NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Több házat maga alá temetett a három emelet magas szeméthegy Legalább 17 ember meghalt Mozambik fővárosának, Maputónak egy külvárosi részén, mert egy hatalmas szemétdomb egy része a heves esőzések miatt összedőlt, és maga alá temetett több házat. A mentőcsapatok folytatják a keresőmunkát, a hatóságok feltételezése szerint ugyanis további áldozatok heverhetnek a szemét alatt. A szemét a házakra zúdult, sok család pedig még mindig ezekben ragadt, mondta a Lusa portugál hírügynökségnek Fatima Belchoir, a helyi katasztrófavédelem egyik tisztségviselője. Legalább hat ház megsemmisült, a helyi lakosok közül többen elmenekültek a környékről.
43/2018 • 2018. FEBRUÁR 21.
George és Amal Clooney félmillió dollárt ad a fegyverek elleni menetre A filmsztárnak és emberi jogi aktivista feleségének nyolc hónapja születtek meg az ikrei
A 22 év menekülés után elfogott gerilla kiadatását kérik Franciaországtól A chilei kormány kérni fogja Franciaországtól annak a volt gerillának a kiadatását, akit 22 év bujkálás után csütörtökön fogtak el Párizsban,írjaa BBC. Ricardo Palma Salamanca annak az FPMR-nek volt a tagja, ami Augusto Pinochet katonai kormánya ellen harcolt. Elfogták, és börtönbe zárták, miután 1991-ben meggyilkolt az autójában egy jobboldali szenátort és ügyvédet, Jaime Guzmánt. Négy évvel később azonban helikopterrel szökött meg egy szigorúan őrzött börtönből. Sokáig Mexikóban élt, mielőtt Kubába, majd Franciaországba ment. Csütörtökön az utcán fogták el Párizsban. A chilei igazságügyi minisztérium egyik munkatársa azt mondta, reméli, hogy azonnal jóváhagyják majd a kiadatási kérelmet, így a férfi újra börtönbe kerülhet Chilében, ahol életfogytiglanra ítélték. Franciaország majd márciusban bírálja el a kérelmet.
20 diáktársát mentette meg a floridai lövöldözés egyik hőse Öt lövés érte Anthony Borgest, aki 20 másik diákot menthetett meg azzal, hogy az ajtóba állt, és megpróbálta bezárni annak a teremnek a bejáratát, ahova bemenekültek, amikor a múlt héten egy floridai középiskolábanlövöldözni kezdettegy fiatal. A támadásban 17-en haltak meg. Egy diák elmondta, hogy nem tudták, mit tegyenek, Borges viszont megpróbálta megmenteni őket az ajtónál. Közben mindkét lábát megsebesítette a támadó, egy lövedék pedig a hátán találta el. A USA Today szerint Borgest a broward megyei seriff is meglátogatta hétfőn a kórházban. A gofundme-n eddig a tervezett 5 ezer dollár helyett már 80 ezer jött össze a felépülésének elősegítéséhez.
Magyar tollaslabdázó kapta a spanyol fair play díjat Félmillió dolláros (126 millió forintos) adománnyal támogatja az Amerika-szerte a fegyvertartás szigorítását követelő felvonulásokat szervező diákokat George Clooney és felesége, Amal Clooney. Félmillió dolláros (126 millió forintos) adománnyal támogatja az Amerika-szerte a fegyvertartás szigorítását követelő felvonulásokat szervező diákokat George Clooney és felesége, Amal Clooney. A házaspár azt is bejelentette, hogy a washingtoni March for Our Lives (Felvonulás az életünkért) elnevezésű nagygyűlésen Clooneyék is felvonulnak majd. A fegyvertartás szigorításáért kampányoló rendezvényt a 17 halálos áldozattal járó floridai iskolai lövöldözést követően szervezték meg. Családunk ott lesz március 24én, és együtt vonulunk ennek a hihetetlen fiatal generációnak az oldalán, akik az ország minden tájáról valók. Gyermekeink, Ella és Alexander nevében is 500 ezer dollárt adományozunk a rendezvények szervezésére. A gyerekeink élete múlik rajta - mondta
a színész-rendező. A filmsztárnak és emberi jogi aktivista feleségének nyolc hónapja születtek meg az ikrei. A házaspár már számos alkalommal adományozott komoly összegeket közéleti célokra. A tavaly egy nő halálát okozó charlottesville-i fajvédő gyűlés kiváltotta összecsapások után egymillió dollárt (253 millió forintot) adományoztak egy nonprofit jogi központnak, amely a gyűlöletet keltő csoportokat monitorozza, és tevékenységükről a médiát és a hatóságokat is értesíti. A washingtoni felvonulás csak egyike annak a számos márciusi megmozdulásnak, amelyet Amerika-szerte szerveznek a diákok a fegyvertartás szigorításáért. A közösségi médián számos más világsztár, köztük Justin Bieber, Lady Gaga és Cher is támogatásáról biztosította a diákok erőfeszítéseit.
A tollaslabdázó Sárosi Laura vehette át hétfőn a legsportszerűbb cselekedetért járó Zsófia királyné-díjat a spanyol Év sportolója díjátadón pénteken – írja az MTI. A magyar sportoló azzal érdemelte ki a díjat, hogy 2016 áprilisában a La-RocheSur-Yon-i Európa bajnokság egyik mérkőzésén 1-0–s vezetésnélodaadta ellenfelének a tartalék cipőjét, aki így a biztos vereség helyett folytatni tudta a mérkőzést, végül pedig le is győzte Sárosit, aki ezzel lecsúszott az olimpiai kvótáról.
Mai időjárás BUDAPEST
0 / 3 °C Várható csapadék: 0 mm
43/2018 • 2018. február 21.
Sokkal kevesebb bevándorló jött az EU-ba tavaly Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017ben az előző évhez képest, ez derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből. Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok a három fő belépési ponton, az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban. A számok már a második egymást követő évben csökkennek, és Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú bevándorló érkezett. Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak. A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. 2017 második felében azért valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest.
Tárgyalni kezd Észak- és DélKorea Észak-Korea elfogadta azt a délkoreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében, jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium, írja az MTI. Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián. Phenjan most hivatalos faxüzenetben is jelezte, hogy kész a magas szintű megbeszélésekre - közölte a minisztérium. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítására egyébként közép-európai idő szerint szerda reggel helyreállították a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát. A határ menti településen, Panmindzsonban írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást. 2
A brexit utáni átmeneti időszakban se járjanak rosszul az EU-állampolgárok EP:
Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszakban sem alkalmazhat a mostanitól eltérő letelepedési szabályokat az akkor érkező EU-állampolgárokkal szemben, mondta az Európai Parlament (EP) brexitügyi referense, Guy Verhofstadt. Verhofstadt szerint az Európai Uniónak elfogadhatatlan lenne egy olyan megoldás, amely szerint az átmeneti időszakban változatlan szabályozás maradna érvényben a pénzügyi szolgáltatásokra, az áruforgalomra és a kapcsolatok minden egyéb elemére, „csak éppen a külföldi EUállampolgárok járnának rosszabbul". A brit kormány azért szeretne megál-
A legjobb ajándék Valentin napra az élmény! Ahol a zene születik – Szekeres Adrien a Pannonia Stúdióban ad koncertet! Páratlan zenei világba repíti el a közönséget Szekeres Adrien, aki ismét egy rendhagyó helyszínen ad koncertet. Méghozzá ott, ahol számos legendás rajzfilm született egykor. Ezúttal a felújított Pannónia Stúdió tereit tölti be zenével. Hazánk legnagyobb koncertszínpadait is meghódította már, de adott bensőséges hangulatú lakáskoncertet is Szekeres Adrien, aki ismét egy rendhagyó zenei kalandra hívja a közönséget. Ezúttal ott énekel, ahol egykor legendás rajzfilmjeink születtek. Többek között a Mézga család, a kockásfülű nyúl, Pom-pom és Dr. Bobó, a különc doktor is itt keveredett emlékezetes kalandokba. Az egykori Pannónia Filmstúdió ugyanis újra életre kelt, a falak között a filmes és a zenei szakma egyaránt otthonra talált. A sokáig elhanyagolt épületben ismét nagy dolgok születnek. Ezt a teret szeretné most zenével megtölteni Szekeres Adrien. Az énekesnő folyamatosan keresi az új kihívásokat, melyekkel a legfőbb célja, hogy a közön-
lapodásra jutni a brexit utáni átmeneti időszakról az EU-val, mert véleménye szerint a brit EU-tagság megszűnésének jövő márciusra várható időpontjában még sem az Egyesült Királyság, sem az Európai Unió, sem az EU-tagállamok nem lesznek abban a helyzetben, hogy zökkenőmentesen meghonosíthassák az új kapcsolatok feltételrendszerének számos elemét. ségnek maradandó élményt nyújtson. Ezért is vállalkozott a rendhagyó estre. Budapesten, a Hűvösvölgyi úton, a Pannónia Stúdióban várja mindazokat, akik szeretnének eltölteni vele egy kellemes estét. Ráadásul a koncerthangulatot a résztvevők haza is vihetik, Szekeres Adrien ugyanis egy különleges ajándékkal készül. Az est zenei felvételét a koncert után megkapják azok a vendégek, akik megvásárolják az exkluzív belépőjegyeket.Jegyek elérhetők a Broadway jegyirodában és minden ismert jegyirodában. Limitált létszámú koncert. Koncert időpontja: 2018 február 17, 18 óra
A német orvosok nem akarják vizsgálni, hány évesek a menekültek A német orvosok felszólaltak az ellen a javaslat ellen, hogy a menekülteket olyan kötelező orvosi vizsgálat alá vessék, amelyből megállapítható a valós koruk. A Német Orvosi Kamara szerint az eljárás nem lenne etikus és az eredmények pedig sok esetben megbízhatatla-
255 millió dollárnyi segélyt tart vissza Amerika Pakisztántól 255 millió dollárnyi terrorizmus elleni segély visszatartásáról döntött a Fehér Ház, írja a Time. A döntés alig pár nappal azután történt, hogy Donald Trump Twitteren fakadt ki arra, hogy az USA 33 milliárd dollárt adott az országnak, amiért csak hazugságokat kaptak cserébe. Trump azt várja Pakisztántól, hogy küzdjenek az extremisták és terroristák ellen, és majd az ország terrorellenes hozzáállásától függ, hogy Amerika milyen szinten segíti ezt. Az Egyesült Államokat többek között az akaszthatta ki, hogy kiengedte a pakisztáni hatóság a házi őrizetből azt a Hafiz Saeedet, akit többek között a 2008-as mumbai terrortámadással is vádolnak. Az Egyesült Államok és Pakisztán kapcsolata a terror elleni háborúban meglehetősen hektikus, hiszen miközben a kormány folyamatosan igyekszik visszaszorítani a radikálisokat, Oszama bin Laden ennek ellenére bujkált évekig az országban. Nem ez az első alkalom, hogy az USA pénzmegvonással sújtja az országot, 2015-ben 650 millió dolláros koalíciós támogatási alap kifizetését vonták meg, és ezt a pénzt csak akkor hívhatják le, ha Pakisztán látványos fejlődést mutat a tálib Haqqani-terrorista hálózat felszámolásában.
nok. Az eljárást a konzervatív politikusok kérték, ezzel elkerülve, hogy a menekültek hazudjanak az életkorukról, mivel Németországban a kiskorúakat kevésbé valószínű, hogy visszaküldik származási országukba. A botrány egy 15 éves német lány meggyilkolása után robbant ki, aminek az elkövetésével egy afgán menekültet gyanúsítanak. Az áldozatot egy konyhai késsel szúrták le a múlt héten egy boltban a délnyugat németországi Kandelben. A fiú azt állítja, hogy ugyanolyan korú, mint a lány, viszont az áldozat apja szerint lehetetlen, hogy az elkövető csak 15 éves. Angela Merkel bajor szövetségese, a CSU azt szeretné, ha az összes fiatalkorú menekültet orvosi vizsgálat alá vetnék, minden olyan esetben, amikor kétséges a koruk. A kor megállapításához a kézről készítenének röntgenfelvételt, vagy a fogakat vizsgálnák meg. Frank Ulrich Montgomery, a Német Orvosi Társaság elnöke szerint viszont ezek a tesztek megbízhatatlanok, és igen költségesek.
43/2018 • 2018. február 21.
Ismeretlen álarcosok elfogták Miheil Szaakasvilit Ismeretlen álarcosok elfogták hétfőn Miheil Szaakasvilit, az ukrán állampolgárságától megfosztott volt odesszai kormányzót, egykori georgiai (grúziai) elnököt, írja az MTI. A hír a politikus Facebook-oldalán jelent meg, és ukrán hírügynökségek is beszámoltak róla, videofelvételt is közzétettek a történtekről. Szaakasvilit az általa alapított, Új Erők Mozgalma nevű párt irodája melletti étteremben fogták el. Az álarcosok három fehér, Volkswagen típusú busszal érkeztek a helyszínre. Az UNIAN hírügynökség szerint az álarcosoknál fegyverek is voltak. Egy ideig nem lehetett tudni, hol lehet, de aztán a tsn.ua ukrán hírportál ér-
Az Európai Parlament betiltaná az elektromos halászatot
tesüléseire hivatkozva azt írta, hogy egy charterjárattal Kijevből Lengyelországba vitték. „Nem kitoloncolás, hanem visszafogadás történt, a törvénysértő személy visszaszállítása abba az országba, ahonnan illegálisan érkezett Ukrajnába" – idézett a hírportál egy meg nem nevezett illetékest. Jurij Birjukov, az ukrán elnök tanácsadója, a védelmi miniszter munkatársa Facebook-oldalán megerősítette, hogy Szaakasvili már elrepült az országból.
Belebukott a korrupcióba, lemondott Dél-Afrika elnöke
Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése, írja az MTI. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek. Szakértők szerint az állásfoglalás szembemegy az Európai Bizottság javaslatával, amely kiterjesztené a módszer használatát az Északi-tengeren, ahol kísérleti jelleggel, kis léptékben már most is engedélyezett. A 402 igen szavazattal, 232 nem és 40 tartózkodás mellett elfogadott dokumentumban egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy lehetőség szerint csökkenteni kell a tengeri emlősök, hüllők és madarak, illetve más, nem kereskedelmi mértékben kiaknázott fajok járulékos fogásait. Az EP-képviselők szerint minimalizálni kell továbbá a halászeszközök érzékeny tengeri élőhelyekre gyakorolt hatását, valamint újabb intézkedésekre van szükség a tengeri környezet, a halállományok és a tengerparti települések védelme érdekében.
Bejelentette azonnali hatályú lemondását szerda este a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, a korrupciós botrányok sorozatába keveredett Jacob Zuma. Harmincperces búcsúbeszédében Zuma ugyanakkor kiemelte, nem ért egyet azzal, ahogyan a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) kitessékelte őt a hatalomból Cyril Ramaphosa decemberi pártelnökké választását követően. Mint mondta, büszke arra, hogy harcolhatott országa fehér kisebbségének évszázadokon
át tartó brutális elnyomása ellen. Az azonnali hatályú lemondással a 75 éves dél-afrikai politikus elejét vette annak, hogy csütörtökön bizalmatlansági indítvánnyal távolítsák el az ország éléről. A 2009 óta hivatalban lévő dél-afrikai államfőt egyebek között azzal gyanúsítják, hogy több tízezer euró értékben fogadott el kenőpénzeket a francia Thales hadiipari cég egyik leányvállalatától egy nagy állami fegyverüzlettel kapcsolatban 1999 és 2005 közötti alelnöksége idején.
Ausztráliában is hódít a 17 órás vonatút-közvetítés A skandinávok kedvelt tévés műfaja az úgynevezett slow TV, vagyis amikor hosszú – és amikor hosszút írunk, akkor nagyon-nagyon-nagyon hosszút értünk – órákon keresztül általában nem történik semmi. Olyanokra kell gondolni, mint egy 12 órás kötögetés közvetítése, vagy egy szintén 12 órás hajókirándulás élő adása, de volt vonatútról is közvetítés. Ez a dili vágódott most be az ausztrálokhoz egy 17 órás vonatút adásával, aminek 3 órás összefoglalóját 400 ezren néztek meg (a teljes 17 óráról nincs adat).
3
43/2018 • 2018. február 21.
Fenntarthatóság a konyhában Fókuszban a szezonális gyümölcsök és zöldségek A kiegyensúlyozott étrend elengedhetetlen része a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása, hiszen a bennük található tápanyagok kulcsfontosságúak egészségünk megőrzéséhez. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szezonális ételek fogyasztásának fontosságát, különféle mozgalmak hirdetik ennek előnyeit. Egyre inkább kezd beépülni tudatunkba, hogy a helyi termelők termékeit részesítsük előnyben, friss idénygyümölcsöt és szezonális zöldségeket válasszunk. Ez főleg azért fontos, mert a szezonnak megfelelő étkezéssel étrendünk összhangban lesz az évszakokkal, tehát akkor fogyasztjuk az adott gyümölcsöt vagy zöldséget, amikor annak természetes betakarítási időszaka van. Ezzel kimondottan változatossá tehetjük étrendünket. A szezonalitás mellett az is fontos, hogy az általunk fogyasztott zöldségek és gyümölcsök hogyan jutnak el a tányérunkra. Ugyanis a helyi termelőktől származó áruk nem csak frissebbek, mint a világ másik feléről érkező termékek, de fogyasztásuk egyúttal jóval kisebb ökológiai lábnyommal jár, továbbá vásárlásukkal támogathatjuk a helyi közösséget is. Amennyiben a helyi termesztésű idényzöldségek és gyümölcsök mellett tesszük le voksunkat, nem csak az egészségünknek, de a környezetünknek is sokat kedvezünk. A Vénusz márka elkötelezett a fenntarthatóság mellett, a mindennapokban a Vénusz napraforgó-étolajok gondos előállításával, valamint az alapanyagok, eljárások és erőforrások környezettudatos alkalmazásával tesznek azért, hogy minél inkább fenntarthatóbb környezetben éljünk. Az ISCC PLUS tanúsítvány garanciát jelent arra, hogy az üzletek polcaira és a konyhánkba kerülő, ISCC logóval jelölt étolaj előállításhoz szükséges alapanyag mennyiséget fenntartható forrásból szerezték be.
Továbbra sem szeret adózni a Google Több milliárd dollárnyi adót spórolt meg magának a Google 2016-ban is egy adójogi kiskaput kihasználva -írjaa Bloomberg. A vonatkozó holland dokumentumok szerint 2016-ban 15,9 milliárd eurót (4,9 billió forintot) mozgatott át egy bermudai fiókcégen, és ezzel milliárd eurós nagyságrendű adó befizetését kerülte el. A Google-t birtokló Alphabet kétféle trükköt használ, az egyik "dupla ír", a másik "holland szendvics" néven ismert a nemzetközi adóelkerülő-zsargonban. 4
Hamarosan újra! Budapesti Halfesztivál a HelloHal Fishbar közreműködésével is! 2018-ban új még jobban megközelíthető helyszínen, a Hősök tere mellett, a Műcsarnok buszparkolójában kerül megrendezésre a Budapesti Halfesztivál március 2-4. között! A belépés természetesen mindenki számára ingyenes. A HelloHal! Halbárról: A HelloHal a hazai halfogyasztás népszerűsítésében élen járóként kimagasló halmarketing munkát végez. Halazóinkban a Magyarországon fellelhető édesvízi halak birodalmába kalauzolunk el. Halételeink kivétel nélkül hazai, friss alapanyagból készülnek, szálkamentesek. Már Budapesten is halazhattok a HelloHallal! A tiszaörvényi HelloHal Halfalatozó sikerén felbuzdulva, hosszú előkészítő munka után és számtalan előadás, tematikus
Te is szeretnéd megismerni a 2018-as konyhatrendeket? 2018. március 2-4. Budapest Sportaréna A klasszikus faltól falig beépített konyha ideje lejárt, a helyiség egyre intimebb, személyesebb lesz. A tér sok esetben a nappali meghosszabbításának tűnik, sőt akár megidézheti egy francia pékség vagy egy ’50-es évekbeli bár hangulatát is.Várunk személyesen március 2-4. között a Konyhakiállításon, ahol az egész napos konyhatervezési tanácsadás mellett megnézheted 2018 legújabb konyhagép trendjeit és lélegzetelállító konyhabútorait.Csatlakozz a Konyhakiállítás 2018 Facebook eseményéhez, ahol elsőként értesülhetsz a korlátozott számban elérhető, előzetes regisztrációhoz kötött programokról és részt vehetsz számos belépőjegyekért folyó nyereményjátékban! Már biztosan tudod, hogy idén is ott leszel az ország legtrendibb lakberendezési kiállításán? Kerüld el a sorban állást, és vedd meg jegyedet az eseményre már most!
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújtott a nespresso Atelier csapata A három napos eseményen a kávé egy új oldalát ismerhették meg a vendégek Az idei Nespresso Atelier rendezvényen ismét összefogott a magyar gasztronómia legjava, és az ország legelismertebb szaktekintélyei - köztük séfek, kávé-, koktél- és borszakértők - mutatták meg, hogy a minőségi kávé túlmutat a mindennapokon, a gasztronómia fontos eleme. A séfek olyan különleges ételekkel lepték meg a vendégeket, amelyekben a kávé volt az egyik főszereplő – például tőkehallal, báránygerinccel, mangalicával, galambmellel, véreshurkával vagy épp karfiollal párosítva.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
halvacsora tapasztalatával felvértezve a mára már klasszikusnak számító streetfood halételekkel és további HelloHalas specialitásokkal érkeztünk! Mindez a hazai halak birodalmából, szálkamentesen, HelloHal gondossággal! Vár az ebéd menü is már! [EBÉD MENÜ minden hétköznap 11.30-15.00 óráig] Meglepő újításokkal vár a Ráday utcában a HelloHal Fishbar! Elérhetőségek: 1092 Budapest, Ráday u. 5. (Bejárat a Török Pál utca felől)
Új Ford EcoSport megérkezett Magyarországra: tovább javított minőség, technológia és kényelem
Az új, sokoldalúbb és kifinomultabb stílusú Ford EcoSport kompakt SUV most még modernebb technológiákat kínál a magyar vásárlók számára. A dinamikusabb, keményebb kisugárzású, mégis kifinomultabb külsővel megjelenő új modell 12 látványos fényezéssel, és minden eddiginél több, a személyre szabhatóságot biztosító opcióval rendelhető meg; ez utóbbiak közé tartozik a kontrasztos árnyalatúra festett tető, tetőoszlop, felső ajtókeret, hátsó tetőlégterelő és külső tükörburkolat. A felhasználó-központú, frissebb hatású kabin komfortját ‘lebegő hatású’ 8 colos érintőképernyő és fűthető kormánykerék fokozza, nem beszélve az intelligens tárolási megoldásokról, amelyek közt a több szinten rögzíthető csomagtérpadló is szerepel. Először rendelhető meg a Ford Performance autói által ihletett, sportos EcoSport ST-Line modellváltozat, és az új EcoSport vásárlói olyan vezetősegítő technológiákra számíthatnak, mint a SYNC 3 kapcsolódási rendszer, az Állítható Sebességhatárolóval kiegészített Sebességtartó Automatika és a Tolatókamera.
43/2018 • 2018. február 21.
8. Frankofón Filmnapok 2018-02-28 - 2018-03-07
A 8. Frankofón Filmnapok és Fesztivál keretében a Budapesti Francia Intézet és partnerei ismét elhozzák Magyarországra a legfrissebb frankofón filmeket. Francia, belga, kanadai, marokkói, svájci és moldáv alkotások is szerepelnek az idei filmnapok programján. A filmnapok budapesti helyszínei ► Corvin mozi ► Puskin mozi ► Toldi mozi ► Francia Intézet. A szervezők kizárólag a filmnapokon látható, egyedülálló alkotásokkal, valamint premier előtti vetítésekkel és beszélgetésekkel készülnek az évente megrendezett eseményre. Három francia rendezővel és egy színésznővel találkozhat a budapesti közönség az idei fesztiválon. Emmanuel Courcol a Tűzszünet c. film rendezője, Xavier Legrand és Léa Drucker a Láthatás c. film alkotói és
Serge Bozon a Mrs Hyde rendezője mutatja be filmjét és válaszol a közönség kérdéseire. Christian Clavier, Isabelle Huppert, Catherine Deneuve, Romain Duris, Louis Garrel, Catherine Frot, Vincent Cassel, Adèle Exarchopoulos – csak néhány név a legnagyobbak közül, akik megmutatkoznak az idei válogatásban. A filmvetítések mellett koncertek, előadások, felolvasóestek és további francia nyelvi programok várják a frankofón közönséget Budapesten és számos nagyvárosban.
A Lord of the Dance társulata három magyar táncossal érkezik hazánkba! Ismét hazánkba látogat a világ legnépszerűbb táncegyüttese, a Lord of the Dance! Az ír rendező és sokszoros nemzetközi díjnyertes táncművész, Michael Flatley által koreografált produkció 2014-ben teljes felújításon esett át. A Dangerous Games című új előadást 2018. április 3-án Budapesten a Sportarénában, április 4-én Debrecenben és április 5-én Veszprémben láthatják az ír tánc és muzsika szerelmesei. Az előadásban három magyar táncos is szerepel - Krén Andrea, Krén András, Papp Zoltán -, akik évek óta tagjai és szólótáncosai a társulatnak. Váltott szereposztásban ugyan, de Andreát Morrighan (a csábító nő), Andrást a Lord (a Tánc Ura), Zoltánt Don Dorcha (a Sötét Nagyúr) szerepében láthatja majd a hazai közönség!
Mrs. Hyde Bemutató: 2018. március 15.
Dua Lipa és a Gorillaz is a Szigetre tart Újabb két nagyszínpados headlinert jelentettek be a Sziget szervezői, s további több mint 20 fellépőt az idei felhozatalból. Jön az idei Brit Awards-ra öt kategóriába is jelölt Dua Lipa, a világ legnépszerűbb virtuális együttese, a Gorillaz és sokan mások. Érkezik tehát a Sziget Nagyszínpadára az Egyesült Királyság egyik legfelkapottabb fiatal szupersztárja, Dua Lipa, itt lesz Damon Albarn virtuális sztárzenekara, a Gorillaz is. Első alkalommal láthatja a közönség az ifjú kanadai énekes-dalszerzőt, Shawn Mendes-t. Fellép a grime egyik nagy tehetsége, Stormzy, tavalyi nagysikerű lemezét hozza el a Grammy-díjas The War On Drugs, és a Szigeten lép fel az ausztrál énekes-dalszerző, a Chet Faker művésznéven is alkotó Nick Murphy is.
A soulos, folkos műfajt képviseli Lianne La Havas, a Sziget vendége lesz az amerikai rapper-énekes Desiigner, valamint a tavaly öt (!) nagylemezt is kiadó ausztrál pszichedelikus rockzenekar, a King Gizzard & The Lizard Wizard. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti a Gorgon City live, a soulosabb irányt JP Cooper képviseli, de fellép a francia house 18 éves titánja, Petit Biscuit is. House vonalon a KSHMR és Sofi Tukker erősít, ide tart brostepnek nevezett dubstep-leágazás egyik legismertebb alakja, Borgore, punk rock irányból pedig a The Living End készül a Szigetre. Jön az ifjú brit rapper, Scarlxrd, elektronikus zenéit hozza el Seven Lions és a Delta Heavy, indies, soulos dalaival érkezik Yellow Days. Fellép az osztrák Bilderbuch és a bluesos, countrys My Baby is.
francia–belga film francia nyelven, 2017, 95’ A locarnói filmfesztiválon Isabelle Huppert a legjobb színésznőnek járó díjat nyerte a filmben nyújtott alakításáért. A kellemetlen természetű középiskolai tanárnőt, Marie Géquilt diákjai és kollégái is gyűlölik. Egy viharos éjszakán villám csap belé, amitől elájul. Magához térése után különös érzés lesz rajta úrrá. Vajon meg tudja zabolázni a benne felébredő, veszélyes és erős Mrs. Hyde-ot? Szereplők: Isabelle Huppert Romain Duris José Garcia Forgalmazza a Cirko Film.
Időjárás
Cs
0/3
P
Szo
1/2
1/2
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
-3/3 2/6 3/5 3/8
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
5/17 -1/8 2/7 0/8 8/12 10/13
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
2/7 1/4 2/8
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/2 9/10 -1/7 1/6 0/13 1/6
Kultúra
Molnár Ferenc: A hattyú BEMUTATÓ: 2018. MÁRCIUS 24-ÉN AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN A hattyú mesterkomédia: bravúros
humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos. Egy trónfosztott dinasztia feje, Beatrix, tűzön-vízen keresztül próbálja visszajuttatni családját a hatalomba. Ehhez egyetlen eszköz van a kezében: féltve őrzött lánya, Alexandra. Őt kell hozzáadni Albert herceghez, a Monarchia trónörököséhez. Albert azonban nem érdeklődik, és Beatrix okos asszonyként pontosan tudja: a férfi figyelmét egy nőre igazán csak egy másik férfi figyelme tudja felhívni. “A sikernek a legközepébe talált bele Molnár Ferenc. Ilyen biztos kézzel darabot írni csak ő tud ma. Élet és mégis mese. Molnár Ferenc valamit hozzátesz az élethez, amely ezzel könnyebb lesz. Hagyjuk magunkat vinni a színes fátyolokon, amelyek elkeringőznek velünk, aztán elragadnak, hogy egy pillanatra elfogy a levegőnk is, de mindjárt megtréfálnak utána, szép, szerelmes egekbe emelnek és barátságosan lepottyantanak a völgybe, amely jó puha mohával van kikövezve, hogy elég legyen az ijedtség, de jaj - meg ne üssük magunkat. Tehát: mese a hattyúról, aki itt egy hercegkisasszony és a szerelmes fiúról, aki nevelő. És mese a hattyúról, akinek a szárazon elvész a varázsa, és kiderül rokonsága a libával.” (Losonczy Zoltán: A hattyú vígszínházi ősbemutatójáról, 1921)
5
43/2018 • 2018. február 21.
Fucsovics nyerte a budapesti magyar rangadót
Igazi kuriózummal, egy magyar rangadóval folytatódott a Budapest Challenger tenisztorna. A múlt hét végén még a Davis-kupa-döntős belgákat megállítani igyekvő Fucsovics Márton és Balázs Attila a sors szerencsétlen alakulása miatt egymás ellen kezdték az év legjelentősebb hazai férfi tenisztornáját. Ez volt az egymás elleni második meccsük. Fucsovics két szettben 1 óra 13 perc alatt nyert 7:5, 6:0-ra. A formákat nézve mind a két játékosunk sokra hivatott lett volna a tornán, de az egyiknek muszáj volt búcsúznia. Balázs Attila óriási becsvággyal kezdett, egészen kiváló támadójátékot mutatott be, a legjobb magyar, Fucsovics inkább védekezésre, sőt kapaszkodásra kényszerült az elején. Balázs 2:1-es vezetés után brékelt, majd a saját szerváját is hozva tekintélyes, 4:1-es előnyre tett szert. Sőt még 5:2-re is vezetett, vagyis az első szettért fogadott.
A tornagyőzelemmel ünneplő Federer átvette a világranglista vezetését
Hétfőtől újra Roger Federer vezeti a férfi teniszezők világranglistáját,ez már akkor biztossá vált, amikor pénteken bejutott az elődöntőbe a rotterdami tornán. A svájci vasárnap meg is nyerte a tornát, a döntőben 6:2, 6:2-re győzte le a világranglista 4. Grigor Dimitrovot. Biztosan Federer marad a világelső legalább az Indian Wells-i torna végéig, vagyis március közepéig. 6
Nincs B terv a dél-koreai téli olimpiára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli olimpia biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti. "Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően. Semmilyen jele nincs, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett" - mondta Bach. Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük. Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátságjegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" zajlik majd. ÉszakKorea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.
Hanga Ádám spanyol kupagyőztes a Barcelonával Hanga 28 és fél perc alatt 12 pontot dobott
Hanga Ádám csapata, a Barcelona nyerte a Király Kupát, ezzel a magyar válogatott kosárlabdázó megszerezte első trófeáját Spanyolországban. A Las Palmasban 10 ezer néző előtt rendezett kupadöntőben a katalánok 92-90-re győzték le a Real Madridot. Az utolsó negyed előtt már 15 pont volt a Barcelona előnye, de végül szoros hajrában kellett őriznie vezetését. Hanga 28 és fél perc alatt 12 pontot dobott, három lepattanót és négy labdát szerzett, egyszer blokkolt, illetve öt beütött és egy kiharcolt személyi hibája volt. Kipontozódása miatt a végjátékban már
nem volt pályán. "Borzasztóan boldog vagyok, borzasztóan sokat dolgoztam ezért a sikerért, az egész karrierem benne van ebben a győzelemben. Nagy ünneplés lesz Barcelonában!" - nyilatkozta Hanga. Hanga 2011 óta szerepel Spanyolországban, és ez az első trófeája idegenlégiósként. A Barcelona a negyeddöntőben a Baskoniát, az elődöntőben pedig a házigazda Gran Canaria csapatát győzte le. (MTI)
Másfél év börtönre ítélték a korábbi F1-csapatfőnök Flavio Briatorét, adócsalás vétsége miatt Szombaton 18 hónapos börtönbüntetést kapott a korábbi F1-csapatfőnök Flavio Briatore adócsalás miatt, írja a The Local olasz kiadása. Briatore büntetését ezzel egy fellebbezés után csökkentették, eredetileg 23 hónapot kapott a 2010-ben kirobbant ügy miatt, amiben lefoglalták a Force Blue névre keresztelt luxusyachtját
is, ami az ügy központi eleme. A 63 méteres yachtot a Kajmánszigeteken jegyezte be az olasz, ezzel 3,6 millió eurós adóterhet került el, majd később 800 ezer eurót az üzemanyag kapcsán. A most 67 éves Briatore korábban a Benetton, majd a Renault F1-csapatát vezette.