NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Letartóztattak egy terroristagyanús szír férfit Németországban Előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban - írja az MTI. A 33 éves, Abdul Sattar A.I. néven azonosított férfit, külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal és személyi szabadság megsértésével gyanúsítják a hazájában zajló polgárháborúban végzett tevékenységével kapcsolatban. A férfit kedden fogták el BadenWürttemberg tartományi otthonában, és házkutatást is tartottak nála. Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerint a gyanúsított férfi azal-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózatszíriai szervezeteként számon tartott anNuszra Front tagjaként tevékenykedett Szíriában, és 2014-ben az ő utasítására ejtettek fogságba egy ismert feltételezett terroristát, Saleh A.-t.
A Jemenbe kerülő iráni fegyverek súlyos veszélyt jelentenek Négy nyugati hatalom, melyek az Iránnal 2015-ben kötött atomalkunak is részesei, elítélte kedden, hogy Irán megsérti a jemeni polgárháború miatt elrendelt fegyverembargót, írja az MTI. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország közös nyilatkozatában azt írja: a Jemenbe kerülő iráni fegyverek súlyos veszélyt jelentenek a térség békéjére és biztonságára. Irán tagadja, hogy fegyverekkel látja el a nemzetközileg elismert jemeni kormányt 2014-ben megfutamító, síita, húszi lázadókat. Az ENSZ szakértői bizottsága viszont azt állapította meg, hogy Irán nem tett meg mindent annak érdekében, hogy ne kerülhessenek a húszik kezébe iráni fegyverek. A négy hatalom arra szólította fel Teheránt, hogy hagyjon fel minden olyan tevékenységgel, amely nincs összhangban a fegyverembargót elrendelő ENSZhatározattal. Oroszország egy nappal korábban megakadályozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa olyan határozatot fogadjon el, amely elítélte volna Iránt.
53/2018 • 2018. MÁRCIUS 05.
Bénultságot hozhat az olasz választás A 81 éves Silvio Berlusconiból miniszterelnök biztosan nem lesz
Az olasz választások sosem egyszerűek, de most ha lehet, még a szokásosnál is bizonytalanabb a vasárnap reggel 7-től este 11-ig tartó képviselőházi és szenátusi választások kimenetele. A 81 éves Silvio Berlusconiból miniszterelnök biztosan nem lesz, de megint ő akarja keverni a lapokat az együtt a legtöbb szavazatra esélyes jobboldali szövetség élén, amit az elmúlt években az olasz politika hagyományos berendezkedését felborító, elitellenes és újpopulista mozgalomból a legnagyobb párttá növő 5 Csillag Mozgalommal, és annak 31 éves miniszterelnök-jelöltjével állított szembe. A kormányzó baloldal látványosan elintézte magát az elmúlt években, de mégsem zárható ki teljesen, hogy valamilyen formában a hatalom közelében maradjon. A most vizsgázó új választási rendszer, és az is megkavarhatja az esélyeket, hogy az olaszok 37 százaléka bizonytalannak mondta magát az utolsó felmérésekben. Ha a felmérésekben jelzett erőviszonyok maradnak, akkor hétfőtől jó eséllyel komoly alkudozásokra és helyezkedésre lehet számítani, miközben az uniós vezetők és a piacok aggódva figyelik, hogy jön-e újabb patthelyzet és politikai bénultság az eurózóna harmadik legnagyobb, nem kevés kihívással szembenéző gazdaságában. A választás előtti utolsó, február 16-án publikált felmérésekben sem változott lényegesen az előző hónapokban kialakult állás: a legna-
gyobb párt a 2013-as választáshoz hasonlóan az 5 Csillag Mozgalom (M5S) lehet majd 28 százalékkal. Az eddig kormányzó Demokrata Pártot (PD) 22 százalékra mérték, a vele szövetséges kisebb balközép pártokkal együtt 27,4 százalék körül végezhet. Ugyan a Berlusconi-féle Hajrá Olaszország (Forza Italia) és a vele szövetséges Északi Liga is 16 és 14 százalékon állt, de az Olasz Testvérekkel, és több kisebb párttal kiegészülve a jobboldali blokkot 36,8 százalékra jósolták, ezzel a legtöbb képviselői helyük lehet. Csakhogy a kormányalakításhoz legalább 40 százalék kellene, ezérta bizonytalanok végső döntésénis sok múlik majd. Mint korábban írtuk, a baloldal a nagy elánnal induló, de aztán földbe álló Matteo Renzi politikájáról is szóló 2016-os népszavazás bukása óta nem találja magát. Az akkor még a helyzetet kihasználó, és felfelé ívelő M5S lendülete viszont többek között korrupciós botrányok miatt is valamelyest megtört, így meglepetésre Berlusconi mozgalma tudott újra erősödni. Már a június végi helyhatósági választásokon is az Északi Ligával együtt felálló jobbközép tudott tarolni, és a november elején Szicíliában tartott tartományi választások is nekik kedveztek.
Macedónia gyorsan rendezné a névvitáját a görögökkel Zoran Zaev macedón miniszterelnök kedden Londonban azt közölte, Macedónia négy javaslatot terjesztett elő az évtizedes görög-macedón névvita megoldására – írja az MTI. A két ország között eddig is egyetértés volt abban, hogy fel kell gyorsítani a tárgyalásokat a viszály megoldása érdekében, eddig azonban egyik fél sem akart kompromisszumot kötni a másikkal. Február elején Görögországbantöbb tüntetéstis tartottak az esetleges engedmények ellen, a macedónokat azonban most már tényleg szorítja az idő, a névvita ugyanis hátráltatja az ország NATO- és EUcsatlakozási törekvéseit. Athén, amely a két szervezet valamennyi tagországához hasonlóan vétójoggal rendelkezik új tagok felvételével szemben, arra hivatkozva kifogásolja a kezdetektől fogva a Macedónia elnevezést, hogy az, valamint a macedón alkotmány egyes cikkei rejtett területi követeléseket tartalmazhatnak a görögök Makedónia névre hallgató északi tartománya iránt.
Több ember rosszul lett egy amerikai katonai bázison Többen rosszul lettek, és három embert kórházba is kellett vinni egy amerikai katonai támaszpontról egy ismeretlen anyagot tartalmazó levél felbontása után - tudatta a bázis szóvivője és a helyi tűzoltóság kedden. "Valaki felnyitott egy levelet, és az irodában mindenki rosszul kezdte magát érezni" - mondta el Leah Rubalcaba a Myer-Henderson bázis szóvivője. A három, kórházba vitt ember állapota stabil - közölte a tűzoltóság.
Mai időjárás BUDAPEST
1 / 2 °C Várható csapadék: 0 mm
53/2018 • 2018. március 05.
Sokkal kevesebb bevándorló jött az EU-ba tavaly Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017ben az előző évhez képest, ez derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből. Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok a három fő belépési ponton, az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban. A számok már a második egymást követő évben csökkennek, és Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú bevándorló érkezett. Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak. A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. 2017 második felében azért valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest.
Tárgyalni kezd Észak- és DélKorea Észak-Korea elfogadta azt a délkoreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében, jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium, írja az MTI. Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Előzőleg, újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un azt mondta, kész párbeszédet kezdeni Szöullal, és mérlegelni fogja, hogy országa részt vegyen-e az olimpián. Phenjan most hivatalos faxüzenetben is jelezte, hogy kész a magas szintű megbeszélésekre - közölte a minisztérium. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítására egyébként közép-európai idő szerint szerda reggel helyreállították a két Korea közötti kommunikációs forródrótot. Phenjan azért állította le a működését 2016 februárjában, mert így tiltakozott az ellen, hogy Dél-Korea bezárta a két ország közös ipari komplexumát. A határ menti településen, Panmindzsonban írták alá a koreai háborút (1950-1953) lezáró tűzszüneti megállapodást. 2
Eltemették a meggyilkolt szlovák újságírót A szlovák rendőrség csütörtökön hét embert vett őrizetbe a kettős gyilkossággal összefüggésben
Szombaton végső nyugalomra helyezték a múlt vasárnap meggyilkolt szlovák újságírót, Jan Kuciakot - írja aParaméter.sk. A 27 éves riportert családja, barátai és kollégái jelenlétében Štiavnik községben temették el. A vele együtt meggyilkolt menyasszonyát, Martina Kušnírovát pénteken temették el Gregorovcén. Kuciakot és menyasszonyát múlt héten vasárnap, éjfél előtt találták holtan nagymácsédi (Velká Maca) családi házukban, mindkettőjükkel lövés végzett. Mint nemsokkal később kiderült, az Aktuality.sk portálnak dolgozó, 27 éves újságíró éppen egy olyan cikken dolgozott, amely szerint a calabriai olasz maffiával, a Nʼdranghetával kapcsolatba hozható
Koreai tradicionális luxustárgyak kiállítása- Ezer év gyöngyházfényű ragyogása Ezer év gyöngyházfényű ragyogása című új, időszaki ingyenesen látogatható kiállítás nyílik 2018. február 26. és március 30. között a Koreai Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz utca 49-51.). A Korea hagyományos és kulturális örökségének eredetiségét és egyedülállóságát bemutató tárlat tavaly a római Vatikánban kapott helyet, idén pedig Magyarországon a budapesti Koreai Kulturális Központban tekinthető meg. 31 koreai mester 37 műalkotása reprezentálja a koreai tárgyi örökség egyik legkifinomultabb és legértékesebb szeletét.
olasz állampolgárok zsebelnek be nagy uniós pályázatokat Szlovákiában, a szálak pedig egészen Robert Fico elnöktanácsadójáig vezettek. A félkész cikket Kuciak halála után az összes fontosabb szlovák lap leközölte, a fordítások pedig bejárták a világsajtót. Magyarulitt olvasható. A szlovák rendőrség csütörtökön hét embert vett őrizetbe a kettős gyilkossággal összefüggésben, és házkutatást tartottak Kuciak cikkének főszereplőjénél, az olasz Antonino Vadala házában is. Szombaton viszont mint a hét őrizetbe vett személytszabadlábra helyezték. A gyöngyházberakásos luxustárgyakat a tradicionális technikák, minták és a kortárs képzőművészeti elemek ötvözése teszik páratlanná.
A német orvosok nem akarják vizsgálni, hány évesek a menekültek A német orvosok felszólaltak az ellen a javaslat ellen, hogy a menekülteket olyan kötelező orvosi vizsgálat alá vessék, amelyből megállapítható a valós koruk. A Német Orvosi Kamara szerint az eljárás nem lenne etikus és az eredmények pedig sok esetben megbízhatatlanok. Az eljárást a konzervatív politikusok kérték, ezzel elkerülve, hogy a menekültek hazudjanak az életkorukról, mivel Németor-
255 millió dollárnyi segélyt tart vissza Amerika Pakisztántól 255 millió dollárnyi terrorizmus elleni segély visszatartásáról döntött a Fehér Ház, írja a Time. A döntés alig pár nappal azután történt, hogy Donald Trump Twitteren fakadt ki arra, hogy az Egyesült Államok 33 milliárd dollárt adott az országnak, amiért csak hazugságokat kaptak cserébe. Trump azt várja Pakisztántól, hogy küzdjenek az extremisták és terroristák ellen, és majd az ország terrorellenes hozzáállásától függ, hogy Amerika milyen szinten segíti ezt. Az Egyesült Államokat többek között az akaszthatta ki, hogy kiengedte a pakisztáni hatóság a házi őrizetből azt a Hafiz Saeedet, akit többek között a 2008-as mumbai terrortámadással is vádolnak. Az Egyesült Államok és Pakisztán kapcsolata a terror elleni háborúban meglehetősen hektikus, hiszen miközben a kormány folyamatosan igyekszik visszaszorítani a radikálisokat, Oszama bin Laden ennek ellenére bujkált évekig az országban. Nem ez az első alkalom, hogy az USA pénzmegvonással sújtja az országot, 2015-ben 650 millió dolláros koalíciós támogatási alap kifizetését vonták meg, és ezt a pénzt csak akkor hívhatják le, ha Pakisztán látványos fejlődést mutat a tálib Haqqani-terrorista hálózat felszámolásában. A most visszatartott 255 millió mellett további 350 millió dollár juthatna még Pakisztánnak, de ehhez a Pentagon beleegyezése is kell. szágban a kiskorúakat kevésbé valószínű, hogy visszaküldik származási országukba. A botrány egy 15 éves német lány meggyilkolása után robbant ki, aminek az elkövetésével egy afgán menekültet gyanúsítanak. Az áldozatot egy konyhai késsel szúrták le a múlt héten egy boltban a délnyugat németországi Kandelben. A fiú azt állítja, hogy ugyanolyan korú, mint a lány, viszont az áldozat apja szerint lehetetlen, hogy az elkövető csak 15 éves. Angela Merkel bajor szövetségese, a CSU azt szeretné, ha az összes fiatalkorú menekültet orvosi vizsgálat alá vetnék, minden olyan esetben, amikor kétséges a koruk. A kor megállapításához a kézről készítenének röntgenfelvételt, vagy a fogakat vizsgálnák meg. Frank Ulrich Montgomery, a Német Orvosi Társaság elnöke szerint viszont ezek a tesztek megbízhatatlanok, és igen költségesek.
53/2018 • 2018. március 05.
Elhárult az utolsó akadály, megalakulhat Merkel 4. kormánya A Német Szociáldemokrata Párt tagsága nagy többséggel, 66 százalékkal szavazta meg azt, hogy a párt ismét nagykoalícióra lépjen Angela Merkel CDU-jával. Ezzel elhárult az utolsó akadály a kormányalakítás elől. Így is több mint fél év telt a választások óta, hogy Európa legerősebb államában sikerült kormányt alakítani. Az új kormány várhatóan március 14-én, a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 170. napon alakul meg. Ez volt az eddigi leghosszabb kormányalakítási folyamat Németországban. Az SPD pártszavazást tartott a nagykoalícióról 463 ezer tagja megkérdezésével. A levélszavazás komoly, 78 százalékos részvétel mellett zajlott. A 378 ezer leadott szavazatból végül
Az Európai Parlament betiltaná az elektromos halászatot
239 ezren voksoltak igennel a nagykoalícióra. Angela Merkel a CDU Twitter-oldalán azt írta: gratulál az egyértelmű eredményhez, és örül, hogy az eddigi koalíciós partnerekkel együtt dolgozhat Németországért. Az SPD a következő napokban megnevezi jelöltjeit a szerződés alapján a pártnak jutó hat minisztérium vezetésére. Fele-fele arányban jelölnek nőket és férfiakat, lesznek közöttük új arcok és olyan politikusok is, akik eddig is tárcavezetők voltak - mondta Olaf Scholz, megbízott pártelnök.
Vádat emeltek Marine Le Pen ellen
Az elektromos halászat betiltására szólított fel kedden elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése, írja az MTI. Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülnek. Szakértők szerint az állásfoglalás szembemegy az Európai Bizottság javaslatával, amely kiterjesztené a módszer használatát az Északi-tengeren, ahol kísérleti jelleggel, kis léptékben már most is engedélyezett. A 402 igen szavazattal, 232 nem és 40 tartózkodás mellett elfogadott dokumentumban egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy lehetőség szerint csökkenteni kell a tengeri emlősök, hüllők és madarak, illetve más, nem kereskedelmi mértékben kiaknázott fajok járulékos fogásait. Az EP-képviselők szerint minimalizálni kell továbbá a halászeszközök érzékeny tengeri élőhelyekre gyakorolt hatását, valamint újabb intézkedésekre van szükség a tengeri környezet, a halállományok és a tengerparti települések védelme érdekében.
Egy nanterre-i bíró vádat emelt a francia Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen ellen, amiért 2015 végén a Twitterén az Iszlám Állam kivégzésén készült fotókat osztott meg,írjaa Le Figaro. A három fotó egyikén James Foley amerikai újságíró lefejezett holtteste volt látható. „Ez az Iszlám Állam!" – írta a képek feltöltéséhez a 830 ezer követővel bíró Twitterén, miután a BFM TV egyik elemzője szerinte párhuzamba állította az Iszlám Államot a Nemzeti Fronttal. Előbb az európai parlament függesz-
tette fel 2017 márciusban a mentelmi jogát az ügyben, majd novemberben a francia nemzetgyűlés ishasonlóan döntött. „A véleménynyilvánítás szabadsága, ami lényegi elem a képviselői szerepben, meghalt ezzel a pusztán politikai célú lealacsonyító döntéssel" – mondta akkor Le Pen. Franciaországban az erőszakos jellegű képek ilyen közzététele akár három év börtönbüntetéssel és 75 ezer eurós pénzbírsággal sújtható abban az esetben, ha azt kiskorúak is láthatják, írta korábban az MTI.
Ausztráliában is hódít a 17 órás vonatút-közvetítés A skandinávok kedvelt tévés műfaja az úgynevezett slow TV, vagyis amikor hosszú – és amikor hosszút írunk, akkor nagyon-nagyon-nagyon hosszút értünk – órákon keresztül általában nem történik semmi. Olyanokra kell gondolni, mint egy 12 órás kötögetés közvetítése, vagy egy szintén 12 órás hajókirándulás élő adása, de volt vonatútról is közvetítés. Ez a dili vágódott most be az ausztrálokhoz egy 17 órás vonatút adásával, aminek 3 órás összefoglalóját 400 ezren néztek meg (a teljes 17 óráról nincs adat).
3
53/2018 • 2018. március 05.
Fenntarthatóság a konyhában Fókuszban a szezonális gyümölcsök és zöldségek A kiegyensúlyozott étrend elengedhetetlen része a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása, hiszen a bennük található tápanyagok kulcsfontosságúak egészségünk megőrzéséhez. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szezonális ételek fogyasztásának fontosságát, különféle mozgalmak hirdetik ennek előnyeit. Egyre inkább kezd beépülni tudatunkba, hogy a helyi termelők termékeit részesítsük előnyben, friss idénygyümölcsöt és szezonális zöldségeket válasszunk. Ez főleg azért fontos, mert a szezonnak megfelelő étkezéssel étrendünk összhangban lesz az évszakokkal, tehát akkor fogyasztjuk az adott gyümölcsöt vagy zöldséget, amikor annak természetes betakarítási időszaka van. Ezzel kimondottan változatossá tehetjük étrendünket. A szezonalitás mellett az is fontos, hogy az általunk fogyasztott zöldségek és gyümölcsök hogyan jutnak el a tányérunkra. Ugyanis a helyi termelőktől származó áruk nem csak frissebbek, mint a világ másik feléről érkező termékek, de fogyasztásuk egyúttal jóval kisebb ökológiai lábnyommal jár, továbbá vásárlásukkal támogathatjuk a helyi közösséget is. Amennyiben a helyi termesztésű idényzöldségek és gyümölcsök mellett tesszük le voksunkat, nem csak az egészségünknek, de a környezetünknek is sokat kedvezünk. A Vénusz márka elkötelezett a fenntarthatóság mellett, a mindennapokban a Vénusz napraforgó-étolajok gondos előállításával, valamint az alapanyagok, eljárások és erőforrások környezettudatos alkalmazásával tesznek azért, hogy minél inkább fenntarthatóbb környezetben éljünk. Az ISCC PLUS tanúsítvány garanciát jelent arra, hogy az üzletek polcaira és a konyhánkba kerülő, ISCC logóval jelölt étolaj előállításhoz szükséges alapanyag mennyiséget fenntartható forrásból szerezték be.
Továbbra sem szeret adózni a Google Több milliárd dollárnyi adót spórolt meg magának a Google 2016-ban is egy adójogi kiskaput kihasználva -írjaa Bloomberg. A vonatkozó holland dokumentumok szerint 2016-ban 15,9 milliárd eurót (4,9 billió forintot) mozgatott át egy bermudai fiókcégen, és ezzel milliárd eurós nagyságrendű adó befizetését kerülte el. A Google-t birtokló Alphabet kétféle trükköt használ, az egyik "dupla ír", a másik "holland szendvics" néven ismert a nemzetközi adóelkerülő-zsargonban. 4
Március 11-én megnyílnak a hiteles, élő reklámok kapui 2018. 03. 11-én debütál a BRAND TESTER Márkatesztelő Park, ahol több mint 100 márka teszi egyetlen napra díjmentesen kipróbálhatóvá a termékeit, szolgáltatásait a fogyasztói számára. A médiadíjas koncepció szlogenje: "A reklámok életre kelnek" A rekámok gyakran negatív megítélés alá esnek abban a tekintetben, hogy formálják a befogadók világképét, társadalmi tudatát, befolyásolják a közvéleményt és túl nagy a meggyőző erejük. A reklám elsőszámú célja: harc az észrevételért. Ha el is jutunk addig, hogy foglalkozunk vele, ki dönti el és mi alapján, hogy hiteles-e vagy nem? Az észlelés és érzékelés teljesen szubjektív. A rendezvény egy teljesen új nyilvánosság rendszert létrehozva rávilágít a reklámok létező társadalmi aspektusaira. A BRAND TESTER projekt szerint, hiteles reklám az, ha a befogadó bevonódik a reklámozás folyamatába, formálásába
Te is szeretnéd megismerni a 2018as konyhatrendeket? 2018. március 2-4. Budapest Sportaréna A klasszikus faltól falig beépített konyha ideje lejárt, a helyiség egyre intimebb, személyesebb lesz. A tér sok esetben a nappali meghosszabbításának tűnik, sőt akár megidézheti egy francia pékség vagy egy ’50-es évekbeli bár hangulatát is.Várunk személyesen március 2-4. között a Konyhakiállításon, ahol az egész napos konyhatervezési tanácsadás mellett megnézheted 2018 legújabb konyhagép trendjeit és lélegzetelállító konyhabútorait.Csatlakozz a Konyhakiállítás 2018 Facebook eseményéhez, ahol elsőként értesülhetsz a korlátozott számban elérhető, előzetes regisztrációhoz kötött programokról és részt vehetsz számos belépőjegyekért folyó nyereményjátékban! Már biztosan tudod, hogy idén is ott leszel az ország legtrendibb lakberendezési kiállításán? Kerüld el a sorban állást, és vedd meg jegyedet az eseményre már most!
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
Felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújtott a nespresso Atelier csapata A három napos eseményen a kávé egy új oldalát ismerhették meg a vendégek Az idei Nespresso Atelier rendezvényen ismét összefogott a magyar gasztronómia legjava, és az ország legelismertebb szaktekintélyei - köztük séfek, kávé-, koktél- és borszakértők - mutatták meg, hogy a minőségi kávé túlmutat a mindennapokon, a gasztronómia fontos eleme. A séfek olyan különleges ételekkel lepték meg a vendégeket, amelyekben a kávé volt az egyik főszereplő – például tőkehallal, báránygerinccel, mangalicával, galambmellel, véreshurkával vagy épp karfiollal párosítva.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
éppen ugyanabban az időben, amikor a reklám hatni próbál rá. Egyedülálló koncepció a hazai rendzevénypiacon A márkatesztelő élménypark célja, hogy szerethetőbbé tegye a reklámkultúrát, megmutassa a leghitelesebb márkákat és közben felhívja a fogyasztók (köztük a gyerekek) figyelmét a tudatosabb reklámfogyasztásra. A BRAND TESTER Park lehetővé teszi a tapasztalás, személyes élmények általi reklámozást, miközben a látogatók minden érzékszerve bekapcsolódik az élménybe. Időpont: 2018. 03. 11. 10:00-18:00 Helyszín: Hungexpo, G Pavilon A rendezvény weboldala: www.brandteser.hu
Új Ford EcoSport megérkezett Magyarországra: tovább javított minőség, technológia és kényelem
Az új, sokoldalúbb és kifinomultabb stílusú Ford EcoSport kompakt SUV most még modernebb technológiákat kínál a magyar vásárlók számára. A dinamikusabb, keményebb kisugárzású, mégis kifinomultabb külsővel megjelenő új modell 12 látványos fényezéssel, és minden eddiginél több, a személyre szabhatóságot biztosító opcióval rendelhető meg; ez utóbbiak közé tartozik a kontrasztos árnyalatúra festett tető, tetőoszlop, felső ajtókeret, hátsó tetőlégterelő és külső tükörburkolat. A felhasználó-központú, frissebb hatású kabin komfortját ‘lebegő hatású’ 8 colos érintőképernyő és fűthető kormánykerék fokozza, nem beszélve az intelligens tárolási megoldásokról, amelyek közt a több szinten rögzíthető csomagtérpadló is szerepel. Először rendelhető meg a Ford Performance autói által ihletett, sportos EcoSport ST-Line modellváltozat, és az új EcoSport vásárlói olyan vezetősegítő technológiákra számíthatnak, mint a SYNC 3 kapcsolódási rendszer, az Állítható Sebességhatárolóval kiegészített Sebességtartó Automatika és a Tolatókamera.
53/2018 • 2018. március 05.
Yasmina Reza: AZ ÖLDÖKLÉS ISTENE - házaspárbaj egy részben A KULTÚRBRIGÁD ÉS AZ ÁTRIUM BEMUTATJA
Hogyan érdemes befektetést választani? Válaszol a 30as nyugdíjas Március 21. szerda este 18:30 20:30 Szent Margit Gimnázium, Villányi út 5-7. "Az állampapírok, a lakások, a részvények és úgy általában szinte minden befektetés ára az egekben. A blog indulása óta hangsúlyozom, hogy bár a legnagyobb drágaság közepette is lehet olcsó befektetéseket találni, nem most van itt az ideje nagybevásárlást tartani. 1. De akkor mi a megfelelő magatartás ilyen környezetben? 2. Hol érdemes még befektetést keresgélni? 3. Hogyan néz ki jelenleg a 30as nyugdíjas portfóliója és miért úgy? 4. Melyek a leggyakoribb befektetői hibák és hogyan tudjuk őket kiküszöbölni? 5. Mik azok az esettanulmányok, amikből sokat fejlődhetünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ a havi 30as nyugdíjas találkozók következő, márciusi fordulóján. Újra lesz „külsős” előadó is! A kapunyitás 18:00, az előadás pontban 18:30-kor kezdődik. Sokan leszünk, úgyhogy érkezzetek időben! :) Jegyek kizárólag elővételben, a Tixa oldalán kaphatók. " 30as nyugdíjas
A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. Két kisfiú játszik a téren, majd egyik kiüti a másiknak a fogát. Négy szülő beszélget egy lakásban, majd kiderül: semmivel sem jobbak, mint a gyermekeik. A francia írónő világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh ka-
Nagy Feró életműkoncert - Beatrice 40
varog.Yasmina Reza Párizsban élő, magyar származású írónő. Színműveit számos elismeréssel jutalmazták, többek között megkapta a rangos Molière-díjat is. Az öldöklés istene című darabjából legutóbb Roman Polanski készített filmet, világhírű sztárokkal a címszerepben. Jó szórakozást!
Tóth Krisztina Pokémon go - ŐSBEMUTATÓ A RÓZSAVÖLGYI SZALONBAN Első felnőtteknek szóló darabját a Rózsavölgyi Szalon felkérésére írta meg a Babérkoszorú-díjas Tóth Krisztina költő, író. A színdarab címét adó Pokémon go egy félig a valóságban, félig a virtuális világban játszott szerepjáték, mely túlzott használat esetén függőséget okozhat. Egy olyan világba vezet, ahol a viszonyok, a helyzetek, a döntések nem olyan kuszák és megoldhatatlanok, mint a valóságban. Tóth Krisztina darabjának groteszk humorba mártott valóságában Adrienn és Feri társas magányban él egy vidéki kisváros panellakásának nyolcadik emeletén, és várja, hogy megtörténjen a csoda. Hogy egyszer majd kertesházban éljenek, hogy színésznek készülő fiuk megtalálja a helyét a világban, hogy Adrienn
érzéketlen és önző anyja – aki abszurdnál abszurdabb kívánságaival az őrületbe kergeti a családot – egyszer végre elégedett legyen valamivel, hogy szerethessenek... hogy az élet élhető legyen. De az élet nem olyan. Valahogy minden csak rosszabb lesz. A gyerek egyre bizonytalanabb önmagában, Feri hír- és játékfüggősége súlyosbodik, Adrienn megbetegszik, a dörzsölt és gátlástalan szomszéd kihasználja őket, ahogy mindenki mást is. Ki-ki a saját eszközével próbál túlélni – vagy éppen belehalni. Tóth Krisztina sötét színekkel és gonosz humorral ábrázolja az emberi boldogtalanságot. A tragikus történet végén azonban felcsillan a remény, mert a nők, ezek a csodálatos, meggyötört, sokat szenvedett nők – úgy tűnik – elpusztíthatatlanok.
Nagy Feró nevét a Beatrice frontembereként és színpadi szerepei kapcsán mindenki jól ismeri, több évtizede a zenei élet egyik legfoglalkoztatottabb, legkedveltebb előadója határon innen és határon túl. Páratlan pályafutása alkalmából egy egyszeri és megismételhetetlen életműkoncertre készül 2018. április 7-én, a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a Beatrice 40. születésnapját is megünnepli. Életműkoncertje nem lesz mindennapi, a legnagyobb slágerek mellett olyan dalok is felcsendülnek majd, melyek ritkán hallhatóak a koncerteken. Az este programját sztárvendégekkel is színesítik, akik valamilyen szinten összefonódnak a Beatricével.
Időjárás
K
2/3
Sze
Cs
0/3
1/2
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
-12/2 -11/2 -10/-3 -9/-2
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
5/5 -1/-8 2/-7 0/-8 8/5 10/4
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
-11/0 -10/-4 -9/-5
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/-11 9/-3 -1/7 1/-5 0/3 1/-2
Kultúra NEW ERA // Horváth Lóczi Judit kiállítása a Faur Zsófi Galériában
A KIÁLLÍTÁS HORVÁTH LÓCZI JUDIT SOKOLDALÚ PÁLYAFUTÁSÁNAK A TÍZÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPLI, A MŰVÉSZ LEGÚJABB MUNKÁIT MUTATJA BE. MÁRCIUS 22-TŐL Fókuszában tematikailag összekapcsolódó festmény- és objektsorozatok, valamint az alkotások hátterében megbújó vázlatok lesznek. Az alkotások egy-egy problémakör köré szerveződnek, és a művész egyéni látásmódján keresztül öltenek testet, van olyan alkotás, amelyet a futás okozta térbeli mozgás, akad, amit az anyasággal járó életmódváltozás ihletett. A geometrikus és organikus formák, a semleges és neonszínek, a merev és légies alakzatok, valamint az áttört és tömör vásznak elsőre látszólag ellentétes hatásokat keltenek, azonban Horváth Lóczi munkáiban mégis mesteri kiegészítői egymásnak. A kiállításon a hagyományos, falakat kitöltő struktúra mellett egyedi, külön erre az alkalomra tervezett installációval is készülnek, amely oldottabb és körüljárható formában tárja a látogatók elé ennek a különleges anyagnak a hangulatát. A Faur Zsófi Galéria semleges, white cube terei jó terepet biztosítanak Horváth Lóczi kirobbanó erejű műveinek. A rendezők célja, hogy ne csak a művészetkedvelő közönség figyelmét keltsék fel, hanem az épp véletlenül az utcán arra sétálók érdeklődését is, amit a kirakat felé orientált installációval (is) szeretnének elérni. www.galeriafaur.hu/.
5
53/2018 • 2018. március 05.
Serena Williams: Majdnem meghaltam a szülésem után
Egy a CNN megjelent írásában a korábbi világelső teniszező Serena Williams azt közölte, hogy szeptember elsején majdnem belehalt első gyermeke, Alexis Olympia szülésébe. Williams azt írta a terhessége könnyű volt, császármetszéssel szült, mert gyermeke pulzusa rohamosan csökkent. A műtét is könnyen ment, de 24 óra múlva minden bizonytalanná vált. „Majdnem meghaltam azután, hogy életet adtam a lányomnak, Olympiának. De már szerencsésnek tartom magamat. Tüdőembóliával kezdődött. Ez az állapot, amikor egy vagy több artéria a tüdőben elzáródik egy vérrög miatt. Mivel volt ilyen az orvosi előtörténetemben, féltem ettől a helyzettől. Amikor kifogytam a levegőből, egy másodpercet sem vártam, hogy riasszam a nővéreket." – írta Williams. Átkutatta Guardiola gépét a rendőrség a katalán elnökre vadászva
A Marca híre szerint a spanyol rendőrség feltartóztatta Pep Guardiola magánrepülőjét a barcelonai El Prat repülőtéren. A rendőrök Carles Puigdemontot, Katalónia volt elnökét keresték a repülőn, aki a függetlenségi népszavazást követően Belgiumba menekült az országból. Puigdemontra letartóztatás vár, abban a pillanatban, hogy a lábát ismét spanyol földre teszi. A Marca a Catalunya Radio beszámolójára hivatkozva azt írta, hogy amikor Guardiola vasárnap visszatért Barcelonába, rendőrtisztek léptek a magángépe fedélzetére, Puigdemont után kutatva, de csak a Manchester City edzőjét, feleségét és gyerekeit találták a gépen. 6
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Federer és Serena Williams kapták az idei sport Oscart Az előző év legjobbjait 2000 óta díjazzák
Kedden adták át Monacóban a sportolói Oscar-díjként számon tartott Laureus-díjakat, ezúttal pedig két teniszező, a férfiaknál Roger Federer, a nőknél pedig Serena Williams lett 2017 legjobb sportolójaként a díj kitüntetettje – írja az MTI. A tavalyi ausztrál nyílt bajnokságot, illetve a wimbledoni Grand Slamtornát megnyert svájci Federer ötödször kapta meg az elismerést, ráadásul ezúttal az év visszatérése is az övé lett, az amerikai Serena Williamsnek pedig negyedszer ítélték oda a díjat, még úgy is, hogy 2017ben a januári Australian Open megnyerése után nem versenyezett, mert
szülési szabadságra ment. A többi kategóriában ez év csapataként a Forma-1-es világbajnok Mercedes istálló,az év felfedezettjeként Sergio García spanyol golfozó,az év fogyatékos sportolójaként a svájci handbike-os Marcel Hug,az év extrémsportolójaként pedig egy francia vitorlázó, Armel Le Cléacʼh kapta meg a kitüntetést.
FIFA-alelnökké választották Csányi Sándort A FIFA alelnökévé választották Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét az európai szervezet, vagyis az UEFA február 26-i, hétfői kongresszusán Pozsonyban. A hírt az MLSZ ismegerősítette. Az UEFA több egyéb ügy tárgyalása mellett választott a korrupciós botrányba keveredett, majd le is tartóztatott spanyol futballelnök Ángel María Villar miatt megüresedett két posztra új tagokat, így a végrehajtó bizottságba is új ember került, illetve Villar FIFA-alelnöki helyét is betöltötték.
Csányit nyáron, a világbajnokságot felvezető moszkvai FIFAkongresszuson nevezhetik ki hivatalosan. Az MLSZ-t 2010 óta irányító Csányi egyébként már tagja az UEFA végrehajtó bizottságnak, oda 2015ben került be. 2017 áprilisa óta a FIFA tanácsának is tagja. A választás egyébként csak formaság volt, hiszen Csányi ellenjelölt nélkül indult az alelnöki posztért. Fontos, hogy a tendencia – mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, a kisebbek pedig aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is –, megforduljon.