title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

2500 embert vettek őrizetbe a hétvégi szudáni tüntetéseken Hét ember meghalt és mintegy 2500 embert őrizetbe vettek a hétvégi kormányellenes tüntetéseken Szudánban, közölte a szudáni állami média hétfőn, az ország belügyminiszterének közlésére hivatkozva. A szudáni állami hírügynökség értesülései szerint a szudáni belügyminiszter arról beszélt a parlamentben, hogy a tüntetéseken 15 civil, valamint a biztonsági erők 42 tagja is megsérült, írta az MTI. A demonstrációk december óta tartanak, a gazdasági nehézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatti tiltakozásokon egyre többen követelik a harmadik évtizede hatalmon lévő Besír távozását. A megmozdulások hétfőn is folytatódtak a fővárosban, Kartúmban.

Pucér német férfiak mutatják be, hogy a fogyasztói társadalom rossz Arra, hogy mennyire nem kellene a tárgyak bűvöletében élnünk, sokan, sokféleképpen hívták már fel a figyelmünket, de az nem rémlik, hogy lett volna olyan német vígjáték, aminek ez a fő témája. És akkor jött Florian David Fitz a 100 dolog című filmmel. Azért elég gyorsan kiderül, hogy ezt nyilván nem társadalomkritikának szántak a készítők, hanem könnyed, nyári vígjátéknak, de talán lesz valaki, aki utána felteszi magának a kérdést: "meddig bírnám a cuccaim nélkül? főszereplők: Toni (Matthias Schweighöfer), aki szereti a kávéfőzőjét és a ruhatárátPaul (Florian David Fitz), aki hasonlóan érez a kütyüt és az edzőcipői iránt

83/2019 • 2019. ÁPRILIS 10,

Netanjahunak tíz éve nem volt ilyen nehéz dolga Izrael egy új Törökországgá válhat

Már javában zajlik, és egészen kedd este tízig tart az izraeli választás. Már javában zajlik, és egészen kedd este tízig tart az izraeli választás, melyen 6,3 millió izraeli adhatja le voksát, méghozzá egy igen egyszerű rendszerben: mindenki a neki szimpatikus párt listájára adja le szavazatát, a pártok pedig nagyjából szavazati arányaiknak megfelelően fognak osztozni a törvényhozás (knesszet) 120 mandátumán. A “nagyjából” kitételt a sokadszori emelés után jelenleg 3,25 százalékos parlamenti küszöb indokolja, de a választási feltételek ezzel együtt is elég csábítók ahhoz, hogy idén is 39 párt vágjon neki a választásnak, ráadásul az előzetes esélylatolgatások szerint nagyjából 12-13 párt be is juthat. Ebből a számból már lehet sejteni, hogy az izraeli választás csak addig egyszerű, amíg le nem adják a szavazatot, mert mind a kampány, mind pedig a választás utóélete, azaz a kormányalakítási folyamat roppant bonyolult folyamat; számos elemében mozdulatlanságával teremt kihívásokat, más elemeiben viszont pont képlékenységében. Izrael ugyanis politikai szem-

pontból azért roppant érdekes ország, mivel a politikai sokszínűség egy hihetetlen társadalmi sokszínűséget takar. Például a melegeket bibliai alapon aberrációnak tartó ultraortodox hárediek a Közel-Kelet melegfővárosának szomszédságában élnek, ahol a knesszetben a Dávidcsillag alatt arab politikusok szónokolnak a „zsidó apartheid” ellen. A választás számokban A választási bizottság adatai szerint mintegy 6,3 millió izraeli jogosult a szavazásra az április 9-i parlamenti választásokon. A szavazók 79 százaléka zsidó, 16 százaléka arab, a maradék 5 százalék pedig más nemzetiségekhez tartozik. A teljesen arányos, listás választáson rekordszámú, 39 pártlista indul a 120 képviselői mandátumért. A mandátumszerzéshez a szavazatok minimum 3,25 százalékának megszerzése után van lehetőség. A közvélemény-kutatások alapján a legjobb szereplésre Netanjahu Likudja, illetve a februárban alakult ellenzéki centrista Kék-fehér számíthat, egyaránt 30 körüli mandátummal.

Madonna is fellép az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén A sztár két dalt fog előadni a május 18-i döntő során, egy klasszikust és egy új számát. A Variety szerint idén jelenhet meg az új albuma. Izraeli sajtóértesülések szerintMadonna 60 fős csapattal érkezik majd Tel-Avivba, a fellépésért járó 1,35 millió dolláros gázsit pedig az izraeli-kanadai milliárdos, Slyvan Adams állja. Adams azt nyilatkozta, hogy ugyan az Eurovíziós Dalfesztivál egy hatalmas dolog, Észak-Amerikában annyira nem ismert, úgyhogy azért keresték meg a popsztárt, hogy egy felkeltse az amerikaiak érdeklődését. Madonna 2009ben és 2012-ben is fellépett TelAvivban. Az énekes 2017 után újra megnyerte a köztévé zenés műsorát. A 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált május 14. és 18. között rendezik meg Tel-Avivban, Magyarországotmegint Pápai Joci fogja képviselni a versenyen.Az elődöntőket 14-én és 16-án tartják, a 14-i válogatón derül ki, hogy a magyar versenyző továbbjut-e a döntőbe.

Szeptembertől Szlovákiában is betiltják a vadállatok cirkuszban való szerepeltetését 2019. szeptember elsejétől tilos lesz a cirkuszoknak Szlovákiában macskaféle ragadozókat, elefántokat, delfineket, zsiráfokat, főemlősöket, medvéket és további állatokat felhasználniuk az előadás során,írja a Parameter.sk. Ehhez már csak az kell, hogy a parlament is elfogadja a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumban már elfogadott rendeletet.

Mai időjárás BUDAPEST

8 / 19 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.