NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Filmtrükkel csinált gyorsvonatot az indiai miniszter Pénteken indul első útjára India saját építésű gyorsvonata. A vonat azonban a valóságban nem tűnt elég gyorsnak az indiai vonatügyi miniszter számára, ezért egy kétszeres sebességre gyorsított filmet rakott fel a Facebookjára és a Twitterére a fejlesztésről, írta aGuardian. A trükk egy napig maradt titokban, igaz, ez idő alatt több kormánypárti politikus is megosztotta azt, és közölte a kormány szócsöveként működő Republic médiahálózat is. Nem sokkal később a hamis hírek leleplezésével foglalkozóAltNews.inazonban jelezte, hogy a videó hamisított. A decemberi tesztüzemről készült felvételt kétszeres sebességre gyorsították a hatás kedvéért. Piyush Goyal miniszternek nem ez az első ilyen trükkje. Korábban képet posztolt egy szénbányáról, azt illusztrálva, hogy a kormány milyen sokat tesz a külföldi szénimport visszaszorításáért. A fotó azonban egy Amnesty Internationaljelentésből származik, és a kormány szénpolitiká ját kritizálta. Ezt a posztot a miniszter törölte.
Még hetekig tombolhatnak a lángok Új Zélandon A katasztrófavédelmi szervek egyik tisztségviselője, Trevor Mitchell elmondta, hogy a kedvező időjárásnak köszönhetően sikerült megfékezni a kedden fellobbant lángok terjedését, de a tűz még hetekig tombolhat. Az időjáráselőrejelzés szerint nem várható nagyobb mennyiségű csapadék a térségben. John Sutton a tűzoltóság részéről úgy nyilatkozott, hogy sok terület maradt, amely még nem égett le, és a tűzoltók akár márciusig is küzdhetnek a lángokkal, amelyek eddig mintegy 2300 hektárnyi területet és egy házat perzseltek fel a Déliszigeten lévő Nelson közelében. A tűz eloltásán mintegy 190 tűzoltó dolgozik tíz helikopter és két repülőgép segítségével.
37/2019 • 2019. FEBRUÁR 13.
Putyin olyan fontos, mint Lenin Putyin ideológusa:
Ezrek vettek részt Prijanka Gandhi első politikai gyűlésén Indiában Ezrek vettek részt hétfőn, néhány hónappal a parlamenti választások előtt Prijanka Gandhi, a neves Nehru-Gandhi politikus család frissen politikai színtérre lépő egyik vezetője első gyűlésén Indiában írja az MTI. A 47 éves Prijanka Gandhi január 23-án lett az ellenzéki Kongresszus Párt vezetőségének a tagja, és az északindiai Uttar Prades, India legnépesebb állama keleti régiójának választási kampányának irányításával bíztak meg. Prijanka Gandhi a fivérével, Rahul Gandhival, a Kongresszus Párt elnökével együtt nyitott autóbuszon járta Utter Prades fővárosának, Lakhnaunak az utcáit, a rózsaszirmokat dobáló és a nevüket skandáló ezrek előtt. Prijanka Gandhi korábban részt vett választási kampányok lebonyolításában, de most első ízben vállalt felelős posztot a pártban, ez megelőzően kerülte a politikát.
A demokrácia illúzió. Oroszországban új típusú állam alakult ki. A putyinizmus az évszázad végéig virágzik. Ezek a főbb megállapításai Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadónak, aki a Nyezaviszimaja Gazetában írt cikket. "Az orosz állam (a Szovjetunió széthullása után) tovább él és most már ez egy olyan új állam, amilyen sohasem volt nálunk" írta Szurkov, akit a tömegmanipuláción alapuló putyini rendszer tervezőjeként és ideológusaként tartanak számon. A Kreml szürke eminenciása azt állítja: terhelési próbák bizonyítják, hogy a "szervesen kialakult modell jelenti az orosz nemzet túlélésének és felemelkedésének hatékony eszközét, nemcsak az elkövetkező évekre, hanem évtizedekre és az a legvalószínűbb, hogy az egész előttünk álló évszázadra". Cikkének szavaival ellentétben ez a rendszer azonban egyáltalán nem szervesen alakult ki.A nemzetközi sajtó mellett lapunk is részletesen elemezte, hogyan alakította ki a megtévesztésen, hamis híreken és felülről gerjesztett nemzeti érzelmeken alapuló rendszerét Szurkov tanácsait követve Vlagyimir Putyin. Az ideológus cikke érthető módon nem fukarkodik a nagy szavakkal. Szerinte az orosz történelemben négy olyan alapvető államszervezési modell ismert, amelyet az alapítójukról neveztek el: III. Iváné, Nagy Péteré, Leni-
gy né és Putyiné. Ez utóbbi "nagy politikai gépezete felpörög", és Oroszország még sokáig "Putyin állama" marad, mint ahogy a jelenlegi Franciaország de Gaulle ötödik köztársaságának tekinti magát, Törökország továbbra is Atatürk hat nyíl ideológiájára támaszkodik, az Egyesült Államok pedig az alapító atyák értékeire. Szurkov módszere: mindenkit elbizonytalanítani Szurkovról tudni kell, hogy nem éppen független pozícióból ajnározza az orosz elnököt. Ő ugyanis Putyin főtanácsadója, ideológusa, aki mellesleg segítette hatalomra kerülését és hatalomban tartását is. Szurkovot emellett a politikai élet cinikus manipulátorának tartják, aki korábban dolgozott Jelcinnek, Medvegyevnek, sőt, karrierjét a putyini állam fő ellenségénék, Hodorkovszkijnél kezdte. Ahogy cikkünkben írtuk, könyörtelen, posztmodern filozófiai alapokra épülő hatalomgyakorlási technikája Oroszországon is túlmutat, és a Clinton–Trump elnökválasztási versenytől kezdve az Orbánrendszer működéséig lényegében a teljes világpolitikát befolyásolja.
57 orrszarvút és 26 elefántot lőttek ki Namíbiában Az elmúlt évben 57 orrszarvút és 26 elefántot lőttek ki orvvadászok Namíbiában közölte a környezetvédelemért és turizmusért felelős namíbiai miniszter hétfőn Windhoekban. 120 embert tartóztattak le 2018ban orvvadászat gyanújával, és kemény büntetésre számíthatnak azok, akik bűnössége beigazolódik. A miniszter szerint a széles és keskenyszájú rinocéroszok kilövése orrszarvú és magánfarmokon történt, nemzeti parkokban nem jelentettek ilyet. Az elefántokat főként Kavango és Zambézi régiókban ölték meg. Idén egyelőre egyetlen keskenyszájú orrszarvú illegális kilövését jelentették Namíbiában.
Mai időjárás BUDAPEST
0 / 4 °C Várható csapadék: 0 mm
37/2019 • 2019. február 13.
Elutasította Lula fellebbezését a brazil legfelsőbb bíróság, nem engedik indulni az elnökválasztáson
A brazil legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a korrupciós vádakkal bebörtönzött Lula da Silva volt elnök fellebbezését, hogy indulhasson az októberi elnökválasztáson, írja az MTI. A bíróság még múlthét pénteken tiltotta el Lulát az indulástól az ok tóberi elnökválasztáson, mert a brazil törvények szerint jogerősen elítélt személy nem foglalhat el választás révén megszerezhető tisztséget. Lula és ügyvédjei ekkor fellebbeztek, szerintük Brazíliának követnie kell az ENSZ emberi jogi tanácsának ajánlását, és lehetővé kell tennie, hogy az exelnök újra indulhasson a tisztségért a börtönből. Lula 2003 és 2010 között volt az ország baloldali elnöke. Áprilisban kezdte meg 12 éves börtönbüntetését, amelyet korrupció és pénzmosás miatt szabtak ki rá. Az ítélet szerint 1,1 millió dollár kenőpénzt kapott közvetve a Petrobras olajipari óriásvállalattól, ebből újíttatta fel Guarujá fürdőhelyen lévő lakását.
Négyszemközt tárgyalt Theresay May és Jeremy Corbyn Négyszemközti tárgyalást tartott szerdán a brit EUtagság megszűnésének (Brexit) folyamatáról Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője. A Munkáspárt szóvivője "hasznosnak" és "nagyon szívélyes hangvételűnek" nevezte a találkozót, írja az MTI. May és Corbyn először tárgyalt hivatalosan a Brexitről azóta, hogy a kilépés feltételrendszeréről novemberben elért megállapodást az alsóház két hete – nem kis részben az írészakír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülését célzó tartalékmegoldás miatt – a brit parlamentarizmus történetében példátlan, 230 fős többséggel elutasította. Corbyn fő követelése ugyanis az, hogy May határozottan zárja ki a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét, és vállaljon kötelezettséget vámuniós viszonyrendszer fenntartására az EUval. Theresa May ezekre nem hajlandó, ám a Brexit-megállapodáshoz benyújtott módosításokról kedd este tartott alsóházi szavazáson a képviselők megszavaztak egy jelképes jelentőségű, jogilag kötelező erővel nem bíró javaslatot is, amely a megállapodás nélküli Brexit kizárására szólítja fel a brit kormányt. Corbyn ezután hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni a miniszterelnökkel.
2
Az összes vádpontban bűnösnek találták a Köpcöst A tanúk részletesen beszéltek kínzásokról, gyilkosságokról
A mexikói drogdílert, Joaquín „El Chapo" Guzmánt, ismertebb nevén a Köpcöst bűnösnek találta az amerikai perében az esküdtszék, írja a CNN. Guzmánt mind a tíz vádpontban bűnösnek találták: többek között nemzetközi drogkereskedelem, ellenfelek meggyilkolásának kitervelése, pénzmosás és lőfegyver használatának vádjában. Ezért életfogytiglani börtön vár rá, de egyelőre ezt nem jelentették be hivatalosan. A büntetésének mértékét majd csak június 25én hirdetik ki. A Köpcös pere két és fél hónapig tartott, az esküdtek kétszáz órányi vallomást hallgattak meg 56 tanútól. A per azért is kü-
Trump tagadja, hogy kampánypénzből vették volna meg a nők hallgatását Donald Trump amerikai elnök tagadja, hogy megsértette a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályokat, és azt mondja, hogy nem a választási kampányra szánt pénzekből vásárolták meg annak a két nőnek a hallgatását, akik azt állították, hogy viszonyuk volt vele. Donald Trump a Fox televíziónak adott interjújában beszélt erről, amelyből szerda délután részleteket sugároztak. A teljes egészében helyi idő szerint szerdán este adásba kerülő interjúban az elnök leszögezte: csak később szerzett tudomást arról, hogy ügyvédje, Michael Cohen 2016 nyarán, vagyis a választási kampány ide-
g p lönleges volt, mert a Köpcös által évtizedeken át irányított Sinaloa drogkartell több egykori prominense is a tanúk padján ült, és több vallomás is betekintést engedett az egyik leghírhedtebb mexikói bűnszervezet belső működésébe, ami fénykorában az Egyesült Államokba irányuló drogkereskedelem javát ellenőrizte. A tanúk részletesen beszéltek kínzásokról, gyilkosságokról, és a mexikói vezetés legfelső szintjeiig nyúló korrupcióról.
jén fizetett két nőnek a hallgatásukért cserébe. Amikor tudomást szereztem róla, az első kérdésem az volt: kampánypénzből lett finanszírozva, mert az kicsit rázós lett volna fogalmazott Trump. Azt mondta, hogy az összeget nem a kampányra rendelkezésre álló pénzből vették el, és mint mondta - szerinte ez a lényeg. Az amerikai elnök szerint nincs szó a kampányfinanszírozási törvény megsértéséről, és az ügyvéd költségeit is a saját pénzéből térítette meg.
Török diktatúrára figyelmeztet a börtönből az ellenzéki jelölt Egy abszolút diktatúra törökországi kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a másfél éve börtönben tartott ellenzéki elnökjelölt vasárnap. Selahattin Demirtas kurdbarát politikus csak
Ismét kikerült egy titkos megállapodás a román hírszerzés és az ügyészség között Újabb titkos megállapodást került nyilvánosságra Romániában, amelyet a román belföldi hírszerző szolgálat a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel kötött 2009ben, írja az MTI. A dokumentumot hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozta nyilvánosságra. A hírszerzés úgy ítélte meg, hogy a kilenc évvel ezelőtt megkötött egyezmény jelenleg semmilyen titkot nem sért, ezért nyilvánosságra hozható. A dokumentumot George Maior, a hírszerzés akkori vezetője, Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész, aki jelenleg a korrupcióellenes ügyészséget vezeti, valamint Nicolae Popa, a legfelsőbb bíróság volt elnöke látta el kézjegyével. A titkos megállapodás hét oldalon szabályozza a három intézmény együttműködését olyan ügyekben, amelyek a nemzetbiztonságot érintik. A megál lapodás információcserére és a három intézmény tevékenységének összehangolására kötelezte a feleket. Közös informatikai rendszert alakítottak ki, amelynek biztonságosságát a hírszerzés szavatolta.
p most, a június 24i választások előtti tízperces kampánybeszédében szólhatott közvetlenül a szavazókhoz. Egyébként rendszeresen kommunikál velük az ügyvédei által terjesztett Twitterüzenetek révén, illetve egy beszédet is intézett hozzájuk, amit a felesége rögzített mobiltelefonjával. Demirtas szerint Törökország sorsa teljesen egy ember kényekedvének lesz kitéve, ha a leköszönő elnök, Recep Tayyip Erdogan és iszlamista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megnyeri a jövő heti elnök és parlamenti választást. Úgy látja, az AKP győzelme tekintélyelvű, zsarnok országgá változtatná Törökországot, amit kiszakítottak a demokráciából. A Népi Demokratikus Párt (HDP) azt ígérte, hogy kiáll a demokráciáért. Amit most átélünk, az részben már egy autokratikus rezsim. A film legrémisztőbb része azonban még hátra van. [...] Meg kell akadályoznunk, hogy országunk elmerüljön az örvényben.
37/2019 • 2019. február 13.
Soros: Európa, kérlek, ébredj fel!
"Az első lépés ahhoz, hogy megvédjük Európát a külső és belső ellenségeitől az, hogy felismerjük a fenyegetésük súlyosságát. A második, hogy felrázzuk az alvó Európapárti többséget, és mozgósítsuk, hogy védjék meg az értékeket, amelyekre az Európai Unió épül."
Ezzel az összefoglaló felvezetéssel kezdődik Soros Györgyújabb dolgozata, amit a Project Syndicate nevű véleményoldalra írt. Ez az a lap, amelyen a sokat támadott,Soros-tervnek elnevezett dolgozatais megjelent a menekültválságról. Az írás szerint Európa éppen alvajáróként gyalogol a feledésbe, és ha nem ébred fel, akkor a Szovjetunió sorsára fog jutni. Soros azt állítja, hogy sem a vezetők, sem az átlagember nem érti meg, hogy
Az EU és USA közös szankciókkal készül Oroszország ellen a kercsi incidens miatt
Néhány forrás a lapnak elmondta, az összefogástól azt várják, hogy nagyobb nyomást tudnak gyakorolni Oroszországra és Putyinra. Az unió huszonnyolc államának külügyminisztereitől azt várják, hogy idővel ők is megszólalnak majd további szankciókkal kapcsolatban. A források szerint azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy Oroszország megfontolná a tengerészek szabadon engedését. Az Európai Unió még nem hozott végleges döntést a szankciókkal kapcsolatban, ez a következő hetekben várható. November 25én a Feketetengeren, a Kercsiszoros közelében, az Ukrajnától 2014ben elcsatolt Krím félsziget partjaitól 1314 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, az elfogott 24 főnyi legénység valamennyije ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.
g g gy forradalmi pillanatokat élünk, a lehetőségek nagyon sokfélék, a dolgok kimenetele pedig emiatt nagyon bizonytalan. Sokan azt feltételezik, hogy a jövő többé-kevésbé a jelent mintázza, de ez nem feltétlenül van így. Hosszú és sűrű életemben sok olyan szakaszt láttam, amit szélsőséges egyensúlytalanságnak hívok. Most is egy ilyen szakaszt élünk fogalmaz Soros.
Az Európai Parlament megszavazta: a jogállamisághoz köthetik az EUs pénzeket
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön annak a tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amellyel jogállamisági feltételekhez is kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 20212027 közötti költségvetési ciklusban. A jelentést 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülé-
g g p sen. Ez a szavazás nem jelenti azt, hogy be fogják vezetni ezeket az új feltételeket. Az Európai Parlament nem egyedül dönt ebben az ügyben, hanem az EU tagállamainak az összes kormányával közösen. A kormányoknak még nincsen álláspontjuk a témában, hónapok múlva várható csak, hogy ők egymás között közös nevezőre jutnak.
Eltűnt ujgurok fotóival lett tele a Twitter Ezrek teszik fel eltűnt ujgur hozzátartozójuk fotóját a Twitterre azután, hogy egy kínai nemzetközi rádióadó közzétett egy 26 másodperces felvételt Abdurehim Hejit ujgur énekesről és költőről, a férfi halálhírét cáfolandó. A videó hitelességét és készítésének idejét egyelőre nem sikerült ellenőrizni. Hejitet egy dala miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélték. A Twittert ezután elborították a #MeTooUyghur hashtaggel ellátott posztok. Vannak, akik a férjüket, vannak, akik a szüleiket, és vannak, akik a testvérüket keresik és hollétüket kérik számon a kínai kormányon.
3
37/2019 • 2019. február 13.
Budapesti fiatalok nyerték a Zsebpénzügyes vetélkedőt!
Lezárult a Zsebpénzügyes vetélkedő 2018-as évada. A 4 fordulóból álló országos pénzügyi tudatossági programra több mint 1000 középiskolás diák nevezett. A vetélkedőt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata nyerte. A fiatalok pénzügyi tudatosságának erősítése nemzetgazdasági érdek, ezért az Intrum jövőre is megszervezi vetélkedőjét. Pénzügyileg tudatos fiatalok nélkül egyetlen ország gazdasága sem lehet erős, ezért nemzetgazdasági érdek a következő generációk pénzügyi kultúrájának erősítése. E folyamatban az iskolák szerepe kiemelt, de nem kizárólagos, ezért elengedhetetlen, hogy a gazdaság szereplői is részt vállaljnak benne. Az Intrum számára kiemelten fontos a felnövekvő generációk pénzügyi nevelése, ezért idén második alkalommal szervezte meg pénzügyi tudatossági vetélkedőjét, a Zsebpénzügyest. Pénzügyi ismeretek: minél több, annál jobb Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kapott az általános és középiskolai tantervekben a háztartásgazdaságtan. E változás hatása már kutatási adatokban is érezhető: az Intrum 2017-es Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése szerint a 1824 év közöttiek 51 százaléka állította, hogy jobb lett volna, ha többet tanulhatott volna a pénzügyekről az iskolában, míg a 2018ban készült kutatás szerint már csak 46 százalékuknak van hiányérzete. A legjobbnak járó elismerést a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata vitte el.
A szerb lakosság tizede már kivándorolt
Közel 654 000 ember, a lakosság majdnem 10 százaléka hagyta el Szerbiát az ezredforduló óta Zoran Djord jević szerb munkaügyi miniszter szerint, adta hírül aNapi.huaSzabad Magyar Szóértesülései alapján. A kivándorlók többsége 15–24 éves. A miniszter szerint az emigráció a legnagyobb megválaszolatlan kérdés az országban. AZ ELMÚLT KÉT ÉVBEN 51 000 EMBER VÁNDOROLT KI SZERBIÁBÓL NÉMETORSZÁGBA. 2018 első felében 19 000 szerbiai állampolgár kapott letelepedési engedélyt Németországban, és Djordjevi ć szerint a helyzet tovább fog súlyosbodni, amennyiben Szerbia az EU tagja lesz. A szerb kormány megoldást próbál rá talál, hogy hogyan tartsák meg vagy csábítsák vissza a fiatalokat. Szerbia migrációt koordináló munkacsoport megalakításával próbál megoldást keresni a problémára.
4
Novák Katalin: Július elsejétől indulnak a családvédelmi lépések
Miután Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédében nagy vonalakban bemutatta a kormány új, hétpontos családvédelmi akciótervét, Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn reggel sajtótájékoztatót tartott a témában. A miniszterelnök vasárnapi bejelentése sok kérdést nyitva hagyott azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent pontosan az új akcióterv, annak egyes pontjai pontosan hogyan működnek majd. Novák Katalin a következőket mondta a pontokról: A 10 millió forintos szabad felhasználású kamatmentes hitelt 18 és 40 év közötti nők tudják fölvenni, aminek a törlesztését az első baba születése után három évre felfüggesztik. A második gyerek érkezése után már nemcsak a törlesz-
Már 4,5 millió magyar foglalkoztatott van, ez 40 ezerrel több mint az előző év ugyenebben az időszakában A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 1564 évesek foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal 69,4 százalékra emelkedett egy év alatt. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban –jelentettecsütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 90 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent. A 1564 évesek körében a gazdasági aktivitási ráta 72,1 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál, az inaktív népesség létszáma 41 ezerrel csökkent, az aktív népesség létszáma azonban csak egy ezerrel nőtt, mivel a korcsoport lélekszáma 40 ezerrel megfogyatkozott.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Brit szakértők véleménye szerint: munkáshiánya miatt kell váltania
tést függesztik fel újabb három évre, de a tartozás 30 százalékát el is törlik, a harmadik gyermek után pedig az egész tőketartozást eltörlik. A program 2019 július 1-től nyílik majd meg, abba három évig lehet majd belépni. Ha a 10 millió forintos maximális hitelt veszik fel a fiatalok, a havi törlesztő akkor sem lesz nagyobb, mint havi 50 ezer forint. Fontos feltétele a hitelfelvételnek, hogy a felvevő nő három év munkaviszonnyal rendelkezzen.
Szeretet van a levegőben!
Magyarországnak, már nem lehetünk olcsó beszállítók
A Legatum brit think tank 2007 óta mindig felméri a világot jövőképesség szempontjából. Az idén – szintén nem először – a kelet-közép-európai régiót külön kiadványban is elemezték (CEE Propserity Report), a régió egyes országainak megítélésében a bécsi Erste-csoport segédkezett. A főbb megállapítások szerint a kelet-közép-európai (CEE) térség „útelágazódás”, vagyis kereszteződés elé ért, ami leginkább azt jelenti, hogy minden országnak át kell gondolnia, hogy jól érzie magát abban a kohorszban, ahol jelenleg tartózkodik, vagy esetleg érdemes lépéseket tenni a kitörés céljából. Miközben a térség gazdasági növekedése most magas, mindenhol gondot okoz a demográfiai hanyatlás, a nyugati agyelszívás és a felforgató technológiák üzletátformáló hatása.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Bárhogy is tölti majd a szerelmesek napját, a partnerével egy romantikus gyertyafényes vacsora mellett, vagy inkább a legjobb barátnőivel vásárolva – szeretnénk megosztani Önnel a cipők iránti rajongásunkat. Keressen fel bennünket február 14én egyik üzletünkben, és a Valentinnapi akciónk keretében nem csak egy kis ajándékot kap, hanem esélyt is arra, hogy egy ajándékutalvány formájában visszanyerje az Ön által vásárolt termékek teljes árát. Tipp: Örvendeztesse meg szeretteit is és lepje meg őket egy Högl ajándékutalvánnyal!
37/2019 • 2019. február 13.
Brazil vibrálás új ʼZöldebbʼ Fa termékekkel
angolamerikai életrajzi film, történelmi film, 120 perc, 2018
Fa, fantasztikus érzés!
A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Saraht, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg. Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Fórum Hungary)
A Fa új „Brazilian Vibes” termékeivel Te is átélheted Brazília egyedi hangulatát, melyek idén februártól kaphatók Magyarországon. A termékek megvásárlásával most brazíliai utazást és sok más értékes napi és heti ajándékokat is nyerhetnek a fogyasztók. A márka folyamatos innovációinak köszönhetően a Fa első 100%-osan természetes növényi kivonatokat tartalmazó, ásványi olajoktól, parabéntól mentes tusfürdőit és alumíniumsó nélküli dezodorjait fejlesztette ki, melyek nemcsak a bőrt, de a környezetet is védik! A vegán, biológiailag lebomló, mikroplasztik mentes formula nem szennyezi a környezetet, csomagolása pedig 100%-ban újrahasznosítható és részben újrahasznosított műanyag illetve alumínium felhasználásával készült, így csökkentik az ökológiai lábnyomot. Az új tusfürdők és dezodorok az Amazonas menti esőerdők és a Rioi tengerparti éjszakák hangulatát, színeit és illatait idézik meg, a vidéken honos növények értékes termé-
y szetes kivonataival. A női termékek összetevői között megtalálható a murumuru vaj finom édeskés-mogyorós illattal és érzéssel, mely magas lipidtartalmának köszönhetően intenzíven hidratálja a bőrt; a maracuja gyümölcs kivonata, mely igazi áldás a bőrnek magas A, C és D vitamin tartalmának köszönhetően. 100%osan természetes kivonatokkal: 33 gondosan válogatott Brazíliában honos értékes növény 100%osan természetes kivonatát tartalmazza. Vegan: Nem tartalmaznak semmilyen állati eredetű összetevőt, ismert állati eredetű genetikailag módosított élőlényt (GMO) és géneket. Parabénmentes: Ásványi olajoktól, mikroplasztik részektől és parabéntól MENTES.
KÉT KIRÁLYNŐ Színes, feliratos angol film g gy
Szereplők:Erzsébet királynő............. ……..………. Margot Robbie Stuart Mária.…….......…….………..….... Saoirse Ronan. Ez az új, kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félemlíti meg egymást. Riválisok a hata-
lomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség. Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét. Országos bemutató: 2018. január 31. Bemutatja a UIPDuna Film Jó szórakozást!
Időjárás
A kedvenc /The Favourite/ír-
Merülj el a szerelemben – az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő
Cs P
P S
Szo
1/5 1/4
1/5 1/4 1/4 Magyarország
1/4 1/4
Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
5/4 4/4 5/5 6/5
Athén: Bécs:
9/8 7/4
6/4 4/5 6/12
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
Európa Moszkva: Párizs:
-4/1 4/6
Kultúra
F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG!
Valentinnapi ajánlata
KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ KFT.
Azoknak, akik kiszakadnának a mindennapokból, hogy maximálisan egymásra figyelhessenek, az Aquaworld Resort Budapest négycsillagos superior szállodája speciális ajánlattal készült. A romantikus gyertyafényes vacsorán túl, éjszakai fürdőprogramok, páros kényeztető kezelés és a szobába bekészített ajándék pezsgő gon doskodik arról, hogy meghitt és szenvedélyes legyen a közösen eltöltött idő. Akik imádnak együtt pörögni, azokat február 15én, 22 órától fergeteges Valentin-napi Splash parti várja az Aquaworld Vízibirodalomban, sztár Dj-vel, tánc és LED show-val, hűs koktélokkal, hajnalig tartó fürdőzéssel. A szerelem oltáránál pedig Elvis Presley házasítja össze a párokat. https://www.aquaworldresort.hu/h u/aquaworld/programok/splash_party
Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken. 5
37/2019 • 2019. február 13.
Gyászszünet lesz a BLben és az EL ben is Sala emlékére
A keddi és szerdai Bajnokok Ligája-, valamint a csütörtöki Európa Ligameccseken is egyperces gyászszünettel emlékeznek meg Emilianio Saláról, a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt argentin futballistáról. A 28 éves futballista repülőgépe január 21én Nantesból Cardiffba tartva tűnt el, a La Manchecsatorna felett. Holtetstét február 7én azonosították. A pilótát, David Ibbotsont azóta sem találják.
Meghalt a világbajnok angol kapuslegenda
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFLben, azaz a az angol labdarúgómásod, harmad és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFLben, azaz a az angol labdarúgómásod, harmad és negyedosz tályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárá sa – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Buffon arról álmodik, hogy 80 évesen is védeni fog Buffon 17 év után hagyta el a Juventust 2018 nyarán
Gianluigi Buffon a La Stampa olasz lapnak nyilatkozott a Juventushoz, a PSGhez és a visszavonuláshoz való viszonyáról. A FootballItalia által idézett interjúban a kapuslegenda elmondta, hogy míg a Juventushoz örök szerelem fűzi, addig a PSGnek köszönheti, hogy visszakapta a lelkesedését. Ami pedig a visszavonulást illeti, el sem tudja képzelni az életét futball nélkül. Buffon 17 év után hagyta el a Juventust 2018 nyarán. A sokakat megdöbbentő váltásról elmondta, hogy nagyon jó döntésnek tartja, hogy elfogadta a párizsi csapat ajánlatát. A párizsi kaland egy csodálatos élmény számomra, újraprogramoztam saját magamat
j p g j g azzal a lelkesedéssel, amit egy ilyen kihívás jelent. Sokat kaptam és fejlődtem tőle. 40 évig éltem a komfortzónámban, mielőtt elhagytam, újra megmérettem magam a pályán és azon kívül is. Lehet hogy sokan nem hisznek nekem vagy azt gondolják, hogy ez hülyeség, de egy új nyelv szélesíti az ember látásmódját és segít neki, hogy fejlődjön. Buffon elmondta, hogy azért akarta leigazolni a PSG, mert ő lehetőséget etremtett rá, illetve szerették volna felhasználni azt a tapasztalatát, amit a Juventusnál szerzett.
Tizenöt éve üldözte, 38 évesen szerezte meg az aranyat Valverde
81 éves korában elhunyt Gordon Banks, az angol válogatott korábbi kapusa, aki tagja volt az 1966ban világbajnoki címet nyert csapatnak. 1963 és 1972 között 73szor volt válogatott. Ott volt az 1970es vbn is, amikor Pelé ellen gyakorlatilag négyszer tett csodát, az egyik védését minden idők legnagyobb kapusbravúrjának titulálták. (Hasonlót mutatott be Guillermo Ochoaaz öt évvel ezelőtti vbn, a Brazília–Mexikó meccsen.)
6
Alejandro Valverde nyert az országúti kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyében Innsbruckban. A 38 éves spanyol 15 évvel ezelőtt szerezte első vbérmét, azután még ötöt nyert, de egyik sem volt arany. A végső győzelemre esélyes országok kényelmesen kezdték a világbajnokságot, egy tízfős csoport 18 perces előnyt hozott össze nyolcvan kilométer alatt, és ezután eltelt még vagy negyven kilométer, mire szervezett üldözés kezdődött az úgynevezett Olimpiai körön. A bevezető szakasz után ezt hétszer teljesítették a bringások, az Iglsre vezető nyolc kilométer
g y hosszú emelkedő volt a kör nehéz része. A 258,5 kilométer alatt 4670 méter szintkülönbséget kellett mászni, az utolsó kilométerekre került a legdurvább, Pokolként emlegetett emelkedő. 160 kilométernyi versenyzés után kezdődött el az igazi szelekció, az Igl sen egyre többen szakadtak le, a világbajnoki címvédő Peter Sagan sem bírta már az osztrákok és britek által vitt tempót. Ezután jöttek előre az erős kerékpáros nemzetek, a spanyolok, olaszok és franciák. Sagan aztán fel is adta a versenyt a kör végén. Majd a kolumbiaiak egyik hegyi menője Miguel Angel López is kiszállt.