Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

A német metrón is divatba jött a paprikaspray Paprikaspray-t fújtak ki hétfőn a németországi Kölnben egy metróállomáson, többen megsérültek, írja az MTI. A Kölner Stadtanzeiger és az Express című helyi lapok beszámolója szerint a gáztól 15 ember lett rosszul, a többi között kötőhártyagyulladásos tünetekre és légúti ártalmakra panaszkodtak. Három sérültet kórházba kellett szállítani. A Kalk Kapelle nevű állomáson történt eset háttere egyelőre ismeretlen, és azt sem tudni még, hogy egy vagy több ember használt gázsprayt. A mentők nagy erőkkel vonultak ki az állomásra, amelyet átmenetileg le is zártak. A rendőrség a tanúk beszámolói és az állomás térfigyelő kameráinak felvételei alapján igyekszik tisztázni a körülményeket. Mint mi is megírtuk, nemrég egy férfi gázspray-t fújt a 2-es metró Keleti pályaudvari megállójában a metrószerelvénybe egy másik férfi után, akivel összevitatkozott. A metró órákig nem járt, a fuldokló utasok az alagutban sétálva hagyták el a megállót. A férfit vasárnap hajnalban fogták el a rendőrök.

Spanyolországba helyezik át, az egy hete nyílt tengeren várakozó migránsokat Spanyolországba helyezik át azt a 11 migránst, akit a Nuestra Madre de Loreto nevű spanyol halászhajó tett ki vasárnap Máltán - írja az MTI. Michael Farrugia máltai belügy- és nemzetbiztonsági miniszter közölte ezt, miuán Málta megadta az engedélyt a november 22. óta nyílt tengeren várakozó hajónak, hogy kiköthessen. Vasárnap 11 migráns szállt le Máltán a spanyol Nuestra Madre de Loreto nevű hajóról. Miután egészségügyi ellátásban részesítik őket, mindnyájukat áthelyezik Spanyolországba - írta a Twitteren Farrugia. A Times of Malta című máltai lap vasárnapi riportja szerint is Máltán kötött ki a spanyol halászhajó. A 11 migránst a máltai parti őrség egyik hajója vette át, és szállította a főváros Haywharf nevű kikötőjébe.

274/2018 • 2018. DECEMBER 4.

Bajnai: Három nagy baj van az Európai Unióval A volt miniszterelnök egy brüsszeli tanácsadószervezet videójában szólalt meg

Eltűnt 106 kínai és vietnámi munkás Japánban A közelmúltban hasonlóképpen tűnt el hatvan kínai és vietnámi állampolgár. Ők turistahajókkal érkeztek a Kjúsú szigeten lévő Nagaszaki, Szaszebo és Hakata városokba, majd nyomuk veszett, miután kikötött a hajójuk. A hatóságok azt feltételezik, hogy ők is hamis okmányokkal érkeztek és kaptak munkát építkezéseken. Japánban tilos vendégmunkásokat alkalmazni, csupán rendkívüli szaktudású szakemberek és rövid időtartamú vízummal érkező gyakornokok jelentenek kivételt. A parlament előtt van ugyanakkor egy törvénymódosítás, amely lehetővé tenné, hogy nagyobb számban érkezhessenek Japánba vendégmunkások. Főként az építkezéseken, a mezőgazdaságban és a beteggondozásban van rájuk szükség.

Közel 70 ezer tisztségviselőt büntetett meg a korrupcióellenes bíróság Közös pénz közös szabályok nélkül, nyitott határok külső védelem nélkül, külpolitika közös biztonságpolitika nélkül. Három nagy baj van az Európai Unióval – mondta Bajnai Gordon aEuropean Policy Centrenevű brüsszeli think tank videójában, amelyet azAzonnalivett észre hétfőn. Az első, hogy úgy vezették be a közös pénzt, az eurót, hogy nem alkották meg mögé a közös európai pénzügyi szabályozást,a második, hogy megteremtették a belső határok nélküli Európát anélkül, hogy gondoskodtak volna a külső határok védelméről,a harmadik, hogy a közös európai külpolitikát és külső kereskedelmi politikát közös védelmi és biztonsági politika nélkül hozták létre. A videó azt a kezdeményezést népszerűsíti, amelyet a European Policy Centre több nagyhírű európai alapítvánnyal, és a Soros György által alapított Open Society Foundationsszel közösen indított, és az a célja, hogy válaszokat

keressen az EU problémáira. A migráció és a brexit csak kettő a problémák közül, amit a több alapítvány által közösen létrehozott projekt vizsgál: legutóbbi javaslatuk Európa újraenergizálásárólitt olvasható el angolul, írta az Azonnali. „Ez egy nagyon korai próbálkozás arra, hogy egy pán-európai démoszt teremtsünk. Hogy találjunk egy fórumot az állampolgároknak, ahol beszélhetnek egymással. Hogy ne csak a politikusok beszéljenek egymással” – mondja Bajnai Gordon a kezdeményezésről a két hónappal ezelőtt megosztott teljes, 8 és fél perces videóban, ahol politikusként rajta kívül megszólal az Európai Bizottság első alelnöke, a holland Frans Timmermans, és az Európai Tanács volt elnöke, a belga Herman Van Rompuy.

Több tízezer tisztségviselőt büntettek meg pazarlásért Kínában - írja az MTI. Hírügynökségi jelentések szerint összesen csaknem hatvankilencezer tisztségviselőt büntetett meg a kínai korrupcióellenes bíróság az idei év első tíz hónapjában, mert megszegték a korábban elfogadott takarékossági szabályokat. A Kínai Kommunista Párt (CCP) Fegyelem Betartásáért Felelős Bizottságának adatai szerint az idei év első tíz hónapjában csaknem 48 500 szabályszegés történt.

Mai időjárás BUDAPEST

3 / 8 °C Várható csapadék: 0 mm


274/2018 • 2018. december 4.

Hiába fenyegetőzött az ukrán szélsőjobb, rekordszámú ember vett részt a kijevi Pride-on Megtartották vasárnap az elmúlt években már hagyománnyá vált melegfelvonulást Kijev belvárosában, amelyen idén az eddigiekhez képest a legtöbben, a hatóságok szerint mintegy 3,5 ezren, a szervezők szerint 5 ezren vettek részt. A KijevPride-on, más néven az Egyenlőség Menetén zömében fiatalok vonultak fel javarészt szivárványzászlóval, valamint a menet elején egy kék-sárga ukrán nemzeti lobogóval. A menet szervezői ugyanis részvételre kérték nemcsak az LMBTQ-közösségekhez tartozókat, hanem mindenkit, aki támogatja a szexuális kisebbségekhez tartozók jogegyenlőségét. Részt vett például támogatóként Szerhij Lescsenko kormánypárti parlamenti képviselő. A transzparenseken egyebek mellett "szabad ország: légy önmagad!", és "a saját városomban soha senkitől nem fogok félni" feliratok voltak olvashatók.

Izrael vadászgépekkel lő a léggömbökre Izraeli vadászgépek kilenc, a palesztin Hamász mozgalomhoz tartozó célpontot támadtak hétfőn – írja az MTI. Az akció válasz a zsidó állam területére „gyújtogatás céljával reptetett léggömbökre és sárkányokra” – közölte az izraeli hadsereg sajtószolgálata. „Nem sokkal ezelőtt az izraeli légierő vadászgépei csapást mértek két katonai tábor kilenc célpontjára, valamint a Hamász egy lőszergyártó bázisára a Gázai övezet északi részén” – áll a hadsereg hétfő reggeli közleményében. A zsidó állam egyben élesen bírálta az ország „lakosságának és mezőgazdasági területeinek biztonságát fenyegető terrorista cselekményeket”. A hadsereg az elmúlt napokban több ízben „megengedhetetlennek nevezte” az égő léggömbökkel és sárkányokkal Izrael ellen elkövetett akciókat. Ezek több millió dolláros kárt okoztak a zsidó állam területén. A palesztin szélsőségesek azóta alkalmazzák fegyverként ezeket az eszközöket, hogy március végén a Hamász felhívására tömeges tüntetések kezdődtek a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határ mentén a palesztin föld napjától egészen május 14-éig, Izrael hetven évvel ezelőtti kikiáltásának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja (nagba). A Hamász terve az volt, hogy aktivistáik áttörik a határkerítést. 2

Erdogan: Egy műanyag zacskóval fojtották meg Hasogdzsit A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg

Egy műanyag zacskóval fojtották meg Dzsamál Hasogdzsi szaúdi kormánykritikus újságírót Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán - írja az MTI. Recep Tayyip Erdogan török elnök a Hürriyet napilap hétfőn megjelenő számában nyilatkozott. A török elnök újságírók egy csoportjának beszélt erről az elnöki repülőgépen Paraguay felé, ahová a hétvégi Buenos Aires-i G20-csúcstalálkozó után ment. Ha szükséges, az ENSZ elé visszük az ügyet, hogy a nemzetközi jog kerekedjen felül. A török elnök nemzetközi problémának nevezte a Hasogdzsi-ügyet, és felszólította a szaúdi hatóságokat, hogy tegyék világossá: ki adta a parancsot az új-

Az unió nem szól bele: marakodjon csak Horvátország és Szlovénia Horvátország továbbra sem fogadja el a szlovén – horvát tengeri határokra vonatkozó hágai bírósági döntést. Szlovénia ezért most újabb jogi eljárást indított, de az Európai Bizottság semleges és nem hajlandó Szlovéniát támogató nyilatkozatot kiadni. Egy éve döntött a Hágai Állandó Választottbíróság Szlovénia javára a horvát -s zlovén tengeri határvitában. Elvileg tehát egy éve van Szlovéniának saját tengeri folyosója a nyílt vizekre. A probléma csak az, hogy a döntést a horvát fél nem fogadja el és egyáltalán nem tartja be. Szlovénia ezért újabb jogi eljárást kezdeményezett, ezúttal az Európai Unió Bírósága

ságíró meggyilkolására, és hogy hol van Hasogdzsi holtteste. Törökországnak nem áll szándékában az, hogy ártson a szaúdi királyi család tekintélyének, de végére akar járni az ügynek. A hétvégi G-20-csúcson Erdogan kifogásolta, hogy a Hasogdzsi-ügy nem szerepelt a találkozó napirendi pontjai között, és azzal vádolta a Buenos Aires-i csúcson jelenlévő Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörököst, hogy távol akarja tartani országát az esettől. előtt, amely kikényszerítheti a döntés tiszteletben tartását a horvát féltől. Ennek kapcsán a Európai Bizottság bejelentette: semleges marad, és nem támogatja Szlovéniát az eljárásban – jelentette be Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője aBalkan Insightbeszámolója alapján. Intézzétek el magatok!

Török diktatúrára figyelmeztet a börtönből az ellenzéki jelölt Egy abszolút diktatúra törökországi kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a másfél éve börtönben tartott ellenzéki elnökjelölt vasárnap. Selahattin Demirtas kurdbarát politikus csak most, a június 24-i választások előtti tízperces kampánybeszédében

Ismét kikerült egy titkos megállapodás a román hírszerzés és az ügyészség között Újabb titkos megállapodást került nyilvánosságra Romániában, amelyet a román belföldi hírszerző szolgálat a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel kötött 2009-ben, írja az MTI. A dokumentumot hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozta nyilvánosságra. A hírszerzés úgy ítélte meg, hogy a kilenc évvel ezelőtt megkötött egyezmény jelenleg semmilyen titkot nem sért, ezért nyilvánosságra hozható. A dokumentumot George Maior, a hírszerzés akkori vezetője, Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész, aki jelenleg a korrupcióellenes ügyészséget vezeti, valamint Nicolae Popa, a legfelsőbb bíróság volt elnöke látta el kézjegyével. A titkos megállapodás hét oldalon szabályozza a három intézmény együttműködését olyan ügyekben, amelyek a nemzetbiztonságot érintik. A megállapodás információcserére és a három intézmény tevékenységének összehangolására kötelezte a feleket. Közös informatikai rendszert alakítottak ki, amelynek biztonságosságát a hírszerzés szavatolta.

szólhatott közvetlenül a szavazókhoz. Egyébként rendszeresen kommunikál velük az ügyvédei által terjesztett Twitter-üzenetek révén, illetve egy beszédet is intézett hozzájuk, amit a felesége rögzített mobiltelefonjával. Demirtas szerint Törökország sorsa teljesen egy ember kényekedvének lesz kitéve, ha a leköszönő elnök, Recep Tayyip Erdogan és iszlamista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megnyeri a jövő heti elnök- és parlamenti választást. Úgy látja, az AKP győzelme tekintélyelvű, zsarnok országgá változtatná Törökországot, amit kiszakítottak a demokráciából. A Népi Demokratikus Párt (HDP) azt ígérte, hogy kiáll a demokráciáért. Amit most átélünk, az részben már egy autokratikus rezsim. A film legrémisztőbb része azonban még hátra van. [...] Meg kell akadályoznunk, hogy országunk elmerüljön az örvényben.


274/2018 • 2018. december 4.

Ferenc pápa: A homoszexuális papokat ne szenteljék fel Ferenc pápa az elhivatottsággal kapcsolatban adott interjút egy készülő könyvhöz egy spanyol misszionáriusnak, Fernando Pradonak. A 4 órás beszélgetésből az olasz Corriere della Sera napilap közölt részleteteket szombaton. A pápa az interjúban beszélt a homoszexualitásról, ami szerinte egy általános dolog, és a klérusnak jobban oda kellene figyelnie a cölibátus megtartására, valamint az egyháznak kell, hogy legyen elvárása azokkal szemben, akik a papi hivatást választják. A homoszexualitás kérdése nagyon komoly és aggasztó kérdés. Emberileg és lelkileg is érettnek kell lennie azoknak, akik ezt a hivatást választják. Éppen ezért az egyház

Már a német szélsőjobb sem a régi: zsidó fiókszervezetet alapított az AfD 24 tagja van az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt egy hete megalakult zsidó szervezetének, a JafDnek. Az ellenőrizetlen muszlim bevándorlók jelentette veszélyre hivatkozva létrehozott tagszervezet elég nagy hullámokat vetett a német közéletben. A Központi Zsidótanács (Zentralrat der Juden) elnöke a Spiegelnek azt mondta, hogy a zsidó párttagok nem jelentenek biztosítékot arra, hogy egy párt mentes az antiszemita tendenciáktól. ASzombat cikkeszerint a JAfD alapítóinak célja a zsidóellenesség stigmájának gyengítése, valamint az orosz hátterű zsidó bevándorlók megnyerése. A jobboldali populista AfD, mely leginkább a bevándorlásellenes tematikával szerzett az egy évvel ezelőtti országos választáson 13 százalékot és lett így a harmadik legerősebb német párt, régóta küzd az antiszemitizmus vádjával. Bár az AfD maga nem hangoztat antiszemita nézeteket, nem is lép fel túl erélyesen azon tagjai, így az író-politikus Wolfgang Gedeon ellen, akikről ugyanez nem mondható el.

fontosnak tartja, hogy akik ezzel az eredendő hajlammal rendelkeznek, azokat a lelkészség ne szentelje fel. Az egyházfő kifejtette, hogy ez a kijelentés az apácákra is vonatkozik. A pápa kijelentései egybecsengenek a Vatikán korábbi, papi hivatásról szóló nyilatkozataival, és kihangsúlyozta, hogy a homoszexuális cselekedetnek semmi keresnivalója a papok és apácák életében.

Merkel jegyzetein szórakozik Ausztrália

Angela Merkel német kancellár először találkozott az augusztus óta hivatalban lévő ausztrál kormányfővel, Scott Morissonnal. Önmagában ez nem lett volna túl nagy hír Ausztráliában, csakhogy Merkel - amikor leült Morisson mellé - áttanulmányozott néhány jegyzetet, amiben a kollégái összeállították, kicsoda is a tárgyalópartnere. Az, hogy a politikusokat ilyen háttéranyagokkal készítik fel egy-egy találkozásra, a világ legtermészetesebb dolga. Ez esetben annyi

az újdonság, hogy Merkel akkor olvasta a jegyzeteket, amikor Morisson már mellette ült, ráadásul le is fotózták a papírokat, amin az ausztrál kormányfő fényképe is rajta volt. Ez alapján úgy tűnhetett, hogy Merkel fel sem ismerte volna Morissont, pedig valójában csak arról van szó, hogy az efféle háttéranyagokhoz hozzátartozik a kép is. Sajtóbeszámolók szerint az ausztrál kormányfőt egyáltalán nem zavarta, hogy Merkel ott készült fel belőle.

Romániában és Bulgáriában újra lesz Szabad Európa Rádió Egy évtizedes szünet után idén újraindítja Romániának, illetve Bulgáriának szóló híradásait a Szabad Európa Rádió (SZER), a két ország médiakínálatának erősítése érdekében - jelentette be a SZER az MTI híre szerint. A SZER erről szóló közleménye felidézte, hogy nemcsak kínálatbővítésről, hanem visszatérésről van szó, hiszen az Egyesült Államok törvényhozása által felajánlott pénzalapból működő intézmény korábban is jelen volt a két kelet-európai országban: Bulgáriának szánt adásait 2004-ben, a Romániának szóló adást pedig 2008-ban szüntette be a két ország európai uniós csatlakozása kapcsán.

3


274/2018 • 2018. december 4.

Kitiltották Brüsszelből a régi, környezetszennyező dízeles autókat Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak írta az MTI. A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. 2020-ra az autók hatoda érintett lesz A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából.

10 ezer beteggel számol évente a Magyarországon nyíló kínai egészségközpont Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és egy hozzá kapcsolódó apartman park alapkövét rakták le csütörtökön Celldömölkön. A 600 millió forintos beruházás kínai magántőkéből valósul meg az MTI szerint. A kivitelezés ősszel kezdődik és 2019 év végéig készül el, a kínai befektetők azt várják, hogy évente tízezer pácienst is kezelhetnek majd a központban. Jü Fu-csienYu Fujian, a Hagyományos Kínai Orvosi Szervezetek Közép és Kelet-Európai Szövetségének elnöke kiemelte: a beruházáshoz hozzájárult, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon ismerték el törvénybe foglalva a hagyományos kínai orvoslást. A projektismertetőben elhangzott: "a közeli Ság hegy vulkáni eredetű bazalthegy, magnetikus gyógyhely, amely csakúgy, mint a Vulkánfürdő gyógyvize, a kínai gyógyászatban is fontos eszköz lehet." 4

A Nespresso bemutatja a párizsi ínyencségek által ihletett ünnepi Limited Edition kávéit A Nespresso idén a neves belsőépítésszel, India Mahdavival együttműködve alkotta meg ünnepi kínálatát, a párizsi ínyencségek által ihletett Limited Edition kávékollekciót. Mindkét Variations kávé alapjául a dél- és közép-amerikai Arabica szemekből összeállított Nespresso Livanto keverék szolgál. Ebben az őrleményben szép harmóniát alkot a pörkölt és karamellás ízvilág, és mindez kerek, kiegyensúlyozott kávéként teljesedik ki a Variations termékekben: Nespresso Variations Paris Macaron: A Livanto gabonás aromái gyönyörű harmóniában olvadnak össze a mandula édeskés ízével, felidézve a pillanatot, amikor beleharapunk egy macaronba. Intenzitás: 6 Nespresso Variations Paris Praliné: Ez az ízesített espresso kerek egészként egye-

Már 4,5 millió magyar foglalkoztatott van, ez 40 ezerrel több mint az előző év ugyenebben az időszakában A június-augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 484 ezer volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal 69,4 százalékra emelkedett egy év alatt. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban –jelentettecsütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 90 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig 9 ezerrel csökkent. A 15-64 évesek körében a gazdasági aktivitási ráta 72,1 százalékos volt, ami 0,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál, az inaktív népesség létszáma 41 ezerrel csökkent, az aktív népesség létszáma azonban csak egy ezerrel nőtt, mivel a korcsoport lélekszáma 40 ezerrel megfogyatkozott.

Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu

Brit szakértők véleménye szerint: munkáshiánya miatt kell váltania

síti a Livanto ízeit, a mogyoró pörköltségét és a karamella édességét. Harmonikus keverék, ami a praliné desszertek emlékét idézi. Intenzitás: 6 Nespresso Paris Black: Rendkívül aromás Arabica keverék, a Robusta izgalmas csavarával. Gabonás, diós ízek, sűrű textúra… és mindezt fűszeres, fás felhangok színesítik. Intenzitás: 9 A Limited Editions Variations kávék 2018. november 5-től megvásárolhatók világszerte a Nespresso Boutique-okban, online awww.nespresso.com oldalon vagy a 06 80 2582 80-as éjjel-nappal hívható telefonszámon keresztül.

Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre

Magyarországnak, már nem lehetünk olcsó beszállítók

A Legatum brit think tank 2007 óta mindig felméri a világot jövőképesség szempontjából. Az idén – szintén nem először – a kelet-közép-európai régiót külön kiadványban is elemezték (CEE Propserity Report), a régió egyes országainak megítélésében a bécsi Erste-csoport segédkezett. A főbb megállapítások szerint a kelet-közép-európai (CEE) térség „útelágazódás”, vagyis kereszteződés elé ért, ami leginkább azt jelenti, hogy minden országnak át kell gondolnia, hogy jól érzi-e magát abban a kohorszban, ahol jelenleg tartózkodik, vagy esetleg érdemes lépéseket tenni a kitörés céljából. Miközben a térség gazdasági növekedése most magas, mindenhol gondot okoz a demográfiai hanyatlás, a nyugati agyelszívás és a felforgató technológiák üzletátformáló hatása.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Palágyi Eszter, a Michelin-csillagos Costes head chefje ezúttal a Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiváljának “díszvendégeként” a fesztivál exkluzív eseménye, a Lakosztályétterem vendégeit varázsolja el fine dining ételsorával és a hozzá tartozó borválogatással. Elsőként a szállodák között, A Gellért lakosztályétteremként nyitotta meg a nagyközönség körében azt az apartmanját, mely a legszebb kilátást mutatja a fővárosra, és melyben eddig legjelesebb vendégei szálltak meg. A kezdeményezés közkedvelt hagyomány lett mára, ahol Michelincsillagos éttermek séfjei adják egymásnak a kilincset. Ezúttal november 9-én és 10-én ad helyet a limitált exkluzív vacsorának a 422-es apartman, ahol Palágyi Eszter ételsorát élvezhetik a vendégek - a Márton nap égisze alatt - főszerepben természetesen a libával. Előételként libamáj, lila káposzta, fonott kalács, levesként liba consommé főételként pedig liba confit kerül az asztalra. Minden fogáshoz válogatott borokat kínálnak. A 6-fogásos vacsora résztvevői a Márton napi Borfesztiválra is beléphetnek, ahol korlátlan bor és pálinkakóstolás várja őket www.borfesztivalgellert.hu/lakosztalyetterem-2018/


274/2018 • 2018. december 4.

Ennio Morricone: A szívem Budapesté Január 23-án a Papp László Sportarénában jubileumi exkluzív születésnapi koncertet ad

12 szabály az élethez Így kerüld el a káoszt! Jordan B. Peterson Dr. Peterson a torontói egyetem megbecsült tanára, klinikai pszichológus és hivatásos provokátor. Könyvével az egész világot zavarba hozta. A 12 szabály az élethez hónapok óta listavezető az Amazonon, tarol a világ sikerlistáin, többek közt a USA Today, a Wall Street Journal, a The Washington Post és a The New York Times toplistájának első helyezettje. Közel 40 ország megvásárolta a kiadás jogait. A professzor szerint az ember és a társadalom legfontosabb tennivalója, hogy elkerülje a káoszt és ugyanakkor a diktatúrát, hogy rend legyen az életben és a fejekben. Ehhez az ősi hagyomány igazságait ötvözi az élvonalbeli tudományos kutatások legújabb felfedezéseivel.

Időjárás

Sze

4/9

Cs

P

2 / 10

-1 / 7

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

8/8 9/7 7/9 8/9

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

15/11 9/8 5/9 6/11 11/14 10/15

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

6/8 7/6 7/8

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

2/6 11/14 7/11 8/10 8/15 3/8

Kultúra Karácsonyra lepje meg szeretteit, barátait HungaryCard 2019. csomaggal!

