Skip to main content

title

Page 1

78/2018 • 2018. ÁPRILIS 7. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Angela Merkel újabb látogatást tervez Donald Trumpnál A találkozót április végén tarthatják meg

Újabb látogatást tervez Angela Merkel német kancellár Donald Trump amerikai elnöknél, a találkozót április végén tarthatják meg – írta csütörtökön a Bild című német lap a hírportálján. A hírt később a Fehér Ház is megerősítette.

Újabb látogatást tervez Angela Merkel német kancellár Donald Trump amerikai elnöknél, a találkozót április végén tarthatják meg – írta csütörtökön a Bild című német lap a hírportálján. A hírt később a Fehér Ház is megerősítette. A tervek szerint a német kancellár április 27-én tárgyal az amerikai elnökkel Washingtonban. A látogatásról a diplomácia rendje szerint a meghívó fél tesz majd hivatalos bejelentést, ha sikerül mindent előkészíteni – írta a Bild, felidézve, hogy kormányfő Donald Trumpnál tett tavaly márciusi első látogatását is csak néhány nappal a találkozó előtt jelentették be Washingtonban. A lap rámutatott, hogy Angela Merkel egy történelmi napon keresheti fel ismét a Fehér Házat, hiszen éppen április 27-re tervezik Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját.A Bild felidézte, hogy a 2017. március 17-én tartott első Merkel-Trump találkozó nem volt zökkenőmentes, például a kancellárt szállító autókonvojnak várakoznia kellett a Fehér Ház közelében, mert Donald Trump nem készült fel időben a vendég fogadására. Azonban a következő találkozások alkalmával, így a májusi szicíliai G7-csúcson és a júliusi hamburgi G20-csúcson már sokkal jobb volt a hangulat a német kancellár és az amerikai elnök között. A tervezett újabb megbeszélés lehetséges témáiról nem írt a lap. Amennyiben valóban megtartják a találkozót, a fő témák között lehet az amerikai importvámok ügye, tekintve, hogy a washingtoni vezetés a tervezett látogatás utáni 4. na-

pig, május 1-jéig adott felmentést az Európai Uniónak az acél és az alumínium megemelt vámja alól. Később a Fehér Ház megerősítette, hogy Washingtonba várják a német kancellárt, a látogatás részleteit most dolgozzák ki. Újabb látogatást tervez Angela Merkel német kancellár Donald Trump amerikai elnöknél, a találkozót április végén tarthatják meg – írta csütörtökön a Bild című német lap a hírportálján. A hírt később a Fehér Ház is megerősítette. A tervek szerint a német kancellár április 27-én tárgyal az amerikai elnökkel Washingtonban. A látogatásról a diplomácia rendje szerint a meghívó fél tesz majd hivatalos bejelentést, ha sikerül mindent előkészíteni – írta a Bild, felidézve, hogy kormányfő Donald Trumpnál tett tavaly márciusi első látogatását is csak néhány nappal a találkozó előtt jelentették be Washingtonban. A lap rámutatott, hogy Angela Merkel egy történelmi napon keresheti fel ismét a Fehér Házat, hiszen éppen április 27-re tervezik Mun Dzse In dél-koreai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető találkozóját.A Bild felidézte, hogy a 2017. március 17-én tartott első Merkel-Trump találkozó nem volt zökkenőmentes, például a kancellárt szállító autókonvojnak várakoznia kellett a Fehér Ház közelében, mert Donald Trump nem készült fel időben a vendég fogadására. Azonban a következő találkozások alkalmával, így a májusi szicíliai G7-csúcson és a júliusi hamburgi G20-csúcson már sokkal jobb volt a hangulat a német kancellár és az amerikai elnök között.

Betörte a szélvédőt Lemondott Trump a kamionról leeső oroszügyi jég ügyvédje

Szaúd-Arábia 670 millió dollárért vehet fegyvereket

Egy kanyarodó kamion tetejéről lezuhanó jégdarab törte egy autó szélvédőjét a 471-es számú főút hajdúbihari szakaszán csütörtök délután számolt be arendőrség. A sofőr nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Autójára menet közben esett rá a kamionról lezuhanó, jókora jégdarab. A kamiont vezető férfi Hajdúsámson felől haladt Debrecen irányába, az egyik kanyarnál történt a baleset. A rendőrség a hír kapcsán felhívta a sofőrök figyelmét, hogy vegyék figyelembe a télies időjárási körülményeket.

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön este 670 millió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá SzaúdArábiának. Az összeget Washington TOW típusú páncéltörő rakéták vásárlására biztosította Rijádnak. A jóváhagyás alig pár órával azt követően történt meg, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös megbeszéléseket folytatott a Pentagonban a jemeni háborúról - írta az MTI. A fegyverüzletet még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia, ahol ez várhatón meg is történik.

Meghalt a palesztin miniszterelnök merénylője

Nem fogja tovább képviselni Donald Trumpot John Dowd, aki a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyében folyó vizsgálatokban tavaly nyár óta vezette az elnök jogi csapatát,írjaa BBC. Arról ellentmondó hírek jelentek meg az amerikai médiában, hogy miért távozik most Dowd. Egyes források szerint ő ítélte úgy meg, hogy Trump nem fogadja meg a tanácsait. Más források szerint viszont Trump úgy vélte, Dowd nem tudja megfelelően kezelniRobert Mueller különleges ügyész vizsgálatát, ezért menesztette ügyvédjét.

Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit csütörtökön vettek őrizetbe a palesztin hatóságok a Gázai övezetben. A gyanú szerint ő próbálta a múlt héten meggyilkolni Rámi Hamdalláh palesztin kormányfőt. Elfogásakor tűzharc tört ki, melyben a Hamász biztonsági erőinek két tagja is meghalt. Március 13-án a Gázai övezetbe látogató palesztin miniszterelnök konvoja mellett bomba robbant, többen könnyebben megsebesültek, de Rámi Hamdalláhnak nem esett baja.


78/2018 • 2018. április 7. Hétvégi lapszám

Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

Egy nigériai migránst is megkeresztelt a pápa a húsvéti virrasztáson Ferenc pápa több ezer hívő előtt tartotta meg a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában. A szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát, írja az MTI. Ferenc pápa több ezer hívő előtt tartotta meg a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában. A szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát, írja az MTI. A csendes bevonuláskor a teljes sötétségbe borult Szent Péter-bazilikába "Lumen Christi" (Krisztus fénye) felkiáltással az összegyűlt papok és hívek meggyújtották a Jézus feltámadását szimbolizáló gyertyákat. Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztelt meg, akik a világ különböző országaiból érkeztek. A nyolc felnőtt az idén Albániából, Olaszországból, Nigériából, Peruból és az Egyesült Államokból jött. A nigériai férfi egy migráns, aki hőssé vált, mert egymaga puszta kézzel feltartóztatott egy hentesbárddal felfegyverkezett tolvajt egy áruházi rablásnál a rendőrség megérkezéséig. 2

Egyiptom választott Nem is akárhogy...

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt újraválasztották a szavazatok 97,08 százalékával. Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt újraválasztották a szavazatok 97,08 százalékával, szinte ugyanolyan arányban mint az előző, négy évvel ezelőtti elnökválasztáson, írja az MTI a végleges választási eredmények alapján. A választási részvétel 41,05 százalékos volt. A részvételi arány annak ellenére lett ilyen alacsony, hogy a háromnapos, múlt heti választási folyamat során a lehető legtöbb embert próbálták szavazásra bírni. Szíszinek csak egy vetélytársa volt, Músza Musztafa Músza, aki maga is buzgó támogatója a hivatalban lévő elnöknek. Januárban az összes komoly ellenzéki jelölt kényszerűen leállította kampányát. Músza a hivatalos végeredmény szerint a voksok alig 2,92 százalékát kapta.

Nemzetbiztonsági okra hivatkozva, 3 évre tiltották ki Romániából a székely jogvédőt Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját. Dabist a román határrendészet tájékoztatta a döntésről, ez alapján közölte a hírt az MTI. Ahogy arról az Index is beszámolt,a férfit március elején tartóztatták fela magyar-román határon, mikor a székely szabadság napjára rendezett megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre. Ekkor, a kitiltásáról egy angol nyelvű végzést adtak át neki, mely indoklást nem tartalmazott. Dabis Attila ezután közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta,

Az elnök fő kihívóját letartóztatták, kampányfőnökét megverték, míg más jelöltek maguktól visszaléptek, megfélemlítésre panaszkodva. Szíszi azt állította, hogy ő több ellenjelöltet szeretett volna, és nincs köze a visszalépésekhez. A választási bizottság hétfői közlése szerint a választás szabad és tisztességes volt. Az alacsonyabb részvétel csalódás lehet Szíszi számára, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy inkább népszavazásnak tekinti a választást. A 2014-es elnökválasztáson 47 százalékos részvételt regisztráltak. AbdelFattáh esz-Szíszit 2014-ben, a hadsereg éléről választották elnökké. Kezdeti népszerűsége után az ellenzéki sajtó elnémításával biztosította be hatalmát. hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy esetében egy olyan törvénycikkre hivatkozva jártak el, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé "az illetékes román hatóságoknak", hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák európai uniós állampolgárok szabad mozgását Románia területén.

Brit diplomaták kiutasításával reagál Moszkva a Szkripal-ügyre Oroszország kiutasított 23 brit diplomatát és visszavonta a szentpétervári brit konzulátus megnyitására szóló engedélyt szombaton a Szkripal-ügy miatt kitört diplomácia viszály miatt.

A USA megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről Az Egyesült Államok megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről, melyben a világszervezet visszafogottságra szólított volna fel, és vizsgálatot követelt volna az izraeli hadsereggel történtösszecsapások ügyében, melyek 16 halálos áldozatot követeltek, írta az MTI az AFP értesülése alapján. António Guterres ENSZ-főtitkár már pénteken független és átlátható vizsgálatot szorgalmazott a történtek miatt. A Biztonsági Tanácsban az arab országokat képviselő Kuvait terjesztett elő nyilatkozattervezetet, melyben az ENSZ BT is ugyanerre szólított volna fel. Az AFP-nek viszont egy diplomata elárulta, hogy Washington tudatta a BT-vel, hogy nem támogatja a tervezetet. Az amerikai ENSZ-képviselet nem reagált a hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Hamász a héten arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.

Percről percre változik a nemzetközi helyzet a Szkripal-ügy kapcsán Oroszország és Nagy-britannia között. Pénteken a brit külügyminiszter kijelentette: a brit kormány véleménye szerint "elsöprően nagy valószínűséggel" Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése volt, hogy "a II. Világháború óta első ízben idegmérget használjanak Európában". Boris Johnson Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterrel együtt tett látogatást a II. világháború elején lengyel alakulatok részvételével megvívott angliai csata londoni múzeumában, az eseményen jelen lévő újságíróknak kijelentette: Nagy-Britanniának nem az orosz néppel, nem a NagyBritanniában élő oroszokkal, hanem "a Putyin vezette Kremllel" van vitája. Erre Dmitrij Peszkov szóvivő reagált az Interfax hírügynökségnek: "több szinten és több szituációban közöltük már, hogy Oroszországnak nincs köze ehhez a történethez. Bármilyen utalás az elnökünkre vagy az ő említése (ezzel az üggyel kapcsolatban) nem más, mint a diplomácia szempontjából sokkoló és megbocsáthatatlan magatartás."


78/2018 • 2018. április 7. Hétvégi lapszám

ÚJRA SZAKMAI BEFEKTETŐ KEZÉBEN A FELINA Az új tulajdonos a biztosítéka, hogy a többségében eddig is Európában gyártott alapanyagok beszerzése és a saját gyártás a jövőben sem kerül a távol keletre.

A FELINA elődjét 1885-ben/!!/ fűzőgyárként alapították a németországi Bad Rappenauban. A márka és a cég egy 1922-ben /!/ nagy sikert aratott "felina" nevű modellről kapta a ma is közismert nevét. Az 50-es években már több, mint 50 országba exportálta női fehérneműit az azóta is mannheimi központtal működő FELINA csoport. A Felina Hungaria Kft.-t 1991 szeptemberében alapította a Felina International Ag és a Fővárosi Ruhaipari Vállalat- amely már 1979 óta bérmunkában gyártotta a felina márkanevű fehérneműket. 1992 novemberében a Budapesten működő szabászatot Szeghalomra telepítették, melynek alapterületét a későbbiekben megduplázták. Ez lett a FELINA csoport legnagyobb gyártórészlege. Túlélve a nemzetközi gazdasági-, és Felinán belüli válságot, ma már csak itt és Dévaványán van felina fehérneműket gyártó saját üzem Európában. A teljes privatizáció után is mind a szeghalmi beruházásokban, a gyártásban, mind a bel- és külföldi piacokon történő értékesítésben, árbevételben, nyereségben, létszámban igen dinamikus fejlődés volt tapasztalható. 2009-ben beszüntették a fürdőruha gyártást. Addig itt tárolták a FELINA csoport teljes fürdőruha készletét és innen történt a kiszállítás közvetlenül Európa szerte a

vevőknek. A csoport akkori menedzsmentje nem találta a kiutat a válság okozta nehéz helyzetből, ezért közel 10 év stagnálás után a tulajdonos a csoport eladására kényszerült. 2015 februárjában a német magán befektetők által létrehozott Palero Capital vásárolta fel a Felina csoportot és azonnal hozzákezdett az átszervezéshez. A pénzügyi befektető korszerű menedzsment eszközök bevezetésével, a menedzsment megújításával, szigorú költség gazdálkodással és a szervezet racionalizálásával 2016-ra kimozdította a csoportot a negatív spirálból és 10% árbevétel arányos eredményt ért el. Az átszervezés sikerének fenntarthatóságát mutatja, hogy ez az eredmény 2017-ben megismétlődött és megalapozottnak tűnik az elvárás, hogy a jövőben is legalább ezen a szinten folytatódik. A gyors és sikeres átalakításnak köszönhetően az eredetileg tervezett 3-5 évnél gyorsabban, alig több, mint 2 év után 2017 júniusában új szakmai, stratégiai befektetőnek sikerült továbbadni a Felina csoportot. A 2005-ben alapított, lettországi European Lingerie Group /ELG csoport/ megvette a FELINA Hungaria Kft-t 100 %-ban tulajdonló FELINA International AG /Svájc/ részvényeit, a német befektetői csoporttól. Az ELG a legnagyobb prémium fe-

hérnemű gyártók számára Lauma Fabrics márkanév alatt igényes kivitelű csipkét és alapanyagot gyárt. A csoport 46 országban 5 000 eladási helyen van jelen. A még Felina nélküli, 2016os adatok alapján Németország és a volt Szovjet tagállamok voltak a legnagyobb vevőik, de szinte minden nyeurópai országba szállítottak. Minden körülmény adott, hogy az ELG csoport nagy tapasztalatokkal rendelkező menedzsmentje az általuk gyártott és forgalmazott innovatív alapanyagokat is felhasználva, a felina kollekció bővítésével új piacokra vezesse be a tradicionálisan magas minőségű fehérneműket. Az új tulajdonos a biztosítéka, hogy a többségében eddig is Európában gyártott alapanyagok beszerzése és a saját gyártás a jövőben sem kerül a távol keletre. Összegezve: Az utóbbi években a - Magyarországon is igen népszerű-felina fehérneműk választéka szűkült. Ennek oka egyértelműen a sűrű tulajdonosváltásban keresendő. Megjegyzendő, hogy a szeghalmi üzemben ez idő alatt is folyamatos volt a gyártás. Az ELG-nek köszönhetően a magas minőségű, nagy méretek specialistájaként ismert és közkedvelt felina kollekciója megújul és várhatóan a belföldi piac is megélénkül. A bázis szériákon túl az alábbi modellekkel bővül a választék.

KITÜNTETTÉK AZ ALVÁSBARÁT SZÁLLODÁKAT Magyarországon a nemzetközi alvásszervezetek partnerségével, három nappal a hivatalos világeseményt megelőzően, került sor az Alvás Világnapja eseményére. Az utóbbi években kialakuló új alváskultúra hazai képviselői - orvosok, alvás szakemberek, szervezetek, intézmények - bejelentették a Magyar Alvás Szövetség megalakulását. A példamutató alvásbarát körülmények magas szintű megvalósításáért három hazai szálloda, a kiemelkedő alvásorvosi tevékenységéért Magyar Alvástársaság, az alvásról szóló tudományos ismeretterjesztő kiadványaiért a Geomédia Kiadó részesült elismerésben. A SLEEPFRIENDLY/ALVÁSBARÁT HOTEL AWARD 2018. minősítő elismerést kapták: ARIA HOTEL BUDAPEST, HOTEL MOMENTS BUDAPEST, FOUR POINTS BY SHERATON KECSKEMÉT. TÁMOGATÓ PARTNEREK Billerbeck, Pharma Nord, Elektro-Oxigén/Resmed, Alpine – professzionális füldugó

Szürreális vacsorát rendezett Lakatos Márk Lakatos Márk semmit sem bízott a véletlenre pop-up vacsoraklubja most megnyílt új helyszínén: a legnépszerűbb hazai sztárokat olyan extrém körülmények között vendégelte meg, amire egész életükben emlékezni fognak. „Ilyen adrenalinlöketet még egy étkezés közben sem kaptam” – mesélt Cseh Laci olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó.

3


78/2018 • 2018. április 7. Hétvégi lapszám

Wear the World Viseld felelősséggel a Világot

A Map Me Up márka kalandra mindig kész, környezet tudatosan gondolkodó megálmodója - a 28 éves Nagy Réka - 6 kontinens közel 70 országában járt. Réka önkénteskedett Sri Lankán és Dél-Afrikában, megtapasztalta a szafarik világának kegyetlen törvényeit. Közelről látta hogy élnek Zanzibáron, Tanzániában vagy a Közép Amerikai Belize-ben. Bakancsos turistaként bejárta Izlandot. A Távol Keleten, Ausztráliában is a turisták által kevésbé látogatott izgalmakat kereste. Az utazással járó tapasztalatok,kalandok inspirálták a Map Me Up kol-

lekció megtervezésében. Ez a korosztály otthon érzi magát a Világban, felelősséggel gondolkozik a jövőről, tehát az öltözködésben is a környezet kímélő, újrahasznosítható anyagokat, az organikus pamutból készülő termékeket keresik. Ezt tartotta szem előtt Nagy Réka - a világtérképet többféleképpen megjelenítő pólókkal, pulóverekkel, táskákkal és hozzá illő ékszerekkel.

Harlem Globetrotters, show a pályán!

D-VITAMIN NAP: KÉTSZER

A Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusza 2018-ban izgalmas és érdekes kosárlabda show-val érkezik Magyarországra, folytatja világhírű hagyományát a labdakezelés varázslásával, a kosárlabda játék művészi tökélyre vitelével, és a csak rájuk jellemző családi szórakoztatással, mellyel továbbra is izgalomban tartják rajongóikat, a kisgyerekektől a nagyszülőkig. Élvezze Globetrotters sztárokat a pályán Magic Pass jeggyel, egy exkluzív játék előtti eseményre! Amint megvásárolta az alapjegyét a show-ra, egy e-mailt fog kapni további információkkal a Magic Pass élményről és arról, hogyan veheti meg ezt a jegyet. A Magic Pass jeggyel lehetőség nyílik, hogy a család együtt töltsön egy kis időt a játékosokkal a pályán, ahol: kosárra dobálhatnak a Globetrotters sztárokkal, trükköket tanulhatnak a sztároktól, autogramot kérhetnek tőlük és együtt szelfiezhetnek velük. Ehhez mindenkinek meg kell vennie az előadásra szóló alapjegyet és a Magic Pass jegyet is, ez mindenkire vonatkozik: a gyerekekre és a szüleikre/kísérőikre egyaránt. Puhatalpú/gumitalpú cipőt kötelező viselni a pályán.

D-VITAMIN-HIÁNY, MINT NŐT

4

ANNYI FÉRFIT FENYEGET A

Bár az utóbbi években javultak a magyarok D-vitamin-pótlási szokásai, egy friss kutatás szerint minden harmadik lakos továbbra is extrém D-vitaminhiányban szenved.1 A hiányállapot többek között csontfogyáshoz vezethet, valamint növeli a depresszió, az autoimmun betegségek, fertőzések és bizonyos cukorbetegségek kockázatát. A szakértők a D-vitamin nap alkalmából a tudatos pótlás jelentőségét hangsúlyozzák, nemcsak az élet első 1000 napjában, hanem azon túl is. www.elso1000nap.hu

Lagom. A svéd életstílus. Barnängen. A megbízható svéd márka. Ez a legtalálóbb kifejezés az ezredforduló nemzedékére jellemző sokrétűség leírására. Célunk, hogy Svédországon kívül is képviseljük a lagom látásmód jelentését és érzését. A Svédországban évtizedek óta autentikus svéd bőrápolási márkaként ismert Barnängen mostantól egész Európában kínálja a stílusos bőrápolás élményét. A Barnängen márkát Johan Wilhelm Holmström svéd nagykereskedő alapította 1868ban, Stockholmban. Legismertebb terméke, a hagyományos szappan 1873ban jelent meg. Kezdetben – a kézi gyártás miatt – egyetlen szappan elkészítése akár 10 napig is eltartott. Az évek során új gyártási eljárást dolgoztak ki, így 1888-ban a Barnängen már 88 különféle szappant kínált. Az egyedi összetételű szappan kellemes és jóté-

kony hatása miatt nagy népszerűségnek örvendett az egész országban, és a Barnängen alapítása után nem sokkal, 1876-ban már a királyi udvar hivatalos beszállítója lett. A cég az 1930-as években gyermekorvosokkal és bőrgyógyászokkal együttműködve alkotta meg gyermekeknek szánt termékeit. A Barnängen azóta is az eredeti, természetes, tiszta és kímélő termékek gyártója. A napjainkig számos generáció által használt és kedvelt márka az egyik legismertebb Svédországban: nevét a fogyasztók 92%-a ismeri. A szépségápolás és a bőrápolás tökéletes egyensúlya. Az ősi örökség, a stockholmi gyökerek, a természetes északi összetevők és a letisztult csomagolás tökéletes elegyének köszönhetően a Barnängen márka egyértelműen a lagom életstílust képviseli.

Szekeres Adrien a Högl Magyarország Stílus Nagykövete

"Énekesnőként a lábbeli nagyon fontos. Hisz gyakran állok a színpadon órákig, és nem mindegy miben teszem ezt. A Högl cipők nagyon kényelmesek és lépést tudnak tartani az aktuális trendekkel. Sok féle színben és árnyalatban kaphatók, igazán élvezem hordani őket. Több oka van an-

nak, hogy ezt a márkát részesítem előnyben a többinél. Tetszik, hogy Magyarországon gyártják a cipőket, és minden részletre odafigyelnek a gyártási folyamatban. Édesanyám miatt tudom és felismerem mi a jó és minőségi cipő és a Högl pont ilyen. Minden kollekcióban van pár olyan darab, ami az abszolút kedvencekhez tartozik. Lehet meglepő, de mindig beleszeretek egy lapos talpú cipőbe is. Nagyon szeretem, ahogy a sportos elegancia visszatekint egy ember cipőjén is. Manapság ugyanis egyre nagyobb divat a lapos talp, ami nem is lep meg, hisz a mai nő állandóan mozgásban van, és hát lépést tartani magassarkúban eléggé nehéz lenne nap mint nap" - árulta el az énekesnő a Högl shoes Andrássy úti boltjában tartott sajtóeseményen. Fotó: Szekeres Adrien fotó by Dancs Enikő Bianka Vár a Högl tavaszi/nyári kollekciója!


78/2018 • 2018. április 7. Hétvégi lapszám

Vámos Miklós töredelmes vallomás Kiadja: Athenaeum

Tervezett megjelenés dátuma: 2018.04.05. "Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húszvagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes új-

ságcikk. Lehet-e novellát – történetet – írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, „odaülök, rövidülök” jeligére.A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon… értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás." Vámos Miklós

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren 2018. március 23. – április 22. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) 2018. március 23. – április 22. között Budapesti Tavaszi Vásárt rendez a Vörösmarty téren. A BFTK ezzel a színes kulturális forgataggal szeretné köszönteni a tavaszt a főváros egyik legszebb terén. Sokéves tapasztalat, hogy a tavaszi és az adventi vásár a turisták és a családok egyik kiemelten kedvelt célpontja. Budapest Főváros Önkormányzatának célja – és ebben segíti hivatalos turisztikai és kulturális cége a BFTK – hogy márkaépítő tevékenységével, az Európa legjobbjai között számon tartott Budapesten minden évszakban magas minőségű, élménygazdag programokat kínáljon. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kulturális vonzerőt teremt és tart fenn a négyévszakos fesztiválok, a Budapes-

ti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társszervezésével, csakúgy, mint a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi, valamint a Tavaszi Vásár rendezésével és népszerűsítésével. Korunk turistái olyan célállomásokat választanak, ahol izgalmas a programkínálat. A Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a vele egyidőben rendezett, a húsvét ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá Budapest desztinációt, erősíti a Budapest brandet. Ezek a hagyományos és mégis megújulni képes fesztiválok, melyeket garantáltan minden évben megrendeznek, a turisztikában is nagy jelentőséggel bírnak. Hatásuk az adott időszakban a kereskedelmi szálláshelyek forgalma és visszajelzései alapján is lemérhető.

7. Paloznaki Jazzpiknik - 2018. augusztus 2-3-4. A Jazzpiknik 7. évét a nulladik napon a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum nyitja nagykoncertjével az augusztusi csillagos ég alatt. Augusztus 3-án a Grammy-díjas SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler és a báránybőrbe bújt funkos groove-os farkasfalka, az Electro Deluxe erősíti. A szombati nap sztárjai a Kraak & Smaak Live Band, akiknek electro-funk slágereire táncolhatunk, és a Geszti+Jazz+Az+Lányok produkció Geszti Péterrel, Váczi Eszterrel, Behumi Dórival és Kozma Orsival. A nemzetközi sztárvendégek mellett hazai fellépőket is láthatnak, itt lesz többek között a Soul Surge, Kollányi Zsuzsi és Dr. Echo duója, Muck Éva, a 2015-ös év női basszusgitárosa az USA-ban – ám a sor folyamatosan bővül. És persze marad a vidéki hangulat, a legjobb balatonfüredi és csopaki borok, díszletnek pedig a Balaton közelsége, a szőlősorok, a kis utcácskák és a fehérre meszelt, Balaton-felvidéki házak.

LARA FABIAN CAMOUFLAGE VILÁGTURNÉ április 8-én a Papp László Sportarénában!

Az elsöprő sikert aratott 2016-os koncert után LARA FABIAN újra Budapesten. Lara Fabian várva várt nemzetközi turnéja 2018 februárjában veszi kezdetét az északamerikai Miamiban. Az óceánparti nagyváros mellett a turnéállomások sorában áll New York, Los Angeles, Chicago és Washington is. A CAMOUFLAGE VILÁGTURNÉ Amerika után Európát is meghódítja. Az énekesnő Párizs, Berlin, Moszkva, Prága, Amszterdam, Barcelona és Bécs mellett Budapestre is ellátogat 2018. április 8-án a Budapest Arénába. A CAMOUFLAGE VILÁGTURNÉ egy meglepő és innovatív koncert show lesz, ahol a rajongók az új album dalai mellett a már jól ismert világslágereket is hallhatják majd élőben. Jegyek kaphatók a TICKETPORTAL hálózatában: www.ticketportal.hu

Időjárás

V

5 / 18

H

K

4 / 18

3 / 15

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

4/18 4/16 2/16 3/17

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

5/22 2/15 5/12 4/14 8/8 10/22

Kecskemét: Keszthely: Miskolc:

2/20 5/14 5/16

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

0/5 9/11 4/16 4/17 10/23 4/15

Kultúra

Kohout Kaia & Kohout Dávid : ÚZ, a csodák csodája 400 NAP NÁSZÚTTERÁPIA ÚJZÉLANDON, HAWAIIN ÉS AUSZTRÁLIÁBAN, ANTI-ÚTIKÖNYV 2015 októberében felmondtunk a munkahelyünkön, eladtuk az ingóságainkat, elajándékoztuk a cicát, és elindultunk az egyévesre tervezett nászutunkra, Új-Zélandra. Szabadon jöhettünk-mehettünk a Csendes-óceánt és a Tasmantengert elválasztó ország partjai között, és hamar csodálatos önfenntartó közösségek, biogazdálkodások, és saját, mélyülő párkapcsolati folyamataink aktív alakítóivá váltunk. Nem csupán ÚjZélandot utaztuk körbe; Ausztrália és Hawaii mellett személyiségünk és társadalmi kondícióink felfedezésére is lehetőséget nyújtott a vízum adta egy év. E könyv élményeink és tapasztalataink összefoglalója: holisztikus beszámoló, amely nem pusztán szubjektív naplóbejegyzések halmaza, hanem praktikus információk és útjelzők gyűjteménye is. Olvasónk egy olyan útikönyvet tart a kezében, amelynek elsődleges célja kihangsúlyozni felismerésünket: a társadalom – és a saját magunk – által ránk szabott korlátokon túllépve feltárulhat számunkra a természet szépsége, valamint személyiségünk egyedisége és sokszínűsége. Egy ilyen utazás bárhol és bármikor megkezdhető! Kaia & Dávid (A kötet a Magyarok külföldön sorozat negyedik darabja.)

5


78/2018 • 2018. április 7. Hétvégi lapszám

Neuer: Még egy törés a karrierembe kerülhet

Edzésbe állt Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok kapusa, aki csaknem hét hónapja nem játszott. A 32. születésnapját ünneplő játékos kedden kétszer tíz percet kocogott a bajorok edzőközpontjában. "Nem akarok semmit elsietni, mert ha megint történik valami a lábammal, az már a pályafutásomba kerülhet" mondta a France Football szaklap által 2017 legjobb kapusává választott Neuer. Neuernél szeptemberben már harmadszor diagnosztizáltak lábközépcsonttörést, meg kellett operálni. Egyelőre nem tudni, hogymikor tér vissza, de Joachim Löw szövetségi kapitány már közölte, számít rá nyáron az oroszországi világbajnokságon.

Ronaldinho politikusként folytatja

Ronaldinho, a brazilok aranylabdás és világbajnok futballistája belépett a Brazil Republikánus Pártba (PRB), és elképzelhető, hogy az októberi választásokon is indul. "Nagyon örülök, hogy részese lehetek egy olyan programnak, amely a legjobb az országnak, továbbá modernitást, boldogságot és egészséget biztosít minden lakosának" - idézte a 37 éves Ronaldinhót a párt közleménye. Az AFP párton belüli forrástól úgy értesült, még nem eldöntött az, hogy a volt futballista indul-e a következő, októberre tervezett választásokon. Ronaldinho a Paris Saint-Germainben vált ismertté Európában, majd 2003-ban már világbajnokként szerződött a Barcelonához, amelynek öt éven át vezére volt. A klubbal öt trófeát nyert, 2005-ben megkapta az Aranylabdát. 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Griezmann még a vb előtt dönt a folytatásról A madridi csapatban huszonhat meccsen tizenhét gólja van eddig az idén

Az Atlético Madrid-támadó Antoine Griezmann úgy akar elutazni a nyári futball-vb-re, hogy már eldőlt, hol folytatja pályafutását. A francia válogatott játékos erről a LʼEquipe-nek beszélt, és meg is indokolta a dolgot: a háta közepére nem kívánja, hogy a világbajnokságon folyton a jövőjével kapcsolatos kérdésekre kelljen válaszol-

gatnia a sajtójátékoztatókon. Griezmann szerződése 2022-ben jár le az Atlético Madridnál, de egyre többet hallani az esetleges váltásról, és már a Barcelonával is hírbe hozták.

Nem az olimpia volt a legnagyobb versenyem A 2009 és 2013 között verhetetlen, eközben három világbajnoki, két Európa-bajnoki és egy olimpiai aranyérmet (2012) begyűjtő Gyurta Dániel kedden bejelentette, befejezi a versenyszerű úszást. 2015-ben vb-harmadik volt Kazanyban, a riói olimpián valamint a tavalyi budapesti vb-n már nem jutott a középdöntőbe, nem tudott a legmagasabb szintre visszaemelkedni. Mindent megtett, de sérülést kellett volna kockáztatnia a mindennapi edzéseken, hogy előrébb jusson, nem reszkíro-

zott. A 200 méteres mellúszásnak egyértelműen ő volt a királya az évtized elején. Egyúttal ő volt a harmadik magyar királya, miután először Szabó József - 1988 - , majd 1996-ban Rózsa Norbert nyert olimpiát ebben a számban. Olyan hosszú veretlenséggel, mint Gyurta, egyikük sem büszkélkedhet, sőt világszinten is teljesen ritka. Az előző két fenomén edzője, Széchy Tamás is észrevette a kis Gyurta tehetségét, és a 2004-es olimpia előtt azt mondta neki, hogy olimpiai bajnok lesz.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu