NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Kémkedéssel gyanúsítanak egy orosz energiaipari cégvezetőt Orosz hírügynökségek szerint kémkedés vádjával letartóztatták az orosz energiaipari cégvezetőt, Carina Turcant. A vád szerint a román hírszerzésnek csepegtetett kisebb-nagyobb információkat, bár a vádlott neve még hivatalosan nincs megerősítve, írja az MTI. Turcan, aki az Inter RAO nevű állami energetikai vállalat egyik igazgatósági tagja szerdán panaszt nyújtott be a letartóztatása ellen, és tagadja a vádat. A cégnél annyit közöltek, a vezető szabadságon van. Turcan sokáig megfigyelés alatt volt, mielőtt őrizetbe vették volna. A nő két évvel ezelőtt mondott le a moldovai állampolgárságáról, és ekkor váltott orosz állampolgárságra. Ha bűnösnek találják, tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Az ügy azért is furcsa, mert az orosz törvények értelmében kémkedéssel csakis külföldi állampolgárságú vagy hontalan személyek vádolhatók meg, orosz állampolgárok esetében ilyenkor államtitok kiszolgáltatása vagy hazaárulás a vád.
Minden ötödik észak-koreai gyerek alultáplált 8500 háztartásban végzett felmérést az UNICEF 2017-ben, az eredményeket szerdán hozták nyilvánosságra. A jelentés szerint az észak-koreai gyerekek egyötöde szenved fejlődési hibától vagy krónikus alultápláltságtól, ezért pedig kisebbek és visszamaradottabbak kortársaiknál. Pozitívum, hogy az utolsó, 2012-es méréshez képest jóval kevesebb a növekedési hibával rendelkező gyermekek száma, de még mindig elég magas: huszonnyolc százalékról az arány 19 százalékra csökkent, írja a jelentés alapján az MTI. Régiós eltérések is vannak: míg a fővárosban, Phenjanban a gyerekek tíz százalékának van valamilyen fejlődési rendellenessége, addig a kínai határhoz közeli északi tartományban, Rjanggangban ez az arány már 32 százalék.
139/2018 • 2018. JÚNIUS 21.
Juncker rendkívüli migrációs értekezletet hív össze Magyarország nem lesz ott ezen a vasárnapi egyeztetésen
Heves vita zajlott az EP-ben a magyar jogállamiságról Jövő hétfőn szavaz a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentésről az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) közölték a testület szerda délutáni brüsszeli ülésén, amin a dokumentumhoz benyújtott 260 módosító indítványról tárgyaltak. A heves indulatokkal teli vitában több képviselő élesen bírálta a magyar jogállamisági helyzetet. Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő sajnálatát fejezte ki az Országgyűlés által szerdán elfogadott alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag miatt. Utóbbival kapcsolatban úgy vélekedett, nagyon szerény kérés volt, hogy várják meg a Velencei Bizottság véleményét, de ezt sem teljesítették a magyar hatóságok.
Magyar állampolgársága is volt a Kassán elfogott terroristának
Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker mirációs és menekültügyi mini-csúcstalálkozót hív össze vasárnapra Brüsszelbe, írta az MTI. A hivatalos tájékoztatás szerint az egyeztetés célja, hogy „európai megoldásokat”keressenek a migráció kérdésére az uniós állam- és kormányfők jövő csütörtökön kezdődő rendes csúcstalálkozója előtt. A németBildarról írt, hogy a hétvégi minicsúcsra Ausztria, Bulgária, Görögország, Málta, Németország, Olaszország, illetve Spanyolország vezetői kaptak meghívást. Ezt azonban egyelőre nem erősítette meg a bizottság. A német újság a hétvégén arról isbeszámolt, hogy Angela Merkel német kancellárt a saját belügyminisztere tartja sakkban. Ha Merkelnek nem sikerül kompromisszumot találnia migrációügyben, akkor Horst Seehofer belügyminiszter szigorúbb bevándorlási eljárásokat fog javasolni. Ez is közrejátszhat abban, hogy szűkebb körben tartanak megbeszélést a jövő csütörtök-pénteki Európai Tanács előtt, ahol az összes uniós kormány-
fő ott lesz. Ha valóban ezek az országok kaptak meghívót a nemhivatalos találkozóra, akkor az EUrologust elgondolkodtatja, hogy Magyarországot miért nem hívták meg. Vajon ez azt jelenti, hogy pontosan Magyarország ellenében beszélnek meg egy taktikát, hogy hogyan lehetne elfogadtatni Orbán Viktorral valamilyen formában a kötelező menedékkérő-kvótákat? Például a magyar kormánnyal jó viszonyt ápoló Ausztrián keresztül, aki ott lesz a különleges találkozón? Szakértők szerint a jövő heti, egyébként számos más nehéz kérdést is felölelő EU-csúcs legfontosabb és legmegosztóbb témája a migrációs és menekültpolitika lesz. Brüsszelben egyelőre kevés esélyt látnak arra, hogy a tagállami vezetőknek sikerül kompromisszumra jutniuk az úgynevezett dublini menekültügyi rendszer reformjának kérdéséről, tette hozzá a hírhez az MTI.
Ukrán származású, de magyar állampolgárságot szerzett, nemzetközileg körözött, terrorista múlttal rendelkező férfira csapott le a rendőrség kedden Kassán - tudta meg a Joj TV alapján aParameter.sk. Az ukrán rendőrség súlyos bűncselekmények miatt kereste, elfogását a szlovák rendőrség több részlege hetek óta készítette elő, a kijevi Interpol körözte. Az ukrán férfi megváltoztatta a nevét, Vladimír G.-ként lakott két éve Kassán, ráadásul egy rendőrőrs közvetlen közelében. Állítólag rendőrségek, rendőrök elleni gránát- és gépfegyveres támadásokban vett részt. A szlovák hatóságok szerint rendkívül veszélyes bűnözőről van szó.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm