Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Átadták azt az egyméternyi autópályát, amelyet tiltakozásul épített egy román vállalkozó Országszerte sok ezren csatlakoztak Romániában ahhoz a megmozduláshoz pénteken, amelyet az autópályák hiánya miatt kezdeményezett két hete egy moldvai vállalkozó. A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó, Stefan Mandachi saját költségénépíttette meg az első, mindössze egy méter hosszú autópálya-szakaszt a keletromániai Suceava megyében, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva maradt az ország egyetlen olyan történelmi régiója, ahol eddig egy méter sztráda sem épült. Az erről készült látványos reklámfilmben, amelyet a videomegosztókon és a hírtelevíziók adásaiban milliók láttak, Mandachi maga buzdított mindenkit, akit zavar Románia elmaradottsága a gyorsforgalmi utak terén, hogy március 15-én, 15 órakor tevékenysége 15 perces megszakításával fejezze ki nemtetszését. Az Euronews beszámolója szerint ekkor adták át Suceava megyében a 4500 euróból megépült egy méternyi autópályát is.

Gyűlölte Michael Jacksont és Freddie Mercuryt az újzélandi terrorista Észak-Koreát és Pakisztánt is megjárta az új-zélandi vérengzés elkövetője a Daily Mail értesülései szerint, a 28 éves férfi szélsőségesen iszlámellenes nézeteket vall, valamint a fehér felsőbbrendűség híve. A 49 embert hidegvérrel meggyilkoló Brenton Tarrant az ausztráliai New South Wales vidéki részéről származik, Grafton településről. Tarrant röviddel azután hagyta ott szülővárosát, hogy az apja meghalt rákban, Tarrant ekkor a húszas évei elejében járt. A 2011-et követő hét évben a férfi a világot járta. Egy ausztrál nő, aki ismerte a férfit korábbról azt mondta a Daily Mailnek, hogy szerinte ebben a hét évben változott meg valamit Tarrantban. Tarrant a gyilkosság előtt kiadott kiáltványában arról beszél, hogy bitcoinból fedezte az utazásait, és járt többek között Pakisztánban és Észak-Koreában is, máshol azt olvasni, hogy a férfi örökölt pénzből utazott.

63/2019 • 2019. MÁRCIUS 18.

Magyarországon is járt az új-zélandi terrorista Terrortámadás Új-Zélandon, negyvenkilencen meghaltak

Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni, 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmény elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este, miután kormánytagokkal és a bolgár hírszerzési hatóságok képviselőivel tanácskozott, adta hírül az MTI. Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve. Értesüléseink szerint a férfi Dubajból érkezett Szófiába, és rajongott a bolgárokért, akik sokat harcoltak a törökökkel. A fegyverén több bolgár kötődésű felirat is látható, az 1913-as bulairi csata, ahol a bolgár seregek nagy csapást mértek az Oszmán Birodalomra, illetve a Sipka-szoros, ahol szintén a bolgár csapatok kerekedtek felül a törökökön. Bulgáriában egy bizottság felvette a kapcsolatot Ausztrália, az USA, Új-Zéland és Dubaj illetékeseivel. Szotir Cacarov bolgár főügyész szerint a férfi 2018 november 9. és 15. között turistaként tartózkodott Bulgáriában, ahol történelmi jelentőségű helyeket látogatott meg. Ezt követően november 15-én repülőgépen Bukarestbe utazott tovább, ahol autót bé-

relt, majd Magyarországra látogatott. Mint mondta, a vizsgálat célja, hogy megállapítsák, "az a verzió, miszerint történelmi helyeket akart meglátogatni és a balkáni országok történelméről akart tanulni, helytálló-e vagy esetleg más indítékai voltak". Cacarov szerint 2016. december 28. és 30. között a merénylő balkáni országokban is megfordult, így a többi között Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban és Bosznia-Hercegovinában is járt. A bolgár hatóságok most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, a merénylő rendelkezett-e Bulgáriában kapcsolatokkal. A férfi fegyverein cirill írással olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az 500 éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a 15. században élt Horogszegi Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátjya, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.

Megint akcióztak a sárgamellényesek Párizsban Ismét kisebb csatatérré változott Párizs belvárosa, bár a rendőrök most jobban felkészültek: tízpercenként repült a könnygázgránát a Diadalívnél. A sárgamellényesek egyre kevesebben vannak, de egyre radikálisabbak. Konkrét céljuk ugyanakkor nincsen. A sárgamellényes mozgalom négy hónappal ezelőtt született. Eleinte a benzin árának tervezett emelése hozta egy platformra a tiltakozókat, de hamar általános Macron-ellenes jellegetöltött a demonstrációsorozat. A kezdeti országos lefedettség és több százezres részvételi adatok után mostanra kezd kifogynia sárgamellényesek lendülete (már ami az utcai megmozdulásokat illeti), ugyanakkor tervbe vették, hogy önálló listát állítanaka közelgő európai parlamenti választáson. Ha Macron lemondását nem is, de részsikereket azért elértek a decemberben kezdődő óriási tüntetésekkel: az elnök fél évvel elhalasztotta a benzinár-emelési terveket és egy 10 milliárd eurós csomagot jelentett be a legalacsonyabb jövedelmű munkások és a nyugdíjasok helyzetének javítására.

Zimbabwéra is lecsapott az Idai ciklon Legalább 24 ember meghalt, többtucatnyian pedig eltűntek Zimbabwe keleti részén az Idai ciklon elvonulása során közölte szombaton a helyi tájékoztatási minisztérium. A heves széllökések miatt ötven ház összedőlt vagy megrongálódott - írta az MTI. A természeti katasztrófa több ezer embert érint, megszakadt az áramszolgáltatás, és a fontosabb hidakat elöntötte az ár a Mozambikkal határos Manicaland térségben. "Értesüléseink szerint több mint százan tűntek el" - közölte Joshua Sacco.

Mai időjárás BUDAPEST

8 / 11 °C Várható csapadék: 0 mm


63/2019 • 2019. március 18.

Megpróbálta kirabolni az Oceanʼs 11-ből ismert kaszinót, lelőtték Egy férfi megpróbálta kirabolni a Las Vegas-i Bellagio kaszinót, de az épület előtt tűzpárbajba keveredett a rendőrséggel, mellbe lőtték,írja az ABC. Az Oceanʼs 11 című filmből ismert Bellagioba péntek késő este rontott be egy felfegyverkezett férfi, aki az egyik pókerasztalnál követelt pénzt, majd a zsákmánnyal együtt kirohant az épületből. A férfi megpróbált ellopni egy kocsit a parkolóban, de mielőtt sikerrel járt volna, négy rendőr állította meg. Az egyik rendőrt a rabló meglőtte, ezután az egyik rendőr mellbe lőtte a támadót. A meglőtt rendőr golyóálló mellényt viselt, emiatt nem sérült meg komolyabban. A rabló kritikus állapotban van, kórházban ápolják a lövöldözés óta. A Bellagio kaszinót legutóbb 2017-ben próbálták kirabolni, abban az évben két alkalommal is. Márciusban három állatos maszkot viselő férfi törte be a szállodaként is üzemelő épület egyik luxusboltjának a kirakatát, majd onnan értékes ékszereket vettek magukhoz, de lebuktak, letartóztatás lett az akció vége.

Washington stabilabb katonai jelenlétet ajánlott Varsónak Az amerikai védelmi minisztérium azt ajánlotta Varsónak, hogy állandóvá tenné a Lengyelországba telepített amerikai fegyveres erők egy részének jelenlétet - írja az MTI. A jobbközép Rzeczpospolita lengyel napilap pénteki száma szerint Washington legalább ezer fővel növelné lengyelországi katonai jelenlétét, de akár többről is lehet szó. Az amerikai jelenlét újra lenne gondolva. Az alakulatok egy része - elsősorban a parancsnoki egységek, a hírszerzés, a felszerelésről és a lőszerről gondoskodó egységek, valamint a légierők is - állandó jelleggel állomásozna Lengyelországban. A Rzeczpospolita arra a bizalmasnak kezelt jelentésre hivatkozott, amelyet a Pentagon miniszterhelyettese, John Rood által vezetett küldöttség mutatott be szerdán varsói tárgyalásán. A napilap az amerikai kongresszus alsóházában szerdán lezajlott meghallgatást is említi, amelyen a Pentagon egy másik tárcavezető-helyettese közölte: Lengyelországnak egy "nagyon komoly, igényes ajánlatot tettek, közösen dolgoznak a részleteken", a tárgyalások az ez ügyben kötendő megállapodásról még 6-12 hónapig tartanak. 2

Már vádat is emeltek Brenton Tarrant ellen Április 5-én áll ismét a bírák elé

Tömeggyilkosságért vádat emeltek a 49 halálos áldozatot követelő új-zélandi terrortámadások elkövetője ellen, aki pénteken jelent meg a christchurchi körzeti bíróság előtt, és aki április 5-én áll ismét a bírák elé. Brenton Tarrant, a 28 éves ausztráliai férfi, volt fitneszoktató fehér ingben, megbilincselve hallgatta végig a vádat, az ülést biztonsági okokból zárt ajtók mögött tartották, csak az újságírók lehettek jelen. Az AFP szerint Tarrant közömbösen fogadta a bíróság döntését, és nem is kérte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. A mecsetek elleni támadások nyomán összesen négy embert vettek őrizetbe a hatóságok. Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök pénteken elmondta: egyikük sem bizonyult büntetett előéletűnek, az ausztrál férfi sem szerepelt eddig a hatóságok nyilvántartásában a

A Pentagon 143 milliárd dollárt kér Trumptól új fegyverekre Az amerikai védelmi minisztérium benyújtotta 2020-as költségvetésiigényét, a teljes összeg 718 milliárd dollárra rúg (ez nagyjából 200 ezer milliárd forintnak felel meg), ebből 143 milliárdot szánnak az új fegyverek beszerzésére. Ez az összeg önmagában nagyjából annyi, mint a magyar GDP, illetve több, mint Oroszország, India és Szaúd-Arábia védelmi kiadásai összesen. A tervezet elég részletesen kifejti, mire költené a Pentagon a csillagászati összeget, íme néhány érdekesebb részlet: 370 millió dollárért vennének két robot-hadihajót, ami tulajdonképpen spórolásnak tekinthető, ugyanis egy hagyományos, 300 tengerész által üzemeltetett romboló önmagában 2 milliárdba kerül180 milliót szánnak két Orca robot-

szélsőjobboldali mozgalmakhoz köthető cselekmények elkövetői között. Azt még vizsgálják, hogy az őrizetbe vettek közül további két személynek milyen köze van a merényletekhez. A negyedik embert ugyanakkor már szabadon engedték. A hírügynökségek megjegyzik: az őrizetbe vételek körülményei még homályosak a sajtó számára, a hatóságok ezzel kapcsolatban alig csepegtetnek bármiféle információt. A miniszterelnök az újságíróknak elmondta, hogy Tarrant öt fegyvert, félautomata puskát és pisztolyokat használt a vérengzéshez, és van fegyvertartási engedélye. tengeralattjáróra, ezeket a Boeing gyártja, és 12 ezer kilométer a hatótávolságuk, személyzet nélkül. Az amerikai haditengerészet egyébként tengeralattjáró-hiánnyal küzd, mert gyorsabban avulnak el, és kerülnek leszerelésre a hidegháborúból maradt atommeghajtású hajók, mint hogy újakat tudnának építeni2,6 milliárd dollár szerepel a hiperszonikus fegyverek rubrikában. Ez a címkét olyan rakéták és egyén lövedékek kaphatják meg, amelyek a hangsebesség ötszörösét, vagyis 6200 km/órát képesek átlépni.

Az Egyesült Államok ultimátumot adott Oroszországnak Az Egyesült Államok 60 napos ultimátumot adott kedden Oroszország-

A venezuelai elnök Kínába ment pénzt kunyerálni Nicolas Maduro venezuelai elnökKínába utazott, hogy az országát valahogy megpróbálja kirántani abból a mély válságból, amelybe belezuhant. Kínai látogatását pénteken a Mao Ce-tung mauzóleumnál kezdte. Itt háromszor meghajolt, és a modern Kína megalapítóját az emberiesség hazájának legnagyobbjaként említette. Ide amúgy ritkán mennek el külföldi országvezetők, mert Mao szerepe enyhén szólva is vitatott, több millió ember haláláért volt felelős. Utoljára Raul Castro ment tiszteletét tenni a mauzóleumnál 2005-ben követve bátyja, Fidel Castro 1995-ös látogatását. Ezután Maduro találkozott Wang Yi kínai külügyminiszterrel, akivel a két ország között lehetséges 28 együttműködést tartalmazó szerződést néztek át, amelyek Maduro reményei szerint több milliárd dolláros bevételt jelenthetnének a csődben lévő országnak. Maduro Kínát országa nagy nővérének nevezte, amelyet aranybányászati jogokkal, gázlelőhelyek feltárásának ígéretével próbál a dél-amerikai országba csábítani, továbbá gyógyszerészeti kutatások is szóba jöhetnek. Kína eddig is Venezuela legnagyobb finanszírozójának számított, az elmúlt évtizedekben közel 50 milliárd dollárral támogatta, most vasárnap pedig további ötmilliárddal utazhat haza az elnök.

nak, hogy tartsa be a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit. Ellenkező esetben az amerikai vezetés kénytelen lesz elindítani az 1987-es egyezményből való hat hónapos kiválási folyamatot, írja az MTI. Az amerikaiak szerint Oroszország a 9M729 Novator (amerikai besorolás szerint SSC-8) jelzéssel ismert, földi indítású, közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgépekből több ütegre valót fejlesztett ki, ami megsérti a szerződést. Hatótávolsága közvetlen fenyegetést jelent Európára - mondta Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője. Az INF-szerződést 1987 végén írta alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár, és végül az amerikai szenátus ratifikálása és a moszkvai ellenjegyzés után, 1988. június 1-jén lépett életbe. Az egyezmény a hidegháborús éra mérföldkövének tekinthető, mert ez volt az első alkalom, hogy a két szuperhatalom a nukleáris arzenálja csökkentéséről állapodott meg.


63/2019 • 2019. március 18.

Szájert kifütyülték a Néppárt frakcióülésén, utána felhívta Orbánt Határozottan Fidesz-ellenes hangulat határozta meg az Európai Néppárt (EPP) szerdai frakcióülését. A 444 több, egymástól független beszámolóból úgy értesült, hogy számos képviselő kifütyülte Szájer Józsefet, a Fidesz-delegáció vezetőjét. A lap szerint az incidens után Szájer felhívta Orbán Viktort, hogy jelezze, szerinte nagyon aggasztó a helyzet. A 444 úgy tudja, hogy Szájer "megfontolásra ajánlotta" Orbánnak azt is, hogy a Fidesz lépjen ki a nép-

Nyomoznak a Berlusconi ellen tanúskodó modell halála ügyében Március 1-jén életét vesztette Imane Fadil volt modell, akinek a Silvio Berlusconi korábbi olasz miniszterelnök ellen a bunga-bunga partik miatt indított perben kellett tanúskodnia. A szombati olasz lapok valószínűsítik, hogy a fiatal nőt, akit még egy hónappal ezelőtt vittek kórházba gyomorpanaszokkal, radioaktív anyaggal mérgezték meg –számolt bea BBC és az MTI. A Corriere della Sera című napilap úgy tudja, hogy kórházban, ahol a fiatal nőt kivizsgálták, hogy megtudják, mi okozta az állapota rosszabbodását, semmit nem találtak, és a mintákat egy paviai szakosított laboratóriumba küldték el. Meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Corriere della Sera azt írta, hogy a laboreredmények március 6-án, a nő halála után készültek el, és olyan radioaktív anyagok elegyének jelenlétéről tanúskodtak, amely normális állapotban a természetben nem található. Francesco Greco milánói ügyész szerint "számos anomáliát" találtak Fadil orvosi jelentéseiben. Az ügyész bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

pártból, még a kizárásról döntő 20-i szavazás előtt. A magyar miniszterelnök szerdán levelet írt azon EPPtagpártok vezetőinek, amelyek kezdeményezték a Fidesz kizárását. Ebben bocsánatot kért a „hasznos idióták” kifejezés miatt, de kiemelte, nem változtat álláspontján a keresztény kultúra védelmét, a migrációt és Európa jövőjét illetően.

Még hetekig a földön maradhatnak a Boeing 737 Max 8-gépek

Addig nem szállhatnak majd fel a Boeing 737 Max 8-sorozat gépei, amíg el nem végeznek egy szoftverfrissítést rajtuk, ez pedig hetekig is eltarthat, írja a Reuters. Franciaországban nemsokára hivatalosan el fog kezdődni a vizsgálat, hogy miért zuhant le az Ethiopian Airlines egyik járata vasárnap. A vizsgálatot Franciaország légiközlekedési baleseteket vizsgáló ügynöksége, a BEA fogja végezni. A járat március 10-én indult el Addisz-Abebából Kenya fővárosába, Nairobiba, ám felszállás után hat

perccel, Addisz-Abebától 6 kilométerre délkeletre a földnek csapódott, több darabra esett szét, és kiégett. Az utasok és a személyzet tagjai, összesen 157 ember, életét vesztette A baleset miatt egyre több országban döntöttek úgy, hogy nem engedik felszállni a Boeing 737 Max 8 sorozatának gépeit,míg végül csütörtökön maga a cég javasolta azt, hogy az egész világon állítsák a repülésüket. Összesen 371 gépet vontak ki a forgalomból, de a Boeingtől még korábban rendeltek majdnem 5000 darabot.

Elsüllyedt egy migránsokat csempésző hajó a Bahamáknál Elsüllyedt egy haiti migránsokat csempésző hajó a Bahamáknál, utasai közül 28-an meghaltak – írja az MTI. Tizenhét migránst élve mentettek ki a vízből, őket őrizetbe vették. A halottakat az Egyesült Államok parti őrségével közösen kutatták fel és emelték ki a tengerből a bahamai hatóság emberei. A hajó – feltételezés szerint – amerikai volt, és embercsempészetre használták. Az idén eddig már négyszer volt dolguk a bahamai védelmi erőknek embercsempészekkel, és legkevesebb 300 haiti személyt vettek őrizetbe.

3


63/2019 • 2019. március 18.

Elindult a tavaszi sertéshús fogyasztásösztönző kampány Áruházi kóstoltatásokkal, televíziós és rádiókampánnyal, valamint népszerű influencerek bevonásával népszerűsíti a sertéshúsfogyasztást az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT). A 2019. április 18-ig tartó kampány elsődleges célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a tudatos vásárlásra, a sertéshús fogyasztásának fontosságára, valamint a sertéságazat helyzetére. A sertéshús a magyar gasztrokultúra egyik kiemelt alapanyaga, amelynek a táplálkozási szakemberek szerint is fontos szerepe van a változatos, kiegyensúlyozott étrendben. A „Mi lesz ma a vacsora? - Egy minőségi sertéshús minden ízében különleges” szlogen alatt futó tavaszi sertéskampány egyik legfontosabb célja a szervezők szerint, hogy a sertéshúsra ne csupán koleszterinforrásként, hanem vitamin- és ásványianyagban gazdag élelmiszerként tekintsenek a vásárlók. A fogyasztásösztönzésen kívül természetesen a sertéságazat stabilizálódását, a sertésállomány csökkenésének megállítását, és az ágazatban dolgozók helyzetének javítását is célozza a kampány. A médiakampány keretében televíziós és rádiós hirdetések, nyomtatott és online kiadványok, a közösségi média és népszerű influencerek, például Marton Adrienn gasztro műsorvezető közreműködésével találkozhat a kampány üzenetével a nagyközönség. Magyarországon a sertéstenyésztésnek több évszázados hagyománya van. Ez a tapasztalat jelenik meg a gazdák szakértelmében, a fajtaösszetétel meghatározásában és a takarmányozásban is.

11. IWINETC - Nemzetközi Borturizmus Konferencia A tavaly jól sikerült budapesti konferencia után, március 11-én Baszkföldön, a Vitoria-Gasteinban levő Artium Museumban vette kezdetét a 11. IWINETC International Wine Tourism Conference / Nemzetközi Borturizmus Konferencia. A résztvevők kétnapos konferencia és egynapos workshop keretén belül a borturizmus legújabb trendjeivel és kutatásaival, új borturizmus desztinációkkal ismerkednek, új szakmai kapcsolatokat köthetnek. A rendezvényt követően a bortúra szervezők kétnapos study tour keretében pedig megismerhetik a Rioja Alavese borvidék legjavát, Bilbao és San Sebastian gasztronómiai kinálatával. Magyar előadó is lesz a konferencián, Somogyi Gergely Tokaj szakértő a tokaji borvidékről tart előadást. Magyarországot a bortúra szervező Wine aʼMore Travel és a Budaventura Travel képviselik. 4

Több ezer dolgozóját rúgja ki a Ford Európában Több mint 5000 németországi dolgozójának elbocsátását jelentette be a Ford –írjaa Reuters. A cég csökkenteni akarja dolgozóinak létszámát az Egyesült Királyságban is, többek között ettől várják, hogy az autógyártó európai részlege végre nyereséges legyen. A kirúgások egy új, globális stratégia részét képzik, amelyet januárban jelentett be a Ford. Ennek keretében leépítésekre, gyárbezárásokra kerül sor, a veszteséget generáló modelleket kivezetik a piacról. A németországi 5 ezres leépítés már biztosnak tűnik, az angliai elbocsátásokkal kapcsolatban azonban még nem közölt pontos számot a Ford. Az

Nagyon befékezhet a német gazdaság, a gazdaság növekedése lecsökkent Jelentősen rontotta a német gazdaság növekedésére adott előrejelzését az egyik vezető német gazdaságkutató intézet, a müncheni ifo csütörtökön bemutatott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb gazdasága a korábban várt 1,1 százalék helyett csupán 0,6 százalékkal növekedhet az idén. A német gazdaság lejtmenetben című elemzésükben kiemelték: tavaly nyáron - a harmadik negyedévben, amikor Németország hazai összterméke (GDP) 0,2 csökkent az előző három hónaphoz képest - még úgy tűnt, hogy csak átmenetileg bicsaklik meg a német gazdaság történetének egyik leghosszabb - 2010-ben kezdődött fellendülése. Akkor legfőképpen egyszeri tényezők, a folyami áruszállítást szinte megbénító aszály és az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabvány (WLTP) körüli autóipari gondok vetették vissza a növekedést, azóta viszont lehűlt a világgazdasági konjunktúra.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

A magyar dolgozók száma nőtt a legjobban Ausztriában Egy hónap alatt 34 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság Ausztriában az év végére, de a magyarok azon kevesek közé tartoznak, ahol több ezer fős bővülést regisztráltak: egy év alatt több mint hatezerrel több magyar kapott munkát kapott Ausztriában – írja a Privátbankár.hu. Az ottani társadalombiztosítási szövetség (Hauptverband) adatai szerint december végén 94 458 magyar állampolgár dolgozott hivatalosan Ausztriában, ami 4304 fővel több, mint novemberben, és 6136 fővel több, mint egy évvel korábban. A jelentős havi növekedéshez hozzájárul az is, hogy Ausztriában jelentős hatással van a foglalkoztatás változására a két idegenforgalmi szezon, ezért nyáron és télen mindig jelentősen megnő az alkalmazottak száma. Ugyanakkor egy év alatt is, és egy hónap alatt is a magyarok száma nőtt legjobban a statisztikában említett országok között.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

amerikai cég európai divíziója évek óta veszteséges, és az utóbbi időben különösen nagy volt a nyomás a racionalizálás irányába, ugyanis a fő rivális General Motors növelni tudta nyereségét, miután eladta a Peugeotnak az európai Opel illetve Vauxhall márkáit. A mostani átalakítástól 6 százalékos üzemi eredménybeli növekedést vár a Ford.

Nyolcszáz főt foglalkoztató technológiai központot hoz létre a Tesco Budapesten

Új üzleti és technológiai szolgáltató központot hoz létre a Tesco-csoport Magyarországon, ezzel 800 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter, aki szerint a fővárosban megvalósuló beruházásért európai uniós, illetve hat EU-n kívüli város versenyzett. A külügyminiszter azt mondta, a budapesti központ diplomás, nyelveket beszélő fiataloknak ad munkát, a bérszámfejtés, a munkaügyi adminisztráció, a termékértékesítéshez kapcsolódó adminisztráció és az ügyfélszolgálat területén. A gazdaság dimenzióváltásának egyik legfontosabb jele, hogy a munkahelyek hozzáadott értéke folyamatosan nő, technológiai színvonala fejlődik. Hogy milyen dimenzióváltásról is van szó, arról itt írtunkbővebben. A magyar gazdaság sikeres dimenzióváltásának bizonyítéka, hogy egyre több vállalat hozza Magyarországra szolgáltató központját, ahová egyre összetettebb, több tudást igénylő feladatot telepít – jelentette ki Szijjártó.


63/2019 • 2019. március 18.

Toto Cutugno ismét Budapesten ad koncertet!

2019. Április 27.-én ismét fővárosunkban köszönthetjük a Művészt!

Toto Cutugno ismét Budapestre látogat önálló nagykoncerttel, 75. születésnapja alkalmából. Elhozza hozzánk utánozhatatlan varázsát, az olasz dalok által közvetített hamisítatlan mediterrán életérzést. A közel két órás koncerten elhangzanak a nagy világslágerek, mint a L’italiano, a Solo noi, a Donna donna mia, Soli, Innamorati, csakúgy, mint a Serenata vagy az Insimie c. dalok. Számos dalt ezúttal, szimfonikus zenekari kísérettel tekinthet meg a közönség. A szimfonikus zenekart vezényli: Alteri-

sio Paoletti Karnagy úr. Toto Cutugno szívesen vállalta a felkérést, szinte az első szóra igent mondott, nagy örömét fejezte ki egy személyes üzenetben, mely szerint örömmel és boldogan tér vissza Budapestre ismét önálló koncerttel! Kellemes szórakozást kívánunk minden rajongónak!

THE SHOW: A TRIBUTE TO ABBA Papp László Budapest Sportaréna: 2019. március 26. 20:00h. Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel. Az ABBA legendája 1974-ben, az Eurovíziós Dalfesztiválon kezdődött, és azóta is a popzene történelmének legtöbb lemezeladással rendelkező együttese lett a Beatles után második helyen. A győztes Waterloo című sláger volt számukra a nagy áttörés, melyet számos világszerte slágerlista vezető dal követett. Nem titok, hogy az ABBA már évtizedek óta nem turnézik, így a fáklyát “THE SHOW – a tribute to ABBA” című show viszi tovább, mely a világ legjobb ABBA emlékkoncertje a Hivatalos Nemzetközi ABBA Rajongói Klub (Official International ABBA Fan Club) szerint. ʼA SHOWʼ-t 2001-ben hozták létre és azóta egy fantasztikus 15 évnyi turnéval arattak világsikert. Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. “Az ABBA tökéletes másának megalkotásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy svéd énekeseket használjunk. Nekik van egy olyan jellegzetes kiejtésük, amit más nem tud leutánozni. Így nem kellett semmilyen kompromisszumot kötnünk, amikor újra alkottuk az igazi ABBA hangzást” - nyilatkozta Kenneth Svoldgaard producer.

GardenExpo 2019

Dr. Arlene K. Unger: Nyugalom Kiadja: Scolar Mindannyian nyugodt és boldog életre vágyunk, de csak néhányunknak sikerül megtalálnia. A helyzet az, hogy nem vagyunk felkészülve a 21. századra: túl gyors, túl zsúfolt, túl pörgős. És minél stresszesebb az életünk, annál nehezebb megtalálnunk az oázist, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. De nem muszáj így lennie! Létezik segítség a mindennapok megpróbáltatásai ellen, amely megtöri a stressz által generált ördögi kört. Ez a könyv olyan vizualizációkat mutat be, amelyek hamar és

eredményesen segítenek abban, hogy lelassuljunk és megnyugodjunk – bárhol legyünk és bármit csinálunk is. Ez a gyönyörű és praktikus kötet olyan bizonyítottan működő pszichológiai technikákra támaszkodik, mint a mindfulness, a kognitív viselkedésterápia vagy az emocionális agytorna. Méretének köszönhetően a könyv tökéletesen alkalmas arra, hogy bárhol is vagyunk, mindig velünk legyen és elővegyük, ha segítségre van szükségünk. Nyissuk ki bátran, hogy megtaláljuk a belső békénket ebben a zűrzavaros világban.

Gyere el Magyarország legnagyobb kerti trend és életmód kiállítására, töltődj fel ötletekkel, nyerj ihletet és alkoss olyan kertet vagy teraszt magadnak, amiben mindig, mindenki mosolyog! Kerti bútorok, grillek, árnyékolók, kerti gépek és szerszámok, kültéri világítás, medencék, szaunák, öntözéstechnika és inspirációban gazdag bemutatókertek várnak 2019. március 22-24. között a Budapest Sportarénában!

Időjárás

K

6 / 10

Sze

Cs

6/8

6 / 11

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

6/11 5/10 4/11 5/12

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

4/8 5/15 0/13 6/8 3/17 10/13

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

5/8 4/9 6/11

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

0/2 5/10 5/7 5/8 10/13 5/8

Kultúra

Kath Stathers: Bakancslista – Vad tájakon KIADJA: SCOLAR MEGJELENT! KERESSE A KÖNYVESBOLTOKBAN! Minden természetrajongó listát vezet azokról az állatokról, melyeket látni szeretne, és azokról a tájakról, melyeket szívesen felfedezne. A munka, a család, az iskola, a pénz és a lehetőségek mind-mind meghatározzák, mik valósulnak meg az álmokból – ám ez ne tőrje le a lelkesedésünket! Nincs is jobb annál, ha valamit kipróbálunk, és saját szemmel látunk. Nincs határa a vágyaknak! Hova szeretnénk eljutni? Mit szeretnénk látni a természet csodáiból? Gyűjtsük össze, mi az, ami nekünk kihagyhatatlan a világból! A Bakancslista – Vad tá‐ jakon 1000 hihetetlen természeti csodát mutat be a Föld valamennyi kontinenséről: találkozhatunk a Csendes-óceán vizeiben élő bálnákkal, búvárkodhatunk Ausztrália partjainál, etethetünk pandákat Kínában, lovagolhatunk vadlovakkal Franciaországban. A gyönyörű fotók mellett hasznos információkkal lát el bennünket arra vonatkozóan, hogyan támogathatjuk a természet védelmére tett erőfeszítéseket, és tájékoztat a vadon élő állatok viselkedéséről. Ez a kézikönyv biztat bennünket, hogy legyünk bármely életszakaszban – az egyetemi évek alatt, a karrierépítés időszakában vagy épp nyugdíjaskorban –, merjünk olyan dolgokat tenni, melyeket mindig is szerettünk volna, de eddig még nem nyílt rá alkalmunk.

5


63/2019 • 2019. március 18.

Benzema már nem reménykedik, hogy újra válogatott lehet

Karim Benzema nem reménykedik abban, hogy visszatérhet a francia labdarúgó-válogatottb. „Nem leszek bolond, és mondom azt, hogy várok a válogatott visszatérésemre" – fogalmazott a Real Madrid 31 éves csatára, aki a szexvideós zsarolásként elhíresült ügy miatt került ki a nemzeti csapatból. Benzema azt mondta, tudja, hogy „megvan a csapat, amely világbajnok lett, új generáció alkotja, fiatal új játékosokkal, és ez rendben van így". Hozzátette: sok sikert kíván a válogatottnak.

Ecclestone: Nem tudom, mihez kezdenek Whiting nélkül

Megrázta a Forma-1 és a motorsport világát csütörtök hajnalbanCharlie Whiting, a Forma-1 66 éves versenyigazgatójának halála. A tragédia kapcsán egykori főnöke és barátja, az F1 korábbi teljhatalmú vezetője, Bernie Ecclestone is megszólalt, aki Fantasztikus munkát végzett az FIA-nél. Az igazat megvallva, nem tudom, mihez kezdenek majd nélküle, vagy hogyan tervezik pótolni. Kiválóan tette a dolgát – mondta Ecclestone az őt elérőRaceFansoldalnak. Hozzátette, hogy Whitingra mindig lehetett számítani, és mindenki megbízhatott benne, mert ha valamire azt mondta, hogy elintézi, az úgy is lett. "Egy rossz szavam sem lehet rá" – folytatta a most 88 éves Ecclestone. 6

Alonso másfél hónapon belül másodszor nyert Amerikában Fernando Alonso másfél hónapon belül második futamát nyerte Amerikában: péntekről szombatra éjjel az endurance-vb (WEC) idei ötödik futamát, a sebrinig 1000 mérföldes versenyt nyerte meg két csapattársával, Sébastien Buemivel és Nakadzsima Kazukival. A WEC királykategóriájában, vagyis az LMP1-ben csak a másik Toyota volt igazán ellenfél az időmérőt pályacsúccsal nyerő Alonsóéknak, ám a verseny ötödik órájában a 7-es számú Toyota TS050 Hybrid összekoccant egy másik kategóriában versenyző Aston Martinnal, a szerelés pedig két körükbe került, pedig előtte másodpercekkel követték a 8-as Toyotát. A verseny végére eleredt az eső is Floridában, Nakadzsima egyszer meg is pördült a már extrém esőben, de Alonsóék győzelme nem került veszélybe így sem. A spanyol pilóta és csapattársai 32 pontot kaptak a 8 órás futam végén a győzelemért, és így 135 ponttal vezetik a világbajnoki összetettet, a második helyen a Mike Conway, Kobajasi Kamui, José María López összetételű Toyota ért célba, az LMP1 harmadik helyét pedig a Mihail Aljosin, Vitalij Petrov, Brendon Hartley hármas vezette SMP Racing lett.

Özil esküvői tanúnak kérte fel Erdoğant A 30 éves Özil 25 éves menyasszonyát, Amine Gülşét veszi majd el a futballszezon végén

Török lapértesülésekre hivatkozva meglepő információt közöl a német Bild bulvárlap, amely azt írja, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök lehet az Arsenal futballistájának, Mesut Özilnek a tanúja a játékos nyári esküvőjén. Legalábbis Özil erre kérte fel Erdoğant a meghívással együtt, amire pénteken, az isztambuli repülőtér kormányterminálján került sor. A Hürriyet képeket is közölt a találkozóról, ami a lap információi szerint

azzal zárult, hogy Özil felkérte tanúnak az elnököt, aki miatt hosszú idejepolitikai céltáblalett maga is, végüla német válogatottságot is lemondta. Ezt a döntéséthazafias tettként értékelteErdoğan.

Zidane visszarakta a Realt a győztes útra Zinedine Zidane visszatérő meccsén a Real Madrid 2-0-ra legyőzte a Celta Vigót a spanyol futballbajnokság 28. fordulójában, a Real mindössze 65 ezer néző előtt simán nyert, három vereség után először. Nem meglepetés, egyből visszakerült a kezdőbe Isco és Marcelo, illetve a kapuban Keylor Navas váltotta a belga Thibault Courtois-t. Navas nagyon gyorsan meghálálta a francia

edző bizalmát. Az első nagy helyzetet a Celta hagyta ki a 15. percben. Jobb oldali beadást Maxi Gómez fejelte rá, de Navas hatalmas bravúrral tenyerelte ki a léc alól. Cseppet sem volt látványos az első félidő, egy-egy kaput eltaláló lövés mellett Sergio Ramos egy szöglet utáni fejese, vagy Marcelo bombája, a másik oldalon Boufal kapáslövése, amely Varane-ban akadt el, illetve Gareth Bale kapufája érdemelt említést.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu