NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Balesete után hét napig hűtővízen élt egy portlandi nő Egy kaliforniai tengerparti sziklafal aljában találtak meg egy portlandi nőt, aki egy hete tűnt el az autójával –írjaa Reuters. A 23 éves Angela Hernandez épp road tripen volt, Portlanből autózott a kaliforniai Lancesterbe, hogy meglátogassa a lánytestvérét. Július 6-án épp a tengerparti sziklafalon vezető úton haladt, amikor félrerántotta a kormányt, hogy kikerüljön egy elé ugró állatot, de a hirtelen mozdulat miatt lesodródott az útról, és autóstól a 60 méteres szirtfal aljáig zuhant. A nőt egy héten át keresték, míg végül túrázók vették észre. A válla megsérült, de magánál volt. Utólagos beszámolója szerint úgy tudott életben maradni, hogy egy héten át az autója hűtőjének vizét itta. Helikopterrel kórházba szállították, ahol megállapították, hogy agyrázkódása volt, de egyébként stabil az állapota.
161/2018 • 2018. JÚLIUS 17.
Trump újraindulna 2020-ban Trump beszél az európai migrációról is
Lemondott Haiti miniszterelnöke Lemondott szombaton Haiti miniszterelnöke, miután az emberéleteket is követelő heves tiltakozások miatt kormánya nem tudta elérni az üzemanyagárak jelentős növelését – írja az MTI. Jack Guy Lafontant a parlament képviselőházában jelentette be, hogy továbbította a lemondásáról szóló levelét Jovenel Moise államfőnek. A törvényhozók a hét elején kirobbant, emberéleteket követelő zavargásokkal kapcsolatosan akarták meghallgatni a parlamentben, de ő, az alkalmat kihasználva, bejelentette lemondását. A kormány a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodással összhangban, a költségvetés kiegyensúlyozása miatt akarta megemelni az üzemanyagárakat, fajtától függően 38-51 százalékkal. Emiatt a múlt héten tüntetések kezdődtek a karibi országban.
Tüntetők és rendőrök csaptak össze Chicagóban
Magyarország nem vesz át menedékkérőket az olasz hajókról
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elárulta, hogy újra akar indulni az elnökválasztáson 2020-ban, és szerinte nincs senki, aki le tudná őt győzni. Az interjúban Trump beszél az európai migrációról is, és ezzel összefüggésben Magyarországot is megemlíti – írja az MTI.
Orbán Viktor Magyarország tiszteletéről biztosította Olaszország új kormányát, amely új migrációs politikájával megvédi Európa külső határait, de nem veszünk át menedékkérőket az olasz partoknál vesztegelő hajókról – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az MTI-vel. Orbán ezeketGuiseppe Conte olasz kormányfő levelére írt válaszlevelében közölte. "Mi magyarok pontosan tudjuk, hogy ez nem könnyű feladat, és, ha valaki ezt teszi, azt folyamatosan támadják" - írta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Magyarország álláspontja évek óta ismert, a magyar kormány a bevándorlók semmilyen szétosztásában nem vesz részt. Az illegális bevándorlókat nem szétosztani kell az európai országok között, hanem visszaküldeni oda, ahonnan jöttek, így Magyarország kizárólag ez utóbbiban tud segítséget nyújtani - olvasható Szijjártó Péter közleményében.
Trump nagy-britanniai látogatásán az elnöki gépen adott interjút az ITV tévécsatorna műsorvezetőjének, Piers Morgannak, és ebből vasárnap közölt részleteket a Mail on Sunday brit lap. Az amerikai elnök arról is beszél, hogy a tömeges bevándorlás rossz hatással lesz Európára: Nem fogok mondani egyes országokat, de kiválaszthat egyet, és láthatja, hogy ott mi történik. Egyes országok nem vesznek át [bevándorlókat]. Őket tényleg megrója emiatt az Európai Unió. Nézze például Magyarországot. Ők nem akarják azt tenni, amit a többi ország közül egyesek tettek. Most ez egy nagyon komoly dolog, humanitárius alapon kéne tenni valamit, de azért ez megváltoztatja Európát. Ez komoly mértékben megváltoztatja Európát – mondta Trump, utalva többek között a párizsi és a londoni merényletekre is. Morgan arról is kérdezte az elnököt, hogy indul-e újra az elnökválasztáson: Igen, teljes mértékben ez a szándékom. Úgy látszik, hogy mindenki ezt akarja tőlem – válaszolta Trump,
és hozzátette, hogy nem lát egyetlen olyan demokrata párti kihívót sem, aki le tudná őt győzni: "Senkit se látok. Mindnyájukat ismerem, de senkit se látok [esélyes kihívónak]." Az interjúban Donald Trump részleteket árult el aII. Erzsébettel folytatott megbeszéléséről. Megerősítette, hogy terítékre került a Brexit is: Igen. Ő azt mondta, hogy ez egy nagyon – és igaza is van –, nagyon összetett probléma, és azt hiszem, senki se gondolta, hogy mennyire összetett lesz – mondta az elnök, és rendkívüli asszonynak nevezte a brit uralkodót: "A királynő fantasztikus. Ő fantasztikus asszony, annyira energikus, okos és éles eszű." Piers Morgan az amerikai elnök közelmúltbeli tárgyalópartnere, Kim Dzsongun észak-koreai diktátor felől is érdeklődött: Nagyszerűen kijöttem vele, bizony! Nagyon eszes, kimagasló személyiség, tréfás és kemény, jó tárgyaló – mondta Donald Trump az északkoreai vezetőről, akiveljúnius 12-én bonyolította le történelmi jelentőségű találkozójátSzingapúrban.
Zavargásba fordult szombat este Chicagóban egy tüntetés, amely néhány órával azután kezdődött, hogy meghalt egy férfi, akit rendőrök lőttek le a város egy déli kerületében –írjaa USA Today. A több tucat tüntető a halálos lövés helyszínénél gyűlt össze, ahol kövekkel és üvegekkel kezdték dobálni a rendőröket, miközben "gyilkosok", "nincs igazság, nincs béke" és hasonló rigmusokat kiabáltak, és dulakodás is kialakult. Három vagy négy rendőr sérült meg, négy tüntetőt állítottak elő. A felháborodást kiváltó akcióban a rendőrök a South Shore nevű városrészben igazoltatták a férfit, aki a rendőrség későbbi közleménye szerint "egy fegyveres személy jellegzetességeit mutatta", és amikor a rendőrök közeledtek felé, megpróbálta ellökni őket magától és elmenekülni.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 30 °C Várható csapadék: 0 mm
161/2018 • 2018. július 17.
Hiába fenyegetőzött az ukrán szélsőjobb, rekordszámú ember vett részt a kijevi Pride-on Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén az eddigiekhez képest a legtöbben, a hatóságok szerint mintegy 3,5 ezren, a szervezők szerint 5 ezren vettek részt. A KijevPride-on, más néven az Egyenlőség Menetén zömében fiatalok vonultak fel javarészt szivárványzászlóval, valamint a menet elején egy kék-sárga ukrán nemzeti lobogóval. A menet szervezői ugyanis részvételre kérték nemcsak az LMBTQ-közösségekhez tartozókat, hanem mindenkit, aki támogatja a szexuális kisebbségekhez tartozók jogegyenlőségét. Részt vett például támogatóként Szerhij Lescsenko kormánypárti parlamenti képviselő. A transzparenseken egyebek mellett "szabad ország: légy önmagad!", és "a saját városomban soha senkitől nem fogok félni" feliratok voltak olvashatók.
Izrael vadászgépekkel lő a léggömbökre Izraeli vadászgépek kilenc, a palesztin Hamász mozgalomhoz tartozó célpontot támadtak hétfőn – írja az MTI. Az akció válasz a zsidó állam területére „gyújtogatás céljával reptetett léggömbökre és sárkányokra” – közölte az izraeli hadsereg sajtószolgálata. „Nem sokkal ezelőtt az izraeli légierő vadászgépei csapást mértek két katonai tábor kilenc célpontjára, valamint a Hamász egy lőszergyártó bázisára a Gázai övezet északi részén” – áll a hadsereg hétfő reggeli közleményében. A zsidó állam egyben élesen bírálta az ország „lakosságának és mezőgazdasági területeinek biztonságát fenyegető terrorista cselekményeket”. A hadsereg az elmúlt napokban több ízben „megengedhetetlennek nevezte” az égő léggömbökkel és sárkányokkal Izrael ellen elkövetett akciókat. Ezek több millió dolláros kárt okoztak a zsidó állam területén. A palesztin szélsőségesek azóta alkalmazzák fegyverként ezeket az eszközöket, hogy március végén a Hamász felhívására tömeges tüntetések kezdődtek a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határ mentén a palesztin föld napjától egészen május 14-éig, Izrael hetven évvel ezelőtti kikiáltásának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja (nagba). A Hamász terve az volt, hogy aktivistáik áttörik a határkerítést. 2
Negyven ügyben vitatkozunk az EU-val Tényleg Magyarország az EU fekete báránya?
Minden kötelezettségszegésünket fölraktuk egy ábrára, hogy együtt lássa őket. Térképen mutatjuk, hogy a középmezőny legelején állunk ezzel a teljesítménnyel. Ha azt nézzük, hogy az összes tagállam közül csak nálunk és a lengyeleknél kérdéses, hogy a kormány elismeri-e az alapvető európai értékeket, akkor igen, nagyon is kilógunk a sorból. Ha viszont azt nézzük, hogy a teljes európai joganyagot mennyire tartja tiszteletben a magyar törvényhozás, akkor a legtöbb országnál jobban állunk. A kötelezettségszegési eljárások számában lehet összehasonlítani az uniós országokat. Ezekből derül ki, hogy hány területen nem felelnek meg a
Az unió nem szól bele: marakodjon csak Horvátország és Szlovénia Horvátország továbbra sem fogadja el a szlovén – horvát tengeri határokra vonatkozó hágai bírósági döntést. Szlovénia ezért most újabb jogi eljárást indított, de az Európai Bizottság semleges és nem hajlandó Szlovéniát támogató nyilatkozatot kiadni. Egy éve döntött a Hágai Állandó Választottbíróság Szlovénia javára a horvát -s zlovén tengeri határvitában. Elvileg tehát egy éve van Szlovéniának saját tengeri folyosója a nyílt vizekre. A probléma csak az, hogy a döntést a horvát fél nem fogadja el és egyáltalán nem tartja be. Szlovénia ezért újabb jogi eljárást kezdeményezett, ezúttal az Európai Unió Bírósága
magyar szabályok az európai előírásoknak. Most negyven vitás ügyünk van Brüsszellel, és ezek közül csak néhányról, a legsúlyosabbakról hallunk gyakran: a kvótákról, a menekültügyi szabályokról, a CEUtörvényről és a civiltörvényről. E zeken kívül is, az élet minden területén találunk olyan szabályt, amelyet európai szinten alkottak meg, és az egész unióban ugyanúgy kell alkalmazni. A kötelezettségszegési eljárások azért indulnak, hogy az ilyen szabályokat betartassák. előtt, amely kikényszerítheti a döntés tiszteletben tartását a horvát féltől. Ennek kapcsán a Európai Bizottság bejelentette: semleges marad, és nem támogatja Szlovéniát az eljárásban – jelentette be Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője aBalkan Insightbeszámolója alapján. Intézzétek el magatok!
Török diktatúrára figyelmeztet a börtönből az ellenzéki jelölt Egy abszolút diktatúra törökországi kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a másfél éve börtönben tartott ellenzéki elnökjelölt vasárnap. Selahattin Demirtas kurdbarát politikus csak most, a június 24-i választások előtti
Ismét kikerült egy titkos megállapodás a román hírszerzés és az ügyészség között Újabb titkos megállapodást került nyilvánosságra Romániában, amelyet a román belföldi hírszerző szolgálat a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel kötött 2009-ben, írja az MTI. A dokumentumot hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozta nyilvánosságra. A hírszerzés úgy ítélte meg, hogy a kilenc évvel ezelőtt megkötött egyezmény jelenleg semmilyen titkot nem sért, ezért nyilvánosságra hozható. A dokumentumot George Maior, a hírszerzés akkori vezetője, Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész, aki jelenleg a korrupcióellenes ügyészséget vezeti, valamint Nicolae Popa, a legfelsőbb bíróság volt elnöke látta el kézjegyével. A titkos megállapodás hét oldalon szabályozza a három intézmény együttműködését olyan ügyekben, amelyek a nemzetbiztonságot érintik. A megállapodás információcserére és a három intézmény tevékenységének összehangolására kötelezte a feleket. Közös informatikai rendszert alakítottak ki, amelynek biztonságosságát a hírszerzés szavatolta.
tízperces kampánybeszédében szólhatott közvetlenül a szavazókhoz. Egyébként rendszeresen kommunikál velük az ügyvédei által terjesztett Twitterüzenetek révén, illetve egy beszédet is intézett hozzájuk, amit a felesége rögzített mobiltelefonjával. Demirtas szerint Törökország sorsa teljesen egy ember kénye-kedvének lesz kitéve, ha a leköszönő elnök, Recep Tayyip Erdogan és iszlamista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megnyeri a jövő heti elnök- és parlamenti választást. Úgy látja, az AKP győzelme tekintélyelvű, zsarnok országgá változtatná Törökországot, amit kiszakítottak a demokráciából. A Népi Demokratikus Párt (HDP) azt ígérte, hogy kiáll a demokráciáért. Amit most átélünk, az részben már egy autokratikus rezsim. A film legrémisztőbb része azonban még hátra van. [...] Meg kell akadályoznunk, hogy országunk elmerüljön az örvényben.
161/2018 • 2018. július 17.
ENSZ: 1405 menekült veszett a tengerbe az idén Az ENSZ keddi közlése szerint 40 százalékkal több menekült veszhetett az idei első félévben a Földközi-tengerbe a korábban véltnél. Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete, az IOM adata szerint 1405 illegális bevándorlással próbálkozó lelhette halálát a tengerben január elejétől június végéig, jóllehet hétfőn még ezer főről számolt be a szervezet. A négyszáz főnyi emelkedés nem újabb tragédiáknak tudható be, hanem adatok ellenőrzésének és pontosításának. A különbség egyebek közt abból a három hajótörésből adódik, amely június 19-én és 20-án történt. Azokban legkevesebb 215-en vesztették életü-
ket. Mindazonáltal az idei első félévben jóval kevesebb migráns veszett a Földközi-tengerbe, mint 2017 első felében: akkor 2268-an fulladtak vízbe. Alaposan megcsappant az Olaszországba érkező migránsok száma is a két félév viszonylatában: 80 százalékkal, 16 600 főre apadt. Spanyolországot tekintve viszont 140 százalékos az emelkedés, oda 15 400-an érkeztek, és Görögországba is 50 százalékkal többen, mint tavaly január elseje és június 30. között: 13 507-en.
Trump: Kim Dzsongunnal jó köztünk a Hogyan szabályozná az kémia EP az internetes zenepiacot? Tizenöt európai parlamenti (EP) képviselő tíz ellenében múlt héten elfogadott egy javaslatot, ami a jövőben arra kötelezheti a nagy internetes tartalommegosztókat, mint a Youtube és a Facebook, hogy automatikusan szűrjék a tartalmakat, amiket feltesznek rájuk. A szerzői jogokat szeretné védeni a javaslat, de benne van a veszély, hogy ha rosszul alkalmazzák, cenzúrázhatják vele az internetet. Mindenki elismeri, hogy a mai helyzet nem megfelelő, és az összes érdekelt fél nagyon erősen tolja a saját igazát a politikai térben, és ez folytatódni fog a következő években is. A múlt heti döntés még messze nem végleges. Miről van szó, és miért érdemes róla mindenkinek tudnia? Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.
Észak-Korea egy éven belül felszámolhatja tömegpusztító fegyvereit, Washingtonnak kidolgozott programja van erre – mondta vasárnap egy tévéinterjúban John Bolton, az Trump héjának számító nemzetbiztonsági főtanácsadója. Bolton a CBS szokásos vasárnapi politikai vitaműsorában beszélt arról, hogy amennyiben Phenjan részéről teljes együttműködési készség mutatkozik, Washingtonnak kidolgozott programja van arra, hogy Észak-Korea miként semmisítse meg egy éven belül a tömegpusztító fegy-
vereit - az atomfegyverek mellett vegyi és biológiai fegyvereit is -, valamint ballisztikusrakéta-programját. "Ha meghozzák stratégiai döntésüket és együttműködnek velünk, még gyorsabban haladhatunk előre" - fogalmazott John Bolton, hozzátéve, "fizikailag képesek vagyunk arra, hogy megsemmisítsük fegyverprogramjaik elsöprő többségét". Bolton közölte: Mike Pompeo külügyminiszter valószínűleg hamarosan meg is vitatja ezt az amerikai javaslatot Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.
Kamu büntetőcédulákkal magának gyűjtötte a pénzt egy szlovák rendőr A nagykaposivárosi rendőrség vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy hamis büntetőcédulákat állított ki a kihágást elkövető autósoknak,írja a Parameter.sk. A rendőr céduláinak nem voltak érvényes regisztrációs számuk. Amint kiderült, elbocsátották. Azt nem lehet tudni, hogy mennyi ilyen cédulát csinált, illetve azzal mennyit keresett. "A település alpolgármestere, Boczán Ferenc a Joj Televíziónak elmondta, véleménye szerint nincs szó nagyobb összegről, inkább a városi rendőrség erkölcsi irányelvének megszegéséről" - írja a lap.
3
161/2018 • 2018. július 17.
A brit kormány megszüntetné a szabad mozgást az EU és NagyBritannia között
A szabad mozgás megszüntetését és az európai bíróságoktól való függetlenséget szeretné a brit kormány Nagy-Britannia és az EU viszonyában a brexit után – derül ki abból a kormányzati összefoglaló javaslatból, amit Theresa May kormánya közölt csütörtökön. A 98 oldalas összefoglaló jelentésről a SkyNews számolt be a Twitteren. A jelentés szerint ugyanakkor vízumot nem vezetnének be az unió tagállamai és Nagy-Britanniába utazók esetében. A brexittel kapcsolatos brit stratégia miatt a héten több kormánytag is lemondott hangot adva egyet nem értésüknek, köztük Boris Johnson külügyminiszter és David Davis brexitügyi miniszter.
Minden hétvége nyaralás a PLÁZSon Siófok, itt kezdődik a Balaton és a PLÁZSon kikötve minden hétvége olyan lehet, mint egy nyaralás a végtelen pihenéssel, testmozgással és éjszakai bulival. Július 13-án az rnb, hip-hop és reggaeton ütemeire lehet rázni, míg nappal megy a strandröplabda mérkőzés, 14-én pedig Majka & Curtis csap bele az éjszakába. Egyre mélyebben gázolunk a nyárban és egyre jobban hívogat a vízpart. Érdemes hát megadnunk magunkat, a siófoki PLÁZSon pedig egyszerre hódolhatunk a sportnak, a napfürdőzős pihenésnek és a felejthetetlen nyár éjszakáknak a Balaton „tengerpartján.” Most pénteken, július 13án ráadásul a csobbanás mellett a puha homokos pályán a Ballantine’s Beach Partyján lazulhatunk és strandröpiben mérethetjük meg magunkat, míg este Budapest kedvenc rnb, hip-hop és reaggaeton sorozata költözik a Balaton-partra. Július 13án az rnb, hip-hop és reggaeton ütemeire lehet rázni, míg nappal megy a strandröplabda mérkőzés, 14-én pedig Majka & Curtis csap bele az éjszakába. Egyre mélyebben gázolunk a nyárban és egyre jobban hívogat a vízpart. Érdemes hát megadnunk magunkat, a siófoki PLÁZSon pedig egyszerre hódolhatunk a sportnak, a napfürdőzős pihenésnek és a felejthetetlen nyár éjszakáknak a Balaton „tengerpartján.” Most pénteken, július 13-án ráadásul a csobbanás mellett a puha homokos pályán a Ballantine’s Beach Partyján lazulhatunk és strandröpiben mérethetjük meg magunkat, míg este Budapest kedvenc rnb, hip-hop és reaggaeton sorozata költözik a Balaton-partra. 4
A kenyér árának utol kellene érnie Nyugat-Európát Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. A lap csütörtöki számában kifejtette, tavaly csak az egész évre tervezett áremelés felét tudták keresztülvinni írta az MTI. Hozzátette, a körülbelül ötforintos lisztáremelés a lakosságnak sem okozna nagy terhet. Ez az évi fejenkénti nyolcvankilós lisztfogyasztással számolva egy főre négyszáz forint többletköltséggel járna - fejtette ki. Aláhúzta, az emelés
FRIDA KAHLO kiállításán már tízezer látogató! A 20. század egyik legmeghatározóbb női művészének, a napjainkra ikonikussá vált Frida Kahlónak a műveiből nyit tárlatot 2018 nyarán a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás régi adósságot törleszt, hiszen a közönség már nagyon régóta várja a csak sok évvel halála után világhírűvé vált, ám azóta is töretlen népszerűségnek örvendő mexikói művész magyarországi bemutatkozását. A Magyar Nemzeti Galéria négy hónapra ad otthont a világ legjelentősebb Frida Kahlogyűjteményével rendelkező mexikói múzeum, a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlatnak. A festőnő születésének 111. évfordulóján megnyíló kiállítás november elejéig látogatható. A bemutatott műtárgyak között látható lesz néhány a művész védjegyévé vált önarcképei közül, és szerepelnek majd olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék, szimbolikus tartalommal telített alkotások is.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Rekorddal zárt a Sound Látogatócsúcsot hozott az idei Balaton Sound, az öt nap alatt 165 látogatót számlált. Ez a 2016-os csúcsot írta felül, 8 ezer látogatóval voltak idén többen, mint akkor. Majd’ 60 ország fesztiválozói gyűltek össze idén Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon. A legerősebb nap a fesztivál szombatján volt, ekkor 40 ezren voltak a kíváncsiak a programsorozatra, amit a látványosan megújult nagyszínpadon David Guetta zárt. Aznap ki is kellett tenni a kapura a „teltház” táblát. A világsztár felhozatal a többi napra is szépszámmal vonzotta a fesztiválozókat, így született meg a látogatói rekord. A nagy tömeg egy enyhe földrengést is okozott, a tihanyi mérőállomás olyan rezgést jelzett, amint amilyen a foci vb-na a MexikóNémetország meccsen volt, amikor a mexikóiak belőtték a győztes gólt. Bár sokan voltak a fesztiválon, sem komolyabb balesetet, sem egyéb problémáról nem szólt jelentés, a Sound békében és biztonságban zajlott.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
körülbelül kétszázalékos árbevételarányos nyereséget tenne lehetővé. A cégvezető szerint, ha nem is a közeljövőben, de öt-tíz éves távlatban a magyarországi péksütemény- és kenyéráraknak fel kell zárkózniuk a nyugat-európai szintre, mert csak így élhet meg tisztességesen a malomés pékszakma, illetve csak így oldható meg banki finanszírozhatósága.
Nem működött egy sor Mastercardbankkártya
Sokan tapasztalhatták az elmúlt órákban: hogy nem tudnak fizetni, illetve nem tudnak pénzt felvenni a bankkártyájukkal. A hazai bankok értesítést kaptak a Mastercard kártyatársaságtól, általános rendszerhiba miatt nem működtek bizonyos betéti és a hitelkártyák. A legfrissebb hírek szerint a normál üzemmód helyreállt, minden működik újra. Kora este kezdtek záporozni az olvasói levelek az Index felé: nem működnek a bankkártyák Magyarországon. Többen beszámoltak arról, hogy kénytelenek voltak visszapakolni az üzletekben a pultra, mert nem volt náluk elegendő készpénz. Akinek volt sms-küldő szolgáltatása, ráadásul azt tapasztalhatta, hogy a sikertelen tranzakciók ellenére a bank pénzt vont le, de aztán pár másodperc múlva megérkezett az ellentételező, vagyis a nullára korrigáló üzenet.
161/2018 • 2018. július 17.
Katasztrófafilm a levegőben a Szigeten Minden évben az egyik legnagyobb látványosság a Nagy Utcaszínház
Bár világsztárok felhozatalában idén sem szűkölködik a Sziget, érdemes időnként fejest ugrani az egyéb programok örvényébe is. Minden évben az egyik legnagyobb látványosság a Nagy Utcaszínház, mely idén az angol Wired Aerial Theatre: As the World Tipped című lenyűgöző előadása lesz. Valódi katasztrófafilm játszódik a levegőben az idei Nagy Utcaszínház különleges produkciójában. Drámai filmes trükkök, vizuális effektek és lélegzetelállító légi akrobatika egyesül az előadásban, mely egy ökológiai krízishelyzetet mutat be. A produkció napjaink egyik legsürgetőbb problémáját, a klímaváltozást dolgozza fel látványos és humoros formában. A látványos produkcióban aktív szerepet kap egy 100 tonnás daru, ami 7
méter magasra húzza fel a 100 m2-es színpadot, mely az előadás során emelkedik fel és alakul át vetített háttérré. Az As the World Tipped, vagyis az „Ahogy a világ kibillent” című előadás teljes installációját és a levegőben lógó akrobatákat 8 db 1 tonnás ballaszt tartja egyensúlyban. Álljon itt egy kis ízelítő arról, hogy mire számíthatunk, bár az élmény élőben lesz az igazi: https://www.youtube.com /watch?v=2jnpFrr0AtU
20 HEKTÁRON, TÖBB MINT 100 FELLÉPŐVEL, 200 PROGRAMLEHETŐSÉGGEL 125 EZER EMBERT VÁR AZ IDEI EFOTT A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz a Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeat is. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján
is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. „Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgése sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára” – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.
Puskás Öcsi emlékkiállítással tiszteleg a foci VB előtt a BÁV A Labdarúgó Világbajnokság apropóján a BÁV júliusban Puskás Öcsi és az Aranycsapat címmel rendez ingyenes emlékkiállítást, ahol kortárs magyar képző- és iparművészek Puskás Ferencről készített alkotásait tekinthetik meg. A BÁV kiállítása bizonyítékul szolgál arra, hogy Puskás Öcsi mesébe illő pályafutása nem csak a focirajongókat kápráztatja el a mai napig, de a művészeket is megihlette. A tárlat kurátora, Kertész Csaba 2010-ben kért fel kortárs művészeket, hogy készítsenek Puskás Ferenccel és az őt körülvevő mítosszal kapcsolatos műalkotásokat. Ezeket az műveket Hommage á Puskás Öcsi címmel mutatták be a világhírű focilegenda születésének 83. évfordulója alkalmából a Home Galériában. A kiállítás 2018. július 6-28. között tekinthető meg a BÁV Apszistermében (1052 Budapest, Bécsi utca 3.) hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 10-14 óráig. A belépés ingyenes!
Escobar - július 26-tól a mozikban!
1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti világhoz fűznek erős szálak, de természetesen a politikához is. A film Virginis Vallejo Loving Pablo, Hating Escobar című könyve alapján készült.
Időjárás
Sze
22 / 30
Cs
P
20 / 29
16 / 24
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
22/30 20/23 22/24 21/23
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
19/33 18/30 15/25 21/31 13/22 22/29
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
19/28 21/23 22/28
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
13/20 16/23 21/28 22/27 18/33 14/26
Kultúra
HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott.
5
161/2018 • 2018. július 17.
Babos vezeti majd a világranglistát párosban
Nem nagyon megy egyesben, párosban viszont olyat tesz Babos Tímea, amely korábban egyetlen magyar teniszezőnek sem sikerült. Július 16-tól, női párosban ő vezeti majd világranglistát. Ehhez három eredménynek kellett kedvezően alakulnia, de úgy is alakult. A tajvani Can Latisa és az orosz Jekatyerina Makarova már a második körben kiesett, Hlavacková és Barbora Strycová pedig a nyolcaddöntőben esett ki, míg Babos, párján a francia Kristina Mladenoviccssal hétfőn lépett pályára a legjobb nyolcba jutásért a belga Kirsten Flipkens és a román Monica Niculescu ellen (ennek lényege a cikk alján). Ettől a meccstől függetlenül Babos az első helyen kezdi a jövő hetet. Babos a szezon előtti sajtótájékoztatón, könnyek között mesélte el, hogy mit jelentett számára tavaly, a WTA páros-viilágbajnokságon, Andrea Hlavácková oldalán elnyert aranyérem. Szóba kerül akkor az egyéni karrierje is, amelyről úgy nyilatkozott akkor, hogy még mindig az az elsőszámú cél.
Özil tovább hergeli Németországot
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Kubica elárulta, szerződése volt a Ferrarival 2012-re Fogalmunk sincs már, hogy ki jön vissza az F1-be
Először ismerte el formálisan is azt Robert Kubica, amit eddig pletykáltak, vagyis hogy érvényes szerződése volt a Ferrarival a 2012-es F1-szezonra, amit még majdnem végzetes 2011-es ralibalesete előtt írt alá. Először ismerte el formálisan is azt Robert Kubica, amit eddig pletykáltak, vagyis hogy érvényes szerződése volt a Ferrarival a 2012-es F1szezonra, amit még majdnem végzetes 2011-es ralibalesete előtt írt alá. A szerződés értelmében Fernando Alonso csapattársa lett volna Felipe Massa helyett, és akár a vb-címért is mehetett volna – abban az évben Sebastian Vettel a Red Bullal három
ponttal előzte meg Alonsót, a világbajnoki cím csak az utolsó nagydíjon, Brazíliában dőlt el. Kubicaa Forma-1 nem rég indult hivatalos podcastjében beszélt erről, elárulta, hogy a Ferrari-szerződés után még azon is elgondolkodott, hogy visszamondja az andorrai raliversenyt, amin megsérült, de végül elindult, mert nem akarta cserbenhagyni a csapatot, amitől lehetőséget kapott.
Federer 10 év után új szerelésben játszik Wimbledonban
A német kudarc egyik bűnbakjának kikiáltott Mesut Özil nem túl jó érzékkel posztolt egy fotót az Instagramra. 6
Az első kiemelt és címvédő Roger Federer magabiztosan vette a hétfői első kört Wimbledonban, másfél órára sem volt szüksége, 6:1, 6:3, 6:4-re győzött a szerb Dusán Lajovics ellen. A legnagyobb feltűnést viszont az keltette, hogy a svájci nem a megszokott szerelésében lépett pályára, miután tíz év utánruhaszponzort váltott. A Nike-val márciusban járt le a szerződése, és már akkor elindultak a talál-
gatások, mivel nem hosszabbította azonnal meg a megállapodást. Ennek ellenére a salakszezont kihagyó Federer a füves pályás felvezető tornákon még Nike-szerelésben játszott az elmúlt hetekben. Wimbledonban megkaptuk a választ, mert hétfőn már a japán ruhagyártó, az Uniqlo szerkójában lépett pályára. Az Uniqlo korábban Novak Djokovics szponzora is volt. Cipőt viszont nem gyárt, ezért Federer továbbra is Nike-ban játszik.