194 millió dolláros profitot szerzett ezzel Bryant, míg 20 év kosárlabdázással az NBA-ben 328 millió dollárt hozott össze. Nem Bryant egyébként az egyetlen (korábbi) sportoló, aki befektetett a cégbe, a kosaras James Harden, a golfozó Dustin Johnson és az amerikaifutball-irányító Andrew Luck biztosan beletett fejenként egymilliót a cégbe.

Usain Bolt most Ausztráliában lehet futballista Usain Bolt, nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter régóta tervezi, hogy visszavonulása után futballistaként tér vissza. Sokan ezt viccnek gondolták, de aztán a Dortmundnál próbajátékon is részt vett, majd az Old Traffordon jótékonysági meccsen focizott, Dél-Afrikában is járt, most pedig Ausztráliába érkezett. Nagy tömeg fogadta a sydney-i repülőtéren, ahol megjelentek a lehetséges csapata, a Golden Coast Mariners vezetői és szurkolói is. Az egykori atléta elmondta, megpróbál felkészülni

az októberi bajnoki rajtra és reméli szerepet is kaphat majd. Focizni akarok, és ha lehetőséget kapok, akkor meg fogom mutatni, mit tudok. Sokan kérdezték, hogy ez az álmom, azt válaszoltam, nem, ez a valóság. Boltot várhatón augusztus 21-én, 32 születésnapján a Golden Coast első edzésén lehet majd látni a klub sárga-fekete szerelésében és ha szerződést kap, akkor fizetésének a 70 százalékát a klub, a többit az ausztrál szövetség állja. Az ausztrál nemzeti bajnokság majd októberben kezdődik.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu