NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Meghalt Winnie Mandela Hosszú betegség után nyolcvanegy éves korában meghalt Winnie Madikizela Mandela polgárjogi harcos, aki Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnökének a felesége volt,írjaa BBC. A hírt a személyi asszisztense közölte a médiával. Felnőtt életének nagyobb részét a nép ügyének szentelte, és ezért szerte az országban a nemzet anyjaként ismerték – idézi az MTI a család nyilatkozatát. A pár az apartheid elleni küzdelem jelképe volt. Amikor Nelson Mandela huszonhét évnyi fogság után, 1990-ben kiszabadult a börtönből, lefotózták őket, ahogyan kézenfogva sétáltak, és ez a kép szimbolikusan lezárt egy korszakot az afrikai ország és a világ történelmében. Mandela pártja, az ANC 1994-ben megnyerte az első demokratikus választást, május 9-én választották államfővé. Bár 1996-ban elváltak, Winnie megtartotta volt férje nevét, és továbbra is jó kapcsolatban maradtak.
2,5 év alatt alatt egymilliárdot keresett a kormány amerikai lobbistája A magyar kormány amerikai lobbistájának keze alatt ég a munka: 2017. május 1. és október 30. között 33 találkozót szervezett, és 15 emailt írt. És ez még nem minden, ebbe a félévbe belefért 7 telefonbeszélgetés és 1 médiaszereplés is. Connie Mack, volt republikánus politikus, a kormány és a Századvég hivatalos lobbistájaként időnként be kell, hogy számoljon az amerikai igazságügyi minisztériumnak, hogy milyen tevékenységeket végez, ez alapján járt utána a Magyar Nemzet annak, hogy mit csinál Washingtonban. Mackről korábban az Index is írt, mikor a felmerült Budapesten, hogy megválnak a nem túl sikeres, viszont cserébe drága lobbistától. A Magyar Nemzet számítása szerint 2,5 év alatt 939 millió forintot kapott Mack cége Magyarországtól.
76/2018 • 2018. ÁPRILIS 5.
Kiutasítottak egy magyar diplomatát Oroszországból Az orosz külügyminisztériumhoz bekérették Balla János moszkvai nagykövetet, akinek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át
Oroszország kiutasított szerdán egy magyar diplomatát válaszul arra, hogy a Szkripal-üggyel kapcsolatban, a Nagy-Britanniával való szövetségi szolidaritás jegyében Magyarország kiutasított egy orosz diplomatát - közölte az MTI. Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánította a Moszkvában működő magyar nagykövetség egyik munkatársát "válaszul Magyarország barátságtalan és megalapozatlan követelésére" egy orosz diplomácia alkalmazott kiutasítása ügyében "Nagy-Britanniának a Szkripalügyben Oroszországgal szemben megfogalmazott, bizonyítatlan vádjai alapján" - írják az orosz külügyminisztérium dokumentumában. Egy hete arrólszámoltunk be, hogy Oroszország 60 amerikai diplomatát utasít ki, és bezárja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát válaszlépésként arra, hogy Washington és európai szövetségesei a Szkripal-ügy miatt nagy számban utasítottak ki orosz diplomatákat. A 66 éves Szergej Szkripalt és 33 éves lányát március elején idegméreggel próbálták megölni a Salisburyben, a volt orosz kettős ügynököt és a lányát életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az ügyből, hogy brit területen vetettek be idegmérget, óriási diplomáciai botrány lett.
Oroszország nemkívánatos személynek nyilvánította a Moszkvában működő magyar nagykövetség egyik munkatársát "válaszul Magyarország barátságtalan és megalapozatlan követelésére" egy orosz diplomácia alkalmazott kiutasítása ügyében "Nagy-Britanniának a Szkripalügyben Oroszországgal szemben megfogalmazott, bizonyítatlan vádjai alapján" - írják az orosz külügyminisztérium dokumentumában. Egy hete arrólszámoltunk be, hogy Oroszország 60 amerikai diplomatát utasít ki, és bezárja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát válaszlépésként arra, hogy Washington és európai szövetségesei a Szkripal-ügy miatt nagy számban utasítottak ki orosz diplomatákat. A 66 éves Szergej Szkripalt és 33 éves lányát március elején idegméreggel próbálták megölni a Salisburyben, a volt orosz kettős ügynököt és a lányát életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az ügyből, hogy brit területen vetettek be idegmérget, óriási diplomáciai botrány lett.
DiCaprio filmje tönkrevágta a turistaparadicsomot Kitették a megtelt táblát a thaiföldi Maya-öbölben – írta a Telegraph. Az Andaman-tengerben fekvő Phi Phi szigetek mesés, fehér homokos tengerpartja – illúzióromboló, de ettől fehér – nyáron nem látogatható, mert csak így biztosítható, hogy a terület élővilága fennmaradhasson. Egyszerűen túl sok turista akarja látni a partot, ahol 1999ben Leonardo DiCaprio megölt egy cápát és csalódhatott egy ideális társadalom felépítésén dolgozó kis nyugati csoportban. Lényegében hátizsákos turistákban, akiknek megtetszett az eldugott part. A film nem robbantotta fel a pénztárakat, viszont népszerűvé tett egy addig kevésbé ismert partvidéket, ahol ma naponta kétszáz hajó 4-5 ezer utasa fordul meg. Persze nem lehet az egészet a majdnem 20 éves filmre fogni, a turizmus világszerte brutálisan növekvő ágazat, a fapados légitársaságoknak és a szállodáknak is alávágó Airbnb-nek köszönhetően.
Negyvenezer civil tért már vissza a szíriai Kelet-Gútába Több mint negyvenezer civil tért már vissza korábbi lakhelyére, a szíriai Kelet-Gútába, írja az MTI az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns aktivista szervezet szerint a kormányerőknek a térségben működő felkelőszervezetek elleni támadásában eddig 1600 civil halt meg. A damaszkuszi kormány azt állítja, hogy a hadművelettel helyreállítja a főváros biztonságát, amelyet a lázadók a háború során rendszeresen ágyúztak Kelet-Gútából.
Mai időjárás BUDAPEST
4 / 19 °C Várható csapadék: 0 mm
76/2018 • 2018. április 5.
Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.
Egy nigériai migránst is megkeresztelt a pápa a húsvéti virrasztáson Ferenc pápa több ezer hívő előtt tartotta meg a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában. A szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát, írja az MTI. Ferenc pápa több ezer hívő előtt tartotta meg a húsvéti vigíliát a Szent Péter-bazilikában. A szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indult, ahol az egyházfő megáldotta a tüzet, amellyel meggyújtotta a húsvéti gyertyát, írja az MTI. A csendes bevonuláskor a teljes sötétségbe borult Szent Péter-bazilikába "Lumen Christi" (Krisztus fénye) felkiáltással az összegyűlt papok és hívek meggyújtották a Jézus feltámadását szimbolizáló gyertyákat. Ferenc pápa a virrasztáson felnőtteket keresztelt meg, akik a világ különböző országaiból érkeztek. A nyolc felnőtt az idén Albániából, Olaszországból, Nigériából, Peruból és az Egyesült Államokból jött. A nigériai férfi egy migráns, aki hőssé vált, mert egymaga puszta kézzel feltartóztatott egy hentesbárddal felfegyverkezett tolvajt egy áruházi rablásnál a rendőrség megérkezéséig. 2
Egyiptom választott Nem is akárhogy...
Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt újraválasztották a szavazatok 97,08 százalékával. Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt újraválasztották a szavazatok 97,08 százalékával, szinte ugyanolyan arányban mint az előző, négy évvel ezelőtti elnökválasztáson, írja az MTI a végleges választási eredmények alapján. A választási részvétel 41,05 százalékos volt. A részvételi arány annak ellenére lett ilyen alacsony, hogy a háromnapos, múlt heti választási folyamat során a lehető legtöbb embert próbálták szavazásra bírni. Szíszinek csak egy vetélytársa volt, Músza Musztafa Músza, aki maga is buzgó támogatója a hivatalban lévő elnöknek. Januárban az összes komoly ellenzéki jelölt kényszerűen leállította kampányát. Músza a hivatalos végeredmény szerint a voksok alig 2,92 százalékát kapta.
Nemzetbiztonsági okra hivatkozva, 3 évre tiltották ki Romániából a székely jogvédőt Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját. Dabist a román határrendészet tájékoztatta a döntésről, ez alapján közölte a hírt az MTI. Ahogy arról az Index is beszámolt,a férfit március elején tartóztatták fela magyar-román határon, mikor a székely szabadság napjára rendezett megemlékezésre és felvonulásra igyekezett Marosvásárhelyre. Ekkor, a kitiltásáról egy angol nyelvű végzést adtak át neki, mely indoklást nem tartalmazott. Dabis Attila ezután közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta,
Az elnök fő kihívóját letartóztatták, kampányfőnökét megverték, míg más jelöltek maguktól visszaléptek, megfélemlítésre panaszkodva. Szíszi azt állította, hogy ő több ellenjelöltet szeretett volna, és nincs köze a visszalépésekhez. A választási bizottság hétfői közlése szerint a választás szabad és tisztességes volt. Az alacsonyabb részvétel csalódás lehet Szíszi számára, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy inkább népszavazásnak tekinti a választást. A 2014-es elnökválasztáson 47 százalékos részvételt regisztráltak. AbdelFattáh esz-Szíszit 2014-ben, a hadsereg éléről választották elnökké. Kezdeti népszerűsége után az ellenzéki sajtó elnémításával biztosította be hatalmát. hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy esetében egy olyan törvénycikkre hivatkozva jártak el, amely "közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból" teszi lehetővé "az illetékes román hatóságoknak", hogy bírósági ítélet nélkül korlátozzák európai uniós állampolgárok szabad mozgását Románia területén.
Brit diplomaták kiutasításával reagál Moszkva a Szkripal-ügyre Oroszország kiutasított 23 brit diplomatát és visszavonta a szentpétervári brit konzulátus megnyitására szóló engedélyt szombaton a Szkripal-ügy miatt kitört diplomácia viszály miatt.
A USA megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről Az Egyesült Államok megakadályozta, hogy az ENSZ nyilatkozatot fogadjon el a gázai helyzetről, melyben a világszervezet visszafogottságra szólított volna fel, és vizsgálatot követelt volna az izraeli hadsereggel történtösszecsapások ügyében, melyek 16 halálos áldozatot követeltek, írta az MTI az AFP értesülése alapján. António Guterres ENSZ-főtitkár már pénteken független és átlátható vizsgálatot szorgalmazott a történtek miatt. A Biztonsági Tanácsban az arab országokat képviselő Kuvait terjesztett elő nyilatkozattervezetet, melyben az ENSZ BT is ugyanerre szólított volna fel. Az AFP-nek viszont egy diplomata elárulta, hogy Washington tudatta a BT-vel, hogy nem támogatja a tervezetet. Az amerikai ENSZ-képviselet nem reagált a hírügynökség megkeresésére az ügyben. A Hamász a héten arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a "fojtogató izraeli blokád" ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonaikba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.
Percről percre változik a nemzetközi helyzet a Szkripal-ügy kapcsán Oroszország és Nagy-britannia között. Pénteken a brit külügyminiszter kijelentette: a brit kormány véleménye szerint "elsöprően nagy valószínűséggel" Vlagyimir Putyin orosz elnök döntése volt, hogy "a II. Világháború óta első ízben idegmérget használjanak Európában". Boris Johnson Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszterrel együtt tett látogatást a II. világháború elején lengyel alakulatok részvételével megvívott angliai csata londoni múzeumában, az eseményen jelen lévő újságíróknak kijelentette: Nagy-Britanniának nem az orosz néppel, nem a NagyBritanniában élő oroszokkal, hanem "a Putyin vezette Kremllel" van vitája. Erre Dmitrij Peszkov szóvivő reagált az Interfax hírügynökségnek: "több szinten és több szituációban közöltük már, hogy Oroszországnak nincs köze ehhez a történethez. Bármilyen utalás az elnökünkre vagy az ő említése (ezzel az üggyel kapcsolatban) nem más, mint a diplomácia szempontjából sokkoló és megbocsáthatatlan magatartás."
76/2018 • 2018. április 5.
Először tért haza a lány, akit fejbe lőttek, mert tanulni akart Befejezte pakisztáni látogatását Malala Juszafzai. A Nobel-békedíjas nőjogi harcos most először látogatott hazájába azóta, hogy 2012-ben a tálibok merényletet követtek el ellene – írja az MTI. A Malala Juszafzait szállító konvoj megerősített biztonsági intézkedések közepette hajtott az iszlámábádi szállodából a repülőtérre. A ma 20 éves egyetemista köszönetet mondott a pakisztáni vezetőknek a katonai helikopterért, amely a hétvégén elszállította az északnyugat-pakisztáni Szvatvölgyben lévő szülővárosába, Mingorába. A négynapos látogatás után Twitter-oldalán azt írta, hogy számára ez a világon a legszebb hely. Hétfőn Mahmudul Hasszan, Malala Juszafzai
Ha boldog akar lenni, költözzön Finnországba A boldogság világnapjához (március 20.) közeledve az ENSZ ismét nyilvánosságra hozta a világ tíz legboldogabb országának listáját, írja azUSA Today. A tavalyi listavezetőt, Norvégiát ezúttal Finnország taszította le az első helyről. A finnek tavaly az ötödikek voltak. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózatának jelentése 156 országot rangsorolt a lakosainak boldogságérzete alapján. A boldogságindex megállapításánál figyelembe vették többek között a GDP-t, a várható élettartamot, hogy a lakói mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek, illetve mennyire gondolják nagylelkűnek magukat. Ezek alapján A világ tíz legboldogabb országa:FinnországNorvégiaDániaIzlandSvájcHollandiaKanadaÚjZéandSvédországAusztrália A kemény telekkel mit sem törődő finnek szerint a legjobb dolgok közé az országukban a természethez, a biztonsághoz, a gyermekgondozáshoz, a jó iskolákhoz és az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük tartozik, írja az MTI is a 170 oldalas jelentés alapján. Bár 2012 óta készülnek ezek a jelentések, idén vizsgálták először 117 ország bevándorlóinak boldogságát is: ez alapján is Finnország végzett az első helyen.
nagybátyja azt mondta az AP amerikai hírügynökségnek, hogy unokahúga „kellemes és emlékezetes élményekkel távozik Pakisztánból, de visszatér Angliába, mert ott akarja befejezni a tanulmányait”. A NagyBritanniában élő, az Oxfordi Egyetemen tanuló Malala Juszufzai csütörtökön érkezett meg Pakisztánba. A fővárosban találkozott Sahid Hakan Abbaszi pakisztáni kormányfővel, és rövid nyilatkozatot tett az állami televízióban.
Kemerovói tűzvész: Lemondana a terület kormányzója, Putyin elfogadta
Benyújtotta lemondási kérelmét Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Aman Tulejev, a Kemerovói kelet kormányzója, írja az MTI. Vlagyimir Putyin a lemondást elfogadta - közölte a Kreml sajtószolgálata vasárnap. Tulejev vasárnap kijelentette, hogy a múlt heti kemerovói tragédia után a lemondást tartja az egyetlen helyes döntésnek, mert ilyen súlyos teherrel erkölcsi szempontból nem maradhat a kormányzói tisztségben. A kemerovói Zimnyaja Visnya üzletközpontban múlt vasárnap kitört tűz következtében
64 ember, köztük 41 gyerek vesztette életét és 79-en megsérültek. A tragédia áldozatainak száma folyamatosan változott az utóbbi napokban,nemrég még 76 halálos áldozatról lehetett tudni. "Szörnyű tragédiát élünk át. Hatvannégy embert veszítettünk el, többségük gyerek, a mi gyerekeink" - mondta a kormányzó. A 73 éves Tulejev 1997 óta állt a Kemerovói terület élén. Lemondásáról többször is jelentek meg híresztelések, tavaly a kormányzó egészségi állapota kapcsán: májusban gerincműtéten esett át.
Több mint hétezer százéves ember él Oroszországban Oroszországban több mint hétezer százéves vagy annál idősebb ember él, és számuk az elkövetkező években jelentősen növekedni fog - jelentette ki Olga Gologyec orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn Moszkvában, írja az MTI. Gologyec, aki egy öregedéssel foglalkozó nemzetközi konferencián szólalt fel, kijelentette: Moszkva erőfeszítéseket fog tenni annak érdekében, hogy magas színvonalú életminőséget biztosítson az időseknek.
3
76/2018 • 2018. április 5.
Nagy sikerrel zárult az első THINK:NORDIC konferencia Budapesten Nagy sikerrel zárult a Skandináv Ház Alapítvány által megszervezett Think:Nordic konferencia. Nagy sikerrel zárult a Skandináv Ház Alapítvány által megszervezett budapesti Think:Nordic konferencia, melyet a szervezők azért hívtak életre, hogy a hallgatóság első kézből tájékozódhasson aktuális társadalmi problémákról és azok Észak-Európában már bevált megoldásairól, a legfrissebb tudományos kutatások eredeményeiről, különböző kulturális vagy művészeti jelenségekről – a saját területükön kiemelkedő északi szakemberektől. A konferencia meghívott előadói Magnús Karl Magnússon kutatóorvos és egyetemi professzor Izlandról, Lasse Schelde építész és várostervező Dániából, Rasmus Ekholm startup-szakértő Finnországból, Thomas Hellum televíziós producer Norvégiából és Mattias Goldmann klímaszakember Svédországból. Az angol nyelvű előadásokat rövid Q&A szekciók követték, melyek során a Budapesti Corvinus Egyetemen összegyűlt, többszáz fős közönség is bátran kérdezhette a meghívott előadókat. A konferencia zárásaként egy kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők – Bombera Krisztina moderálásával. Az esemény a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány, valamint Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország magyarországi nagykövetségének támogatásával valósulhatott meg. http://skandinavhaz.hu www.facebook.com/SkandinavHaz
Megnyílt a Hotel Clark HOTEL CLARK A négycsillagos Hotel Clark csodálatos helyszínen, a Lánchíd budai oldalán, a Duna parton várja vendégeit lélegzetelállító panorámával és magas színvonalú szolgáltatásokkal. Központi elhelyezkedésének köszönhetően a szállodából a belváros bármely pontja könnyen megközelíthető, a budavári sikló közvetlenül az épület mellől indul. A Hotel Clark 86 szobát kínál négy különböző kategóriában. Elegáns és nagyszabású közös terek, egy privát tárgyalóterem, Dunára néző, panorámás fitnesz terem és finn szauna várja a vendégeket. A szálloda saját aʼla carte étteremmel és biztonságos privát garázzsal rendelkezik. Kezdje a napját éttermünkben egy bőséges reggelivel és egy jó kávéval, fedezze fel Budapestet, szánjon egy kis időt a kikapcsolódásra a Hotel Clark saját wellness részlegén, élvezze szobája kényelmét, és hozza ki a legtöbbet budapesti tartózkodásából! 4
Új élményközpont Budapesten Az Andrássy Élményközpontnak a patinás Párizsi Nagyáruház izgalmas belső tere ad otthont. Korábban a főváros különböző épületeiben, alkalomszerűen és időszakosan bukkant fel egy-egy külföldről érkező nagy kiállítás. Az Andrássy Élményközpont a főváros szívében, az Andrássy út egyik legszebb, egyedülálló stílusú épületében, a Párizsi Nagyáruházban egy olyan centrummá válik, amelyben egymást követik majd a világ legizgalmasabb, változatos élményeket felvonultató kiállításai. Az Andrássy Élményközpont április 28-án nyit majd, egy - a világ számos pontját megjárt - izgalmas, interaktív kiállítással. A Future Park című kiállítás a világ legmodernebb tudományos játszótere. A japán szakemberek által megálmodott, Magyarországon most bemutatkozó interaktív élményközpont egy varázslatos világba kalauzol el, ami az alkotás inspiráló élményével ajándékozza meg a
Minőségi frissülés 5300 éves múlttal egy palacknyira A hotelek, az éttermek és a cateringszolgáltató cégek frissítő álma valósulhat meg a hazánkban új ásványvíz érkezésével. 400 méter mélyről, 5300 éves múlttal, szemrevaló palackban végre megérkezik a Römerquelle, mely prémium felfrissülésre vágyó fogyasztói számára utat nyit a kulináris élvezetekhez. A minőségi víz rangos képviselője Magyarországon március végétől elérhető. A kivételes finomságú és bársonyosságú ásványvizet a Burgenlandban található, 5300 éves Edelstal (magyarul Nemesvölgy) forrásból nyerik 400 méter mélyről. A víz utat nyit a kulináris élvezetekhez, vitalitást ad, és felfrissíti az érzékeket, immár több mint fél évszázada. 1965-ben alapították meg a Römerquelle céget, amely 2003 óta a Coca-Cola Company tulajdonát képezi és évente körülbelül 150 millió liter ásványvizet palackoznak. A Römerquelle ásványvíz hazánkban a HoReCa szektor kiválasztott helyszínein elérhető.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Familypark: 50 év szórakozás és kaland Ausztria legnagyobb szabadidőparkja, a burgenlandi St. Margarethenben található Familypark 2018-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi évben a szabadidőpark két vadonatúj attrakcióval, valamint tovább bővülő gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat. Idén a kerek évforduló jegyében állnak majd az olyan közkedvelt programok is, mint a Hosszú Nyári Esték, ahol meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket. Teljes árú napijegy: 24 euró. A 3 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes! A jubileumi év újdonságai áprilistól lesznek elérhetők. A nosztalgikus Mesekörhinta tisztelgés a park múltja és eredete előtt. Az Alpesi jódli nyolc méteres magasságból kínálja fel kicsiknek és nagyoknak egyaránt a szabadesés fantasztikus érzését. Az új attrakciók mellett a Familypark történelmi központja, a Meseerdő is megújul.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
látogatókat. Az Andrássy Élményközpont üzemeltetője a TulipánTündér Produkció, amely 2013-ban azzal a céllal jött létre, hogy olyan egyedülálló produkciókat hozzon létre illetve hozzon Magyarországra, melyek amellett, hogy komoly értékeket képviselnek, minél szélesebb közönségigényt elégítenek ki. A TulipánTündér nevéhez fűződik például az első olyan 100%-ban hazai színpadi megaprodukció, mely méreteivel és egyedi látványvilágával a Broadway előadásait idézi. A Játékkészítő című pop-show-musical egymást követő két évben mintegy 100.000 látogatót vonzott, majd 2017-ben az Álomutazó című családi mese-musical 13 előadásán több mint 50.000 látogatónak nyújtott feledhetetlen szórakozást. https://www.andrassyelmenykozpont.hu
Elkészült a STRAND Fesztivál idei első himnusza
A STRAND Fesztivál ebben az évben igazi különlegességgel készül a fesztivál rajongói számára, 2018ban ugyanis a szervezők úgy döntöttek, nem elégszenek meg egy himnusszal, több dalt is szeretnének a STRAND Fesztivál zenéjeként tudni. Az első videó a New Level Empire „Odafuthatnánk” című számához készült, itt látható: https://youtu.be/OHzOSa6eCXw Már-már hagyományosnak mondható, hogy a fesztiválok minden évben saját himnuszt választanak maguknak. Az augusztus 22-25. között Zamárdi szabadstrandján lévő STRAND Fesztivál esetében azonban idén rendkívüli módon nem csak egy dal büszkélkedhet majd ezzel a címmel, hanem több is. A fesztiválhangulatot elsőként a New Level Empire új dala és az ahhoz készített klip hozza majd meg ezen a nehézkesen induló tavaszi napon, a maga forró, Balatonparti jeleneteivel. s 21-én indul majd a Petőfi Zenei Díj gálájával Zamárdiban, kedvezményes árú, elővételes jegyek pedig még május végéig kaphatók. https://strandfesztival.com/
76/2018 • 2018. április 5.
Vámos Miklós töredelmes vallomás Kiadja: Athenaeum
Tervezett megjelenés dátuma: 2018.04.05. "Egy életen át írtam novellákat. Elméletem szerint a novella nem azonos az elbeszéléssel. Az elbeszélés olyan történet, amelyet a havilapokban adunk közre, terjedelme tizenötezer karakternél több, néha húszvagy akár harmincezer. Elég hosszú tehát. A novella viszont az, ami befér a hetilap egy teljes oldalára, tehát régi számolással kábé tíz flekk (ennyi nagy sorközzel telegépelt oldal). Ami ennél is rövidebb, az mi? A két háború közt tárcának hívták, ám az inkább egyfajta személyes új-
ságcikk. Lehet-e novellát – történetet – írni még sokkal tömörebben, ha tetszik, töményebben? Kihívás. Én megpróbáltam, először szerkesztői kérésre, aztán már sportból, „odaülök, rövidülök” jeligére.A kötetben olyan vallomások találhatóak, amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem. (A fotóm is efféle.) Erőt kellett vennem magamon… értik. Erre utal a cím: töredelmes vallomás." Vámos Miklós
Megnyílt a Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren 2018. március 23. – április 22. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) 2018. március 23. – április 22. között Budapesti Tavaszi Vásárt rendez a Vörösmarty téren. A BFTK ezzel a színes kulturális forgataggal szeretné köszönteni a tavaszt a főváros egyik legszebb terén. Sokéves tapasztalat, hogy a tavaszi és az adventi vásár a turisták és a családok egyik kiemelten kedvelt célpontja. Budapest Főváros Önkormányzatának célja – és ebben segíti hivatalos turisztikai és kulturális cége a BFTK – hogy márkaépítő tevékenységével, az Európa legjobbjai között számon tartott Budapesten minden évszakban magas minőségű, élménygazdag programokat kínáljon. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kulturális vonzerőt teremt és tart fenn a négyévszakos fesztiválok, a Budapes-
ti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társszervezésével, csakúgy, mint a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi, valamint a Tavaszi Vásár rendezésével és népszerűsítésével. Korunk turistái olyan célállomásokat választanak, ahol izgalmas a programkínálat. A Budapesti Tavaszi Fesztivál, valamint a vele egyidőben rendezett, a húsvét ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá Budapest desztinációt, erősíti a Budapest brandet. Ezek a hagyományos és mégis megújulni képes fesztiválok, melyeket garantáltan minden évben megrendeznek, a turisztikában is nagy jelentőséggel bírnak. Hatásuk az adott időszakban a kereskedelmi szálláshelyek forgalma és visszajelzései alapján is lemérhető.
7. Paloznaki Jazzpiknik - 2018. augusztus 2-3-4. A Jazzpiknik 7. évét a nulladik napon a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Cullum nyitja nagykoncertjével az augusztusi csillagos ég alatt. Augusztus 3-án a Grammy-díjas SOUL II SOUL ft Jazzie B & Caron Wheeler és a báránybőrbe bújt funkos groove-os farkasfalka, az Electro Deluxe erősíti. A szombati nap sztárjai a Kraak & Smaak Live Band, akiknek electro-funk slágereire táncolhatunk, és a Geszti+Jazz+Az+Lányok produkció Geszti Péterrel, Váczi Eszterrel, Behumi Dórival és Kozma Orsival. A nemzetközi sztárvendégek mellett hazai fellépőket is láthatnak, itt lesz többek között a Soul Surge, Kollányi Zsuzsi és Dr. Echo duója, Muck Éva, a 2015-ös év női basszusgitárosa az USA-ban – ám a sor folyamatosan bővül. És persze marad a vidéki hangulat, a legjobb balatonfüredi és csopaki borok, díszletnek pedig a Balaton közelsége, a szőlősorok, a kis utcácskák és a fehérre meszelt, Balaton-felvidéki házak.
LARA FABIAN CAMOUFLAGE VILÁGTURNÉ április 8-én a Papp László Sportarénában!
Az elsöprő sikert aratott 2016-os koncert után LARA FABIAN újra Budapesten. Lara Fabian várva várt nemzetközi turnéja 2018 februárjában veszi kezdetét az északamerikai Miamiban. Az óceánparti nagyváros mellett a turnéállomások sorában áll New York, Los Angeles, Chicago és Washington is. A CAMOUFLAGE VILÁGTURNÉ Amerika után Európát is meghódítja. Az énekesnő Párizs, Berlin, Moszkva, Prága, Amszterdam, Barcelona és Bécs mellett Budapestre is ellátogat 2018. április 8-án a Budapest Arénába. A CAMOUFLAGE VILÁGTURNÉ egy meglepő és innovatív koncert show lesz, ahol a rajongók az új album dalai mellett a már jól ismert világslágereket is hallhatják majd élőben. Jegyek kaphatók a TICKETPORTAL hálózatában: www.ticketportal.hu
Időjárás
P
5 / 18
Szo
V
4 / 18
3 / 15
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
4/18 4/16 2/16 3/17
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
5/22 2/15 5/12 4/14 8/8 10/22
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
2/20 5/14 5/16
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/5 9/11 4/16 4/17 10/23 4/15
Kultúra
Kohout Kaia & Kohout Dávid : ÚZ, a csodák csodája 400 NAP NÁSZÚTTERÁPIA ÚJZÉLANDON, HAWAIIN ÉS AUSZTRÁLIÁBAN, ANTI-ÚTIKÖNYV 2015 októberében felmondtunk a munkahelyünkön, eladtuk az ingóságainkat, elajándékoztuk a cicát, és elindultunk az egyévesre tervezett nászutunkra, Új-Zélandra. Szabadon jöhettünk-mehettünk a Csendes-óceánt és a Tasmantengert elválasztó ország partjai között, és hamar csodálatos önfenntartó közösségek, biogazdálkodások, és saját, mélyülő párkapcsolati folyamataink aktív alakítóivá váltunk. Nem csupán ÚjZélandot utaztuk körbe; Ausztrália és Hawaii mellett személyiségünk és társadalmi kondícióink felfedezésére is lehetőséget nyújtott a vízum adta egy év. E könyv élményeink és tapasztalataink összefoglalója: holisztikus beszámoló, amely nem pusztán szubjektív naplóbejegyzések halmaza, hanem praktikus információk és útjelzők gyűjteménye is. Olvasónk egy olyan útikönyvet tart a kezében, amelynek elsődleges célja kihangsúlyozni felismerésünket: a társadalom – és a saját magunk – által ránk szabott korlátokon túllépve feltárulhat számunkra a természet szépsége, valamint személyiségünk egyedisége és sokszínűsége. Egy ilyen utazás bárhol és bármikor megkezdhető! Kaia & Dávid (A kötet a Magyarok külföldön sorozat negyedik darabja.)
5
76/2018 • 2018. április 5.
Neuer: Még egy törés a karrierembe kerülhet
Edzésbe állt Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok kapusa, aki csaknem hét hónapja nem játszott. A 32. születésnapját ünneplő játékos kedden kétszer tíz percet kocogott a bajorok edzőközpontjában. "Nem akarok semmit elsietni, mert ha megint történik valami a lábammal, az már a pályafutásomba kerülhet" mondta a France Football szaklap által 2017 legjobb kapusává választott Neuer. Neuernél szeptemberben már harmadszor diagnosztizáltak lábközépcsonttörést, meg kellett operálni. Egyelőre nem tudni, hogymikor tér vissza, de Joachim Löw szövetségi kapitány már közölte, számít rá nyáron az oroszországi világbajnokságon.
Ronaldinho politikusként folytatja
Ronaldinho, a brazilok aranylabdás és világbajnok futballistája belépett a Brazil Republikánus Pártba (PRB), és elképzelhető, hogy az októberi választásokon is indul. "Nagyon örülök, hogy részese lehetek egy olyan programnak, amely a legjobb az országnak, továbbá modernitást, boldogságot és egészséget biztosít minden lakosának" - idézte a 37 éves Ronaldinhót a párt közleménye. Az AFP párton belüli forrástól úgy értesült, még nem eldöntött az, hogy a volt futballista indul-e a következő, októberre tervezett választásokon. Ronaldinho a Paris Saint-Germainben vált ismertté Európában, majd 2003-ban már világbajnokként szerződött a Barcelonához, amelynek öt éven át vezére volt. A klubbal öt trófeát nyert, 2005-ben megkapta az Aranylabdát. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Griezmann még a vb előtt dönt a folytatásról A madridi csapatban huszonhat meccsen tizenhét gólja van eddig az idén
Az Atlético Madrid-támadó Antoine Griezmann úgy akar elutazni a nyári futball-vb-re, hogy már eldőlt, hol folytatja pályafutását. A francia válogatott játékos erről a LʼEquipe-nek beszélt, és meg is indokolta a dolgot: a háta közepére nem kívánja, hogy a világbajnokságon folyton a jövőjével kapcsolatos kérdésekre kelljen válaszol-
gatnia a sajtójátékoztatókon. Griezmann szerződése 2022-ben jár le az Atlético Madridnál, de egyre többet hallani az esetleges váltásról, és már a Barcelonával is hírbe hozták.
Nem az olimpia volt a legnagyobb versenyem A 2009 és 2013 között verhetetlen, eközben három világbajnoki, két Európa-bajnoki és egy olimpiai aranyérmet (2012) begyűjtő Gyurta Dániel kedden bejelentette, befejezi a versenyszerű úszást. 2015-ben vb-harmadik volt Kazanyban, a riói olimpián valamint a tavalyi budapesti vb-n már nem jutott a középdöntőbe, nem tudott a legmagasabb szintre visszaemelkedni. Mindent megtett, de sérülést kellett volna kockáztatnia a mindennapi edzéseken, hogy előrébb jusson, nem reszkíro-
zott. A 200 méteres mellúszásnak egyértelműen ő volt a királya az évtized elején. Egyúttal ő volt a harmadik magyar királya, miután először Szabó József - 1988 - , majd 1996-ban Rózsa Norbert nyert olimpiát ebben a számban. Olyan hosszú veretlenséggel, mint Gyurta, egyikük sem büszkélkedhet, sőt világszinten is teljesen ritka. Az előző két fenomén edzője, Széchy Tamás is észrevette a kis Gyurta tehetségét, és a 2004-es olimpia előtt azt mondta neki, hogy olimpiai bajnok lesz.