A TÖBB MINT HÁROM ÉVIG TAR-

Üzent a magyar rajongóinak Ennio Morricone. A zenei mágust mélységesen meghatotta a magyar zenészek gesztusa, akik novemberi 90. születésnapján fotókkal kívántak további jó egészséget és sikereket a zeneszerzőnek. Többek között Lotfi Begi, Horányi Juli, a The Carbonfools, a New Level Empire, a Blahalouisiana és Vastag Csaba is fotóval tisztelgett a legenda előtt. Morricone római otthonában kapta meg az üdvözleteket és menedzsmentjén keresztül mondott köszönetet. „Köszönöm magyar barátaimnak a kedves köszöntéseket, a jókívánságok eljutottak hozzám, Rómába is. Örülök, hogy jó erőben és egészségben talált meg

ez a szép életkor, és hamarosan újra meglátogathatom önöket. Mindig nagy örömmel megyek Magyarországra. A szívem Budapesté. Most már azt is tudom, hogy nemcsak egy gyönyörű város, hanem számos barát is vár rám Magyarországon” mondta Ennio Morricone. Az olasz legenda január 23-án a Papp László Sportarénában jubileumi exkluzív születésnapi koncertet ad, amelyen felcsendülnek a legismertebb zeneszámai. A maestrót egy teljes szimfonikus zenekar kíséri majd, összesen mintegy 250 zenész vesz részt a monstre produkcióban. Kellemes szórakozást!

Minden nap a te napod - A sikeres hétköznapok pszichológiája - Caroline Webb Bookline Könyvek, 2017 Caroline Webb hosszú évek tapasztalatait, valamint a közgazdaságtan, a pszichológia és a viselkedéstudományok eredményeit sűrítette össze ebben a kötetben, hogy megossza az olvasókkal, miként tudunk mentálisan és érzelmileg is kiteljesedni, fejlődni a munkánkban. Egy átlagos napunkat lefedve a könyv megmutatja, hogy néhány kulcsfontosságú változtatás a viselkedésünkben miként vezethet lenyűgöző eredményekhez. Tudományos alapokra épülő tanácsaival maximálhatjuk a teljesítményünket, és több energiánk lesz, mint valaha. Megtanuljuk, hogy: miként osszuk be hatékonyan az időn-

ket, és hogyan állítsunk fel fontossági sorrendet; . hogyan hozzuk ki a legtöbbet az emberi interakciókból és tegyünk jó benyomást másokra; . hogyan hozzunk kreatív és bölcs döntéseket; . miként viszonyuljunk nagyobb rugalmassággal a nehézségekhez; . miként találhatunk több örömet a munkában, és hogyan tehetünk szert több sikerélményre. A Minden nap a te napodat a Forbes 2016-ban a legfontosabb üzleti könyvek közé sorolta, többek között a Financial Times és a Time magazin is elismerő kritikát közölt róla. Tizenhét nyelven, több mint hatvan országban jelent meg.

Október 31-től látogatható a felújított Szépművészeti Múzeum TÓ FELÚJÍTÁSI MUNKÁLATOKAT KÖVETŐEN OKTÓBER LEGUTOLSÓ NAPJÁTÓL LÁTOGATHATÓ A SZÉPMŰVÉSZETI.

A Nemzeti Filharmonikusok koncertjére szóló páros belépővel vagy a Hello magazin aktuális számával ajándékozzuk meg azokat a vásárlókat, akik személyesen veszik át kártyájukat a Hotelinfo Irodában (1056 Budapest, Váci u. 78-80.). Az akció a készlet erejéig érvényes. 2019. évi kártyaárak: Basic: 7.000 Ft Plus: 13.000 Ft A Hungarycard honlapon 2018. december 1-től rendelhető a 2019-es HungaryCard mindkét típusa. Szállítás és személyes átvétel várhatóan december 10-től lehetséges, erről bővebb információ facebookon, hírlevélben. 20% törzsvásárlói kedvezményt biztosítunk minden olyan kártyatulajdonosunknak, aki rendelkezik regisztrált 2018as HungaryCarddal (Basic vagy Plus csomaggal). Az akció 2019. január 31-ig érvényes. Ízelítő az új kártya tartalmából: Maradtak a már jól megszokott és kedvelt szolgáltatásokTöbb információ: https://hungarycard.hu

A múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós munkálatai során nem csupán a múzeumi épület újult meg, hanem a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve a múzeum állandó kiállításait is újrarendezték. A felújított múzeum az új állandó tárlatok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamara-kiállítással várja majd a látogatókat. A Liget Budapest Projekt keretében végzett rekonstrukció során felújították a II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, azóta csak felületes felújításon átesett és raktárként használt impozáns Román Csarnokot, korszerűsítették a múzeum elavult fűtőrendszerét, klimatizálták a kiállítótermek egy részét, felújították a tetőszerkezet nagy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben. A látogatók két szakaszban vehetik majd birtokba a megújult intézményt és az új kiállításokat. Októberben a mélyföldszinti terek és a felújított Román szárny nagy része, valamint az ott található kiállítások nyílnak meg, az összes új állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz majd látogatható.

5


274/2018 • 2018. december 4.

Niki Laudát 3 hónap után kiengedik a kórházból

Legkésőbb csütörtökön hazamehet a Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda, akin még a nyáron tüdőátültetést hajtottak végre egy bécsi kórházban -adta hírül oe24 osztrák portál. A szervezete legyengült, mivel keveset mozgott, ezért egy edzésprogramot is kapott, amit otthonában kell végrehajtania. Az osztrák sportvezető még július végén, egy nyaraláson lett rosszul, augusztus másodikán kiderült, hogy a tüdőátültetés elkerülhetetlen.Súlyos állapotban volt. Lauda nagy motivációja volt a gyógyulás alatt, hogy október 31-én, felesége 40. születésnapján otthon lehessen.

Fucsovics szetthátrányból fordított, már a legjobb nyolc között Bécsben

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak

A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Összeáll a Babos-Fucsovics páros Fiatalon mindketten a MOL Tehetségtámogató Programjának tagjai voltak

Babos Tímea és Fucsovics Márton már a 2019-es első Grand Slam tornán, az Australian Openen is elindul vegyes párosban és innentől kezdve annyi tornán szerepelnek együtt, amennyin csak tudnak. Ezt amolcsapat.hu oldalán közöltea mindkét versenyzőt támogató cég. Babos legutóbb Melbourne-ben női párosban nyert, míg vegyes párosban döntőig jutott. A végső cél pedig a tokiói olimpia, ahol szintén együtt indulna a két legjobb magyar teniszező. Babos igazi páros specialistának számít, hiszen már kétszeres világbajnoka a számnak, sokáig vezette a világranglistát is, jelenleg a harmadik helyen áll. Fucsovicsnál más a helyzet, eddig szinte kizáró-

lag az egyes karrierjére koncentrált, amelyben jelenleg karriercsúcsot jelentő 39. helyen áll. Párosban ritkán indult, ennek megfelelően ott csak a 212. „Én nemcsak Timivel, de egyáltalán nem játszottam még vegyes párost felnőtt versenyen, úgyhogy ez nekem új élmény lesz. De a lehetőség, hogy Timivel játszhatok, nagyon motivál, már most fel vagyok spannolva, és biztosan motiváltan fogok teniszezni az oldalán.” mondta Fucsovics.

Lindsey Vonn egy állomás erejéig még visszatér jövőre Fucsovics Márton szetthátrányból fordítva legyőzte a hetedik helyen kiemelt Fabio Fogninit szerdán a 2,2 millió euró (694 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében. A nyitókörben a kanadai Felix AugerAliassime-t kiverő magyar játékos három héten belül már másodszor találkozott a világranglista 15. helyén lévő olasszal (a pekingi negyeddöntőben Fognini 6:4, 6:4-re nyert). 6

Ugyan Lindsey Vonn októberben bejelentette, hogy akármi lesz, visszavonul az idei szezon végén, most mégis úgy döntött, visszatér egy állomás erejéig a következő idényben is – írja az MTI. Az amerikai sportoló megerősítette, hogy ez az utolsó szezonja, de hozzátette, örökre bánná, ha még egyszer utoljára nem állhatna rajthoz egyik kedvenc versenyén, a kanadai Lake Louise-ban. A nő alpesi sí gyorsasági szakágában hagyományo-

san ez az első verseny, Vonn pedig tizennyolcszor nyert ott futamot, most azonbanegy sérülés miattnem lehet ott a sikerei miatt már Lake Lindsey-nek is átkeresztelt helyszínen. A 34 éves síző 82 vk-futamot nyert meg pályafutása során, és csupán négy siker választja el az abszolút örökranglistát vezető svéd Ingemar Stenmarktól, de azt már korábban is hangsúlyozta, hogy akkor is visszavonul, ha ezt a rekordot nem sikerül megdöntenie.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu