NAPI HÍRVÁLOGATÁS
350 épület biztos összedől a következő bukaresti földrengésben Bukarestben csaknem 9000 ember lakik abban a 349, kiemelten omlásveszélyes épületben, amely szinten bizonyosan össze fog dőlni a következő erős földrengésben - közölte hétfőn Gabriela Firea főpolgármester. Az elöljáró a csaknem 1600 emberéletet követelő 1977-es földrengés 42. évfordulója alkalmából ismertette az omlásveszélyes épületek megerősítését célzó önkormányzati erőfeszítéseket. Elmondása szerint a sok száz veszélyeztetett épület közül az utóbbi 28 évben alig 20-at sikerült felújítani. A 349, piros körrel is megjelölt, kiemelten omlásveszélyes épületen kívül 361 olyan, második kategóriába, illetve 111 harmadik kategóriába sorolt veszélyeztetett épület található Bukarestben, amelyek súlyos szerkezeti sérüléseket szenvednének egy a Richter-skála szerinti 7-es erősséget meghaladó földrengésben.
Visszavágyik Hollandiába az Iszlám Állam holland terroristája A holland fiatalember iszlám gyökerek nélkül csatlakozott a terroristákhoz. Harcolt, nőt kövezett, elvett egy gyereklányt, de szívesen visszatérne Hollandiába. Egyre több nyugat-európai származású iszlamista szembesül azzal, hogy már nincsen szervezett Iszlám Állam és valamit kezdeniük kell a sorsukkal. Most a BBCírt két európai gyökerekkel az Iszlám Államhoz csatlakozó terrorista lakhely-választási dilemmáiról. Yago Riedijk egy most 27 éves holland fiatalember mindenfajta származási kötődés nélkül vonzódott a gyilkosokhoz, majd Rakkában a fanatikus terroristák között ismerte meg szerelmét, a Londonból 15 éves korában Szíriába érkező Shamima Begumot, egy bangladeshi gyökerekkel érkező brit állampolgárt.
54/2019 • 2019. MÁRCIUS 5.
Az oroszok is kiszálltak a fegyverkezési megállapodásból A Kreml sajtószolgálata szerint a rendelet annak aláírásától hatályos
Elrendelte a szárazföldi telepítésű közepes- és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai INFszerződés Moszkva általi végrehajtásának felfüggesztését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök. Putyin március 2-án - két nappal a hasonló amerikai közlést követően jelentette be az INF-szerződésben való orosz részvétel felfüggesztését. Az orosz vezető egyúttal elrendelte a Kalibr típusú manőverező robotrepülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését is. Az INFszerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, 1988. június 1-jén lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését. Az Egyesült Államok 2014 óta állítja, hogy
Oroszország megsérti az INFszerződést. Amerikai részről tavaly óta állítják, hogy az oroszok a szárazföldi Iszkander-M rakétarendszer és a tengeri indítású Kalibr manőverező robotrepülőgép továbbfejlesztett elemeit tartalmazó 9M729 típusú manőverező robotrepülőgép tesztelésével követték el a szerződés megsértését, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert. Moszkva ezt tagadja, és azzal vádolja Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített vagy telepítendő ballisztikusrakétaelhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is mondja, hogy az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikusrakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.
Megvonják a terroristáktól az állampolgárságot Németországban Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista harcosok állampolgárságának megvonása ügyében - írja az MTI. A belügyminiszter és az igazságügyi miniszter - Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa és a szociáldemokrata (SPD) Katharina Barley - vezetésével lefolytatott egyeztetés szerint három feltétel teljesülésekor vonhatják meg a terroristáktól a német állampolgárságot. Az illető a német mellett más állampolgársággal is rendelkezzen.Felnőttkorú legyen.A szabályozás alkotmányossági okok miatt nem lehet visszamenőleges, vagyis csak az új törvény hatályba lépése után elkövetett terrorista bűncselekményekre hivatkozva lehet megvonni a német állampolgárságot valakitől. A szabályt olyan emberek esetében lehet majd alkalmazni, akikről bebizonyítják, hogy részt vettek terrorszervezet kötelékében külföldön végrehajtott harci cselekményekben.
Halálos tornádó pusztított Alabamában Legalább 23 áldozata van az Egyesült Államokban pusztító tornádónak – írta a BBC. A szélvihar az Alabamában lévő Lee megyére csapott le, 266 kilométeres sebességgel száguldó szélviharral. A lakóházak százai semmisültek meg. Az áldozatok között van egy nyolc éves kislány is. A mentőmunkálatokat hajnalig felfüggesztették, tartva attól, hogy a sötétben a romok között kutakodva nem tudják biztonságosan végezni a munkát. A helyszíni beszámolók alapján a CNN az áldozatok számának további növekedését valószínűsíti.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm