title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Ausztriáig menekült terepjárójával a rendőrök elől az arrogáns szlovák ámokfutó

102/2019 • 2019. MÁJUS 6.

Merkel kategorikusan nemet mondott Orbánnak A Fidesz néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve

Pozsonyban, a D2-es autópályán figyeltek fel a rendőrök a Mercedes terepjáróra, ami egy másik autóst veszélyeztetett azzal, ahogy besorolt a Lafranconi hídra vezető sávba. Üldözőbe vették az autóst, aki megállás helyett gázt adott, és a bergi határátkelő felé vette az irányt. A maximális sebességhatárt többször is túllépte: 160-nál is többel hajtott olyan szakaszon, ahol 70 a maximális megengedett sebesség. A rendőrök a levegőbe adtak le figyelmeztető lövéseket, de az autós erre sem reagált. Az ámokfutó végül Ausztriába érve állt meg, utastársával együtt arrogánsan viselkedett a rendőrökkel. Azzal fenyegették őket, hogy elintézik a kirúgásukat a rendőrségtől. Irataikat is csak az osztrák rendőröknek mutatták meg.

Elengedték a Kim Dzsongnam meggyilkolásával vádolt vietnami nőt Az észak-koreai vezető féltestvérét, a 47 éves Kim Dzsongnamot 2017 februárjában VX ideggázzal gyilkolták meg Kuala Lumpur repterén. Avádak szerint a merényletet az indonéziai Siti Aisyaho és a vietnámi Doan Thi Huong követtek el. Vallomásuk szerint a két nő úgy tudta, hogy ártalmatlan, kandikamerás felvételben vesznek részt. Tavaly augusztusban a legfelsőbb bíróság még látott bizonyítékot arra, hogy a két nő négy északkoreaival egy jól megszervezett összeesküvésben vett részt, de az ügyészségnek nem sikerült bizonyítania, hogy szándékukban állhatott Kim Dzsongnam meggyilkolása.

Elutasította Angela Merkel német kancellár a magyar kormányfőnek arra tett javaslatát, hogy az Európai Néppárt (EPP) legyen nyitott és működjön együtt a Liga olasz kormánypárt által kovácsolt új jobboldali, populista szövetséggel. Az MTI tudósítása szerint a nigeri látogatáson tartózkodó kancellár kifejtette: teljes mértékben egyetért Manfred Weberrel, az EPP csúcsjelöltjével, aki szerint a Néppárt semmiféle módon nem fog együttműködni a radikális jobboldali pártokkal a május végi európai parlamenti választások után. Angela Merkel egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve. Orbán Viktor csütörtökön Budapesten tartottközös sajtótájékoztatótMatteo Salvinivel, a Liga elnökével. A magyar miniszterelnök arról beszélt, fontos kérdés, kivel fog össze a Néppárt a május 26-i EPválasztásokat követően. Szerinte ugyanis az EPP-től balra eső pártok a bevándorlás mellett vannak, az attól jobbra lévő pártok pedig, így elsősorban a Salvini által alapított Népek és Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN), ellenzik azt. A magyar miniszterelnök szorgalmaz-

ta, hogy az EPP legyen nyitott az együttműködésre a tőle jobbra álló pártokkal - például a Ligával -, mert szerinte Európának bevándorlásellenes politikai erők szövetségére van szüksége. A kormányfő a péntek reggeli Kossuth rádiós nyilatkozatában ismegismételteelképzelését, miszerint a Néppártnak össze kellene fognia Salvinivel. Merkel mellett elutasította Orbán Viktor felvetését a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer is, aki a kancellárt váltotta a pártelnöki tisztségben. A politikus német hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy ha Orbán még inkább eltávolodik az EPP-től, nem lesz visszaút számára és a Fidesz számára. Annegret KrampKarrenbauer hozzátette: a spanyolországi parlamenti választások eredménye is mutatja, hogy a közeledés a jobboldali populistákhoz „teljes tévút”.

Két lakásából is kilakoltatták Bíró Icát Két helyről is, budai házából és lakásából is kilakoltatták Bíró Icát, az egykori Metál Ladyt – számolt be aBlikk. Bíró Ica tíz éve vett fel svájcifrank-alapú hitelt, aminek a XII. kerületi háza volt a fedezete. Egészség- és szépségklubjára kellett volna a pénz, de nem számított arra, hogy az árfolyam emelkedése miatt a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nő. Hat éve nem tudta kitermelni a törlesztőrészleteket, és jogerős ítélet alapján csütörtökön mindkét ingatlanából kilakoltatták. Trencséni utcai házából, ahol 25 éve lakott, és Krisztina körúti lakásából, amiben a szépségklub működött. Lejár a moratórium. Tavaly több mint 3 ezer ingatlanból rakták ki a lakókat. A kilakoltatási moratórium május 1-én ért véget, Bíró Icát május 3-án mindkét lakásából ki is lakoltatták.

A spanyolok nem adják ki a követségükre menekült venezuelai ellenzéki vezetőt „Spanyolország nem engedi meg, hogy nagykövetsége a politikai aktivizmus központjává váljon” – jelentette ki Josep Borell spanyol külügyminiszter, amikor arról a kényes helyzetről kérdezték, ami azután alakult ki, hogy a venezuelai ellenzék egyik vezetője, Leopoldo López bemenekült a caracasi nagykövetség épületébe, és ott politikai menedékjogot kért.

Mai időjárás BUDAPEST

8 / 15 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu