title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Baranyában is érezték a szlavóniai földrengést Földrengés rázta meg a horvátországi Slavonski Brod térségét, írja az MTI. Senki sem sérült meg, és károk sem keletkeztek, de érezni lehetett Magyarországon és Boszniában is. A horvát szeizmológiai intézet a Richter-skála szerinti 3,8-as fokozatúra becsülte a rengés erejét. Központja a boszniai határnál fekvő várostól 15 kilométerre délnyugatra volt, és egy jóval kisebb utórengés követte. AJutarnji List szerint a földrengés riadalmat keltett, megremegtek az épületek és a bútorok. Néhány iskolából kimenekítették a tanulókat. A földrengést magyar területen is érezni lehetett – írta a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete. Szerintük a földrengés ereje a Richter-skála szerint 4,1-es erősségű volt, és többen érezték Pécs környékén is.

Letartóztattak egy török karikaturistát, mert kigúnyolta Erdogant Letartóztatták és bebörtönözték Törökországban az ország egyik legismertebb karikaturistájának számító 69 éves Nuri Kurtcebét, aki rajzaival kigúnyolta Recep Tayyip Erdogan török elnököt – írja az MTI. Kurtcebét az északnyugat-törökországi Yalova város egyik bíróságának rendelete nyomán vették őrizetbe hétfőn, de nem ez az első eset, hogy börtönbe megy Erdoganról készített rajzai miatt, 2017-ben egy két évvel azelőtt közzétett sorozata miatt ítélték több mint egy éves börtönbüntetésre. Legutóbb áprilisban volt nagyobb letartóztatás az újságírók körében, akkora Cumhuriyet 14 munkatársátítélték börtönre, köztük a lap karikaturistáját, Musa Kartot is. Kart fellebbezett a döntés ellen, annak tárgyalásáig pedig feltételes szabadlábon van.

128/2018 • 2018. JÚNIUS 8.

Ausztria lép: nem adja ingyen a segélyt a menekülteknek Megállítanák a bevándorlást az osztrák szociális rendszerbe

Ausztriában a szociális segélyek közel felét külföldiek kapják, akik menekültként, bevándorlóként érkeztek az országba, kisebb részben EU-s állampolgárok. Az új osztrák kancellár szerint igazságtalan, hogy egy sokgyermekes menekült család segélyekből több pénzt kap, mint azok az osztrák nyugdíjasok, akik végigdolgozták az egész életüket. A kormány most megálljt akar parancsolni ennek: nyelvtudáshoz kötné a segély egy részét, ami azonban diszkriminatív lépés lehet. Már a menekültválság 2015-ös kibontakozásakor látható volt, milyen súlyos terhet ró az érkező tömegek ellátása a tranzit- és a befogadóországok szociális rendszerére. Magyarországon is súlyos gondokat okozott az ezrével érkezők elsődleges ellátása, Ausztriában, Németországban vagy Svédországban pedig azóta is hatalmas terheket ró a szociális rendszerre a képzetlen, munkanélküli felnőttek és gyermekeik lakhatása, élelmezése, oktatása és egészségügyi ellátása. Több cikkben foglalkoztunk azzal, hogy a menekültválságnak komoly politikai következményei is voltak. Különösen így volt ez Ausztriában, ahol Werner Fayman szociáldemokrata kancellár megbukott, koalíciós társa az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökcserével és kemény hangú mene-

kültpolitikájával meg tudta tartani szavazóit. Így lett kancellár 31 évesen Sebastian Kurz korábbi külügyminiszter, aki végül az iszlám- és bevándorlásellenességgel 27 százalékos támogatottságot szerzett Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) lépett koalícióra. Várható volt, hogy komoly szigorítások jönnek Ausztria menekültpolitikájában, és ez most küszöbön áll. A múlt héten Sebastian Kurz kancellár és HeinzChristian Strache alkancellár közösen jelentették be, milyen megszorításokra készülnek az osztrák segélyezésben. Ahogy Kurz a tervek ismertetésekor mondta: a változtatások elsődleges célja az, hogy megállítsák a bevándorlást az osztrák szociális rendszerbe, az ugyanis most mágnesként vonzza Ausztriába az embereket. Olyan rendszert akarnak, ami munkára ösztönöz, és csökkenti az állam kiadásait. A tervezett változtatások nemcsak a nemrég érkezett menekültekre vonatkoznak: érintik a segélyből élő osztrákokat, a már hosszabb ideje ott élő bevándorlókat és a segélyre szoruló, EU-s állampolgárokat, köztük adott esetben a magyarokat is.

Trump kirúgott tanácsadója Orbánt dicséri „Orbán és Salvini újraértelmezi az európai demokráciát" címmel közölte Donald Trump volt stratégiai főtanácsadója, Stephen Bannon cikkét a The Spectator című konzervatív brit folyóirat. Az írást az MTI idézi, Bannon szerint az olaszországi választások idején Rómában volt, és találkozókat tartott mások mellett az Alternatíva Németországnak (AfD), az olasz Liga és az Öt Csillag Mozgalom, valamint az egykori francia Nemzeti Frontból alakult Nemzeti Összefogás képviselőivel. Nehéz volt nem úgy érezni, hogy mi állunk a történelem jó oldalán. Ezek az emberek az Európa-szerte zajló változások tényleges hajtóerői – írja Bannon. A volt elnöki tanácsadó kiemeli Beatrix von Storch, az AfD parlamenti frakciójának helyettes vezetője és Alice Weidel, az AfD egy másik vezető parlamenti politikusa mellett Matteo Salvini olasz belügyminisztert, a kormányzó jobboldali Liga vezetőjét, valamint „Orbán Viktort és csapatát" mint olyan embereket, akik új meghatározást adnak a demokráciának Európában.

Escobar özvegye bíróság előtt Vádat emeltek Argentínában Pablo Escobar néhai kartellfőnök özvegye és fia ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy pénzmosással foglalkozó bűnszervezethez tartoznak – írta az MTI. Az eljárásban perbe fogták Mauricio Serna korábbi kolumbiai válogatott labdarúgót is. Nestor Barral, az ügyben illetékes bíró elrendelte egyes értéktárgyaik lefoglalását is, fejenként mintegy 1 millió dollár értékben. A törvényszék későbbi döntése ellen fellebbezést nyújthatnak be.

Mai időjárás BUDAPEST

15 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.