Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Nem perelhetik a magyar államot a Herzog-örökösök az USA-ban Nem folytatható le a Herzogörökösöknek a magyar állam ellen indított pere az Egyesült Államokban az amerikai legfelsőbb bíróság döntése szerint. A bíróság hétfőn jelentette be, hogy nem fogadja be az évek óta húzódó ügyet, helyben hagyva egy fellebbviteli bíróság azon döntését, amely szerint az ügy nem tárgyalható az Egyesült Államokban. A Herzogörökösök – miután Magyarországon jogerősen elutasították keresetüket – 2010-benindítottak perta magyar állam ellen az Egyesült Államokban a holokauszt idején magyar múzeumokba került, több mint 100 millió dollárt érő műkincsek visszaszerzésére. 2008-ban még a demokrata elnökjelöltségre pályázó Hillary Clinton islevelet írt, és a bírósági ítéletek kimenetelétől függetlenül a műkincsek visszaadását kérte a magyar kormánytól. Egy amerikai bíróság 2011 decemberében helyt adott Magyarország közbenső fellebbezési indítványának, amelyben azt kérték, vizsgálják felül, hogy az ügy lefolytatható-e amerikai bíróságon.

Betiltják az evést a bécsi metrókocsikban Január közepétől az összes bécsi metróvonalon betiltják kajálást. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy azonnal megbüntetnek mindenkit, és a gyerekek szájából sem fogják kiverni a kiflicsücsköt. Azokat, akik vétenek az új szabály ellen, csupán figyelmeztetik. A bécsi közlekedési vállalat az étkezés tiltását szeptember óta teszteli, először a bécsi U6-os metró szerelvényein volt tilos. A sikeres teszt után 2019. január 15-től az osztrák főváros összes metróvonalára kiterjesztik a tiltást. De nem maguktól ilyen szigorúak, hanem a tiltást maguk az utasok kérték egy internetes szavazás során, mivel sokuknak elege lett a pizzától, gyros-tól szagos kocsikból. A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien végül nemcsak az erős illatú ételeket száműzte a szerelvényekből, hanem egy az egyben betiltotta a szilárd ételek fogyasztását.

7/2019 • 2019. JANUÁR 09.

Kezd elmérgesedni a török-amerikai üzengetés Trump kontra Erdogan: kezd

Egyre ellenségesebb a török - amerikai viszony. Ankara most azzal keménykedett, hogy bejelentette, ha úgy támad kedve, akkor újabb észak-szíriai hadműveletet indít. Washington korábban bejelentette, kivonul Szíriából, de garanciákat kér a szíriai kurdok biztonságára. Kezd elvadulni az amerikai - török üzengetés Szíria ügyében. Donald Trump amerikai elnök deklarálta, hogy az Egyesült Államok kivonulna ugyan a katonáival a térségből, de nem szeretné, ha ezt a Recep Tayyip Erdogan vezette Törökország a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia lerohanására használná fel. Ezúttal Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő kedden Ankarában egy amerikai delegációval folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatón harciaskodott, amikor azt mondta, hogy amennyiben indokolt egy az Eufrátesz folyótól keletre tervezett hadművelet Törökországot senki nem fogja megállítani, igaz Kalin azt is leszögezte, hogy Ankara a beavatkozást illetően mindenkivel koordinációban marad - tudósított a helyzetről az MTI. Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának, John Boltonnak a vasárnap Jeruzsálemben tett kijelentései feszültséget váltottak ki Ankara és Washington között. Bolton akkor azt mondta, hogy Törökország Szíriában a kurdokat veszi célba. Egyúttal arra szólította fel Ankarát, egyeztesse szíriai

katonai akcióit az Egyesült Államokkal. Az a minimum, hogy ne sodorja veszélybe a katonáinkat, de az (amerikai) elnöknek azt az elvárását is figyelembe kell vennie, hogy ne kerüljenek veszélybe azok a szíriai ellenzéki erők, amelyek az oldalunkon harcoltak" - fogalmazott Bolton az YPG-re utalva, amelyet az amerikaiak az Iszlám Állam elleni harcban a leghatékonyabb partnerüknek tekintenek. Törökország vállaljon kötelezettséget Washington kurd szövetségeseinek a biztonságáért - nyomatékosította Bolton. Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi parlamenti felszólalásában a legalávalóbb, legbecstelenebb és legrondább rágalomnak minősítette Bolton szavait. Erdogan nagyon belelendült Erdogan beszédében hangoztatta: ha az Egyesült Államok a Törökország által terrorszervezetnek tartott YPG-t kurdnak tekinti, akkor komoly tévedésben van. Ankara már nagyrészt be is fejezte a korábban jelzett katonai hadművelet előkészületeit az YPG ellen, Törökország hamarosan akcióba lép - fogalmazott a török államfő. Ne így meneküljenek a terroristák!

A helyi posta 3 millió osztrák adatait adta el Az Osztrák Posta kedden beismerte, hogy az ügyfelei feltételezett "politikai hovatartozásával" kapcsolatos adatokat gyűjtött és adott el. Az Osztrák Posta adatgyűjtéséről hétfőn számolt be az Addendum osztrák oknyomozó portál. Az Epicenter Works civil szervezet "botrányosnak" nevezte a hivatal gyakorlatát, amely szerinte megsértette a személyes adatok védelmére vonatkozó európai szabályokat, írja az MTI. Az Addendum szerint az Osztrák Posta mintegy 3 millió ember - azaz a lakosság több mint egyharmada - nevével, életkorával és nemével kapcsolatos adatokat adott el. Közülük 2,2 millió ügyfél esetében a valószínűsített politikai hovatartozással kapcsolatos adat is szerepelt. A VKI fogyasztóvédelmi szervezet szintén kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy "az ilyen kényes adatok" forgalmazása jogszerű lenne. Az ellenzéki zöld Most (Pilz) Lista párt szintén "elfogadhatatlannak" nevezte ezt a gyakorlatot, és a vonatkozó törvények szigorítását szorgalmazta.

Adománygyűjtő konténerbe szorult, meghalt egy nő Kanadában Egy kanadai hajléktalan nő beszorult egy adományokat gyűjtő konténerbe Torontóban, és később holtan találtak rá, olvashatóa BBC cikkében. A tragédiát az okozta, hogy az ehhez hasonló konténerekbe egy lopásgátló van beépítve, ami megakadályozza, hogy az emberek ruhákat, tárgyakat halásszanak ki belőlük, viszont könnyen csapdába is ejthetik azokat, akik belenyúlnak. Ráadásul nem ez az első ilyen eset az országban, ugyanis 2015 óta heten haltak meg így, legutóbb Nyugat-Vancouverben egy harmincnégy éves férfi decemberben.

Mai időjárás BUDAPEST

-10 / -1 °C Várható csapadék: 0 mm


7/2019 • 2019. január 09.

Az oroszok szerint vegyifegyvertámadást szerveznek a britek, hogy megtámadhassák Szíriát

Oroszország szerint a brit titkosszolgálatok vegyifegyvertámadásokat szerveznek Szíriában a dzsihadisták közreműködésével. Mindezt azért, hogy ezzel ürügyet szolgáltassanak a nyugati országoknak és az Egyesült Államoknak arra, hogy rakétatámadásokat indíthassanak, írja az MTI. A brit titkosszolgálatok aktív részvételével végrehajtandó provokáció a soron következő ürügy lehet arra, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország rakéta- és légitámadást intézzen szíriai állami és gazdasági létesítmények ellen – mondta szombaton újságírók előtt Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője. A tábornok szerint a provokációt a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezet (az egykori an-Nuszra front) fegyveresei hajtják végre, és erre készülve, nyolc tartály klórgázt szállítottak Idlíb tartományba. Konasenkov szerint az is az összeesküvést igazolja, hogy a Perzsaöbölbe érkezett a The Sullivans amerikai torpedóromboló a fedélzetén 56 cirkálórakétával,a katari al-Udeid légi támaszpontra egy B-1B amerikai hadászati bombázót vezényeltek 24 levegő-föld cirkálórakétával,augusztus 22-én az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország magas rangú képviselői "minden alap nélkül" kijelentették, hogy "a lehető leghatározottabban" reagálnak, ha a szíriai kormány vegyi fegyvert vet be. 2017-ben az Egyesült Államok Tomahawk robotrepülőgépekkel támadta a szíriai légierő egyik légi támaszpontját, ahonnan az Idlíb tartománybeli Hán Sejkún település ellenivegyifegyver-támadást Kína drasztikusan csökkentette importját Észak-Koreából

Kína 88,1 százalékkal, 124,41 millió dollárra csökkentette behozatalát Észak-Koreából az első hét hónapban éves összevetésben a hivatalos dokumentumok szerint, írja az MTI. Ennek ellenére Kína továbbra is Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere. Az Észak-Koreát sújtó nemzetközi szankcióknak engedelmeskedve Kína gyakorlatilag teljesen leállította a vasérc, az ólom és a szén importját ÉszakKoreából, ahová jórészt megszüntette egyebek között a gázolaj, a benzin és a kukorica exportját. A pekingi vámhatóság honlapjára felkerült adatok szerint Kína kivitele is visszaesett (38,9 százalékkal) 1,17 milliárd dollárra. Az ország észak-koreai külkereskedelmi többlete így több mint 1 milliárd dollár. 2

Macron népszerűsége egyszer csak emelkedni kezdett Macron jól képviseli Franciaország érdekeit a világban

Öt százalékponttal emelkedett januárban Emmanuel Macron francia államfő népszerűsége, írja az MTI az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésére hivatkozva. A Paris Match című magazin honlapján megjelent hír szerint a január 3-4-én 1014 francia választópolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérésben a megkérdezettek 28 százaléka volt pozitív véleménnyel a francia elnök politikájáról, ami öt százalékpontos emelkedést jelent decemberhez képest. Macron tevékenysége a franciák valamivel kevesebb mint háromnegyedének (72 százalék) továbbra se tetszik. A francia elnök népszerűsége a 65 év felettiek köré-

Az unió nem szól bele: marakodjon csak Horvátország és Szlovénia Horvátország továbbra sem fogadja el a szlovén – horvát tengeri határokra vonatkozó hágai bírósági döntést. Szlovénia ezért most újabb jogi eljárást indított, de az Európai Bizottság semleges és nem hajlandó Szlovéniát támogató nyilatkozatot kiadni. Egy éve döntött a Hágai Állandó Választottbíróság Szlovénia javára a horvát -s zlovén tengeri határvitában. Elvileg tehát egy éve van Szlovéniának saját tengeri folyosója a nyílt vizekre. A probléma csak az, hogy a döntést a horvát fél nem fogadja el és egyáltalán nem tartja be. Szlovénia ezért újabb jogi eljárást kezdeményezett, ezúttal az

ben nyolc százalékkal nőtt és ugyanennyivel nőtt a munkások körében is. Az első kategóriában jelenleg 34, a második esetében 20 százalékos az elnök támogatottsága. A Paris Match kommentárja szerint mindez arra utal, hogy Macron tetszési mutatójának javulása a jobb életkörülményeket követelősárgamellényesek nyomásárabejelentett szociális intézkedéseknek köszönhető, s az elnök népszerűsége visszatért a folytatódó tüntetések előtti szintre. Európai Unió Bírósága előtt, amely kikényszerítheti a döntés tiszteletben tartását a horvát féltől. Ennek kapcsán a Európai Bizottság bejelentette: semleges marad, és nem támogatja Szlovéniát az eljárásban – jelentette be Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője aBalkan Insightbeszámolója alapján. Intézzétek el magatok!

Török diktatúrára figyelmeztet a börtönből az ellenzéki jelölt Egy abszolút diktatúra törökországi kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a másfél éve börtönben tartott ellenzéki elnökjelölt vasárnap. Selahattin Demirtas kurdbarát politikus csak most, a június 24-i választások előtti tízperces kampánybeszédében szólha-

Ismét kikerült egy titkos megállapodás a román hírszerzés és az ügyészség között Újabb titkos megállapodást került nyilvánosságra Romániában, amelyet a román belföldi hírszerző szolgálat a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel kötött 2009-ben, írja az MTI. A dokumentumot hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozta nyilvánosságra. A hírszerzés úgy ítélte meg, hogy a kilenc évvel ezelőtt megkötött egyezmény jelenleg semmilyen titkot nem sért, ezért nyilvánosságra hozható. A dokumentumot George Maior, a hírszerzés akkori vezetője, Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész, aki jelenleg a korrupcióellenes ügyészséget vezeti, valamint Nicolae Popa, a legfelsőbb bíróság volt elnöke látta el kézjegyével. A titkos megállapodás hét oldalon szabályozza a három intézmény együttműködését olyan ügyekben, amelyek a nemzetbiztonságot érintik. A megállapodás információcserére és a három intézmény tevékenységének összehangolására kötelezte a feleket. Közös informatikai rendszert alakítottak ki, amelynek biztonságosságát a hírszerzés szavatolta.

tott közvetlenül a szavazókhoz. Egyébként rendszeresen kommunikál velük az ügyvédei által terjesztett Twitterüzenetek révén, illetve egy beszédet is intézett hozzájuk, amit a felesége rögzített mobiltelefonjával. Demirtas szerint Törökország sorsa teljesen egy ember kénye-kedvének lesz kitéve, ha a leköszönő elnök, Recep Tayyip Erdogan és iszlamista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megnyeri a jövő heti elnök- és parlamenti választást. Úgy látja, az AKP győzelme tekintélyelvű, zsarnok országgá változtatná Törökországot, amit kiszakítottak a demokráciából. A Népi Demokratikus Párt (HDP) azt ígérte, hogy kiáll a demokráciáért. Amit most átélünk, az részben már egy autokratikus rezsim. A film legrémisztőbb része azonban még hátra van. [...] Meg kell akadályoznunk, hogy országunk elmerüljön az örvényben.


7/2019 • 2019. január 09.

Trump nem alkuszik, fel akarja építeni a falat a mexikói határon Nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal az amerikaimexikói határon építendő fal ügyében Donald Trump amerikai elnök, írja az MTI. Trump vasárnap a Fehér Házból Camp Davidbe indulva azt mondta újságíróknak: Fel kell építenünk a falat, ez a biztonságról szól, országunk biztonságáról. Trump szerint nincs más választás, ezt a csatát meg kell nyerni. Az elnök úgy látja: szerinte a demokraták megállapodást akarnak. Megismételte, hogya részleges kormányzati leállásvéget érhet holnap is, és eltarthat nagyon sokáig - ez a demokratáktól függ. Trump újra felhozta azt is, hogy szükségállapotot is elrendelhet a déli határ mentén. Vasárnapi állásfoglalása szerint ez akár napokon belül is megtörténhet. Az amerikai törvények értelmében a szükségállapot elrendelése a határ teljes lezárására és katonai jellegű építkezésre is feljogosítja az elnököt. Donald

Öt éve szúrta halálra egy neonáci a görög rappert, ezrek emlékeztek rá Ezrek tüntettek szombat este Athén központjában és több görög városban a rasszizmus és szélsőségesség ellen egy rapper öt évvel ezelőtti meggyilkolására emlékezve, melyet egy görög neonáci követett el, írja az MTI. A tüntetők egyúttal szolidaritásukat nyilvánították ki azokkal a német polgárokkal, akik az elmúlt hetekben Chemnitzben a jobboldali szélsőségesség és az idegengyűlölet ellen demonstráltak, továbbá szót emeltek a szélsőjobboldali és nacionalista pártok szerintük mind erőteljesebb fellépése ellen Európában. Követelték továbbá a görög radikális jobboldali Arany Hajnal párt betiltását. Öt évvel ezelőtt ennek a pártnak egy tagja szúrta le a 34 éves antifasiszta rappert, Pavlosz Früsszaszt Pireusz kikötővárosban. Az elkövető beismerte tettét. Három és fél éve folyik egy per az Arany Hajnal teljes vezetősége ellen. Bűnszervezet alapítása, testi sértés, illegális fegyvertartás, valamint külföldiek és baloldali emberek ellen elkövetett támadások tucatjaival vádolják őket.

Trump ugyanakkor elfogadhatónak tart acélból készülő falat is. Ugyancsak a részleges kormányzati leállás elhúzódását jósolta az NBC televízió szokásos vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke is. Mulvaney azt mondta: az acélból készülő határfal lehetőséget kínálna a demokratáknak arra, hogy ne szegjék meg ígéretüket és megszavazhassák a szükséges költségvetést anélkül, hogy elfogadnák konkrét fal építését. A demokraták mindeddig elutasították ezt a lehetőséget.

Schumacher-kiállítás nyílik a Ferrari múzeumban

Ötvenedik születésnapján, január 3-án Michael Schumacherről szóló kiállítás nyílik a Forma-1-es Ferrari csapat maranellói múzeumában. "Egyszerre ünnep és a hálánk kifejezése ez minden idők legeredményesebb pilótája felé" - áll az olasz istálló hétfői közleményében. A hétszeres világbajnok német versenyző 1996 és 2006 között versenyzett az olaszoknál, akiknél 2000 és 2004 között sorozatban öt-

ször nyert egyéni vb-címet. Schumacher 2013. december 29-én síbalesetet szenvedett a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Sokáig mesterséges kómában tartották, majd fokozatosan felébresztették, és 2014 szeptembere óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják. Állapotáról a család nem hoz nyilvánosságra részleteket. (MTI)

Két német fiatal is eltűnt Egyiptomban Eltűnt két német állampolgár Egyiptomban, jelentette be a német külügyminisztérium szóvivője Berlinben. Információik szerint egy fiatal német férfi eltűnése után egy újabb német állampolgárnak veszett nyoma Egyiptomban. Az egyiptomi német nagykövetség kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, és azon fáradoznak, hogy mindkét esetről további információkat szerezzenek. A szóvivő hangsúlyozta, hogy két külön esetről van szó. Az érintettekre való tekintettel további részleteket nem árult.

3


7/2019 • 2019. január 09.

Kitiltották Brüsszelből a régi, környezetszennyező dízeles autókat Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak írta az MTI. A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. 2020-ra az autók hatoda érintett lesz A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából.

10 ezer beteggel számol évente a Magyarországon nyíló kínai egészségközpont Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és egy hozzá kapcsolódó apartman park alapkövét rakták le csütörtökön Celldömölkön. A 600 millió forintos beruházás kínai magántőkéből valósul meg az MTI szerint. A kivitelezés ősszel kezdődik és 2019 év végéig készül el, a kínai befektetők azt várják, hogy évente tízezer pácienst is kezelhetnek majd a központban. Jü Fu-csienYu Fujian, a Hagyományos Kínai Orvosi Szervezetek Közép és Kelet-Európai Szövetségének elnöke kiemelte: a beruházáshoz hozzájárult, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon ismerték el törvénybe foglalva a hagyományos kínai orvoslást. A projektismertetőben elhangzott: "a közeli Ság hegy vulkáni eredetű bazalthegy, magnetikus gyógyhely, amely csakúgy, mint a Vulkánfürdő gyógyvize, a kínai gyógyászatban is fontos eszköz lehet." 4

Megint a Ryanair lett a legrosszabb rövidtávú légitársaság Hat éve zsinórban a Ryanair nyeri az Egyesült Királyság legrosszabb rövidtávú légitársasága címet az utasok véleménye alapján készült felmérésen – írja a BBC. A közvélemény-kutatásban 19 légitársaságot rangsoroltak, a legjobb 5 közé az Aurigny Air Service, a Swiss Airlines, a Jet2, a Norwegian és a KLM. A legnagyobb brit légicégek, az Easyjetet és a British Airwayst 11. illetve 15. helyre rangsorolták az utasok. A Ryanair megítélését valószínűleg a 2018 folyamán tartott rengeteg munkavállalói sztrájk miatt törölt járatok, illetve az azokért adott nem elégséges kompenzáció rontotta. De az sem tett jót, hogy az év folyamán 3 alkalommal is módosították a poggyászokra vonatkozó sza-

Már 4,5 millió magyar foglalkoztatott van, ez 40 ezerrel több mint az előző év ugyenebben az időszakában A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal 69,4 százalékra emelkedett egy év alatt. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban –jelentettecsütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 90 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek körében a gazdasági aktivitási ráta 72,1 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál, az inaktív népesség létszáma 41 ezerrel csökkent, az aktív népesség létszáma azonban csak egy ezerrel nőtt, mivel a korcsoport lélekszáma 40 ezerrel megfogyatkozott.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Brit szakértők véleménye szerint: munkáshiánya miatt kell váltania Magyarországnak, már nem lehetünk olcsó beszállítók A Legatum brit think tank 2007 óta mindig felméri a világot jövőképesség szempontjából. Az idén – szintén nem először – a kelet-közép-európai régiót külön kiadványban is elemezték (CEE Propserity Report), a régió egyes országainak megítélésében a bécsi Erste-csoport segédkezett. A főbb megállapítások szerint a kelet-közép-európai (CEE) térség „útelágazódás”, vagyis kereszteződés elé ért, ami leginkább azt jelenti, hogy minden országnak át kell gondolnia, hogy jól érzi-e magát abban a kohorszban, ahol jelenleg tartózkodik, vagy esetleg érdemes lépéseket tenni a kitörés céljából. Miközben a térség gazdasági növekedése most magas, mindenhol gondot okoz a demográfiai hanyatlás, a nyugati agyelszívás és a felforgató technológiák üzletátformáló hatása.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

bályokat. Az utasok elégedetlenek voltak az ülésekkel, a beszállási folyamattal, a kabinnal, valamint az étel- és italválasztékkal is – vagyis majdnem minden lényeges elemmel. Az utasok rossz véleménye ellenére a Ryanair továbbra is piacvezető a fapadosok között, ráadásul tavalymegdöntöttesaját rekordját 141 milliós utasforgalommal, és így Európa második legnagyobb légitársasága lett. A háttérben az állhat, hogy az ír fapados még mindig nem annyira kényelmetlen, mint amennyivel olcsóbb és több helyre repül versenytársainál.

Elon Musk nem örül, hogy a barátnőjét is kifaggatnák a befektetők

Hatalmas szenzáció volt, amikor nyilvánosságra került, hogy Elon Musk, amerikai milliárdos feltaláló és befektető a kanadai énekesnővel, Grimesszal jár együtt. Elon Musk tavaly egy Twitter-bejegyzéssel okozott a Tesla befektetőinek kisebb szívrohamot, amikor kiírta, hogy megvenné az összes Teslarészvényt, ha az árfolyam eléri a 420 dollárt. (A 420 a füvesek kultikus száma.) Bár utólag azt mondta, hogy csak ártatlan tréfa volt, az ilyen, piacot befolyásoló nyilatkozatokat nagyon komolyan veszik a tőzsde világában. A befektetők Musk fejét követelték, és többen meg is gyanúsították, hogy az önjelölt Vasember kábítószer hatása alatt írta a bejegyzést. Most tanúként hallgatnák ki Musk barátnőjét Grimest, és Azealia Banks amerikai rappernőt is, akik feltehetően Muskkörnyezetében lehetteka tweet idején. Azealia Banks korábban, amikor arról kérdezték, hogy szív-e füvet Elon Musk, azt mondta, hogy Musk inkább az LSD-t részesíti előnyben, bár azótaMusk ráment egy dzsointra isegy beszélgetős műsorban.


7/2019 • 2019. január 09.

Bonjour Madame - Kortalan nők kézikönyve Megjelent! Keresse a könyvesboltokban!

Harkányi Árpád, Zárug Zita: Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? Kiadja: Kulcslyuk Kiadó, megrendelhető: https://www.nyitottakademia.hu/webshop Hétköznapi házaspár vagyunk, ám volt egy nem hétköznapi ötletünk, amelyet meg is valósítottunk. Esküvőnk után világ körüli útra indultunk, és négy évig ez az utazás volt az életünk: 1550 nap alatt 46 országban jártunk. Álltunk vulkánok tetején, láttuk a tengerek színes világát a felszín alatt, kerékpároztunk a Pamír fagyos hágóin a tél kezdetekor, és a legnagyobb trópusi hőségben az Egyenlítő mentén. Felejthetetlen élményeket éltünk át, nagyon kevés pénzből. Megtanultunk olcsón és okosan enni, közlekedni és szállást találni.

Időjárás

Cs

-7 / 2

P

Szo

-8 / 2

-7 / 2

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

-10/-1 -8/3 -7/1 -7/3

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

3/6 1/4 5/9 -1/6 0/3 2/7

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

-8/3 -7/2 -7/5

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

-15/6 -3/4 -8/2 -7/4 -5/3 -4/8

Kultúra Pamela Druckerman a NEM HARAP A SPENÓT című kötettel vált világszerte ismertté, amelyben igen szórakoztató stílusban írta meg, hogy az amerikai és a francia anyák mennyire más elvek mentén nevelik gyerekeiket, és mennyire másként élik meg az anyaságot. A világsiker után a párizsi nők vidám és gondtalan életét élte, ám amikor a kávézókban hirtelen "mademoiselle" helyett "madame"nak kezdték szólítani a pincérek, kénytelen volt szembesülni azzal, hogy milliós eladott példányszámok ide vagy oda, mindenki máshoz hasonlóan ő is öregszik, s bizony elmúlt 40. MIT JELENT MODERN NEGYVENES NŐNEK LENNI? Pamela Druckerman a tőle már megszokott öniróniával közelít a jelenséghez, s egyrészt önvizsgálatot tart, másrészt a környezetét is alaposan szemügyre veszi. Mivel az Egyesült Államokból költözött Párizsba, van fogalma arról, hogyan állnak ehhez

a kérdéshez az amerikai és a francia nők. (Egészen eltérően, ennyit előre elárulhatunk.) A BONJOUR MADAME így egy rendkívül őszinte és szórakoztató elmélkedés a negyvenes nők mindennapjairól, örömeiről és kihívásairól. A negyvenhez közeledve azért érdemes elolvasnunk, hogy időt takarítsunk meg és felkészülten várjuk a negyedik X-et. Ha pedig éppen mostanában szembesültünk vele, hogy a férfiak a "hamvas" kategóriából az "érett"-be soroltak bennünket, akkor segít tudatosítani, hogy bár ezután egy-két dolog másként lesz, mint eddig, mégis rengeteg mindent nyertünk. Kiadó: Libri Kiadó

Kristóf titkos receptjei - Fenséges fogások növényi alapon - ÚJDONSÁG! Kristófʼs Kitchen - Fabulous Food (Not Only) For Vegans (54 magyar és 54 angol nyelvű recept gyűjteménye ) Amióta világ a világ, az ember kíváncsian keresi „a titkot” – legyen szó egy távoli ország kincseiről, egy ismeretlen fűszerről vagy egy mosolyról, amely egy sokat ígérő új kapcsolat kezdete lehet. A két legnagyobb „titok” pedig, amit olyan sokan keresnek – és ezt a Google is alátámasztja – a boldogság és a mennyei ételek receptjei. Én is ezeket kutatom, amióta élek, tapasztalok, utazom, írok, főzök – és időről időre megosztom, mi mindent találtam út közben. Most épp 108 növényi alapú, lélekmelengető, laktató receptet. Ebben a kötetben 54 vadonatúj fogást találsz magyarul, angolul pedig azt az 54

klasszikus receptet adom közre, amelyeket a legtöbben kértek tőlem világkörüli gasztrokalandozásaim során. Kozmopolita, kreatív főzés, kulináriskulturális élmények, gasztrozarándoklat a sületlenek Nyersországába, a nagyvilág nemzeteinek karácsonyi kaja-kincsestárába és természetes(en) Koktél-királyságba. A gasztrotrendek mentén visszanyúlunk a gyökerekig: a táskámban lapuló füstölt paprika és a helyi piac a „street food”, és lehet “fine dining”-olni egy parkban, a munkahelyi konyhában vagy akár a suliban, nagyszünetben is. Bárhol, bármikor páratlan ízkombinációkat alkothatunk – és felejthetetlen élménnyé varázsolhatjuk az étkezést önmagunknak és másoknak is. Ez az én titkom – és most már a tiéd is.

ORVOS-TÓTH NOÉMI: Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai

F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ

Aki nem tárja fel és nem értelmezi saját és felmenői múltját, tapasztalatait, sérelmeit és félelmeit, az arra ítéltetik, hogy ugyanazokat az esetleg nagyon fájdalmas és kudarcos mintákat ismételgesse újra meg újra. Ahhoz, hogy szabadabb és jobb döntéseket hozhassunk, tisztába kell kerülnünk azzal, hogy milyen hatások formáltak éppen ilyenné, és miként lehet megváltoztatni azt, ami „nálunk mindig is így volt”, csak éppen már nem szolgálja a boldogulásunkat. Egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját. Orvos-Tóth Noémi könyve alapvetően fontos tudást kínál, és lebilincselő önismereti utazásra hív – szívből ajánljuk mindenkinek! Megrendelem a könyvet 25%-os kiadói kedvezménnyel, azaz 3360 forint helyett 2520 forintért! http://www.nyitottakademia.hu

Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.

5


7/2019 • 2019. január 09.

Kezd visszatérni az igazi Neymar

Nem élete legjobb félévén van túl Neymar: februárban három hónapra kidőlt, a vb-n leginkább műesései miatt került be a hírekbe, a FIFAszavazáson a top10-be sem került be. Szerdán a PSG Reims elleni bajnokiján viszont újra úgy játszott, ahogy a világ sokak szerint harmadik legjobb futballistájának kell. 4-1-re győztek otthon, fordítottak, nem kis részben miatta. Az hogy berúgta a büntetőt, amit Cavani kiharcolt, alap, aztán volt egy gyönyörű mentése is, ami inkább látványos volt, mint nehéz, de azért zseniális: A negyedik gólt aztán úgy készítette elő, ahogy tőle levárható. A saját térfeléről indult, megetetett két védőt - az elsőt bebőrözte -, majd adott egy olyan keresztet, ami után csak elrontani lehetett volna a helyzetet.

Nem Sousa, osztrák edző kapott kispadot Angliában

A portugál Paulo Sousát is hírbe hozták a Southampton kispadjával, de végül nem a Videotonnál is megforduló portugál szakemberre esett a választás, hanem egy osztrákban bízott meg a kiesés ellen harcoló klub. Ralph Hasenhüttl nagy sikerét a Lipcsével érte el, a második helyre vezette az újonccsapatot a Bundesligában. Az a Lőw Zsolt volt akkor a másodedzője, aki a PSG-nél tölti be ugyanezt a funkciót. A Southampton ugyan 2-2es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel a hétvégén, megvonták a bizalmat Mark Hughes-tól. 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Budapest kapta a 2023-as atlétikai világbajnokságot A 2024-es olimpia tervei között szerepelt egy atlétikai stadion is

A magyar főváros rendezheti az olimpia és a futball-vb utáni legnagyobb sporteseményt, döntött Monte Carlóban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa. Nem igazán nagy meglepetés, Budapestet hónapok óta a vb favoritjaként emlegették, az ellenfelei is elkoptak, de ekkora sportrendezvény még nem volt Magyarországon. A vb-hez persze kell még egy stadion is. A Magyar Atlétikai Szövetség tavaly szeptemberben jelezte először, hogy szabadtéri világbajnokságot rendezne, és ez ügyben meg is kezdte már a tárgyalásokat az IAAF-fel.

A vb ötletét természetesen a kormány is támogatta, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök többször elmondta, Budapestet sportfővárosnak szeretné tudni, ehhez pedig ide kell hozni a világversenyeket. Az atlétikai világbajnoksággal pedig nagyot lehet szakítani, az olimpia és a futball-világbajnokság után egyértelműen a legnépszerűbb és legnagyobb sportesemény.

A katari vb-n már délelőtt is lesznek meccsek Továbbra is rengeteg a kérdőjel a 2022-es katari világbajnokság körül. A rendhagyóan november 21. és december 18. között megrendezendő eseményt a szokott 32 nap helyett 28 nap alatt kell lebonyolítani, aminek az lehet az eredménye, hogy közép-európai idő szerint akár már délelőtt 11 órakor is láthatunk csoportmeccseket. Alapvetően 14, 17 és 20 órakor (katari idő szerint 16, 19, 22 órakor) kezdődnének a csoportmeccsek, de mivel a szokásosnál

négy nappal kevesebb idő áll rendelkezésre, felmerült, hogy a napi három helyett négy csoportmeccset kell megrendezni. Ebben az esetben lenne egy helyi idő szerint 13 órás meccs, vagyis Magyarországon már 11 órától kezdődne a program. Továbbá még az sincs eldöntve, hogy már 2022-ben kibővítenék-e a világbajnokság mezőnyét 48 főre, vagy az eddig használt 32 fős formátumot használnák. Ez még tovább bonyolíthatja a menetrendet.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu