NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Több embert megkéselt egy férfi a japán szuperexpresszen Halálra késeltek egy férfit, két nőt pedig súlyosan megsebesítettek egy Tokióból Oszakába tartó szuperexpresszen, írja az MTI. A rendőrség őrizetbe vette a szombat esti bűncselekmény gyanúsítottját, egy 22 éves, munkanélküli férfit, Kodzsima Icsirót. Kodzsima azt vallotta, hogy válogatás nélkül támadt rá áldozataira, frusztráltságból. Egy hozzátartozója szerint a férfit pszichés problémák miatt egy ideig kórházban kezelték. A körülbelül 880 utast szállító szuperexpressz a késelést követően vészmegállót iktatott be a japán főváros közelében fekvő Odavaránál. A rendőrség úgy tudja, hogy egy, a harmincas éveiben járó férfi belehalt sérüléseibe, két huszonéves nő pedig súlyos, de nem életveszélyes állapotban került kórházba. A nyomozók két kést találtak a támadás helyszínén.
Dávidcsillagos Donald Trump lángolt Iránban Jeruzsálem napján több ezer ember vonult utcára Irakban és Iránban is, hogy Izrael ellen tiltakozzanak. Voltak olyanok, akik zászlókat égettek, Irán fővárosában, Teheránban pedig a mellkasán Dávid-csillagot viselő Donald Trump figuráját égették el ünnepélyesen. Az MTI szerint Iránszerte több százezren vonultak az utcákra Izrael- és Amerikaellenes jelszavakat skandálva, olyan zászlókat lengetve, amelyeken a feliratok a palesztin területek izraeli megszállását vagy Washington izraeli nagykövetségének Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetésétítélték el. A teheráni külügyminisztérium előző nap arra szólította fel a világ valamennyi muszlim közösségét, hogy pénteken demonstráljanak a palesztinok érdekeiért.
130/2018 • 2018. JÚNIUS 11.
A német külügyminiszter kiosztotta Trumpot Egyetértés volt Oroszországról
Németország kitart a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kanadai csúcstalálkozójának zárásaként elfogadott nyilatkozat mellett, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök visszavonta a dokumentum támogatását - közölte vasárnap a német kormány szóvivője. Heiko Maas szociáldemokrata (SPD) külügyminiszter bírálattal illette az amerikai elnököt. Donald Trump vonatkozó Twitter-üzenetére utalva - ugyancsak a Twitteren - azt írta, hogy "egyetlen Twitterüzenettel rettentő sok bizalmat lehet nagyon gyorsan lerombolni", ezért is oly fontos Európa összefogása és érdekeinek "még offenzívabb képviselete" - írta az MTI. Az "America First" (Amerika az első) politikájára a "Europe United" (Egységes Európa) a válasz - tette hozzá az SPD-s politikus a közösségi portálon. Egy sajtónyilatkozatában arról is beszélt, hogy a bizalom újjáépítése sokkal hosszabb lesz, mint a rombolás. Mint mondta, a közös nyilatkozat amerikai támogatásának visszavonása nem volt meglepetés, mert Donald Trump ugyanígy járt el az éghajlatváltozás megfékezéséről szóló párizsi megállapodás és az iráni atomprogramról kötött nemzetközi szerződés ügyében is. Donald Trump arra hivatkozva vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását, hogy Justin Trudeau kanadai kormányfő "hamis állításokat" tett a találkozó utáni tájékoztatóján. Az Egyesült
Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország alkotta informális csoport vezetőinek tanácskozásán kidolgozott nyilatkozatban a többi között az áll, hogy a hetek elkötelezik magukat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fenntartása és a szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer, a vámok és a kereskedelmet korlátozó más tényezők felszámolása mellett. Egyetértettek abban is, hogy csak akkor szabad visszavonni az Oroszország ellen hozott gazdasági büntetőintézkedéseket, ha Moszkva teljesíti az ukrajnai konfliktus politikai megoldásának elősegítését célzó minszki megállapodásba foglalt kötelezettségeit, és fel kell lépni a hét ország demokratikus társadalmait, intézményeit, választási folyamatát, szuverenitását és biztonságát aláásni próbáló külföldi entitások ellen. A csoport tanácskozásain az Európai Unió mint intézmény is képviselteti magát, korábban pedig Oroszország is részt vett az együttműködésben, de az ukrajnai Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt 2014-ben kizárták.
Bugár Béla elindul a szlovákiai elnökválasztáson Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét indítja államfőjelöltként a szlovákmagyar vegyes párt a jövő tavasszal sorra kerülő köztársaságielnökválasztáson. Indulását a pártelnök jelentette be a szervezet kongresszusa után. Minden szlovákiai állampolgár elnöke akarok lenni: a szlovákoké, a magyaroké, a ruszinoké, a romáké jelentette ki Bugár Béla. Elmondta: alapos mérlegelés után döntött az indulás mellett, mivel mint mondta - meggyőződése, hogy manapság, amikor "nagy a társadalom megosztottsága, fontos, hogy olyan legyen az elnök, aki felül tud kerekedni a vitákon és egyaránt közel áll a politikai paletta mindkét oldalához."
Alma nagyságú jég potyogott Boszniában és Szlovéniában A Magyarországot péntek késő este elkapó vihar korábban elképesztő károkat okozott Boszniában és Szlovéniában, írja az Időkép. A zivatarrendszer heves viharokat produkált ott is, alma nagyságú jégdarabok potyogtak az égből. A Severe Weather Europe nevű Facebook oldal szerint intenzív villámlás volt egész Európában, az elmúlt 24 órában 312 ezer villámcsapást észleltek.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 31 °C Várható csapadék: 0 mm