NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Leopárd ölt meg egy erdőben meditáló buddhista szerzetest Egy indiai buddhista szerzetes épp egy fa alatt meditált a Tadoba erdőben Mahárástra államban, amikor megtámadta egy leopárd, írja a BBC. A férfi egy olyan templom szerzetese volt, ami az erdőben van, ő azonban jóval beljebb ment meditálni a fák közé. Az erdészeti hatóság előre figyelmeztette a buddhista szerzeteseket, hogy ne menjenek túl mélyre az erdőben, ami egyébként egy védett tigrisrezervátum. Egy szerzetestársa azt nyilatkozta a lapnak, hogy ő látta, ahogy az állat megtámadja a férfit, amikor ételt vitt neki aznap reggel. Mire visszaért a segítséggel, a férfi már halott volt. Most épp a leopárd befogásán dolgoznak, ezért ketreceket állítottak fel. A Tadoba rezervátumban körülbelül 88 tigris él, emellett leopárdok, ajakos medvék és hiénák otthona is.
Harmadával csökkent az illegális bevándorlók száma Európában Harmadával csökkent idén az illegálisan Európába érkezők száma a tavalyi adatokhoz képest: az év első tizenegy hónapjában összesen 138 ezer embert regisztráltak a főbb migrációs útvonalakon - írta jelentésében az uniós part- és határvédelmi ügynökség, a Frontex. Novemberben nagyjából 8800-an érkeztek a négy fő migrációs útvonalon keresztül az Európai Unióba, ami 44 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A Frontex szerint idén minden bizonnyal alacsonyabb lesz a kontinensre érkezők száma, mint 2014 óta bármikor. A legfőbb belépési pontnak már lassan fél éve Spanyolország számít, ahol novemberben 4900 illegális határátlépést jegyeztek fel, 29 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ezen az útvonalon idén eddig 53 ezer embert regisztráltak, ez több mint duplája a 2017 azonos időszakában tapasztaltaknak.
283/2018 • 2018. DECEMBER 14.
Erdoğan újabb háborút jelentett be Amerika tiltakozik
Törökország szerdán bejelentett offenzíváját Szíriában a kurdok lakta területek ellen, Törökország és a szíriai kurdok közös szövetségese pedig "elfogadhatatlannak" tartja Recep Tayyip Erdoğan újabb agresszióját. Egyoldalú katonai akció bármely érintett fél részéről Szíria északkeleti részén, különösen abban az övezetben, ahol amerikaiak lehetnek jelen, nagyon nyugtalanító. - hangsúlyozta Sean Robertson, a Pentagon egyik szóvivője, aki hozzátette, Nem szabad és nem is engedhetjük, hogy az Iszlám Állam lélegzethez jusson ebben a kritikus pillanatban, különben kockára tesszük a koalíciós partnereinkkel elért jelentős eredményeinket, s fennáll a veszélye az Iszlám Állam újbóli felbukkanásának. A török államfő szerdán jelentette be, hogy "a következő napokban" a török hadsereg támadást indít a Szíria északi vidékeit ellenőrzésük alatt tartó kurd erők ellen. A kurdok és a velük szövetséges arab milíciák által létrehozott, a térségben szokatlanul demokratikus entitás az Egyesült Államok fő szövetségese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban, Ankara azonban terroristacsoportnak tartja a Kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciájukat, mert kapcsolatban áll a török földön élő kurdokkal, akik évek óta fegyveres küzdelmet folytatnak a
Törökországon belüli autonómiájukért. "Nem fogjuk kívülállóként szemlélni a közvetlenül a határainknál folyó játszmát" - mondta televíziós beszédében szerdán a török elnök, és bejelentette, hogy az Eufrátesz folyótól keletre fekvő vidékeken "néhány napon belül" megindítják a támadást, annak érdekében, hogy - mint fogalmazott - "megmentsük a területet a szeparatista terroristaszervezettől", azaz a Kurd Népvédelmi Egységektől. Erdogan szerint ez a lépés biztosítja majd Szíria területi integritását, megteremti a lehetőséget a szír helyzet politikai rendezéséhez, és egyúttal egészségesebb légkört alakít ki az együttműködésre az Egyesült Államokkal a térségben. Törökország2018 januárjában a hozzá lojális szíriai szunnita-arab milíciákkal karöltve már meghódította legnyugatibb kurd kantont, Afrint. A szíriai kurd törzsterületen azonban szívósabb ellenállásra lehet számítani, ráadásul a régióban több amerikai bázis is van - nem kis részben pont az efféle offenzíváktól való elrettentés miatt.
