title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Mentális problémákkal küzdő férfi hajtott emberek közé Münsterben Egy vendéglátóhely teraszán ülő emberek közé hajtott egy furgon a németországi Münster belvárosábanközölte aMorgenpost. Hárman meghaltak és húsz ember megsérült, a sérültek közül hatan vannak életveszélyben. A Spiegel Online szerint a furgon vezetője öngyilkos lett, az autóban fejbe lőtte magát. A Blid.de szerint az elkövető a 48 éves, német állampolgárságú Jens R. volt, aki büntetlen előéletű volt, de mentális problémákkal küszködött. 2014-ben és 2016-ban is pszichés gondokkal került a hatóságok látókörébe. Az MTI a német belügyminiszter közlése alapján azt írja, nincsenek iszlamista terrortámadásra utaló jelek a tömeges gázolással kapcsolatban. Jens R. 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű északrajna-vesztfáliai kisvárosban, és hosszú ideje Münsterben élt. Nagyjából két kilométerre lakott a gázolás helyszínétől, az óváros egyik híres vendéglője, a Kiepenkerl előtti tértől.

Feladta magát a volt brazil elnök Feladta magát a rendőrségen szombaton a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt volt brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva, akit azonban híveinek egy tüntető csoportja előzőleg nem akart kiengedni a fémipari dolgozók szakszervezetének Sao Pauló-i székhelyének épületéből, írja az MTI. A volt brazil államfőnek pénteken, helyi idő szerint délután öt órakor kellett volna megjelennie a curitibai szövetségi rendőrség előtt, ám két órával a határidő lejárta után még mindig a fémipari dolgozók szakszervezetének Sao Pauló-i székhelyén tartózkodott. Eközben az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordult segítségért, hogy ne kelljen börtönbe vonulnia, amíg ki nem merítette az összes jogorvoslati lehetőséget. Csak szombaton hozta meg döntését, hogy mégis önként jelentkezik a hatóságnál.

80/2018 • 2018. ÁPRILIS 10.

Kétharmadon a Fidesz Összeomlott az ellenzék

Die Welt: Terroristák késeltek volna a berlini maratonon A Die Welt szerint a német rendőrség megakadályozott egy terrortámadást vasárnap Berlinben, írja az MTI. Az újság értesülései szerint a rendőrség őrizetbe vett négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy késes támadást akartak végrehajtani a német fővárosban vasárnap lebonyolított nemzetközi félmaraton futóverseny nézői között. A csoport vezetőjénél két különlegesen élesre köszörült kést találtak, a gyanúsított ezekkel akart vérengzést rendezni a berlini belvárosban megtartott futóverseny nézőtáborában. A Die Welt szerint a gyanúsítottak a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista terrortámadás elkövetője, Anis Amri köréhez tartoznak, és társuk halálát akarták megbosszulni a késes támadással. Egy különleges rendőri egység eleve úgy készült, hogy vasárnap bármely pillanatban el tudják fogni a legfőbb gyanúsítottat.

Kétharmados többsége lehet a Fidesz-KDNP a következő Országgyűlésben. A vasárnapi választás után vezető külföldi vezetők sorra gratuláltak Orbán Viktornak, a nemzetközi sajtó nagy része pedig nagyon jelentős győzelemként értékelte a Fidesz sikerét. A gazdasági életben is kedvezőnek ítélték a kormánypártok győzelmét, a tőzsde szárnyal, míg a gazdaság négy százalék fölött is nőhet idén. Az ellenzék pedig ez idő alatt összeomlott, és mindenki egymásnak esett. A nemzetközi közvélemény és vezető politikusok sorra gratuláltak Orbán Viktor zsinórban harmadik választási győzelméhez a voksolás másnapján, miközben a magyar tőzsde szárnyalt. A hazai belpolitikában az ellenzéki pártok nemcsak egymást ócsárolták, hanem a soraikban is meglehetősen nagy káosz kezd kialakulni. De nézzük először a nemzetközi színtért. Orbán Viktor győzelméhez eddig gratulált Angela Merkel, német kancellár és Sebastian Kurz osztrák kancellár is. Telefonon gratulált Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor újraválasztásához. A beszélgetés során Netanjahu már a közeljövőben megtartandó izraeli látoga-

tásra invitálta a magyar kormányfőt. Szintén gratulált Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke, Mateusz Morawiecki, a lengyel köztársaság miniszterelnöke, Andrej Babis, ügyvezető cseh kormányfő, Horst Seehofer, német belügyminiszter Matteo Salvini, az Északi Liga vezetője és többek között Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke és Geert Wilders is. A voksolással összefüggésben a lengyel Sieci című konzervatív hetilap főszerkesztője, Jacek Karnowski azt írta, hogy a Fidesz immár harmadik győzelme nagyon jó hír Lengyelország számára, mert a két ország az alapvető kérdésekben, elsősorban a szuverenitást illetően, egymás mellett áll ki. Orbán annak ellenére győz, hogy "nem hízeleg a posztkommunista-liberális elitnek" - vélte Karnowski. A Rzeczpospolita jobbközép napilap szerint a választások tétje nemcsak a Fidesz pozíciójának megőrzése volt, hanem a Brüsszellel szembeni politika folytatása is. A kommentár szerint az ellenzék "képtelen volt akármilyen választási téma érvényesítésére".

Teherhajó zúzott össze egy műemléket Isztambulban Lezárták szombaton a Boszporuszszorost, mert egy kormányozhatatlanná vált teherhajó belecsapódott Isztambul egyik híres történelmi műemlékébe, súlyos károkat okozva az épületben - közölte az MTI. Az Ukrajnából Egyiptomba tartó 225 méter hosszú, máltai zászló alatt közlekedő Vitaspirit nevű hajó kormánylapátja romlott el és a hajó a szoros partján álló Hekimbasi Salih Efendi udvarház épületét összezúzta.

Mai időjárás BUDAPEST

4 / 19 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.