Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Legalább harmincheten meghaltak egy földrengésben az indonéz turistaparadicsomban Újabb nagy erejű földrengés volt az indonéziai Lombokon, a nyugati turisták egyik kedvelt nyaralási célpontján. A földrengés legalább harminchét halálos áldozattal járt. Számos régi épület megrongálódott a legnagyobb városban, Mataramban. A földrengés pánikot váltott ki a két szigeten nyaraló turisták és a helyi lakosok körében. Beszámolók szerint Balin több másodpercig érezhető volt a földmozgás, míg Lombokon mintegy fél percig volt érezhető a rengés, aminek hatására az emberek kirohantak az utcára. A Richter-skála szerinti 7-es erejű rengést egy héttel ezelőtt egy 6,4-es rengés előzte meg, amelynek 17 halálos áldozata volt. Az indonéziai meteorológiai szolgálat szökőár kialakulásának veszélyére figyelmeztette a lakosságot, de a riasztást hamar visszavonták.

A németek is orvoshiánytól szenvednek akárcsak mi Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke. A problémát érzékeltetendő a kamarai elnök elmondta, hogy ez egy komplett évfolyamnak felel meg a német orvosi egyetemeken. Gassen arra figyelmeztet, hogy a német háziorvosok harmada nyugdíjas korú, és öt éven belül visszavonul. A szakorvosoknál is három év múlva ugyanez lesz a helyzet. Kettő-öt éven belül érzékelhető lesz az orvoshiány - húzza alá Gassen. Hozzátette, hogy ha nem készül most hatékony stratégia ennek elhárítására, akkor 5-10 éven belül nem lesz szinten tartható az egészségügyi ellátás mai színvonala.

179/2018 • 2018. AUGUSZTUS 7.

Durrdefekt okozta Kalifornia halálos bozóttüzét Ötezer tűzoltó 24 órás váltásban igyekezett megfékezni a tüzet

Kubában engedélyeznék az azonos neműek házasságát Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt - közölte szombaton Homero Acosta, a kubai államtanács titkára az alkotmánytervezet parlamenti beterjesztésekor és a dokumentumról szóló vita megkezdésekor. Előtte a törvényhozás plenáris ülésén megerősítették az új kormányt, írja az MTI Kubában az 1959-es forradalom után üldözték a homoszexuálisokat, sokukat kényszermunkatáborba zárták. Fidel Castro később bocsánatot kért az intézményes homofóbiáért. Részben Castro unokahúgának, Mariela Castrónak a közbenjárására pedig az utóbbi évtizedben az ország nagy utat tett meg a melegek jogainak érvényesítése terén. De az azonos neműek házasságának elismeréséig még nem jutottak el.

Szeméttenger öntötte el a dominikai partokat Ha kilyukad az autónk gumija, a legtöbben káromkodva felteszik a pótkereket, és utána továbbállnak. A kaliforniai Redding mellett viszont éppen egy ilyen átlagos eseményből alakult ki halálos katasztrófa. Július 23-án egy teherautó durrdefekt miatt felszántotta az aszfaltot, és az így keletkező szikrák meggyújtották a közeli száraz bokrokat. Hivatalosan is megállapították, hogy ez okozta a Carr Tűznek elnevezett tragikus eseményt, Kalifornia állam hatodik legpusztítóbb bozóttüzétHatan vesztették életüket, ezerötszáz épület megsemmisült, és közel hatvanezer hektár vált a lángok martalékává. A szikrák persze csak elindították az eseményeket, a kívül az erős szél tehet a szakértők által csak tűztornádónak nevezett jelenség kialakulásáról. A szél letépte a házak tetejét, leszakította az áramvezetékeket, és rendkívüli módon felgyorsította a tűz terjedését.Volt olyan időszak, amikor ötezer tűzoltó 24 órás váltásban igyekezett megfékezni a tüzet Ezzel a munkával még mindig nem végeztek, vasárnapig a Carr Tűz 41 százalékát sikerült eloltani. Ez pedig csak egy - igaz, a legnagyobb - a Kaliforniában tomboló 17 bozóttűz közül, és az állam a tűzoltásra szánt éves költségvetésének már a negyedét elhasználta júliusban. A kaliforniai

Redding mellett viszont éppen egy ilyen átlagos eseményből alakult ki halálos katasztrófa. Július 23-án egy teherautó durrdefekt miatt felszántotta az aszfaltot, és az így keletkező szikrák meggyújtották a közeli száraz bokrokat. Hivatalosan is megállapították, hogy ez okozta a Carr Tűznek elnevezett tragikus eseményt, Kalifornia állam hatodik legpusztítóbb bozóttüzétHatan vesztették életüket, ezerötszáz épület megsemmisült, és közel hatvanezer hektár vált a lángok martalékává. A szikrák persze csak elindították az eseményeket, a kívül az erős szél tehet a szakértők által csak tűztornádónak nevezett jelenség kialakulásáról. A szél letépte a házak tetejét, leszakította az áramvezetékeket, és rendkívüli módon felgyorsította a tűz terjedését.Volt olyan időszak, amikor ötezer tűzoltó 24 órás váltásban igyekezett megfékezni a tüzet Ezzel a munkával még mindig nem végeztek, vasárnapig a Carr Tűz 41 százalékát sikerült eloltani. Ez pedig csak egy - igaz, a legnagyobb - a Kaliforniában tomboló 17 bozóttűz közül, és az állam a tűzoltásra szánt éves költségvetésének már a negyedét elhasználta júliusban.

Palackok és más műanyag szemét borította be a Dominikai Köztársaság partjait a fővárosi Montesinos strandnál, és az aktivisták erről készült videója bejárta a világsajtót. AParleynevű csoport a helyi katonasággal és a városházával közösen dolgozott a szemét eltakarítását 500 ember 3 nap alatt 30 tonna műanyagot gyűjtött össze A munkának a nagy része viszont még hátravan. A Parley a begyűjtött szemetet újrahasznosítja, ebből készül az Ocean Plastic nevű termékük. Ebből olyan termékeket gyártanak, amelyekkel a szemetelés csökkentésének fontosságára hívják fel a figyelmet. A tengerpartról begyűjtött szemétből 6 tonnát sikerült hasznosítani, a nagy részét azonban kénytelenek szemétlerakóban elhelyezni a szennyeződések miatt.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 29 °C Várható csapadék: 0 mm


179/2018 • 2018. augusztus 7.

A spanyoloknál próbál kikötni, az olasz partoknál veszteglő NGOmentőhajó Szerdán elhagyta az olasz felségvizeket és a spanyol partok fele vette útját a Proactiva Open Arms egyik mentőhajója. A hajón kevés migráns tartózkodik, köztük egy a tengerből kedden kimentett nő, és a fedélzeten van két holttest is - írja az MTI. Az NGO-hajónak az olasz belügyminiszter Matteo Salvini korábban megtagadta a kikötést, majd engedélyezte, hogy a túlélő nőt és a két holttestet Szicíliába hozzák. A szervezet viszont közölte, hogy nem kíván olaszországi partokon kikötni, mivel fenáll a veszély, hogy az olasz hatóságok lefoglalják a hajót. Alfonso Bonafede olasz igazságügyi államtitkár szerint a római kormány nem folytat harcot az NGO-kal. A kormány egységes és Giuseppe Conte miniszterelnök megmutatta, hogy be lehet vonni a többi európai országot: olyasmit tettünk, amit eddig egyetlen olasz kormány se (...) a római kormány nem azt üzeni, hogy "akarjuk" a migránsokat, hanem arra a kérdésre vár választ, hogy "mindenkit befogadunk-e?" - mondta Bonafede, majd hozzátette, a római kormány egyáltalan nem cinikus és fontosnak tekinti az emberi jogok biztosítását. Közben legkevesebb 19 migráns meghalt szerdán Észak-Ciprus partjainál, miután elsüllyedt a mintegy 150-160 embert szállító csónakjuk a Földközi-tengeren - írja a CNN Türk török hírtelevízióra hivatkozva az MTI.

Albániában épül az első balkáni NATO-légibázis Edi Rama albán miniszterelnök Facebook-bejegyzésében tudatta, hogy az Észak-atlanti Tanács jóváhagyta, hogy Albániában épüljön meg az első balkáni NATO-légibázis, írja az MTI. Albánia feltett szándéka, hogy megépítse az első balkáni NATOlégibázist Kucsova városában - írta bejegyzésében Rama. Az albán kormányfő elmondása szerint a NATOberuházás költsége csak a projekt első részében több mint 50 millió eurót (16 milliárd forintot) tesz ki. Az Albániában megépítendő légi támaszpont a logisztikát, a légvédelmet és a személyzet kiképzését érintő ügyekben fog segítséget nyújtani a NATO-erőknek mondta Rama. A körülbelül 50 ezer lakost számláló Kucsova városa Berat megyében található, amely a déli régió északi részén helyezkedik el. 2

Melania is kiállt LeBron mellett fél nappal Trump sértő tweetje után Közleményt adott ki

Donald Trump újabb Twitter-üzenete keltett felzúdulást, miután LeBron James-ről írt sértőn. A világ legjobb kosárlabdázója a héten interjút adott a CNN-nek, amelyben Trumpot megosztónak és rasszisták felkarolójának nevezte. LeBron azt is mondta az interjúban, hogy a sport nem elválasztja az embereket, hanem összehozza őket, eközben viszont Trump a sportot is arra használja fel, hogy megossza az embereket. Trump nem hagyta szó nélkül, és gyakorlatilag megkérdőjelezte LeBron értelmi képességeit aztáltal, hogy az interjút készítő Don Lemont a tévézés legdebilebb emberének nevezte, akihez képest tűnt csak okosabbnak LeBron, ami egyáltalán nem könnyű szerinte. Alig fél nappal később a First Lady szóvivője közleményt adott ki, amit azzal kezdett, hogy úgy tűnik, LeBron jó dolgokat csinál a következő gene-

Uniós eljárás indul a magyar kormány ellen a Stop Soros miatt Kötelezettségszegési eljárást indít csütörtökön Magyarország ellen az Európai Bizottság a menekülteket segítő szervezetek ellen kitalált „Stop Soros” törvény és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt –írja a szerdai Népszava. Az Európai Unió legfelsőbb ellenőrző és végrehajtó testületének értékelése szerint ugyanis a jogszabálycsomag több EUelőírásba ütközik, ezért első lépésként felszólító levélben kér választ az aggodalmaira a magyar kormánytól. Az Európai Bizottságmár az elfogadását követő napokbanmonitorozni kezdte a jogszabályt; Christian Wigand bizott-

ráció érdekében. Utalt például arra, hogy a kosaras például iskolát nyitott Ohióban, amit szívesen meglátogatna. Trump a tweetjét az én Mike-ot szeretem mondattal zárta, utalva az egykori Bulls-kosaras Michael Jordanra, és arra, hogy sokan ők kettejük között szoktak vacillálni, melyikük is volt a valaha élő legnagyobb kosárlabdázó. De erre Jordan is közleményt jelentetett meg, amiben azt írta, "támogatom LJ-t", azaz LeBron Jamest. Trump mostani kirohanása annak fényében is vicces, hogy korábban évekig lelkesen twittelt LeBron egyik nagy rajongójaként. sági szóvivő leszögezte: Nem fordíthatunk hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült. Brüsszel a Velencei Bizottság értékelésére várt, az alkotmányjogi tanácsadó testület június vége felé kemény szavakkal el is ítélte a törvényt,mely „a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét" korlátozza,

Washingtonban tárgyal Juncker és Trump a transzatlanti kereskedelmi kapcsolatokról Az Európai Bizottság elnöke július 25-én Washingtonba utazik, hogy tár-

Leváltották a rendőrség és a tűzoltóság vezetőjét Görögországban Leváltották Görögország országos rendőrfőkapitányát és a tűzoltóság parancsnokát a múlt heti,majdnem száz életét követelő tűzvészkezelésével kapcsolatos közfelháborodás miatt közölte az MTI. A rendőrség és a tűzoltóság irányítását a leváltott vezetők helyettesei veszik át. A vezetőket két nappal azután távolították el tisztségükből, hogy pénteken lemondott Níkosz Tószkasz görög polgári védelmi miniszter. A polgári védelmi miniszter nem zárta ki, hogy a tűzoltóság és a rendőrség hibázott, fogalmazása szerint eredményesebben is tehette volna a dolgát. A múlt hétfőn fellobbant tűz a közeli hegyekből alig egy óra alatt átterjedt Máti és Rafína településekre. A fejvesztve menekülő lakosok közül többen otthonukban vagy autójukban égtek, néhányan pedig a tengerben kerestek menedéket a lángok elől. A görög ügyészség vizsgálja az erdőtűz okát és a hatóságok reagálását a katasztrófára. A hatóságok a jövő héten megkezdik az illegálisan felhúzott épületek bontását az erdőtűz sújtotta Attika-régióban. A görög kormány szerint az illegális házépítés gyakorlata a felelős az erdőtüzek gyors terjedésért és a halálos áldozatok magas számáért.

gyaljon Donald Trump amerikai elnökkel, derül ki az Európai Bizottság közleményéből. Jean-Claude Juncker és Trump legfőképpen a transzatlanti kereskedelmi kapcsolatokról és szorosabb gazdasági együttműködésről fog tárgyalni. A tárgyaláson szó lesz még az EU és az Egyesült Államok közti együttműködés elmélyítéséről a kül- és biztonságpolitika valamint terrorellenes hadműveletek terén. A tárgyalást azután tartják, hogy Trump kereskedelmi háborút hirdetett az EU és Kína ellen. Az amerikai elnök június elején védővámot vezetett be az acélra és az alumíniumra az USA három legnagyobb kereskedelmi partnere, Kanada, Mexikó és az EU ellen. Másfél hete pedig büntetővámok léptek érvénybe Kína ellen. Az amerikai elnök ezen kívül az USA egyik legnagyobb gazdasági ellenfelének nevezte az Európai Uniót egy hétvégi TV-interjúban.


179/2018 • 2018. augusztus 7.

Oszama bin Laden fia feleségül vette a New York-i terrortámadás végrehajtójának lányát Hamza bin Laden, az egykori al-Kaida-vezér, Oszama bin Laden fia megnősült. A felesége pedig nem más lett, mint a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás végrehajtójának, Mohammed Attának a lánya, írta a Guardian. A házasság tényét Oszama bin Laden féltestvérei erősítették meg a lapnak. Úgy hallottuk, hogy elvette feleségül Mohammed Atta lányát. Nem tudjukm, hol, talán Afganisztánban. Ahmad és Hasszan al-Attasz a Guardiannek adott interjúban azt is mondták, hogy Hamza bin Laden időközben előrelépett az alKaidában, és bosszút forral az apja ha-

Lemondatná a pedofilvédő érseket az ausztrál kormányfő Ideje a pápának lemondatnia Adelaide érsekét – közölte az ausztrál kormányfő. Malcolm Turnbull szerint Ferenc pápának lépnie kell, két héttel azután, hogy az ausztrál bíróság egy év börtönre ítélte Philip Wilsont, bűnpártolásért. Az érsek ugyanis egy pedofil pap ügyét igyekezett az egyházon belül tartani – írta a BBC. Az érsek ezzel a legmagasabb rangú egyházi méltóság lett, akit jogerősen elítélt a bíróság. Wilson tagadta, hogy tudott volna az 1970-es években paptársa által Új-Dél-Walesben elkövetett szexuális bűncselekményéről. A bíróság szerint azonban azért nem tudatta a történteket a hatóságokkal, mert féltette az egyház reputációját. A pedofil papot, James Patrick Fletchert még 2004-ben ítélték el kilenc gyermek bántalmazásáért. A férfi a börtönben halt meg. Az ausztrál katolikus püspöki konferencia az érsek elítélése után úgy nyilatkozott, csak a pápa rendelkezhet Wilson lemondatásáról.

lála miatt. Oszama bin Laden három felesége élte túl az egykori terroristavezér halálát, Hamza az egyik túlélő asszony fia. Hollétéről a nyugati titkosszolgálatoknak nincs pontos tudomása, egyes információk szerint Hamza már olyan magas pozíciót tölt be az al-Kaidában, hogy gyakorlatilag ő a terrorszervezet második embere.

22,7 millió eurót nyert valaki az Eurojackpoton

Két hete 45-45 millió eurót(fejenként 14,5 milliárd forintot) nyert két ember az Eurojackpoton, ezen a pénteken pedig egy valakinek volt teli találata (5+2 szám), így pontosan 22 736 889,80 eurót (körülbelül 7,4 milliárd forintot) fog kapni. Sajnos a két héttel ezelőtti és mostani nyertes szelvényt

sem Magyarországon adták fel. Ezek voltak a nyerőszámok: 13, 33, 40, 42, 43 7, 9. Nemcsak a főnyeremény volt nagy, ezen kívül három ember is nyert 582 ezer eurót (189,5 millió forint), és még két ember fejenként 89 millió forintot. Jövő héten a főnyeremény 10 millió euró, 3,2 milliárd forint.

Romániában és Bulgáriában újra lesz Szabad Európa Rádió Egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió (SZER), a két ország médiakínálatának erősítése érdekében - jelentette be a SZER az MTI híre szerint. A SZER erről szóló közleménye felidézte, hogy nemcsak kínálatbővítésről, hanem visszatérésről van szó, hiszen az Egyesült Államok törvényhozása által felajánlott pénzalapból működő intézmény korábban is jelen volt a két kelet-európai országban: Bulgáriának szánt adásait 2004-ben, a Romániának szóló adást pedig 2008-ban szüntette be a két ország európai uniós csatlakozása kapcsán.

3


179/2018 • 2018. augusztus 7.

Ingyen pénzzel sem kell a németeknek az elektromos autó Nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az elektromos autók elterjesztésére kitalált állami támogatási rendszer Németországban - írja az MTI a Handelsblatt című német gazdasági napilap csütörtöki száma alapján. A német kormány a 2016 és 2019 közötti időszakra 1,2 milliárd eurót szán erre a célra. Az elektromos és hibrid autók vásárlására adott kedvezményt felét állja a költségvetés, a másik felét az autógyártók fizetik. A költségvetésben elkülönített 600 millió eurónak viszont eddig csak a 13 százalékát hívták le a vásárlók. A 600 millió eurós költségvetési keretből 78,46 millió eurót folyósítottak eddig. A keret több mint 300 ezer autó megvételének támogatására elegendő, ám az első két évben csak 38 884 elektromos és 28 171 hibrid hajtású, hálózatról tölthető autó után igényeltek állami támogatást. A lap által megszólaltatott szakértő szerint az egységes koncepció hiánya akadályozza az elektromos járművek támogatási rendszerének kihasználását, mert az energiafelhasználás területén különböző adójogi intézkedések születtek. A lap birtokába került adatok szerint tavaly ugyan megduplázódott az igényelt támogatás mennyisége az előző évhez képest, de idén ez a trend már nem folytatódott. 2018 elején 46,5 millió autó volt forgalomban Németországban, közülük 53 861 elektromos és 44 419 hálózatról tölthető hibrid autó. A Handelsblatt azt is szóvá teszi, hogy a németek előnyben részesítik a hagyományos, nem konnektorról tölthető, hanem az autó mozgási energiáját használó hibrideket, amelyekből 236 710 fut az ország útjain, de azok megvásárlását az állam nem támogatja.

Félnek a kamatemeléstől a lakásvásárlók A legfrissebb adatok alapján veszítettek korábbi népszerűségükből a rizikósabb, változó kamatozású lakáshitelek, miközben a teljes piac lendületesen bővül – írja a Bankráció csütörtöki közleményében. Az év első öt hónapjában a bankok 314 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket, ez éves összevetésben 36 százalékos emelkedésnek felel meg. A 3-12 hónapos kamatperiódusú, azaz változó kamatozású lakáshitelek összege 76 milliárd forintra rúgott, ez viszont 15 százalékos csökkenést jelent. A változás arra utal, hogy a hitelfelvevők egyre inkább számolnak változó kamatozású lakáshitelekkel járó kockázattal, vagyis azzal, hogy a kamatok esetleges jövőbeli emelkedése azonnal megjelenik a törlesztőrészletekben. 4

Iszunk, nyalunk, hűsölünk Mit vesz az ember, ha olyan meleg van odakint, amiről később tudományos értekezéseket írnak majd? Üdítőt, sört, jégkrémet meg ventilátort. Az MTI körbekérdezett pár üzletláncot.

Elmaradtak a tömegek a horvát tengerparton, a foci vébé is ludas lehet ebben

Elmaradtak a júliusban várt tömegek a horvát tengerparton: a hónap elejétől 15-ig a vendégéjszakák száma egy százalékkal nőtt, míg a belföldi és külföldi vendég száma három százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – írta a Vecernji list című horvát napilap kedden. A Horvát Turisztikai Szövetség (HTZ) abban bízik, hogy a foci-vb végével többen indulnak majd el nyaralni, és biztatja a turizmusból élőket, hogy nemsokára jönnek majd a vendégek. A lapnak nyilatkozó szakértők szerint viszont a foci-vb elég sovány kifogás a júliusi kezdéshez, és júniusban sem nőtt a vendégéjszakák száma tavalyhoz képest. Szerintük néhány turista a rossz időjárás miatt kerülte Horvátországot, a többséget viszont Törökország és Egyiptom szívta el, ezek a nyaralóhelyek ugyanis a vártnál korábban nyerték vissza a turisták bizalmát a korábbi terrortámadások után.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Spar erősebben indult a szezon a szokatlanul meleg május miattfelkészültek a jégkrém-armaggedonra, nyalunk is rendesenminőségi sörből és ízesített sörből feltűnően sok fogyüdítőből is, a nyári időszakban 25-30 százalékkal megnő a forgalom Tesco egy nyári hónapban átlagosan 16,5 millió liter ásványvíz fogy, a teljes nyári szezonban mintegy 52,5 millió liter - ez az éves forgalom 35 százalékasláger a szénsavmentes víz ez adja az eladások volumenének 62

százalékátnyáron adják el az éves sörmennyiség 40 százalékáta klasszikus, félliteres dobozos sört viszik, mint a cukrot az ásványvizek és az üdítők forgalma egy rémesen meleg napon akár 50 százalékkal is emelkedhet az éves átlaghoz képestöt Celsius fokos melegedés átlagban 5-10 százalék közötti forgalomnövekedést hoz a sörrészlegenminőségi és ízesített, alkoholmentes sört szeretnek a vásárlóikha meleg van, 25 százalékkal több jégkrém fogy

Jeff Bezos gazdagabb, mint Bill Gates volt bármikor

Visszaállítják a Toblerone régi formáját

Jeff Bezosnak nagyobb a vagyona, mint Bill Gatesnek volt bármikor a karrierje során,írta a Bloomberg. Az Amazon alapítójának a vagyona HÉTFŐN MEGHALADTA A 150 MILLIÁRD DOLLÁRT (41 406 MILLIÁRD FORINTOT) aBloomberg milliárdosindexeszerint. Ez 55 milliárd dollárral több, mint a második leggazdagabb Bill Gatesnek a vagyona. Az 54 éves Bezosnak ráadásul több pénze van, mint Bill Gatesnek bármikor is volt: Gates hiába lépte át a 100 milliárdos határt 1999-ben, mai áron, inflációval kiigazítva “csak” 149 milliárd dollárnak felelne meg. Így az Amazon vezérigazgatója a leggazdagabb ember legalább 1982 óta, amióta a Forbes magazin elkezdte kiadni a világleggazdagabbjairól szóló listáját. Bezos akkor lépte át a 150 milliárdos határt, amikor az Amazon a hétfői nagy nyári akciójára, a Prime Day-re készült, ami amúgy nem indult olyan jól, az akció elején ugyanis összeomlott az Amazon online rendszere.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

A Toblerone csoki eredeti méretének és formájának visszaállítását tervezi az édességet gyártó Mondelez, írja a BBC. Még 2016-ban döntöttek úgy, hogy gazdasági okokból újratervezik a csokit, amiben így kevesebb lett a hegy, és kevesebb a csoki is. (Vagy máshonnan nézve nagyobbak lettek a hegyek közötti szünetek a csokiban.) A hegycsúcs alakú csoki új verziója úgy nézett ki, mintha minden második csúcsot kiszedték volna. Ezzel együtt persze körülbelül 20-40 grammal kevesebb csoki jutott a vevőknek. A Mondelez ezt azzal indokolta, hogy szerint megdrágultak a csoki alapanyagai, így a cégnek mindenképpen valamilyen megszorító intézkedést kellett bevezetnie. Két választásuk volt: vagy drágábban adják a Tobleronét, vagy jön a redizájn, és kevesebb csokit adnak el ugyanannyiért. A változtatás nagy felháborodást váltott ki. A Toblerone vásárlói biciklitárolóhoz hasonlították az új formát, és kifogásolták, hogy így a rések akkorák lettek a csokiban, hogy oda akár egy cipő is beférhet. Így aztán a Mondelez most közölte, hogy rájöttek, a Toblerone új formája nem volt tökéletes hosszú távú válasz a problémára.


179/2018 • 2018. augusztus 7.

Mit kínál az idei Nagyszínpad? A Nagyszínpad teljes programja a honlapon

Időjárás

Hiába figyelmeztették, a forró kocsiban hagyta a kutyáit Szlovéniában 1905 euró (kb. 612 ezer forint) büntetést szabtak ki egy svájci nőre, aki a napon a kocsiban hagyta kutyáit Lucija tengerparti üdülőváros egyik parkolójában, írta a helyi sajtó. A 46 éves nő egy kutyát magával vitt a helyi kávézóba, kettőt viszont a forró kocsiban hagyott. Miután a dolgozók és a többi vendég is figyelmeztette a nőt a hőségre, és kérték, engedje ki a kutyákat, az kiabálni és fenyegetőzni kezdett. A kávézó egyik alkalmazottja kihívta a rendőrséget, de a nő a rendőrökkel sem volt hajlandó együttműködni, és mindvégig sértegette őket.

Sze

22 / 26

Cs

P

20 / 26

16 / 24

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

22/29 20/23 22/24 21/23

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

19/33 18/30 15/25 21/31 13/22 22/29

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

19/28 21/23 22/28

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

13/20 16/23 21/28 22/27 18/33 14/26

A hőmérő mellett a szórakozás is a csúcson jár Siófokon

Kultúra

HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller

Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja a Nagyszínpadon tetőzik, nem is csoda, hogy a vasárnap és a hétfő már nagyon közel áll a teltházhoz, és a többi napokra is rohamosan fogynak a jegyek. „Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot. Nézzük sorban, napok szerint, kik azok, akik idén a Sziget központi helyszíne elé szippantják a rajongókat, persze a teljesség igénye nélkül! SZERDA Már első nap itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb popcsaja, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztiválheadlinerségig - elektro-operát nem

írt még, de ami késik, nem múlik. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhonenal készült. Lykke Li - deep end: https://youtu.be/2acCDPtA-1U CSÜTÖRTÖK Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after partyhangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben. 18 éves volt, amikor megtanultuk a nevét, és 18 éve tudjuk, hogy a downtempo sokak számára Bonobo szinonimája.

210 ezren voltak idén a Hungaroringen ézőcsúcs nem dőlt a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon, de szép számmal mentek ki a drukkerek a helyszínre: csütörtökön 15 ezerpénteken 42 ezerszombaton 66 ezervasárnap 87 ezer a hivatalos néző-

szám. 2008-ban 241 ezren, 2013-ban 247 ezren voltak kint a négy nap alatt, ez utóbbi a rekord. A versenyt Lewis Hamilton nyerte Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen előtt.

A jó idő és az ilyenkor is kellemes Balaton mellett augusztusban óriási programválaszték várja a Siófokra látogatókat. A PLÁZS-on egyedülálló koncertet adnak a Neoton Família tagjai, lesz Total Dance Fesztivál Balatoni Retró Láz is a ’90-es évek sztárjaival, és a We Love Balaton is itt ünnepel. A Színpartra önálló esttel érkezik Hernádi Judit, de Cseh Tamás-emlékest és látványos musicalek is szerepelnek a szabadtéri színpad programjában. Idén először Magyarország legnagyobb gamer showja, a PlayIT is Siófokra látogat, emellett augusztus 20-ára készülve természetesen idén is megrendezik a Bor és Kenyér Ünnepét, a hónapot pedig a Bor- és Fröccsfesztivál zárja. Kezdődik a nyár utolsó hónapja, de még nem késő gondoskodni a nyaralásról, hiszen a várossá válásának 50. évfordulóját ünneplő Siófok augusztusban is korosztálytól függetlenül, változatos programokkal vár mindenkit. Augusztus 10-én Fenyő Miklós érkezik a szabadtéri színpadra, a hétvégén pedig folytatódik a retroláz a PLÁZS-on is, ahol augusztus 11-én rendezik meg az év legnagyobb szabadtéri retrofesztiválját. A ’90-es évek hangulatát a Rednex és Mr. President segít megidézni. Augusztus 15-én ismét egy magyar legenda, Charlie zenél a Színparton, ahol a koncertek mellett augusztusban is folytatódnak a szombati színházi esték.

ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott.

5


179/2018 • 2018. augusztus 7.

Kapás kitűnő hajrával 200 pillangón nyert Eb-aranyat

Egy aranyéremmel (Milák Kristóf 200 pillangón) és két ezüsttel (Kenderesi Tamás 200 pillangón és Késely Ajna 800 gyorson) állt a magyar csapat a glasgow-i úszó Európabajnokság negyedik napjának döntői előtt, a hétfő esti finálék közül pedig már rögtön az elsőben volt magyar érdekelt: Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka is ott volt ugyanis a férfiaknál két érmet is hozó 200 pillangó legjobb nyolcas mezőnyében – mindketten ifjúsági olimpiai bajnokok voltak a számban, Kapás 2010-ben, Szilágyi 2014-ben.

Shane Tusup nem hajlandó bocsánatot kérni

Hosszú Katinka korábbi férje, Shane Tusup nem kért eddig magánlevélben bocsánatot a skót Darren Wardtól, akit ő igazolt Magyarországra. Az Iron Aquaticsnál együtt dolgoztak, de aztán összevesztek. Ward nem nevezte be a váltót egy bajnoki versenyre még tavaly, ezért borult ki Tusup, és lökdöste, valamint azt mondta neki, hogy megöli. Tusup eddig a 135 ezer forintos perköltséget sem fizette meg -írta a Blikk. Ha így marad, akkor Ward végrehajtást kérhet majd. Az amerikai edző a Nemzeti Színházbanúgy kezdte - magyarul - beszédét:"Bocsánat, sokan nehezen mondjuk ki ezt a szót." 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Trump péntek este újra nekiment Lebron Jamesnek Lebron James bírálta Trumpot

Hétfőn este LeBron James interjút adott a CNN-nek, azok után, hogy az alapítványa, (LeBron James Family Foundation) James szülővárosában épített egy iskolát, veszélyeztetett helyzetben élő gyerekek számára. Ebben beszélt Trumpról is, akit azért bírált, mert szerinte Donald Trump arra használja a sportot, hogy egymás ellen uszítsa, megossza a társadalmat. Ezzel James arra utalt, hogy Trump hosszú hónapok ótaháborút folytat az amerikaifoci liga, az NFL játékosai ellen, akik az előző szezonban úgy tiltakoztak a rendőri túlkapások ellen, hogy letérdeltek a himnusz alatt. Trump időről időre visszatér a témához és szerinte súlyosan kellene büntetni azokat a játékosokat, akik nem tisztelik a himnuszt. LeBron James azt mondta a CNNnek, hogy a sport egyik szépsége mindig is az volt, hogy különböző embereket tud közelebb hozni egymáshoz. Trumphoz kis fáziskéséssel jutott el az interjú, ugyanis több nappal az adásba kerülés után írta meg reakcióját, helyi idő szerint péntek este. Twitter-üzenetban az szerepel, hogy az interjút a televíziózás legbu-

tább embere, Don Lemon készítette, akinek sikerült az a bravúr, hogy Lebron okosnak tűnjön mellette. Az üzenetet azzal zárta, hogy "Én Mikeot kedvelem", amivel valószínűleg arra utalt, hogy szerinte Michael Jordan minden idők legjobbja és nem LeBron James. Trumpnak igazán rossz a viszonya az NBAjátékosokkal és csapatokkal, tavaly például megszakadt egy 57 éves hagyomány és az ország bajnokcsapata a Golden State Warriors nem látogatta meg az elnököt a Fehér Házban és könnyen elképzelhető, hogy míg hivatalban van addig egy kosárcsapatot sem fog vendégül látni. Ebbe a vitába James is beszállt, aki korábban is tiltakozott már Trump ellen. A CNN műsorvezetőjét, Don Lemont is többször kritizálta Trump Twitteren és általában mindig arra tett megjegyzést, hogy szerinte a műsorvezető milyen buta.

Börtönbe került a korábbi Tour-győztes Németlapok írtak arról, hogy mozgalmas hétvégéje volt Jan Ullrichnak, a németek 44 éves, Tour- és Vuelta-győztes egykori kerékpárosának. A Baleár TV beszámolója szerint Ullrich átmászott a kerítésen, ahol Schweiger egy kisebb baráti társasággal ünnepelt, ami zavarta az egykori kerékpárost. Rátámadt a színészre és a feleségére és csak a jelenlevők miatt nem alakult ki verekedés a két ismert német között. Ullrich a mallorcai fogdában töl-

tötte az éjszakát, azzal védekezett, hogy alkoholos befolyás alatt állt. Ullrichet végül vasárnap kiengedték, de garázdaság miatt még felelnie kell a bíróság előtt. A korábbi bringás elmondta, régebben jó barátságban volt híres szomszédjával, de ez a viszony az utóbbi években jelentősen megromlott. Ullrich 1997-ben a Tour de France, 1999ben Vuelta a Espana összetett győztese lett. A két körversenyen összesen kilenc szakaszt nyeret meg.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu