Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

A novicsok tartályát érinthette meg a brit áldozat Elképzelhető, hogy a novicsok idegméreg tartályát érinthette meg a kórházban két napjameghaltDawn Sturgess és férje, aki kritikus állapotban van –írtaa BBC. A feltételezést hivatalosan nem erősítették meg, de jelzi, hogy szoros összefüggés lehet az egykori orosz katonai elhárító, Szergej Szkripal és lánya elleni, idegméreggel elkövetetttámadásés Sturgess halála között. Felvetődhet az is, hogy túl hamar nyilvánították a támadás helyszínét, Salisburyt biztonságosnak, bár a brit hatóságok visszautasították, hogy elhamarkodottan döntöttek volna. London szerint a szovjet fejlesztésű harci idegméreggel elkövetett, Szkripal elleni márciusi támadás mögött Moszkva áll, az orosz fél a vádat abszurdnak nevezte. (Szkripal és lánya túlélte a támadást, jelenleg ismeretlen helyen állnak a brit hatóság védelme alatt.)

Észak-Korea egymilliárd dollárra zsarolta Izraelt, vagy Irán megkapja a rakétákat Egy két éve Szöulba átszökő egykori phenjani diplomata azt állítja, hogy Észak-Korea kőkeményen megzsarolta Izraelt: ha nem fizetnek egymilliárd dollárt, Iránt hozzásegítik egy ballisztikus rakétarendszerhez. Az „ajánlatot” állítólag még 1999-ben tette az északkoreai rezsim svédországi nagykövete izraeli kollégájának. Az információk a korábban Észak-Korea londoni külképviseletén dolgozó, 2016-ban „disszidáló”, most pedig Dél-Koreában diplomataélményeiből bestsellert író Thae Yong Ho könyvéből származnak, de azt részben megerősítik izraeli források is. Az akkori stockholmi izraeli nagykövet annyit ismert el, hogy akkoriban több titkos találkozója volt az észak-koreai nagykövettel, jeruzsálemi külügyi források pedig arra utaltak, hogy Izrael mezőgazdasági vagy pénzügyi segítséget ajánlott fel, amennyiben ÉszakKorea beszünteti a fegyverkereskedelmet Iránnal és Szíriával.

156/2018 • 2018. JÚLIUS 11.

Beiktatták Erdogant Törökországban Ezzel Törökországban hivatalosan is végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe

Kitiltják az olasz strandokról a bevándorló árusokat Biztonságos tengerpart névvel rendelt el hatósági fellépést Matteo Salvini olasz belügyminiszter pénteken az olaszországi tengerparti strandokon bizsukat, napszemüvegeket, fürdőruhát és hasonlókat áruló bevándorlókkal szemben. A római belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón Salvini kijelentette: azoknak az olaszoknak, akik szerencsések és a napernyők alatt pihenhetnek, joguk van, hogy ezt biztonságban tegyék. A belügyminiszteri rendelet szerint idén nyáron ellenőrzik majd az olaszországi tengerpartokat és eltávolítják a mozgóárusként dolgozó bevándorlókat. A helyi rendőrségek feladata lesz a tengerparti járőrszolgálat megerősítése.

Magyarország barlangi mentőket ajánlott fel Thaiföldnek

A június 24-én újraválasztott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfőn letette az államfői esküt a parlamentben, írja az MTI. A lépéssel egyebek mellett megszűnt a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki intézmény, és az államfőre szállt át a kormányfő minden jogköre. A beiktatási rendezvényen ott lesz többet között Rumen Radev bolgár, Gjorge Ivanov macedón, Hashim Thaci koszovói, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök, továbbá Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja, illetve Nicolás Maduro venezuelai elnök is. A kormányfők közül jelen volt Orbán Viktormagyar, Dmitrij Medvegyev orosz, valamint Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök is. A rendezvény alkalmából a központi bank pénzverdéje különleges egylírás emlékérmét is kibocsát, amelynek hátoldalán az államfői palota és a ceremónia pillanatai lesznek láthatók. A különleges nap emlékét ezen felül egy különleges bélyeg is megörökíti majd. Több vezető ellenzéki politikus hétfőn a ceremónia lemondására, illetve elhalasztására szólította fel Erdogant azelőző napi súlyos vasúti

szerencsétlenségreés a "nemzeti gyászra" hivatkozva. Vasárnap délután az északnyugat-törökországi Tekirdag tartomány Corlu körzetében kisiklott egy Isztambulba tartó személyvonat, az incidensben 24 ember meghalt és több mint 300-an megsérültek. Az elnöki rendszerben a mindenkori államfő jogkörei kiszélesülnek, ő jelölheti ki és függesztheti fel hivatalukból a minisztereket, továbbá egy vagy több alelnököt állíthat maga mellé. Maguk a minisztériumok is az államfői hivatalhoz tartoznak majd. A reformmal az államfő választhatja ki a kormányzati testületek közül egyebek mellett Törökország egyik legmagasabb szintű igazságügyi hatóságának, a bírák és ügyészek tanácsának (HSK) több tagját. Az elnök hatáskörébe kerül továbbá a rendkívüli állapot esetleges bevezetése, feloldása és meghosszabbítása, illetve a parlament továbbra is kidolgozhat, módosíthat és visszavonhat törvényeket, valamint ellenőrizheti az államfő intézkedéseit.

Magyarország felajánlotta segítségét a thaiföldi kormánynak a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat kimentéséhez - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az MTI híradása szerint. Szijjártó Péter újságíróknak elmondta, "természetesen ahogy az egész világ, úgy mi Magyarországon is szinte lélegzetvisszafojtva figyeljük, hogy sikeres lesz-e a thaiföldi mentőakció". Remélhetőleg a labdarúgócsapat valamennyi játékosát és edzőjét is sikerül majd kimenteni a barlangból. Szijjártó közölte, a magyar barlangi mentőszolgálat nemzetközileg elismert, és felvették a kapcsolatot a barlangi mentők vezetőjével. Jelezték a thaiföldi kormánynak, hogy ha szükség van további barlangi mentőkapacitásra, akkor Magyarország készen áll az együttműködésre a thaiföldi kormány és a magyar barlangi mentők között.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 27 °C Várható csapadék: 0 mm


156/2018 • 2018. július 11.

Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

2024-re teszi Áder, hogy teljesítjük a NATO feltételét A NATO védelmi miniszterei a katonai szövetség Afganisztánnak nyújtott támogatásának folytatása, az afgán biztonsági erők finanszírozásának 2024-ig tartó kiterjesztése mellett határoztak, és elkötelezték magukat a békefolyamat előmozdítása és a teljes megbékélés megteremtése mellet, jelentette be Jens Stoltenberg NATOfőtitkár pénteken, a NATOtagországok kétnapos védelmi miniszteri tanácskozása után. Az MTI beszámolója szerint a szövetség arra szólítja fel az afgán kormányt, hogy az őszre tervezett választások sikere érdekében folytassa a korrupcióellenes harcot, és biztosítsa a nemzetközi emberi jogokat minden afgánra kiterjedően. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatóján közölte, a NATO felkérte a tagországokat, hogy segítsék a közép- keleti régiókban tevékenykedő misszióit. Magyarország készen áll arra, hogy az Afganisztánban és az Irakban szolgálatot teljesítő NATO-erőket további katonákkal támogassa - tette hozzá. Áder János pedig Varsóban szólt a NATO-val kapcsolatban a Bukaresti Kilencek államfői találkozója után. Azt mondta az MTI szerint, hogy Magyarország 2024-re teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-követelményeket. 2

A bíróság zárhatja be a Le Pen-család szélsőjobbos pártját Marine Le Pen pártja új nevet kapott

Zárolta a egy francia bíróság a Nemzeti Gyűlés (Rassemblement National, korábbi nevén Nemzeti Front) időszakos állami támogatását, kétmillió eurót, írja az MTI. A Marine Le Pen vezette pártot azzal gyanúsítják a francia vizsgálóbírók, hogy rendszerszerűen uniós pénzekből fizette ki a franciaországi alkalmazottait, és jogtalanul felvett uniós pénzek visszafizetése miatt kell zárolni az esedékes állami támogatást. Az Európai Parlament csaknem 7 millió euróra (nagyjából 2,2 milliárd forintra) becsüli azt a kárt, amelyet a Nemzeti Gyűlés

okozott azzal, hogy uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2009 és 2017 között franciaországi alkalmazottait, akik nem végeztek munkát Brüsszelben. Eddig tíz ember, köztük Marine Le Pen ellen indult eljárás az ügyben. A pártelnök szerint "üres a dosszié", és a megvádolt párttagok mindig is tagadták az ellenük felhozott vádakat.

Európai Parlament: Nyugati bérek járnak a nyugatra küldött magyar építőmunkásoknak

gozó munkavállalókat, amelyeket a német kollektív szerződések biztosítanak a helyieknek. A jogszabályokban előírtakon túl a tagállamok regionális vagy egyes iparágakra vonatkozó kollektív megállapodásokat is köthetnek. Egyelőre ez még csak az építőiparban történt így.

Legfeljebb másfél évig maradhat valaki ideiglenes kiküldetésben, utána a nyugat-európai munkavállalási szabályok vonatkoznak rá. A nyugati fizetést kell, hogy kapják azok a keleteurópai munkavállalók, akik ideiglenesen Nyugat-Európában dolgoznak, hagyta jóvá kedden az Európai Parlament. Az új szabály szerint a helyiekkel egyenlő bérek és munkakörülmények járnak nekik. A megállapodás csak a bérekre és a béren kívüli juttatásokra, például a cafeteriára, utazási és szállási támogatásra vonatkozik. Ezekből ugyanazok illetik meg a Magyarországon bejelentetett, de ideiglenesen például Németországban dol-

Kötelező kirakni a keresztet a bajor állami intézményekben Péntektől kötelező a kereszt kifüggesztése Bajorország német tartomány állami intézményeinek hivatali épületeiben. A Keresztényszociális Unió (CSU) által alkotott tartományi kormány áprilisban rendelte el, hogy "Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként" keresztet kell elhelyezni a szolgálati épületek bejáratánál, jól látható helyen. A

A USA megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről Az Egyesült Államok megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről, melyben a világszervezet visszafogottságra szólított volna fel, és vizsgálatot követelt volna az izraeli hadsereggel történtösszecsapások ügyében, melyek 16 halálos áldozatot követeltek, írta az MTI az AFP értesülése alapján. António Guterres ENSZ-főtitkár már pénteken független és átlátható vizsgálatot szorgalmazott a történtek miatt. A Biztonsági Tanácsban az arab országokat képviselő Kuvait terjesztett elő nyilatkozattervezetet, melyben az ENSZ BT is ugyanerre szólított volna fel. Az AFP-nek viszont egy diplomata elárulta, hogy Washington tudatta a BT-vel, hogy nem támogatja a tervezetet. Az amerikai ENSZ-képviselet nem reagált a hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Hamász a héten arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.

Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság összeállítása szerint a június 1-jével hatályba lépett rendelkezés ezernél is több hivatali épületet érint. A kereszt anyagáról, kidolgozásáról nincsenek szabályok. Egy müncheni kegytárgybolt vezetője a BR-nek elmondta: gondolkodnak azon, hogy piacra dobnak egy "hivatali kereszt" modellt, mert egyes intézmények illetékesei túlságosan kicsinek, mások túl díszesnek találták a boltban kapható kereszteket. Az állami fenntartású kulturális és felsőoktatási intézményekre nem vonatkozik a kötelezettség, számukra csak ajánlott a kereszt kifüggesztése, éppen úgy, mint a helyi önkormányzatoknak. A szabály betartását nem ellenőrzik, ami az ellenzéki pártok - főleg a Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek szerint arra utal, hogy Markus Söder tartományi miniszterelnök nem is veszi igazán komolyan az ügyet, és szeretne gyorsan túllépni rajta.


156/2018 • 2018. július 11.

Összeállt Trump nagy-britanniai programja A Downing Street által közzétett programból kitűnik, hogy az amerikai elnök összes hivatalos programja Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz, írja az MTI. A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett részletes menetrend alapján Trump és felesége csütörtökön kora délután érkezik NagyBritanniába, egyenesen a NATOcsúcsértekezletről.Az amerikai elnöki házaspárt Theresa May brit miniszterelnök a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő és családja egykori otthonában fogadja díszvacsorán.Donald és Melania Trump az éjszakát a Winfield House-ban, az Egyesült Államok londoni nagykövetének rezidenciáján tölti, de a brit miniszterelnökkel és kormányával tartandó hivatalos pénteki tárgyalás helyszíne Chequers, a brit kormányfők vidéki rezidenciája

Felmentették tisztségéből a román korrupcióellenes ügyészség vezetőjét Az alkotmánybíróság határozatának eleget téve Klaus Iohannis román államfő felmentette tisztségéből hétfőn Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét - jelentette be az elnöki hivatal szóvivője. Iohannis azalkotmánybírósági határozathatályba lépése után több mint egy hónapos halogatás után szánta rá magát erre a döntésre, amit tavasszal még megtagadott. Kövesi leváltását a szociálliberális kormánykoalíció követelte, mert szerintük visszaélt hatalmával, a múlt héten pedig már felfüggesztéssel fenyegették meg az elnököt. Madalina Dobrovolschi szóvivő hangsúlyozta: az elnök fontosnak tartja, hogy Romániában érvényesüljön a jogállam, a korrupcióellenes harc ne akadjon el, az alkotmánybíróság döntéseit pedig nemcsak az államfőnek, hanem a parlamenti többségnek is tiszteletben kell tartania, amikor a jogállamiságot megrengető törvénymódosításokról dönt.

lesz.Az elnököt és feleségét ezután windsori rezidenciáján fogadja II. Erzsébet királynő. Trump nagybritanniai látogatásának előkészítése nem alakult zökkenőmentesen. Tavaly novemberben a Twitterenosztotta kiTheresa Mayt, hogy foglalkozzon a saját dolgával, és ne azzal, hogy ő miket posztol. Később a londoni nagykövetségbekötött bele. KedvenccélpontjaSaqid Khan, London muszlim polgármestere is. Ezek után ki csodálkozna azon, hogy London egy pelenkás óriáslufivalfogadjaaz Egyesült Államok elnökét. A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett részletes menetrend alapján Trump és felesége csütörtökön kora délután érkezik NagyBritanniába, egyenesen a NATOcsúcsértekezletről.

Lemondott Boris Johnson brit külügyminiszter

A kormányzó torykon belül vita van Theresa May brexitstratégiájáról. A kormányzó torykon belül vita van Theresa May brexitstratégiájáról, a kilépés legkeményebb hívei nem értenek egyet egy „puha brexittel”Maynek viszont egyensúlyoznia kell a keményvonalas kilépéspártiak és a puha brexit támogatói között, ráadásul csak az északír brit lojalistákkal együtt van parlamenti többségeMay egy olyan elképzeléssel állt elő, amivel félig bent tartaná Nagy-Britanniát az európai vámunióbanA brit kormány csütörtökön küldené el Brüsszelbe az elképze-

léseit, miután megakadtak a kilépési tárgyalások. Közeleg a kilépés 2019. március 29-i dátuma. Lemondott Boris Johnson brit külügyminiszter, 24 órán belül ő a harmadik magasrangú tisztviselő, aki lemondott a pozíciójáról a brit kormányban. Egyre nagyobb a vita a brit kormány brexitstratégiája körül, a kormányzó torykon belül többen is ellenzik Theresa May miniszterelnök elképzeléseit. A hírek szerint Johnson nem akart Theresa May „puha brexitje” mögé állni, és követte a hétfőn előtte már lemondott David Davis brexitügyi minisztert és Steve Baker brexitügyi államtitkárt.

Amerikai katonai támaszpontokra viszik az illegális migráns családokat James Mattis amerikai védelmi miniszter vasárnap este bejelentette: két katonai támaszponton alakítanak ki átmeneti szállásokat az illegális migráns családoknak. A miniszter úton Ázsiába, az alaszkai katonai támaszponton megállva nyilatkozott a vele utazó újságíróknak. Nem nevezte meg konkrétan, hogy mely katonai bázisok adhatnak átmenetileg otthont az illegális bevándorló-családoknak, s arról sem szólt, hogy előreláthatóan hány családot fogadnak majd be.

3


156/2018 • 2018. július 11.

MOOT Kongresszus: a magyar lakosság 70 százaléka a javasoltnál kevesebb kalciumot fogyaszt a MOOT és Nem csak világszinten, de hazánkban is egyre nő a csonttörések száma, melynek egyik oka a nem elégséges kalciumbevitel. Múlt héten tartotta éves Kongresszusát a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT), melynek keretében dr. Takács István, a MOOT elnöke bemutatta a Theodora Kékkúti ásványvíz támogatásával készült közös kutatásuk eredményeit, amely a magyarok kalciumbeviteli szokásait vizsgálta. A felmérésből kiderül: a lakosság nem fordít kellő figyelmet a napi kalciumbevitelre. A magyar fiatal felnőtt lakosság kb. 70 százaléka a javasolt 1000 mg alatti mennyiséget visz be, az emberek 50 százaléka pedig 800 mg-nál is kevesebb kalciumot fogyaszt. A fiatal felnőtt lakosság közel harmada 600 mg-nál is kevesebb kalciumot visz be szervezetébe. A kalciumhiány azonban már fiatal korban is egyértelmű kockázatot jelent a fokozódó csontvesztésre és hosszútávon a szív és érrendszeri kockázat növekedéséhez is vezethet. Ezért fontos, hogy már gyermekkorban is megfelelő mennyiségű kalcium jusson a szervezetbe. A megfelelő bevitel kalciumdús ételek mellett magas kalciumtartalmú ásványvízzel is fedezhető, utóbbi a laktózérzékenyek számára különösen ajánlott. A MOOT tavaly együttműködési megállapodást írt alá a Theodora Kékkútival azzal a hosszútávú céllal, hogy felhívják a magyar lakosság figyelmét a megfelelő kalciumbevitelre és a csontbetegségek megelőzésére.

Álláskereső platform időseknek Bécsben Dolgozni akaró nyugdíjasokat közvetít ki fiatal vállalkozásoknak egy bécsi startup, a WisR. Célja, hogy megőrizze a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát, illetve a nyugdíjasok számára megkönnyítse, hogy érdekes és hasznos elfoglaltságot találjanak maguknak. Tavasszal indult, júniusban pedig már ötszáz felhasználója volt a WisR álláskereső portálnak, amely nyugdíjasok kiközvetítésére specializálódott. A bécsi startupot Klaudia Bachinger, Carina Roth és Martin Melcher alapította 2017 őszén a Bécsi Gazdasági Kamara támogatásával és azzal a céllal, hogy megőrizzék és továbbra is hozzáférhetővé tegyék a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát. Ezen kívül meg akarták könnyíteni az ezüstkorúaknak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is hasznos és értelmes munkával járulhassanak hozzá a társadalom jólétéhez. 4

Ünnepélyesen átadták a Nemzetközi Sommelier Szövetség arany és ezüst diplomáit A honi gasztronómia az utóbbi időben látványos megújuláson megy át. Az éttermek színvonálának megítélésében jelentős szolgáltatás, ha sommelier segít az italválasztásban. A sommelier olyan szakember, aki az éttermekben a bor-étel társítás ideális társítását végzi, ami által teljessé válik a gasztronómai élmény. A Magyar Sommelier Club 1991-ben 14, a gasztronómiával foglalkozó , vendéglátásban dolgozó szakember részvételével jött létre. 2001 óta tagja a Nemzetközi Sommelier Szövetségnek (A.S.I.). Sommelier képzés Magyarországon 1994 . óta létezik. A Magyar Sommelier Club 2018. március 24-én 3. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi Sommelier vizsgát. A beküldött anyagokat az intézmény olaszországi oktatási központjában bírálták

KLASSZ a pARTon! fesztivál A KLASSZ a pARTon! fesztivál immáron negyedik éve kerül megrendezésre 2018. július 8. és szeptember 22. között. A nyáresti, vízparti koncertek alapítója és házigazdája Érdi Tamás Prima Primissima díjas zongoraművész, aki 2018-ban a Kulturális Örökség Európai Évének Nagykövete. Ezúttal nemcsak nagyszerű külföldi művészekkel bővül a hazai hírességek palettája, hanem két patinás városban, Pozsonyban és Rijekában is koncerteznek. Változatos helyszínek bevonásával - szabadtéri színpadok, templomok, kastélyok, strandok - könnyen elérhetőek a programok. A fesztiválon fellép többek között a pozsonyi Bruno Walter Szimfonikus Zenekar, a lengyel Lutosławski Quartet, a francia Quatuor Hermès, Vásáry Tamás, Hamar Zsolt, a Budapest Concerto Zenekar, az Anima Musicae Kamarazenekar, a Corridor Quartet és a Budapest Saxophone Quartet is. A programsorozat helyszínei: Balatonalmádi, Balatonfüred, Budapest, Csopak, Esztergom, Gyenesdiás, Keszthely, Paloznak, Salföld, Siófok, Szigliget, Tihany, Vászoly, Zamárdi,

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

el. A magyar versenyzők ezen a versenyen 2 arany és 1 ezüst diplomát kaptak kézhez! Horváth Máté (Mák Bisztró) és Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl Ausztria) arany, Rácz Imre (Mák Bisztró) ezüst diplomás lett! Horváth Máté képviseli országunkat a jövő tavasszal megrendezésre kerülő "Contest of Best Sommelier of the World 2019 " világverseznyen! Kovács Norbert pedig a "Balkan Sommelier Challange 2018" versenyen képviseli Magyarországot idén ősszel. Kísérjük együtt figyelemmel fiatal borszakembereink karrierjénak alakulását a világban !

Rekorddal zárt a KÉTMILLIÓ Sound KÉT KERÉKEN: BETEG GYEREKEKNEK GYŰJTÖTT AZ AMWAY Ezerötszázan vettek részt az országos kerékpáros jótékonysági akcióban Június 16-17-én, immár 5. alkalommal újra jótékonysági kerékpározást szervezett az Amway. Az országos akció idén hat helyszínen zajlott: Budapesten, Gyöngyösön, Kiskunhalason, Debrecenben, Nagykanizsán és Vácon összesen ezerötszázan pattantak nyeregbe a jó ügyért. A résztvevők 10 kilométer kerékpározással közel kétmillió forintot gyűjtöttek beteg gyerekek gyógyítására. 6 helyszín, 1500 résztvevő, közel kétmillió forint támogatás: 2018. június 16-17-én ismét országos kerékpáros akcióval segítette a beteg gyermekek gyógyítását az Amway.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Látogatócsúcsot hozott az idei Balaton Sound, az öt nap alatt 165 látogatót számlált. Ez a 2016-os csúcsot írta felül, 8 ezer látogatóval voltak idén többen, mint akkor. Majd’ 60 ország fesztiválozói gyűltek össze idén Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon. A legerősebb nap a fesztivál szombatján volt, ekkor 40 ezren voltak a kíváncsiak a programsorozatra, amit a látványosan megújult nagyszínpadon David Guetta zárt. Aznap ki is kellett tenni a kapura a „teltház” táblát. A világsztár felhozatal a többi napra is szépszámmal vonzotta a fesztiválozókat, így született meg a látogatói rekord. A nagy tömeg egy enyhe földrengést is okozott, a tihanyi mérőállomás olyan rezgést jelzett, amint amilyen a foci vb-na a Mexikó-Németország meccsen volt, amikor a mexikóiak belőtték a győztes gólt. Bár sokan voltak a fesztiválon, sem komolyabb balesetet, sem egyéb problémáról nem szólt jelentés, a Sound békében és biztonságban zajlott.


156/2018 • 2018. július 11.

A fish&chips Londonban az igazi – Így juthatsz hozzá pár órán belül! Irány London !

Férfiak fecskében Swimming with Men (2018) angol vígjáték angol nyelven, magyar felirattal Eric, a londoni könyvelő egyre kiábrándultabban éli unalmas és örömtelen életét. Egy nap azonban rádöbben: csak akkor lehet újra boldog, ha sikerül visszahódítania feleségét. A megoldáshoz vezető úton váratlanul és szinte akarata ellenére egy férfiakból álló szinkronúszócsapatban találja magát. A milánói világbajnokságra készülő, sokszínű társaság testvérként fogadja be Ericet, és miközben a „piramis” és „virág” figurákat gyakorolják edzőjük, a tűzrőlpattant Susan vezetésével, együtt segítik új barátjukat a boldogság felé vezető úton. Bemutató: 2018. július 12. Forgalmazza a Cirko Film.

Escobar - július 26-tól a mozikban!

Időjárás

Cs

22 / 30

P

Szo

20 / 29

16 / 24

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

22/27 20/23 22/24 21/23

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

19/33 18/30 15/25 21/31 13/22 22/29

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

19/28 21/23 22/28

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

13/20 16/23 21/28 22/27 18/33 14/26

Kultúra

HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA

London bármikor jó ötlet, hiszen a Towertől a Shakespeare’s Globe színházon át a Harry Potter forgatási helyszíneit felvonultató stúdióig számtalan látványosság teszi izgalmassá a várost. Nemcsak baráti társaságoknak, hanem kisgyermekes családosoknak is ideális úti cél, hiszen a Flybe légitársaság járataival könnyen és kényelmesen ott lehetünk a belvárosában, akár pár óra alatt. Emellett egy igazán angol módra elkészített fish& chipsnek még a legválogatósabb gyerekek sem tudnak ellenállni! Szerencsére Budapestről is gyorsan és kényelmesen, mindössze 2,5 óra alatt ott lehetünk, például a Flybe hetente 3-szor – kedden, csütörtökön és szombaton – közlekedő járatával,ami ideális időpontban, délelőtt 09:25-kor indul, és 12:00 előtt 10 perccel ér London-

Southendre.Utóbbit egyébként a vezető brit fogyasztói szervezet, a Which? közvélemény-kutatásának résztvevői 2017-ben már zsinórban harmadszor választották meg London legjobb repterének[1], köszönhetően többek közt annak, hogy kis mérete miatt sokkal gyorsabban jutunk át az ellenőrzésen, és a szokásosnál hamarabb megkapjuk a poggyászunkat. Az étel, amivel nem nyúlhatunk mellé: a fish&chips A titka a friss, omlós tőkehal, a kifogástalan sörtészta, ami csak úgy roppan a szánkban, és persze az aranybarnára sült krumpli.

20 HEKTÁRON, TÖBB MINT 100 FELLÉPŐVEL, 200 PROGRAMLEHETŐSÉGGEL 125 EZER EMBERT VÁR AZ IDEI EFOTT A 2018-as EFOTT fesztiválon headlinerként szerepel a Magyarországra először érkező Jessie J, a brit közönségkedvenc, John Newman, de ott lesz a Lost Frequencies, illetve a rock stílus kiemelkedő dán képviselője, a Volbeat is. Többedjére lép majd színpadra Dub FX, aki az EFOTT sajtótájékoztatóján

is megjelent és gitárral a kezében adott minikoncertet. „Szeretem ezt az országot, és ezt nem azért mondom, mert éppen itt vagyok. Félig olasz származásúként engem a magyarok lendülete, pezsgése sokszor emlékeztet a mediterrán népek életstílusára” – jelentette ki a világ legismertebb utcazenésze.

1983-ban Virginia Vallejo, a szépségéről is híres médiaszereplő, akinek kegyeiért milliomosok versengnek, megismeri Pablo Escobart. Négy évig tartó románcuk egy olyan világba enged bepillantást, amelyet a kábítószer, a korrupció, erőszakos hatalmi harcok és páratlan gazdagság ural. A borzalmas és szenvedélyes szerelmi történet korunk egyik legsötétebb bűnöző elméjének fejlődéstörténete is egyben. A legendás drogbáró elképesztő kegyetlenséggel építi birodalmát, amelyet nemcsak az illegális üzleti világhoz fűznek erős szálak, de természetesen a politikához is. A film Virginis Vallejo Loving Pablo, Hating Escobar című könyve alapján készült.

A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott.

5


156/2018 • 2018. július 11.

Verstappent is szponzorálja a leggazdagabb bíró

Neymart is csendre utasította a Brazília-Costa Rica meccsen, majd vezetése mellett búcsúzott Spanyolország a világbajnokságtól, legutóbb pedig az angol-svéd meccsen fújt: Björn Kuipers játékvezető olyan gazdag, hogy osztalékot is ritkán vesz fel cégeiből. A 45 éves Kuipers 15 éve kezdett bíráskodni, de addigra már szülővárosában, Oldenzaalban szupermarket és fodrászszalon tulajdonosa volt. Miközben egyre feljebb haladt a játékvezetői hierarchiában, az üzleti életben is egyre sikeresebb lett.

Nadal túl lassan cserélt pólót, figyelmeztették Wimbledonban

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Gera: Nem osztani akarom az észt, hanem segíteni a magyar focit Gera szerint erkölcsi és mentális megújulásra van szükség

A múlt héten visszavonult Gera Zoltán a válogatott mellett dolgozna, de egyelőre még nem állapodott meg az Magyar Labdarúgó Szövetséggel, hogy ezt milyen formában tudná megtenni, derül kia Hetekinterjújából. „A lényeg az, hogy nem osztani akarom az észt, hanem segíteni a magyar focit. Nem szeretnék olyan ember lenni, aki csak mondja, hogy ez rossz, az rossz. Azt szeretném, hogy amikor kritikát fogalmazok meg, akkor legyen benne jobbító szándék, hogy akinek mondom, annak ne elmenjen a kedve, hanem inspirálódjon” – mondta. Gera szerint erkölcsi és mentális megújulásra van szükség, nem a futballszakmával van a legnagyobb baj. A fiatalokkal meg

kell értetni, hogy áldozatokat kell vállani a karrier érdekében. „A végeredmény tekintetében meghatározó, hogy egy fiatal milyen mentalitással fut ki a pályára. Egyáltalán nem mindegy, hogy tanulni akar, szorgalmas, és azt mondja: edző báʼ, mutasson nekem még többet, vagy azt, hogy: na, ezt már mind tudom, nekem ne magyarázzon” - mondta Gera, példaként említve Izlandot, ahol egy ifjúságvédelmi program keretében újították meg a futballt.

Putyin: Mindenki láthatta, milyen vendégszeretők, barátságosak vagyunk A világelső Rafael Nadal 6:4, 6:3, 6:4-re legyőzte a kazah Mihail Kukuskint, és így bejutott a harmadik körbe Wimbledonban. Viszont kiderült, hogy a spanyolt figyelmeztették időtúllépés miatt a második szett végén, mivel a székbíró szerint túl sokáig tartott a pólócseréje. Emellett már azt feljegyezte a mérkőzésvezető, hogy túllépte a bemelegítésre szánt időt. 6

Vlagyimir Putyin orosz elnök a FIFA vezetőit és egykori sztárjátékosokat fogadott a Kreml-ben, és ennek örömére megkapta a saját neves focimezét is, írja a Reuters. Putyin arról beszélt, hogy a vébé és annak lecsapódása a közösségi médiában „segített elfeledni sok előítéletet az oroszokkal szemben." Szerinte mindenki láthatta, hogy Oroszország egy vendégszerető, barátságos ország. „Biztos vagyok benne, hogy a vébére ideérkezők többsége a legjobb érzé-

sekkel és emlékekkel megy haza, és sokszor visszatér majd" – mondta Putyin. A többek között a Krím annektálása miatt is számos nemzetközi szankcióval szembenéző Oroszországnak a hétenújból reagálnia kellettegy diplomáciai ügyben, miután két brit rosszul lett ugyanattól a novicsok idegméregtől, amivel korábban Szergej Szkripal brit-orosz kettősügynököt és lányát is megmérgezték. Moszkva tagadta, hogy bármelyik mérgezéshez köze lenne.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu