NAPI HÍRVÁLOGATÁS
A menedékkérők több mint a fele megbukott a német bevándorlási hivatal nyelvvizsgáján Németországban a résztvevők 48,7 százaléka érte el az elvárt szintet tavaly a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) szervezésében tartott nyelvi és integrációs tanfolyamokat záró vizsgán - írták hétfőn német lapok a hivatal kimutatása alapján, jelentette az MTI. A rendszerint fél évig tartó, 600 tanórás nyelvi és 100 tanórás országismereti kurzusból álló tanfolyamon 2017-ben 399 578 külföldi - elsősorban menedékkérő - vett részt első alkalommal. Közülük a nyelvi teszten 289 751-en vettek részt, és 48,7 százalék érte el az elvárt szintet, a nyelvtudás mérésére szolgáló úgynevezett Közös Európai Nyelvi Referenciakeret B1-es fokozatát, amely elég a boldoguláshoz a mindennapokban. További 40,8 százalék az A2-es szintet érte el, 10,5 százalék pedig az alatt teljesített.
101/2018 • 2018. MÁJUS 7.
Tízezres tüntetés volt Macron ellen Párizsban A szombati tüntetések mindössze az első lépést jelentik
Velencében sorompókkal próbálják szabályozni a turistaáradatot Sorompókat állítottak fel Velence több pontján, hogy megpróbálják ellenőrzés alatt tartani a május elsejéig tartó hosszú hétvégén várható turistaáradatot, főként az olasz város olyan nevezetes pontjain, mint a Szent Márk tér és a Rialto híd, írja az MTI. Az egyik sorompót a "Calatrava híd" közelében, a város bejáratánál helyezték üzembe. Amennyiben túl sok lesz a turista, a látogatókat a Szent Márk térre vezető fő útvonalról, a Lista di Spagnáról másfelé terelik. Azt a helyi rendőrök megítélésére bízták, hogy erre mekkora tömegnél lesz szükség - döntötte el az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint a polgármester. Luigi Brugnaro közölte, hogy a sorompókat egyelőre szombattól május elsejéig használják. A rendkívül népszerű városban most először alkalmaznak sorompókat a turistahad ellenőrzésére. Ha túl nagy lesz a tömeg, a Velencét a szárazfölddel összekötő Ponta della Libertán korlátozni fogják a forgalmat, és csak a taxik és a tömegközlekedési eszközök használhatják majd.
Végösszeg helyett PINkódot ütött be a nő, 2 millióért kávézott Svájcban Egy 37 éves szórakozott francia nő elég drágán tanulta meg, hogy a jövőben nem kalandoznak el a gondolatai fizetésnél, ugyanis a végösszeg helyett a PIN-kódját ütötte be, és így 7686 svájci frankot (közel 2 millió forintot) fizetett egy kávéért és egy süteményért egy kebabosnál a svájci Dietikon városában. Az eredeti számla 23,7 svájci frank volt (közel 6 ezer forint), és amikor ezt fizette, akkor ütötte be végösszegnek a PINkódját. A nő ráadásul csak hó végén vette észre a malőrt, amikor megkapta a havi mérlegét a banktól. Ekkor bepánikolva először a bankot, majd a rendőrséget hívta, de egyik helyen sem tudtak neki segíteni, mert nem visszaélés történt, hanem ő adott meg egy vaskos borravalót tévedésből. Ezután próbálta elérni a céget, ahol nem járt sikerrel se ő, se egy, az esetet feldolgozó napilap. Egy másik lap végül, a 20 Minuten elérte a cég vezetőjének bátyját, aki szóbeli ígéretet tett, hogy a New-Point cég vissza fogja utalni a nőnek a pénzt.
Koreában ezentúl ugyanannyi lesz az idő, mint Koreában Tízezrek vonultak szombaton Párizs utcáira Emmanuel Macron francia államfő politikája ellen tiltakozva - közölte a francia főváros rendőrsége, írja az MTI. Tízezrek vonultak szombaton Párizs utcáira Emmanuel Macron francia államfő politikája ellen tiltakozva közölte a francia főváros rendőrsége, írja az MTI. A hatóságok szerint körülbelül 40 ezren vettek részt a megmozduláson, a tiltakozásokat szervező radikális baloldali Lázadó Franciaország (France Insoumise) mozgalom négyszer ennyi embert látott. A Garnier operaház előtt "Állítsátok meg Macront!" feliratú transzparenseket lehetett látni. Az aktivisták később a Bastille térre vonultak a turistákkal teli negyedeken keresztül. A kormány társadalmigazdasági reformpolitikájával szembeni tiltakozó akciót Macron tavaly május 7-i hatalomra kerülésének egyéves évfordulója küszöbén szervezték. Hírügynökségek szerint a jobbára békésen vonuló tömeg kíséretében randalírozókat könnygázzal
oszlatták. Mintegy 2000 rendőr biztosítja a tüntetést. A tüntetők főleg a befektetési bankárból lett centrista politikusnak az ország versenyképességét növelni hivatott munkaügyi reformjaival és a rendőrség jogköreinek kiterjesztésével elégedetlenek. Macron bírálói szerint politikája mindenek előtt a vállalkozókat és a jobban kereső réteget támogatja. A mostani tiltakozó akción a diákok mellett a hetek óta sztrájkoló vasúti dolgozók képviselői is részt vettek. A párizsi tüntetéssel párhuzamosan több francia nagyvárosban, Toulouseban, Bordeauxban, Rouenben, és Strasbourgban is az utcákra vonultak kormányellenes tüntetők. A szervezők szerint a szombati tüntetések mindössze az első lépést jelentik, további ellenzéki megmozdulásokat jeleztek a következő hónapokra.
Átállítják május 5-én az órákat ÉszakKoreában, így Észak- és DélKoreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő. Erről hétfőn a phenjani parlament döntött. Északon 30 perccel állítják majd előre az órákat. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet. Jun Jungcsan dél-koreai elnöki szóvivő azt mondta: meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba.
Mai időjárás BUDAPEST
4 / 24 °C Várható csapadék: 0 mm
101/2018 • 2018. május 7.
Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta. A megbukott örmény miniszterelnök pártja nem indít másik jelöltet
A kormányon lévő örmény köztársasági párt nem állít jelöltet a miniszterelnöki posztra - közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke. "Úgy döntöttünk, hogy nem indítjuk a miniszterelnöki posztra szánt jelöltünket, és megvárjuk mások jelöltállítását. Ha már minden világos lesz, a köztársaságpártiak (a jelölt mellett vagy ellene, de) egyhangúlag fognak szavazni" jelentette ki Sarmazanov a május 1-jére kitűzött parlamenti szavazásra utalva. A kormánypárti politikus hozzátette: nem ért egyet David Arutinjan ügyvezető igazságügyi miniszternek azzal a véleményével, hogy pártja "kisajátította a politikai teret" az országban. Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő ellenzék vezetője, Nikol, Pasinján korábban azt állította, hogy az RPA néhány képviselője kész lenne egy "nép által állított jelöltre" szavazni, aki ő maga lenne. A Jelk liberális pártszövetséget vezető, 42 éves ellenzéki képviselő egy szombati nagygyűlésen azt mondta: kész tárgyalásokat folytatni a hatalmon lévő Örményország Köztársasági Pártja (RPA) parlamenti frakciójával. 2
Ferenc pápa betiltaná a fegyvereket
A USA megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről
A pápa attól fél, atomháborúba sodródik a világ
Az Egyesült Államok megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről, melyben a világszervezet visszafogottságra szólított volna fel, és vizsgálatot követelt volna az izraeli hadsereggel történtösszecsapások ügyében, melyek 16 halálos áldozatot követeltek, írta az MTI az AFP értesülése alapján. António Guterres ENSZ-főtitkár már pénteken független és átlátható vizsgálatot szorgalmazott a történtek miatt. A Biztonsági Tanácsban az arab országokat képviselő Kuvait terjesztett elő nyilatkozattervezetet, melyben az ENSZ BT is ugyanerre szólított volna fel. Az AFP-nek viszont egy diplomata elárulta, hogy Washington tudatta a BT-vel, hogy nem támogatja a tervezetet. Az amerikai ENSZ-képviselet nem reagált a hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Hamász a héten arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.
"Tényleg békét akarunk? Akkor tiltsuk be a fegyvereket, hogy ne kelljen a háborútól való félelemben élnünk" – idézi Ferenc pápa vasárnapi gondolatait az MTI. A katolikus egyházfő a vegyi fegyverek áldozatainak világnapján aTwitterenérvelt a fegyverek betiltása mellet. A dátum ahhoz kapcsolódik, hogy 1997-ben ezen a napon lépett hatályba a vegyi fegyverek használatát és előállítását tiltó nemzetközi egyezmény.
Nemzetbiztonsági okra hivatkozva, 3 évre tiltották ki Romániából a székely jogvédőt Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját. Dabist a román határrendészet tájékoztatta a döntésről, ez alapján közölte a hírt az MTI. Ahogy arról az Index is beszámolt,a férfit március elején tartóztatták fela magyar-román határon, mikor a székely szabadság napjára rendezett megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre. Ekkor, a kitiltásáról egy angol nyelvű végzést adtak át neki, mely indoklást nem tartalmazott. Dabis Attila ezután közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta,
Ferenc pápa már korábban is felemelte szavát a fegyverek ellen. " Elértünk egy határt. Elég egy váratlan esemény ahhoz, hogy háború törjön ki. Ezért el kell pusztítanunk az atomfegyvereket, és mindent meg kell tennünk a leszerelésükért" – mondta az év elején. hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy esetében egy olyan törvénycikkre hivatkozva jártak el, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé "az illetékes román hatóságoknak", hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák európai uniós állampolgárok szabad mozgását Románia területén.
Brit diplomaták kiutasításával reagál Moszkva a Szkripal-ügyre Oroszország kiutasított 23 brit diplomatát és visszavonta a szentpétervári brit konzulátus megnyitására szóló engedélyt szombaton a Szkripal-ügy miatt kitört diplomácia viszály miatt.
Percről percre változik a nemzetközi helyzet a Szkripal-ügy kapcsán Oroszország és Nagy-britannia között. Pénteken a brit külügyminiszter kijelentette: a brit kormány véleménye szerint "elsöprően nagy valószínűséggel" Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése volt, hogy "a II. Világháború óta első ízben idegmérget használjanak Európában". Boris Johnson Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterrel együtt tett látogatást a II. világháború elején lengyel alakulatok részvételével megvívott angliai csata londoni múzeumában, az eseményen jelen lévő újságíróknak kijelentette: Nagy-Britanniának nem az orosz néppel, nem a NagyBritanniában élő oroszokkal, hanem "a Putyin vezette Kremllel" van vitája. Erre Dmitrij Peszkov szóvivő reagált az Interfax hírügynökségnek: "több szinten és több szituációban közöltük már, hogy Oroszországnak nincs köze ehhez a történethez. Bármilyen utalás az elnökünkre vagy az ő említése (ezzel az üggyel kapcsolatban) nem más, mint a diplomácia szempontjából sokkoló és megbocsáthatatlan magatartás."
101/2018 • 2018. május 7.
Pakisztáni származású az új brit belügyminiszter Sajid Javidot nevezte ki belügyminiszterré hétfőn Theresa May brit miniszterelnök. Javid Amber Ruddot váltja a belügyi tárca élén. Rudd vasárnap éjjelnyújtotta be lemondását, miután kiderült, hogy az illegálisnak minősített bevándorlók kitoloncolásának belügyminisztériumi gyakorlatával kapcsolatban akaratlanul ugyan, de félrevezető tájékoztatást adott a londoni alsóháznak. A 48 éves Sajid Javid eddig az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszter volt Theresa May konzervatív párti kormányában, de korábban, még az előző tory kormányfő, David Cameron idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette, írta az MTI. Javid pakisztá-
ni bevándorlók gyermekeként született Nagy-Britanniában, apja buszsofőrként dolgozott, csakúgy, mint London munkáspárti polgármesterének, a szintén pakisztáni bevándorló családban született Sadiq Khannak az apja. Sajid Javid és Sadiq Khan egyaránt az úgynevezett Windrush-nemzedék tagja. Nagy-Britanniában közkeletűen így nevezik azt a generációt, amelynek tagjai, illetve közvetlen felmenőik a második világháború után, a felbomló brit gyarmatbirodalomból települtek át Nagy-Britanniába, és a korabeli nemzetközösségi törvény alapján brit állampolgárságot kaptak.
Ha boldog akar lenni, költözzön Finnországba
Louis Arthur Charles lett Vilmos herceg és Katalin harmadik gyermekének neve
A boldogság világnapjához (március 20.) közeledve az ENSZ ismét nyilvánosságra hozta a világ tíz legboldogabb országának listáját, írja azUSA Today. A tavalyi listavezetőt, Norvégiát ezúttal Finnország taszította le az első helyről. A finnek tavaly az ötödikek voltak. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának jelentése 156 országot rangsorolt a lakosainak boldogságérzete alapján. A boldogságindex megállapításánál figyelembe vették többek között a GDP-t, a várható élettartamot, hogy a lakói mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek, illetve mennyire gondolják nagylelkűnek magukat. Ezek alapján A világ tíz legboldogabb országa:FinnországNorvégiaDániaIzlandSvájcHollandiaKanadaÚjZéandSvédországAusztrália A kemény telekkel mit sem törődő finnek szerint a legjobb dolgok közé az országukban a természethez, a biztonsághoz, a gyermekgondozáshoz, a jó iskolákhoz és az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük tartozik, írja az MTI is a 170 oldalas jelentés alapján.
A Kensington-palotabejelentette, hogy a hercegi pár négy napja született gyermekének Louis Arthur Charles lesz a neve, és ebből a Louis lesz a hivatalos. A
kisfiú az ötödik lesz a trónöröklési láncban, őt megelőzi két testvére, György herceg és Charlotte hercegnő, az apja, Vilmos herceg és végül Károly is.
A dél-koreai elnök szerint Trump Nobel-békedíjat érdemel Trumpnak Nobel-békedíjat kellene nyernie. Ezt Mun Dzsein dél-koreai elnök mondta egy zárt körű megbeszélésen az elnöki hivatal, a Kék Ház egy névtelenül nyilatkozó tisztviselője szerint –írjaa Vice. A dél-koreai elnök lelkesedése a két Korea vezetője közötti történelmi találkozósikerének, illetve általában a két ország közötti viszony váratlan enyhülésének és Kim Dzsongun észak-koreai diktátor békülékenységének köszönhető. Múlt pénteken Kim lett az első északi vezető, aki a koreai háború 1953-as befejezése óta Dél-Korea területére lépett, és ha már ott volt, az országa atomfegyvereinek leépítését és a formálisan a mai napig nem lezárt háború lezárását ígérte. A nagy jelentőségű találkozó kikényszerítésében pedig Mun szerint Donald Trump amerikai elnöknek elévülhetetlenek az érdemei.
3
101/2018 • 2018. május 7.
A Vodafone és az ESL nemzetközi e-sport partnerséget kötött A Vodafone partneri megállapodást kötött az ESL-lel, a világ legnagyobb e-sport vállalatával, melynek keretében támogatni fogja az ESL kiemelt rendezvénysorozatait, az Intel® Extreme Masters-t, az ESL One-t és az ESL Pro League-t. Az e-sport az egyik leggyorsabban fejlődő nemzetközi sportág: a világ minden részén rendeznek arénákat megtöltő ESL tornákat, ahol a világ legjobb játékosai és csapatai versengenek egymással élőben, miközben szurkolók milliói követik őket online. Az ESL-lel való együttműködés jól példázza, hogy a Vodafone nemzetközi hálózata hogyan képes összekötni a játékosokat és a szurkolókat akár 25 országból, amelyekben a Vodafone több mint 500 millió mobil-, – beleértve 104 millió nagysebességű, 4G kapcsolatot – illetve 19 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel rendelkezik. Ezen felül jó alapot biztosít az új, 5G-s technológiák fejlesztéséhez, amelyek minden bizonnyal teljesen át fogják alakítani a számítógépes játékok világát. A Vodafone az ESL-lel közösen több olyan kezdeményezést is támogatni fog, amely előmozdítja a diverzitást, valamint a nők részvételét a hagyományosan férfiak által dominált e-sport világában. A Vodafone idén májusban, a Sidney-ben megrendezésre kerülő IEM női e-sport versenyeinek prémium partnere lesz, és a világ vezető női e-sportolóival együttműködve világít rá a sportágban rejlő karrierlehetőségekre.
Megnyílt a Hotel Clark HOTEL CLARK A négycsillagos Hotel Clark csodálatos helyszínen, a Lánchíd budai oldalán, a Duna parton várja vendégeit lélegzetelállító panorámával és magas színvonalú szolgáltatásokkal. Központi elhelyezkedésének köszönhetően a szállodából a belváros bármely pontja könnyen megközelíthető, a budavári sikló közvetlenül az épület mellől indul. A Hotel Clark 86 szobát kínál négy különböző kategóriában. Elegáns és nagyszabású közös terek, egy privát tárgyalóterem, Dunára néző, panorámás fitnesz terem és finn szauna várja a vendégeket. A szálloda saját aʼla carte étteremmel és biztonságos privát garázzsal rendelkezik. Kezdje a napját éttermünkben egy bőséges reggelivel és egy jó kávéval, fedezze fel Budapestet, szánjon egy kis időt a kikapcsolódásra a Hotel Clark saját wellness részlegén, élvezze szobája kényelmét, és hozza ki a legtöbbet budapesti tartózkodásából! 4
A kávé, ami 50 éve összehoz minket Hazánk legikonikusabb kávémárkája, az OMNIA 1968 óta kapható a magyar boltok polcain. Az OMNIA 1968-ban került a piacra Magyarország elsőszámú kávéjaként, mely alapjaiban változtatta meg a hazai kávéfogyasztási szokásokat. Klasszikus és ikonikus illatfelhő, a kedves kávébab figura meghatározóvá vált az irodákban, kávézókban és az otthonokban. A márka az 50 évvel ezelőtti bevezetéséhez visszatérve egy különleges eseménnyel is készül a fogyasztók számára. A kávémárka április végén egy Születésnapi Aromazsúr keretében a foodstylist Góg Angéla és Lipovszky Csenge, illatesztéta segítségével idézte vissza az elmúlt 50 év meghatározó illatjegyeit és ízvilágát. A formabontó, interaktív előadáson Angéla és Csenge bizonyította, hogy az illatok, aromák segítségével vagyunk képesek a lehető
1998 óta összesen több mint 1 150 000 autó Győrből a világnak Achim Heinfling, az igazgatóság elnöke: „20 éves tapasztalatunkkal készülünk az első győri SUV, az Audi Q3 gyártására“. Kettős jubileum az Audi Hungariánál: a vállalat idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját és a győri járműgyártás is jubilál, 20 éve írja sikertörténetét. 1998-ban a vállalat elsőként az Audi TT gyártását kezdte meg. Jelenleg a sportmodell Coupé és Roadster változata mellett az Audi A3 Limousine és A3 Cabriolet modellek teljes gyártási folyamata is Győrben zajlik. Ebben az évben kezdődik az első Győrben készülő SUV, az Audi Q3 sorozatgyártása. A
győri székhelyű AUDI HUNGARIA Zrt., az Audi Konszern tagja, az Audi- és Volkswagen Konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi A3 Limousine, az A3 Cabrio‐ let, valamint az Audi TT Coupé és Audi TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hun‐ garia számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszern‐ márkák számára. Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata és az ország legnagyobb exportő‐ reinek egyike. Az Audi Hungaria mintegy 12 000 munkatársat foglalkoztat Győrben.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Familypark: 50 év szórakozás és kaland Ausztria legnagyobb szabadidőparkja, a burgenlandi St. Margarethenben található Familypark 2018ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi évben a szabadidőpark két vadonatúj attrakcióval, valamint tovább bővülő gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat. Idén a kerek évforduló jegyében állnak majd az olyan közkedvelt programok is, mint a Hosszú Nyári Esték, ahol meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket. A 2018-as szezon: Nyitva tartás: március 24. – szeptember 30.: naponta 9–18 óráig (pénztár/beengedés 17 óráig), október 1–26.: naponta 10–17 óráig (pénztár/beengedés 16 óráig). Teljes árú napijegy: 24 euró. A 3 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes! A jubileumi év újdonságai áprilistól lesznek elérhetők. A nosztalgikus Mesekörhinta tisztelgés a park múltja és eredete előtt. Az Alpesi jódli nyolc méteres magasságból kínálja fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt a szabadesés fantasztikus érzését. Az új attrakciók mellett a Familypark történelmi központja, a Meseerdő is megújul.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
legpontosabban felidézni egy-egy kedves emléket vagy korszakot. Mit jelent az OMNIA márka 2018-ban? Egy biztos pont az életünkben, immár 50 éve! Habár az elmúlt öt évtizedben folyamatosan fejlődött, változott, a mai napig ugyanazt a magas minőséget nyújtja fogyasztóinak: a kávé telt, karakteres, klasszikus ízét és kellemes aromáját. Mindamellett, hogy a márka rendkívül jelentős lojális fogyasztókkal rendelkezik, a jövőben határozott célja, hogy a fiatalabb, 35 év feletti korosztály is megkedvelje az OMNIA termékeit. Ennek részeként a 2017-es évben megjelentek újdonságaik például a 100% Arabicát tartalmazó Barista vagy az aranybarna pörkölésű Gold variáns.
11 éves lett a Nemzeti Vágta
10 év, 4 kontinens, 20 ország, 400 település, közel 300 lovas és 100 kishuszár. Ezek a számok írják le Magyarország legnagyobb lovas eseményét, a Nemzeti Vágtát, amelynek megrendezése mára hagyománnyá vált. 11. alkalommal indul útjára a nagyszabású rendezvénysorozat, a korábbi évekhez hasonlóan előfutamokkal. Idén május 1-jén, Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a döntőre szeptember 14-16. között kerül sor, így közel 5 hónapon keresztül szurkolhat a közönség a Nemzeti Vágta futamain. Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa pedig majd a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg. A Nemzeti Vágta 2016-ban rangos elismerést nyert: a Budapest Turizmusáért Díj megszerzésével azon fesztiválok közé került, amelyek segítenek növelni a magyar főváros vonzerejét és népszerűségét.
101/2018 • 2018. május 7.
Csigó Zita Csomagolj ebédet! Munkába, iskolába, utazásra Megjelent!
Szicíliai kísértettörténet (Sicilian Ghost Story) olasz film olasz nyelven, magyar felirattal A cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójának nyitófilmje volt, számos nemzetközi díj, többek között a Sundance-on a Mahindra Global Filmmaking Award nyertese. A szicíliai kamaszlány, Luna szerelmes osztálytársába, a jóképű Giuseppébe. Első csókjuk után azonban a fiú nyomtalanul eltűnik, és Luna egyre kétségbeesettebben kezdi keresni a kis falu mellett húzódó elvarázsolt, titokzatos erdőben. Nem sejti, milyen szövevényes eseménysorozat vezetett Giuseppe eltűnéséhez. Csak egy célja van: megtalálni szerelmét a mesebeli rengetegben, amelyben a szellemek éppúgy jelen vannak, mint a maffia mindent körülölelő hálózata. Bemutató: 2018. május 10. Forgalmazza a Cirko Film. 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
ÚJDONSÁG! Bettina Lemke: Ikigai Ez a könyv azt mutatja meg, hogyan lehet tudatosan, finoman, fantáziadúsan főzni csomagolásra való ételeket, legyen szó komplett ebédről, snackről vagy egy laktató salátáról. Minden receptnél kis ábra jelöli ezért a glutén-, a laktóz-, a tojás- és a hozzáadott cukor-mentességet, illetve ha vegetáriánus, vagy vegán az étel. A színes képekkel illusztrált könyvet mindenkinek szánjuk, aki szeretne magával vinni finom és
tápláló ételeket: azoknak is, akik fizikai munkát végeznek, és azoknak is, akik mozgásszegény életmódot folytatnak. Ezért nincs kalóriakorlát: fogyókúrába illeszthető és magasabb kalóriatartalmú fogások egyaránt kerültek bele. Kiadja: Corvina
Laár András: Hogyan NE dögöljünk meg? // 2018. május 10. pinK11 Művészeti és Kulturális Központ Hogyan ne dögöljünk meg? - a buddhizmus tükrében A rutinosabbak azért ezt ügyesen el tudják odázni. Laár Andrásnak jó ötletei vannak ebben a témában. Előadásában életvédelmi, mentálhigiéniás, megőrülés gátló szaktanácsokkal szolgál a kedves érdeklődőknek a buddhizmus végtelen kincsestárából szemezgetve. Az előadás végén gyógyító zenével ajándékozza meg a hallgatóságot. Mindenkit
nagy szeretettel várunk! Belépő: elővételi jegy: 2.000 Ft - helyszínen az esemény napján: 2.500 Ft 2018. március 29-ig korlátozott számban, 2.000 Ft-os kedvezményes áron kaphatóak elővételi jegyek az alábbi linkre kattintva: http://laarandras.hu /jegyvasarlas-hogyan-ne-dogoljunkmeg-2018-05-10/ Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ 1075 Budapest, Király u. 11.
Találd meg az élet értelmét a mindennapokban! Ikigai – ez a szépen csengő japán szó azt jelenti: értelmesnek tartani az életet. Számos tanulmány igazolja, hogy a sok ikigaijal rendelkező emberek várható élettartama hosszabb, és ők teljes életet élnek. Egyszóval: tudják, miért kelnek fel reggelente. Az ikigai belső kincs, amelyet fel kell tárni. Merthogy ott rejtőzik mindnyájunk bensőjének a mélyén, csak el kell hatolnunk hozzá, hogy több inspirációhoz, életörömhöz, energiához jussunk, és egészséges, boldog életet élhessünk. Kiadja: Kossuth
Időjárás
K
5 / 24
Sze
Cs
4 / 23
3 / 19
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
4/24 4/16 2/16 3/17
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
5/22 2/15 5/12 4/14 8/8 10/22
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
2/20 5/14 5/16
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/5 9/11 4/16 4/17 10/23 4/15
Kultúra
HÁROM HEGYCSÚCS Színes, feliratos németolasz thriller ORSZÁGOS BEMUTATÓ: 2018. MÁJUS 10. FORGALMAZÓ: VERTIGO MÉDIA A Dolomitokban vakációzik Lea fiával és új barátjával. A nő két éve hagyta el férjét, s gyereke számára megfelelő apapótléknak tűnik új választottja. A kirándulás során azonban mindinkább felszínre kerülnek olyan érzelmek, és viszonyok, amelyek közel sem egy kiegyensúlyozott család hétköznapjairól árulkodnak. A férfi igyekszik megnyerni a nyolcéves fiú bizalmát, de a kettejük között alakuló kapcsolat lassan veszélyes pszichológiai játszmává fajul. Jan Zabeil filmjének világpremierje 2017-ben az ʼAʼ kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film elnyerte a fesztivál Piazza Grande-díját. Zabeil filmje a közönség nagy kedvence volt a rangos svájci filmfesztiválon. A Három hegycsúcs Locarno után bejárta a világ mozgóképes seregszemléit, mások mellett meghívást kapott Torontóba és Palm Springsbe is. A film főszeplői nemzetközileg elismert sztárok: Bérénice Bejo-t Oscar-díjra jelölték A némafilmesben nyújtott alakításáért, s mások mellett A keresésben, a Lovagregényben, és A múltban szerepelt. Alexander Fehling pedig mások mellett a Becstelen brigantykban, A hallgatás útvesztőjében, és a Vörös Hadsereg Frakcióban játszott. Eredeti cím: Drei Zinnen.
5
101/2018 • 2018. május 7.
Messi egy év alatt 32 millió eurót vert Ronaldóra
A France Football francia sportlap szerint Lionel Messi (argentin/FC Barcelona) 126 millió eurós (39,2 milliárd forint) jövedelmével a világ legjobban kereső futballistája a 2017/18-as szezonban. A lap a klubtól kapott fizetés mellett figyelembe vette a prémiumokat, valamint a szponzorációs és reklámbevételeket is.
Bottas: 10 sör, és túlleszek rajta
Óriási balszerencsével bukta az Azerbajdzsáni GP-győzelmet Valtteri Bottas vasárnap, amikor alig 3 körrel a vége előtt még vezetett, de az utolsó előtti előtti körben, a célegyenesben defektet kapott, és kiesett. A Mercedes jobb hátsó kereke szállt el, mint kiderült, törmeléken ment keresztül a finn, ami kivágta a gumit. Csapattársa, Lewis Hamilton ölébe hullott a győzelem, Kimi Räikkönen második lett, Sergio Perez harmadik. A nap vesztese egyértelműen Bottas, aki igyekezett pozitív maradni kínjában is. A városi pályákon mindig gond van az ütközésekből, most nem volt szerencsém. Nem tudtam, hogy törmelékre mentem, nem láttam semmit, nem éreztem semmit. Balszerencse idézte őt az Autosport.com. A kérdésre, hogy hogyan lehet ezt feldolgozni, így felelt: "10 sör, és rendben leszek. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Ancelotti újra nemet mondott Nem lesz olasz kapitány
A válogatott jelenleg a huszadik a nemzetközi szövetség világranglistáján, ami története legrosszabb helyezése. Mégsem Carlo Ancelotti lesz az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - a Corriere dello Sport beszámolója szerint. Az újság értesülése szerint a Bayern Münchentől szeptemberben menesztett edző a múlt hét elején tárgyalt az olasz szövetséggel, majd néhány nap gondolkodási idő után nemet mondott a felkérésre, mert abban bízik, hogy hamarosan valamelyik európai topcsapatnál kap feladatot. Brit és olasz sajtóhírek szerint Ancelotti az egyik legesélyesebb jelölt az Arsenal kis-
padjára, ahonnan Arséne Wenger 22 év után távozik. Ancelotti állítólag decemberben is visszautasította a felkérést, akkor azt mondta, büszke arra, hogy szóba került a neve, de inkább maradna klubedző. Az olasz válogatott előző kapitánya, Gian Piero Ventura novemberben lemondott, miután Svédországgal szemben elveszítették a világbajnoki pótselejtezőt. Az Argentína és az Anglia elleni barátságos mérkőzéseken megbízott edzőként Luigi Di Biagio irányította a nemzeti csapatot.
Djokovics továbbra is válságban, világranglista-140. verte Novak Djokovics idei negyedik mérkőzését veszítette el, a barcelonai tenisztorna második fordulójában a világranglista 140. helyén álló Martin Klizától kapott ki három játszmában. A könyöksérülésével küzdő szerb játékos idei öt meccséből csak egyet tudott megnyerni. Az Australian Openen tudott menni egy kört, azóta bárhol próbálkozik mindig vereséget szenved. Indian Wellsben és a Miami Openen is egyből kiesett. Edzője, Andre Agassi is ott hagyta a játékost.
Djokoviccsal ellentétben a második kiemelt bolgár Grigor Dimitrov és a harmadikként rangsorolt osztrák Dominic Thiem is győzött: előbbi a francia Gilles Simont, utóbbi a spanyol Jaume Munart verte egyaránt két játszmában. Eredmény: 2. forduló (a 16 közé jutásért): Dimitrov (bolgár, 2.)-Simon (francia) 6:2, 6:1Thiem (osztrák, 3.)-Munar (spanyol) 7:6 (10-8), 6:1Klizan (szlovák)-Djokovic (szerb, 6.) 6:2, 1:6, 6:3Garcia-Lopez (spanyol) - Nisikori (japán, 14.) 6:3as állásnál Nisikori visszalépett