NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Megkezdődött a végső csata az Iszlám Állam ellen Bejelentette az Egyesült Államok támogatását élvező arab-kurd milícia, hogy szombaton megkezdték a "végső csatát" az Iszlám Állam dzsihadista szervezet utolsó állásának teljes felszámolására Szíria keleti részében írja az MTI. A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szóvivője a Twitteren jelentette be, megkezdődött a "mindent eldöntő csata a terroristák megsemmisítésére", a harcok várhatóan napokon belül véget érnek. Az Iszlám Állam egy nagyjából négy négyzetkilométernyi területet tart még ellenőrzése alatt Deir-ez-Zór tartományban. Nemrég az FDS leállított minden műveletet a térségben, mert állításuk szerint a dzsihadisták civil lakosokat használtak emberi pajzsként. Az utóbbi tíz napban azonban mintegy 20 ezer embert menekítettek ki az érintett területről - közölte az SDF.
Közel kétezer szakadár tette le a fegyvert Etiópiában Az Ogadeni Nemzeti Felszabadító Front (ONLF) nevű etiópiai szakadár csoport több mint 1700 tagja tette le a fegyvert - közölte az afrikai ország túlnyomórészt szomáliaiak lakta keleti részén fekvő Szomália állam ügyvivő elnöke szombaton az MTI beszámolója szerint. Az Ogadeni Nemzeti Felszabadító Front éveken át Etiópia felosztását követelte. Az ország keleti vidéke a 19. óta tartozik Etiópiához, de Szomália újra és újra magáénak követelte. A lázadók a szomszédos Eritreában voltak aktívak, ott képezték ki harcosaikat az etiópiai területen végrehajtott támadásaikhoz. A tavaly óta hivatalban lévő etióp kormányfő, Abiy Ahmed hazatérésre szólította fel az ellenzék és a fegyveres csoportok tagjait. "Visszatértünk, hogy támogassuk az országban zajló reformokat és részt vegyünk bennük" - jelentette ki Mohamed Omar Osman, az ONLF vezetője.
35/2019 • 2019. FEBRUÁR 11.
Theresa May február végéig kérhet időt A kilépés március 29-i határidejének kitolása a cél
Theresa May miniszterelnök a jövő héten február végéig kér időt a parlamenttől arra, hogy megállapodásra jusson a brexit feltételrendszeréről, írta az MTI. A The Sunday Telegraph kormányzati forrásai szerint ha szerdáig nem sikerül egyezséget elérni az EU-val a brit kormány által kért változtatásokról, ami elég valószínű, akkor Theresa May február 27-ig kér időt, hogy új javaslatot terjesszen az alsóház elé a brexit további menetéről, és ehhez a képviselők módosító indítványokat nyújthatnak be. A BBC vasárnapi értesülése szerint több kormányzati tisztviselő kész lenne akár lemondani posztjáról, hogy megkötések nélkül támogathasson olyan módosító indítványokat, amelyek a brexit elhalasztását célozzák, elkerülendő a megállapodás nélküli kilépést. ezek között szerepelhet akár a kilépés március 29-i határidejének kitolása is. Jeremy Hunt külügyminiszter a BBC-nek korábban azt mondta, ha a kilépési megállapodást csak a márciusi 29-i Brexithatáridő előtt néhány nappal sikerülne elfogadtatni az alsóházban, akkor szükség lehet a kilépés "bizonyos mértékű" halasztására, mivel további, kritikus jelentőségű tervezeteket
is törvénybe kell még iktatni. Andrea Leadsom, az alsóház vezetője nem sokkal korábban, a BBC televíziónak nyilatkozva azt mondta: ha Londonnak szüksége lenne "pár hét haladékra" a kilépési megállapodás parlamenti jóváhagyási procedúrájához, ezt az EU valószínűleg lehetővé tenné. Theresa May miniszterelnök azonban az elmúlt napokbantöbbször is kijelentette, hogy a brit kormány változatlan szándékai szerint az Egyesült Királyság a meghatározott időpontban, március 29-én kilép az EU-ból. A vita az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére szolgáló készenléti mechanizmusról (backstop) folyik. Az EU-val novemberben aláírt kilépési megállapodást elsősorban e záradék miatt utasította el januárban példátlan, 230 fős többséggel a londoni alsóház, mivel a keményvonalas tory Brexit-tábor attól tart, hogy ha szükség lenne e megoldás életbe léptetésére, az Egyesült Királyság végleg beleragadhat egy vámuniós viszonyrendszerbe az EU-val.
Nem bírnak Escobar vízilovaival Kolumbiában A kokainbirodalmából meggazdagodó Escobar - ahogy azt a Narcos sorozatban is látni lehetett - egy rakás egoztikus állattal rendezett be magánállatkertet a nyolcvanas években: voltak zsiráfjai, elefántjai és vízilovai is. Ezek többségét a drogbáró halála után külföldre vitték, a négy vízilovat azonban magukra hagyták. Ők köszönték szépen és elszaporodtak, és már nemcsak Escobar korábbi rezidenciájának környékén grasszálnak, hanem néhány meglógott, és a Magdalena folyó vonalán kalandozik. Az ügyben megszólaltatott biológus, David Echeverri úgy saccolja, hogy nagyjából ötven víziló garázdálkodik a vidéken, néhány egy közeli vidámparkban is kisebb attrakció lett, mivel nagyjából Kolumbiának ez a része az egyetlen hely a világon, ahol vadon élő vízilovakkal lehet találkozni Afrikán kívül.
Már húsz felett tart az isztambuli házomlás halottainak száma Már 21 halálos áldozata és 14 sérültje van a szerdai isztambuli házomlásnak, írja Süleyman Soylu török belügyminiszter tájékoztatása nyomán az MTI. A nyolcszintes lakóépület szerda délután omlott össze Isztambul ázsiai oldalán, a külvárosi Kartal kerület Orhantepe negyedében. A három nappal ezelőtti hírek tíz halottról, a szombatiaktizenhathalottról szóltak.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 4 °C Várható csapadék: 0 mm
35/2019 • 2019. február 11.
Mégsem indul a kormányfői posztért a thai hercegnő
Maha Vadzsiralongkorn thaiföldi uralkodó kijelentette, hogy a királyi család egyik tagja sem avatkozhat bele a politikai folyamatokba, és megtiltotta 67 éves nővérének, hogy miniszterelnök-jelöltként induljon a március 24-i parlamenti választásokon. Az utasítás szerint Ubolratana jelöltkénti indulása "nem helyénvaló, és a sérti a thaiföldi alkotmány szellemét". A hercegnő egyébként 1972-ben lemondott királyi címéről. A Thai Raksza Csart ellenzéki párt – amely a 2014-ben a katonák által a hatalomból elmozdított, korábban törvényesen megválasztott Jinglak Sinavatra volt kormányfő hívének számít – néhány órával korábban jelentette be, hogy a hercegnőt jelöli kormányfőnek a választásokon. Ubolratana ezt az Instagramon köszönte meg. A párt és a hercegnő döntése azzal fenyegetett, hogy felborul az udvar évtizedes hagyománya, miszerint nem avatkozik bele az ország politikai életébe. A Thai Raksza Csart azonban szombaton bejelentette, hogy visszavonja Ubolratana jelölését.
Amerikai kémet fogott Putyin titkosrendőrsége Az orosz belbiztonsági ügynökség hétfőn bejelentette, hogy kémkedés vádjával letartóztattak egy amerikai állampolgárt. A Kreml egyik ismert kritikusa szerint viszont ez egész csak arról szól, hogy Vladimir Putyin orosz elnöknek szüksége volt egy amerikai túszra. Az FSB, a hírhedt/rettegett KGB utódszervezete (melynek vezetője korábban maga Putyin volt) szerint a Paul Whelan nevű férfit pénteken, Moszkvában tartóztatták le, "kémkedés közben." Kémkedésért Oroszországban 20 évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni. Az amerikai-orosz viszonyt jelenleg leginkább "fagyosnak" lehet tekinteni. Az FBI azzal vádolja az orosz államot, hogy aktívan befolyásolta a legutóbbi amerikai elnökválasztást, de nem értenek egyet az ukrán válság és a szíriai háború kezelésében sem. Szakértők szerint a két ország viszonya a hidegháború óta nem volt ilyen rossz. Bill Browder, a Hermitage Capital vezérigazgatója és társalapítója, a Kreml egyik legismertebb kritikusa hétfőn a Twitterre írta ki, hogy Úgy tűnik, Putyinnak pont szüksége volt egy túszra. A kémedésen fogott külföldi állampolgárokat általában kiutasítják, a letartóztatás felettébb szokatlan húzás. Egy nyugalmazott FSB-tiszt szerint éppen ellenkezőleg: ez is csak azt mutatja, mennyire hatékonyan működik az orosz kémelhárítás, szerinte ilyen lépésre csak akkor szánja el magát az FSB, ha megcáfolhatatlan bizonyítékaik vannak. 2
Egyre több a maroklőfegyver az USA-ban Könnyebben okoznak balesetet az öt év alatti gyermekek
Bár kevesebb amerikai tart fegyvert, mint negyven évvel ezelőtt, de aki igen, az a maroklőfegyvereket részesíti előnyben, számolt be róla a CNN. Míg régen a sörétes és vadászpuskák voltak a népszerűbbek, most inkább a pisztolyokat választják az Egyesült Államokban, pedig utóbbiakkal könnyebben okoznak balesetet az öt év alatti gyermekek. „Aggodalommal tölt el minket, hogy gyerekek halnak meg egy olyan dolog miatt, ami elkerülhető lenne" – mondta el Kate Prickett, az új-zélandi Victoria University munkatársa, a tanulmány szerzője. Prickett és csapata azt vizsgálta, hogyan aránylik a maroklőfegyverek száma ahhoz, hogy hány öt
Egyedül halt meg egy magyar holokauszttúlélő Torontóban, 150 idegen ment el a temetésére Egyedül, hozzátartozók nélkül halt meg 85 éves korában egy magyar származású holokauszt-túlélő Torontóban, akinek 150 idegen ember ment el a búcsúztatására a mínusz 27 fokos hidegben január végén,számolt bea megható történetről az Akibic.hu. Eddie Ford Budapesten a Dohány utcai zsinagóga kórusának tagja volt fiatalon, a holokauszt idején egy keresztény családnál bujkált, majd Kanadába menekült, ahol hét hónapja rákot diagnosztizáltak nála. Az idős férfi betegsége idején fordult új-
éven aluli gyermek halt meg lőtt seb következtében 1976 és 2016 között. A fehér amerikai családoknál 1976-ban az összes lőfegyver 49 százaléka volt csak pisztoly vagy revolver, míg 2016-ra ez a szám 72 százalékra nőtt, miközben megduplázódott a lőfegyverekhez kapcsolódó gyermekhalálok száma. Miközben az olyan kisgyermekes családok száma, akik lőfegyvert tartanak otthon 50-ről 45 százalékra csökkent a fehérek, és 38-ról 6 százalékra csökkent a feketék között. ra a zsidó vallás felé, így ismerkedett meg Zale Newman rabbival, aki az elmúlt hónapokban minden héten meglátogatta őt. Eddie Ford utolsó kívánsága az volt, hogy zsidó temetést kapjon. Mivel a férfinek egy Amerikában élő unokaöccsén kívül nem volt családja, a rabbi a temetés előestéjén a Facebookonkérte mega híveket, hogy ha lehetőségük van, vegyenek részt a szertartáson. Mint írta, "a szertartás nem lesz hosszú, de öltözzetek melegen".
Több mint ötszázan haltak meg eddig a kongói ebolajárványban Már több mint ötszázan haltak meg az
Szomália kiutasította az ENSZ főtitkárának helyi különmegbízottját Szomália kiutasította az ENSZ főtitkárának helyi különmegbízottját, a dél-afrikai származású Nicholas Haysomot, akit a kormány a belügyekbe való beavatkozással vádol. A keletafrikai ország külügyminisztériuma által kedden, a késői órákban kiadott közlemény szerint Haysom megsértette Szomália szuverenitását, így nemkívánatos személlyé nyilvánítják. Haysom egy december 30-ai keltezésű levélben kérdéseket vet fel az ENSZ által támogatott szomáliai biztonsági erők szerepével kapcsolatban Muktar Robow letartóztatásának ügyében. Robow az as-Sabáb nevű szomáliai szélsőséges iszlamista terrorszervezet egyik korábbi vezetője volt. 2018 őszén indulni akart egy helyi választáson, de kizárták. A kormány állítása szerint azért tartóztatták le Robowot, mert azt gyanították, hogy harcosokat és fegyvereket hozott az ország délnyugati tartományának fővárosába, Baidoába. Haysom írása szerint legkevesebb 15 civil halt meg, 300 embert, köztük gyerekeket pedig őrizetbe vettek, amikor Robow letartóztatása után tüntetések robbantak ki a dél-szomáliai Baidoa városában.
ebolajárványban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, írja az MTI. Az afrikai ország egészségügyi minisztériuma szerint augusztus óta 502-en haltak bele a vérzéses lázzal járó betegségbe, 271-en viszont felgyógyultak. A részletes közlés szerint az áldozatok közül 441-en bizonyosan az ebolába haltak bele, 61 esetben még nem erősítették meg a gyanút. Száznegyvenhét halottal a 800 ezer lakosú, harcok sújtotta Észak-Kivu tartománybeli Beni város különösen erősen sújtott területe a járványnak. A mostani a tizedik ebolajárványa Kongói Demokratikus Köztársaságban a betegség 1976-os felfedezése óta. A fertőzés terjedése elleni küzdelmet nehezíti, hogy a járvány fegyveres harcok sújtotta területeken, az ország keleti részén tombol. Augusztus óta76 425 embert tudtak beoltani.
35/2019 • 2019. február 11.
A Huawei-ügy lesz az egyik téma a Pompeo-Orbán találkozón Aggodalmát fogja kifejezni a Huawei Technologies növekvő középeurópai jelenléte miatt a jövő héten Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, amikor Magyarországralátogat– árulta el egy magas rangú tisztségviselő pénteken aReutershírügynökségnek. A tisztségviselő szerint: „Magyarországon a külügyminiszter kiemelt figyelmet fog fordítani Kína középeurópai növekedésére és a Huawei egyre növekvő magyarországi jelenlétére”.A Reuters cikke azt is megemlíti, hogy a kínai vállalat európai logisztikai központot tervez létrehozni Magyarországon és idén is növeli közép-európai termelési kapacitása-
it. Az elmúlt időben az Egyesült Államok több ország kormányát is próbálta meggyőzni, hogy kerülje az együttműködést a Huawei-jel, melyet jelenleg is vizsgálnak a kínai kormányhoz fűződő kapcsolatai és olyan vádak miatt, melyek szerint kémkedésre lehetne használni az általuk forgalmazott eszközöket.
Elnökjelölt lenne a Trump 72 évesen makkegészséges Starbucks volt vezére Független jelöltként indulna a 2020as amerikai elnökválasztáson Howard Schultz, a Starbucks kávéházlánc volt elnök-vezérigazgatója, jelentette az MTI tudósítója. Nagyon komolyan gondolkodom azon, hogy indulok az elnökségért – mondta Schultz a CBS 60 perc című heti műsorának vasárnap esti adásában. Schultz arról beszélt, hogy „a kétpártrendszeren kívül, centrista függetlenként” indul majd az elnökségért folyatott versenyen. Mindezt nem feltételes módban, hanem jövő időben fogalmazta meg, ebből elemzők azt szűrték le, hogy Schultz már nemcsak fontolgatja, hanem el is döntötte az indulását. A 65 éves Schultz „egész életében demokrata pártinak” vallotta magát, ám sem a demokratákkal, sem a republikánusokkal nem ért egyet, mert szerinte egyik párt sem a népet szolgálja. „Súlyos időket élünk” – fogalmazott, és azt állította, hogy nemcsak a jelenlegi elnök nem alkalmas a feladatára, hanem mindkét párt politikai bosszúkkal foglalkozik minden egyes nap az emberek szolgálata helyett.
Donald Trump amerikai elnök nem tart diétát, de makkegészséges - olvasható a Fehér Ház orvosai által péntek este kiadott közleményben, amiről az MTI számolt be. A mindenkori amerikai elnök évente átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálaton vesz részt. Donald Trump pénteken a Bethesdában lévő Walter Reed katonai kórházban esett át egy több mint négyórás vizsgálaton. "Örömmel jelenthetem, hogy az Egyesült Államok elnöke nagyon jó egészségnek örvend, és várhatóan elnöksége idején végig, sőt még utána is így ma-
rad" - közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa. A rövid közlemény nem tér ki az elnök szívritmusára, vérnyomására vagy súlyára, mint tavaly, amikor közzétették, hogy az elnök túlsúlyos, kalóriaszegény diétát kellene követnie és ajánlatos 6-8 kilogrammot fogynia. A 72 éves Donald Trump nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, és mivel a hamburgerek és a pizzák nagy kedvelője, vélhetően nem nagyon tartja be a diétát sem. Testmozgásként szinte csak a golfot űzi, de sajtóhírek szerint gyakran sétál a Fehér Ház kertjében.
Texasban felesküdött 17 fekete nő bírónak A félidős választáson a Demokrata Párt támogatásával, egy közös #BlackGirlMagic szlogen alatt 17 fekete nő indult a texasi Harris Countyban bírónak, és mindannyian nyertek. Újév napján tették le az esküt, egy olyan államban, aminek a lakosságának csak a 30 százaléka fehér férfi, a bírók között mégis 58 százalékos többségben voltak korábban. A CNNcikkébőlkiderült, hogy Harris County lakosságszám alapján egy hatalmas körzet, Houston majdnem 5 milliós lakosságú városa is itt található, a megye egymagában nagyobb 24 amerikai államnál.
3
35/2019 • 2019. február 11.
Hétéves mélyponton egy nagyon fontos gazdasági mutatónk A folyó fizetési mérleg harmadik negyedéves statisztikája szerint tovább romlott a magyar gazdaság külső egyensúlya,írjaa Portfolio.hu. Ebben a negyedévben már csak a GDP 2,5 százaléka volt a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség – vagyis a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege –, és ez az arány hétéves mélypontot jelent. A fizetési mérleg aránya ugyanakkor még így is a pozitív tartományban van, ahová csak 2009-ben lendült föl az addigi vaskos mínuszokból. A romlást főként az áruforgalomban egyre apadó többlet magyarázza, de ideiglenesen az európai uniós forrásbeáramlás akadozása is hozzájárul a tendenciához – magyarázza a gazdasági lap. A cikk az MNB legfrissebb előrejelzése alapján azt írja: rövid távon a külső egyensúly további romlása várható. A folyó fizetési mérleg GDParányos egyenlege az idén már csak 1,1 százalékos lehet, jövőre pedig 0,7 százalékra süllyedhet, vagyis gyakorlatilag eltűnik a válság után kialakult óriási többlet. A jegybank mégsem aggódik: 2019-től ugyanis várhatóan lassul a bérek és így a lakossági fogyasztási növekedése, de hasonló folyamatok várhatók a beruházásokban is, ezért a folyó fizetési mérleg romlása az MNB szakértői szerint megáll 2020-ra, sőt, 2021-re ismét 2 százalék körül lehet.
Vasutat kap a BMW gyár, új vasúti híd épül Több vasúti fejlesztés is szerepel a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások listáján, amelyet a Magyar Közlönyben szúrt ki a Napi.hu. A listán több olyan beruházás is szerepel, amelyekről már lehetett tudni, de olyanok is vannak, amelyek még a vasúti fejlesztéseket figyelők számára is újdonságnak hatnak. A portál cikke szerint többek között szerepel a listán, hogy vasutat kap a debrecenbe tervezett BMW-gyár, gyorsvasút épül Budapest és Varsó között (amelynek részeként megújul a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasút vonal), és új vasúti híd építését készítik elő Budapesten. Fejlesztésként szerepel még a listán többek között a Rákos - Nagykáta - Újszász - Szolnok, a Cegléd - Kiskunfélegyháza - Szeged, valamint a Szeged - Szabadka, a Zalaegerszeg Rédics (- Lendva - Beltinci), a Kelenföld - Budaörs (Törökbálint), a Nagykáta - Újszász, a Kiskunfélegyháza - Szeged-Rendező pályaudvar, és a Debrecen - Füzesabony vasútvonal. 4
Bulgária már 2022 januárjában bevezetheti az eurót Akár már 2022 januárjában bevezetheti az eurót Bulgária, közölte az ország pénzügyminiszerete, Vladiszlav Goranov, holott Valdis Dombrovskis, euróért és szociális párbeszédért felelős alelnök tíz napja még azt mondta, hogy az EU-hoz 2007-ben csatlakozott Bulgáriának legalább 2022 közepéig kell várnia az euró bevezetésére. A 2022. januári euróbevezetéshez még a nyáron csatlakoznia kell Bulgáriának a bankunióhoz és az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez, amiben egy adott valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sávközép körül. A bevezetés szempontjából pozitív, hogy Bulgária teljesíti az euró bevezetésé-
