NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Meghalt Winnie Mandela Hosszú betegség után nyolcvanegy éves korában meghalt Winnie Madikizela Mandela polgárjogi harcos, aki Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökének a felesége volt,írjaa BBC. A hírt a személyi asszisztense közölte a médiával. Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, és ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték – idézi az MTI a család nyilatkozatát. A pár az apartheid elleni küzdelem jelképe volt. Amikor Nelson Mandela huszonhét évnyi fogság után, 1990-ben kiszabadult a börtönből, lefotózták őket, ahogyan kézenfogva sétáltak, és ez a kép szimbolikusan lezárt egy korszakot az afrikai ország és a világ történelmében. Mandela pártja, az ANC 1994-ben megnyerte az első demokratikus választást, május 9-én választották államfővé. Bár 1996-ban elváltak, Winnie megtartotta volt férje nevét, és továbbra is jó kapcsolatban maradtak.
2,5 év alatt alatt egymilliárdot keresett a kormány amerikai lobbistája A magyar kormány amerikai lobbistájának keze alatt ég a munka: 2017. május 1. és október 30. között 33 találkozót szervezett, és 15 emailt írt. És ez még nem minden, ebbe a félévbe belefért 7 telefonbeszélgetés és 1 médiaszereplés is. Connie Mack, volt republikánus politikus, a kormány és a Századvég hivatalos lobbistájaként időnként be kell, hogy számoljon az amerikai igazságügyi minisztériumnak, hogy milyen tevékenységeket végez, ez alapján járt utána a Magyar Nemzet annak, hogy mit csinál Washingtonban. Mackről korábban az Index is írt, mikor a felmerült Budapesten, hogy megválnak a nem túl sikeres, viszont cserébe drága lobbistától. A Magyar Nemzet számítása szerint 2,5 év alatt 939 millió forintot kapott Mack cége Magyarországtól.
79/2018 • 2018. ÁPRILIS 9.
Kemény választ ígért Oroszország Trump szankcióira Az USA 2011 óta több mint ötven alkalommal próbált meg szankciók révén eredménytelenül nyomást gyakorolni Oroszországra
Oroszország nem hagyja kemény válasz nélkül az új amerikai szankciókat, Washingtonnak ideje megszabadulnia attól az illúziótól, hogy Oroszországgal a szankciók nyelvén lehet beszélni - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium, írja az MTI. A külügy már korábban is figyelmezette az Egyesült Államokat, hogy Oroszországot a nyomásgyakorlás semmilyen eszköze nem térítheti le az általa kijelölt útról. A pénteki közlemény szerint "azok csak azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok képtelen elérni kitűzött céljait, és konszolidálják az orosz társadalmat". A minisztérium szerint "semmilyen mostani és semmilyen új oroszellenes támadás" nem marad "kemény válasz nélkül". "Mindenekelőtt azonban azt szeretnénk javasolni Washingtonnak: gyorsan szabaduljon meg attól az illúziótól, hogy velünk a szankciók nyelvén lehet beszélni" - írják. Az orosz külügyi tárca emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok 2011 óta több mint ötven alkalommal próbált meg szankciók révén eredménytelenül nyomást gyakorolni Oroszországra. Ezek a vízumkiadás megtagadástólaz orosz üzleti kintlévőségek befagyasztásátkilátásba helyező fenyegetésekig terjedtek, "elfeledve, hogy a magántulajdon és az idegen pénz elvételét rablásnak nevezik". A tárca "képtelenségnek" nevezte, hogy a washingtoni politikusok olyan orosz cégekre igyekeznek lesújtani, ame-
lyek régóta üzleti kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal és amelyektől amerikai munkahelyek ezrei függenek, ezzel maguknak okozva kárt. "Az amerikai demokrácia nyilvánvalóan degradálódik. Csak annak az óhaja maradt meg, hogy bármilyen eszközzel biztosítsák az Egyesült Államok globális hegemóniáját, egyebek között nyomásgyakorlás révén azokra az országokra, amelyek Washington NATOszövetségeseivel ellentétben független irányvonalat folytatnak és a saját hangjukon szólnak" - írja az orosz külügy. Az oroszok nem sokkal később bejelentették, hogy az érintett cégek többlettámogatást kapnak. A külügy szerint az RT orosz állami televízió sugárzásának akadályoztatásával az Egyesült Államok az alternatív információ forrását igyekszi elfojtani, és a szólás szabadságának korlátozására törekszik. "Az emberi jogokhoz való viszonyulásról világosan tanúskodik, hogy a 21. század elején legalizálták a középkori jellegű kínzást, a rabok fogva tartását a jogi vákuumban a guantánamói katonai bázison és a CIA titkos börtöneiben" - hangzott az orosz külügyi állásfoglalás.
DiCaprio filmje tönkrevágta a turistaparadicsomot Kitették a megtelt táblát a thaiföldi Maya-öbölben – írta a Telegraph. Az Andaman-tengerben fekvő Phi Phi szigetek mesés, fehér homokos tengerpartja – illúzióromboló, de ettől fehér – nyáron nem látogatható, mert csak így biztosítható, hogy a terület élővilága fennmaradhasson. Egyszerűen túl sok turista akarja látni a partot, ahol 1999ben Leonardo DiCaprio megölt egy cápát és csalódhatott egy ideális társadalom felépítésén dolgozó kis nyugati csoportban. Lényegében hátizsákos turistákban, akiknek megtetszett az eldugott part. A film nem robbantotta fel a pénztárakat, viszont népszerűvé tett egy addig kevésbé ismert partvidéket, ahol ma naponta kétszáz hajó 4-5 ezer utasa fordul meg. Persze nem lehet az egészet a majdnem 20 éves filmre fogni, a turizmus világszerte brutálisan növekvő ágazat, a fapados légitársaságoknak és a szállodáknak is alávágó Airbnb-nek köszönhetően.
Negyvenezer civil tért már vissza a szíriai Kelet-Gútába Több mint negyvenezer civil tért már vissza korábbi lakhelyére, a szíriai Kelet-Gútába, írja az MTI az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns aktivista szervezet szerint a kormányerőknek a térségben működő felkelőszervezetek elleni támadásában eddig 1600 civil halt meg. A damaszkuszi kormány azt állítja, hogy a hadművelettel helyreállítja a főváros biztonságát, amelyet a lázadók a háború során rendszeresen ágyúztak Kelet-Gútából.
Mai időjárás BUDAPEST
4 / 19 °C Várható csapadék: 0 mm