Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

A kormányszóvivő lekommunistázta a Washington Postot Kovács Zoltán kormányszóvivő angol nyelvű blogján panaszolta el, hogy a Washington Post nem hozta le a válaszcikkét, hanem azt tanácsolták neki, hogy kommentelje oda az eredeti cikk alá,vette észrea 444.hu. A kormányszóvivő egyébként nagy levelezőnek számít, többek között idén júliusban azEconomistot, két éve aGuardiantrakta helyre egy-egy olvasói levéllel. De sűrűn reagál a Financial Times állításaira is, ésszámolja, hány Orbán-ellenes cikket írnak. Kovács a Washington Postnál mindenesetre most nem járt sikerrel, arra hivatkoztak, hogy csak a nyomtatott lapban megjelent cikkekre érkező leveleket hozzák le, az online-ra ez nem érvényes. Kovács Zoltán blogposztjában azt írja, hogy a lap egy Magyarország-ellenes véleménybuborék, amiben lehetetlen kiegyensúlyozott véleményt látni az országról. Múlt héten két, szerinte Magyarországot gyalázó cikket is közöltek, az egyikben újbolsevizmusként írtak az Orbán-kormányról, a másikban gyűlöletkeltéssel vádolták meg.

A spanyol rendőrök hatalmas kokainfogása A spanyol rendőrök megcsinálták az országuk legnagyobb kábítószerfogását: 1,2 tonna kokaint foglaltak le, és letartóztattak három angol és két spanyol állampolgárt a két helyszínen tartó rendőrségi műveletben,írja a thelocal.es. A rendőrség közleménye szerint a brit-spanyol drogkereskedelmi szervezet/hálózat az egyik legaktívabb volt Európában. A hálózat ÉszakSpanyolországba vitte a drogot, ahonnan szállították délre. Feldolgozás, porciózás után pedig terjesztették, illetve szállították az Egyesült Királyságba. A szállításnál figyeltek arra, hogy hivatásos sofőrök szállítsák a drogot szokásos útvonalakon valami "rendes" szállítmány közé rejtve. Az egyik kamion sofőrje gyanús lett a spanyol rendőröknek, ezért követték, és amikor Granadában megállt, hogy lepakolja a szállítmányát két ember segítségével, akkor rajtaütöttek. A kamionban pedig 531 kg kokaint találtak.

269/2017 • 2017. NOVEMBER 17.

Duterte nem válaszol hülyeségekre Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigeteki elnök újabb merész nyilatkozattal irányította magára a figyelmet

Ezúttal azután, hogy a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau a manilai csúcson felhozta a Fülöp-szigeteki drogellenes hadjárat és az önkényes emberölések problémáját. Trudeau sajtóértekezletén elmondta: kétoldalú találkozóján a Fülöpszigeteki elnökkel szóvá tette, hogy Kanadát aggasztja az emberi jogok és a joguralom csorbulása az országban. "Az elnök figyelmesen végighallgatott, találkozónk nagyon szívélyes és előremutató volt" – idézte a kanadai kormányfőt az MTI. Duterte később azonban személyes és hivatalos sértésnek nevezte azt, hogy Trudeau felhozta a drogellenes háború problémáját. Míg a kanadai miniszterelnök szerint a Fülöp-szigeteki elnök befogadónak mutatkozott a meglátásaira, Duterte ismét felszólította a külföldi vezetőket, hogy hagyják békén az üggyel. Nem fogok válaszolni semmilyen hülyeségre, különösen külföldieknek – jelentette ki Rodrigo Duterte, aki nem először mondott hajmeresztő dolgokat. Tavaly például gyakorlatilagAdolf Hitlerhez hasonlította magát, amikor arról beszélt, hogy a náci vezető meggyilkoltatott hárommillió zsidót, ő pedig szívesen lemészároltatna hárommillió kábítószerfüggőt és drogkereskedőt a saját hazájában, aztán néhány

napja az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján úgy védte meg a drogellenes háborúját, hogy közben azzal dicsekedett, hogy már16 évesen embert ölt. A Fülöp-szigeteken rendezték idén az Ázsiai-Csendesóceáni Gazdasági Együttműködés országainak találkozóját, amelyen Donald Trump a 12 napos ázsiai körútja részeként vett részt, és amelyről hazafelé tartva a Twitteren úgy nyilatkozott, hogysok jó barátra tett szert. Az amerikai elnök a repülőgépen utazó újságíróknak elmondta: legalább 300 milliárd dollár összértékű üzletek megkötéséről állapodott meg, de lehet, hogy ennek háromszorosa lesz a végső összeg. Trump azt tanácsolta a Délkeletázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) tagországainak, hogy maguk döntsenek a sorsukról, és ne legyenek csatlósai semelyik hatalomnak. Az amerikai elnök még együtt ebédelt a regionális szervezet vezetőivel, az ASEAN plenáris ülésén azonban már nem tudott részt venni. Ezen külügyminisztere, Rex Tillerson helyettesíti.

Már biztos, hogy ez az évtized legsúlyosabb iráni földrengése Legalább 530 ember meghalt az elmúlt évtized legsúlyosabb iráni földrengésében - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség kedden. A katasztrófában több mint nyolcezren megsérültek. Irán kedden bejelentette, hogy a vasárnap éjjeli földrengés által leginkább sújtott északnyugat-iráni Kermánsáh tartományban befejezték a mentési munkálatokat, arra hivatkozva, hogy kevés az esélye annak, hogy túlélőket találnak. A falvakban és városokban a túlélők éjjel a fagypont közeli hőmérséklettől szenvedtek, nincs élelmiszerük és ivóvizük. A hatóságok szerint 15 ezer ház összedőlt, ugyanennyi megrongálódott. Hét város és közel kétezer falu szenvedett károkat, két teljes falu elpusztult. Ezrek zsúfolódtak össze hamarjában felvert sátortáborokban, míg többen a nagy hideg ellenére a szabadban töltötték az éjszakát a 193 utórengés okozta félelmükben.

Katonai puccs kezdődhetett Zimbabwében Négy harckocsit láttak szemtanúk kedden a zimbabwei főváros, Harare felé vonulni, miután az előző nap a délafrikai ország vezérkari főnöke azzal fenyegetett, hogy kész beavatkozni az elnök pártján, a Zanu-PF-en belüli "tisztogatás" befejezése érdekében. Időközben a dpa német hírügynökség szerint katonai puccsról szóló híresztelések kaptak lábra. A hírügynökség szerint az említett feltételezések azon alapulnak, hogy a hadsereg a megszokottnál nagyobb erőket vonultatott fel a fővárosban. Vivian Chinhengo hararei lakos szerint a városközpont szinte minden kereszteződését katonák vigyázzák.

Mai időjárás BUDAPEST

5 / 9 °C Várható csapadék: 0 mm


269/2017 • 2017. november 17.

Kevesebb demokrácia kevesebb EU-pénzt jelenthet Věra Jourová igazságügyi biztos Helsinkiben ismertette, hogyan reformálná meg az Európai Unió jogállamisági keretrendszerét 2025-re. „Igaz, hogy a jogállamiságnak nincs egyetlen meghatározása a tagállamok között. Azt jelenti, hogy egy kicsit más lesz Finnországban a franciaországihoz vagy csehországihoz képest” – mondta. Ettől függetlenül „az EU-ban közös megegyezés van”, hogy az állami hatalomnak a demokratikus és alapjogi értékeknek megfelelően, független és pártatlan bíróságok ellenőrzése mellett, átláthatóan és tisztességes eljárással kell működnie. Senki se kényszerít minket arra, hogy együtt legyünk, nincs közös nyelvünk vagy hadseregünk, hanem éppen ezek a jogállami elvek fognak össze minket. „Vannak, akik azt mondják, hogy a jogállamiság belügy és az EUnak nem kellene beleavatkoznia”, csakhogy például nemzeti bíróságok is uniós bíróságok, ezek is felelnek az EU jogának betartatásáért. Azaz ha valahol nem jó a nemzeti bírósági rendszer, akkor az EU-é sem, szögezte le a biztos.

Magányosak leszünk az eurózónán kívül Horvátország egyik kulcsfontosságú célja, hogy bevezesse az eurót, jelentette be Andrej Plenković horvát miniszterelnök hétfőn. Az EurActiv híroldal szerint közölte, „nem akarunk meghatározni pontos dátumokat”, de elég jól körbeírta, mikorra vezetnék be az eurót: két kormányzati cikluson, azaz 7-8 éven belül. A horvát miniszterelnök épp aznap beszélt az euró bevezetéséről, amikor magyar kollégáját is ugyanerről kérdezte a parlamentben az MSZP (arról, hogy a szocialista párttól mennyire hiteles a témával kampányolni,itt írtunk). Orbán Viktor szerintmost nincs ilyen nyomás a kormányon, maximum értelmiségi, elemzői és zsurnalisztikai találgatás. Ezzel szemben az Európai Bizottság jelenleg épp arra ösztönöz minden tagállamot, hogy csatlakozzon,most még támogatást is ad hozzá. Azt a magyar miniszterelnök elismerte, hogy minden nem eurót használó uniós tagállam sebezhetőbb pénzügyi válságok idején, de amíg az eurózónán kívül vagyunk, addig is kulcskérdés a forint stabilitása kapcsán az államadósság szintjének csökkentése. Illetve a csatlakozásnál nagyon fontos lesz arra figyelni, hogy a nyugdíjak reálértéke ne csökkenjen. 2

Puigdemont sem ragaszkodik hozzá Katalán függetlenség:

A leváltott katalán elnök szerint elképzelhető a spanyolországi politikai válság megoldása másképp, mint elszakadással – írta az MTI a belga Le Soirnak adott interjú alapján. A katalán függetlenség kimondása miatt leváltott, Madrid által körözött, de Belgiumba menekült Carles Puigdemont azt mondta: „Készen vagyok, mindig is kész voltam, hogy elfogadjam a Spanyolországgal való más kapcsolat realitását (.) Egy másik megoldás még mindig lehetséges” – a nyilatkozat alapvető változás eddigi nyilatkozataihoz képest. Azt azonban az elszakadáspárti politikus nem fejtette ki, milyen formában képzeli el a kapcsolatot Spanyolország keretein belül. Puidgemont, aki a spanyol kormányfő párt-

Az Európai Parlament elnöke Svédországban fog beszélni Orbánnal a Soros-terv miatt Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető javaslatára magához fogja rendelni Magyarország állandó képviseletének vezetőjét az Európai Parlament elnöke. Antonio Tajani arra fogja kérni a magyar kormányt, hogy állítsa le a „Soros-terv” elleni nemzeti konzultációt. Ujhelyi István, az Európai Parlament szocialista képviselője azt is tudni véli, hogy Antonio Tajani telefonon beszél majd Orbán Viktorral. Az ügy az Európai Parlament szerda délutáni elnöki értekezletén került szóba, ahol a képviselőcsoportok vezetői és a Parlament elnöke tárgyalt stratégiai ügyekről. Guy Verhofstadt Orbán Viktor egyik leghangosabb kritikusa az Európai Parlamentben, An-

ját, a konzervatív Néppártot (PP) okolta a szeparatizmus fokozódása miatt. Mariano Rajoy miniszterelnök közölte, hogy nyitott a katalán vezetőkkel való tárgyalásra a legújabb kori spanyol demokrácia legsúlyosabb politikai válságának megoldása érdekében. Madrid felfüggesztette a katalán kormányt, miután az ország leggazdagabb tartományának parlamentje az október 1-jei, Madrid és a külvilág által sem elismert népszavazásra hivatkozva a függetlenség kikiáltása mellett döntött október 27-én. tonio Tajani EP-elnök viszont ugyanannak az Európai Néppártnak a tagja, mint a Fidesz-KDNP. A politikust idén januárban választották az EP élére, akkor a magyar kormánypártok delegációja gratulált neki, mert így a testületnek „magyarbarát elnöke lesz”.

Fellép az EU az online csalások ellen Erősebb védelmet és a csalások hatékonyabb felgöngyölítését biztosító jogszabályt fogadott el kedden az Európai Parlament. A modernizált fogyasztóvédelmi együttműködéssel a jövőben a nemzeti hatóságok szorosabb együttműködésben és több eszközzel vehetik fel a harcot a szabályok internetes megszegése ellen. Az új szabályok azokat a joghézagokat

Az EP elnöke is fellép az ukrán oktatási törvény ellen A tegnap délutáni strasbourgi plenáris ülésen napirend előtti felszólalásukban Bocskor Andrea magyar és Cristian Dan Preda román európai parlamenti képviselők aggodalmaiknak adtak hangot az új ukrán oktatási törvény miatt. Nyíltan kiálltak az ukrajnai kisebbségek védelme mellett és felhívták a parlament figyelmét a jogszűkítő törvényre és a rossz hatásukra az ukrajnai nemzeti kisebbségekre. Arra kérték a testületben ülő társaikat, hogy foglalkozzanak a témával. Bocskor Andrea kárpátaljai magyar képviselő beszédében a diszkriminatív intézkedésre hívta fel a figyelmet az ukrajnai nemzetiségi iskolák közép- és felsőoktatási rendszerében. „A cikkely a már megszerzett jogokat csorbítja, és a több évtizede jól működő nemzetiségi iskolarendszert számolja fel” – hangsúlyozta a FideszKDNP listájáról az EP-be került képviselő. Arra kérte az Európai Parlament elnökét, hogy foglaljon állást, mivel a nyelvi sokszínűség megőrzése az EU alapértéke, az anyanyelvhez való jog pedig az alapvető jogok része. A felszólalásokra reagálva Antonio Tajani, az EP elnöke biztosította a képviselőket, hogy védelmébe veszi az európai kisebbségi nyelvhasználatot és levelet ír Petro Porosenko ukrán elnöknek. Tajani az európai parlamenti képviselők kifejezett aggodalmai miatt mielőbb találkozót kezdeményez az ukrán államfővel.

tüntetik el, amik részben az országonként különböző jogalkalmazásból adódnak. A nyomozáskor a hatóságok ezentúl információt kérhetnek a webdoldalakat regisztráló cégtől, illetve bankoktól,titkos tesztvásárlást végezhetnek,büntetést róhatnak ki, rendelkezhetnek arról, hogy egy bizonyos oldalra figyelmeztetés kerüljön ki és el is távolíttathatnak bizonyos törvénysértő tartalmakat, valamint kártérítési kötelezettségvállalásra kötelezhetik a kereskedőket és kártérítési felvilágosítást adhatnak a fogyasztóknak. Ha a jogsértő magatartás a tagállamok és a EU lakosságának kétharmadát érinti, a válaszlépéseket az Európai Bizottság irányítja. Az EP szerint az általuk is elfogadott változtatásokkal a fogyasztóvédelmi civil szervezetek nagyobb szerepet kapnak a jogsértések jelzésében. A jogszabályt nagy többséggel szavazták meg a képviselők, de még a tagállami minisztereknek is rá kell bólintania.


269/2017 • 2017. november 17.

Theresa May keményen nekiesett Oroszországnak A brit miniszterelnök szerint Oroszország tevékenysége a nemzetközi rendet fenyegeti. Theresa May, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet hétfő este, minden eddiginél élesebb hangnemben bírálta Moszkva politikáját.. May szerint az az átfogó új gazdasági partneri viszonyrendszer, amelyet London szeretne kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, alátámasztja majd a közös európai elkötelezettséget a nyitott gazdaságok és szabad társadalmak mellett, azokkal szemben, akik mindezek aláásására törekszenek. A brit kormányfő szerint ezek között az első helyen természetesen Oroszország áll. Theresa May kijelentette: a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másik-

Eljárás indult egy terroristagyanús csoport ellen Franciaországban A hét elején terrorgyanú miatt Franciaországban és Svájcbanőrizetbe vetttíz ember közül szombaton nyolc ellen indult eljárás, heten előzetes letartóztatásba, a nyolcadik rendőri felügyelet alá került. A csoport a gyanú szerint merényletet tervezett Franciaországban, de még nem volt pontosan meghatározott célpontja – írja az MTI. A nyolc férfit terrorista bűnszövetkezettel vádolta meg a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege. A 18 és 65 év közötti gyanúsítottak a dzsihadisták által gyakran használt Telegram titkosított üzenetküldőn "nyugtalanságra okot adó" üzeneteket váltottak egymással. Kilenc embert Franciaországban vettek őrizetbe, többségüket megfigyelték a titkosszolgálatok, egy 23 éves kolumbiai nőt pedig Svájcban állítottak elő kedden. A nő került rendőri felügyelet alá három hónapra. A tíz gyanúsított között van egy 27 éves svájci állampolgár, aki "önjelölt imámként" megfertőzte a többieket, köztük egy 65 éves volt katonát és egy radikalizálódás miatt megfigyelt testvérpárt.

tól. Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva - mondta a brit miniszterelnök. May szerint Moszkva arra törekszik, hogy fegyverként alkalmazza az információt, állami médiaszervezeteit valótlan történetek és Photoshoppal képszerkesztő programmal - eltorzított képek elhelyezésére használja, így próbálva ellentéteket szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is.

Tömegsírt hagyott maga után az Iszlám Állam Havídzsánál

Legkevesebb négyszáz ember, feltételezhetően az Iszlám Állam áldozatainak maradványait tartalmazó tömegsírokat találtak Irak északi részén, egy korábbi katonai bázison - jelentette az iraki sajtóra hivatkozva az MTI. Rakan Szaíd, Kirkuk kormányzóság vezetője arra kérte az iraki kormányt, hogy ellenőrizzék a Havídzsa közelében fekvő al-Bakara támaszponton talált tömegsírt, és azonosítsák az áldozatokat. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák szeptemberben indítottak támadást, hogy fel-

szabadítsák Havídzsát az Iszlám Állam ellenőrzése alól. Az iraki kormányfő október elején jelentette be, hogy avárost visszafoglalták. Nem sokkal később egy ötven katona és rendőr holttestét rejtő tömegsírra bukkantak a városban. Az iraki emberi jogi főbiztosság a nemzetközi közösségtől kért segítséget a tömegsírok feltárásához, a maradványok szakszerű kihantolásához és azonosításához. Az, hogy a most megtalált tömegsírban kiknek a maradványai vannak, csak az azonosítás után derülhet ki.

Díjat kapott a távoli nyelvrokonainkról szóló film A svéd-dán-norvég koprodukcióban készült „Számi vér” nyerte a 11. Lux-filmdíjat, jelentette be Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke kedden Strasbourgban. „A Lux-díj a kulturális és nyelvi sokszínűségünket, kreativitásunkat is magában foglaló európai filmkészítés előretolt bástyája” - mondta az EP elnöke, aki mindhárom döntős film stábjának gratulált. „A „hetedik művészet” itt, Európában született. A mozi a kultúra, a párbeszéd és közös értékeink hajtóereje. Az európai kulturális örökség nem csupán irodalomból és képzőművészetből áll, benne foglaltatnak azok a történetek, amelyeket a filmvásznon látunk. Ez életünk szövete” – tette hozzá Antonio Tajani.

3


269/2017 • 2017. november 17. Black Friday az Extreme Digitalnál: közel 100 ezer termék lesz elérhető akár 50 százalékos kedvezménnyel

A magyar online vásárlók egyre tudatosabbak, a karácsonyi készülődéskor eleve számításba veszik az olyan akciókat, mint amilyen a Black Friday. Az Extreme Digital által meghonosított fekete pénteken az interneten vásárlók száma idén is sokszorosára nőhet, számukra pedig az akciós árak mellett egyre fontosabb az adott kereskedő szolgáltatásainak minősége. Az Extreme Digital idén november 17-én rendezi meg a Black Friday-t, az itt megrendelt akciós termékeket pedig 2 héten belül szállítja házhoz, bolti átvétellel azonban 1-5 napra csökkenthető a várakozás ideje. 2017-ben november 17-én rendezi meg a Black Friday-t az Extreme Digital. Az idei fekete pénteki akción több mint 1000 féle termék lesz elérhető akár 50%-os kedvezménnyel: a legnagyobb slágerterméknek számító televíziók, okostelefonok, notebookok mellett mosó- és szárítógépek, hűtőszekrények, barkács- és kerti berendezések, bútorok és otthoni kiegészítők is több ezer darabos nagyságrendben érhetők majd el akciós áron.

Applikációval rajzolják meg Magyarország akadálymentességi térképét Innovatív applikáció segíti a kerekesszékesek és a babakocsit toló szülők közlekedését, melynek adatbázisát bárki bővítheti önkéntes munkával. A HEINEKEN Hungária mintegy 120 képviselőjének közreműködésével az elsők között csatlakozott a Route4u által életre hívott kezdeményezéshez. A Route4u a világ első olyan útvonaltervezője, amely járda- és gyalogátkelő adatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva személyre szabott, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére. Az egyedülálló alkalmazásban üzletek, kávézók, éttermek és középületek akadálymentességi információit is megjelenítik megközelíthetőségi szempontból, illetve hogy rendelkeznek-e akadálymentes mellékhelyiséggel. A HEINEKEN nyár óta támogatja a magyar fejlesztésű Route4u applikációt. A vállalat munkatársai önkéntesként kutatták az akadálymentes útvonalakat, helyeket: három hónapon keresztül a HEINEKEN Hungária 120 területi képviselője minősítette az egész országban az üzleteket és vendéglátóegységeket az alkalmazáson keresztül, így ezzel közel 10.000 helyszín került fel a Route4u térképére. 4

Csavarogj Berlinben! Európa egyik legcoolabb városát kicsivel több mint 1 óra alatt elérheted. Ha kényelmesen és gyorsan fedeznéd fel a várost, bérelj bicajt, és nevezz be egy, a helyiek által vezetett csoportos vagy egyéni túrára! A művészetben tobzódik a város: a Múzeum-szigeten több jelentős múzeum kapott helyet, de a hely látványnak sem utolsó. A régi és az új kettőssége a kulturális programokban is megmutatkozik. Január 14-ig például a Markisches Museumban pillanthatsz be a 20. századi Németország egyik legmeghatározóbb évének, 1937-nek a vészterhes történéseibe, míg a FELIX/Adlon Berlinben az egyik legismertebb kortárs alkotó, az anonimitását eddig megőrző Banksy korszakalkotó művei-

Előrendelhető az iPhone X a Telenornál A Telenor kínálatában is elérhető lesz a jövő okostelefonjának tartott iPhone X, az Apple forradalmi dizájnnal bíró, teljes előlapot lefedő érintőképernyős okostelefonja. Az előrendelés 2017. október 27-én, pénteken indul a www.telenor.hu/iphone-x oldalon, ahol az érdeklődők már leadhatják regisztrációjukat. A készülék 64 és 256 GB-os verziója november 3-ától lesz megvásárolható a szolgáltatónál. Az iPhone X 5,8 hüvelykes képátlójú Super Retina kijelzőjét rozsdamentes acél váz és hátlapi üvegborítás veszi körbe. A gépi tanulást támogató A11 Bionic chip lehetővé teszi a kiterjesztett valóságot használó alkalmazások és valósághű 3D-s játékok használatát, a vezeték nélküli töltést és a Face ID használatát, amely innovatív és biztonságos új módot kínál a képernyő feloldására, a felhasználó azonosítására és a mobilfizetésre. Előregisztráció, további információ a készülékről és az árakról: www.telenor.hu/iphone-x Részletes információk az iPhone-ról: www.apple.hu

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Kihirdették Magyarország legjobb környezetvédelmi megoldásait

Október 14-én nyolcadik alkalommal adták át az OzoneTv Zöld-díjakat, ami a környezettudatosság elengedhetetlen szerepére hívja fel a figyelmet. A természetvédelemmel foglalkozó műsorairól ismert csatorna öt kategóriában választotta ki a rekordmértékű pályázók közül a legkreatívabb ötleteket és innovációkat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. A programot a Zöldgömb Fesztivál 2017 rendezvény keretén beül az Akvárium Klubban rendezték meg, ahol a zsűri elnöke, Dr. Béres András, a Herman Ottó Intézet szakmai ügyvezető helyettese nyitóbeszédében kifejtette: tapasztalatai szerint kifejezetten fontos, hogy a pályázók egy ilyen eseményen megmutathassák magukat és követendő példát állítsanak az emberek számára. "Az egyszemélyes civil kezdeményezések is igazolják, hogy már egyetlen ember is sokat tehet az élhetőbb környezet megteremtéséért” - mondta Dr. Béres András.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

ben merülhetsz el november 30-ig. És persze hogy is feledkezhetnénk meg a messzi földön híres berlini éjszakai életről, ahol a menőbbnél menőbb klubok váltják egymást? Bátran nézd meg például a város egyik klasszikus kulthelyszínét, a Supamollyt, ahol időről időre koncertek, kiállítások és bulik várnak, ha pedig szereted a jazzt és a bluest, a Yorkschlösschen a te helyed! Garantáltan emlékezetes buliban lesz részed, ha befizetsz a világ legkisebb diszkójába, azaz a Telediskóba, amely tulajdonképpen egy átalakított telefonfülke diszkógömbbel, füstgéppel és stroboszkóppal a bulinegyed közepén.

Fejér megye gyöngyszeme mindenki előtt nyitva áll

Az Accent Hotels támogatásával a Károlyi Kastély immáron másodjára adott otthont a Károlyi Gasztro Akadémiának, amely amellett, hogy a francia és a magyar gasztronómia izgalmas párosítására törekszik, céljául tűzte ki egy mindenki számára nyitott világszínvonalú oktatási központ létrehozását is. Fehérvárcsurgón, festői környezetben a gasztro szerelmesei interaktív főzőműsorok keretein belül ismerkedhettek meg az innovatív technológiák használatával, illetve a francia és a hagyományos magyar konyha rejtelmeivel. A két napos program célja, hogy minden korosztály részére betekintést nyújtson a konyhaművészet rejtelmeibe, mind a szakmabeliek, mint pedig a gasztronómia iránt fogékonyak számára. Az Akadémia háziasszonya, a főzőműsorairól jól ismert Marton Adrienn, a kastély különleges történelmének ismertetését követően nyitotta meg a két napos rendezvényt. „Bár minden hasonló esemény így indulna: friss pékáru illatban, hangulatos zene mellett” – jegyezte meg. A kastélyszállót körülölelő 50 hektáros védett parkerdőnek köszönhetően, a Károlyi Gasztro Akadémia egyszerre nyújt szakmai fejlődési lehetőségeket és minőségi kikapcsolódást. Az Accent Hotels által üzemeltetett Károlyi – Kastély Hotel & Restaurant egész évben várja az idelátogatókat.


269/2017 • 2017. november 17.

Idén 9. alkalommal rendezik meg a divat legjelentősebb hazai ünnepét Divat és művészet kéz a kézben, műfajok összefonódása a Marie Claire Fashion Days-zen

Idén 9. alkalommal rendezik meg a divat legjelentősebb hazai ünnepét, a Marie Claire Fashion Dayst. A különleges, háromnapos esemény középpontjában az Art of Fashion, a kortárs művészet és a divat összefonódása áll. A divat seregszemle november 17-19. között ismét a Várkert Bazárban kerül megrendezésre. A divatshow a Ford Fiesta jegyében zajlik ebben az évben A háromnapos divatünnep a pénteki, szakmai nappal indul november 17-én, amikor a hazai sztárélet kiemelkedő alakjai is kifutóra lépnek. Zoób Kati márkájával, a Katti Zoóbbal idén először lép a Marie Claire Fashion Days kifutójára. A

divat mellett - az UniCredit Bank jóvoltából - a kortárs művészet más ágainak fiatal tehetségei is bemutatkoznak. Jónás Vera énekesnő, Kálnay Zsófia operaénekesnő és Villányi Dániel zongorista a zenei világot képviseli. A szemek gyönyörködtetéséről pedig Puklus Péter fotós, Szalay Péter képzőművész és Magyarósi Éva gondoskodik. Forrás: http://marieclaire.hu/Fashion-Days-2017/

Várnak a 2017es év első izgalmai! Találkozzunk szerdán a Juniborászok újboraival a Gozsduban! Vége a szüretnek, de most kezdődik az igazi kaland: vajon milyen lesz a 2017-es évjárat? A borok már a pincékben, a frissek november közepére már palackokban, szóval borászaink nekiindulnak, hogy megmutassák egy sétáló kóstoló keretében, mit hozott az év. Járjátok körbe az országot egy kóstolón: Junibor Újbor Nagykóstoló érdekességekkel, hordómintákkal, friss tételekkel, 13 borásszal. És sok beszélgetéssel. Kóstoljatok velük! Időpont: november 15. 18:00-21:00 Helyszín: DiVino Gozsdu Belépő: 3000 Ft (+500 Ft pohárletét, mely visszaváltható) mely minden tétel meglóstolására feljogosít.

A nőkért /Die göttliche Ordnung/svájci dráma, 2017

Csak Önöknek, csak ma este! A Thália Színház Premierajándék című legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak Önöknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek! A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin Ön nevet, és amin ők nevetnek – és ami a jelen lévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. Igen, jól értik. Csányi Sándor a rendező szerepében a színpadon, és Csányi Sándor a produkció rendezőjeként. Az alapmű, a Lady Windermere legyezője Oscar Wilde első nagy színpadi sikere (1892). Társasági vígjáték a londoni felső tízezer világából, ahol a szellem egyenlő a szellemességgel, és az érzelmek hatá-

rait is az illemtan jelöli ki. De Wilde, miközben könnyed és virtuóz humorral ezt megmutatja, láttatja azt is, hogy a mindent jelentő látszat mögött igazi emberek vannak… A két női főszerepet Schell Judit és Tóth Eszter alakítja. Ha csak ez a két főszerep lett volna, amelyek így megtalálják a Thália két fontos színésznőjét, érdemes lett volna műsorra tűzni a darabot. De ráadásul varázslatosan humoros és szívmelengető az egész mű. Szereplők: Tóth Eszter, Bán Bálint, Schell Judit, Mózes András, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Vida Péter, Fodor Annamária, Domokos László és Csányi Sándor. Az előadás rendezője Csányi Sándor. A bohózatot 2017. december 2-től láthatják a Thália Színház Nagyszínpadán. A Thália színház új bemutatójára már kaphatóak a jegyek! Jó szórakozást!

Bemutató dátuma: 2017. december 7. (Forgalmazó: ADS Service Kft.)

Időjárás

Szo

8/8

V

H

8/6

7/9

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

5/9 6/17 5/16 9/18

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

13/21 12/16 11/18 8/14 12/19 12/23

Kecskemét: Keszthely: Miskolc:

6/18 5/18 5/13

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

-4/2 10/21 8/16 8/17 4/23 6/18

Kultúra

Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? NOVEMBER 14 18:15 - 21 , PÁRBESZÉD HÁZA JEGYEK: TIXA.HU ELŐADÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ

"Hétköznapi házaspár vagyunk, ám volt egy nem hétköznapi ötletünk, amelyet meg is valósítottunk. Esküvőnk után világkörüli útra indultunk, és négy évig ez az utazás volt az életünk: 1550 nap alatt 46 országban jártunk. Álltunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóin a tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az egyenlítő mentén. Felejthetetlen élményeket éltünk át, nagyon kevés pénzből. Megtanultunk olcsón és okosan enni, közlekedni és szállást találni. Naponta átlagosan 3533 forintot költöttünk fejenként, amiben minden benne volt. A legtöbb úton szerzett tapasztalatot azonban nagyszerű lett volna tudni már induláskor is. Mások dolgát ezért szeretnénk megkönnyíteni ezzel a könyvvel, melyben – izgalmas személyes történeteink mellett – rengeteg hasznos információt gyűjtöttünk össze. Mindemellett azt is elmeséljük, hogy ma mit csinálnánk másképp, hiszen az indulás óta sok nagyszerű új lehetőség nyílt a még könnyebb és olcsóbb utazáshoz."

5


269/2017 • 2017. november 17.

Megszületett C. Ronaldo negyedik gyereke

A portugál Cristiano Ronaldo a kórházból posztolt képet, amin mellette barátnője látható, és az, hogy a 23 éves Georgina Rodriguez kislányt szült neki. 2010-ben született fia is a fotón van - nem tudni, ki az édesanyja -, de az aranylabdás szupersztárnak Alana Martina nem a második, hanem a negyedik gyereke, mert egy béranya ikreket szült neki még június végén az Egyesült Államokban. Ronaldónak talán ezért is volt kiemelten fontos, hogy Portugália egyenes ágon és ne pótselejtezővel jusson ki a jövő évi világbajnokságra, mert tudta, modellbarátnője ezekben a napokban lesz anyuka.

Az olasz kapitány nem mondott le, sőt

Olaszország 60 év után nem jutott ki a világbajnokságra, csak 0-0-t játszott Svédországgal a pótselejtező visszavágóján, az első meccset 1-0-ra elbukta. A józan ész szerint Gian Piero Ventura szövetségi kapitánynak már akkorra le kellett volna mondania, mire az öltözőbe ér, nem tette meg, sőt. Bocsanatot kerek az olaszoktól. Nem mondtam le, még nem is beszéltem az elnökkel. Leülünk, és megvitatjuk a dolgokat. A mai meccs azt bizonyítja, hogy az edző és a csapat között megvolt a taktikai összhang, ne mondják az ellenkezőjét. Az elszántsággal nem volt baj, az eredménnyel igen. De tudom, most csak az eredmény számít, és ha az nem jön, az az edző felelőssége. - idézte a Gazzetta a 69 éves Venturát, aki még kedden sem találkozik Carlo Tavecchio olasz futballelnökkel. 6

Nincs B terv a dél-koreai téli olimpiára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli olimpia biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti. "Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően. Semmilyen jele nincs, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett" - mondta Bach. Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük. Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátságjegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" zajlik majd. Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.

Nadal feladta a vb-t Az évet Nadal már biztosan világelsőként zárja

Térdsérülés miatt visszalépett a további küzdelmektől a világelső Rafael Nadal a férfi teniszezők londoni világbajnokságán. A spanyol sztár a belga David Goffintől szenvedett vereség - 7:6, 6:7, 6:4 - után elmondta, pályafutása alatt annyiszor kellett már kihagynia ezt a tornát, hogy most nem akart távol maradni, de a mérkőzésen már érezte, nem áll készen a játékra. A 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes

Nadal trófeagyűjteményéből így továbbra is hiányozni fog a vb-cím. A 31 éves mallorcai teniszező helyét honfitársa, Pablo Carreno Busta veszi át a Pete Sampras-csoportban. Az évet Nadal már biztosan világelsőként zárja, trófeát is kapott ezért Londonban.

Buffon: Nem magamat sajnálom, hanem az olasz futballt Az olasz futballválogatott hatvan év után nem jutott ki a világbajnokságra: a csapat harminckilenc éves kapusa és az olasz futball legendája, Gianluigi Buffon sírva nyilatkozott a lefújás után, és elnézést kért a szurkolóktól, hogy így ért véget a válogatott szereplése a sorozatban. "Nem magamat sajnálom, hanem az olasz futballt. Olyasvalamiben vallottunk kudarcot, ami társadalmi szinten is jelent valamit, sokat jelentett volna az embereknek, ha kijutunk. A felelősséget mindenkinek vállalnia kell, nem lehetnek bűnbakok, együtt nyerünk, együtt veszítünk" - mondta a meccs

után közvetlenül, miközben a riporter igyekezett vigasztalni. Arról is beszélt, hogy az olaszok vannak olyan erős és makacs emberek, hogy egy ilyen kudarc után is felálljanak, és ő maga olyan olasz válogatottat hagy maga után, amely képes lesz kiállni önmagáért. Egyúttal megköszönte mindenkinek, akivel együtt dolgozhatott a válogatottban, vagyis eldőlt, hogy többé nem játszik a nemzeti csapatban. A kapus szerint nem tudták kihozni magukból a legjobbat, és a gólszerzés sem ment, és az ilyen meccsek apróságokon múlnak, ezekből a helyzetekből most nem ők jöttek ki jól.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu