Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Biztonságosabbá vált tavaly Németország Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter szerint biztonságosabbá vált Németország 2017-ben, írja az MTI. Ezt a tárca bűnügyi statisztikai jelentésének bemutatóján mondta Berlinben. A kimutatás szerint tavaly 5761984 bűncselekményt regisztráltak, ami 9,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 6372526-hoz képest. Ez a legnagyobb mértékű csökkenés 1992 óta. Százezer lakosra 6982 bűncselekmény jutott, ami 10 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi 7755-höz képest, és harminc éve a legalacsonyabb szám a miniszter szerint. Kiemelte, hogy továbbra is nagy a terrorveszély, bármikor történhet terrortámadás. Kérdésre válaszolva kijelentette, úgy véli, vannak "jog nélküli területek" az országban, és itt valószínűleg az úgynevezett no-go zónákra gondolhatott.

Házakat pusztított el egy vulkán tűzforró lávája Hawaiion A Hawaii Nagy Szigetén lávafolyamokat kilövellő Kilauea vulkán helyi idő szerint vasárnap estig mintegy 30 házat pusztított el és csaknem 2000 embert kényszerített otthona elhagyására. A CBS televízió helyszíni tudósítása szerint a kitelepítetteknek azzal kell számolniuk, hogy nagyon hosszú ideig, vagy talán soha nem is térhetnek vissza otthonaikba. A csütörtökön kitört vulkánból vasárnap este már tíz lávahasadékból ömlött a magma, az újabb lávahasadékok a vulkáni krátertől 19 kilométernyire, az egyik településen nyíltak meg, és az amerikai földtani intézet (USGS) előrejelzései szerint további hasadékok várhatók. Hawaii polgári védelmi vezetője, Talmadge Magno vasárnap este a helyi tévéhíradóban arra intette honfitársait, hogy aki mégis visszamerészkedne a katasztrófa sújtotta térségbe, okvetlenül viseljen gázmaszkot, a környéket ugyanis a lávával együtt mérges gázok árasztották el, és nagyon magas a levegő kéndioxid tartalma.

104/2018 • 2018. MÁJUS 10.

Kivonul az USA az iráni atomalkuból, és szigorú szankciókkal fogja büntetni Iránt Trump bejelentette:

Kivonul az Egyesült Államok az iráni atomalkuból, jelentette be Donald Trump magyar idő szerint este nyolc után nem sokkal. Ha én megígérek valamit, azt be is tartom - mondta Trump a sajtótájékoztatón. Mivel Trump korábban már többször hevesen bírálta az Obamaadminisztráció által megkötött atomalkut, sejteni lehetett, hogy az elnök a megállapodás felmondására készül, amikor bejelentette, hogy még a május 12-i határidő előtt napokkal, helyi idő szerint kedden délután sajtótájékoztatót tart az atomalkuról. Az viszont nem volt mindegy, hogy pontosan mit is jelent be Trump az iráni megállapodás felmondása alatt, visszafordíthatatlannak szánja-e a döntést. A Fehér Ház egyik tisztviselője előzetesen azt mondta, elképzelhető, hogy Trump nem fog "teljesen kilépni az egyezményből", de ezt nem fejtette ki bővebben. Az atomalkut az Egyesült Államok és Irán mellett NagyBritannia, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió írta alá 2015-ben. Irán a nagyhatalmakkal kötött, sok kitételt tartalmazó szerződésben vállalta a hadi célokra felhasználható programjainak leállítását, illetve lassítását, valamint elismerte a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség (NAÜ) ellenőrzési jogát. A megállapodás után az érintett nagyhatalmak felol-

dották az Irán gazdaságát legjobban sújtó nemzetközi szankciókat, például az olajexport tilalmát és a külföldi bankbetétek befagyasztását. Az Iránnal szembeni szankciók azonban olyan sokrétűek, hogy többjük a mai napig érvényben maradt, illetve az USA újabbakkal egészítette ki azokat például az iráni rakétatesztekre válaszul. Trump az elnökválasztási kampány alatt is sokszor ostorozta a megállapodást, és azzal fenyegetőzött, hogy teljesen felmondja a Barack Obama egyik fontos elnöki örökségének tekintett atomalkut, ami szerinte "az egyik leginkompetensebb módon megkötött egyezmény, amit valaha láttam." Ezekre válaszul Irán is rendszeresen visszafenyegetőzött. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legutóbbi, május 1-jén közzétett állásofoglalása szerint Irán eddig betartotta a megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Trump viszont többek között azt kifogásolta, hogy a megállapodás nem tér ki Irán ballisztikus rakéta-programjára, vagy a közelkeleti konfliktusokban játszott szerepére, iszlamista szervezetek támogatására.

Nem csitul az erőszakhullám Londonban Legyen a fiam az utolsó (áldozat), és egy példa mindenkinek. Csak legyen már ennek vége! - fakadt ki Preatana Morgan, a 17 éves Rhyhiem Ainsworth Barton édesanyja. A fiút a hétvégén ölték meg London Southwark részén, miközben éppen a barátaival focizott. Az anyja szerint jó gyerek volt, aki építész akart lenni, egyik utcai bandához sem tartozott. Pteatana Morgan segélykiáltása érthető, hiszen az utóbbi időszakban nagyon durván megnőtt Londonban az erőszakos bűncselekmények száma, a sokszor halállal végződő késelések, lövöldözések elkövetői és áldozatai is rendszerint fiatal feketék. Rhyhiem Ainsworth például csak az egyike volt annak a négy embernek, akire a hétvégén rálőttek. Wealdstonban két fiú, egy 13 és egy 15 éves szenvedett komoly sérüléseket, Lewishamben pedig egy 22 éves férfira lőttek rá. Szerencséjükre ők túlélték a támadásokat.

800 rendőr razziázott Németországban Nagyszabású razziát hajtottak végre Németország északi és középső részén egy embercsempész-hálózat felszámolása érdekében - közölte egy német rendőrségi szóvivőre hivatkozva az MTI. Mintegy 800 rendőr kutatott át több lakást és irodát Hamburgban, Brémában és más észak- és középnémetországi városokban. A hétfő késő este kezdett akcióban olyan gyanúsítottakat vettek célba, akik külföldieket többségében moldovai állampolgárokat - csempésztek be Németország területére, és ott illegálisan dolgoztatták őket.

Mai időjárás BUDAPEST

15 / 24 °C Várható csapadék: 0 mm


104/2018 • 2018. május 10.

Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta. A megbukott örmény miniszterelnök pártja nem indít másik jelöltet

A kormányon lévő örmény köztársasági párt nem állít jelöltet a miniszterelnöki posztra - közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke. "Úgy döntöttünk, hogy nem indítjuk a miniszterelnöki posztra szánt jelöltünket, és megvárjuk mások jelöltállítását. Ha már minden világos lesz, a köztársaságpártiak (a jelölt mellett vagy ellene, de) egyhangúlag fognak szavazni" jelentette ki Sarmazanov a május 1-jére kitűzött parlamenti szavazásra utalva. A kormánypárti politikus hozzátette: nem ért egyet David Arutinjan ügyvezető igazságügyi miniszternek azzal a véleményével, hogy pártja "kisajátította a politikai teret" az országban. Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő ellenzék vezetője, Nikol, Pasinján korábban azt állította, hogy az RPA néhány képviselője kész lenne egy "nép által állított jelöltre" szavazni, aki ő maga lenne. A Jelk liberális pártszövetséget vezető, 42 éves ellenzéki képviselő egy szombati nagygyűlésen azt mondta: kész tárgyalásokat folytatni a hatalmon lévő Örményország Köztársasági Pártja (RPA) parlamenti frakciójával. 2

Izrael végez Aszaddal, ha nem állítja meg Iránt

A USA megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről

Készen áll az Izrael elleni haditerv

Az Egyesült Államok megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről, melyben a világszervezet visszafogottságra szólított volna fel, és vizsgálatot követelt volna az izraeli hadsereggel történtösszecsapások ügyében, melyek 16 halálos áldozatot követeltek, írta az MTI az AFP értesülése alapján. António Guterres ENSZ-főtitkár már pénteken független és átlátható vizsgálatot szorgalmazott a történtek miatt. A Biztonsági Tanácsban az arab országokat képviselő Kuvait terjesztett elő nyilatkozattervezetet, melyben az ENSZ BT is ugyanerre szólított volna fel. Az AFP-nek viszont egy diplomata elárulta, hogy Washington tudatta a BT-vel, hogy nem támogatja a tervezetet. Az amerikai ENSZ-képviselet nem reagált a hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Hamász a héten arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.

Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén - intézett ultimátumot Juvál Steinic infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót című újságnak adott hétfői interjújában (amit az MTI szemlézett). A kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó, a biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát katonai támaszponttá változtassa, hogy onnan támadja Izraelt, akkor

Nemzetbiztonsági okra hivatkozva, 3 évre tiltották ki Romániából a székely jogvédőt Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját. Dabist a román határrendészet tájékoztatta a döntésről, ez alapján közölte a hírt az MTI. Ahogy arról az Index is beszámolt,a férfit március elején tartóztatták fela magyar-román határon, mikor a székely szabadság napjára rendezett megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre. Ekkor, a kitiltásáról egy angol nyelvű végzést adtak át neki, mely indoklást nem tartalmazott. Dabis Attila ezután közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta,

tudnia kell, végeznek vele. Steinic nem először fenyegeti meg Aszadot.Szavainak azonban a baljós színezetet kölcsönzött az, hogy vasárnap este minden izraeli tévécsatorna beszámolt arról, hírszerzők szerint Irán megtorló támadásra készül a közeljövőben egy valószínűleg izraeli gépek által végrehajtott légicsapás miatt. Ezt a szíriai T-4-es légitámaszponton épített iráni létesítmény ellen hajtották végre izraeli gépek (a támadást szokás szerint nem ismerte el, de nem is cáfolta a légierő), és a jelentős mennyiségű hadianyag megsemmisítése mellett hét iráni katonai tanácsadóval is végeztek. hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy esetében egy olyan törvénycikkre hivatkozva jártak el, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé "az illetékes román hatóságoknak", hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák európai uniós állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Brit diplomaták kiutasításával reagál Moszkva a Szkripal-ügyre Oroszország kiutasított 23 brit diplomatát és visszavonta a szentpétervári brit konzulátus megnyitására szóló engedélyt szombaton a Szkripal-ügy miatt kitört diplomácia viszály miatt.

Percről percre változik a nemzetközi helyzet a Szkripal-ügy kapcsán Oroszország és Nagy-britannia között. Pénteken a brit külügyminiszter kijelentette: a brit kormány véleménye szerint "elsöprően nagy valószínűséggel" Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése volt, hogy "a II. Világháború óta első ízben idegmérget használjanak Európában". Boris Johnson Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterrel együtt tett látogatást a II. világháború elején lengyel alakulatok részvételével megvívott angliai csata londoni múzeumában, az eseményen jelen lévő újságíróknak kijelentette: Nagy-Britanniának nem az orosz néppel, nem a NagyBritanniában élő oroszokkal, hanem "a Putyin vezette Kremllel" van vitája. Erre Dmitrij Peszkov szóvivő reagált az Interfax hírügynökségnek: "több szinten és több szituációban közöltük már, hogy Oroszországnak nincs köze ehhez a történethez. Bármilyen utalás az elnökünkre vagy az ő említése (ezzel az üggyel kapcsolatban) nem más, mint a diplomácia szempontjából sokkoló és megbocsáthatatlan magatartás."


104/2018 • 2018. május 10.

Pakisztáni származású az új brit belügyminiszter Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré hétfőn Theresa May brit miniszterelnök. Javid Amber Ruddot váltja a belügyi tárca élén. Rudd vasárnap éjjelnyújtotta be lemondását, miután kiderült, hogy az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolásának belügyminisztériumi gyakorlatával kapcsolatban akaratlanul ugyan, de félrevezető tájékoztatást adott a londoni alsóháznak. A 48 éves Sajid Javid eddig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter volt Theresa May konzervatív párti kormányában, de korábban, még az előző tory kormányfő, David Cameron idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette, írta az MTI. Javid pakisztá-

Ha boldog akar lenni, költözzön Finnországba A boldogság világnapjához (március 20.) közeledve az ENSZ ismét nyilvánosságra hozta a világ tíz legboldogabb országának listáját, írja azUSA Today. A tavalyi listavezetőt, Norvégiát ezúttal Finnország taszította le az első helyről. A finnek tavaly az ötödikek voltak. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának jelentése 156 országot rangsorolt a lakosainak boldogságérzete alapján. A boldogságindex megállapításánál figyelembe vették többek között a GDP-t, a várható élettartamot, hogy a lakói mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek, illetve mennyire gondolják nagylelkűnek magukat. Ezek alapján A világ tíz legboldogabb országa:FinnországNorvégiaDániaIzlandSvájcHollandiaKanadaÚjZéandSvédországAusztrália A kemény telekkel mit sem törődő finnek szerint a legjobb dolgok közé az országukban a természethez, a biztonsághoz, a gyermekgondozáshoz, a jó iskolákhoz és az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük tartozik, írja az MTI is a 170 oldalas jelentés alapján.

ni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában, apja buszsofőrként dolgozott, csakúgy, mint London munkáspárti polgármesterének, a szintén pakisztáni bevándorló családban született Sadiq Khannak az apja. Sajid Javid és Sadiq Khan egyaránt az úgynevezett Windrush-nemzedék tagja. Nagy-Britanniában közkeletűen így nevezik azt a generációt, amelynek tagjai, illetve közvetlen felmenőik a második világháború után, a felbomló brit gyarmatbirodalomból települtek át Nagy-Britanniába, és a korabeli nemzetközösségi törvény alapján brit állampolgárságot kaptak.

Újra Kínában tárgyalt Kim Dzsongun

ínában tárgyalt Kim Dzsongun északkoreai vezető azért, hogy tovább erősítse országa kapcsolatát hagyományos szövetségesével, mielőtt találkozik Donald Trump amerikai elnökkel - jelentette az MTI. Mielőtt kedden kora délután a kínai állami hírügynökség megerősítette volna a látogatás tényét, már szárnyra kaptak meg nem erősített hírek, miszerint Kim Dzsongun repülőgépe leszállt az északkelet-kínai Talien város repülőterén, valamint hogy olyan fokú biztonsági intézkedések, és forgalomkor-

látozások léptek érvénybe a városban és a repülőtéren, ami magas fokú diplomáciai küldöttség esetén szokott csak lenni. Később az AP hírügynökség a kínai Hszinhua hírügynökségre hivatkozva azt közölte, hogy hétfőn és kedden Kínában tárgyalt Kim Dzsongun, aki többek között Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott. A kínai elnök nyilvános programja szerint egyébként azért van Talienben, mert részt vesz az első kínai repülőgép-hordozó próbaútja alkalmából rendezett keddi ünnepségen.

A dél-koreai elnök szerint Trump Nobel-békedíjat érdemel Trumpnak Nobel-békedíjat kellene nyernie. Ezt Mun Dzsein dél-koreai elnök mondta egy zárt körű megbeszélésen az elnöki hivatal, a Kék Ház egy névtelenül nyilatkozó tisztviselője szerint –írjaa Vice. A dél-koreai elnök lelkesedése a két Korea vezetője közötti történelmi találkozósikerének, illetve általában a két ország közötti viszony váratlan enyhülésének és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor békülékenységének köszönhető. Múlt pénteken Kim lett az első északi vezető, aki a koreai háború 1953-as befejezése óta Dél-Korea területére lépett, és ha már ott volt, az országa atomfegyvereinek leépítését és a formálisan a mai napig nem lezárt háború lezárását ígérte. A nagy jelentőségű találkozó kikényszerítésében pedig Mun szerint Donald Trump amerikai elnöknek elévülhetetlenek az érdemei.

3


104/2018 • 2018. május 10.

Utazás az ismeretlenbe: dolce vita Olaszország titkos hegyi útján A Guarcino városától Campocitano síterepéig vezető, 1800 méteres magasságba felkapaszkodó utat minden télen benépesítik a síelés szerelmesei. Ám az év többi részében a Rómától alig 80 kilométerre fekvő Via Campocitano szinte teljesen néptelen, így aztán tökéletes helyszín egy kis örömautózáshoz. “Vegyünk egy csomó Amaretto kekszet Olaszország egyik legrégebbi városában, Guarcinoban, hogy megfelelően felkészüljünk a csúcsra vezető út rengeteg kanyarjára és izgalmára,” javasolta Steve Sutcliffe, aki az Európa legszebb autóstúra-útvonalai című Ford-filmsorozat legújabb részében egy új Ford Fiesta ST volánja mögött autózik végig ezen a vidéken. A csúcsra érve elénk tárul az északon húzódó Monti Velino természetvédelmi terület látványa és a délkeletre fekvő Lazio festői hegyvidéke, délnyugatra pedig az Örök Város, Róma látható. “Ha egy felhőtlen éjszakán autózunk fel ide, fölénk borul a csillagos égbolt; az ide vezető úton egy csillagvizsgáló is útba esik, ami a világ sok más ilyen intézményével hálózatba kapcsolva vizsgálja az égitesteket. Az obszervatórium azért épült éppen erre a hegyre, mert itt nagyon kicsi a fényszennyezés,” mondta el Sutcliffe. Ez a nyolcadik epizód abban a sorozatban, amelyben Sutcliffe a Ford Performance katalógus összes modelljét végigpróbálja, méghozzá lélegzetelállító tájakon: a Ford GT szupersportkocsit a norvég Altanti Úton, vagy éppen a Focus RS-t az angliai ÉszakYorkshire-ben, a Blakey Ridge szerpentinjén. Ez a sorozat első olasz útvonala, ám a Via Campocitano máris maximális pontszámot kapott a szerkesztőktől a látnivalókra, az ételreitalra és az autózás izgalmára. Ezzel 60-ból 53 pontot ért el, s így jelenleg a harmadik helyen áll Európa legszebb autóstúra-útvonalainak listáján.

Megnyílt a Hotel Clark HOTEL CLARK A négycsillagos Hotel Clark csodálatos helyszínen, a Lánchíd budai oldalán, a Duna parton várja vendégeit lélegzetelállító panorámával és magas színvonalú szolgáltatásokkal. Központi elhelyezkedésének köszönhetően a szállodából a belváros bármely pontja könnyen megközelíthető, a budavári sikló közvetlenül az épület mellől indul. A Hotel Clark 86 szobát kínál négy különböző kategóriában. Elegáns és nagyszabású közös terek, egy privát tárgyalóterem, Dunára néző, panorámás fitnesz terem és finn szauna várja a vendégeket. 4

FÖRDŐS ZÉ ÚJ ÉTELKÍNÁLATOT ÁLMODOTT A SHELLNEK A cég bemutatja a megújult shopjait és a deli by Shell kínálatát. Az új deli by Shell kínálat a minőséget, a finom ízeket és a széles választékot képviseli, ahol mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő tökéletes harapnivalót. Fördős Zé, a Street Kitchen házigazdája a legtöbb terméket újraalkotta a kínálatban, legyenek azok friss vagy előre csomagolt szendvicsek, hideg vagy meleg fogások. A vásárlók izgalmas ízkombinációkkal találkozhatnak a szendvicsek, a paninik, a hot dogok és még a pizzák esetében is, és az ételek mellé 100 %-os deli by Shell gyümölcslevet és a Caffé Perté gya-

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Baromfi Világnapot Az idén ötödik alkalommal rendezi meg a Baromfi Termék Tanács (BTT) a Baromfi Világnapot. Az esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiágazati szereplőkre, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a világ élelmiszer-ellátásában. Május 10-én rendezi meg az idén a magyar baromfiágazati szereplőket összefogó BTT a Baromfi Világnapot a budapesti Vajdahunyadvárban. Ez az ötödik ilyen esemény a világnap 2014-es bevezetése óta. A magyarországi rendezvényen neves külföldi és magyar szakértők tartanak előadásokat a baromfiszektor helyzetéről és kilátásairól. Az ünnepi alkalom célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a baromfiszektorban működő vállalkozásokra, amelyeknek egyre fontosabb szerepük lesz a világ élelmiszer-ellátásában. A baromfitermelésnek is óriási a felelőssége abban, hogy a 2050-re prognosztizált 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét a lehető legteljesebben kielégítse. A baromfiszektor az egyetlen olyan ágazat, amely e kihívásnak a legnagyobb mértékben meg tud felelni. A termékpálya a legnagyobb fehérje-kibocsátónak számít, a világ összesített baromfifogyasztása pedig egyes kimutatások szerint már 2015-ben meghaladta a sertéshúsét.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Familypark: 50 év szórakozás és kaland Ausztria legnagyobb szabadidőparkja, a burgenlandi St. Margarethenben található Familypark 2018-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi évben a szabadidőpark két vadonatúj attrakcióval, valamint tovább bővülő gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat. Idén a kerek évforduló jegyében állnak majd az olyan közkedvelt programok is, mint a Hosszú Nyári Esték, ahol meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket. A 2018-as szezon: Nyitva tartás: március 24. – szeptember 30.: naponta 9–18 óráig (pénztár/beengedés 17 óráig), október 1–26.: naponta 10–17 óráig (pénztár/beengedés 16 óráig). Teljes árú napijegy: 24 euró. A 3 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes! A jubileumi év újdonságai áprilistól lesznek elérhetők. A nosztalgikus Mesekörhinta tisztelgés a park múltja és eredete előtt. Az Alpesi jódli nyolc méteres magasságból kínálja fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt a szabadesés fantasztikus érzését. Az új attrakciók mellett a Familypark történelmi központja, a Meseerdő is megújul.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

korlott baristái által készített frissítő kávét választhatnak. Az ízletes ételkínálat mellett a Shell három új shop koncepcióval is várja a vásárlóit. Az autópályákon található on-the-move töltőállomásokon a vendégek modern belső térrel, kényelmes étkezőrésszel és a deli by Shell széles termékválasztékával találkozhatnak. A városi kávézó koncepció a trendi kávézók hangulatát idézi, ahol a vendégek nemcsak egy frissítő kávéra vagy finom desszertre térhetnek be, de találkozóik számára is kiváló helyszín lehet.

11 éves lett a Nemzeti Vágta

10 év, 4 kontinens, 20 ország, 400 település, közel 300 lovas és 100 kishuszár. Ezek a számok írják le Magyarország legnagyobb lovas eseményét, a Nemzeti Vágtát, amelynek megrendezése mára hagyománnyá vált. 11. alkalommal indul útjára a nagyszabású rendezvénysorozat, a korábbi évekhez hasonlóan előfutamokkal. Idén május 1-jén, Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a döntőre szeptember 14-16. között kerül sor, így közel 5 hónapon keresztül szurkolhat a közönség a Nemzeti Vágta futamain. Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa pedig majd a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg. A Nemzeti Vágta 2016-ban rangos elismerést nyert: a Budapest Turizmusáért Díj megszerzésével azon fesztiválok közé került, amelyek segítenek növelni a magyar főváros vonzerejét és népszerűségét.


104/2018 • 2018. május 10.

Csajos design, édes zsongás - szeress bele a Fa új kollekciójába! Hát nem cuki? :)

A cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójának nyitófilmje volt, számos nemzetközi díj, többek között a Sundance-on a Mahindra Global Filmmaking Award nyertese. A szicíliai kamaszlány, Luna szerelmes osztálytársába, a jóképű Giuseppébe. Első csókjuk után azonban a fiú nyomtalanul eltűnik, és Luna egyre kétségbeesettebben kezdi keresni a kis falu mellett húzódó elvarázsolt, titokzatos erdőben. Nem sejti, milyen szövevényes eseménysorozat vezetett Giuseppe eltűnéséhez. Csak egy célja van: megtalálni szerelmét a mesebeli rengetegben, amelyben a szellemek éppúgy jelen vannak, mint a maffia mindent körülölelő hálózata. Bemutató: 2018. május 10. Forgalmazza a Cirko Film. 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Új limitált szériájú tusfürdőkkel es deókkal hódit a Fa. A mennyeien édes jázmin és kókusz illatokat a tavaszi zsongás ihlette. Most te is szerelembe eshetsz a limitált kollekció virágzóan üde termékeivel! A palettáról: Fa Lovely Kisses kremtusfurdő virágzó jázmin illattal, és Fa Lovely Wings krémtusfurdő mennyeien lágy kókusz illattal ápoló frissességet nyújt a bőrnek. A gyengéd formula egy gazdag habréteget hoz létre, és kellemesen puha bőrérzetet nyújt. Bőrsemleges pH. Igazoltan bőrbarát. Fa Lovely Kisses izzadasgatlo deospray a virágzó jázmin illatával. Non-Stop Fresh Technológiával hosszantartó deo védelmet nyújt. Mindezt garantáltan

Szicíliai kísértettörténet (Sicilian Ghost Story) olasz film olasz nyelven, magyar felirattal

alkohol nélkül. Fa Lovely Wings deospray mennyeien virágos illattal. Non-Stop Fresh technológiával hosszantartó deo védelmet nyújt. Alumínium só mentes! A Fa márka

1954 óta egyet jelent az innovatív test‐ ápolási termékekkel, amelyek kényezte‐ tik az érzékeket, és ellenállhatatlanul pu‐ hává varázsolják a bőrt. A világ egyik leg‐ ismertebb márkájaként a termékeik megtalálhatóak a közel-keleti, az afrikai, valamint az ázsiai-csendes-óceáni régiók polcain is.”

2 vadonatúj maszk a KIEHLʼS kínálatából a hidratálásra szomjazó bőrnek

Laár András: Hogyan NE dögöljünk meg? // 2018. május 10. pinK11 Művészeti és Kulturális Központ Hogyan ne dögöljünk meg? - a buddhizmus tükrében A rutinosabbak azért ezt ügyesen el tudják odázni. Laár Andrásnak jó ötletei vannak ebben a témában. Előadásában életvédelmi, mentálhigiéniás, megőrülés gátló szaktanácsokkal szolgál a kedves érdeklődőknek a buddhizmus végtelen kincsestárából szemezgetve. Az előadás végén gyógyító zenével ajándékozza meg a hallgatóságot. Mindenkit

nagy szeretettel várunk! Belépő: elővételi jegy: 2.000 Ft - helyszínen az esemény napján: 2.500 Ft 2018. március 29-ig korlátozott számban, 2.000 Ft-os kedvezményes áron kaphatóak elővételi jegyek az alábbi linkre kattintva: http://laarandras.hu /jegyvasarlas-hogyan-ne-dogoljunkmeg-2018-05-10/ Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ 1075 Budapest, Király u. 11.

Ginger Leaf Hibiscus Firming Mask feszesítő éjszakai maszk 28ml- 7 650 Ft 100ml- 17 000 Ft Instant Renewal Concentrate Mask hibrid hidrogél-biocellulóz fátyolmaszk 9 900 Ft (A képen: Ginger Leaf Hibiscus Firming Mask)

Időjárás

P

14 / 24

Szo

V

15 / 23

11 / 19

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

11/24 10/24 13/25 12/22

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

12/22 14/24 15/24 10/23 8/15 10/22

Kecskemét: Keszthely: Miskolc:

19/20 11/22 12/23

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

12/25 11/20 15/16 12/17 10/23 13/23

Kultúra

HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott. Eredeti cím: Drei Zinnen.

5


104/2018 • 2018. május 10.

Messi egy év alatt 32 millió eurót vert Ronaldóra

A France Football francia sportlap szerint Lionel Messi (argentin/FC Barcelona) 126 millió eurós (39,2 milliárd forint) jövedelmével a világ legjobban kereső futballistája a 2017/18-as szezonban. A lap a klubtól kapott fizetés mellett figyelembe vette a prémiumokat, valamint a szponzorációs és reklámbevételeket is.

Bottas: 10 sör, és túlleszek rajta

Óriási balszerencsével bukta az Azerbajdzsáni GP-győzelmet Valtteri Bottas vasárnap, amikor alig 3 körrel a vége előtt még vezetett, de az utolsó előtti előtti körben, a célegyenesben defektet kapott, és kiesett. A Mercedes jobb hátsó kereke szállt el, mint kiderült, törmeléken ment keresztül a finn, ami kivágta a gumit. Csapattársa, Lewis Hamilton ölébe hullott a győzelem, Kimi Räikkönen második lett, Sergio Perez harmadik. A nap vesztese egyértelműen Bottas, aki igyekezett pozitív maradni kínjában is. A városi pályákon mindig gond van az ütközésekből, most nem volt szerencsém. Nem tudtam, hogy törmelékre mentem, nem láttam semmit, nem éreztem semmit. Balszerencse idézte őt az Autosport.com. A kérdésre, hogy hogyan lehet ezt feldolgozni, így felelt: "10 sör, és rendben leszek. 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Ancelotti újra nemet mondott Nem lesz olasz kapitány

A válogatott jelenleg a huszadik a nemzetközi szövetség világranglistáján, ami története legrosszabb helyezése. Mégsem Carlo Ancelotti lesz az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - a Corriere dello Sport beszámolója szerint. Az újság értesülése szerint a Bayern Münchentől szeptemberben menesztett edző a múlt hét elején tárgyalt az olasz szövetséggel, majd néhány nap gondolkodási idő után nemet mondott a felkérésre, mert abban bízik, hogy hamarosan valamelyik európai topcsapatnál kap feladatot. Brit és olasz sajtóhírek szerint Ancelotti az egyik legesélyesebb jelölt az Arsenal kis-

padjára, ahonnan Arséne Wenger 22 év után távozik. Ancelotti állítólag decemberben is visszautasította a felkérést, akkor azt mondta, büszke arra, hogy szóba került a neve, de inkább maradna klubedző. Az olasz válogatott előző kapitánya, Gian Piero Ventura novemberben lemondott, miután Svédországgal szemben elveszítették a világbajnoki pótselejtezőt. Az Argentína és az Anglia elleni barátságos mérkőzéseken megbízott edzőként Luigi Di Biagio irányította a nemzeti csapatot.

Djokovics továbbra is válságban, világranglista-140. verte Novak Djokovics idei negyedik mérkőzését veszítette el, a barcelonai tenisztorna második fordulójában a világranglista 140. helyén álló Martin Klizától kapott ki három játszmában. A könyöksérülésével küzdő szerb játékos idei öt meccséből csak egyet tudott megnyerni. Az Australian Openen tudott menni egy kört, azóta bárhol próbálkozik mindig vereséget szenved. Indian Wellsben és a Miami Openen is egyből kiesett. Edzője, Andre Agassi is ott hagyta a játékost.

Djokoviccsal ellentétben a második kiemelt bolgár Grigor Dimitrov és a harmadikként rangsorolt osztrák Dominic Thiem is győzött: előbbi a francia Gilles Simont, utóbbi a spanyol Jaume Munart verte egyaránt két játszmában. Eredmény: 2. forduló (a 16 közé jutásért): Dimitrov (bolgár, 2.)-Simon (francia) 6:2, 6:1Thiem (osztrák, 3.)-Munar (spanyol) 7:6 (10-8), 6:1Klizan (szlovák)-Djokovic (szerb, 6.) 6:2, 1:6, 6:3Garcia-Lopez (spanyol) - Nisikori (japán, 14.) 6:3as állásnál Nisikori visszalépett


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu