NAPI HÍRVÁLOGATÁS
2648 illegális bevándorlót vettek őrizetbe Törökországban A török vezérkar közlése szerint a határőrség 1632 menekültet fogott el, akik Szíriából Törökországba akartak illegálisan eljutni, 171-en pedig a török-görög határon próbáltak ugyanígy tenni, írja az MTI. Illegális bevándorlók egy másik, 575 fős csoportját az északnyugati Edirne tartományban fogták el, ők szintén Görögországba, valamint Bulgáriába igyekeztek - mondta a biztonsági erők egyik tisztségviselője az Anadolu állami hírügynökségnek. A rendőrség további 126 menekültet 104 afgánt és 22 pakisztánit - fogott el egy buszon a közép-törökországi Sivas tartomány egyik ellenőrzőpontján. Az északi Kastamonu tartományban a biztonsági erők egy Isztambulba tartó buszt állítottak meg. A járművön utazó 121 menekültet vettek őrizetbe, köztük voltak pakisztáni, afgán és szenegáli állampolgárok is.
Szexjátékot vetetett a titkárnőjével egy brit miniszter Vizsgálat zajlik Mark Garnier, a brit nemzetközi kereskedelemért felelős miniszter ellen, amiért 2010-ben szexjátékot vásároltatott a titkárnőjével, aki "sugar tits"nek, magyarul nagyjából cukor cickónak hívott - írta aBBC. Garnier nem tagadta a vádakat, de szerinte az eseményeket kiragadták a kontextusból, és azt is megjegyezte, hogy nem zaklatta korábbi a beosztottják, akivel akkoriban barátok voltak. A konzervatív politikus szerint nagyon helyes, hogy az embereknek magas viselkedési elvárásai vannak a választott képviselőkkel szemben, ezért elnézést is kért a helyzet miatt. A vizsgálatot egyébként Theresa May brit miniszterelnök rendelte el.
263/2017 • 2017. NOVEMBER 10.
Felfüggesztették Marine Le Pen mentelmi jogát Egy év börtön járhat ilyen képekért
A francia nemzetgyűlés felfüggesztette Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnökének a mentelmi jogát. A politikus két éve rakott ki Twitterre az Iszlám Állam kivégzésén készült "erőszakos tartalmú fotókat", amiért vizsgálat indult ellene. A képviselő mostantól beidézhető a bíróságra - írta az MTI. "A véleménynyilvánítás szabadsága, ami lényegi elem a képviselői szerepben, meghalt ezzel a pusztán politikai célú lealacsonyító döntéssel" - mondta Marine Le Pen. "Jobb Szíriából hazatérő dzsihadistának lenni, mint egy olyan képviselőnek, aki szót emel az Iszlám Állam megalázásai ellen" - tette hozzá. A francia hatóságok 2015 végén indítottak vizsgálatot Marine Le Pen ellen, "erőszakos tartalmú fotók közzététele" miatt. A képviselő a terrormilícia propagandafelvételei közül hármat tett közzé a 830 ezer követővel rendelkező Twitter-csatornáján, az egyik fotón James Foley amerikai újságíró lefejezett holtteste volt látható. Ez
utóbbit később törölte, miután az újságíró családja mély felháborodását fejezte ki. A politikus "Ez az Iszlám Állam!" üzenettel azután töltötte fel a képeket, miután a BFM francia hírtelevízió egy kommentátora, Jean-Jacques Bourdin, szerinte párhuzamba állította a dzsihadista csoportot és a Nemzeti Frontot. Az Európai Parlament már márciusban felfüggesztette Marine Le Pen mentelmi jogát ugyanebben az ügyben. A Nemzeti front elnöke júniusig brüsszeli képviselő volt, de miután nemzetgyűlési képviselőnek választották, lemondott az EP-képviselőségéről. Franciaországban az erőszakos jellegű, terrorizmusra buzdító, pornografikus vagy az emberi méltóságot súlyosan sértő üzenetek közzététele egy év börtönbüntetéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal sújtható abban az esetben, ha azt kiskorúak is láthatják.
Olyan éhínség lehet, amiben több millióan halhatnak meg Az elmúlt évtizedek legtömegesebb éhínségéhez, emberek millióinak halálához vezethet az, ha a szaúdi vezetésű katonai koalíció továbbra is fenntartja Jemen blokádját, figyelmeztetett szerdán Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának a vezetője. Lowcock az ENSZ Biztonsági Tanácsának számolt be a jemeni útján látottakról, írja az MTI. Elmondása szerint jemeni humanitárius helyzet javításához azonnal lehetővé kell tenni a segélyés kereskedelmi szállítmányok eljutását minden jemeni kikötőbe. Lowcock szerint Antonio Guterres ENSZfőtitkár szerdán beszélt erről telefonon Ádel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszterrel, és a humanitárius szállítmányok azonnali felújításának lehetővé tételét szorgalmazta. Lowcock azt mondta: a blokád előtt az ENSZ világélelmezési programja révén havonta hétmillió jemenit láttak el élelemmel.
12 tonna tiszta kokaint foglaltak le Kolumbiában A kolumbiai hatóságok 12 tonna tiszta kokaint foglaltak le. Ez az ország történelmének legnagyobb drogfogása. Az elkobzott kábítószer piaci értéke 360 millió dollárra, azaz csaknem 100 milliárd forintra rúg, írja az MTI. A kábítószer-ellenes hatóságok 400 embere az Antioguia megyei Chigorodo és Carepa városokban ütött rajta egyszerre négy banánfarmon, ahol a bűnözők a földben, banánlevelekkel letakarva tárolták a hatalmas mennyiségű drogot.
Mai időjárás BUDAPEST
5 / 16 °C Várható csapadék: 0 mm