153/2018 • 2018. JÚLIUS 7. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Összeállt Trump nagy-britanniai programja Hivatalos látogatásra érkezik Nagy-Britanniába a jövő héten Donald Trump
A Downing Street által közzétett programból kitűnik, hogy az amerikai elnök összes hivatalos programja Londonon kívüli, vidéki helyszíneken lesz, írja az MTI.
Visszaszerezték a Szíriában megölt izraeli kém karóráját Az órát egy közelmúltban végrehajtott különleges akcióban fedezték fel, majd vásárolták meg annak a nőnek az unokájától, aki az elmúlt évtizedekben birtokolta. Az órát Izraelbe szállítása után megvizsgálták és megállapították, hogy valóban az 1965. május 18-án Damaszkuszban nyilvánosan felakasztott izraeli kém tulajdona volt, A tervek szerint a zsidó újév alkalmából, ősszelátadják az órát a családnak. Szofi Ben-Dor, Eli Cohen lánya elmondta, hogy a most visszakerült órán kívül semmijük sem maradt az apjától.
Negyven halottja van a thaiföldi turistahajóbalesetnek A CNNbeszámolójaszerint eddig 40 holttestet emelt ki a vízből a thaiföldi haditengerészet Phuket szigetének közelében, 105 emberrel a fedélzetén. Az áldozatok többsége kínai turista volt, de vannak köztük európai állampolgárok is. Az MTI idézte Chareonpol Kumrasee thaiföldi ellentengernagyot, aki szerint kicsi az esélye, hogy újabb túlélőket találnak. A helyi rendőrség parancsnoka szerint az egyik csónakban többnyire kínai és európai állampolgárok utaztak.
A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett részletes menetrend alapján Trump és felesége csütörtökön kora délután érkezik NagyBritanniába, egyenesen a NATOcsúcsértekezletről.Az amerikai elnöki házaspárt Theresa May brit miniszterelnök a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheimpalotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő és családja egykori otthonában fogadja díszvacsorán.Donald és Melania Trump az éjszakát a Winfield House-ban, az Egyesült Államok londoni nagykövetének rezidenciáján tölti, de a brit miniszterelnökkel és kormányával tartandó hivatalos pénteki tárgyalás helyszíne Chequers, a brit kormányfők vidéki rezidenciája lesz.Az elnököt és feleségét ezután windsori rezidenciáján fogadja II. Erzsébet királynő. Trump nagy-britanniai látogatásának előkészítése nem alakult zökkenőmentesen. Tavaly novemberben a Twitterenosztotta kiTheresa Mayt, hogy foglalkozzon a saját dolgával, és ne azzal, hogy ő miket posztol. Később a londoni nagykövetségbekötött bele. KedvenccélpontjaSaqid Khan, London muszlim polgármestere is. Ezek után ki csodálkozna azon, hogy London egy pelenkás óriáslufivalfogadjaaz Egyesült Államok elnökét. A londoni mi-
niszterelnöki hivatal által ismertetett részletes menetrend alapján Trump és felesége csütörtökön kora délután érkezik Nagy-Britanniába, egyenesen a NATO-csúcsértekezletről.Az amerikai elnöki házaspárt Theresa May brit miniszterelnök a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheimpalotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő és családja egykori otthonában fogadja díszvacsorán.Donald és Melania Trump az éjszakát a Winfield House-ban, az Egyesült Államok londoni nagykövetének rezidenciáján tölti, de a brit miniszterelnökkel és kormányával tartandó hivatalos pénteki tárgyalás helyszíne Chequers, a brit kormányfők vidéki rezidenciája lesz.Az elnököt és feleségét ezután windsori rezidenciáján fogadja II. Erzsébet királynő. Trump nagy-britanniai látogatásának előkészítése nem alakult zökkenőmentesen. Tavaly novemberben a Twitterenosztotta kiTheresa Mayt, hogy foglalkozzon a saját dolgával, és ne azzal, hogy ő miket posztol. Később a londoni nagykövetségbekötött bele. KedvenccélpontjaSaqid Khan, London muszlim polgármestere is. Ezek után ki csodálkozna azon, hogy London egy pelenkás óriáslufivalfogadjaaz Egyesült Államok elnökét.
Negyvenöt millió eurót nyert két ember az Eurojackpoton, pénteken húzzák a számokat
Kiutasítottak két iráni diplomatát Hollandiából, a titkosszolgálat megerősítette a hírt
A péntek esti Eurojackpot-húzáson két telitalálatos szelvény is volt, fejenként 45 millió eurót (14,5 milliárd forint) nyertek. Sajnos egyik 5+2 találatos szelvényt sem Magyarországon adták fel. Ezek voltak a nyerőszámok: 2, 7, 24, 38, 45 5, 8 Rajtuk kívül még többen nagyon örülhetnek, hiszen 24 ember nyert egy millió eurót (322 millió forint) 5+1-es találattal.
Kiutasították a hágai iráni nagykövetség két diplomatáját Hollandiából - írja az MTI. A holland titkosszolgálat (AIVD) megerősítette a hírt, de a döntés okát nem közölték. Már június 7-én kiutasították az iráni nagykövetség két akkreditált munkatársát, de további részleteket nem árult el az üggyel kapcsolatban. A holland külügyminisztérium sem reagált a média megkeresésére.