NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Egy repülő feltartóztatásával szabadítottak ki egy elrabolt török tanárt A mongol hatóságoknak egy repülőjárat feltartóztatásával sikerült kiszabadítaniuk egy elhurcolt török tanárt az ulánbátori Dzsingisz Kán nemzetközi repülőtéren, jelentette a helyi sajtó. A gép később a tanár nélkül felszállhatott. Veysel Akcayt lakása elől hurcolták el péntek reggel és a mongol főváros repülőterére vitték. A török állampolgár 24 éve él Mongóliában, és kapcsolatban áll az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen mozgalmával, amelyet Ankara fegyveres terrorszervezetnek tekint és felelőssé tesz a 2016. július 15-ei puccskísérletért. Akcay egy olyan, török-mongol iskolákat működtető oktatási intézmény vezérigazgatója, amelyet 25 éve a Gülen mozgalom alapított. Törökország 2016 óta akarja elérni, hogy Mongólia zárassa be ezeket az iskolákat. Akcay támogatói Törökországot vádolták, hogy közük volt az emberrabláshoz. A mongol külügyminisztérium közleménye szerint az ulánbátori török nagykövetség visszautasította ezt az állítást, írja az MTI.
Román politikusok szerint Orbán megsértette Romániát A bukaresti parlament két ellenzéki pártjának vezetője is sértőnek nevezte Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak a román centenáriummal kapcsolatos, Tusványoson tett kijelentéseit, és a román kormány válaszát sürgette. Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke vasárnapi sajtóértekezletén azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök primitív, sértő, a románokat lekezelő hozzáállással jött Romániába, hogy kioktassa Bukarestet arról, miként kellene bánnia állampolgáraival (a romániai magyarokkal). Szerinte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes átlépte a diplomáciai kapcsolatokban megszabott határvonalat, amikor – értesülése szerint – olyan megjegyzést tett, hogy nem szeretné, ha a román külügyminisztérium meghívná a magyar nagykövetet a román nemzeti ünnepre.
175/2018 • 2018. AUGUSZTUS 2.
Érik egy moszkvai Trump-látogatás Először Donald Trump hívta meg az orosz elnököt
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész Moszkvában találkozni Donald Trumppal, és maga is hajlandó lenne ellátogatni Washingtonba, közölték orosz hírügynökségek. A Trumppal való találkozó iránti készségéről maga Putyin tett bejelentést a BRICS-országok johannesburgi csúcstalálkozója alkalmából megtartott sajtótájékoztatóján. "Egyébként van már ilyen meghívása, szóltam neki erről" - mondta az orosz vezető. "Kész vagyok Washingtonba is elutazni, ha ott megteremtik a megfelelő munkakörülményeket" - tette hozzá. Mint mondta, mind ő, mind Trump szeretne ismét találkozni. Kijelentette, hogy nemzetközi fórumok, egyebek között a G20 csoport csúcstalálkozója alkalmából beszélni fog az amerikai elnökkel. (A G20 csoport vezetői legközelebb november 30-án és december 1-jén Buenos Airesben gyűlnek majd össze.) "Minden nehézség, adott esetben az Egyesült Államok belpolitikai életében fellépő nehézségek ellenére, az élet megy tovább és a kapcsolataink is folytatódnak" - hangoztatta Putyin. "Telefonon nem lehet mindent elmondani" - nyilat-
kozott Putyin. Donald Trump amerikai elnök nyitott a moszkvai látogatásra - jelentette be a washingtoni Fehér Ház erre reagálva. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleményében leszögezte: amennyiben hivatalos meghívást kap, az amerikai elnök nyitott a moszkvai vizitre. "Trump elnök várja Putyin elnököt Washingtonban a jövő év elején, és nyitott a moszkvai látogatásra, amint megkapja a hivatalos meghívást" - olvasható a közleményben. Először Donald Trump hívta meg az orosz elnököt: a helsinki csúcstalálkozójukról hazatérve bejelentette, hogy őszre a Fehér Házba várja Vlagyimir Putyint. A washingtoni politikai osztály felháborodása nyomán aztán a novemberi félidős választások utánra halasztotta a meghívást, majd a Fehér Ház bejelentette, hogy jövő január elején várja az amerikai fővárosba az orosz elnököt.
50 ezer embert evakuáltak Mianmarban Mintegy 50 ezer embert kellett evakuálni otthonából az áradások miatt Mianmarban, Japánban is tízezrek evakuálást rendelték el a Jongdari tájfun miatt, Kínában eközben a hőség okoz gondokat – írja az MTI. A délmianmari régió, Bagó területén telepítették ki a lakosokat az után, hogy az áradások falvakat öntöttek el és hidakat sodortak el a napok óta tartó heves esőzések következtében - közölték vasárnap a helyi hatóságok. Becslések szerint az árvíz mintegy 100 ezer embert sújt. Vin Mjint mianmari elnök szombaton a térségbe látogatott, hogy találkozzon a földönfutóvá vált lakosokkal, és sürgette a helyi hatóságokat, hogy gyorsítsák fel az ideiglenes menedékhelyek felállítását és a segítségnyújtást. Az áradás elmosott egy 60 méteres hídszakaszt a keletmianmari San államban, míg a szintén kelet-mianmari Kajin államban a rizsföldek és utak szenvedtek jelentős károkat. A Dél-Ázsiában júniustól szeptemberig tartó monszunidőszak heves esőzésekkel jár, rendszeresen okoz árvizeket és földcsuszamlásokat. Az emberek millióit érintő természeti csapásokban több százan vesztik életüket évente.
Életeket mentett a thai gyerekeket megmentő csapat A thaiföldi gyerekeket kimentő csapat 14 újabb embert, köztük egy terhes nőt és egy újszülöttet mentett meg, ezúttal Laoszban – írja a Euronews. Ahogy mi is megírtuk, a hét elején átszakadt egy laoszi vízi erőmű gátrendszere.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 29 °C Várható csapadék: 0 mm