NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Háromszáz papot érintő zaklatási botrány robbant ki Amerikában Az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt hetven évben több mint háromszáz katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret. Ez áll Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész helyi idő szerint kedden nyilvánosságra hozott jelentésében. A 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálat feltárta, hogy a legutóbbi visszaéléseket 2010-ban követték el, a legrégebbiek pedig nem kevesebb mint hetven évvel ezelőtt történtek. A dokumentum jó néhány papot meg is nevez, néhány nevet azonban kitakartak, mert az érintettek az alkotmányban garantált jogukra hivatkozva nem járultak hozzá a nyilvánosságra hozatalhoz. A főállamügyész közölte: azon dolgoznak, hogy valamennyi felelőst nevén lehessen nevezni.
187/2018 • 2018. AUGUSZTUS 16.
Folyamatosan nő az áldozatok száma
Az autója alatt szakadt le a viadukt, karcolás nélkül úszta meg a tragédiát a volt kapus
Már 42 halottat emeltek ki a romok alól
A Cagliari nevű olasz labdarúgócsapat volt játékosa, Davide Capello a genovai viadukton volt, amikor az építmény egyelőre nem tisztázott okok miatt leszakadt: Az úttal együtt 30 métert zuhant az autóm, aztán fennakadt valahogy. Csoda, hogy élek A Genován áthaladó autópálya hídja omlott be. Több szemtanú egy hatalmas villámcsapásra emlékszik. Autók és kamionok zuhantak a mélybe. Négy embert élve hoztak ki a romok alól. – nyilatkozta a 33 éves egykori kapus, aki éppen a hídnak azon a részén autózott keresztül a katasztrófa idején, amileszakadt. Genovába tartottam, rajta voltam a hídon – nyilatkozta a pályafutása során három másodosztályú meccsen védő Capello a SkyTG24nek. Először a zajt hallottam, aztán minden összedőlt. Az autóm harminc méter esett, aztán beszorult a pillérek és a romok közé. Hihetetlen, hogy egy karcolás sincsen rajtam. Csak annyi, hogy a kezembe adtak egy injekciót – számolt be megmenekülése további részleteiről a kapus, aki 2013-as visszavonulását követően Savonában dolgozott tűzoltóként.
A markolós vendégmunkás nevetve rombolta le a házakat, mert nem fizették ki Angliában
Kedd éjjel is több száz katasztrófamentő kutatott esetleges túlélők után a genovai hídomlás helyszínén, és csütörtökön napközben is folytatják a munkát - írja az MTI.
Nem fizették ki, ezért markolójával ámokfutást rendezett Angliában egy román vendégmunkás. Amikor megtudta, hogy nem adják ki a bérét, Daniel Neagu bepattant az exkavátorba, és a beszámolók szerint nevetve rombolta le a maga által épített házakat. KapcsolódóNegyvenezer forint miatt költöztem Londonba, tízszer ennyiért se mennék haza Több ezren nézték végig az életét, pedig csak egy melós proli. Harminc évig volt markolókezelő, aztán elege lett, és a családjával kiköltözött Londonba egy padlásszobába. De a Diggerdrájver című előadás hőse a felszínen boldognak tűnik. Azt a nagy sikerrel futószíndarabból is tudhatjuk, hogy nem fenékig tejfel kint sem a diggerdrájver élete, de amíg a magyar Horváth János a nehézségek ellenére sikeresen beilleszkedett és a munkáját mindenki megbecsüli, román kollégája integrációja kevésbé példaértékűen sikerült.
A rendőrökkel és mentőkkel együtt mintegy ezren dolgoznak akedden leomlottPolcevera-viadukt romjain és a híddal együtt a mélybe zuhanó mintegy 30 autó roncsai között. Olasz belügyminisztériumi források éjszaka közölték, hogy a halálos áldozatok biztos száma 31, ötöt közülük még nem tudtak azonosítani. A rendőrség ezt a számot szerda reggelre 35-re módosította, majd kis bizonytalankodást követően Matteo Salvini belügyminiszter bejelentette, hogy a halottak száma 38-ra emelkedett. Délben azonban Francesco Cozzi genovai főügyész már 42 halálos áldozatról beszélt, és figyelmeztetett arra, hogy ez még mindig nem a végleges szám. A kormányzat által megerősített olasz lapértesülések szerint az azonosított áldozatok között van három - 8, 12 és 13 éves - gyerek is. Továbbra is mintegy tíz eltűntet tartanak nyilván a hatóságok, a kórházban ápolt 15 sérült közül pedig kilencnek súlyos az állapota. A
Morandi híd állapotával (azaz a katasztrófa okával) kapcsolatban ellentmondásos információk kerültek a híradásokba. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már megépítésétől kezdve szerkezeti problémák voltak a híddal, rendszeresen ki kellett javítani rajta a repedéseket és az elmálló betont.A híd fenntartója, az Autostrade (ASPI) cég szerint viszont a tragédia teljesen váratlanul következett be, semmi jel sem utalt arra, hogy a híd veszélyes, ráadásul folyamatosan ellenőrizték az állapotát, nem csak úgy, ahogy a törvény előírja.Egyes szemtanúk szerint villám csapott bele a hídba, de ezt a hatóságok nem erősítették meg. Az olasz politikusok a tragédia felelőseinek megbüntetését követelik. Edoardo Rixi, az infrastruktúráért felelő miniszterhelyettes az ANSA olasz hírügynökség nyilatkozva azt mondta: az egész hidat el kell majd bontani, ami súlyos közlekedési problémát fog okozni.
Már több mint kétmillióan menekültek el Venezuelából 2,3 millió venezuelai menekült el hazájából a belpolitikai és gazdasági válság következtében – közölte kedden az ENSZ. A világszervezet külön felhívta a figyelmet arra, hogy az ország lakossága élelmiszer- és gyógyszerhiánytól szenved. A legtöbben Kolumbiába, Ecuadorba, Peruba és Brazíliába menekültek.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm
187/2018 • 2018. augusztus 16.
Uniós eljárás indul a magyar kormány ellen a Stop Soros miatt
Kötelezettségszegési eljárást indít csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a menekülteket segítő szervezetek ellen kitalált „Stop Soros” törvény és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt –írja a szerdai Népszava. Az Európai Unió legfelsőbb ellenőrző és végrehajtó testületének értékelése szerint ugyanis a jogszabálycsomag több EU-előírásba ütközik, ezért első lépésként felszólító levélben kér választ az aggodalmaira a magyar kormánytól. Az Európai Bizottságmár az elfogadását követő napokbanmonitorozni kezdte a jogszabályt; Christian Wigand bizottsági szóvivő leszögezte: Nem fordíthatunk hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült. Brüsszel a Velencei Bizottság értékelésére várt, az alkotmányjogi tanácsadó testület június vége felé kemény szavakkalel is ítélte a törvényt,mely „a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét" korlátozza, Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!Uniós eljárás indul a magyar kormány ellen a Stop Soros miatt Brüsszel megvárta a szakvéleményt, ami elítélte a civilek elleni büntetőjogi intézkedéseket. Frans Timmermans bizottsági alelnök a múlt hónapban egy európai parlamenti meghallgatáson jelentette be, hogy a jogszabállyal „lehetnek problémák”, előrevetítve egy esetleges kötelezettségszegési eljárást.
A fél hondurasi politikai elit a kokaincsempészetből él Amerikai ügyészek kedden már a második hondurasi parlamenti képviselőt vádolták meg azzal, hogy részt vett az Egyesült Államokba irányuló kokaincsempészet Midence Oqueli Martinez Turcios a Reutersnek azt mondta, ez a vád "hidegzuhanyként" érte őt, és természetesen ennek ugyanúgy nincs alapja, mint annak a gyanúnak, miszerint a képviselő a kilencvenes évek elején alapított, évi több százmillió dolláros forgalommal büszkélkedő Cachiros drogkartell tagja volna. Turcios azt az érvet hozta fel védelmére, hogy Ha valaki
drogfutárként működik, akkor sok pénze van, nekem viszont csak adósságaim van‐ nak. Az amerikaiak viszont konkrét bizonyí‐ tékokkal álltak elő, hogy Martinez Turcios egy szintén megvádolt polgármesterrel, Ur‐ bina Sotóval közösen 2004 és 2014 között összesen száz kilónyi kokaint csempésztek Venezuelába, Kolumbiába és más országok‐ ba. Az évtized alatt 1 millió dollárt bezsebelő Turcios olyannyira szimbiózisban élt a Cachiros-szal, hogy még az MS-13 kartell soraiból toborozott kivégzőbrigádok fegyve‐ res kiképzésén is részt vett.
2
Kim Dzsongun nem reagált az elsőre, Putyin ismét meghívta Az orosz elnök szerint a két ország között baráti és konstruktív a viszony
Hitlernek öltözött egy indiai honatya A korábbi színész nem először bújt valamilyen jelmezbe, de a mostani tiltakozása sokakat felháborított. A 67 éves Naramalli Sivaprasad indiai parlamenti képviselő, egy dél-indiai regionális párt, a Telugu Desam Párt (TDG)képviselője – írja aBBC. A telugu India harmadik legfontosabb nyelve, több mint hetvenmillió ember anyanyelve, ennél csak a hindi és a bengáli nyelvet beszélik többen. A korábbi színész Sivaprasad úr Andhra Pradesh déli állam képviselője, és rendszeresen különböző jelmezekben követeli állama különleges státuszát.
Vlagyimir Putyin a nyár elején már meghívta oroszországi látogatásra Kim Dzsongunt. Azt javasolta neki, hogy vegyen részt szeptemberben a Vlagyivosztokban rendezendő Keleti Gazdasági Fórumon, vagy külön találkozzanak egymással. Moszkva azonban nem kapott végleges választ Phenjantól, ezért Vlagyimir Putyin most ismét meghívta az észak-koreai vezetőt. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökségre hivatkozva az MTI jelentette, hogy Putyin üdvözlő táviratot küldött neki szerdán, a Koreaifélsziget japán uralom alóli felszaba-
Volt szlovák nagykövet: Orbán maga dönti el, kiből lehet oligarcha Saját kérésére és lejáró mandátuma miatt távozott Budapestről és úgy általában a diplomáciai életből Rastislav Kácer szlovák nagykövet, aki szerinte elérte már a korlátait, elfáradt, és inkább az általa alapított Globsec nemzetközi biztonságpolitikai agytröszttel akar foglalkozni. Kácer azért búcsúzóul a Denník N szlovák portálnak adott keddig interjújában őszintén megmondta a véleményét Magyarországról és a magyar kormányról (az interjút a napi.hu szemlézte). ácer a magyar politika átalakulását veszélyesnek tartja, a demokrácia például annyira rossz állapotban van, hogy Magyarországot most nem vennék fel az EU-ba. A 25 évnyi diplomáciai tapasztalattal rendelkező - de ebből csak 5 évet Magyar-
dulásának évfordulóján, és ebben fejezte ki készségét a találkozóra. Putyin azt írta, Oroszországban nagyra értékelik azt, hogy Észak-Koreában áhítattal emlékeznek a Vörös Hadsereg katonáira, akik vállvetve harcoltak a koreai hazafiakkal Korea szabadságáért és függetlenségéért. Azt üzente Kim Dzsongunnak, kész vele találkozni a közeljövőben, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseit és a fontos térségbeli problémákat. országon töltő - Kácer szerint az üzlet és a politika kapcsolata Magyarországon igen sajátos, leginkább a "vadkeleti" Oroszországhoz hasonlítható, mivel az üzletemberek politikai "befektetései" helyett Orbán centralizálta az üzleti szférát; ő dönti el, kiből lehet oligar‐ cha, kiből nem Közben Orbán megítélése mégsem olyan, mint egy keresztapáé, hanem olyan, mint egy prófétáé:
Orbánra úgy néznek, mint egy forradalmár‐ ra. Nem egy szokványos politikus, de egy olyan, akinek kialakult képe van a jövőről, azt is hiszi magáról, hogy egy próféta, egy fényhordozó.
Hamarosan a spanyoloknál is nemi erőszak lehet a beleegyezés hiánya Spanyolországban fontolóra vették egy olyan törvény bevezetését, mely
szerint a nemi erőszak esetében már az is büntetendő lenne, ha valaki nem adja szóbeli beleegyezését a szexuális aktushoz, vagy nem adja bármilyen egyértelmű jelét annak, hogy ahhoz hozzájárulna – írja aGuardian. A javaslatot azután nyújtották be, hogy országszerte hatalmas felháborodást okozott az, hogy júniusban óvadék ellenébenszabadon engedték annak az ötfős társaságnak valamennyi tagját, amelyik két éve csoportosan erőszakolt meg egy madridi diáklányt az észak-spanyolországi Pamplonában, a 2016-os San Fermín-ünnep ideje alatt. Közülük ketten videót is készítettek, amin jól látszik, hogy a lány csendben van és passzív, a bírók ugyanakkor úgy vélték, hogy ez a beleegyezés jele, sőt egyikük egyenesen azt mondta, hogy a lány ránézésre élvezi a dolgot, ígynemi erőszak helyett szexuális visszaélés miatt ítélték el őket. Ez utóbbit a spanyol jogrendszerben az különbözteti meg az erőszaktól, hogy erőszak és megfélemlítés nélkül történik, és értelemszerűen az érte kiszabható büntetés is jóval kevesebb.
187/2018 • 2018. augusztus 16.
Izrael és Irán megegyezett Szíriáról Orosz közvetítéssel sikerült megállapodást elérni a két ádáz ellenség, Izrael és Irán között. A perzsa állam részben enged a zsidó állam követelésének, és minden katonáját, a hozzá hű milíciákat és az összes rakétaindítóját visszavonja a Golán-fennsík 85 kilométeres körzetéből. Izrael eredetileg egy 100 kilométeres Irán-mentes övezetet szeretett volna elérni, de a 85 kilométeres zóna is szép eredmény ahhoz képest, hogynéhány hónapja beérték volna50 kilométeres sávval is (mondjuk közben egy hete Benjamin Netanjáhu kerek-perec visszautasította az egész rndezést. A megállapodás betartására
Lemondatná a pedofilvédő érseket az ausztrál kormányfő Ideje a pápának lemondatnia Adelaide érsekét – közölte az ausztrál kormányfő. Malcolm Turnbull szerint Ferenc pápának lépnie kell, két héttel azután, hogy az ausztrál bíróság egy év börtönre ítélte Philip Wilsont, bűnpártolásért. Az érsek ugyanis egy pedofil pap ügyét igyekezett az egyházon belül tartani – írta a BBC. Az érsek ezzel a legmagasabb rangú egyházi méltóság lett, akit jogerősen elítélt a bíróság. Wilson tagadta, hogy tudott volna az 1970-es években paptársa által ÚjDél-Walesben elkövetett szexuális bűncselekményéről. A bíróság szerint azonban azért nem tudatta a történteket a hatóságokkal, mert féltette az egyház reputációját. A pedofil papot, James Patrick Fletchert még 2004-ben ítélték el kilenc gyermek bántalmazásáért. A férfi a börtönben halt meg. Az ausztrál katolikus püspöki konferencia az érsek elítélése után úgy nyilatkozott, csak a pápa rendelkezhet Wilson lemondatásáról.
az Iránnal szövetségben a közös vazallusnak számító Bassár el-Aszad elnökért harcoló oroszok vállaltak garanciát. Arra, hogy valóban be is tudják tartatni, már nem vennék mérget, mivel az irániak és az általuk toborzott/fizetett/ kiképzett nemzetközi milicisták elvileg a nemrég befejeződött dél-szíriai hadműveletből is ki voltak zárva, hogy ne sértsék az izraeliek érzékenységét, de helyi jelentések szerint simán elvegyültek a kormányerők között.
Azonosították a londoni terroristát – segítője is lehetett?
Szudáni származású, 29 éves brit állampolgár hajtott tegnap gyalogosok és biciklisták közé a brit Parlament előtt. Az elkövető birminghami lakos volt, az ezüst Ford Fiestájával ebből a városból érkezett előző este Londonba. A keddilondoni merényletelkövetője Salih Khater 29 éves, szudáni származású, de brit állampolgár, aki Birminghamből érkezett a merénylet helyszínére, vagyis a brit parlament
elé – értesült aGuardian. A gyanúsítottat azonnal elfogták, és ügyét terrorcselekményként kezelik a brit hatóságok. Szerencsére a sérüléseken (két férfi és egy nő sérült meg) túl nagyobb baj nem történt, mert bár az ezüst Ford Fiesta nagy sebességgel próbált a parlamenti biztonsági zónába hajtani, de a St. Margaret Streeten a biztonsági korlátok könnyedén felfogták.
Kidobta a feleségét az erkélyről egy férfi Kassán Összeveszett a feleségével egy kassai férfi a lakásukban péntek éjszaka, majd kilógatta a nőt az erkélyen,írjaa szlovákiai Új Szó a rendőrség hétfői híre alapján. A 45 éves nő fejjel lefelé függött, miközben a férfi fogta a lábát, majd egyszer csak elengedte. A feleség próbált megkapaszkodni, de nem járt sikerrel, lezuhant és szörnyet halt. A rendőrség őrizetbe vette a 46 éves férfit, 15-20 évet kaphat. A Parameter.skcikkeszerint a férfit Tibornak, a nőt Renátának hívták, a gyilkosság pedig a kassai Óvárosban történt.
3
187/2018 • 2018. augusztus 16.
A brexit kinyírja a brit– amerikai szabadkereskedelmi megállapodást heresa May brit miniszterelnök szerint London a brit EU-tagság megszűnése után szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Egyesült Államokkal. Donald Trump amerikai elnök azonban egyenes utalást tett arra, hogy ha NagyBritannia a brexit után is szoros kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn az Európai Unióval, az lehetetlenné tenné ezt. „A brexit példátlan lehetőség egy még szélesebb gazdasági együttműködésre Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között, e lehetőségek között van a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás is." Ezt Theresa May brit miniszterelnök mondta azon a vacsorán, amit Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori palotájában adott Donald Trump tiszteletére. Eközben Trump az erősen EU-ellenes, jobboldali The Sunban pénteken megjelent interjúban úgy fogalmaz: ha NagyBritannia olyan jellegű megállapodásra jut az EU-val, amilyen a brit kormány legújabb javaslatcsomagjában szerepel, akkor az Egyesült Államok inkább az Európai Unióval tárgyal, és ebben az esetben valószínűleg nem lesz brit– amerikai kereskedelmi egyezmény. Trump May helyében nagyon sok mindent másképp csinált volna, és kész lett volna arra is, hogy felálljon a tárgyalóasztaltól, mivel „ami most folyik, az nagyon szerencsétlen". Az Európai Bizottság számára kidolgozott brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a „súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a brexit után is.
Betiltották a mobilozást a francia iskolákban A francia parlament alsóháza, a nemzetgyűlés hétfőn megszavazta a törvényjavaslatot, amely megtiltja a mobiltelefonok használatát a közoktatási intézményekben szeptembertől. A javaslatot végül 62 képviselő támogatta, egy szavazott ellene, míg a jobbközép és baloldali ellenzéki képviselők tartózkodtak, mivel állításuk szerint az érintett jogszabály semmin sem változtat. A tiltás a tabletekre és az okosórákra is vonatkozik, viszont az oktatási intézményekre bízza, hogy milyen esetekben tesz kivételt eljárási szabályzatában a törvényt illetően. Ennek értelmében a törvény nem rendelkezik a kiszabandó büntetésekről és nem tér ki a tiltás alkalmazásának részleteire. 4
Prémiumkategóriás sörrel hűsíti magát a forróságban a magyar Az első fél évben 3,6 százalékkal nőtt a magyar sörpiac, de ennél is érdekesebb trend, hogy január és június között a prémiumsörök forgalma 30 százalékkal, a szuper-prémiumtermékek iránti kereslet pedig 50 százalékkal ugrott meg – mondta aVilággazdaságnakSchillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A sörszövetség igazgatója szerint átrendeződés érzékelhető a piacon, a prémiumsörök jobban fogynak, miközben a közép- és alsó kategóriás változatokat egyre kevesebben választják. A sörszövetség igazgatója szerint a nyári hőség 3-5 százalékos növekedést hozhat a harmadik negyedéves sörfogyasztásban. A meleg fogyasztása gyakorolt hatásáról Bors Kata, a Heineken Hungária vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője a lapnak azt mondta, egy átlagosnál melegebb hónap akár 15-20 százalékkal nagyobb sörfogyást is
Rekord profitot hozott az Amazon Több év stagnálás után meredeken kezdett emelkedni az Amazon nyeresége -írta a Bloomberg. A tech óriás azzal lepte meg a befektetőket, hogy kétszer akkora profitot könyvelt el a második negyedévben, mint amire az elemzők számítottak. Az Amazon persze a 2014 óta már nem volt veszteséges, de a világ vezető e-kereskedelmi cége eddig a legtöbb pénzét fejlesztésekbe forgatta vissza, így nem sok profit maradt a befektetőknek. Idén viszont úgy tűnik, beérett Jeff Bezos stratégiája és az Amazon elkezdett nagyon nyereséges lenni. Az Amazon rekordnak számító 2,53 milliárd dolláros (703,41 milliárd forintos) profitot ért el a második negyedévben, ez pedig 5,07 dollár (1409,59 forint) részvényenként. Az értékesítési bevétel elmaradt a várt 53,4 milliárd dolláros (14 846,59 milliárd forintos) összegtől, a második negyedév végén “csak” 52,9 milliárd dollár folyt be. A Bloomberg adatai alapján az Amazon ennek az évnek az első felében több nyereséget ért el mint az utóbbi hét negyedévben összesen.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Drágul a CocaCola az USAban Trump alumíniumra kivetett vámja miatt A Coca-Cola nemrég megemelte az USA-ban árusított szénsavas üdítőinek árát, amit a cég azzal indokol, hogy az amerikai kormány által nemrég az alumínium importjára kivetett vámja miatt nőtt az üdítős dobozok termelési költsége – írja aCNN. Az USA az importacélra 25, az importalumíniumra 10 százalékos vámot vetett k június elejétől. Március elején Wilbur Ross kereskedelmi államtitkár azt mondta, hogy amerikai fogyasztók semmit nem fognak megérezni a vámokból. Ehhez képest a Coca-Cola vezérigazgatója szerdán arról beszélt, hogy a vámok miatt a palackozó rendszerük és a végleges termékek, tehát a dobozok előállítása is drágul.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
eredményezhet. Bors Kata azt mondta, ha marad a jó idő, akkor a teljes évre vetítve csaknem 5 százalékos növekedésre számítanak a sörpiacon. Az idei sörszezon a szokásosnál hamarabb kezdődött, az átlagosnál melegebb és szárazabb április és május hatására már a második negyedév elején azt tapasztalták, hogy nagyon jól fogynak a sörök. A Heinekennél is azt tapasztalták, hogy a prémiumsörök fogyasztása nőtt leginkább, kismértékben a a mainstream lagerek forgalma is nőtt, viszont a gazdaságos sörök eladásai csökkentek.
Tudatos és alternatív: így utaznak az Y generáció tagjai
A magyar fiatalok megtakarítási céljai között a harmadik helyen szerepel az utazás. Hangsúlyos az online jelenlétAz Y generáció tagjai számára természetes az online jelenlét, így nem kérdés, hogy az előző generációkkal szemben mind az utazás megtervezésekor, mind az élmények megosztásakor igénybe veszik a közösségi médiát. Bár tízből nyolc fiatal számára fontos a barátai véleménye az úti cél kiválasztásakor, a legtöbben online inspirálódnak: tízből csaknem kilenc fiatal kap kedvet az interneten és a közösségi médiában látott helyszínekhez[1]. Ezeket a felületeket nemcsak az utazás előtt, de közben is előszeretettel használják: egy amerikai kutatás szerint az Y generációsok 84 százaléka posztol a nyaralása alatt, és több mint felük azt sem tagadja, hogy ezt kifejezetten azért teszi, hogy féltékennyé tegye ismerőseit. Az 1980 és 2000 között születettek ugyanakkor nagyobb arányban teszik félre a pihenést, ha munkáról van szó: tízből hét Y generációs tartja valószínűnek, hogy a nyaralása alatt dolgozni fog[2]. Kutatások szerint a fiatal felnőttek minden eddiginél nyitottabbak: legtöbben kifejezetten azért utaznak, hogy új kultúrákat ismerjenek meg, tízből nyolc fiatal pedig szeretne új dolgokat tanulni utazása során.
187/2018 • 2018. augusztus 16.
WOW hatás - Megjelent a régen várt könyv! A VALÓDI VONZERŐ ELÉRÉSE Békési Brigitta tollából
Ez a könyv egy olyan egyedülálló módszert ad, melynek végére nem csak tökéletesen tisztában leszel a saját vonzerőddel, de tudatosan fogod tudni használni is azt. Mi az a WOW hatás? "Az, hogy mennyire leszel sikeres, és mennyi mindent érsz el az életben, attól függ, hogy mennyi embert tudsz lenyűgözni: mennyi emberből tudsz pozitív hatást kiváltani, mennyi embert tudsz magad mellé állítani, és mennyien gondolják azt rólad, hogy: „WOW”! A Valódi Vonzerő elérése pontosan ezt adja számodra! Több, mint öt éve foglalkozom a szexisség és a vonzóvá válás kérdésével. Azt kutatom és próbálom átadni, hogy hogyan legyenek vonzóak, magabiztosak és igazán sugárzóan szexik a nők. A WOW hatás könyv nem egy hónap alatt született, hanem több ezer órányi, szorgalmas
kutatómunka eredménye. Rengeteg tanulás van mögötte; interjúk, több mint fél évtizedes tapasztalat a Beautyrobicról, vegyítve az üzleti életből szerzett tudással. Ez a komplex kép eredményezte azt, hogy megalkottam egy olyan kézzelfogható rendszert, ami jól érthető és átlátható, amit mindenki képes lesz megérteni és, ami még fontosabb, alkalmazni is a saját Valódi Vonzerejének előhozása és maximalizálása végett. Hiszem, hogy a Valódi Vonzerő mindenkiben ott rejlik, csak van, akinek kell egy kis segítség abban, hogy előhozzuk:) " Békési Brigitta Rendeld meg most! https://beautyrobic.hu/wow-hatas/
EGY HÓNAP MÚLVA Büszkeség és balítélet A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN A Liza, a rókatündér rendezőjétől Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével Egy hónap múlva, 2018. szeptember 14-én Ujj Mészáros Károly rendezésében mutatja be a Centrál Színház a világirodalom egyik legszebb és máig legnépszerűbb szerelmes regénye, a Büszkeség és balítélet színpadi adaptációját. Jane Austen művéből Joannah Tincey angol színésznő készített átiratot, melyet nagy sikerrel játszották az Egyesült Királyságban. Az előadás különlegessége, hogy a két főszereplő, Balsai Móni és Schmied Zoltán összesen 11 karaktert alakíta-
nak. Kifejezetten szórakoztató előadásra számíthatnak a nézők, tele izgalommal, érzelemmel és humorral. Joannah Tincey – Jane Austen Büszkeség és balítélet két színészre című darabja Baráthy György fordításában, Ujj Mészáros Károly rendezésében 2018. szeptember 14-étől látható a Centrál Színház színpadán Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével. A díszleteket Fekete Anna tervezte, a jelmezeket Kárpáti Enikő álmodta meg. https://www.facebook.com /Szinhaz.Central Egy hónap múlva a Centrál Színház műsorán!
Edzés hőségben Míg tavasszal és nyár elején turbó üzemmódra kapcsolva edzünk, hogy bomba formába kerüljünk a bikiniszezonra, ahogy beköszönt a kánikula, a legöbben elhagyják a rendszeres sportot. Nagy hiba! „Három alapszabályt kell feltétlenül szem előtt tartani: a folyadékpótlást, megfelelő tápanyagot, valamint az öltözködést, illetve napfény védelmet. A melegben még több folyadékra van szükségünk, mint máskor, az edzésekre pedig ez még hatványozottabban igaz. Nagyon fontos, hogy ne jéghideg itallal hűsítsük magunkat, mert azt könnyebben kiizzadja a szervezet, és a felhevült test gyorsan meg is fázik tőle. Elsősorban vizet, esetleg izotóniás italt fogyasszunk. A táplálkozással azért kell kiemelten foglalkozni, mert a kánikulában kevésbé kívánjuk az ételt, ám az edzés fokozottan igénybe veszi a szervezetet, és szüksége van a tápanyagra. Mozgás előtt érdemes 1-2 szem szőlőcukrot bekapni, edzés után pedig lassan felszívódó szénhidrátot enni, és persze a sok zöldséget, gyümölcsöt sosem szabad mellőzni, mert a belőlük származó vitaminok elengedhetetlenek. Ha a szabadban edzünk, roppant fontos megfelelő fényvédő krémmel bekenni magunkat, illetve egy baseball sapkát felvenni, mert így védekezhetünk a napszúrás és leégés ellen” – mondja Czanik Balázs, a Capoeria Aerobik megalkotója.
Ricky Martin 2018. szeptember 4. (kedd), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna
Jegyek kaphatók: 2018. június 13-án (szerdán), 10 órától awww.broadway.huoldalon és a Broadway jegyirodákban. 2018. szeptember 4-én Ricky visszatér a magyar fővárosba, a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadraPuerto Rico talán leghíresebb szülöttje. Addig is nyilván egyre többször csendülnek fel jól ismert dalai a honi rádiókból, mint például a Livin’ la Vida Loca, Maria, She bangs, Nobody wants to be lonely, Disparo al Corazón, La Mordidita, Vente pa’ca, vagy a legújabb toptrack, a Fiebre (2018), melyet eddig több mint 75 millióan nézték meg a Youtube csatornán.
Időjárás
P
22 / 27
Szo
V
20 / 27
16 / 28
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
22/28 20/32 22/31 21/23
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
19/33 18/30 15/25 21/31 13/22 22/29
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
19/33 21/33 22/28
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
13/20 16/23 21/28 22/27 18/33 14/26
Kultúra
HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott.
5
187/2018 • 2018. augusztus 16.
Dzsudzsák lehet a Vidi nagy dobása őszre
Három fordulót sikerrel vett a Vidi a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ezzel elérte, hogy innen bármi történik az AEK Athén ellen, legalább az Európa Liga-csoportkörben ott lesznek. A három BL-selejtezőkörért, illetve az ELfőtábláért minimum 1,3 milliárd forintnak megfelelő pénzdíjat kapnak, az igazi főnyeremény viszont természetesen a BL-csoportkör lenne, amiért önmagában 5 milliárd forintot kaszálhatnának. A Vidi az első selejtezőkörben a Dudelange legyőzésével 280 ezer eurót, a másodikban a Ludogorec kiejtésével 380 ezer eurót, míg kedden aMalmö kiverésével480 ezer eurót nyert. Az AEK elleni playoff-körért nem kapnak majd pénzt, hiszen onnan már biztos a folytatás legalább az EL-ben – az a csoportkör 2,92 millió eurós, a BL-főtábla pedig 15,25 millió eurós bevételt jelentene.
A FIFA törölte a korrupciót az etikai kódexéből
A FIFA felszámolta a korrupciót, vagyis megnyomta a törlés gombot. Legalábbis ami a frissen kijött etikai kódexet illeti.Az AP híre szerintegyből szembetűnő, hogy a vétségek között egyáltalán nem szerepel a korrupció. Nem is szerepelhet, hiszen Gianni Infantino, FIFA-elnök szerint ezt sikerült az elmúlt három évben teljesen megszüntetni. A sportvezetőt bizonyára az sem zavarta, hogy az elmúlt két évben azért a szervezet nem egyszer kapott új kritikát. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Már meg is van Alonso utóda a McLarennél Távozik a Forma 1-ből
Az ESPN kész tényként közli, hogy a McLaren még a héten bejelenti Fernando Alonso utódát a csapatnál. Az F1-től való visszavonulását kedden bejelentő kétszeres világbajnok spanyol helyére egy másik spanyol pilóta, a Renault-ülésből kieső Carlos Sainz érkezik majd az információik szerint.A Renault a Red Bulltól kapta kölcsön Sainzot még akkor, amikor a Toro Rosso a Hondáért dobta a Renaultmotorokat, a 2019-es szezonban viszont már nem lesz helye a francia gyári csapatban, miután Nico
Hülkenberg mellé megszerezték Daniel Ricciardót a Red Bulltól. Az valószínűsíthető volt, hogy nem Sainz megy majd Ricciardo helyére, ám a Red Bullnak papíron őszig joga van a spanyolra, bár ha nem tudja hova tenni – és az nem túl valószínű, hogy a Toro Rossóba szívesen beülne Sainz, hiszen az szintileg visszalépés lenne neki –, korábban is lemondhat a szerződéséről.
Dollt német kollégája hozta kínos helyzetbe A svéd Malmö német edzője, Uwe Rösler eldicsekedett azzal a Vidi elleni párharc előtt, hogy Thomas Doll barátja mindent elmondott neki a magyar bajnokról. Önmagában nehéz kódolni, mi lehetett az a minden, amikor teljes meccsek letölthetők, több cég foglalkozik azzal, hogy profilokat vág össze a játékosokról, amiben szerepelnek a megnyert párharcok is, nemcsak az, milyen keresztlabdái vannak valakinek. Kovács
Zoltán, a Vidi sportigazgatója elegánsan köszönetet mondott mindenkinek (Mezőkövesd, MLSZ, stb), majd egy kis éllel megtelt a mondandója. Köszönöm azoknak, akik felkészítették a Malmö vezetőedzőjét arra, hogy ki tudjuk verni a csapatát" -mondta az egykori válogatott csatár. A két csapat szeptember elsején, vagyis a csoportkör sorsolása után találkozik a magyar bajnokságban, akkor Doll visszavághat a pályán.