Francia cég veszi meg a Gatwick repülőtér többségét
A francia Vinci infrastrukturális befektetési konglomerátum veszi meg a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a nemrég drónberepülésekkel lebénított londoni Gatwick többségi részesedését. A 2,9 milliárd fontos (1035 milliárd forint) tranzakcióval, amely a csütörtöki bejelentés szerint várhatóan 2019 nyarán zárul le, a francia vállalatcsoport 50,01 százalékos részt szerez a Gatwicket működtető cégben, a Gatwick Airport Ltd.-ben - adta hírül az MTI. Az ügyletet éppen egy héttel azután jelentették be, hogy drónok észlelése miatt másfél napra le kellett állítani a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötő forgalmát. Az incidens ügyében őrizetbe vettek egy házaspárt (egy 54 éves hölgyet és 7 évvel fiatalabb férjét), akiket a brit sajtó meg is nevezett, de a rendőrség fél nap kihallgatás után vádemelés nélkül szabadon engedte őket, közölve: nem tekinti őket az ügy gyanúsítottjainak.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Soha olyan kevés üres hely nem maradt még repülőkön, mint 2018-ban A 2017-es évhez képest tavaly némileg csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme, de a járatok kihasználtsága rekordszintre nőtt, olvasható a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közleményében. Az adatok szerint az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 6,5 százalékkal haladta meg a 2017-es szintet, szemben az egy évvel korábbi növekedési ütemmel, amikor 8 százalékkal bővült a szektor. Az IATA azonban optimizmusának adott hangot, mivel a járatok kihasználtsága rekord szintre, 81,9 százalékra emelkedett. A legjobban ÉszakAmerikában töltötték a járatokat (82,5 százalék), Európában az átlagos kihasználtság 81 százalék volt. Alexandre de Juniac, az IATA elnök-vezérigazgatója az adatokat kommentálva azt mondta, 2019-re is hasonló mértékű növekedést várnak. A brexit folyamata és az Egyesült Államok, illetve Kína közötti kereskedelmi viszony megromlása azonban jelentős bizonytalanságokat hordoz.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
nek főbb kritériumait, államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa, ugyanakkor az gond, hogy az EU legszegényebb állama és az egyik legkorruptabb is, jelenti az MTI. A leva árfolyama egyébként nagyjából két évtizede az euróéhoz van kötve, ez is nagy segítség az árfolyam szinten tartásában.
Kósa Lajos anyjának vállalkozása újabb céget szerzett
A fideszes politikus Kósa Lajos édesanyjának érdekeltségébe tartozó Méker Kft. céghálója ismét bővült: azmforinformációja szerint a Kaméleon Dizájn Kft.-t szerezte meg. A cég profilja nyomdai előkészítés és reklámlészítés, és ugyan országos ismertsége nincsen, de a keleti országrészen már valamivel ismertebb. A Kaméleon Dizájnnak viszont elmúlt években nem ment valami jól, mert 2-4 milliós nettó értékesítési árbevétel mellett 1,2-4,4 millió forintos negatív adózás utáni eredményt mutatott ki, vagyis veszteséges volt a cég. Pedig 2015-ig jobban ment a vállalkozásnak, akkoriban 9-12 milliós árbevétel mellett volt olyan év, amikor 3,6 milliós eredményt értek el.
35/2019 • 2019. február 11.
Brazil vibrálás új ʼZöldebbʼ Fa termékekkel Fa, fantasztikus érzés!
A Fa új „Brazilian Vibes” termékeivel Te is átélheted Brazília egyedi hangulatát, melyek idén februártól kaphatók Magyarországon. A termékek megvásárlásával most brazíliai utazást és sok más értékes napi és heti ajándékokat is nyerhetnek a fogyasztók. A márka folyamatos innovációinak köszönhetően a Fa első 100%-osan természetes növényi kivonatokat tartalmazó, ásványi olajoktól, parabéntól mentes tusfürdőit és alumíniumsó nélküli dezodorjait fejlesztette ki, melyek nemcsak a bőrt, de a környezetet is védik! A vegán, biológiailag lebomló, mikroplasztik mentes formula nem szennyezi a környezetet, csomagolása pedig 100%-ban újrahasznosítható és részben újrahasznosított műanyag illetve alumínium felhasználásával készült, így csökkentik az ökológiai lábnyomot. Az új tusfürdők és dezodorok az Amazonas menti esőerdők és a Rio-i tengerparti éjszakák hangulatát, színeit és illatait idézik meg, a vidéken honos növények értékes ter-
mészetes kivonataival. A női termékek összetevői között megtalálható a murumuru vaj finom édeskésmogyorós illattal és érzéssel, mely magas lipidtartalmának köszönhetően intenzíven hidratálja a bőrt; a maracuja gyümölcs kivonata, mely igazi áldás a bőrnek magas A, C és D vitamin tartalmának köszönhetően. 100%-osan természetes kivonatokkal: 33 gondosan válogatott Brazíliában honos értékes növény 100%-osan természetes kivonatát tartalmazza. Vegan: Nem tartalmaznak semmilyen állati eredetű összetevőt, ismert állati eredetű genetikailag módosított élőlényt (GMO) és géneket. Parabénmentes: Ásványi olajoktól, mikro-plasztik részektől és parabéntól MENTES.
A kedvenc /The Favourite/írangol-amerikai életrajzi film, történelmi film, 120 perc, 2018 A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg. Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Fórum Hungary)
AVATAR kiállítás nyílik az Andrássy Élményközpontban
KÉT KIRÁLYNŐ Színes, feliratos angol film Szereplők:Erzsébet királynő.............……..………. Margot Robbie Stuart Mária.…….......…….………..….... Saoirse Ronan. Ez az új, kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félem-
líti meg egymást. Riválisok a hatalomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség. Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét. Országos bemutató: 2018. január 31. Bemutatja a UIPDuna Film Hamarosan a mozikban!
Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit. További információk és jegyvásárlás itt: www.avatarkiallitas.hu.
Időjárás
K
3/5
Sze
Cs
2/4
1/4
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
5/4 4/4 5/5 6/5
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
9/8 7/4 5/9 3/8 1/5 2/7
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
6/4 4/5 6/12
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-4/1 4/6 5/7 3/7 2/8 5/8
Kultúra
F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.
5
35/2019 • 2019. február 11.
Venus legyőzte Serenát
Venus Williams döntő rövidítésben legyőzte húgát, Serenát az AbuDzabiban rendezett bemutató teniszmérkőzésen csütörtökön. A másfél órás meccs első játszmáját Serena nyerte 6:4-re, a nővére 6:3-mal egyenlített, a döntő rövidítésben pedig 10-8-ra győzött. A testvérpár tagjai idén harmadszor játszottak egymás ellen: márciusban Indian Wellsben Venus, szeptemberben az amerikai nyílt bajnokságon Serena nyert. A férfiaknál a dél-afrikai Kevin Anderson legyőzte a dél-koreai Csung Hjeont, így pénteken a spanyol Rafael Nadallal találkozik, az orosz Karen Hacsanov pedig az osztrák Dominic Thiem ellen nyert, és a világranglista-vezető szerb Novak Djokovic vár rá. (MTI)
Hanga Ádám csapata otthon fordított az Euroligában
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 80-65-re legyőzte a vendég Anadolu Efes csapatát a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján. A találkozón két negyed után még a törökök vezettek 50-39-re, a folytatásban viszont alaposan megváltozott a játék képe. A Barcelona a második félidőt 41-15-re nyerte, így végül magabiztosan 15 ponttal verte az Efest. A sorozat honlapja szerint a Barcelona magyar válogatott játékosa, Hanga Ádám több mint 25 percet töltött a pályán, ezalatt tíz pontot dobott, két lepattanót szerzett és három gólpasszt adott. A Barcelonának hét vereség mellett ez volt a nyolcadik győzelem az Euroligában, az Anadolu Efes 9/6-tal áll. 6
A Red Bull 2020 után kiszállhat az F1-ből Hosszú ideig – főleg a 2018-ban meghalt Sergio Marchionne vezetése alatt – a Ferrari járt élen az F1-ből való kiszállással való fenyegetéssel, de időnként azért a Red Bull is csatlakozott hozzájuk. Most ismét az osztrák csapat jött elő azzal, hogy otthagyná a Forma-1-et, és hogy kicsit többnek tűnjön a dolog üres fenyegetőzésnél, valós alternatívát is fellebbentettek. 2020tól kinézetre mindenki olyan autót fejleszt az endurance-vb-n, amit akar. Ez nem más lenne, mint a2020-tól hipersportautókraváltó Le Mans-szériás versenyzés, a mostani LMP1-es géposztály. A 2020as bizonytalanságról a csapat tanácsadója, dr. Helmut Marko beszélt, aki szerint sem ők, sem a Honda nem hoz érdemi döntést addig amíg nem születik végleges döntés a 2020-as motorszabályokról, és nem állapodnak meg az FIA és az F1-csapatok közötti kollektív szerződésről, vagyis a Concordeszerződésről, ami mostani formájában 2020 végén jár le. Éppen ezért egyébként a Red Bull csak a 2019es és 2020-as szezonra szerződött a Hondával, mert ki tudja, mit hoz utána a jövő. Marko szerint a Red Bull nem hajlandó kiszolgáltatott helyzetben tárgyalni, és ha ilyenre kényszerítenék őket, akkor ezer örömmel néznek szét az F1-en kívül, és mennek akár a korábbi F1vezető tervező Adrian Newey által terelgetett Aston Martin Valkyrie sportautóval a Le Mans-i sorozatba.
Lindsey Vonn bronzérmet nyert élete utolsó versenyén A számot a címvédő szlovén Ilka Stuhec nyerte
Remekül síelt, és végül a harmadik helyen végzett élete utolsó versenyén Lindsey Vonn az arei alpesisí-világbajnokság lesiklásában vasárnap. Vonn keddenóriásit bukott szuperG-ben, de megúszta komolyabb sérülés nélkül a balesetet, így ugyan a szerdai és a csütörtöki edzést kihagyta, péntekena komplex számlesiklásában már rajthoz állt, hogy felkészüljön a vasárnapi versenyre. A felkészülés a jelek szerint elég jól sikerült, ugyanis a harmadikként rajthoz álló síző 1:02.23-as időt futott, amivel rögtön az élre ugrott, és jó darabig tartotta is az első helyet. Az amerikait aztán a címvédő szlo-
vén Ilka Stuhec taszította le a dobogó legfelső fokáról egy bámulatos futammal, később pedig a szuperóriásműlesiklásban a harmadik helyen végző Corinne Suter is jobb időt ment nála, így a harmadik helyre csúszott vissza. A hátralévő versenyzők közül aztán másnak már nem sikerült felülmúlnia Vonn idejét – bár az osztrák Stephanie Venier nagyon közel volt hozzá –, így minden idők legjobb női alpesi sízője éremmel vonulhat vissza.
Messi: Tudtam, hogy nem nyerhetem meg az Aranylabdát Tíz év után először nem Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi nyerte az Aranylabdát. A díj Luca Modrichoz került, Messi egy interjúban elmondta, tudta, hogy idén ő nem nyerhet. A korábbi ötszörös díjazatott Messi az ötödik lett az idei szavazáson, Modric, Kylian Mbappé, Antoine Griezmann és Ronaldo előzte meg. „Amikor megláttam az Aranylabda jelöltjeit, tudtam, hogy nem harcolhatok érte" – mondta Messi aMarcának. A spanyol bajnokságot évekig Messi és Ronaldo párharcra határozta meg, a szezonban azonban
ennek is vége lett, mert Ronaldo az olasz Juventushoz igazolt. A Barcelona játékosa azért élvezte a küzdelmet. „A Cristianóval való rivalizálásom nagyon egészséges volt, és jó a szurkolóknak" – mondta. A játékos arról is beszélt, hogy ugyan szereti a futballt, de a családja mindenek felett áll. Messi szívesen játszana újra Neymarral is a Barcelonában, de tudja, hogy elég komplikált lenne megszerezni a PSG-től. Azt is reméli, hogy egyszer még dolgozhat együtt korábbi edzőjével, Pep Guardiolával, akit a legjobbnak tart a szakmában.