Kitoloncolják a galambpopuláció felét egy spanyol városból Annyira megnőtt a galambok száma a spanyolországi Cádiz városában, hogy a mennyiségük már háromszorosa annak, amennyit a település elbír. Ezért a hatóságoknak nem maradt más hátra, muszáj drasztikus eszközökhöz nyúlnia: 9 ezer galambból legalább 5 ezret megpróbálnak befogni a következő egy évben, majd egész egyszerűen száműzik őket körülbelül 270 kilométerre a várostól. Ettől a nagy távolságtól azt várják, hogy már nem lesz kedvük visszajönni, inkább letelepednek, és ott kezdik újra. A legnagyobb bajnak azt tartják, hogy a madarak már egyáltalán nem félnek az emberektől, ezért pedig rendesen elkanászodtak: ellopják a turisták elől az ételt, állandóan ott szálldosnak az emberek körül az éttermeknél, odaszarnak az asztalra, törnek-zúznak. (CNN)
Lelőtték a strasbourgi merénylet elkövetőjét Agyonlőtték csütörtökön este a strasbourgi karácsonyi vásár közelében két nappal korábban merényletet elkövető Chérif Chekattot, írja az MTI. Az AFP forrásai szerint is megölték az elkövetőt. A France Info azt írja, hogy a férfit a város Meinau nevű környékén, egy raktárban találták meg, és ott lőtték le a rendőrök. Mint írtuk, kedd este a strasbourgi karácsonyi vásár közelében egy férfi lövöldözni kezdett, két ember azonnal, egy a kórházban halt meg. Több sérültnek még mindig a súlyos az állapota. A Chérif Chekatt néven azonosított 29 éves férfi a támadás után taxiba ült, nagy erőkkel keresték.
Mai időjárás BUDAPEST
0 / 3 °C Várható csapadék: 0 mm
283/2018 • 2018. december 14.
Drognak nézték a vattacukrot az amerikai rendőrök Három hónapra lecsuktak egy amerikai nőt, mert a rendőrök tévedésből metamfetaminként azonosították a nála lévő vattacukrot,írja a BBC. Dasha Fincher ezért kártérítésért pert indított a rendőrség, a georgiai Monroe megye és a drogteszt gyártója ellen. Az USA-ban elég komoly problémát okoznak az olcsó drogtesztek, azok ugyanis a mentolos cukorkáktól a dezodorokon át szinte bármit képesek drogként azonosítani. Ennek esett áldozatul most Fincher: a gagyi teszt egy egyszerű közúti ellenőrzésnél drogként azonosította a kocsijában lévő vattacukrot. Ráadásul, mivel a vattacukorból jó sok volt, még kábítószer-kereskedelemmel is megvádolták, az óvadékot pedig egymillió dollárban határozták meg. Mivel fölös egymilliója nem volt, így Fincher 2016. december 31-től 2017, április 4-ig börtönben volt. Az állami labor ugyanis csak március végén jött rá, hogy a vattacukor mégiscsak vattacukor. A nő emiatt kártérítési pert indított, mivel egyrészt nem törölték a priuszát, másrészt pedig a börtön miatt élete több fontos eseményéről, többek között az unokái megszületéséről is lemaradt.
Trump volt ügyvédje beismerte, hogy hazudott a kongresszusnak Donald Trump volt ügyvédje, Michael Cohen beismerte, hogy félrevezette a kongresszust, és nem mondott igazat Robert Mueller különleges ügyész csapatának sem a Trump 2016-os elnökválasztási kampányának és az oroszoknak az esetleges összejátszását vizsgáló ügyben. A BBC szerintCohen váratlanul jelent meg csütörtök reggel egy manhattani szövetségi bíróságon. Cohen azt állította, hogya a Trump iránti hűsége miatt hazudott volt főnöke korábbi moszkvai üzleti ügyeiről. Az ügyvéd mind a kongresszus különleges vizsgálóbizottsága, mind a Muellerbizottság előtt 2017-ben azt mondta: 2015-ben és 2016-ban egy Trumptorony moszkvai felépítéséről tárgyalt, de 2016 januárjában a tárgyalásokat az amerikai elnökválasztási kampány miatt megszakította. Kiderült azonban: az üzleti tárgyalások 2016 januárjában mégsem szakadtak meg. Cohen ellen egy manhattani szövetségi bíróságon nyolc rendbeli bűncselekmény miatt, köztük a kampányfinanszírozási törvény megsértéséért emeltek vádat. 2
Az EP felszólította Magyarországot, hogy adja ki Nikola Gruevszkit Macedóniának Szanyi Tibor: a Gruevszki-botrány Orbán újabb Európa-ellenes provokációja
Macedónia EU-csatlakozás irányába tett erőfeszítéseit értékelte az Európai Parlament, ebbe a jelentésbe került be a felszólítás. Az Európai Parlament csütörtökön véleményezte, hogy mennyit haladt előre Albánia, Macedónia és Montenegró az esetleges uniós csatlakozás felé. Baloldali és zöldpárti javaslatra a Macedóniáról szóló jelentésbe bekerült egy mondat, amely felszólítja Magyarországot, hogy adja ki hazájának a törvényesen elítélt volt miniszterelnököt. Az Európai Parlamentnek semmilyen hatásköre nincs Gruevszki kiadatásának kérdésében. A felszólítás egy
Az ausztrál diákoknak elegük van abból, hogy a kormányuk nem cselekszik a klímaváltozás ellen Több ezer diák sétált ki ebédidőben az iskolából Ausztráliában, hogy a kormány klímaváltozással kapcsolatos tétlensége miatt tüntessen. A fiatalok több nagyvárosban is tüntettek, például Melbourne-ben, Brisbaneben, Perth-ben és Sydney-ben. A Reuters tudósítása szerint az ausztrál miniszterelnök lemondását is követelték azután, hogy egyik minisztere arról beszélt nemrég, hogy vesztésre állnak a klímaváltozással szemben. A tüntetések egyik vezetője szerint ez
politikai üzenet és nyilvános nyomásgyakorlás, jogi kötelező erő nélkül. A Macedóniáról szóló jelentés (melynek októberi verziója elérhető itt) üdvözölte, hogy Macedónia határozottan elkötelezett a 2015-ös pržinói megállapodás és a sürgős reformprioritások hiánytalan végrehajtása mellett. Azt írta, hogy ezek az elkötelezettségek az unióval kapcsolatos reformok terén is intenzívebb erőfeszítésekhez vezettek. még csak a kezdet, további megmozdulásokat fognak tartani, egészen addig, amíg nem történik valami az ügyben. Ausztrália a világ egyik legnagyobb szén-dioxid kibocsátója, mivel az ország energiaellátása nagyrészt szénerőművekre támaszkodik. A konzervatív ausztrál kormány idén lazította elköteleződését a párizsi klímaegyezmény betartása iránt.
Egy üzeltember 1,1 millió dollárt ad az erdőtűz áldotzatainak kezébe Kedd reggel, a Dél-kaliforniai üzletember, Bob Wilson megpakolt egy bőröndöt 1000 dolláros (nagyjából 280 ezer forintos) csekkekkel, hogy azokat névre szólóan kiossza a Para-
Több menekült önként visszatért hazájába az amerikai határról Több tucat közép-amerikai menekült tért vissza szerdán önkéntes alapon hazájába, miután két hete próbáltak sikertelenül átjutni az amerikaimexikói határon. Az emberek 105 fős csoportját a mexikói szövetségi rendőrség egyik repülőgépével szállították haza – írja az MTI. A hatóság nem pontosította, mely országokba vitték vissza a menedékkérőket, az ugyanakkor biztos, hogy a Tijuana mexikói határvárosban veszteglő menekültkaraván jelentős részben hondurasi menedékkérőkből áll. A határthétfőn nyitották újraazután, hogyvasárnap lezárták, miután a közép-amerikai menekültkaravánból több százan megjelentek a határnál, és tüntetni kezdtek azért, hogy gyorsabban bírálják el a kérelmüket. Donald Trump amerikai elnök hétfőn egyébként felszólította Mexikót, hogy bármilyen áron küldje vissza származási országukba azokat, akik megpróbálnak az Egyesült Államok területére belépni, és a határ tartós lezárásával fenyegetett.
