NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Csendben működik Dubaj saját zsinagógája A tengerparthoz közel nyílt meg egy rejtőzködő zsinagóga Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben. Évtizedek óta ez az első zsinagóga az arab világban. Bár az intézmény már korábban megnyílt, a helyről csak tavaly december óta lehet tudni, írja a 444.hu az Economistra hivatkozva. A "Villa" néven ismert intézmény eredetileg egy lakás volt, amit a zsidó közösség kibérelt, majd később alakították át zsinagógává. És bár a közösség már lassan tíz éve csendben működik, csak tavaly decemberben léptek a nyilvánosság elé, azzal a feltétellel, hogy a hely pontos címét senki nem leplezi le. Bár az intézménynek még nincs hivatalos működési engedélye, már van saját rabbija, héber kurzusokat és kóser étkezéseket tart. Helyi arab és zsidó vezetők is azt remélik a nyitástól, hogy rendeződik a zsidó-iszlám együttélés.
Áthaladó autókkal szakadt a vízbe egy brazil híd A brazíliai Moju folyó fölé emelt híd nagyjából kétszáz méteres szakasza szakadt le, miután az egyik pillérnek ütközött egy hajó szombaton. Az útszakasszal együtt két autó is a vízbe zuhant, ezért a hatóságok keresést indítottak, bár azt ők sem tudják, pontosan mennyien utaztak a járművekben. A hajó ötfős legénysége sérülés nélkül megúszta a balesetet, de engedélyük amúgy nem volt, hogy az érintett szakaszon áthaladjanak. De nemcsak ez volt a probléma, hanem a forgalmas utakat összekötő híd állapota is. A helyi média már januárban beszámolt arról, hogy nagy része el van rozsdásodva, és az állami kormány ugyan nem zárta le, de pénzt kért a felújításokra.
82/2019 • 2019. ÁPRILIS 9.
Különbizottság vizsgálja a titkosszolgálatok munkáját a christchurchi merénylet miatt A lövöldözésben 50 ember meghalt
Trump kirúgta a belbiztonsági miniszterét Donald Trump amerikai elnök bejelentette vasárnap, hogy távozik posztjáról Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter - írja az MTI. Az amerikai elnök Twitter-üzenetében tájékoztatott Nielsen távozásáról. Közölte azt is, hogy Kevin McAleenan, a vám- és határőrizeti szervek (CBP) vezetője lesz a belbiztonsági tárca ügyvivő minisztere. A The Wall Street Journal kormányzati forrásokra hivatkozó információi szerint Nielsen - aki pénteken elkísérte az elnököt a mexikói határhoz - vasárnap a kora délutáni órákban a Fehér Házban találkozott Donald Trumppal és Mick Mulvaney ügyvezető kabinetfőnökkel. A megbeszélés témája eredetileg a migrációs helyzet volt, valamint a bevándorlási hivatal (ICE) élére jelölt Ron Vitiello jelöltségének visszavonása. Nielsent a The Wall Street Journal információi szerint meglepetésként érte a hír, hogy távoznia kell posztjáról.
Parádés módon kért elnézést a szlovén Orbánkarikatúra rajzolója Különbizottság fogja vizsgálni Új-Zélandon az 50 halálos áldozatot követelő christchurchi terrortámadás feltételezett elkövetőjének előéletét és azt, hogy a titkosszolgálatok hogyan teljesítették feladataikat vele kapcsolatban - jelentette be Jacinda Ardern miniszterelnök. A bizottság elnökévé a legfelsőbb bíróság egyik tagját, Sir William Youngot nevezték ki. A bizottság azt vizsgálja majd, hogy a 28 éves ausztrál férfi milyen tevékenységet folytatott a terrortámadás előtt, egyebek között a közösségi médiában, valamint hogy milyen körülmények között jutott fegyverviselési engedélyhez és fegyverhez. A kormány minden követ megmozgat, és a lehető leggyorsabban ki fogja deríteni, hogyan történhetett meg a március 15-i támadás, hogyan lehetett volna megelőzni, és hogyan tud gondoskodni az új-zélandiak biztonságáról - mondta hétfőn a miniszterelnök az MTI híradása alapján. Pénteken írtuk meg, hogy miután másodszor is meghallgatta a bíróság
Brenton Tarrantot,elrendelték pszichiátriai vizsgálatát, hogy kiderüljön, felelősségre vonható-e a mészárlás miatt. A szélsőjobboldali, bevándorlásellenes nézeteket valló ausztrál férfi az első tárgyaláson bejelentette, hogy saját maga akarja ellátni a képviseletét. Emiatt felmerült az az aggodalom, hogy az eljárást a fehér felsőbbrendűséget hirdető meggyőződésének népszerűsítésére akarja felhasználni, ahogy azt az általa példának tartott norvég szélsőjobboldali terrorista, Anders Breivik tette. A szélsőségesen iszlám- és bevándorlásellenes Brenton Tarrant március 15-én hajtott végre terrortámadást két christchurchi mecset ellen, miközben az interneten élőben közvetítette a mészárlást.
Szarkasztikus bocsánatkérő levelet írt az a szlovén karikaturista, aki március végén rajzolt egy Orbánkarikatúrát a szlovén Mladina lapba, ami aztán kiverte a biztosítékot a kormánynál. A rajzon Orbán Viktor náci karlendítéssel áll, miközben hozzádörgölőznek Szlovénia szélsőjobboldali politikusai is. A lap később elkészítette a címlap alternatív változatát, amelyen szivárványos zászló alatt áll Orbán, szlovén szövetségeseivel.
Mai időjárás BUDAPEST
8 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm