Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Molotov koktélokkal dobálták a görög rendőröket a Parlament előtt Athénban egy békés, tízezres tüntetés változott erőszakossá, az MTI azt írja, hogy a rendőröknek könnygázt és villanógránátokat is be kellett vetniük a görög parlament épülete előtt, mert száz radikális baloldali Molotovkoktélokkal, festékkel töltött zacskókkal és kövekkel dobálta meg őket. A tüntetést a sztrájktörvény tervezett szigorítása miatt szervezték, sok munkavállaló egyébként részt vett a hétfőre meghirdetett egésznapos sztrájkban. A munkabeszüntetés többek között a tömegközlekedést és a légi forgalmat is érintette. Athénban egész napra leállt a tömegközlekedés, és részben a belföldi légiközlekedés. Az athéni törvényhozás időközben elfogadta a válságellenes program keretében az újabb megszorításokat tartalmazó törvénymódosítást, amelynek értelmében a sztrájkjogot is korlátoznák.

16 km-es olajfolt lett az elsüllyedt tanker után Mintegy tizenhat kilométer hosszú olajfoltot hagyott maga után a kigyulladt, majd elsüllyedt iráni tartályhajó a Kelet-kínai-tengeren a japán hatóságok és a kínai média egybehangzó hétfői jelentései szerint. Vasárnapi hírek szerint a tankeren szolgáló 32 ember közül senki sem élte túl a robbantást. A CCTV kínai állami televízió szerint az olajfoltot a hajóbaleset helyszínétől keletre fedezték fel vasárnap, szélessége másfél és hat kilométer között mozog, és észlelése óta a többszörösére nőtt. Ez a legnagyobb olajszennyezés az 1991-es angolai baleset óta, amikor is 260 ezer tonna nyersanyag került a tengerbe egy tarthályhajóból délnyugat-afrikai ország partjainál. A szennyezés felszámolása már elkezdődött. A 136 ezer tonna rendkívül gyúlékony, könnyű olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre.

13/2018 • 2018. JANUÁR 16.

Ferenc pápa attól fél, hogy atomháborúba sodródik a világ Elértünk egy határt

Ferenc pápa attól tart, hogy egy váratlan esemény atomháborúba sodorhatja a világot - írta az Ansa olasz hírügynökségre hivatkozva az MTI. Elértünk egy határt. Elég egy váratlan esemény ahhoz, hogy háború törjön ki. Ezért el kell pusztítanunk az atomfegyvereket, és mindent meg kell tennünk a leszerelésükért mondta a Santiago de Chilébe tartó katolikus egyházfő az Egyesült Államok és Észak-Korea között egyre fokozódó feszültségre utalva. A felszállás előtt a pápa kiosztott egy képet a média képviselőinek, amelyet 1945-ben készítettek, miután az Egyesült Államok atombombát dobott Nagaszakira. Ezen egy fiú látható, aki a hátán cipeli a sírhoz testvére holttestét. "A háború gyümölcse" mondta a képről a pápa. A katolikus egyház vezetője elmondta, nem tart a chilei úttól, mert ottani diákéveinek köszönhetően jól ismeri az országot és sok barátja van ott. Szombaton és vasárnaptöbb templomot gyújtottak felChile-szerte ismeretlen tettesek. A támadók a pápai látogatásra vonatkozó írásokat is hátrahagytak a helyszínen, amelyekben megfenyegették a katolikus egyházfőt. Elértünk egy

határt. Elég egy váratlan esemény ahhoz, hogy háború törjön ki. Ezért el kell pusztítanunk az atomfegyvereket, és mindent meg kell tennünk a leszerelésükért - mondta a Santiago de Chilébe tartó katolikus egyházfő az Egyesült Államok és Észak-Korea között egyre fokozódó feszültségre utalva. A felszállás előtt a pápa kiosztott egy képet a média képviselőinek, amelyet 1945-ben készítettek, miután az Egyesült Államok atombombát dobott Nagaszakira. Ezen egy fiú látható, aki a hátán cipeli a sírhoz testvére holttestét. "A háború gyümölcse" - mondta a képről a pápa. A katolikus egyház vezetője elmondta, nem tart a chilei úttól, mert ottani diákéveinek köszönhetően jól ismeri az országot és sok barátja van ott. Szombaton és vasárnaptöbb templomot gyújtottak felChile-szerte ismeretlen tettesek. A támadók a pápai látogatásra vonatkozó írásokat is hátrahagytak a helyszínen, amelyekben megfenyegették a katolikus egyházfőt.

Orosz bombázókat fogtak be a holland partoknál Belga vadászgépek hétfő délelőtt befogtak két orosz bombázót az Északitenger felett, a hollandiai partok közelében - közölte a brüsszeli védelmi minisztériumra hivatkozva az MTI. A katonai légtérellenőrzés riasztását követően a Benelux-államok légtérvédelmét jelenleg ellátó belga haderő két F-16-os vadászgépet küldött a florennes-i támaszpontról a két TU-160-as típusú orosz hadászati bombázó feltartóztatására. A VRT flamand közszolgálati televízió arról számolt be, hogy a belga pilóták azonosítás után kiterelték az orosz gépeket a térségből, amelytől nyugatra a brit légierő Typhoon típusú harci gépei vették át a bombázók kíséretét. A 11-13 ezer kilométeres hatósugarú Tupoljev 160-as bombázók atomfegyver szállítására is alkalmasak.

Nyolc év után elkaptak egy orosz sorozatgyilkost A orosz rendőrség letartóztatott egy férfit, akit sorozatgyilkossággal és nők megerőszakolásával vádolnak, a bűntényeket a rendőrség szerint 1992 és 2014 között követte el Jekatyerinburgban A férfit azelőtt fogták el mielőtt elhagyta volna az országot. A rendőrség tájékoztatása szerint a gyanúsított legtöbbször hidak alatt és közúti csomópontok közelében csaphatott le az áldozataira. Az első támadás még 1992-ben történt, amikor egy tizenéves lányt erőszakolt meg.

Mai időjárás BUDAPEST

2 / 3 °C Várható csapadék: 0 mm


13/2018 • 2018. január 16.

Sokkal kevesebb bevándorló jött az EU-ba tavaly Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017ben az előző évhez képest, ez derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből. Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok a három fő belépési ponton, az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban. A számok már a második egymást követő évben csökkennek, és Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú bevándorló érkezett. Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak. A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. 2017 második felében azért valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest.

Tárgyalni kezd Észak- és DélKorea Észak-Korea elfogadta azt a délkoreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében, jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium, írja az MTI. Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián. Phenjan most hivatalos faxüzenetben is jelezte, hogy kész a magas szintű megbeszélésekre - közölte a minisztérium. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítására egyébként közép-európai idő szerint szerda reggel helyreállították a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát. A határ menti településen, Panmindzsonban írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást. 2

Nem bűn félni a migrációtól

255 millió dollárnyi segélyt tart

Ferenc pápa:

255 millió dollárnyi terrorizmus elleni segély visszatartásáról döntött a Fehér Ház, írja a Time. A döntés alig pár nappal azután történt, hogy Donald Trump Twitteren fakadt ki arra, hogy az USA 33 milliárd dollárt adott az országnak, amiért csak hazugságokat kaptak cserébe. Trump azt várja Pakisztántól, hogy küzdjenek az extremisták és terroristák ellen, és majd az ország terrorellenes hozzáállásától függ, hogy Amerika milyen szinten segíti ezt. Az Egyesült Államokat többek között az akaszthatta ki, hogy kiengedte a pakisztáni hatóság a házi őrizetből azt a Hafiz Saeedet, akit többek között a 2008-as mumbai terrortámadással is vádolnak. Az Egyesült Államok és Pakisztán kapcsolata a terror elleni háborúban meglehetősen hektikus, hiszen miközben a kormány folyamatosan igyekszik visszaszorítani a radikálisokat, Oszama bin Laden ennek ellenére bujkált évekig az országban. Nem ez az első alkalom, hogy az USA pénzmegvonással sújtja az országot, 2015-ben 650 millió dolláros koalíciós támogatási alap kifizetését vonták meg, és ezt a pénzt csak akkor hívhatják le, ha Pakisztán látványos fejlődést mutat a tálib Haqqani-terrorista hálózat felszámolásában. A most visszatartott 255 millió mellett további 350 millió dollár juthatna még Pakisztánnak, de ehhez a Pentagon beleegyezése is kell.

Érhetőek a bevándorlókkal szembeni félelmek, ennek azonban nem szabad gátolnia a befogadásukat, mondta Ferenc pápa vasárnap a migránsok és menekültek világnapján a vatikáni Szent Péterbazilikában bemutatott misén az MTI szerint. A migráció miatti kétségek emberi szempontból érthetőek, nem számítanak bűnnek. Bűn azonban, ha hagyjuk, hogy ezek a félelmek "befolyásolják döntéseinket, veszélyeztessék a másik iránti tiszteletet és jóindulatot, táplálják a gyűlöletet és elutasítást." Szerinte a félelem kétirányú: a helyi közösségek az érkező migránsokkal szemben a fennálló rend esetleges megzavarásától tartanak, a bevándorlók pedig a velük szembeni előítélettől, diszkrimináci-

A dél-koreai elnök szeretné, ha Észak-Korea is ott lenne a téli olimpián A dél-koreai elnök, Mun Dzsein közölte: mindent megtesznek, hogy Észak-Korea részt vehessen a közelgő phjongcshangi téli olimpián. A délkoreai elnök hétfőn arra utasította kormánya illetékes minisztériumait, hogy mielőbb tegyék meg azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítik, hogy Észak-Korea részt vehessen a februári olimpián. Ugyanakkor Mun Dzsein azt is mondta, hogy a Koreaközi kapcsolatok javítása az északkoreai nukleáris program okozta konfliktus rendezésétől függ. Mindezt Mun Dzsein egy nappal azután jelentette be, hogy Kim Dzsongun északkoreai vezető tárgyalásokat ajánlott Szöulnak. Kim Dzsongun hétfőn újévi köszöntőjében azt is mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt ve-

ótól és a kudarctól félnek. A félelem miatt gyakran lemondunk a másikkal való találkozásról, védekezésül "akadályokat" emelve. "Lépjünk túl félelmeinken, hogy befogadjuk és megismerjük a másikat" - mondta Ferenc pápa. Ehhez a bevándorlóknak tiszteletben kell tartani a befogadó országok törvényeit, kultúráját és tradícióit. Másrészt a befogadás önmagában nem elegendő, a migránsokat és menekülteket védelmezni és integrálni is kell. gyen a dél-koreai téli olimpián. Persze miközben a diktátor az egyik kezével adott, a másikkal elvett, hiszen egyúttal rendíthetetlennek mutatkozott országa nukleáris törekvéseivel kapcsolatban. Ezért is mondta a délkoreai elnök, hogy a kapcsolatok javulása nem elválasztható az északkoreai nukleáris program rendezésétől, "ezért a külügyminisztériumnak szorosan koordinálnia kell erre vonatkozóan a szövetségesekkel és a nemzetközi közösséggel".

A német orvosok nem akarják vizsgálni, hány évesek a menekültek A német orvosok felszólaltak az ellen a javaslat ellen, hogy a menekülteket olyan kötelező orvosi vizsgálat alá vessék, amelyből megállapítható a valós koruk. A Német Orvosi Kamara szerint az eljárás nem lenne etikus és az eredmények pedig sok esetben megbízhatatlanok. Az eljárást a konzervatív politikusok kérték,

vissza Amerika Pakisztántól

ezzel elkerülve, hogy a menekültek hazudjanak az életkorukról, mivel Németországban a kiskorúakat kevésbé valószínű, hogy visszaküldik származási országukba. A botrány egy 15 éves német lány meggyilkolása után robbant ki, aminek az elkövetésével egy afgán menekültet gyanúsítanak. Az áldozatot egy konyhai késsel szúrták le a múlt héten egy boltban a délnyugat németországi Kandelben. A fiú azt állítja, hogy ugyanolyan korú, mint a lány, viszont az áldozat apja szerint lehetetlen, hogy az elkövető csak 15 éves. Angela Merkel bajor szövetségese, a CSU azt szeretné, ha az összes fiatalkorú menekültet orvosi vizsgálat alá vetnék, minden olyan esetben, amikor kétséges a koruk. A kor megállapításához a kézről készítenének röntgenfelvételt, vagy a fogakat vizsgálnák meg. Frank Ulrich Montgomery, a Német Orvosi Társaság elnöke szerint viszont ezek a tesztek megbízhatatlanok, és igen költségesek.


13/2018 • 2018. január 16.

Verhofstadt megint kiakadt Orbánra Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnök muszlimokkal szembeni gyűlöletkeltő retorikája ellentétben áll az Európai Unió értékeivel és alapvető emberi jogi elveivel. Az Orbán-kormány éles bírálójának számító egykori belga kormányfő szerdai Twitter-bejegyzésben megosztotta a Politico brüsszeli hírportál korábbi cikkét is, amelyben a magyar miniszterelnök azon nyilatkozatát idézték, miszerint az EU-ba törekvők többségét nem menekültek-

Az EU bírósága elé került Magyarország az elutasított menekültkvóta miatt Hivatalosan is az Európai Bíróság elé került az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt Magyarország, Csehország és Lengyelország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás. A tavaly elbukott kvótaper után az Európai Bíróság perelte be Magyarországot, Szlovákiát és Lengyelországot amiatt, hogy továbbra sem hajlandók menekülteket átvenni Görögországtól és Olaszországtól. Az eljárás vége pénzbüntetés lehet. A keresetetaz Európai Bizottság nyújtotta be még decemberben a luxembourgi székhelyű bírói testületnek, miután Magyarország, Lengyelország és Csehország továbbra sem teljesíti a 120 ezer menedékkérő tagországok közötti elosztásáról született uniós döntést. A menekültek kvóták szerinti szétosztásáról szóló határozatot 2015 szeptemberében többségi szavazással, többek között Magyarország ellenkezése dacára fogadtak el az uniós tagállamok belügyminiszterei (az EU miniszteri Tanácsa). A határozat szerint Magyarországnak Olaszország és Görögország tehermentesítésére mindösszesen 1294 nemzetközi védelemre szoruló menedékkérőt kellene befogadnia.

nek tekinti, hanem "muzulmán inváziós erőnek". Orbán Viktor erről a Bild német napilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában beszélt, hozzátéve, hogy "a magyar nép nem szeretne migrációt (...), Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt".

Macron a világörökség részévé tenné a bagettet

Tavaly decemberben nyilatkozta a francia pékszövetség elnöke, Dominique Anract, hogy világörökséggé nyilváníttatná a ropogós héjú hosszúkás francia kenyeret, a bagettet. A 33 ezer francia pékséget és cukrászdát képviselő szakember szerint ez a “csodálatos” termék az Eiffel-toronnyal együtt Franciaország legfontosabb jelképe, és helye lenne a világörökségi listán – írta az MTI. Emmanuel Macron francia elnök pedig most beállt a kezdeményezés

mögé, bejelentette, hogy kezdeményezni fogja az ENSZ-ben. hogy ismerjék el, hogy a bagett az egész emberiség legfontosabb kincsei közé tartozik. A franciák egyébként az olaszok után kapták fel az ötletet, ugyanis az UNESCO decemberben a nápolyi pizzasütők mesteri szaktudását (a pizzatészta pörgetését a levegőben) vette fel a világ szellemi örökségének listájára, miután azt 2 millió ember kérte petícióban.

Eloltotta a víz a 18 napja lángoló román gázkutat A mélyből feltörő víz kioltotta csütörtök este a nagymajtényi gázkútnál 18 napja égő tüzet, de megtörténhet hogy újra meg kell gyújtani a feltörő földgázt, írja az MTI. A Szatmár megyei tűzoltók egy informális falugyűlésen tájékoztatták a nagymajtényieket a gázkútnál csütörtökön kialakult helyzetről. A tájékoztatás szerint a feltörő víz kioltotta a lángot, de még nem sikerült felszerelni a gázkút lezárását biztosító szerkezetet, ezért a veszély nem hárult el.

3


13/2018 • 2018. január 16.

Zöld utat kaptak a Lánchíd melletti luxushotel új üzemeltetői Az Európai Bizottság jóváhagyta a Starwood Capital Group és az Accor-Pannonia Hotels számára, hogy közös kezelésbe vegye a Sofitel Budapest Chain Bridge hotelt - írja az MTI az uniós bizottság pénteki közlése nyomán. A versenyhatósági eljárások végeztével az Európai Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a javasolt ügylet nem okoz versenyjogi aggályokat, mivel korlátozott hatása van az érintett piac szerkezetére. A Sofitel Budapest Chain Bridge hotel adásvételi szerződését tavaly november végén írta alá az Orbis Hotel Group, mint eladó és a Starwood Capital Group, mint vevő. A Lánchíd melletti szálloda teljes eladási ára körülbelül 75 millió euró, vagyis mintegy 23 milliárd forint. A hotelt továbbra is az Orbis Hotel Group üzemelteti hosszú távú, 30 év kezdeti periódusú menedzsmentszerződés alapján. A megállapodás szerint az új tulajdonos a szálloda felújításával a Sofitel márkára jellemző modern luxustereket alakít ki. Az ingatlanpiaci és energetikai befektetésekkel foglalkozó amerikai tulajdonú Starwood Capital Group 42 milliárd dolláros törzstőkét halmozott fel az 1991-es indulása óta és több mint 54 milliárd dollárnyi vagyont kezel. Az Accor-Pannonia Hotels Zrt. az Accor csoport magyarországi leányvállalata 1993 óta van jelen Magyarországon. Az Accor-Pannonia Hotels közel 18 szállodát üzemeltet Magyarországon Sofitel, Novotel, Mercure és Ibis márkanéven.

Továbbra sem szeret adózni a Google Több milliárd dollárnyi adót spórolt meg magának a Google 2016-ban is egy adójogi kiskaput kihasználva -írjaa Bloomberg. A vonatkozó holland dokumentumok szerint 2016ban 15,9 milliárd eurót (4,9 billió forintot) mozgatott át egy bermudai fiókcégen, és ezzel milliárd eurós nagyságrendű adó befizetését kerülte el. A Google-t birtokló Alphabet kétféle trükköt használ, az egyik "dupla ír", a másik "holland szendvics" néven ismert a nemzetközi adóelkerülő-zsargonban. A módszerek lényege, hogy a cég egy írországi leányvállalatától egy alkalmazottak nélküli holland társasághoz viszi át a bevételét, majd egy bermudai postafiókcéghez, ami szintén Írországban van bejegyezve. A Google egyre több pénzzel hajtja végre a fenti műveletet, a Holland Kereskedelmi Kamara adatai szerint 2016ban 7 százalékkal több bevételt mozgattak át a struktúrán, mint egy évvel korábban. 4

A szakértő elmondta: így tűnhet évekkel fiatalabbnak A nők több mint 90 százaléka előbb vagy utóbb elkezd foglalkozni arcvonásai változásával, az arcfrissesség tompulásával. Akik újév alkalmával megfogadták, hogy idén többet törődnek a külsejükkel, azok számára az optikai arcfiatalítás 2018 válasza: néhány ügyes trükkel akár egy évtizedet is letagadhatunk a korunkból, ismerőseink pedig ránk sem fognak ismerni. „Idővel az arcbőr fakóbbá válik, a vonások tompulnak, a száj színe már nem elég friss. A legáltalánosabb és legősibb otthoni módszer a szebbé válásra a sminkelés. Smink hatására ugyanis minden női arc sugárzóbbá, frissebbé válik. Az élettel teli arc, a kellemes, finom és előnyös smink ráadásul segíthet, hogy egy nő éveket is letagadhasson a korából" - mondta Patkós

Nagy-Britannia bevezetheti a tejeskávéadót, hogy ne ússzon a papírpohárban Megelégelték a brit törvényhozók, hogy elárasztják az ország szemeteseit és utcáit az eldobható kávéspoharak, ezért azon gondolkodnak, hogy bevezetik az ún. tejeskávéadót az ilyen poharakra. Az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lenne, a bevezetésére pedig azért van szükség, mert Mary Creagh, a brit parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint évente 2,5 milliárd eldobható kávéspohár kerül a szemétbe Nagy-Britanniában. A szigetországban a Pret A Manger, a Costa Coffee, a Starbucks és a hasonló láncok adják el a legtöbb kávét, amelyek mind papírpohárban kínálják a lattét és a frappuchiónot. Az ilyen poharaknak viszont kevesebb mint 1 százalékát hasznosítják újra Nagy-Britanniában, egyrészt mert lusták kimosni és a papírgyűjtőbe dobni a kedves fogyasztók, másrészt mert a papíron lévő vékony műanyag borítás miatt ezeket nehéz is újrahasznosítani.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Dukai Regina sem reklámozhat többé jelzés nélkül az Instán Dukai Regina ügyét kötelezettségvállalással zárta a Gazdasági Versenyhivatal, a modell közösségi oldalain megjelenő termékekkel kapcsolatban így nem szabtak ki bírságot - írja a GVH pénteki közleményében. Dukaié már a harmadik, közösségimédiacelebekkel (avagy influencerekkel, vagy ahogy a hivatal nevezi kissé bénán, "véleményvezérekkel") kapcsolatos ügy, ami kötelezettségvállalással zárul, Kasza Tibor - Magyar Telekom Nyrt., GoldenEye Kft., és Rubint Réka - Alakreform Kft., Avanzo-Trade Kft. ügyek után. A versenyhivatal azt vizsgálta, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősültek-e a Dukai Regina Facebook-oldalán és Instagramján 2016. április 15-től megjelenő, különböző vállalkozások termékeit, szolgáltatásait és a márkáit népszerűsítő tartalmak és bejegyzések, hiszen azok a "With Love" Szolgáltató Kft. (Dukai Regina rendezvényszervező cége) és a Red Lemon Kft. PR és kommunikációs ügynökség közreműködésével jelentek meg.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Alexandra arcművész, akinek egész életében nőtársai szebbé tétele volt a küldetése. A szakértő elmondta: szinte mindenki kipróbál valamilyen fiatalító módszert, legyen az arckrém, arckezelések, ráncfeltöltés vagy botox, de ezek hatása nem tart tovább pár hónapnál, és nem érhető el velük a kívánt eredmény.Idén mindenki tiszta lappal indul, és ha szeretnénk szebben, csinosabban és sugárzóbban megjelenni az utcán vagy a munkahelyen, a sminkeléssel, de leginkább a személyre szabott sminktetováló technikákkal látványos, gyors és tartós átalakulást érhetünk el, ami az egész évre kihat.

Ezért nem érzik a magyarok magabiztosnak nyelvtudásukat

Több mint 10 éven át tanulunk angolul, mégsem használjuk jól a nyelvet. A Levelty Books legfrissebb kutatásában a magyarok nyelvtanulási szokásait vizsgálta, hogy kiderítse, melyik a leghatékonyabb tanulási forma és mennyire érzik motiválónak a tanulók a rendelkezésre álló oktatási csatornákat. A Levelty Books kutatása alapján a megkérdezettek több mint fele minimum 5 éve tanul angolul, 42,5%-uk pedig több mint 10 éve. Ennyi időnek elegendőnek kellene lennie ahhoz, hogy az ember magabiztosan elsajátítson egy idegen nyelvet, a tapasztalatok azonban nem ezt igazolják. A szakember szerint a legnagyobb gondot az okozza a nyelvtanulás során, hogy a tanulók a magolást és a nyelvtankönyveket unalmasnak tartják, a hosszadalmas folyamat és eredménytelenség után el sem tudják képzelni, hogy egyszer magabiztos nyelvhasználók legyenek. 4 év alatt a megfelelő módszertannal bármelyik idegen nyelv elsajátítható lehetne. „A regény minden fejezete egy-egy nyelvtani esetre koncentrál, melyet elmagyarázunk és gyakorló feladatokat is adunk hozzá. A tanuló így nem a tanulásra koncentrál, hanem a sztorira, miközben a tudás automatikusan beépül” - mondta Szabó Kisanna a Levelty Books alapítója. https://leveltybooks.com/


13/2018 • 2018. január 16.

IDÉN IS VILÁGSZTÁRT VÁRNAK AZ EFOTTRA A 6 napra bővített fesztivált ismét a Velencei-tó partján rendezik meg

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit. A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit. Így az EFOTT fesztiválozói már biztosan nem maradnak nagy külföldi fellépő nélkül, de a szervezők már munkálkodnak a legnépszerűbb hazai együttesek színpadra-, és a szinte már elvárt, magas színvonalú nappali sport, kulturális, turisztikai és gasztro programok összeállításán is. Idén a fesztivált Velence-Sukoró térségében rendezik meg 2018. július 10-16. között, a házigazda feladatait pedig az ELTE látja el. John Newmant a nyomorból való kitörés motiválta karrierje beindításához, és már 14 éves korában elkezdett zenével foglalkozni. 20 évesen aztán a nyüzsgő fővárosba, Lon-

donba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is jártas Rudimental formációval első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban hamar listavezető dal lett. A legnagyobb sikert mégis Love me again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban a Premios 40 Principales gálán. Ugyanebben az évben bezsebelte még a UK Music Video Awards legjobb brit dance videó kategóriájának első helyét is a Not giving in-nel. Klipjeit nem engedi ki a kezei közül, mindet ő rendezi – ami talán sikerének is kulcsa lehet –, emellett számos sláger dalszövegírójaként is bizonyította már tehetségét. Többek között olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo. EFOTT, csak szabadon…

Franz Kafka: Az átváltozás Bemutató: 2018. január 12-én az Örkény Színházban Gregor Samsa, az utazóügynök egy nap arra ébred, hogy addigi élete megszűnt, ő pedig elviselhetetlen, undorító teherként élősködik családján. Georg, a sikeres üzletember, egy reggel benéz idős apja szobájába, hogy megvitasson vele egy látszólag mellékes ügyet, és a szobából kilépve egyenesen a folyóhoz megy, hogy belevesse magát. Blumfeld, az agglegény, amikor a munkából hazaér, két pattogó labdát

talál szerény lakásában, és szokásos esti pipájára már nem tud rágyújtani. Legyen kicsi vagy nagy a beállt változás, Kafka írásaiban a normalitás váratlanul leveti álarcát, és alatta megmutatkozik a színtiszta abszurditás. Amikor Kafka felolvasta barátainak Az átváltozást, nagy derültség fogadta a bogárrá változott Gregor Samsa történetét. Hiszen nemcsak meghökkentő, de humoros is, ahogy Kafkánál a hétköznapi váratlanul leveti álarcát, és alatta megmutatkozik a színtiszta abszurd.