dise High School diákjai és dolgozói között. A 89-éves ingatlanmágnásnak nincs semmilyen kötődése a kaliforniai Paradise városához, se Chicohoz, ahol a tűz szinte a teljes város elpusztította, de szeretett volna minden lehetséges eszközzel segíteni. Azt gondolta a leginkább azzal segít, ha pénzhez juttat mindenkit, amit mindenki saját belátásra szerint arra költ, amire leginkább szüksége van. A nap végére 1085 csekket osztott ki, így közel 1,1 millió dollárral (nagyjából 312 millió forinttal) segítette a tűzben károsultakat. Szerettem középiskolába járni. Szerettem volna lehetőségeim szerint egy kis mosolyt csalni a diákok arcára, adni nekik egy kis szabadságot, hogy bármit tehetnek ezzel a pénzzel, és ezáltal egy kis időre felszabadítani őket a tűz gondolatának súlya alól. Ha már ennyit sikerül elérnem, az bőven megéri nekem. Az iskola igazgatója szerint bár az iskola megmenekült, a diákok 90 százalékának megsemmisült az otthona.
283/2018 • 2018. december 14.
Legalább 122 tüntetőt tartóztattak le Párizsban, 30 ezren tüntettek az országban Legalább 122 embert tartóztattak le az üzemanyagadó emelése elleni tüntetésen szombaton Párizsban, miután a tüntetők egy része a Diadalív közelében összecsapott a rendőrökkel. A francia rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a francia sárgamellényesek ellen. 62 ember megsérült, köztük 11 rendőr. A közelben lévő metrómegállókat lezárták – írja aGuardian. A tüntetők a sugárúton vonultak végig, és egy részük a Place de lʼÉtoile-on át akarta törni a rendőrkordont, amire a rendőrök könnygáz és vízágyúk bevetésével válaszoltak. A tö-
1500 jogász követel újabb népszavazást a brexitről Közös nyílt levelükben az aláírók megkérdőjelezték az EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - referendum érvényességét, azzal az érvvel, hogy akkoriban még nem lehetett tudni, milyen eredménnyel zárulnak a kilépési feltételekről szóló majdani tárgyalások, "márpedig a választóknak jogukban áll, hogy tudják, mire szavaznak". A felhívás szerzői felidézték, hogy 1975-ben is volt egy népszavazás, de mivel Nagy-Britannia abban az időszakban már két éve az akkori Európai Gazdasági Közösség (EGK) tagja volt, a választók pontosan tudták, hogy miről döntenek, írja az MTI. Az 1975 júniusában megtartott népszavazáson a brit választók 67 százalékos többséggel Nagy-Britannia közösségi tagságának fenntartása mellett döntöttek. A több mint 1500 jogi szakértő hétfőn megjelent közös levele hangsúlyozza, hogy a 2016-os népszavazáson egy "ismert realitás" vagyis a brit EU-tagság -, illetve "ennek ismeretlen alternatívája" közül kellett választani, a referendum kampányában pedig a tények és a realitások helyébe ellenőrizhetetlen hitelességű állítások léptek.
meg szétoszlott, és helyenként kukákat borított fel, illetve gyújtott meg. A sárgamellényesek tüntetése mellett szombaton Párizsba demonstrációt hirdetett meg a CGT szakszervezet is, valamint várható egy tüntetés a külföldi diákok kiadásainak emelése ellen. A rendőrség mintegy 5 ezer tagját vezényelte ki szombaton a fővárosi utcákra, és további 5 ezret vidéken.
Tökéletesen csinált hülyét az EU Trumpból
Pénteken adta ki az Európai Bizottság a legfrissebbjelentésétarról, hogyan alakul a szójakereskedelem az Egyesült Államok és az EU között. A dokumentum szerint duplájára ugrott az amerikai fehérjenövény behozatala az egy évvel korábbi szinthez képest, ezzel már az USA adja az uniós szójaimport több mint kétharmadát, és a legnagyobb felvevőpiacává vált. Az Európai Bizottság elnöke ezzel egyelőre megmentette a magyar autóipart is a kereskedelmi háborúban. Aminek ettől még nincs vége, csak momentán mindenkinek van ennél nagyobb baja. Trump háborúja elérte az autóipart is, a németek szerint Magyar-
ország is félhet. Közben a balhé nyertesei látszólag pont a kínaiak, akiket Amerika megpróbált megszívatni. De minek ad ki erről egy külön közleményt egy uniós testület? Az Európai Bizottságmég júliusban állapodott meg az Egyesült Államokkal, hogy több szóját vásárol tőle az EU. Azért volt erre szükség, hogy lecsillapítsa az elszabaduló kereskedelmi háborút, amit Donald Trump kezdett vámok kivetésével az uniós és kínai acélra. Azzal fenyegetőzött, hogy akár az autóbehozatalt is lesápolhatja, ami az elemzések alapjánMagyarországnak lett volna az egyik legrosszabb.
Kisiklott a világ leghosszabb tehervonata, miután 92 kilométeren át robogott vezető nélkül Elszabadult, majd kisiklott a világ leghosszabb, 268 vagonos bányászvonata Ausztráliában, írja aGuardiana Reuters alapján. A szerelvényben minimális kár keletkezett, a balesetben senki sem sérült meg. Az ausztrál vasúti közlekedésért felelős szervezet közlése szerint a masiniszta útközben megállt, hogy megvizsgálja az egyik hibásnak tűnő vagont. A vonat ezután indult el, majd 92 kilométeren át robogott vezető nélkül.
3
283/2018 • 2018. december 14.
Új kereskedelmi egyezményt kötött Amerika és Mexikó
Új amerikai-mexikói kereskedelmi egyezmény lép a NAFTA helyébe, és azonnali tárgyalások kezdődnek Kanadával a csatlakozásról, írja az MTI. Korábban Donald Trump amerikai elnök beszélt már arról, hogy hajlandó eltörölni az importvámokat Mexikóval és Kanadával, ha azok újratárgyalják velük a szabadkereskedelmi megállapodásukat. Az elnök úgy fogalmazott a Fehér Házban tartott sajtóértekezleten, hogy Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) új neve amerikai-mexikói kereskedelmi egyezmény. Azt is közölte, hogy az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által aláírt és 1994 januárjában életbe lépett NAFTA újratárgyalása során Washington megállapodott Mexikóval egy kétoldalú kereskedelmi egyezmény kimunkálásában. Egyelőre nem világos, hogy ehhez az egyezményhez csatlakozik-e majd Kanada. Trump azt mondta, hogy még hétfőn telefonon egyeztet erről Justin Trudeau kanadai kormányfővel. Az amerikaimexikói megállapodás bejelentésekor Donald Trump bejátszotta az újságíróknak Enrique Pena Nieto mexikói elnökkel folytatott telefonbeszélgetése felvételét. Ebben a mexikói elnök megerősítette, hogy szeretné, ha az egyezmény Kanadával kiegészülve még a héten háromoldalú megállapodássá válna.
Egyre több fiatal szülő képzi át magát programozóvá Az akár 400 ezer forintos kezdő fizetés, a rugalmas munkaidő és az IT-szektor munkaerőhiánya miatt egyre több kismama, illetve kisgyerekes anyuka és apuka képzi át magát programozóvá. A Progmatic programozóiskola adatai szerint egyre több a nő a képzéseiken, de még így is csak 10-25 százalék közötti az arányuk. Az IT-nagyvállalatok felől egyre nagyobb a nyomás, hogy minél több nő legyen ebben a férfiasnak mondott szakmában. A cégek nem csak ezt erőltetik, hanem a rugalmas munkavégzést is, hogy munkaerőhiányukat így enyhítsék. Ennek meg is van az eredménye, a fiatal szülőket vonzza az otthoni munkavégzés és a nem ritkán 400 ezer forintos kezdő fizetés. A Progmaticnál eddig minden kisgyermekes szülő végig is tudta csinálni a képzést, sőt, rögtön munkát is kapott utána. 4
Segít a séf – megjelent a lidl negyedik szakácskönyve „A Lidl konyha bemutatja: Segít a séf” címmel immáron sorozatban negyedik szakácskönyvével lepi meg advent ideje alatt vásárlóit a Lidl Magyarország. Az eddigi legnagyobb, közel 400 000 példányban elérhető szakácskönyvben Széll Tamás, a Lidl séfje nem csupán egy gasztronómiai utazásra invitálja az olvasót, hanem extra fűszerként öt különleges „hozzávalóval” igazi élménnyé varázsolja a főzést.
Financial Times: veszélyben a régiós növekedés a munkaerőhiány miatt A közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon kialakult munkaerőhiány miatt lassan "kifogy a gőz" a térségi gazdaságokból – írja a Financial Times hétfőielemzésében. A londoni gazdasági napilap online kiadásán megjelent írás szerint a térségi fellendülés egyelőre folytatódik, a régiós gazdaságok az idén várhatóan 4 százalék körüli ütemben növekednek, ám a munkaerő-kínálati kapacitás már a határaihoz közelít. Eurostatadatokat idézve a Financial Times kiemeli: a júniussal zárult három hónapban a magyar iparvállalatok 86,6 százaléka jelezte, hogy a következő negyedévben a munkaerőhiány korlátozni fogja termelésüket. A vizsgált térségen belül ez a legmagasabb arány: Lengyelországban az ipari cégek 49,7 százaléka, Csehországban 43,2 százalékuk tett közzé hasonló előrejelzést, de e két országban is a kétszeresére emelkedett ez az arány az elmúlt két évben.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
A Lidl konyha bemutatja: Segít a séf nem véletlen az elnevezés. Az idei, több mint 70 receptet tartalmazó, öt fejezetből álló gyűjtemény olyan közismert és közkedvelt szereplők együttműködésével valósult meg, mint Szabó Győző, Viszkok Fruzsi, Winkler Róbert, Király Viktor és Szandi. A Lidl séfjének segítő kezei irányításával, együtt készítették el kedvenc receptjeiket és meséltek a főzéssel kapcsolatos élményeikről. Mindannyian a könyv egy-egy fejezetében három-három szabadon választott recept kapcsán mutatják meg főzőtudományukat Tamás segítségével: Győző a húsfélékkel, Fruzsi a tejtermékekkel kapcsolatban tesz
szert még több tudásra. Róbert a zöldségek-gyümölcsök területére, Viktor a desszertek világába, míg Szandi a különleges alkalmakra készítendő ételek titkaiba kap betekintést a Lidl séfjének támogatásával. A korábbi évekhez hasonlóan a Lidl Magyarország idén is a leghűségesebb vásárlóinak kíván kedveskedni az új szakácskönyvvel, mely kereskedelmi forgalomba nem kerül, limitált példányszámban és a Lidl Magyarország hűségakciója keretében áll a vásárlók rendelkezésére. Egyes receptek, illetve a sztárokkal való közös főzések videó formátumban is megtekinthetők a www.lidl.hu/konyha oldalon.
Három új áruházat nyit idén az Auchan
Én vasalok, amíg te elmosogatsz:
A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető cég három új áruházat nyit idén, derült ki Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatójának csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig egy újabb superstore koncepciójú áruházat. A cég tavaly nyitott a kisebb üzletformák felé: első szupermarketjüket Szekszárdon, első superstore formátumú üzletüket Budapesten, a X. kerületben nyitották. Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva – ismertették a sajtótájékoztatón.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
így osztjuk fel a házimunkát!
A Zewa Gondoskodni Együtt Jó kezdeményezése az otthoni munkamegosztás fontosságát hangsúlyozza. A Zewa a házimunka témáját körüljárva elkészítette legfrissebb online felmérését*, amelyben 200 kisgyermekes szülőt kérdezett meg arról, hogyan viszonyulnak a háztartáson belüli feladatmegosztás kérdésköréhez. A válaszadók döntő többsége, 75%-a szerint a házimunka nem csak a nők kizárólagos feladata. A számok ezzel szemben azt mutatják, hogy a hazai gyakorlat szerint a nők több mint kétszer akkora részt vállalnak a házimunkából (69%), mint a megkérdezett férfiak (31%). A Zewa kutatása mindemellett arra is kitér, hogy a szülők szerint mennyire fontos a gyermekeiknek közvetített minta. A válaszadók döntő többsége, 97%-a szerint gyermekük jövőjét nagyban befolyásolja az, hogy milyen példát látnak otthon. Jellemzően törekszenek is arra, 87%-uk tartja fontosnak, hogy olyan családban neveljék csemetéiket, ahol az otthoni higiéniai feladatok és a gondoskodás a család minden tagjának közös felelőssége, hogy gyermekük egyenlőbb családi környezetben nőhessen fel. A válaszadók közel harmada nem veszi figyelembe gyermeke nemét, ha házimunkáról van szó.
283/2018 • 2018. december 14.
Akvárium Szilveszter Visszatér a Necc Party Figyelem! Hollywoodi Kiadás 3 teremben!
Harkányi Árpád, Zárug Zita: Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? Kiadja: Kulcslyuk Kiadó, megrendelhető: https://www.nyitottakademia.hu/webshop Hétköznapi házaspár vagyunk, ám volt egy nem hétköznapi ötletünk, amelyet meg is valósítottunk. Esküvőnk után világ körüli útra indultunk, és négy évig ez az utazás volt az életünk: 1550 nap alatt 46 országban jártunk. Álltunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóin a tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az Egyenlítő mentén. Felejthetetlen élményeket éltünk át, nagyon kevés pénzből. Megtanultunk olcsón és okosan enni, közlekedni és szállást találni.
Időjárás
Szo
1/3
V
H
0/2
-1 / 2
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
8/3 9/3 7/5 8/3
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
15/11 9/8 5/9 6/11 11/14 10/15
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
6/3 7/4 7/5
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
2/6 11/14 7/11 8/10 8/15 3/8
Kultúra Kollektív időutazás a ’90 & ‘00s évekbe – ezt kínálja idén szilveszterkor az Akvárium Klub! NagyHall – 5thBirthday Ceremony terem December 31-én visszatér az Akvárium Klub NagyHalljába a Necc Party, hogy a korszak legkínosabb zenéit játszva búcsúztassák az óévet. A sorozat ezen a jeles napon ünnepli 5 éves szülinapját…természetesen sikkesen, rajosan. KisHall – Walk of Fame terem Walk of fame, azaz Hollywoodi hírességek sétánya! Ezt kínálja a KisHall programja: pop, rock, hiphop…legendás zenészektől, legendás korszakból. Az összes zenét ismerni fogod. w/DJ Tinder & Loripop VOLT Lokál – Best Film Music terem A korszak ikonikus filmslágerei csendülnek fel illusztris
filmsztárok képmásainak társaságban. Maszk, Pulp Fiction, Trainspotting… a Titanic betétdalára majd lassúzunk, igaz? w/DJ Gango & Mandycan Érdemes időben érkezni, ugyanis, aki 20:30 és 21:45 között lép az Akváriumba, a jegyével automatikusan részt vesz a 22:00-kor kezdődő Tombolán, ahol értékes nyeremények várnak kisorsolásra: pl. Sziget- , VOLT Fesztivál- , Balaton Sound- és STRAND Fesztivál bérletek, Akvárium Klub ajándékcsomagok és rengeteg más ajándék. (erről még több info hamarosan) Igazi hollywoodi időutazás a diszkógömbök, magnókazetták, bakelitekés filmsztárokközt! Happy 1999!
Kristóf titkos receptjei - Fenséges fogások növényi alapon - ÚJDONSÁG! Kristófʼs Kitchen - Fabulous Food (Not Only) For Vegans (54 magyar és 54 angol nyelvű recept gyűjteménye ) Amióta világ a világ, az ember kíváncsian keresi „a titkot” – legyen szó egy távoli ország kincseiről, egy ismeretlen fűszerről vagy egy mosolyról, amely egy sokat ígérő új kapcsolat kezdete lehet. A két legnagyobb „titok” pedig, amit olyan sokan keresnek – és ezt a Google is alátámasztja – a boldogság és a mennyei ételek receptjei. Én is ezeket kutatom, amióta élek, tapasztalok, utazom, írok, főzök – és időről időre megosztom, mi mindent találtam út közben. Most épp 108 növényi alapú, lélekmelengető, laktató receptet. Ebben a kötetben 54 vadonatúj fogást találsz magyarul, angolul pedig azt az 54
klasszikus receptet adom közre, amelyeket a legtöbben kértek tőlem világkörüli gasztrokalandozásaim során. Kozmopolita, kreatív főzés, kulináriskulturális élmények, gasztrozarándoklat a sületlenek Nyersországába, a nagyvilág nemzeteinek karácsonyi kaja-kincsestárába és természetes(en) Koktél-királyságba. A gasztrotrendek mentén visszanyúlunk a gyökerekig: a táskámban lapuló füstölt paprika és a helyi piac a „street food”, és lehet “fine dining”-olni egy parkban, a munkahelyi konyhában vagy akár a suliban, nagyszünetben is. Bárhol, bármikor páratlan ízkombinációkat alkothatunk – és felejthetetlen élménnyé varázsolhatjuk az étkezést önmagunknak és másoknak is. Ez az én titkom – és most már a tiéd is.
ORVOS-TÓTH NOÉMI: Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai
F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ
Aki nem tárja fel és nem értelmezi saját és felmenői múltját, tapasztalatait, sérelmeit és félelmeit, az arra ítéltetik, hogy ugyanazokat az esetleg nagyon fájdalmas és kudarcos mintákat ismételgesse újra meg újra. Ahhoz, hogy szabadabb és jobb döntéseket hozhassunk, tisztába kell kerülnünk azzal, hogy milyen hatások formáltak éppen ilyenné, és miként lehet megváltoztatni azt, ami „nálunk mindig is így volt”, csak éppen már nem szolgálja a boldogulásunkat. Egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját. Orvos-Tóth Noémi könyve alapvetően fontos tudást kínál, és lebilincselő önismereti utazásra hív – szívből ajánljuk mindenkinek! Megrendelem a könyvet 25%-os kiadói kedvezménnyel, azaz 3360 forint helyett 2520 forintért! http://www.nyitottakademia.hu
Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.
5
283/2018 • 2018. december 14.
Hét év múlva jöhet a következő budapesti vizes vb
A FINA pénteki bejelentése szerint hét nemzeti szövetség, közte a magyar is bejelentkezett a a 2025-ös és a 2027-es vizes világbajnokság rendezési jogáért – írja az MTI. A FINA pénteki hírlevele szerint a hétfői határidőig Magyarország Budapesttel,Ausztrália Melbournenel,Oroszország Kazannyal,Szerbia Belgráddal,az Egyesült Államok Greensboróval,Kína és Ukrajna pedig egy később megnevezendő helyszínnel jelezte érdeklődését.
Fury rendesen felhergelte Wildert az utolsó sajtótájékoztatón
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Összeáll a BabosFucsovics páros Fiatalon mindketten a MOL Tehetségtámogató Programjának tagjai voltak
Babos Tímea és Fucsovics Márton már a 2019-es első Grand Slam tornán, az Australian Openen is elindul vegyes párosban és innentől kezdve annyi tornán szerepelnek együtt, amennyin csak tudnak. Ezt amolcsapat.hu oldalán közöltea mindkét versenyzőt támogató cég. Babos legutóbb Melbourne-ben női párosban nyert, míg vegyes párosban döntőig jutott. A végső cél pedig a tokiói olimpia, ahol szintén együtt indulna a két legjobb magyar teniszező. Babos igazi páros specialistának számít, hiszen már kétszeres világbajnoka a számnak, sokáig vezette a világranglistát is, jelenleg a harmadik helyen áll. Fucsovicsnál más a helyzet, eddig szinte kizáró-
lag az egyes karrierjére koncentrált, amelyben jelenleg karriercsúcsot jelentő 39. helyen áll. Párosban ritkán indult, ennek megfelelően ott csak a 212. „Én nemcsak Timivel, de egyáltalán nem játszottam még vegyes párost felnőtt versenyen, úgyhogy ez nekem új élmény lesz. De a lehetőség, hogy Timivel játszhatok, nagyon motivál, már most fel vagyok spannolva, és biztosan motiváltan fogok teniszezni az oldalán.” mondta Fucsovics.
A gyerekkori hatalmas edzésadag a magyar úszás sikere és átka is
December 1-jén csap össze egymással a nehézsúly korábbi világbajnoka, Tyson Fury, és a negyvenedik KO-ra készülő Deontay Wilder, az pedig már egy októberi sajtótájékoztatón is kiderült, hogy mindketten kiütéssel szeretnének győzni. Fury már akkor is bohócot csinált ellenfeléből, szerdán azonban még ennél is tovább ment a két bokszoló, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy összeverekedjenek a meccs előtti utolsó sajtóeseményen. 6
Sós Csaba, az úszóválogatott kapitánya a Utánpótlássport.hu szerkesztősége által szervezett Segítség, felnőtt lettem! konferencián arról beszélt, hogy miért olyan jók a magyar úszók már nagyon fiatalon is, és arról is, hogy miért jön ezután sokszor visszaesés. A Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense kifejtette: a magyar úszók serdülő korig többet, körülbelül kétszer annyit edzenek, mint amit a szakirodalom ajánl, illetve amennyit a világ más országaiban szokás. Ugyanakkor az ifi és a felnőtt korosztály között a világ sokkal nagyobbat javul,
mint a hazai versenyzők. Példaként említette, hogy azok a magyar úszók, akik a 2005-ös hazai rendezésű ifjúsági Európa-bajnokságon nyolc aranyérmet nyertek, azok közül 2007 tavaszán, a Melbourne-ben rendezett felnőtt világbajnokságon senki sem tudott döntőbe jutni. Állítását azzal is alátámasztotta, hogy amíg a magyar versenyzők az 1967 óta rendezett ifjúsági úszó Európa-bajnokságokon 148 arany-, 131 ezüst- és 98 bronzérmet nyertek, addig a 1926 óta létező felnőtt Eb-ken csak 97 aranyat, 79 ezüstöt és 62 bronzot, pedig szerinte a két számsornak hasonlónak kellene lennie.