34/2019 • 2019. FEBRUÁR 9. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
A Néppárt elnöke szerint azért nem kell kizárni a Fideszt, mert megszűnne a párbeszéd Annegret Kramp-Karrenbauer
Amíg a Fidesz az Európai Néppárt tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, akármilyen nehéz is, a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne ezt Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke mondta. A Politico oldal interjújában került szóba a Fidesz tagsága, amelynek kapcsán a pártelnök elmondta, az ügy nagyon bonyolult helyzetet jelent az EPP számára. Orbán Viktor politikájának vannak olyan elemei, amelyek rendkívüli módon összekötnek bennünket, például a szociális piacgazdaság, a gazdaságpolitika fogalma mondta. Ugyanakkor vannak olyan álláspontjai a Fidesznek vagy Orbán Viktornak, például a jogállamiság és az akadémiai függetlenség terén, amelyek miatt az Európai Unió véleményem szerint helyesen indította el a megfelelő eljárásokat - idézik. A közelgő európai parlamenti választásokról szólva kijelentette, a konstruktív európai erőknek meg kell szerezniük a többséget, ide az EPP mellett a liberális, a szociáldemokrata és esetleg a zöld frakciót sorolta, illetve Emmanuel Macron francia államfő pártját, kizárva a bal- és jobboldali populista képviselőcsoportokat. Amíg a Fidesz az Eu-
rópai Néppárt tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, akármilyen nehéz is, a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne - ezt Annegret KrampKarrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke mondta. A Politico oldal interjújában került szóba a Fidesz tagsága, amelynek kapcsán a pártelnök elmondta, az ügy nagyon bonyolult helyzetet jelent az EPP számára. Orbán Viktor politikájának vannak olyan elemei, amelyek rendkívüli módon összekötnek bennünket, például a szociális piacgazdaság, a gazdaságpolitika fogalma - mondta. Ugyanakkor vannak olyan álláspontjai a Fidesznek vagy Orbán Viktornak, például a jogállamiság és az akadémiai függetlenség terén, amelyek miatt az Európai Unió véleményem szerint helyesen indította el a megfelelő eljárásokat - idézik. A közelgő európai parlamenti választásokról szólva kijelentette, a konstruktív európai erőknek meg kell szerezniük a többséget, ide az EPP mellett a liberális, a szociáldemokrata és esetleg a zöld frakciót sorolta, illetve Emmanuel Macron francia államfő pártját, kizárva a bal- és jobboldali populista képviselőcsoportokat.
Irán megint bemutatott egy új ballisztikus rakétát
1,7 tonna metamfetamint kapcsoltak le Kaliforniában
Letekerik a fűtést a belga iskolákban
Az iráni Forradalmi Gárda ezer kilométeres hatótávolságú új ballisztikus rakétát és földalatti rakétagyárat mutatott be csütörtökön, figyelmen kívül hagyva a nyugati államok követelését, hogy hagyjon fel az ilyen jellegű fegyverfejlesztéseivel, írja az MTI. A Farsz félhivatalos iráni hírügynökség csütörtökön számolt be a földi indítású, földi célpontok megsemmisítésére tervezett ballisztikus rakétáról és fényképeket közölt a földalatti városnak nevezett üzemről.
Az amerikai hatóságok rekordnagy metamfetamin-szállítmányt kapcsoltak le Kaliforniában: 1,7 tonna volt a fogás, amelynek piaci értéke 911 millió dollár. A műveletet az ausztrál hatóságokkal közösen hajtották végre még januárban, és az 1,7 tonna rekordnak számít metamfetamin-fronton, és abból a szempontból is, hogy ekkora drogszállítmányt még nem szántak Ausztráliába az Egyesült Államokból.
Amíg a Fidesz az Európai Néppárt tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, akármilyen nehéz is, a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne ezt Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke mondta.
Annyi eső esett Rio de Janeiróban, mint máskor egy hónap alatt Marcelo Crivella polgármester háromnapos gyászt hirdetett az áldozatok emlékére. „Két óra alatt annyi eső esett a városra, mint amennyi egy hónap során szokott" – mondta Crivella. Azt mondta, hogy a meteorológusok nem gondolták, hogy ennyire heves lesz a vihar. A riói műveleti központ szerint az óránkénti 109 kilométeres széllökésekkel kísért vihar fákat döntött ki és teljes utcákat árasztott el.
A Belgium nagyobb részét kitevő Flandriában meghirdették a Vastag Pulóver Napját, amelynek keretében az iskolák nem fűtenek, hogy ezzel is javítsák a levegő minőségét. Mindez része a hetek óta országszerte tartó klímatüntetéseknek, amelyeket a politikusokra egyre dühösebb fiatalok szervezik. Tavaly év végén döntöttek úgy a belga fiatalok, hogy elegük van a felnőttekből, a politikusokból, meg persze ezek ígéreteiből és az utcára vonulnak a környezet védelme érdekében.
34/2019 • 2019. február 9. Hétvégi lapszám Áprilisban kezdődik a terrorizmussal vádolt osztrák egyetemista pere Törökországban
Szabadlábra helyezték Törökországban Max Zirngast politológiahallgatót, a svájci székhelyű, baloldali Re:volt portál publicistáját. Az egyetemistát annak gyanújával vettek őrizetbe szeptemberben, hogy egy szélsőbaloldali terrorista szervezet tagja. Zirngast korábban cikkeket írt a török kormányzat és a Törökországban terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) közötti konfliktusról. A férfi őrizetbe vétele nyomán Bécs magyarázatot követelt Ankarától, amellyel amúgy sem felhőtlen a viszonya a 2016. júliusi törökországi puccskísérlet miatti megtorló hatósági intézkedések kezdete óta. Az utóbbi két és fél évben a török fegyveres erőknél több mint 8500 embert menesztettek tisztségéből, köztük 150 tábornokot, összesen pedig csaknem 220 ezer személyt – köztük bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat – vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen hálózatához.
Tízmillió dollárt ad az ukrán haditengerészetnek az Egyesült Államok Tízmillió dolláros (2,8 milliárd forint) pótlólagos segélyt ad Ukrajnának az Egyesült Államok a kercsi incidens után - ezt jelentette be helyi idő szerint pénteken Robert Palladino, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője közleményében. A közlemény szerint "a helyzet orosz részről történt eszkalálása" és a Kercsiszorosban november 25-én történt "alaptalan" fellépés miatt a washingtoni külügyminisztérium - a szenátusi jóváhagyás után - további 10 millió dolláros támogatást nyújt "Ukrajna haditengeri potenciáljának növelése" érdekében. Kurt Volker, az Egyesült Államok ukrajnai főtárgyalója szerdán jelentette be, hogy az Egyesült Államok 250 millió dolláros (70,4 milliárd forint) katonai segélyt kíván folyósítani jövőre Ukrajnának. Jelentések szerint Ukrajna 2014 óta több mint 1 milliárd dollárt (281,6 milliárd forint) kapott Washingtontól. Az amerikai külügyi közlemény szerint Litvánia és az Egyesült Királyság szintén növeli az Ukrajnának szánt biztonsági támogatást. November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. 2
Felháborító, ha a migránsok szolidaritás helyett elutasítással találkoznak Ferenc pápa:
Ferenc pápa panamai látogatása egyik fő eseményén felszólalt a migránsok megbélyegzése ellen. Az egyházfő több százezer hívő előtt azt mondta, hogy "értelmetlen és felelőtlen", ha a hazájukból elvándorlókat fenyegetésnek tekintik a társadalomra. Olyan egyházat akarunk, amely szívélyesen fogad, véd, támogat és integrál, amely nem megbélyegző, és kevéssé megbocsátó az összes migráns társadalmi veszélyként való értelmetlen és felelőtlen elítélése esetén - hangsúlyozta többször is Panamavárosban az MTI szerint. Ferenc pápa azt mondta, felháborító, ha a migránsok szolidaritás helyett elutasítással találkoznak egy
Újra fájhat a fejünk az al-Kaida repülős merényletei miatt A brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára szerint újjáéledőben van és ismét a polgári repülést fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat – írja az MTI a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkárára hivatkozva. Ben Wallace a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletsorozatért felelős csoport újból egyre nagyobb fenyegetést jelent, és ez most már "álmatlan éjszakákat okoz" a nemzetbiztonságért felelős kormányilletékeseknek. Az államtitkár szerint az alKaida és társult szervezetei ma már is-
jólétben bővelkedő társadalom részéről, és ezen felül az összes társadalmi baj felelősének és hordozójának tekintik azokat, akik kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat vagy elvesztették a szülőföldjüket, gyökereiket, családjukat és munkájukat. Ferenc pápa a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra utazott szerdán Panamába. A látogatás január 28-ig tart. mét aktívak Szíriában, Afganisztánban, Jemenben, Líbiában és a térség több más országában. Az államtitkár a lapnak kijelentette, hogy az al-Kaida az Iszlám Állam visszaszorulásával párhuzamosan feléledőben van, újjászervezte magát, egyre több tervet sző Európa ellen és továbbra is a repülést tekinti célpontjának.
Az Iszlám Állam zászlaját találták meg Berlinben egy vasúti rongálás után Az Iszlám Állam terrorszervezet zászlaját és arab nyelvű iratokat foglaltak le kedden Berlin délkeleti, Karlshorst nevű városrészében a hatóságok, ahol ismeretlenek megrongálták egy elővárosi vasút felsővezetékét és egy tartókö-
Kína elutasítja a francia közvetítést a két letartóztatott kanadai diplomata ügyében Kína elutasította kedden a francia kormány fellépését az országban fogva tartott két kanadai állampolgár ügyében. "Határozottan elutasítjuk Franciaország nyilatkozatát" - jelentette ki újságírók előtt Hua Csun-jing külügyi szóvivő, és felszólította Párizst, hogy tartsa tiszteletben Kína jogi szuverenitását. Párizs hétfőn aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy december 10. óta fogva tartják Michael Kovrig volt diplomatát és Michael Spavor üzletembert, akiket hivatalosan a nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységekkel vádolnak. A francia külügyminisztérium kérte, hogy kezeljék a két kanadai ügyét átláthatóan és méltányosan, írja az MTI. Mint korábban megírtuk: az egyik letartóztatott, Michael Kovrig a kilencvenes években Magyarországon élt, és egy punkzenekar tagja volt. Számos megfigyelő szerint Kovrig és Spavor őrizetbe vétele megtorló intézkedés, amiért Vancouverben december elején az amerikai igazságszolgáltatás kérésére őrizetbe vették Meng Van-csut, a Huawei pénzügyi igazgatóját. Washington a nőt csalásban való bűnrészességgel vádolja, mondván, Meng az Irán elleni szankciókat segített elkerülni.
telet a hétvégén – írja az MTI. A B.Z. német hírportál értesülései szerint hatvan arab nyelvű röplapot,a dzsihadisták fekete zászlaját,valamint egy csáklyát találtak a helyszínen. A rendőrség kedd reggel átfésülte a vasútvonalat a közeli Frankfurt (Oder) irányába, emellett pedig vizsgálatot indított, hogy a zászló és az iratok összefüggésbe hozhatók-e a rongálással, amely átmeneti fennakadást okozott a térség vasúti közlekedésében. Hétfőn egyébként a rendőrök azt közölték, hogy a vandalizmus mögött politikai indítékot sejtenek, de nem valószínű, hogy közvetlen kapcsolat lenne az Iszlám Állammal. A rendőrség egyébként azt is vizsgálja, hogy a mostani incidens összefüggésben állhat-e a Nürnberg és München közötti vasútvonalon idén októberben történt másik esettel, amikor egy a sínek felett kifeszített acélkábel tett kárt egy szerelvényben. A történtek során nem sérült meg senki, de a helyszínen itt is arab nyelvű fenyegető leveleket találtak.
34/2019 • 2019. február 9. Hétvégi lapszám
Újjáéledt Budapest egyik legszebb kávézója: Café Párisi a Lotz-teremben Közel két év kényszerű csend után új élet és kávézó költözött Budapest neoreneszánsz ékszeres dobozába, a Párisi Nagy Áruház szívében található Lotz-terembe az Andrássy úton.
A Café Párisi vendégeként a századforduló grandiózus freskói alatt a Monarchia kávézóinak nagybetűs eleganciájába kóstolhatunk bele a modern város otthonos lazaságával, amitől mindez élővé, szerethetővé válik. Autentikus ízek, kiegészítők, hibátlan kávék, kiváló alkoholos italok, klasszikus magyar desszertek, friss saláták, szendvicsek. Olyan terítékkel és kiszolgálással, amelytől mi lehetünk a hétköznapok arisztokratái az Andrássy út 39-ben. Legyünk turisták vagy épp a város lakói, ugyanúgy megérdemlünk néhány felejthetetlen kávéházi pillanatot a város legszebb sugárútján. Kávéház a törté-
nelmi hangulat szerelmeseinek, és a ma ínyenceinek Legyen szó falatnyi időutazásról egy klasszikus desszert segítségével a történelmi falak között, vagy modern gasztronómiai élményről egy hibátlan csésze kávé társaságában, a Café Párisira egyaránt számíthatunk. A korszak stílusában egyedileg, újonnan gyártott Zsolnay-porceláncsészékben, kancsókban, tányérokon ugyanis egyaránt belekóstolhatunk a Monarchia hagyományos süteményeibe (dobostorta, isler, Sacher- és Eszterházytorta), mint a hely saját, friss desszertújdonságaiba (Lotz Álom). A kávéházban minden alapvető forró és
jegeskávét kérhetünk a baristáktól, amelyekhez a friss tej mellett növényi italokból is választhatunk. A kínálatban találunk még forró csokoládékat, prémium gyümölcs-, zöld-, fekete- és herbateákat épp úgy, mint gyümölcsös frissítőket és üdítőket is. Az itallapon alkoholos italok is helyet kaptak, köztük olyan izgalmas érdekességek, mint a Heart of Art csokoládés-kávés koktélkülönlegesség, vagy épp a japán Hibiki Whisky. Amennyiben harapni szeretnénk valamit, a ház helyben készített szendvicsei jelentik a megoldást, kizárólag friss alapanyagokból. Várjuk vendégeinket!
Bemutatták A magyar nyelv nagyszótárának VII. kötetét 1771 szócikkben 1753 önálló, illetve 568 alcímszó valamint 35 536 példamondat – idén mutatták be A magyar nyelv nagyszótára sorozat 7. tagját. A magyar nyelvtudomány eddigi legnagyobb szótári vállalkozása 240 év történelmi, társadalmi változásainak nyelvi lenyomatát mutatja be. A több mint húsz kötetesre tervezett mű elsődleges célja a szavak jelentéstartalmának kibontása és e jelentések viszonyrendszerének ábrázolása. A történeti jellegű értelmező szótár a mai szókészlet mellett a korábbi nyelvtörténeti korszakok szótörténeti változásait is bemutatja, emellett abban is kivételes, hogy a szavak lexikográfiai leírását nem korábbi szótárak, hanem a saját összeállítású szöveggyűjteményben található adatok elemzésével végzi. Ez azért hasznos, mert így eredeti példamondatokkal mutatja be a címszavak jelentéseit. A sorozat mintegy 110 ezer címszót dolgoz fel, az irodalmi és köznyelv szókincse mellett a különböző csoport- és rétegnyelvek, nyelvjárások és szlengek szókészletéből is válogat. Emellett a források gazdag műfaji és szövegtípusbeli választéka lehetőséget ad stílustörténeti kutatások vagy nyelvhasználat-történeti vizsgálatok elvégzésére is.
8. Finn Filmnapok Őszinte filmek Európa északi feléből, egy csipetnyi szaunával és heavy metállal Érkezik a nyolcadik Finn Filmnapok a Toldiba február 6-10. Csodaország: A karácsony a finnek legfontosabb ünnepe, amit hagyományosan a családdal szoktak tölteni. A főszereplő Helenának nincsen családja: lánya külföldön él, férje pedig lelépett egy fiatalabb nővel. Megváltásként jön a barátnőjével közösen kieszelt ötlet: töltsék az ünnepeket egy régi idők vidéki karácsonyát hirdető biofarmon. Ahogy telnek a napok, mind a vendégek, mind a házigazdák élete tökéletesen váratlan fordulatot vesz. Rendező: Inari NiemiSzereplők: Milka Ahlroth, Eino Heiskanen, Irmeli-Unelma HydeBemutatás időpontja: 2019. február 10.
3
34/2019 • 2019. február 9. Hétvégi lapszám
Az egészséges ízületek támogatója: HERBioticum Glükózaminos krém Újdonság!
Az év első hónapjai tökéletes alkalmat nyújtanak egy néhány napos utazásra, hogy kicsit magunk mögött hagyjuk a hétköznapi teendőket.
Glükózamin krém plusz(+) eukaliptusz olaj, mely hatóanyagainak köszönhetően kiválóan alkalmazható ízületi panaszok és izommerevség enyhítésére, illetve mozgási nehézkesség kezelésére, 6 hozzáadott növényi kivonattal (aloe vera, hegyi árnika virág, orbáncfű, ördögcsáklya, zöld tea, kakukkfű olaj). Az ízületek számára fontos tápanyagok leggyakoribb forrása a glükózamin, a kondroitin, és a kollagén. A glükózamin hatását, tudományos kutatások igazolták, miszerint javítja az ízület funkcionális működését. A biológiailag aktív kén természetes forrását, MSM-et (metil-szulfonil-metánt) tartalmaz, mely a glükózamin hatását erősítve támogatja az ízületeket. A készítményben található glükózamin, MSM, kondroitin és kollagén együttes hatása hozzájárulhat az ízületi problémák kezeléséhez és az ízületek, inak, porcok egészséges működéséhez. Segíti a súrlódásnak kitett ízületek egészséges működését és a porcszövetek újraképződését. Biz-
tosítja a szalagok, kötőszövetek rugalmasságát, csökkenti az ízületi gyulladásokat. A C-vitamin hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül a porcok normál állapotának, működésének fenntartásához. A krémmel történő relaxáló masszírozás nyugtató érzést nyújt a sajgó ízületek számára. Szintetikus szín- és illatanyagot nem tartalmaz. Parabén és kőolajszármazék mentes. Díjak: HERBioticum Aloe Vera krém – Legjobb kéz- és körömápoló HERBioticum Shevarázs gránátalmás – Legjobb testápoló HERBioticum Vadgesztenyés lábkrém – Legjobb lábápoló. Több információ: www.herbioticum.hu
Az Orbit újévi jógakihívást indít: csatlakozz az #OrbitChallenge-hez!
VALENTIN NAPI AKCIÓ!
Életünk során majdnem mindannyian tettünk már valamilyen fogadalmat az új évre. De vajon meddig tartott az elhatározás? Az Orbit és Airwaves rágógumi márkák úgy döntöttek, hogy egy igazi kihívással motiválják azokat, akik idén egészségesebb életmódra váltanának! Január közepétől 10 jógaoktató-videó lesz elérhető a www.orbit.hu/orbitchallenge oldalon az egészséges életmód nagy rajongója, Iszak Eszter és egy profi jógaoktató vezetésével. Hagyd a kifogásokat és csatlakozz a 21 napos kihíváshoz! A vadiúj videókat háromnaponta teszik közzé. A cukormentes rágógumi pedig nem csak edzés közben nagyszerű társ, de akkor is, ha édesszájú vagy. A kihívás részeként a 6000 divatos Orbit sporttáska egyikét is megnyerheted. Csatlakozz és kövesd az Orbit Instagram oldalát a részletekért! 4
INSTANT SZÉPSÉG UTAZÁSHOZ Nélkülözhetetlen beauty társak az ARTISTRY-től
Február 1-től 15-ig, vagy a készlet erejéig VALENTIN NAPI AKCIÓ!Keressétek országszerte a GIGI Kozmetikákban és Képviseleteken!
Az aktív pihenés és a természet szerelmesei számára a sípályák, a nyugalmat kereső, pihenni vágyók számára a fürdőhelyek, wellness szállodák szolgálnak a feltöltődés helyszínéül. Bármelyik tábort is erősíted, ez a két utazóbarát szépségtermék igazán hasznos társad lesz, hogy ragyogó külsővel csak a kikapcsolódásra koncentrálhass. 1. Az élmények legyenek az első helyen! Elég egy leheletnyi CC krém és mellé a kedvenc rúzsod és szempillaspirálod. Az ARTISTRY Ideal Radiance fényvédő CC krém praktikus megoldás, hiszen amellett, hogy tökéletesíti a bőrt, SPF 50 és PA+++ hatóanyaga segít
megóvni a káros napsugaraktól. Könnyed, krémes állagának köszönhetően nem tömíti el a pórusokat. Az arcra felvitt mennyiségtől függően az enyhétől a közepesig terjedő fedést biztosít, hogy ragyogó, bőrhiba mentes arcbőrrel vágj neki a kalandoknak! Elérhető árnyalatok: Light, Light Medium, Medium 2. Ne hagyd magadon a sminket! Használj egy igazán hatékony, de a bőröd számára kíméletes megoldást, az ARTISTRY Sminklemosót! A termék kétfázisú: az olajos fázis eltávolítja a szem és a száj sminkjét, a vízfázis pedig kondicionálja a szempillákat és megőrzi az ajkak nedvességtartalmát. Az ARTISTRY Sminklemosóval egyszerű a dolgod: dörzsölés és irritáció nélkül, könnyedén inthetsz búcsút a rúzsodnak és a szempillaspirálodnak. Jó utat!
RANDIKÉSZ PERCEK ALATT
„Hosszú napom volt, nincs kedvem készülődni, a hajam is szörnyen áll!” – akár a férfiak, akár a nők táborát erősíted, ha rohanós életet élsz, nagyon sok érv szólhat amellett, hogy maradjon el a betervezett randi este a pároddal. Mi azt mondjuk, mégse hagyd ki! 1. Gyors segítség a frizurádnak. A randi előtti készülődésnél használd a
SATINIQUE™ Revitalizáló hajpakolást, ami segít a napi igénybevétel, különösen a szárítás és festés káros hatásaitól megszabadulni. E-vitamint, szőlőmagolaj-kivonatot és kukui mag olajat tartalmaz, melynek köszönhetően hajad egészséges megjelenésű és megfelelően hidratált lesz. 2. Rapid frissesség tetőtől talpig Már csak egy gyors zuhanyra van idő indulásig? Bár jó lenne elrévedezni a nap eseményein, ez nem a legjobb alkalom arra, hogy a zuhany alatt felejtsd magad. Pörgesd fel a készülődést és tedd magad randikésszé percek alatt! Íme egy gyors és élénkítő megoldás férfiaknak: a HYMM™ tusfürdő és sampon alaposan tisztít és frissítő illata segít, hogy levedd a lábáról kedvesedet. Vízi menta kivonat és tengeri ásvány tartalmával nem csak a bőröd lesz tiszta, de összetevői enyhén kondicionálják a hajadat is. Minden bőrtípusra alkalmas, bátran használhatod akkor is, ha a bőröd érzékeny.
34/2019 • 2019. február 9. Hétvégi lapszám
AZ A NAP A TENGERPARTON (On Chesil Beach) Színes, angol romantikus dráma Hazai mozikban: 2019. február 14-től Magyarországon forgalmazza a Cinetel Kft.
A film a kortárs brit irodalom egyik legnagyobb szerzője, Ian McEwen bestsellere alapján készült. A sokszoros díjnyertes író regényei, forgatókönyvei olyan lélektani művek, amelyek komoly morális kérdéseket tárnak a közönség elé. 1962 nyara. Florence (Saoirse Ronan – Brooklyn, Lady Bird) és Edward (Billy Howle – Dunkirk), a két tapasztalatlan fiatal mindennél jobban szereti egymást, ezért úgy döntenek, örökre összekötik életüket. Ám a nászéjszaka korántsem úgy alakul, ahogy álmaikban elképzelték. A lány, férje iránt ér-
zett szerelme ellenére sem tudja leküzdeni a testi kontaktusokkal kapcsolatos rettegését, így a nagy nap hatalmas veszekedésbe fullad. Visszaemlékezéseikből megismerjük, hogyan pecsételődött meg sorsuk azon a napon, a tengerparton... Korhatár: 12 Jó szórakozást!
A kedvenc /The Favourite/írangol-amerikai életrajzi film, történelmi film, 120 perc, 2018 A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg. Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Fórum Hungary)
AVATAR kiállítás nyílik az Andrássy Élményközpontban
KÉT KIRÁLYNŐ Színes, feliratos angol film Szereplők:Erzsébet királynő.............……..………. Margot Robbie Stuart Mária.…….......…….………..….... Saoirse Ronan. Ez az új, kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félem-
líti meg egymást. Riválisok a hatalomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség. Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét. Országos bemutató: 2018. január 31. Bemutatja a UIPDuna Film Hamarosan a mozikban!
Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit. További információk és jegyvásárlás itt: www.avatarkiallitas.hu.
Időjárás
V
3/7
H
K
2/6
1/6
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
5/6 4/7 5/11 6/12
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
9/17 7/14 5/12 3/8 1/5 2/7
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
6/14 4/14 6/12
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-4/-1 4/6 5/7 3/7 2/8 5/8
Kultúra
F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.
5
34/2019 • 2019. február 9. Hétvégi lapszám
Sztárfocisták gyűjtöttek 300 ezer eurót Sala keresésére
Röviddel azután, hogy a hatóságok a sikertelen felderítések után lefújták a hét közben repülés közben eltűnt Emiliano Sala keresését, magánkezdeményezés indult aGoFundMe oldalon, hogy pénzt gyűjtsenek az argentin játékos keresésének folytatására. A 300 ezer eurós (95 millió forint) cél bő egy nap alatt sikerült is elérni, a célra rengeteg játékos is adományozott, köztük volt a 30 ezer euró adó Kylian Mbappé, a 25 ezer eurós adománnyal jelentkező Adrien Rabiot, a 10 ezer eurót adományozó Dimitri Payet, de többek között Lucas Ocampos, Geoffrey Kondogbia, Ilkay Gündogan, sőt, Sala korábbi edzője, Vahid Halihodzic is beszállt a gyűjtésbe.
Hanga Ádám csapata otthon fordított az Euroligában
Hanga Ádám csapata, a Barcelona 80-65-re legyőzte a vendég Anadolu Efes csapatát a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján. A találkozón két negyed után még a törökök vezettek 50-39-re, a folytatásban viszont alaposan megváltozott a játék képe. A Barcelona a második félidőt 41-15-re nyerte, így végül magabiztosan 15 ponttal verte az Efest. A sorozat honlapja szerint a Barcelona magyar válogatott játékosa, Hanga Ádám több mint 25 percet töltött a pályán, ezalatt tíz pontot dobott, két lepattanót szerzett és három gólpasszt adott. A Barcelonának hét vereség mellett ez volt a nyolcadik győzelem az Euroligában, az Anadolu Efes 9/6-tal áll. 6
A Red Bull 2020 után kiszállhat az F1-ből Hosszú ideig – főleg a 2018-ban meghalt Sergio Marchionne vezetése alatt – a Ferrari járt élen az F1-ből való kiszállással való fenyegetéssel, de időnként azért a Red Bull is csatlakozott hozzájuk. Most ismét az osztrák csapat jött elő azzal, hogy otthagyná a Forma-1-et, és hogy kicsit többnek tűnjön a dolog üres fenyegetőzésnél, valós alternatívát is fellebbentettek. 2020tól kinézetre mindenki olyan autót fejleszt az endurance-vb-n, amit akar. Ez nem más lenne, mint a2020-tól hipersportautókraváltó Le Mans-szériás versenyzés, a mostani LMP1-es géposztály. A 2020as bizonytalanságról a csapat tanácsadója, dr. Helmut Marko beszélt, aki szerint sem ők, sem a Honda nem hoz érdemi döntést addig amíg nem születik végleges döntés a 2020-as motorszabályokról, és nem állapodnak meg az FIA és az F1-csapatok közötti kollektív szerződésről, vagyis a Concordeszerződésről, ami mostani formájában 2020 végén jár le. Éppen ezért egyébként a Red Bull csak a 2019es és 2020-as szezonra szerződött a Hondával, mert ki tudja, mit hoz utána a jövő. Marko szerint a Red Bull nem hajlandó kiszolgáltatott helyzetben tárgyalni, és ha ilyenre kényszerítenék őket, akkor ezer örömmel néznek szét az F1-en kívül, és mennek akár a korábbi F1vezető tervező Adrian Newey által terelgetett Aston Martin Valkyrie sportautóval a Le Mans-i sorozatba.
A volt Fradi-edző Thomas Doll a Bundesligában kapott csapatot Doll 2020 nyaráig szóló szerződést kötött a Bundesliga utolsó előtti helyén álló csapattal
Lehet hogy nem is járt olyan rosszul Thomas Doll, hogy a nyáron kirúgták a Fraditól. A hivatalosan "közös megegyezéssel" távozó edzőnek az Európaligától való korai búcsú – és a negyedik éve kudarcokkal terhes európai kupaszereplés – miatt kellett négy és fél szezon után távoznia a csapattól. Az edzőjét vasárnap menesztő, német első osztályú Hannover 96 csapatahivatalos honlapjánbejelentette, hogy a korábban játékosként a Hamburgban és a Dortmundban is profiskodó szakember kapta meg a meg-
üresedett kispadot. A hír bejelentésére alig pár órával André Breitenreiter elküldését követően került sor. A korábbi edzőnek aDortmundtól elszenvedett 5-1-es zakóután köszönték meg a közös munkát. A Hannover Twitterének bejegyzése szerint a kiesés ellen küzdő klubnál úgy vélték, hogy a rendkívül módszeresnek ismert edző a megfelelő ember a feladatra, hogy megfordítsa a bajnokság 17. helyén álló csapat szerencséjét.
Benzemát is elvesztette a Real Újabb játékosát vesztette el a Real Madrid hétfőn, miután a csapat orvosi stábja ujjtöréssel diagnosztizálta Karim Benzemát – olvashatóa klub honlapján. A francia csatár még vasárnap a Betis ellen sérült meg egy esés után, le is kellett cserélni még az első félidőben, törött ujjal pedig jó eséllyel nem léphet majd pályára szerdán a Leganés elleni Spanyol Kupa-visszavágón. A Real valószínűleg nélküle sem fog kiesni az odavágón játszott 3-0 után, de
a sérülés így is a lehető legrosszabbkor jött a csapatnak, mert vele együtt már nyolcan hiányoznak a csapatból, Gareth Bale, Marco Asensio és Mariano Diaz mellett Toni Kroos, Marcos Llorente, Thibaut Courtois és Javi Sanchez sem bevethetők. A klub azt írta, hogy figyelni fogják majd Benzema állapotát, spanyol lapok pedig arról cikkeznek, hogy Benzema a szombati, Sevilla elleni meccsen már visszatérhet, de rögzítőt kell majd viselnie a jobb kezén.