NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére Dél-Koreából Japán tervet dolgoz ki állampolgárai kimenekítésére Dél-Koreából, felkészülve egy olyan helyzetre, amelyben Észak-Korea részéről háborús konfliktus veszélye keletkezik - írta kedden tokiói kormányforrásokra hivatkozva a Jomiuri Simbun című japán lap, jelentette az MTI. Az elképzelés szerint egy olyan esetben, ha nem lehet a repülőtereket használni, akkor a kimenekítendő embereket a szárazföldön a Dél-Korea délén részén fekvő Puszan városába szállítanák. Onnan az 50 kilométerre fekvő japán Cusima szigetére vinnék őket gyorsan amerikai és japán hadihajókkal. Az evakuáltakat gyűjtőhelyen helyeznék el egy-két napig, majd hajókkal a japán Kjúsú szigetére vinnék tovább őket. A tokiói hatóságok hangsúlyozták, hogy készek segítséget nyújtani amerikai állampolgárok kimenekítéséhez is. A japán kormány jelenleg tanulmányozza, miképpen lehet az embereket elhelyezni nagy számban Cusimán.
Két éven belül hazatelepítik a Bangladesbe menekült rohingjákat Banglades és Mianmar megállapodott abban, hogy - a feladat ismeretlen dátumú elkezdésétől számítva két éven belül hazatelepítik a Bangladesbe menekült muszlim rohingjákat - közölte kedden a dakkai külügyminisztériumra hivatkozva az MTI. Banglades öt tranzittábort létesítene a területén a hazatelepítendők számára, és onnan szállítanák őket folyamatosan át két mianmari fogadótáborba. Korábban a mianmari kormányszóvivő azt mondta: az elmenekültek folyamodhatnak majd állampolgárságért, ha bizonyítani tudják, hogy korábban ott éltek. A táborok létesítéséért felelős mianmari hivatal a múlt héten közölte, hogy készen áll a két fogadótábor, ahol elvégzik a visszatérők ellenőrzését. Mianmar és Bangladesnovemberben írt alá egy egyezményt, amelyben kilátásba helyezték a rohingják hazatérésének lehetőségét.
14/2018 • 2018. JANUÁR 17.
Hülyét csinált magából a brit kormány A bakkártya díjak eltörlését egy uniós irányelv mondta ki
„Betiltottuk a bankkártyadíjakat!” – hirdette magáról büszkén a brexitelő miniszterelnök és a kormánypárt, miközben az EU hozta a szabályt. A politikusok előszeretettel tolják az Európai Unióra a felelősséget, haők is megszavaztak egy EU-döntést, vagy egy nemzeti szabályt próbálnak „Brüsszelre” fogni. A briteknél most bemutatták a fordított brüsszelezést. „Betiltottuk a hitelkártyadíjakat – pénzt spórolva önnek, ha online vagy boltban vásárol” – hirdette Twitteren Theresa May miniszterelnök és a kormányzó konzervatív párt. A bank- és hitelkártyás fizetések „rejtett díjai mától be lesznek tiltva – milliókat segítve, hogy elkerüljék a lehúzós díjakat, miközben a nehezen megkeresett pénzüket költik” – fűzték hozzá. A bejegyzésben kitett kép aljára még a biztonság kedvéért odaírták, hogy „konzervatívok”, ha nem lenne egyértelmű, kire gondoltak a többes szám első személlyel. Mások viszont rögtön rámutattak, hogy a díjak eltörlését egy uniós irányelv mondta ki. A konzervatívoknak annyi mentsége lehet, hogy az ilyen típusú jogszabályokat külön nemzeti törvénybe kell átültetni, de úgy, hogy azzal uniós célokat teljesítsék – ebben az esetben például a kártyadíj eltörlését. A brexitről tárgyaló Theresa Mayék viszont ezt furcsa okból elfelejtették megemlíteni, így a félrevezető üzenettel sikerült
magukra venni a bohócsipkát és a krumpliorrot. Záporoztak Twitteren a gúnyolódó, brit kormányt körberöhögő bejegyzések (azEuronewsszép válogatást is készített belőlük). „Üdítő látni, hogy ilyen sokan magukévá teszik az EU-jogalkotás jótéteményeit! Az idegesítő hitelkártyafelárak betiltását mától életbe lép – EU-szerte jó hír a fogyasztóknak” – írta egy visszafogottabb bejegyzésben Guy Verhofstadt, a liberálisok európai parlamenti vezetője. „Betiltottuk a hitelkártyadíjakat – mert az EU azt mondta nekünk” – javította egy felhasználó az üzenetet. Ez azonban megint nem igaz: az uniós irányelvet2015-ben szavazták meg, és az akkori konzervatív kormány is igent mondott rá(akkor még nem Theresa May volt a miniszterelnök). A tanulság, hogy a másik oldalról is sokan úgy tekintenek az EU-ra, mint ami „megmond” nekünk valamit és nem úgy, hogy közös döntésekről van szó. A jogszabályt közösen hagyta jóvá egy híján minden tagállam (a magát többek között banki szolgáltatásokkal hülyére kereső Luxemburg szavazott nemmel) és az Európai Parlament, amelyek általában is együtt döntenek uniós kérdésekben, nem pedig „diktátumokkal”.
Kegyelmet kér Auschwitz könyvelője 2017 decemberében úgy döntött a német alkotmánybíróság, hogy börtönbe kell vonulnia a 2015-ben elítélt, most 96 éves Oskar Gröningnek, aki közvetlenül 300 ezer ember halálában játszhatott szerepet az auschwitzi haláltáborban. Gröning most egészségi állapotára hivatkozva – újra – kegyelmet kért. A 2015-ös ítélethirdetés óta több szinten is megtámadta a börtönbüntetést Gröning, utoljára decemberben döntött az alkotmánybíróság az ügyében, a börtön mellett. Eddig egészségi állapotára hivatkozva kérte, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia – az alkotmánybírósághoz élethez való jogát sértő büntetés miatt fordult, írja a Reuters. Az ügyészség szerint viszont az, hogy most kegyelemért folyamodott, nem halaszthatja tovább a négyéves börtönbüntetés letöltésének megkezdését, legfeljebb annak későbbi elengedését jelentheti.
Két holttestet találtak az antwerpeni romok alatt Ahogy azt megírtuk,gázrobbanásmiatt összedőlt három társasház hétfő este a belgiumi Antwerpenben. A legfrissebb hírek szerint a mentőalakulatok két holttestet találtak a romok alatt. Tizennégy ember megsérült, egyikük állapota válságos. Az elsőként összedőlt épületből a mentőszolgálatok kiemeltek hét embert. További három ember - egy házaspár gyermekével -, akikkel már több órával korábban sikerült kapcsolatba lépni, arra vár, hogy kiszabadítsák a törmelék közül közölték akkor. A család sorsáról azóta nem közöltek új információt.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 3 °C Várható csapadék: 0 mm
14/2018 • 2018. január 17.
Sokkal kevesebb bevándorló jött az EU-ba tavaly Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017ben az előző évhez képest, ez derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből. Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok a három fő belépési ponton, az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban. A számok már a második egymást követő évben csökkennek, és Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú bevándorló érkezett. Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak. A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. 2017 második felében azért valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest.
Tárgyalni kezd Észak- és DélKorea Észak-Korea elfogadta azt a délkoreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében, jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium, írja az MTI. Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián. Phenjan most hivatalos faxüzenetben is jelezte, hogy kész a magas szintű megbeszélésekre - közölte a minisztérium. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítására egyébként közép-európai idő szerint szerda reggel helyreállították a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát. A határ menti településen, Panmindzsonban írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást. 2
Mentelmi joga felfüggesztését kérte a csalással gyanúsított cseh kormányfő Senki semmit nem lopott el, nem történt korrupció, mondta Babis
Andrej Babis cseh kormányfő kedden bejelentette: kérni fogja a parlamenti alsóházat, hogy vonja meg mentelmi jogát, és adja ki a rendőrségnek, amely büntetőjogi eljárást indított ellene, mert a gyanú szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal, írja az MTI. Andrej Babis a sajtótájékoztatón ismét politikai ügynek nevezte az eljárást, amelyet szerinte azzal a céllal szerveztek meg, hogy eltávolítsák őt a politikából. A Gólyafészek nevű szabadidőközpontről van szó, amelynek építésekor a tulajdonos állítólagjogtalanul jutott mintegy 50 millió koronás (580 millió forintos) európai uniós támogatáshoz. Az ügyben Jaroslav Faltynek képviselő,
A dél-koreai elnök szeretné, ha Észak-Korea is ott lenne a téli olimpián A dél-koreai elnök, Mun Dzsein közölte: mindent megtesznek, hogy Észak-Korea részt vehessen a közelgő phjongcshangi téli olimpián. A délkoreai elnök hétfőn arra utasította kormánya illetékes minisztériumait, hogy mielőbb tegyék meg azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik, hogy Észak-Korea részt vehessen a februári olimpián. Ugyanakkor Mun Dzsein azt is mondta, hogy a Koreaközi kapcsolatok javítása az északkoreai nukleáris program okozta konfliktus rendezésétől függ. Mindezt Mun Dzsein egy nappal azután jelentette be, hogy Kim Dzsongun északkoreai vezető tárgyalásokat ajánlott Szöulnak. Kim Dzsongun hétfőn újévi köszöntőjében azt is mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt ve-
Babis pártja, az ANO első alelnöke is érintett, ő is kérni fogja a parlamenttől kiadatását. Az ellenük folyó eljárást éppen képviselői mentelmi joguk miatt függesztették fel. A képviselőházban délután folytatódik adecemberben megalakult Babiskormányprogramnyilatkozatának egy hete megkezdett, majd megszakított vitája, és várhatóan a bizalmi szavazást is megtartják. gyen a dél-koreai téli olimpián. Persze miközben a diktátor az egyik kezével adott, a másikkal elvett, hiszen egyúttal rendíthetetlennek mutatkozott országa nukleáris törekvéseivel kapcsolatban. Ezért is mondta a délkoreai elnök, hogy a kapcsolatok javulása nem elválasztható az északkoreai nukleáris program rendezésétől, "ezért a külügyminisztériumnak szorosan koordinálnia kell erre vonatkozóan a szövetségesekkel és a nemzetközi közösséggel".
A német orvosok nem akarják vizsgálni, hány évesek a menekültek A német orvosok felszólaltak az ellen a javaslat ellen, hogy a menekülteket olyan kötelező orvosi vizsgálat alá vessék, amelyből megállapítható a valós koruk. A Német Orvosi Kamara szerint az eljárás nem lenne etikus és az eredmények pedig sok esetben megbízhatatlanok. Az eljárást a konzervatív politikusok kérték,
255 millió dollárnyi segélyt tart vissza Amerika Pakisztántól 255 millió dollárnyi terrorizmus elleni segély visszatartásáról döntött a Fehér Ház, írja a Time. A döntés alig pár nappal azután történt, hogy Donald Trump Twitteren fakadt ki arra, hogy az USA 33 milliárd dollárt adott az országnak, amiért csak hazugságokat kaptak cserébe. Trump azt várja Pakisztántól, hogy küzdjenek az extremisták és terroristák ellen, és majd az ország terrorellenes hozzáállásától függ, hogy Amerika milyen szinten segíti ezt. Az Egyesült Államokat többek között az akaszthatta ki, hogy kiengedte a pakisztáni hatóság a házi őrizetből azt a Hafiz Saeedet, akit többek között a 2008-as mumbai terrortámadással is vádolnak. Az Egyesült Államok és Pakisztán kapcsolata a terror elleni háborúban meglehetősen hektikus, hiszen miközben a kormány folyamatosan igyekszik visszaszorítani a radikálisokat, Oszama bin Laden ennek ellenére bujkált évekig az országban. Nem ez az első alkalom, hogy az USA pénzmegvonással sújtja az országot, 2015-ben 650 millió dolláros koalíciós támogatási alap kifizetését vonták meg, és ezt a pénzt csak akkor hívhatják le, ha Pakisztán látványos fejlődést mutat a tálib Haqqani-terrorista hálózat felszámolásában. A most visszatartott 255 millió mellett további 350 millió dollár juthatna még Pakisztánnak, de ehhez a Pentagon beleegyezése is kell.
ezzel elkerülve, hogy a menekültek hazudjanak az életkorukról, mivel Németországban a kiskorúakat kevésbé valószínű, hogy visszaküldik származási országukba. A botrány egy 15 éves német lány meggyilkolása után robbant ki, aminek az elkövetésével egy afgán menekültet gyanúsítanak. Az áldozatot egy konyhai késsel szúrták le a múlt héten egy boltban a délnyugat németországi Kandelben. A fiú azt állítja, hogy ugyanolyan korú, mint a lány, viszont az áldozat apja szerint lehetetlen, hogy az elkövető csak 15 éves. Angela Merkel bajor szövetségese, a CSU azt szeretné, ha az összes fiatalkorú menekültet orvosi vizsgálat alá vetnék, minden olyan esetben, amikor kétséges a koruk. A kor megállapításához a kézről készítenének röntgenfelvételt, vagy a fogakat vizsgálnák meg. Frank Ulrich Montgomery, a Német Orvosi Társaság elnöke szerint viszont ezek a tesztek megbízhatatlanok, és igen költségesek.
14/2018 • 2018. január 17.
Putyin összehozta a Lenint a szentekkel Újabb lépést tett Vlagyimir Putyin arra, hogyközös nevezőrehozza az orosz és szovjet történelem egymást kizáró értékelését. Tavaly november 7. centenáriumával kellett kezdenie valamit a Kremlnek, jóval korábban már megkezdődött Sztálin szerepének átértékelése a II. világháborús győzelemre kihegyezve, miközben a 30-as évek terrorját is el kell ítélni – leválasztva Sztálinról. A Szovjetunió felbomlását a 20. század geopolitikai katasztrófájának nevező Putyin ezúttal a kommunizmust és a kereszténységet ötvözte. „Talán most olyat mondok, ami egyeseknek talán nem fog tetszeni, de azt hiszem...a kommunista ideológia és a keresztény-
Az EU bírósága elé került Magyarország az elutasított menekültkvóta miatt Hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás. A tavaly elbukott kvótaper után az Európai Bíróság perelte be Magyarországot, Szlovákiát és Lengyelországot amiatt, hogy továbbra sem hajlandók menekülteket átvenni Görögországtól és Olaszországtól. Az eljárás vége pénzbüntetés lehet. A keresetetaz Európai Bizottság nyújtotta be még decemberben a luxembourgi székhelyű bírói testületnek, miután Magyarország, Lengyelország és Csehország továbbra sem teljesíti a 120 ezer menedékkérő tagországok közötti elosztásáról született uniós döntést. A menekültek kvóták szerinti szétosztásáról szóló határozatot 2015 szeptemberében többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezése dacára fogadtak el az uniós tagállamok belügyminiszterei (az EU miniszteri Tanácsa).
ség között szoros a kapcsolat, hiszen a szabadság, egyenlőség, testvériség, igazságosság, ez mind benne van a Szentírásban is” –idéztea Newsru.com az elnököt, akinek szavai a még bemutatás előtt álló Valaam című dokumentumfilmben hangzottak el, amelynek előzetesét az állami Rosszija 1 televíziós csatorna mutatta be. Putyin még tovább ment, ezzel mintha a Szovjetunió felbomlása óta megoldatlan, változó intenzitással felbukkanó kérdést, a Vörös téren lévő Lenin mauzóleum ügyét is meg akarná oldani.
Olasz politikus: Orbánnak ezerszer igaza van
Orbán Viktornak ezerszer igaza van, amikor szigorúbb migrációs politikát követel európai szinten, az olasz jobbközép Silvio Berlusconival és Orbán Viktorral akar fordulatot elérni Európában - hangoztatta Maurizio Gasparri a Hajrá Olaszország (FI) olasz jobbközép ellenzéki párt szenátora vasárnapi közleményében. Maurizio Gasparri a magyar miniszterelnök sajtó-kijelentéseire hivatkozott. Az olasz politikus szerint az európai határvédelem nem lehet kizárólag a tag-
államok feladata. Az EU fellépése "teljesen hiányzik vagy egyenesen bátorítja az illegális bevándorlók belépését, és Olaszország az első áldozata az (európai) határok nem megfelelő ellenőrzésének" - írta. Szerinte Orbánnak igaza van a szigorúbb európai migrációs politika szorgalmazásában. A menekültek kevesen vannak és szét lehet őket osztani, de az illegális bevándorlók egymás "nyakába varrása" jogos tiltakozást vált ki - olvasható Maurizio Gasparri közleményében.
Eloltotta a víz a 18 napja lángoló román gázkutat A mélyből feltörő víz kioltotta csütörtök este a nagymajtényi gázkútnál 18 napja égő tüzet, de megtörténhet hogy újra meg kell gyújtani a feltörő földgázt, írja az MTI. A Szatmár megyei tűzoltók egy informális falugyűlésen tájékoztatták a nagymajtényieket a gázkútnál csütörtökön kialakult helyzetről. A tájékoztatás szerint a feltörő víz kioltotta a lángot, de még nem sikerült felszerelni a gázkút lezárását biztosító szerkezetet, ezért a veszély nem hárult el.
3
14/2018 • 2018. január 17.
Zöld utat kaptak a Lánchíd melletti luxushotel új üzemeltetői Az Európai Bizottság jóváhagyta a Starwood Capital Group és az Accor-Pannonia Hotels számára, hogy közös kezelésbe vegye a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelt - írja az MTI az uniós bizottság pénteki közlése nyomán. A versenyhatósági eljárások végeztével az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a javasolt ügylet nem okoz versenyjogi aggályokat, mivel korlátozott hatása van az érintett piac szerkezetére. A Sofitel Budapest Chain Bridge hotel adásvételi szerződését tavaly november végén írta alá az Orbis Hotel Group, mint eladó és a Starwood Capital Group, mint vevő. A Lánchíd melletti szálloda teljes eladási ára körülbelül 75 millió euró, vagyis mintegy 23 milliárd forint. A hotelt továbbra is az Orbis Hotel Group üzemelteti hosszú távú, 30 év kezdeti periódusú menedzsmentszerződés alapján. A megállapodás szerint az új tulajdonos a szálloda felújításával a Sofitel márkára jellemző modern luxustereket alakít ki. Az ingatlanpiaci és energetikai befektetésekkel foglalkozó amerikai tulajdonú Starwood Capital Group 42 milliárd dolláros törzstőkét halmozott fel az 1991-es indulása óta és több mint 54 milliárd dollárnyi vagyont kezel. Az Accor-Pannonia Hotels Zrt. az Accor csoport magyarországi leányvállalata 1993 óta van jelen Magyarországon. Az Accor-Pannonia Hotels közel 18 szállodát üzemeltet Magyarországon Sofitel, Novotel, Mercure és Ibis márkanéven.
Továbbra sem szeret adózni a Google Több milliárd dollárnyi adót spórolt meg magának a Google 2016-ban is egy adójogi kiskaput kihasználva -írjaa Bloomberg. A vonatkozó holland dokumentumok szerint 2016ban 15,9 milliárd eurót (4,9 billió forintot) mozgatott át egy bermudai fiókcégen, és ezzel milliárd eurós nagyságrendű adó befizetését kerülte el. A Google-t birtokló Alphabet kétféle trükköt használ, az egyik "dupla ír", a másik "holland szendvics" néven ismert a nemzetközi adóelkerülő-zsargonban. A módszerek lényege, hogy a cég egy írországi leányvállalatától egy alkalmazottak nélküli holland társasághoz viszi át a bevételét, majd egy bermudai postafiókcéghez, ami szintén Írországban van bejegyezve. A Google egyre több pénzzel hajtja végre a fenti műveletet, a Holland Kereskedelmi Kamara adatai szerint 2016ban 7 százalékkal több bevételt mozgattak át a struktúrán, mint egy évvel korábban. 4
A szakértő elmondta: így tűnhet évekkel fiatalabbnak A nők több mint 90 százaléka előbb vagy utóbb elkezd foglalkozni arcvonásai változásával, az arcfrissesség tompulásával. Akik újév alkalmával megfogadták, hogy idén többet törődnek a külsejükkel, azok számára az optikai arcfiatalítás 2018 válasza: néhány ügyes trükkel akár egy évtizedet is letagadhatunk a korunkból, ismerőseink pedig ránk sem fognak ismerni. „Idővel az arcbőr fakóbbá válik, a vonások tompulnak, a száj színe már nem elég friss. A legáltalánosabb és legősibb otthoni módszer a szebbé válásra a sminkelés. Smink hatására ugyanis minden női arc sugárzóbbá, frissebbé válik. Az élettel teli arc, a kellemes, finom és előnyös smink ráadásul segíthet, hogy egy nő éveket is letagadhasson a korából" - mondta Patkós
Nagy-Britannia bevezetheti a tejeskávéadót, hogy ne ússzon a papírpohárban Megelégelték a brit törvényhozók, hogy elárasztják az ország szemeteseit és utcáit az eldobható kávéspoharak, ezért azon gondolkodnak, hogy bevezetik az ún. tejeskávéadót az ilyen poharakra. Az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lenne, a bevezetésére pedig azért van szükség, mert Mary Creagh, a brit parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint évente 2,5 milliárd eldobható kávéspohár kerül a szemétbe Nagy-Britanniában. A szigetországban a Pret A Manger, a Costa Coffee, a Starbucks és a hasonló láncok adják el a legtöbb kávét, amelyek mind papírpohárban kínálják a lattét és a frappuchiónot. Az ilyen poharaknak viszont kevesebb mint 1 százalékát hasznosítják újra Nagy-Britanniában, egyrészt mert lusták kimosni és a papírgyűjtőbe dobni a kedves fogyasztók, másrészt mert a papíron lévő vékony műanyag borítás miatt ezeket nehéz is újrahasznosítani.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Dukai Regina sem reklámozhat többé jelzés nélkül az Instán Dukai Regina ügyét kötelezettségvállalással zárta a Gazdasági Versenyhivatal, a modell közösségi oldalain megjelenő termékekkel kapcsolatban így nem szabtak ki bírságot - írja a GVH pénteki közleményében. Dukaié már a harmadik, közösségimédiacelebekkel (avagy influencerekkel, vagy ahogy a hivatal nevezi kissé bénán, "véleményvezérekkel") kapcsolatos ügy, ami kötelezettségvállalással zárul, Kasza Tibor - Magyar Telekom Nyrt., GoldenEye Kft., és Rubint Réka - Alakreform Kft., Avanzo-Trade Kft. ügyek után. A versenyhivatal azt vizsgálta, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősültek-e a Dukai Regina Facebook-oldalán és Instagramján 2016. április 15-től megjelenő, különböző vállalkozások termékeit, szolgáltatásait és a márkáit népszerűsítő tartalmak és bejegyzések, hiszen azok a "With Love" Szolgáltató Kft. (Dukai Regina rendezvényszervező cége) és a Red Lemon Kft. PR és kommunikációs ügynökség közreműködésével jelentek meg.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Alexandra arcművész, akinek egész életében nőtársai szebbé tétele volt a küldetése. A szakértő elmondta: szinte mindenki kipróbál valamilyen fiatalító módszert, legyen az arckrém, arckezelések, ráncfeltöltés vagy botox, de ezek hatása nem tart tovább pár hónapnál, és nem érhető el velük a kívánt eredmény.Idén mindenki tiszta lappal indul, és ha szeretnénk szebben, csinosabban és sugárzóbban megjelenni az utcán vagy a munkahelyen, a sminkeléssel, de leginkább a személyre szabott sminktetováló technikákkal látványos, gyors és tartós átalakulást érhetünk el, ami az egész évre kihat.
Ezért nem érzik a magyarok magabiztosnak nyelvtudásukat
Több mint 10 éven át tanulunk angolul, mégsem használjuk jól a nyelvet. A Levelty Books legfrissebb kutatásában a magyarok nyelvtanulási szokásait vizsgálta, hogy kiderítse, melyik a leghatékonyabb tanulási forma és mennyire érzik motiválónak a tanulók a rendelkezésre álló oktatási csatornákat. A Levelty Books kutatása alapján a megkérdezettek több mint fele minimum 5 éve tanul angolul, 42,5%-uk pedig több mint 10 éve. Ennyi időnek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy az ember magabiztosan elsajátítson egy idegen nyelvet, a tapasztalatok azonban nem ezt igazolják. A szakember szerint a legnagyobb gondot az okozza a nyelvtanulás során, hogy a tanulók a magolást és a nyelvtankönyveket unalmasnak tartják, a hosszadalmas folyamat és eredménytelenség után el sem tudják képzelni, hogy egyszer magabiztos nyelvhasználók legyenek. 4 év alatt a megfelelő módszertannal bármelyik idegen nyelv elsajátítható lehetne. „A regény minden fejezete egy-egy nyelvtani esetre koncentrál, melyet elmagyarázunk és gyakorló feladatokat is adunk hozzá. A tanuló így nem a tanulásra koncentrál, hanem a sztorira, miközben a tudás automatikusan beépül” - mondta Szabó Kisanna a Levelty Books alapítója. https://leveltybooks.com/
14/2018 • 2018. január 17.
12 - Tizenkét hónap Saláták egész évre Bezzegh Éva író , gasztroblogger ʼzöldeket beszélʼ
Egy különlegesen szép képi világú, nagy formátumú receptkönyvvel debütált az Artbeet Kiadó 2017 novemberében, Tizenkét hónap címmel. A könyv témája a saláta. Miért éppen saláta? Mert gyors, mert egyszerű, mert tápláló, mert esztétikus – így minden mai étkezési igényt kielégít. Esetenként még főzni sem kell tudni hozzá, ráadásul a salátakészítés megadja az alkotás korlátlan szabadságát, ezáltal a legnagyobb változatosságot ígérő, a szó szoros értelmében vett legszínesebb műfaj, ha... Ha kellően el merjük engedni a fantáziánkat. E téren szolgál inspirációként a kötet, ami egy teljes éven át, havi 8 recepten keresztül kalauzolja végig az olvasót a szezonális zöldségekre és gyümölcsökre alapuló ételek világában. A nyers vagy épp sült, skandináv, mediterrán, közel-, netán távol-keleti
zöldség-, gyümölcs-, hal-, hús- vagy akár gabonasaláták néhol ismerős, máshol meghökkentő íztársításokban kerülnek bemutatásra, mindez az első kötetes szerző, Bezzegh Éva kivételesen könnyed, laza hangvételű, egyben közérthető tolmácsolásában. A könyv egyszerre szól a fiatal és középkorú, főzni szerető és tudó, világlátott városi nőkhöz és férfiakhoz, a klasszikus sütés-főzés iránt nem feltétlen, de a könnyű ételekre és változatos ízekre fogékony gasztrohipszterekhez, kezdőkhöz és haladókhoz, illetve azokhoz, akik számára az esztétika, a különleges könyvélmény egyaránt meghatározó. Megrendelhető: http://artbeet.hu /hu/oldal/tizenket-honap
Franz Kafka: Az átváltozás Bemutató: 2018. január 12-én az Örkény Színházban Gregor Samsa, az utazóügynök egy nap arra ébred, hogy addigi élete megszűnt, ő pedig elviselhetetlen, undorító teherként élősködik családján. Georg, a sikeres üzletember, egy reggel benéz idős apja szobájába, hogy megvitasson vele egy látszólag mellékes ügyet, és a szobából kilépve egyenesen a folyóhoz megy, hogy belevesse magát. Blumfeld, az agglegény, amikor a munkából hazaér, két pattogó labdát
talál szerény lakásában, és szokásos esti pipájára már nem tud rágyújtani. Legyen kicsi vagy nagy a beállt változás, Kafka írásaiban a normalitás váratlanul leveti álarcát, és alatta megmutatkozik a színtiszta abszurditás. Amikor Kafka felolvasta barátainak Az átváltozást, nagy derültség fogadta a bogárrá változott Gregor Samsa történetét. Hiszen nemcsak meghökkentő, de humoros is, ahogy Kafkánál a hétköznapi váratlanul leveti álarcát, és alatta megmutatkozik a színtiszta abszurd.
Szeretet nélkül Andrej Zvjagincev, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője a legújabb filmjével a zsűri díját nyerte el Cannes-ban, valamint jelölték Arany Glóbusz- és BAFTA-díjakra. A Szeretet nélkül a képmutató és kilátástalan orosz hétköznapokba enged bepillantást, egy válófélben lévő család és hirtelen eltűnő fiuk drámáján keresztül. A szürke hétköznapok és az embertelen nagyváros visszafordíthatatlanul felemésztette Zsenya és Borisz házasságát. Csak a közös gyerekük sorsa és a közös lakás eladása maradt kínzó kérdésként köztük, már mindketten az új kapcsolataik boldogságát várják. A nagyon feszült utolsó napok állandó veszekedései közben észre sem veszik, hogy mióta nem látták 12 éves fiúkat. A bürokratikus rendőrséghez hiába fordulnak, ezért az állam szerepét magukra vállaló önkéntesek segítségével indulnak a kisfiú keresésére. Útjuk során letaglózó mélységeiben ismerhetjük meg napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát. A Szeretet nélkül 2018. február 1-től látható a mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.
A Kiscsillag zenekar hosszú idő után ismét Budapesten játszik!
január 19. péntek kapunyitás: 20:00 NagyHALL Különleges bestof programmal készül Lovasi András és zenekara, hiszen erre az estére mind az 5 tag magával hozza az eddig megjelent 5 Kiscsillag-lemezről kiválasztott 5 kedvenc dalát. A koncert további érdekessége, hogy itt debütál élőben két teljesen új felvétel is, amelyek a Semmi Konferencia c. album óta az első új dalok a Kiscsillagtól!
Időjárás
Cs
0/3
P
Szo
3/4
3/4
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
2/3 2/6 3/5 3/8
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
5/17 -1/8 2/7 0/8 8/12 10/13
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
2/7 1/4 2/8
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/2 9/10 -1/7 1/6 0/13 1/6
Kultúra
Freddie lesz Emeli Sandé előzenekara A VILÁGHÍRŰ BRIT SOUL ÉS R&B ÉNEKESNŐ, EMELI SANDÉ 2018. FEBRUÁR 18-I KONCERTJE ELŐTT, A HAZAI KÖZÖNSÉG EGYIK NAGY KEDVENCE, FREDDIE ÉS ZENEKARA LÉP FEL A PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN.
Fehérvári Gábor Alfréd, művész nevén Freddie, egy televíziós tehetségkutató műsorban tűnt fel, ott ismerhette meg a közönség szólistaként. A verseny után Mary Joe című dala a 2015-ös nyár nagy slágere lett, hetekig vezette a rádiós toplistákat. 2016-ban Pioneer című dalával ő képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon, ugyanebben az évben Fonogram-díjra is jelölték, majd a Petőfi Zenei Díjon az év felfedezettje, a Comet zenei díjátadón az év legjobb dala kategóriáját nyerte meg. Zenekarával elkészítette első önálló albumát Pioneers címmel, amelyről az Ez a vihar című dala rögtön a magyar slágerlisták élén nyitott. A skót énekesnő, Emeli Sande első budapesti koncertjén csodálatos hangjával, kiváló zongorajátékával és mély mondanivalójú dalszövegeivel varázsolja majd el a közönséget. Az este során hallhatunk dalokat legutóbbi, „Long live the Angels” című albumáról, de nem maradnak el a legnagyobb slágerei sem, mint például a „My kind of love”, a „Hurts”, a „Read all about it” vagy a „Next to me”.
5
14/2018 • 2018. január 17.
Hivatalosan még mindig Shane Tusup Hosszú Katinka edzője
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tudomása szerint még mindig Shane Tusup Hosszú Katinka edzője, legalábbis őket egyelőre nem értesítették változásról, derült ki a MÚSZ elnökségi döntésekről szóló hírleveléből. A MÚSZ most fogadta el a 2018-as világversenyekre vonatkozó válogató elveket és az edzőknek járó ösztöndíjakat, utóbbiban szerepel Tusup neve, méghozzá a Kiemelt Edzői Programban szereplő edzők között. "A KEPben egyelőre Shane Tusup szerepel Hosszú Katinka edzőjeként – miután ezzel ellentétes jelzés eddig nem érkezett sem az olimpiai bajnok úszónő, sem klubja részéről" – olvasható a hírlevélben.
Megvan Fucsovics első Grand Slamgyőzelme
Fucsovics Márton is megkezdte az Australian Opent. Az első fordulóban az a moldáv Radu Albot volt az ellenfele, akit kétszer is legyőzött Davis-kupa-meccsen, és a világranglistán hét hellyel állt mögötte a meccs előtt. A moldáv kezdett jobban, de aztán a stabilan teniszező magyar játékos – kihasználva ellenfele hibáit is – 6:2-re hozta az első szettet. A második játszmában Fucsovics is többet hibázott, 2:1-nél elveszítette adogatását, majd mindkét játékos brékelt, így alakult ki a 6:3-as állás. Pillanatok alatt sikerült elhúzni 3:0-ra a harmadik szettben, ám ekkor a magyar teniszező megtorpant. A következő kilenc gémből csak egyet nyert Fucsovics. Dühös volt saját játékára és a körülményekre is, ami aztán a szett elvesztésébe került (4:6). 6
Nincs B terv a dél-koreai téli olimpiára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli olimpia biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti. "Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően. Semmilyen jele nincs, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett" - mondta Bach. Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük. Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátságjegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" zajlik majd. ÉszakKorea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.
Dennis Rodman fogdában töltötte az éjszakát Ügynöke szerint Rodman az elmúlt 17 évben nyíltan vállalta alkoholproblémáit
Dennis Rodman volt NBA-s kosarast szombat éjjel bevitték a rendőrök egy közúti igazoltatás után, miután a szonda alapján ittasan vezetett,írjaa CNN. Az 56 éves, mostanábanaz északkoreai útjaival a hírekbe kerülőRodman a fogdában töltötte az éjszakát, mielőtt vasárnap reggel elengedték. Rodman 2000-ben bűnösnek vallotta magát, hogy ittasan vezetett, amiért elvonóra küldték.
2014-ben is járt egy rehabilitációs intézményben. Ügynöke szerint Rodman az elmúlt 17 évben nyíltan vállalta alkoholproblémáit, a mostani esetben magánéleti ügyek játszhattak szerepet.
Miklós Edit olimpiai helye elveszett, amit az országnak szerzett, megmaradt "Jól vagyok, sokkal nehezebb feldolgozni a mostani sérülést, mint a tavalyit, de jól érzem magam, a műtét jól sikerült" - tudatta Facebookoldalán Miklós Edit, aki a szombati világkupa-versenyen a célba érkezés után esett el, de már előtte megsérült a lába. "A keresztszalagom elszakadt, melyet ki kellett pótolni egy szalaggal a combom hátsó feléből, a belső szalag is szakadt volt, de azt össze tudták varrni. A külső és belső meniscus is kimozdult, visszarakták a helyére. Az első 10 napban 15 kilóval terhelhetem a lábam, majd harmiccal, 3 hét múlva ráállha-
tok." Mielőtt szombat éjjel kettőkor megműtötték, nem volt nagy a fájdalom a térdében, abban reménykedett, hogy csak a belső szalag sérült meg. Aztán kiderült, hogy a keresztszalag is sérült. "Nagyon megtetszett a pálya vezetése Bad Kleinkirchheimben, de buckás- jeges volt, és többször is preparálni kellett a verseny alatt. Az volt a cél, hogy hozzászokjak a szuper-g verseny alatt, és egy kontrollált menetet akartam. Ahol elvitte a lábamat a hó, ott voltak gondok a pályával. Fontos, hogy nem rásérültem a korábbi sérülésre, az én szememben ez egy új sérülés."