Szeretet nélkül Andrej Zvjagincev, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője a legújabb filmjével a zsűri díját nyerte el Cannes-ban, valamint jelölték Arany Glóbusz- és BAFTA-díjakra. A Szeretet nélkül a képmutató és kilátástalan orosz hétköznapokba enged bepillantást, egy válófélben lévő család és hirtelen eltűnő fiuk drámáján keresztül. A szürke hétköznapok és az embertelen nagyváros visszafordíthatatlanul felemésztette Zsenya és Borisz házasságát. Csak a közös gyerekük sorsa és a közös lakás eladása maradt kínzó kérdésként köztük, már mindketten az új kapcsolataik boldogságát várják. A nagyon feszült utolsó napok állandó veszekedései közben észre sem veszik, hogy mióta nem látták 12 éves fiúkat. A bürokratikus rendőrséghez hiába fordulnak, ezért az állam szerepét magukra vállaló önkéntesek segítségével indulnak a kisfiú keresésére. Útjuk során letaglózó mélységeiben ismerhetjük meg napjaink Oroszországában a boldogságot keresők kilátástalanságát. A Szeretet nélkül 2018. február 1-től látható a mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.

A Kiscsillag zenekar hosszú idő után ismét Budapesten játszik!

január 19. péntek kapunyitás: 20:00 NagyHALL Különleges bestof programmal készül Lovasi András és zenekara, hiszen erre az estére mind az 5 tag magával hozza az eddig megjelent 5 Kiscsillag-lemezről kiválasztott 5 kedvenc dalát. A koncert további érdekessége, hogy itt debütál élőben két teljesen új felvétel is, amelyek a Semmi Konferencia c. album óta az első új dalok a Kiscsillagtól!

Időjárás

Sze

0/3

Cs

P

3/4

3/4

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

2/3 2/6 3/5 3/8

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

5/17 -1/8 2/7 0/8 8/12 10/13

Kecskemét: Keszthely: Miskolc:

2/7 1/4 2/8

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

0/2 9/10 -1/7 1/6 0/13 1/6

Kultúra

50 éves a Táncdalfesztivál Immáron nem a tv képernyőin 2018. január 13-án 19 órától a Papp László Sportarénában nagyszabású színpadi show keretében idézik fel az 1967-68-as Táncdalfesztiválokat, azaz a magyar könnyűzene aranykorát. A közönség, az 50 év óta nem hallott, eredeti hangszerelésben élvezheti majd a legendás slágereket, melyek annak idején több, mint tízmillió példányban keltek el bakelitlemezen! Olyan legendák lépnek az Aréna színpadára, mint Zalatnay Sarolta, Koós János, Poór Péter, Késmárky Marika és Soltész Rezső. A fiatal generáció képviseletében pedig Koós Réka, Dolhai Attila, Muri Enikő, Vastag Tamás, Csonka András, Ambrus Rita és Egyházi Géza énekli el a nagy elődök feledhetetlen dalait. Az est házigazdái Gálvölgyi János és Koltai Róbert lesznek. A január 13-ai koncerten az 50.évforduló alkalmából 60 fős szimfonikus tánczenekar kíséri majd az Aréna színpadára lépő élő legendákat. Zalatnay Sarolta, Koós János, Poór Péter, Késmárky Marika és Soltész Rezső mellett színpadra lépnek a fiatal generáció sztárjai is, Koós Réka, Dolhai Attila, Muri Enikő, Vastag Tamás, Csonka András, Ambrus Rita és Egyházi Géza. Az esten felcsendülnek majd Aradszky László, Szécsi Pál, Máté Péter, Harangozó Teri, Toldy Mária feledhetetlen dalai is. Az est konferansziéi: Gálvölgyi János és Koltai Róbert. Zenei vezető és karmester: Wolf Péter. Az koncert 2018. január 13-án 19 órától látogatható a Papp László Sportarénában.

5


13/2018 • 2018. január 16.

Megműtötték Murray csípőjét, legkorábban a füvespályás szezonra tér vissza

Melbourne-ben megműtötték Andy Murray csípőjét, így a brit teniszező biztosan hosszabb kihagyásra számíthat, tervei szerint csak a füvespályás szezonra tér vissza. A 30 éves, háromszoros Grand Slam-győztes klasszis fél éve nem lépett pályára, múlt héten jelentette be, hogy visszalép az Australian Opentől, jelenti az MTI. Murray 2016 végén még világelső volt, jelenleg a 19. a rangsorban.

Szalayék leestek egy dűne tetejéről, de folytatják

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős bukott, de az autósok mezőnyében még versenyben van a 40. Dakarrali harmadik szakasza után. A magyar páros Facebook-oldalának beszámolója szerint az autójukban először az önindító ment tönkre, majd hét kilométerrel a cél előtt leestek egy dűne tetejéről. "Felborultunk, az autó az oldalán állt meg, megint elment belőle a töltés, úgyhogy hiába állított talpra valaki, nem tudtunk továbbmenni. Jött egy másik autó, aki húzott egy ideig, de amikor egy magasabb dűnéhez értünk, ott hagyott az aljában" - nyilatkozta a pilóta. Szalay hozzátette: végül este tíz körül egy perui társuk segített rajtuk, így értek el a szerelőikhez. A viadal honlapja szerint Szalayék egyelőre összetett időeredmény nélkül állnak. 6

Nincs B terv a dél-koreai téli olimpiára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli olimpia biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti. "Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően. Semmilyen jele nincs, hogy bármilyen fenyegető árnyék jelenne meg a játékok felett" - mondta Bach. Az elnök álláspontját korábban Ri Hi Beom (Lee Hee-Beom), a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát "tökéletes biztonságban" tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük. Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak - közte a magyarnak (MOB) is -, amelyben a német sportdiplomata jelezte, hogy a phjongcshangi téli olimpia "a béke és barátságjegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően" zajlik majd. ÉszakKorea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.

Ha Mocsai Lajos kéziakadémiája a jövő, akkor nagy baj van A beruházásnak helyt adó értékes területről ingyen mondott le az önkormányzat

Csúnyán leszerepelt a hazai pályán rendezett Négy Nemzet Tornáján a Nemzeti Kézilabda Akadémiára épülő magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott. A 2013-ban induló balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia Mocsai Lajos izgalmas és főként irdatlanul drága kísérletea magyar kézilabdasport felvirágoztatására. A beruházásnak helyt adó értékes területről ingyen mondott le az önkormányzat, a létesítmények kiépítésére eddig legalább3,2 milliárd forint ment el(nettó), az intézmény idei költségvetése pedig a 700 millió forintot is meghaladja, évi 200 milliót kapnak közvetlenül az állami költségvetésből, míg további bő 530 millió forint közpénz a 2017-es tao-programon keresztül ér-

kezhet Boglárra. A hatalmas célokkal startoló intézmény számára a hétvégén rendezettNégy Nemzet Tornájakitűnő lehetőséget kínált, hogy bemutassa a falain belül zajló kitűnő nevelőmunka eredményét. A magyar ifjúsági válogatott 18-as keretében 7 NEKA-játékos kapott helyet, míg a csapatban egyetlen veszprémi, illetve szegedi játékos sem szerepelt, ráadásul a tornát Balatonboglárom, azaz a NEKA saját pályáján rendezték. Ennél jobb alkalmat kitalálni sem lehetett volna, hogy a boglári fiatalok megmutassák, mit tudnak.

Még mindig várni kell Djokovics visszatérésére Novak Djokovics fél éve nem teniszezik és a visszatérésére még egy kis időt várni kell. A szerb teniszező a honlapján írta, hogy nem vesz részt az AbuDzabiban zajló bemutató tornán, a Mubadala World Tennis Championshippen, ahol Roberto Batistuta Agut ellen kellett volna játszania január 15-én. Vélhetően nem akar kockáztatni, az Australian Openre akar teljesen egészséges lenni. „Nagyon csalódott vagyok, hogy vissza kell

lépnem a Mubadala-bajnokságtól. Sajnos az elmúlt pár napban ismét fájdalmat érezte a könyökömben, és a vizsgálatok után az orvosi csapat azt javasolta, hogy ne játsszak, ne kockáztassak semmit és folytassam a terápiát.” – mondta Djokovics. „Izgatottan vártam, hogy ismét hivatalos mérkőzést játszhassak, élveztem a felkészülést, de kénytelen vagyok elfogadni ezt a helyzetet, és várom, hogy a kezelések eredményre vezessenek" tette még hozzá.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu