NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Két napon belül hazatér a lemondott libanoni miniszterelnök Jól van és két napon belül hazatér Libanonba, jelentette be keddi Twitterbejegyzésében a tíz napja váratlanul lemondott libanoni miniszterelnök, Szaad Haríri. A kormányfő nyugalomra intette a népét, de hozzátette, hogy a családja továbbra is SzaúdArábiában marad, írja az MTI. Néhány libanoni tisztségviselő felvetette, hogy a szaúdi állampolgársággal is rendelkező Harírinek családjával együtt kellene visszatérnie, szerintük ugyanis a libanoni kormányfő nem szabad akaratából mondott le és maradt az elmúlt napokban Rijádban, hanem Szaúd-Arábia kényszerítette erre. Haríri és Rijád cáfolta ezeket a feltételezéseket. Besar er-Raj pátriárka, a libanoni maronita keresztény egyház feje a miniszterelnökkel és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel folytatott megbeszélése után szintén azt mondta: Haríri a lehető leghamarabb visszatér Libanonba.
Rabszolgapiac működik Líbiában, most lefilmezték Sokkoló videófelvételt jelentetett meg aCNNegy líbiai rabszolgavásárról. A filmen fekete bőrű, nigériai férfiakra licitálnak, míg végül az egyik 400 dollárnyi líbiai dinárért elkel. A férfiak menekültek, akik az Európába tartó útjukon kerültek a rabszolgákkal kereskedő embercsempészek fogságába. Az Index korábban az olasz Lampedusa szigetén beszélt afrikai menekültekkel, akik már két éve beszámoltakLíbia embertelen viszonyairól. AGuardianpedig áprilisban írta meg, hogy a Líbiáig eljutott menekülteket az embercsempészek rabszolgaként adják-veszik. Az ENSZ menekültügyi szervezete,az IOM jelentéseis tényként beszél a 21. században megdöbbentő rendszerről.
268/2017 • 2017. NOVEMBER 16.
Ma már Putyin a KözelKelet erős embere Ma már nem az USA diktál
A Trump-kormányzat még ma sem egészen világos közel-keleti politikáját, meg úgy általában a Jementől Irakig, Libanontól Bahreinig burjánzó regionális válság értelmét próbálták kiszálazni a térség avatott ismerői az Antall József Tudásközpont és az Israel Public Diplomacy Forum izraeli külpolitikai kezdeményezés közös szervezésében tartott konferencia kedd délelőtti szekcióján. Ahogy ma mindent, aminek bármi köze van az amerikai politikához, ezt a konferenciát is Donald Trumppal próbálták eladni (nem a szervezőket hibáztatom,a világ legnagyobb lapjai, a Washington Post és a New York Times is Trumpból élnek). De ahogy a nyitóelőadást tartó Eytan Gilboa professzor, az izraeli Bar-Ilan Egyetem tanszékvezetője rögtön az elején leszögezte:Nem egyszerű Trump politiká‐ járól beszélni, mert minden attól függ, mi‐ lyen lábbal kelt, és épp milyen cikkeket ol‐ vasott. De azért – a republikánus ma-
instreammel ritka egyetértésben – a Trump-kormányzatnak mégis megvan a közel-keleti fókuszpontja: Irán megfékezése.Ha csak a harcias retorikát figyeljük, akkor úgy tűnhet, hogy bármelyik pillanatban elindulhatnak az amerikai bombázók a perzsa állam ellen, de azért a helyzet kezelése sokkal kifinomultabb. A Trumpkormányzat ígéretei ellenére sem mondja például fel az iráni atommegállapodást, sőt, eddig már kétszer is megújította, és csak október közepén döntött úgy, hogyinkább lepasszolja a Kongresszusnak a döntést. Két téren mégis aktívabban akar fellépni Irán ellen: 1. El akarja érni a ballisztikus rakétakísérletek befagyasztását Nem
kell óriási hírszerző apparátus ahhoz, hogy az iráni rakétakísérletek célját ki lehessen találni. Ugyanis ahogy Gilboa professzor több nyilatkozattal is illusztrálta, Irán egy Izrael elleni csapásmérő erő kifejlesztésén dolgozik. Ráadásul amerikai szempontból nem csak szövetségesének biztonsága miatt kulcsfontosságú a rakétafejlesztés visszafogása, hanem azért is, mert az iráni rakétaprogram egyetlen partnere nem más, mint Észak-Korea. És az a rakéta, amit Phenjanban Hvanszongként mutatnak be, azzal Teheránban már Khorramsahr-ként parádéznak. A rakétakérdés több európai országot is aggaszt, Gilboa szerint ezt bizonyítja, hogy Emmanuel Macron is újratárgyalná az iráni atomalkut, hogy bekerülhessen a ballisztikus rakétakísérletek tiltása. 2. A közelkeleti expanzió megfékezése Irán részbenaz iszlám vallásháborús törésvonalaithasználta ki, amikor mindenhol felkarolta a síita felekezethez tartozó rezsimeket, mozgalmakat és milíciákat. A Hezbollah és a síita félholdA Hezbollah harminc év alatt regionális milíciából árnyékállammá, majd nemzetközi elitalakulattá vált. Ma már a szunnita-síita vallásháború minden frontján ott vannak.
Jemeni repteret bombázott az arab koalíció A húszi lázadók uralta jemeni főváros, Szanaa repülőterét bombázta kedden a szaúdi vezetésű arab koalíció, írja az MTI nevük elhallgatását kérő jemeni tisztségviselők nyilatkozatára hivatkozva. A bombázás során a reptér kifutópályája és irányítótornya is megrongálódott. A helyreállítási munkálatok azonnal megkezdődtek, a keddi légicsapások azonban éreztetni fogják hatásukat a repülőtér működésében, tették hozzá az illetékesek. A szanaai polgári légi közlekedési hatóság közleményében erősítette meg a hírt. Ebben azt írják, a légitámadás megsemmisítette a repülőtér irányítórendszerét, valamint hogy attól tartanak, a károk a humanitárius segélyeket szállító repülők bejutását is akadályozzák majd. Jemenben több mint három éve polgárháború dúl a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi felkelők között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén.
Ezrek tüntettek az abortusz ellen Brazíliában Több ezren tüntettek az abortusz teljes betiltása ellen Brazília legalább tizennégy nagyvárosában, írja az MTI. Az egyik legnagyobb megmozdulás Sao Paulóban volt, ott mintegy 3500 ember vonult az utcára tiltakozni az ellen, hogy a már így is bűncselekményként kezelt terhességmegszakítást teljesen, a kivételes eseteket is beleszámítva betiltsák. Brazíliában ugyanis csak három esetben engedélyezett az abortusz: ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, ha a magzatban anencefáliátdiagnosztizálták, vagy ha a terhességet nemi erőszak okozta.
Mai időjárás BUDAPEST
5 / 12 °C Várható csapadék: 0 mm
268/2017 • 2017. november 16.
Kevesebb demokrácia kevesebb EU-pénzt jelenthet Věra Jourová igazságügyi biztos Helsinkiben ismertette, hogyan reformálná meg az Európai Unió jogállamisági keretrendszerét 2025-re. „Igaz, hogy a jogállamiságnak nincs egyetlen meghatározása a tagállamok között. Azt jelenti, hogy egy kicsit más lesz Finnországban a franciaországihoz vagy csehországihoz képest” – mondta. Ettől függetlenül „az EU-ban közös megegyezés van”, hogy az állami hatalomnak a demokratikus és alapjogi értékeknek megfelelően, független és pártatlan bíróságok ellenőrzése mellett, átláthatóan és tisztességes eljárással kell működnie. Senki se kényszerít minket arra, hogy együtt legyünk, nincs közös nyelvünk vagy hadseregünk, hanem éppen ezek a jogállami elvek fognak össze minket. „Vannak, akik azt mondják, hogy a jogállamiság belügy és az EUnak nem kellene beleavatkoznia”, csakhogy például nemzeti bíróságok is uniós bíróságok, ezek is felelnek az EU jogának betartatásáért. Azaz ha valahol nem jó a nemzeti bírósági rendszer, akkor az EU-é sem, szögezte le a biztos.
Magányosak leszünk az eurózónán kívül Horvátország egyik kulcsfontosságú célja, hogy bevezesse az eurót, jelentette be Andrej Plenković horvát miniszterelnök hétfőn. Az EurActiv híroldal szerint közölte, „nem akarunk meghatározni pontos dátumokat”, de elég jól körbeírta, mikorra vezetnék be az eurót: két kormányzati cikluson, azaz 7-8 éven belül. A horvát miniszterelnök épp aznap beszélt az euró bevezetéséről, amikor magyar kollégáját is ugyanerről kérdezte a parlamentben az MSZP (arról, hogy a szocialista párttól mennyire hiteles a témával kampányolni,itt írtunk). Orbán Viktor szerintmost nincs ilyen nyomás a kormányon, maximum értelmiségi, elemzői és zsurnalisztikai találgatás. Ezzel szemben az Európai Bizottság jelenleg épp arra ösztönöz minden tagállamot, hogy csatlakozzon,most még támogatást is ad hozzá. Azt a magyar miniszterelnök elismerte, hogy minden nem eurót használó uniós tagállam sebezhetőbb pénzügyi válságok idején, de amíg az eurózónán kívül vagyunk, addig is kulcskérdés a forint stabilitása kapcsán az államadósság szintjének csökkentése. Illetve a csatlakozásnál nagyon fontos lesz arra figyelni, hogy a nyugdíjak reálértéke ne csökkenjen.
2
Putyin és Trump második találkozója nem volt zökkenőmentes Látszólag szívélyes hangvételben tárgyaltak
Az amerikaiak rugalmatlanságát okolta vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azért, hogy nem jött létre teljes értékű különtalálkozó Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök között a vietnami Danangban, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének csúcsértekezletén, írja az MTI. Peszkov szerint az amerikai fél azt szerette volna elérni, hogy a két elnök egy csak számára megfelelő időpontban és helyen üljön le tárgyalni egymással. A szóvivő nem árulta el, hogy mi lett volna a találkozó helyszíne, csak annyit mondott, hogy a helyiséget az amerikaiak bérelték. Emlékeztetett arra, hogy a két vezető első és eddigi egyetlen személyes hivatalos tárgyalását a G20-csoport hamburgi csúcsán ejtették meg. Akkor a találkozó
Az Európai Parlament elnöke Svédországban fog beszélni Orbánnal a Soros-terv miatt Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető javaslatára magához fogja rendelni Magyarország állandó képviseletének vezetőjét az Európai Parlament elnöke. Antonio Tajani arra fogja kérni a magyar kormányt, hogy állítsa le a „Soros-terv” elleni nemzeti konzultációt. Ujhelyi István, az Európai Parlament szocialista képviselője azt is tudni véli, hogy Antonio Tajani telefonon beszél majd Orbán Viktorral. Az ügy az Európai Parlament szerda délutáni elnöki értekezletén került szóba, ahol a képviselőcsoportok vezetői és a Parlament elnöke tárgyalt
amerikai területen történt meg, ezért azt most, a diplomáciai sorrendiség szerint orosz területen kellett volna megtartani. "Az amerikaiak semmilyen rugalmasságot nem tanúsítottak, és sajnos semmilyen alternatív javaslattal nem álltak elő. Ezért a találkozó nem jöhetett létre." - mondta. A két elnök az APEC-csúcson legkevesebb három alkalommal röviden szót váltott egymással, a tévéfelvételek tanúsága szerint szívélyes hangulatban. stratégiai ügyekről. Guy Verhofstadt Orbán Viktor egyik leghangosabb kritikusa az Európai Parlamentben, Antonio Tajani EP-elnök viszont ugyanannak az Európai Néppártnak a tagja, mint a Fidesz-KDNP. A politikust idén januárban választották az EP élére, akkor a magyar kormánypártok delegációja gratulált neki, mert így a testületnek „magyarbarát elnöke lesz”.
Trump volt kampányfőnökét megvádolták Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnöke,Paul Manafortés az utóbbi volt üzlettársa, Rick Gates ellen emelnek vádat annak a vizsgálatnak a nyomán, amelyet Robert Mueller különleges ügyész folytat Oroszország-
13 millió szíriainak van szüksége segélyre Tizenhárom millió szíriainak van szüksége segélyre annak ellenére is, hogy sikerült haladást elérni az Iszlám Állam elleni küzdelemben, jelentette ki Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője. A tisztviselő a Biztonsági Tanácsnak számolt be tapasztalatairól videokapcsolattal Jordániából. Lowcock szerint a szíriai válság hatása továbbra is mélyreható, írja az MTI. Az Iszlám Állam egykori székhelyéről, Rakkából mintegy 436 ezer ember menekült el hatvan különböző helyre. A kelet-szíriai Deir ez-Zórt pedig augusztus óta 350 ezren hagyták el, ebből 250 ezren októberben. Mintegy 3 millió ember él a humanitárius segélyek szempontjából nehezen megközelíthető helyen. A nehézségek ellenére az ENSZ és partnerei folytatják Szíriában a világ legnagyobb méretű humanitárius segélyműveletét, mondta Lowcock. Hat év alatt a szíriai polgárháborúban legalább 330 ezren haltak meg és milliók váltak menekültté. November 28-án kezdődik a szíriai rendezésről az ENSZ égisze alatt tartott tárgyalások újabb fordulója. Ezzel párhuzamosan a kazah fővárosban, Asztanában folytatódnak az Oroszország, Irán és Törökország védnöksége alatt rendezett Szíria-közi tárgyalások, amelyek célja szintén a konfliktus rendezése.
nak a tavalyi amerikai választási folyamatba történt beavatkozásáról, írja az MTI. Manafort ellen várhatóan adócsalás miatt emelnek vádat, de a USA Today szerint 12 vádponttal nézhet szembe a volt kampányfőnök, köztük van az összeesküvés és a pénzmosás is, továbbá hamis adatközlés és a nyilvántartási szabályok megsértése. A New York Times-nak nyilatkozó különleges tanácsadó szerint Manforték 18 millió dollárt moshattak tisztára. A 68 éves Manafort helyi idő szerint a reggel ügyvédje kíséretében megjelent a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) washingtoni székházában. Ők az elsők, akiket elővettek ebben a különleges vizsgálatban, és hangsúlyozzák, az ügyek még azelőtt keletkeztek a magánszektorban végzett munkájuk során, hogy 2016-ban beszálltak volna a választási kampányba. Az igazságügyi minisztérium és Robert Mueller irodája egyelőre nem adott ki közleményt, és kommentálni sem kívánta a történéseket.
268/2017 • 2017. november 16.
Theresa May keményen nekiesett Oroszországnak A brit miniszterelnök szerint Oroszország tevékenysége a nemzetközi rendet fenyegeti. Theresa May, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet hétfő este, minden eddiginél élesebb hangnemben bírálta Moszkva politikáját.. May szerint az az átfogó új gazdasági partneri viszonyrendszer, amelyet London szeretne kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, alátámasztja majd a közös európai elkötelezettséget a nyitott gazdaságok és szabad társadalmak mellett, azokkal szemben, akik mindezek aláásására törekszenek. A brit kormányfő szerint ezek között az első helyen természetesen Oroszország áll. Theresa May kijelentette: a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másik-
Eljárás indult egy terroristagyanús csoport ellen Franciaországban A hét elején terrorgyanú miatt Franciaországban és Svájcbanőrizetbe vetttíz ember közül szombaton nyolc ellen indult eljárás, heten előzetes letartóztatásba, a nyolcadik rendőri felügyelet alá került. A csoport a gyanú szerint merényletet tervezett Franciaországban, de még nem volt pontosan meghatározott célpontja – írja az MTI. A nyolc férfit terrorista bűnszövetkezettel vádolta meg a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege. A 18 és 65 év közötti gyanúsítottak a dzsihadisták által gyakran használt Telegram titkosított üzenetküldőn "nyugtalanságra okot adó" üzeneteket váltottak egymással. Kilenc embert Franciaországban vettek őrizetbe, többségüket megfigyelték a titkosszolgálatok, egy 23 éves kolumbiai nőt pedig Svájcban állítottak elő kedden. A nő került rendőri felügyelet alá három hónapra. A tíz gyanúsított között van egy 27 éves svájci állampolgár, aki "önjelölt imámként" megfertőzte a többieket, köztük egy 65 éves volt katonát és egy radikalizálódás miatt megfigyelt testvérpárt.
tól. Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva - mondta a brit miniszterelnök. May szerint Moszkva arra törekszik, hogy fegyverként alkalmazza az információt, állami médiaszervezeteit valótlan történetek és Photoshoppal képszerkesztő programmal - eltorzított képek elhelyezésére használja, így próbálva ellentéteket szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is.
Tömegsírt hagyott maga után az Iszlám Állam Havídzsánál
Legkevesebb négyszáz ember, feltételezhetően az Iszlám Állam áldozatainak maradványait tartalmazó tömegsírokat találtak Irak északi részén, egy korábbi katonai bázison - jelentette az iraki sajtóra hivatkozva az MTI. Rakan Szaíd, Kirkuk kormányzóság vezetője arra kérte az iraki kormányt, hogy ellenőrizzék a Havídzsa közelében fekvő al-Bakara támaszponton talált tömegsírt, és azonosítsák az áldozatokat. Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák szeptemberben indítottak támadást, hogy fel-
szabadítsák Havídzsát az Iszlám Állam ellenőrzése alól. Az iraki kormányfő október elején jelentette be, hogy avárost visszafoglalták. Nem sokkal később egy ötven katona és rendőr holttestét rejtő tömegsírra bukkantak a városban. Az iraki emberi jogi főbiztosság a nemzetközi közösségtől kért segítséget a tömegsírok feltárásához, a maradványok szakszerű kihantolásához és azonosításához. Az, hogy a most megtalált tömegsírban kiknek a maradványai vannak, csak az azonosítás után derülhet ki.
Lemondott az Izraellel titokban tárgyaló brit fejlesztési miniszter Benyújtotta lemondását Theresa May miniszterelnöknek Priti Patel brit fejlesztési miniszter, írja az MTI. Patelrőlnemrég derült ki, hogy szabadsága alatt titokban több befolyásos izraeli politikussal, köztük Benjamin Netanyahu miniszterelnökkel is tárgyalt arról, hogy brit segélypénzből finanszírozzák az izraeli hadsereget. A politikusnak nemigen volt más választása, miután kiderült, hogy megtévesztően nyilatkozott a sajtónak arról, hogy Boris Johnson és a brit külügyminisztérium is tudott a tárgyalásokról.
3
268/2017 • 2017. november 16.
Black Friday az Extreme Digitalnál: közel 100 ezer termék lesz elérhető akár 50 százalékos kedvezménnyel A magyar online vásárlók egyre tudatosabbak, a karácsonyi készülődéskor eleve számításba veszik az olyan akciókat, mint amilyen a Black Friday. Az Extreme Digital által meghonosított fekete pénteken az interneten vásárlók száma idén is sokszorosára nőhet, számukra pedig az akciós árak mellett egyre fontosabb az adott kereskedő szolgáltatásainak minősége. Az Extreme Digital idén november 17-én rendezi meg a Black Friday-t, az itt megrendelt akciós termékeket pedig 2 héten belül szállítja házhoz, bolti átvétellel azonban 1-5 napra csökkenthető a várakozás ideje. 2017-ben november 17-én rendezi meg a Black Friday-t az Extreme Digital. Az idei fekete pénteki akción több mint 1000 féle termék lesz elérhető akár 50%-os kedvezménnyel: a legnagyobb slágerterméknek számító televíziók, okostelefonok, notebookok mellett mosó- és szárítógépek, hűtőszekrények, barkács- és kerti berendezések, bútorok és otthoni kiegészítők is több ezer darabos nagyságrendben érhetők majd el akciós áron. Akár egy teljes otthont is be lehet rendezni a fekete pénteki kínálatból, amelynek ajánlatai között néhány nem hétköznapi termék is megtalálható. A Black Friday-en megrendelt akciós termékeket az Extreme Digital 2 héten belül szállítja házhoz, ám ha valaki a bolti átvételt választja (ami országszerte 17 üzletben érhető el), már 1-5 nap alatt hozzájuthat rendeléséhez.
ROBOTOK GYÁRTJÁK A FALFESTÉKET BÓCSÁN Mintegy 926 millió forintos beruházás keretében bővítette gyártókapacitását a bócsai Poli-Farbe festékés vakolatgyár. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter avatta fel az új üzemegységetAz ipar 4.0 korszerű technológiáját felhasználva történt a teljes automatizálás, ám a vállalaton belüli átcsoportosításnak köszönhetően munkahelyek nem szűntek meg. Az építőipari fejlesztésnek köszönhetően növekedni fog a magyar festékek versenyképessége világszerte. Az üzemcsarnok, amelyben a robottechnológia és a gyártósor helyett kapott, szintén EU-s támogatásból valósult meg 2013 végén, több mint 208 millió forintból. A komplex beruházás összértéke így meghaladja az 1,13 milliárd forintot. A Poli-Farbe az új kapacitásokra építve növelni tudja export tevékenységét is. 4
Csavarogj Berlinben! Európa egyik legcoolabb városát kicsivel több mint 1 óra alatt elérheted. Ha kényelmesen és gyorsan fedeznéd fel a várost, bérelj bicajt, és nevezz be egy, a helyiek által vezetett csoportos vagy egyéni túrára! A művészetben tobzódik a város: a Múzeum-szigeten több jelentős múzeum kapott helyet, de a hely látványnak sem utolsó. A régi és az új kettőssége a kulturális programokban is megmutatkozik. Január 14-ig például a Markisches Museumban pillanthatsz be a 20. századi Németország egyik legmeghatározóbb évének, 1937-nek a vészterhes történéseibe, míg a FELIX/Adlon Berlinben az egyik legismertebb kortárs alkotó, az anonimitását eddig megőrző Banksy korszakalkotó művei-
Előrendelhető az iPhone X a Telenornál A Telenor kínálatában is elérhető lesz a jövő okostelefonjának tartott iPhone X, az Apple forradalmi dizájnnal bíró, teljes előlapot lefedő érintőképernyős okostelefonja. Az előrendelés 2017. október 27-én, pénteken indul a www.telenor.hu/iphone-x oldalon, ahol az érdeklődők már leadhatják regisztrációjukat. A készülék 64 és 256 GB-os verziója november 3-ától lesz megvásárolható a szolgáltatónál. Az iPhone X 5,8 hüvelykes képátlójú Super Retina kijelzőjét rozsdamentes acél váz és hátlapi üvegborítás veszi körbe. A gépi tanulást támogató A11 Bionic chip lehetővé teszi a kiterjesztett valóságot használó alkalmazások és valósághű 3D-s játékok használatát, a vezeték nélküli töltést és a Face ID használatát, amely innovatív és biztonságos új módot kínál a képernyő feloldására, a felhasználó azonosítására és a mobilfizetésre. Előregisztráció, további információ a készülékről és az árakról: www.telenor.hu/iphone-x Részletes információk az iPhone-ról: www.apple.hu
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Kihirdették Magyarország legjobb környezetvédelmi megoldásait
Október 14-én nyolcadik alkalommal adták át az OzoneTv Zöld-díjakat, ami a környezettudatosság elengedhetetlen szerepére hívja fel a figyelmet. A természetvédelemmel foglalkozó műsorairól ismert csatorna öt kategóriában választotta ki a rekordmértékű pályázók közül a legkreatívabb ötleteket és innovációkat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. A programot a Zöldgömb Fesztivál 2017 rendezvény keretén beül az Akvárium Klubban rendezték meg, ahol a zsűri elnöke, Dr. Béres András, a Herman Ottó Intézet szakmai ügyvezető helyettese nyitóbeszédében kifejtette: tapasztalatai szerint kifejezetten fontos, hogy a pályázók egy ilyen eseményen megmutathassák magukat és követendő példát állítsanak az emberek számára. "Az egyszemélyes civil kezdeményezések is igazolják, hogy már egyetlen ember is sokat tehet az élhetőbb környezet megteremtéséért” - mondta Dr. Béres András.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
ben merülhetsz el november 30-ig. És persze hogy is feledkezhetnénk meg a messzi földön híres berlini éjszakai életről, ahol a menőbbnél menőbb klubok váltják egymást? Bátran nézd meg például a város egyik klasszikus kulthelyszínét, a Supamollyt, ahol időről időre koncertek, kiállítások és bulik várnak, ha pedig szereted a jazzt és a bluest, a Yorkschlösschen a te helyed! Garantáltan emlékezetes buliban lesz részed, ha befizetsz a világ legkisebb diszkójába, azaz a Telediskóba, amely tulajdonképpen egy átalakított telefonfülke diszkógömbbel, füstgéppel és stroboszkóppal a bulinegyed közepén.
Fejér megye gyöngyszeme mindenki előtt nyitva áll
Az Accent Hotels támogatásával a Károlyi Kastély immáron másodjára adott otthont a Károlyi Gasztro Akadémiának, amely amellett, hogy a francia és a magyar gasztronómia izgalmas párosítására törekszik, céljául tűzte ki egy mindenki számára nyitott világszínvonalú oktatási központ létrehozását is. Fehérvárcsurgón, festői környezetben a gasztro szerelmesei interaktív főzőműsorok keretein belül ismerkedhettek meg az innovatív technológiák használatával, illetve a francia és a hagyományos magyar konyha rejtelmeivel. A két napos program célja, hogy minden korosztály részére betekintést nyújtson a konyhaművészet rejtelmeibe, mind a szakmabeliek, mint pedig a gasztronómia iránt fogékonyak számára. Az Akadémia háziasszonya, a főzőműsorairól jól ismert Marton Adrienn, a kastély különleges történelmének ismertetését követően nyitotta meg a két napos rendezvényt. „Bár minden hasonló esemény így indulna: friss pékáru illatban, hangulatos zene mellett” – jegyezte meg. A kastélyszállót körülölelő 50 hektáros védett parkerdőnek köszönhetően, a Károlyi Gasztro Akadémia egyszerre nyújt szakmai fejlődési lehetőségeket és minőségi kikapcsolódást. Az Accent Hotels által üzemeltetett Károlyi – Kastély Hotel & Restaurant egész évben várja az idelátogatókat.
268/2017 • 2017. november 16.
Ernyey Béla : Zoknihossz Megjelent! Keresse a könyvesboltokban!
Várnak a 2017-es év első izgalmai! Találkozzunk szerdán a Juniborászok újboraival a Gozsduban! Vége a szüretnek, de most kezdődik az igazi kaland: vajon milyen lesz a 2017-es évjárat? A borok már a pincékben, a frissek november közepére már palackokban, szóval borászaink nekiindulnak, hogy megmutassák egy sétáló kóstoló keretében, mit hozott az év. Járjátok körbe az országot egy kóstolón: Junibor Újbor Nagykóstoló érdekességekkel, hordómintákkal, friss tételekkel, 13 borásszal. És sok beszélgetéssel. Kóstoljatok velük! Időpont: november 15. 18:00-21:00 Helyszín: DiVino Gozsdu Belépő: 3000 Ft (+500 Ft pohárletét, mely visszaváltható) mely minden tétel meglóstolására feljogosít.
"A Zoknihossz olyan, mint én. Nem hibátlan, hanem útkereső." "Ezt a könyvet a gondolkodó, kíváncsi urak kézikönyvének szántam – azzal a nem titkolt vággyal, hogy sok hölgy is olvasni fogja, hiszen jó pár fejezet nekik és róluk is szól. Összességében tehát azoknak való, akik a világgal és a magánéletükkel kapcsolatban is tele vannak bizonytalansággal és megválaszolatlan kérdésekkel. Ezért azzal, aki a kezébe veszi ezt az írást, már a kezdetekkor szeretnék egy megállapodást kötni: tegye félre az előítéleteit, ha vannak és fogadja el a segítő kezet. Cserébe ígérem, hogy nem jár rosszul a stílusról, divatról, emberi kapcsolatok-
Joacim Lund: Szőröstül-bőröstül
ról, pénzről, nőkről, ármányról és szerelemről – más szóval az életről szóló közös utazásunk során. A többi – az öltözködés apró trükkjei, hűség-féltékenység, a párkapcsolatok legfontosabb szabályai – és rengeteg egyéb, tabu nélkül kezelt téma pár fejezettel később úgyis megtalálható lesz itt. Feltéve, hogy az olvasó nem csak szaftos sztorik vagy bulváros leleplezések miatt vette kezébe ezt a könyvet, hanem mert valódi igénye van arra, hogy maga is stílusosan éljen. Elfogadó, szerethető és – ahogy nagyapám mondaná – a pokolban is úr legyen."
rait is az illemtan jelöli ki. De Wilde, miközben könnyed és virtuóz humorral ezt megmutatja, láttatja azt is, hogy a mindent jelentő látszat mögött igazi emberek vannak… A két női főszerepet Schell Judit és Tóth Eszter alakítja. Ha csak ez a két főszerep lett volna, amelyek így megtalálják a Thália két fontos színésznőjét, érdemes lett volna műsorra tűzni a darabot. De ráadásul varázslatosan humoros és szívmelengető az egész mű. Szereplők: Tóth Eszter, Bán Bálint, Schell Judit, Mózes András, Szabó Erika, Tamási Zoltán, Vida Péter, Fodor Annamária, Domokos László és Csányi Sándor. Az előadás rendezője Csányi Sándor. A bohózatot 2017. december 2-től láthatják a Thália Színház Nagyszínpadán. A Thália színház új bemutatójára már kaphatóak a jegyek! Jó szórakozást!
8 / 18
Szo
V
8 / 19
7 / 13
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
5/12 6/17 5/16 9/18
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
13/21 12/16 11/18 8/14 12/19 12/23
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
6/18 5/18 5/13
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-4/2 10/21 8/16 8/17 4/23 6/18
Kultúra
Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? NOVEMBER 14 18:15 - 21 , PÁRBESZÉD HÁZA JEGYEK: TIXA.HU ELŐADÁS ÉS KÖNYVBEMUTATÓ
Csak Önöknek, csak ma este! A Thália Színház Premierajándék című legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak Önöknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek! A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin Ön nevet, és amin ők nevetnek – és ami a jelen lévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja. Igen, jól értik. Csányi Sándor a rendező szerepében a színpadon, és Csányi Sándor a produkció rendezőjeként. Az alapmű, a Lady Windermere legyezője Oscar Wilde első nagy színpadi sikere (1892). Társasági vígjáték a londoni felső tízezer világából, ahol a szellem egyenlő a szellemességgel, és az érzelmek hatá-
Időjárás
P
Azoknak, akik jót akarnak enni és közben a világot is szeretnék megmenteni. Joacim Lund riportkönyvében arra keresi a választ, hogyan tudnánk kitörni az élelmiszer-üzletláncok olcsó, ezért rossz minőségű és szűk választékú áruinak fogságából. Hogyan változtassunk az utóbbi évtizedekben teljesen megváltozott étkezési szokásainkon, hogy visszatérhessünk a tudatos táplálkozáshoz, egészséges főzéshez. Vajon akkor is megennénk az előre feldolgozott készételeket, ha tudnánk, miből és hogyan készülnek? A legnagyobb gond, hogy a döntésre esélyünk sincs, ami a kereskedelmi hálózatok felelősségét veti fel.
"Hétköznapi házaspár vagyunk, ám volt egy nem hétköznapi ötletünk, amelyet meg is valósítottunk. Esküvőnk után világkörüli útra indultunk, és négy évig ez az utazás volt az életünk: 1550 nap alatt 46 országban jártunk. Álltunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóin a tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az egyenlítő mentén. Felejthetetlen élményeket éltünk át, nagyon kevés pénzből. Megtanultunk olcsón és okosan enni, közlekedni és szállást találni. Naponta átlagosan 3533 forintot költöttünk fejenként, amiben minden benne volt. A legtöbb úton szerzett tapasztalatot azonban nagyszerű lett volna tudni már induláskor is. Mások dolgát ezért szeretnénk megkönnyíteni ezzel a könyvvel, melyben – izgalmas személyes történeteink mellett – rengeteg hasznos információt gyűjtöttünk össze. Mindemellett azt is elmeséljük, hogy ma mit csinálnánk másképp, hiszen az indulás óta sok nagyszerű új lehetőség nyílt a még könnyebb és olcsóbb utazáshoz."
5
268/2017 • 2017. november 16.
Megszületett C. Ronaldo negyedik gyereke
A portugál Cristiano Ronaldo a kórházból posztolt képet, amin mellette barátnője látható, és az, hogy a 23 éves Georgina Rodriguez kislányt szült neki. 2010-ben született fia is a fotón van - nem tudni, ki az édesanyja -, de az aranylabdás szupersztárnak Alana Martina nem a második, hanem a negyedik gyereke, mert egy béranya ikreket szült neki még június végén az Egyesült Államokban. Ronaldónak talán ezért is volt kiemelten fontos, hogy Portugália egyenes ágon és ne pótselejtezővel jusson ki a jövő évi világbajnokságra, mert tudta, modellbarátnője ezekben a napokban lesz anyuka.
Az olasz kapitány nem mondott le, sőt
Olaszország 60 év után nem jutott ki a világbajnokságra, csak 0-0-t játszott Svédországgal a pótselejtező visszavágóján, az első meccset 1-0-ra elbukta. A józan ész szerint Gian Piero Ventura szövetségi kapitánynak már akkorra le kellett volna mondania, mire az öltözőbe ér, nem tette meg, sőt. Bocsanatot kerek az olaszoktól. Nem mondtam le, még nem is beszéltem az elnökkel. Leülünk, és megvitatjuk a dolgokat. A mai meccs azt bizonyítja, hogy az edző és a csapat között megvolt a taktikai összhang, ne mondják az ellenkezőjét. Az elszántsággal nem volt baj, az eredménnyel igen. De tudom, most csak az eredmény számít, és ha az nem jön, az az edző felelőssége. - idézte a Gazzetta a 69 éves Venturát, aki még kedden sem találkozik Carlo Tavecchio olasz futballelnökkel. 6
Nincs B terv a dél-koreai téli olimpiára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli olimpia biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti. "Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően. Semmilyen jele nincs, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett" - mondta Bach. Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük. Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátságjegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" zajlik majd. Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.
Nadal feladta a vb-t Az évet Nadal már biztosan világelsőként zárja
Térdsérülés miatt visszalépett a további küzdelmektől a világelső Rafael Nadal a férfi teniszezők londoni világbajnokságán. A spanyol sztár a belga David Goffintől szenvedett vereség - 7:6, 6:7, 6:4 - után elmondta, pályafutása alatt annyiszor kellett már kihagynia ezt a tornát, hogy most nem akart távol maradni, de a mérkőzésen már érezte, nem áll készen a játékra. A 16-szoros Grand Slam-tornagyőztes
Nadal trófeagyűjteményéből így továbbra is hiányozni fog a vb-cím. A 31 éves mallorcai teniszező helyét honfitársa, Pablo Carreno Busta veszi át a Pete Sampras-csoportban. Az évet Nadal már biztosan világelsőként zárja, trófeát is kapott ezért Londonban.
Magyar versenyen indulhatnak a Tour de France bringásai Szintet lép a magyar kerékpáros körverseny, a Tour de Hongrie. 2018-ban már azok a csapatok is szerepelhetnek, amelyeket a Tour de France-on, a Giro dʼItalián vagy a tavaszi klasszikusokon láthatunk. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) négy kategóriába sorolja profi országúti versenyeit az azokon kiosztott pénzdíjak, a mezőnyerősség és versenyzők ellátási színvonala alapján. A Tour de Hongrie eddig a legalacsonyabb kategóriában, az úgynevezett 2.2-esben szerepelt. Jövőre eggyel feljebb lép, 2.1-es besorolású lesz,írja a Velo.hu. Ez az ugrás színvonalasabb mezőnyt, ma-
gasabb pénzdíjakat és valószínűleg nagyobb érdeklődést is jelent. A 2.1-es versenyek mezőnyének felét a World Tour-csapatok alkothatják. Ők állnak a kerékpársport csúcsán, a világ legnépszerűbb és legnehezebb versenyein indulnak, mint a Tour de France, a Paris–Roubaix, a Flandriai körverseny vagy a Milano–San Remo. Egy 2.1-es versenyen nem kötelező részt venniük a World Tourcsapatoknak, de akár az augusztus közepére tervezett Tour de Hongrie-t is beilleszhetik a versenyprogramjukba. Innentől már a szervezőkön múlik, hogy melyik csapatot sikerül idecsábítani.