135/2018 • 2018. JÚNIUS 16. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
A koreai párhuzamos valóságban Kim Dzsongun jött, látott és győzött Trump csak némán állt és hallgatta Kim Dzsongunt a Szingapúri találkozón
Legalábbis, ezt mutatják az észak-koreai állami hírügynökség fotósának képei.
Többtucatnyi szíriai civilt bombáztak le orosz gépek
Harc zajlik egy kelet-szíriai városért
Legkevesebb 38 civil halt meg egy csütörtök esti bombázásban Szíria északnyugati részén. Az Idlib kormányzóságban található Zardana városra mért légicsapás valószínűleg orosz erők számlájára írható – írjaa londoni székhelyű, de mégis kiterjedt szíriai informátori hálózattal rendelkező Emberi Jo‐ gok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). Az áldozatok négy nő és négy gyerek is van; ráadásul a halálos áldozatok száma valószínűleg növekedni fog, mivel a romokat nem takarították el, és a kórházakban 50 súlyos sebesültet ápolnak.
Az Iszlám Állam terrorszervezet részben visszafoglalta egyik korábbi fellegvárát, al-Bukamal városát Szíria keleti részében, írja az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva. A szíriai háborúról rendszeresen beszámoló OSDH közlése szerint az iraki határ közelében lévő város ellen szokatlanul heves támadást hajtottak végre a dzsihadisták legalább tíz öngyilkos merénylővel és négy, járműbe rejtett pokolgéppel. A jelenleg is zajló harcok eddig több mint negyven ember életét követelték.
A G7-csúcs elnöki fotósainak munkájával egy egészen aktuális példán keresztül ismerhette meg a világ, mit jelent a puha propaganda mindennapokban, azaz, hogyan tudja a saját képére formálni ugyanazt a szituációt egy-egy fotós, ha az a feladatuk, hogy a saját emberüket mutassák minél előnyösebben. Angela Merkel fotósának ez olyan jól sikerült a reggeli tárgyalás szünetében, hogy a látszólag egymásnak feszülő Merkel-Trump párosról készült csoportképe pillanatok alatt bejárta a világot. Napokkal később jött az év külpolitikai szenzációja, Donald Trump és Kim Dzsongun találkozója, ahol tisztán látszott, hogy ez a feladat semmiben másabb Észak-Koreában, Németországban, Amerikában vagy épp Magyarországon. Ha azt hinné, hogy két ember találkozóját nem lehet olyan könnyen egyoldalúra formálni, érdemes végignézni, hogy az ászak-koreai Állami Hírügynökség milyen fotókat adott ki a találkozóról. Donald Trump és Kim Dzsongun a találkozó alatt ötször álltak a fotósok elé. Az országzászlós erkélyen kezet fogtak, bevonultak egy beltéri fotózásra, aztán tolmácsaikkal és tanácsadóikkal közösen tárgyaltak, sétáltak egyet a hotel udvarán, majd aláírtak egy közös dokumentumot. A nemzetközi hírügynökségek mindegyik helyszínről több száz fotót adtak ki. Annyira nyomta a gombot minden fotós, hogy több közvetítésben is arra panaszkodtak a műsorvezetők, hogy a kameracsattogástól nem értik, mit
mond a két elnök az élő adásban. Mi az Indexen megpróbáltukmozzanatról mozzanatra összerakni képekben is a találkozót, mert egy ilyen eseményen minden az apró gesztusokról és a testbeszédről szól. A KCNA már nem volt ennyire sokszínű. Élő műsorról például szó sem volt az államilag cenzúrázott észak-koreai médiában. Nem is kérdés, ki a cselekvő fél ezeken a fotókon. Érdemes azt megfigyelni, ahogy finoman ugyan, de a hangsúly mindig Kim Dzsongunon van. Mindegyik képen ő a főszereplő, Trump csukott szájjal hallgatja csak, hogy mit mond neki partnere, az észak-koreai diktátor. Kim Dzsongun még az aláírás közben is nyitott szájjal látszik, mintha diktálna, magyarázna, Trump pedig leszegett, komor fejjel ír alá. Vannak olyan képek is, ahol Trump is ʼmegszólalʼ ugyan, de ezek a képek is úgy vannak komponálva, hogy Kim Dzsongun legyen előnyösebb pozícióban. Mintha kegyet gyakorolna az amerikai elnökkel: engedi hogy vele sétáljon, nyájas mosollyal kísérje. A találkozó eredményeit igazán nem lehet történelmi jelzőkkel vádolni. Az aláírt nyilatkozatban kevesebb a konkrét felelősségvállalás, mint abban az atommegállapodásban, amit 1994ben kötött a két ország. Ami engedmény volt, azt Trump tette Kim felé, cserébe pedig semmit nem kapott, de így is jól járt: mindkét vezető jó sajtóval mehetett haza Szingapúrból, tetszeleghettek egy sort a rivaldafényben a saját közönségük előtt.
Már 600 házat emésztett el Hawaiin a láva
Ausztria mecseteket zár be, imámokat utasít ki
Már 600 otthon semmisült meg a Hawaii nagy szigetén a május elején kitört Kilaeua vulkánból áramló lávától – közölte Hawaii megye polgármestere, Harry Kim csütörtökön. A károk bejelentését az előzte meg, hogy Hawaii kormányzója, David Ige több millió dolláros segélyről írt alá memorandumot a sziget számára. A Kilauea május elején aktivizálódott, tucatnál is több lávahasadék nyílt a vulkánon, és folyamatos volt a lávaömlés. A hónap közepén nagy erejű kitörés rázta meg a szigetet, ami azonban nem érte váratlanul Hawaiit, ugyanis szakértők már korábban figyelmeztettek rá.
Az osztrák kormány hét mecset bezárását, valamint akár 40 imám kiutasítását tervezi, írja aReuters Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteki bejelentése után. "A politikai iszlám párhuzamos társadalmainak és radikalizálódó tendenciáinak nincs helye ebben az országban" – jelentette ki Kurz pénteken Bécsben. Az osztrák kormány egy bécsi mecsetet működtető, és egy török nacionalistákból álló ifjúsági szervezethez köthető társaságot, valamint egy legalább hat mecsetet működtető arab muszlim csoportot is beszüntet.