NAPI HÍRVÁLOGATÁS
4 év alatt 730 ezer migránst mentett meg az EU a Földközitengeren
75/2019 • 2019. ÁPRILIS 1.
Čaputová nagyot nyert Ő Szlovákia első női államfője
Három tizenéves afrikai bevándorló ellen emelt vádat szombaton egy máltai bíróság, amiért a minap a Líbia partjainál eltérítettek egy kisebb török tartályhajót, amely előzőleg kimentette őket társaikkal együtt a tengerből - írja az MTI. Az ügyészség azzal vádolja a kamaszokat, hogy megfenyegették a hajó legénységét, és arra próbálták kényszeríteni, hogy ne Líbiában vigye őket vissza, hanem szállítsa Máltára. A vádlottak közül ketten kiskorúak, 15 és 16 évesek, a harmadik pedig 19 éves. Egyikük elefántcsontparti, a másik kettő guineai. Mindhárman tagadták bűnösségüket. A két kiskorú azt mondta magáról, hogy középiskolás. Az idősebb társuk pedig szociológiát tanult az egyetemen.
a transzneműek a horvát fővárosban Megtartották első felvonulásukat szombaton a transzneműek Zágrábban, mintegy 300 ember vett részt az eseményen, írja az MTI. A résztvevők délután három órakor indultak el a fasizmus áldozatainak teréről körülbelül 50 rohamrendőr kíséretében a Zrinjevac parkhoz, ahol beszédeket és rövid programot tartottak. A felvonulás szervezőinek állítása szerint a felvonulók azt akarják elérni, hogy összhangba hozzák a róluk szóló horvátországi jogi előírásokat és gyakorlatokat az európaiakkal, s minden transznemű személy és gyerek szabadon dönthessen a saját testéről, hogy a hatóságok lépjenek fel a gyűlöletbeszéd és az erősödő fasizmus ellen. A szombati zágrábi eseményhez számos országból csatlakoztak, köztük Szlovéniából, Szerbiából, BoszniaHercegovinából, de érkeztek Romániából, Németországból, Svájcból és Nagy-Britanniából is.
Az Európai Unió 730 ezer, a Földközi-tengeren bajba jutott migráns kimentésében segédkezett 2015 óta – írja az MTI az Európai Bizottság adataira hivatkozva. Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációs biztos az Európai Parlamentnek írt levelében aláhúzta: az EU és tagjai számára továbbra is elsődleges fontosságú az emberéletek megóvása. A biztos jelezte, hogy a civil szervezetek kulcsszerepet játszottak a földközi-tengeri mentőakciókban, és tevékenységüket nem szabadna bűncselekménynek beállítani. Avramopulosz ugyanakkor felszólította a tengeri mentőakciók résztvevőit, hogy tartsák be a vonatkozó nemzetközi szabályozásokat, és tevékenységükkel ne járuljanak hozzá az embercsempészek üzletmodelljének fennmaradásához.
Vádat emeltek a hajót eltérítő bevándorlók ellen
Megtartották első felvonulásukat
A korrupcióellenes üzenetekkel kampányoló környezetvédelmi aktivista és jogásznő Zuzana Čaputová nagy különbséggel győzte le a Robert Fico pártja által támogatott Maroš Šefčovič EU-biztost a szlovák elnökválasztás második fordulójában. Čaputová az ország első női, és a legfiatalabb államfője is. A köztársasági elnök jogkörei korlátozottak, mégis fontos szimbolikus és aktuálpolitikai jelentősége is van Čaputová győzelmének. Zuzana Čaputová polgárjogi aktivista nagy fölénnyel nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját. A szinte végleges, 99,5 százalékos feldolgozottságnál 58,4 százalékkal nyert, míg a Robert Fico Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) kormánypártja által támogatott Maroš Šefčovič EU-biztos 41,6 százalékon végzett. Čaputová a győzelmével történelmet írt: ő Szlovákia első női, és 45 évesen a legfiatalabb köztársasági elnöke is. A győzelme nem meglepetés, az ellenzéki jelölt ugyanis nagy fölénnyel, 40,5 százalékkal nyerte meg március 16-án az első fordulót is, több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen 18,7 százalékkal továbbjutó Šefčovič. A magyarok többsége is Čaputovára szavazott az első fordulóban. A második fordulóban pedig a legutolsó felmérések 60,5 százalékot jósoltak neki, és 39,5 százalékot
Šefčovičnak. Csak egy fokkal jeleztek szorosabb különbséget az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérések. A Median szerint elsősorban a fiatalok és a nők választották Čaputovát, de a férfiak körében is népszerűbb volt Šefčovičnál,írjaaz Új Szó. Vasárnap az elnökválasztásokat nézve rekordalacsony volt a részvétel, csak 41 százalék ment el szavazni. Az első forduló még 48,74 százalékos részvételt hozott. Čaputová így is több mint egymillió szavazatot kapott. Čaputová mindenki elnöke akar lenni A győzelmi beszéde elején Čaputová az első fordulóhoz hasonlóan több kisebbség nyelvén, így magyarul is megköszönte mindenkinek a támogatást. Azt ígérte, hogy mindenki elnöke lesz, azok bizalmát is próbálja megszerezni, akik most nem őt támogatták. „Bebizonyítottuk, hogy agresszív szavak nélkül is el lehet nyerni az emberek bizalmát" – mondta a Paraméter szerint. Az eredményt úgy értékelte, hogy az ország megmutatta, hogy közös erővel le lehet győzni a populizmust. Szlovákia változást akar, jelentette ki.
Gázrobbanás történt egy kínai perlitfeldolgozóban Gázszivárgás miatt robbanás történt egy vegyi üzemben a kelet-kínai Santung tartományban. Öt munkás meghalt, három társuk megsérült, írja az MTI. A baleset péntek este történt egy csingcsoui perlitfeldolgozó üzemben. A vulkáni eredetű homokot főként a mezőgazdaságban használják. A baleset oka a cseppfolyós gáz szivárgása volt. További vizsgálat indult a baleset konkrét okának megállapítására, közölte a városháza. A vállalat egyik vezetőjét őrizetbe vették.
Mai időjárás BUDAPEST
8 / 18 °C Várható csapadék: 0 mm
75/2019 • 2019. április 1.
Az oroszok szerint a belgák klórgázzal támadnának Szíriában Az oroszok szerint a belgák azért támadnának, hogy rájuk kenjék az egészet. A belgák szerint mindig ez történik, ha az oroszok támadást terveznek. Egy szakértő szerint nem véletlen és nem az első eset, hogy Belgiumot akarják hírbe hozni. “Vegyi támadást tervez Belgium Szíriában? Klasszikus orosz álhír-kampány” - ezzel a címmel jelent meg a holland nyelvű belga közszolgálati csatornán, a VRT-n egyösszefoglalóarról, hogy iráni és orosz propaganda-oldalak szerint Belgium Észak-Szíriában mérges gázokkal támadna. A cikk hivatkozik a moszkvai Russia Todaytudósítására, amit azonnal és azonos tartalommalátvetta teheráni Press TV. Eszerint Viktor Kupchishin vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szíriai megbékélés központjának vezetője arra figyelmeztetett, hogy Ildib környékén a belga titkosszolgálat, együttműködésben francia titkosszolgálattal, különböző terrorista csoportokkal, valamint a Fehér Sisakosok nevű civil szervezettel, klórtartalmú mérgező gázzal akarja támadni a környékbeli falvak lakosait.
Az ötödik miniszter távozik az ausztrál kormányból Az ausztrál kormány újabb tárcavezetője, Christopher Pyne védelmi miniszter jelentette be pénteken, hogy távozik a politikából, és nem indul a májusi parlamenti választáson, amelyen - közvélemény-kutatásokból ítélve - Scott Morrison miniszterelnök jobbközép kabinetje várhatóan vereséget fog szenvedni, írja az MTI. Pyne saját honlapján tájékoztatott arról, hogy távozik a politikából. Az 51 éves politikus 1993 óta, vagyis közel negyedszázadon át volt a parlament tagja, a dél-ausztráliai Sturt városában szerzett mandátumot a Liberális Párt színeiben. Pyne meggyőződését fejezte ki, hogy pártja távozása után is meg tudja tartani a parlamenti mandátumot Sturtban. Néhány órával Pyne bejelentése előtt Steven Ciobo hadiipari miniszter is közölte, hogy nem indul a választáson, és "valami mással" fog foglalkozni. A közelmúltban a Morrison-kabinet három másik tagja, Nigel Scullion őslakosügyi miniszter, Michael Keenan szolgáltatásokért és digitális átalakításért felelős miniszter, illetve Kelly OʼDwyert foglalkoztatási és ipari miniszter jelentette be, hogy nem indul a választáson. Julie Bishop népszerű volt külügyminiszter is bejelentette visszavonulását. 2
Szaúd-Arábia törhette fel Jeff Bezos mobilját Januárban robbant a hír, hogy Jeff Bezos válik
Januárban robbant a hír, hogy Jeff Bezos válik, közben pedig a National Enquirer című amerikai bulvárlap is szállított egy bombát: azt írták, hogy négy hónapja nyomoznak Bezos után, és arra jutottak, Bezosnak szeretője van. Állításuk szerint "sikamlós sms-eket", "buja szelfiket" is szerzett a lap. Bezos ezért a személyes biztonsági csapatát állította rá az ügyre, jelesül Gavin de Becker biztonsági szakértőt, aki 1978 óta foglalkozik híres emberek védelmével, az igazságügyi tárca tanácsadója is volt. Az Amazon-vezér és Washington Post-tulajdonos megbízta őt, hogy nyomozza ki, hogyan szerezhette meg az újság a privát üzeneteit. Szakértőkre és nyomozókra hivatkozva De Becker most azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy
Megállt a tömeges migráció Olaszországban Több mint 94 százalékkal kevesebb menekült érkezett év eleje óta Olaszországba tavalyhoz képest, és négyszer annyi bevándorlót utasítottak ki az olasz hatóságok a római belügyminisztérium vasárnap közölt adatai szerint - írja az MTI. Az idén 335 migráns kötött ki az olaszországi partokon március 15-ig. Ez Olaszországban nagyon alacsony számnak számít, a korábbitömeges migráció megállításátjelenti. A tavalyi év ugyanezen időszakában 5945 személy érkezett, 2017 azonos periódusában pedig több mint 15 ezer. Az idén érkezettek többsége Tunéziából, Bangladesből, Algériából és Irakból érkezett Olaszországba. Az idén, január elseje és március 15. között 1354 bevándorlót utasítottak ki Olaszországból: ebből 1248 személyt az olasz hatóságok rendőri kísérettel
meghackelték a világ leggazdagabb emberének számító Jeff Bezos mobiltelefonját, és ellopták személyes adatait. A Fehér Ház és a külügyminisztérium nem akarta kommentálni a lap értesülését a Hasogdzsiügyben. Korábban arról volt szó, hogy az információkat a szerető, Lauren Sánchez fivére adta át a botránylapnak, de a magánnyomozó szerint ez csak a valódi felelősök álcázását szolgáló hamis nyom volt. visszaszállítottak a kiinduló országokba, 106 migráns önként vagy az olasz állam biztosította anyagi támogatás fejében tért vissza hazájába. Matteo Salvini olasz belügyminiszter úgy kommentálta az adatokat, hogy most történt meg először, hogy a kiutasítottak száma jóval meghaladja az érkezőkét.
Nemsokára nyilvános lesz a Mueller-jelentés Április közepén hozza nyilvánosságra a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság csaknem 400 oldalasjelentésénekszerkesztett változatát az amerikai igazságügyi miniszter, adta hírül az MTI. A szenátus és a képviselőház vezető politikusaihoz intézett levelében William Barr elmondta, hogy nemsokára mindenki maga olvashatja a doku-
Az al-Kaidához és a Hezbollahhoz is juthattak amerikai fegyverek Több szélsőséges iszlamista szervezet, így az al-Kaida helyi csoportja, illetve Irán és a libanoni síita Hezbollah is hasznot húzhatott azokból az amerikai gyártmányú fegyverekből, amelyeket Washington SzaúdArábiának és az Egyesült Arab Emírségeknek adott el a jemeni polgárháború kitörése óta - jelentette a CNNre hivatkozva az MTI. A polgárháborúban a fegyverek segítségével mind a síita húszik, mind pedig a jemeni kormányerők, illetve az őket támogató Szaúd-Arábia vezette koalíció sok helyi törzs és milícia vezetőjének a hűségét igyekeztek megvenni. Az így szerzett fegyvereket pedig később eladták. A Pentagon szerint azzal, hogy harmadik félnek átadták a fegyvereket, az arab koalíció megszegte a Washingtonnal kötött fegyvereladási szerződést. A CNN megkeresésére Johnny Michael, a Pentagon szóvivője leszögezte, hogy Washington nem adott engedélyt sem SzaúdArábiának, sem az Egyesült Arab Emírségeknek arra, hogy bármilyen katonai eszközt más harcoló csoportoknak átadjon Jemenben, ezért vizsgálatot indítottak az ügyben.
mentumot, a hírszerzési források és magánéletet érintő információk védelme érdekében azonban bizonyos részeket kihagy belőle. Barr azt is elmondta, hogy május elején készséggel megjelenik a szenátus és a képviselőház igazságügyi bizottságai előtt, hogy beszámoljon a jelentésről. A Mueller vezette bizottság március 22én zárta le 22 hónapig tartó vizsgálatát arról, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai összejátszottak-e Oroszországgal, és Trump akadályozta-e az igazságszolgáltatást a nyomozás során. A különleges vizsgálóbizottság munkájának költsége mintegy 30 millió dollár volt. A Mueller-jelentésből készített, a kongresszusnak már elküldött néhány oldalas kivonatában az igazságügyi miniszter arra a következtetésre jutott, hogy nem történt összejátszás, és nincs elegendő bizonyíték arra, hogy Trump akadályozta az igazságszolgáltatást.
75/2019 • 2019. április 1.
Előrehozott választásokat akarhat Theresa May, ha negyedszer is koppan Belharc dúl a brit konzervatív párton belül, hogy mit tegyenek, ha a hétfői véleménynyilvánító parlamenti szavazáson az az eredmény születik, hogy Theresa May próbáljon új, előnyösebb megállapodást kiharcolni az EU-val – írja több meghatározó brit napilap a BBC összesítése szerint. A Sunday Times szerint felmerült May tanácsadói körében, hogy ebben az esetben inkább általános választásokat kellene kiírni, és ezt akár jövő héten bejelentenék. A toryk ugyanakkor nagyon megosztottak a kérdésben, többségük valószínűleg nem szeretné most választásokon megmérettetni a pártot, ugyanis felmérések szerint a Munkáspártot vezető Jeremy Corbyn 5 pontos előnyben van a konzervatívokkal szemben. A hétfői szavazási napon a parlamentben véleménynyilvánító szavazások lesznek, amelyekből az az eredmény is kijöhet, hogy a kormány
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába olyan országok is kerültek, akiknél ezek a jogok erősen sérülnek Az ENSZ-t elég nagy kritika érte pénteken, amiért olyan országokat is beengedett az Emberi Jogi Tanácsába, akiknél amúgy elég súlyos az emberi jogok helyzete, írjaaz Euronews. A tanácsnak tizennyolc új tagja lett, köztük Szomália, Eritrea, Kamerun, Banglades és a Fülöp-szigetek. A Human Rights Watch (Emberi Jogi Figyelő) segítő szervezet például az utóbbi országról azt mondta, "az emberi jogok krízisén megy keresztül épp, ami akár odáig fajulhat, hogy megszűnik az emberiesség". Mióta 2016-ban Rodrigo Duerte elnök háborút hirdetett a drog ellen, azóta legalább 12 ezer feltételezett dílert és droghasználót öltek meg a Fülöpszigeteken. A helyi hatóságok szerint ez a szám inkább négyezerre tehető. A csoport szerint Eritrea és Bahrein sem kerülhetett volna be, hiszen a kormány üldözi és lecsukatja kritikusait és az emberi jogok védelmezőit, Kamerunban pedig az angol ajkú területeken zaklatják a népet az ország biztonsági erői.
mozduljon egy puhább brexit letárgyalásának irányába. A kérdés az, hogyan reagálna erre Theresay May, aki a hírek szerint negyedszer is szavaztatni szeretne a saját alkujáról. Nem világos, miért van ez így, mert konzervatív párti vezetők a Sunday Telegraph szerint már feladtak minden reményt, hogy koalíciós partnerük, az észak-ír Democratic Unionist Party egy újabb szavazáson támogatná May javaslatát. Az toryknál az az általános vélekedés, hogy a parlament inkább egy új, puhább brexit irányába tolja majd a kormányt.
Szombat éjszaka négy embert is megkéseltek Londonban
Szombat este és vasárnap délelőtt között négy embert késeltek meg Londonban, közülük kettő válságos állapotban van. A támadás mind a négy esetben ugyanúgy zajlott le: az áldozatok egyedül sétáltak, a támadó hátulról közelítette meg őket, majd hátukon késelte meg őket. Előbb egy 45 éves nőt késeltek meg szombat este hét körül, az ő állapota kritikus, majd négy órával később nem egészen egy kilométerrel arrébb egy férfit ért támadás, akinek sérülései nem életveszélyesek. Alig másfél kilométerrel arrébb, vasárnap hajnali négykor egy 23 éves fiút szúrtak le az egyik metróállomás lejáratánál, őt is életveszélyes
sérüléssel szállították kórházba. Az utolsó támadás vasárnap reggel háromnegyed tíz körül történt. ABBCszerint a nyomozók egy sötét ruhákat viselő, nyurga fekete férfit kerestek. Egy férfit őrizetbe vettek, még vizsgálják, hogy mind a négy támadás mögött ugyanaz a személy áll-e. A hatóságok szerint nem terrortámadás történt, az áldozatokat véletlenszerűen választották ki. A támadások után az utcákra jóval több rendőrt vezényeltek ki, akik nagyobb mozgási területet kaptak a motozásokban és átkutatásokban. Megállíthatnak bárkit és bármilyen járművet, hogy átkutassák azokat,írjaa Sky News.
Véres verekedés tört ki egy tenerifei járaton Két férfit a rendőrök vittek el, miután összeverekedtek a Ryanair Glasgow-ból Tenerifére tartó járatán, számolt be aSky News. A videó készítője szerint azon tört ki a vita, hogy egy nő mezítláb indult el a WC-re, amire ezt egy részeg utas szóvá tette. Az ittas férfivel az egész út folyamán probléma volt, azonban nem tudni pontosan, kikkel is verekedett össze, egyes források szerint a nő barátjával, mások szerint egy utassal, aki próbálta megfékezni az őrjöngésben. Az biztos, hogy végül mindent vér borított, és egy férfi vérző orral távozott a verekedésből, akinek, a támadó kiharapott egy darabot az orrából.
3
75/2019 • 2019. április 1.
68 ezer álláshely volt betöltetlen januárban Januárban 87 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, ezekből a zárónapon 68 700 maradt betöltetlen - írja a Nemzeti Foglakoztatási Szolgálat adatai alapján az MTI. A foglalkoztatók 15 700 új betölthető álláshelyet jelentettek be januárban, ezek 30,5 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 4800 volt, amelynek 89,7 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. A legtöbb támogatott álláshelyet Borsod-AbaújZemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya és Békés megyében hirdették meg. Az év első hónapjában 508 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek, illetve a villamos világítóeszköz gyártását, a baromfihús feldolgozását, tartósítását, az egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatást, az üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadást és a kötelező társadalombiztosítást, területileg pedig Fejér és Békés megyét, valamint Budapestet érintette. A nyilvántartott álláskeresők száma 4,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, az NFSZ nyilvántartásában a 2019. januári zárónapon 254 200 álláskereső szerepelt, mintegy 13 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. Az NFSZ a honlapján közölte: 2019 első hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legkevesebben továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében keresnek állást.
Egyre nagyobb gond a munkaerőhiány Európában Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben nőtt a betöltetlen munkahelyek aránya a múlt év negyedik negyedében - mutatják az Eurostat adatai. Az unió statisztikai hivatalának hétfőn közzétett jelentése szerint az euróövezetben a negyedik negyedévben 2,3 százalék volt a betöltetlen állások aránya, szemben az előző negyedévi 2,1 százalékkal és a 2017. negyedik negyedévi 2,0 százalékkal. Az EU 28 tagállamában a betöltetlen állások aránya 2,3 százalék volt az előző negyedévi 2,2 százalékkal és az egy évvel korábbi 2,0 százalékkal szemben. Az euróövezetben az iparban és az építőiparban a munkahelyek 2,0 százaléka a szolgáltató szektorban pedig 2,6 százaléka volt betöltetlen. Az EU egészében ugyanez az arány 2,1 százalék, illetve 2,6 százalék volt. A betöltetlen munkahelyek aránya 2018 utolsó negyedében az unió 20 tagállamában nőtt, négyben nem változott, négyben pedig csökkent. 4
Két hétig sztrájkolnának a fogorvosok Két hétig sztrájkolnának szeptemberben az állami ellátásban dolgozó fogorvosok, a hónap első két hetében csak sürgősségi ügyeletet látnának el – írja a Népszava. A lap szerint a fogorvosok megelégelték, hogy a kormány – korábbi ígéretei ellenére – továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátást ellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket. A különbség pedig jelentős, mert míg egy háziorvosi praxis havonta átlagosan 1,7 millió forintot kap, addig egy fogorvosnak 900 ezer forint jut. A sztrájkot szervező dr. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az Alapellátó Orvosok Szövetségének alelnökekorábbanazt mondta, hogy az OEP olyan kevés támogatást ad a fogászatoknak, hogy sok ellátás gyakorlatilag ráfizetéssel végezhető csak el. Például egy foghúzásért 300 forint támogatást fizet az ál-
Robothasználat: az uniós lista alján kullognak a magyar cégek 2018-ban az Európai Unióban a legalább 10 embert alkalmazó cégek hét százalékánál alkalmaztak robotokat, a nagyvállalatoknál (tehát 250-nél több embert alkalmazó) viszont már 25 százalék volt ez az arány – derül ki azEurostat friss adataiból. Az ipari és szolgáltató robotokat használó cégek Spanyolországban (11 százalék), Dániában és Finnországban (10 százalék), valamint Olaszországban (9 százalék) vannak a legnagyobb arányban. Cipruson (egy százalék), Magyarországon, Észtországban, Görögországban, Litvániában és Romániában (3 százalék) használ a legkevesebb cég robotokat. A cégek a felmérés alapján leginkább ipari robotokat használnak (5 százalék), főleg a feldolgozóiparban (16 százalék). Szolgáltató robotokat a cégek két százaléka használ, szintén a feldolgozóiparban és a kiskereskedelemben. A robotot használó cégek leginkább raktári menedzsmentre (44 százalék), emberek és tárgyak szállítására takarításra vagy hulladékkezelésre és összeszerelésre alkalmaznak robotokat.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Phone: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918 info@thv.hu www.thv.hu
A magyar dolgozók száma nőtt a legjobban Ausztriában Egy hónap alatt 34 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottság Ausztriában az év végére, de a magyarok azon kevesek közé tartoznak, ahol több ezer fős bővülést regisztráltak: egy év alatt több mint hatezerrel több magyar kapott munkát kapott Ausztriában – írja a Privátbankár.hu. Az ottani társadalombiztosítási szövetség (Hauptverband) adatai szerint december végén 94 458 magyar állampolgár dolgozott hivatalosan Ausztriában, ami 4304 fővel több, mint novemberben, és 6136 fővel több, mint egy évvel korábban. A jelentős havi növekedéshez hozzájárul az is, hogy Ausztriában jelentős hatással van a foglalkoztatás változására a két idegenforgalmi szezon, ezért nyáron és télen mindig jelentősen megnő az alkalmazottak száma. Ugyanakkor egy év alatt is, és egy hónap alatt is a magyarok száma nőtt legjobban a statisztikában említett országok között.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
lam, ami nagyjából az érzéstelenítőt és annak a beadásának a munkabérét fedi le, vagyis a rendelő gyakorlatilag fizet azért, hogy fogat húzhasson. Nagy szerint ahhoz, hogy megszűnjön a fogorvosok és háziorvosok finanszírozása közötti különbség, a kormánynak legalább 30 milliárd forinttal kellene emelnie a fogorvosoknak szánt keretet; ha ennél kevesebbet kapnak, akkor továbbra is egyre több lesz a betöltetlen praxis, mert egyszerűen nem éri majd meg a fogorvosoknak alapellátást biztosítaniuk. Jelenleg 231 állami fogászat áll üresen, nagy részük olyan régióban, ahol a betegek többsége nem engedheti meg magának, hogy magánrendelőbe járjon.
Az aszály miatt a búza harmada lett csak jó minőségű
Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától - közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az M1en. Petőházi Tamás azt mondta, az elmúlt három hónapban feleannyi csapadék esett, mint amennyire szükség lett volna. Országos átlagban 100 milliméternyi csapadék hiányzik a talajból, azaz egyhetes áztató esőre lenne szükség. Az előrejelzések szerint azonban erre a következő tíz napban sem lehet számítani. Ismertette, a probléma azzal kezdődött, hogy a gazdák ősszel csak porba tudták elültetni a búzát és a repcét. Ezután a téli időjárás sem hozta meg a várt csapadékmennyiséget. Emiatt millió tonnás kiesésére lehet számítani - mondta Petőházi. A csapadékhiány szerinte más problémákat is felvet. Például hogy mit lehet ezentúl vetni, és hogyan lehet a tápanyag visszapótlást megoldani.
75/2019 • 2019. április 1.
Budapesten lép fel a diszkózene alapítója és az elektronikus zene úttörője Giorgio Moroder
SZÉTTÉPVE Zenés szembenézés Szabó Kimmel Tamással Februártól az Orlai Produkció műsorán a Belvárosi Színházban! “Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját? Mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja? Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn? A függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan. Előadásunk az embert boncolgatja a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik! Igaz történetek, zene, fény és sötét. A döntés a miénk, de talán létezik kiút...” Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk.
Időjárás
K
6 / 16
Sze
Cs
6 / 16
6 / 16
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
6/18 5/16 4/16 5/15
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
4/8 5/15 0/13 6/15 3/17 10/13
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
5/15 4/16 6/13
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
0/14 5/10 5/7 5/8 10/13 5/16
Kultúra Londonban és Düsseldorfban népszerűsíti a magyar termékeket az Agrármarketing Centrum
Tavaszi-nyári ÚJDOSÁGOK A THOMAS SABO háza táján A diszkózene alapítója és az elektronikus zene úttörője, a többszörös Oscar- és Grammy-díjas Giorgio Moroder első élő európai turnéja keretében, 2019. május 15-én, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel! Az olasz dalszerző, producer az „A Celebration of the 80’s” című turnéja során karrierjének fénypontjait adja elő zenekara és vokalistái kíséretében, egy igazán látványos és szemkápráztató színpadi show keretében. Olyan nagyszerű slágereket köszönhetünk neki, mint például Donna Summer „Love To Love You Baby”, „Hot Stuff”, „I Feel Love”, Cher „Bad Love”, Blondie „Call Me”, David Bowie „Cat People”, Freddie Mercury „Love Kills”, Bonnie Ty-
ler „Here She Comes” című dala. Valamint olyan filmek zenéit is ő szerezte, amelyek még nála is ikonikusabb szimbólumaivá váltak a ’80-as éveknek. Ilyenek például az Amerikai dzsigoló, a Párducemberek, A sebhelyesarcú, az Electric Dreams, a Végtelen történet, a Top Gun és az Éjféli expressz. 2019 tavaszán a ’70-es és ’80-as évek nagy slágerei, ikonikus zenéi és hangulata élőben elevenedik meg a Sportarénában! Jó szórakozást!
Kottázd le ismét a város moraját – idén sportosan! Add a ritmust, mi hozzuk a mozgást! A Fővárosi Önkormányzat idén is keresi Budapest Dalát. Most viszont Európa Sportfővárosaként igazán dinamikus szerzeményeket vár majd a zsűri. Ismert és még felfedezés előtt álló zenészek és énekesek március 22-ig küldhetik el saját stílusukban íródó, repertoárjukba illeszkedő szerzeményeiket. Hat ismert előadó kapott felkérést, mellettük másik öt helyre várják olyanok jelentkezését, akik úgy gondolják, dalban mondják el azt, amit szá-
mukra idén a sportos Budapest jelent. A megmérettetést idén is szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri (Joós István - a Magneoton Zrt. vezérigazgatója mellett Rózsa István - Rózsa Records, Rakonczai Viktor - Artisjus díjas zeneszerző, zenei producer, Nagyné Varga Melinda - Fővárosi Önkormányzat Kulturális főosztályvezető és Szűts László – MAHASZ) értékeli, illetve a közönséggel közösen döntenek majd a 2019es év Budapest Daláról.
Újabb darabokkal bővült a THOMAS SABO 2019-es tavasz-nyári kollekciója - immár a legújabb óra, fülbevaló és Generation Charm Club kollekció is elérhető üzletünkben! GENERATION CHARM CLUBA 2018-as évben megújult Generation Charm Club óriási választákából mindenki kiválaszhatja a stílusához leginkább illő összeállítást - a szerkesztők és stylistok pedig bármilyen anyaghoz passzoló ékszereket találnak a kollekcióban. KARMA BEADSEzekben az izgalmas, akár egyenként is teljes értékű ékszerként felfogható gyöngyökben a keleties motívumok uralkodnak. KARIKAFÜLBEVALÓK MINDEN MENNYISÉGBENA klasszikus karikafülbevalók kedvelői és a divatrajongók is imádni fogják ezt a kollekciót, ami egyaránt tartalmazza a must have változatokat és a formabontóbb megoldásokat is.
Két, jelenleg is zajló nemzetközi kiállításon jelenik meg önálló standdal az Agrármarketing Centrum (AMC). A 2019. március 17-20. között Londonban megrendezett International Food and Drink Event (IFE) szakkiállításon először, míg a 2019. március 17-19. között zajló düsseldorfi ProWein Nemzetközi Bor és Szeszesital Szakkiállítás Spirit szekciójában hat év kihagyás után, a tavalyi évtől szervez újra rendszeres megjelenést a Társaság. Először jelenik meg önálló standdal az Agrármarketing Centrum az Egyesült Királyság legnagyobb élelmiszeripari, ital és csomagolástechnikai rendezvényén, az International Food and Drink Event (IFE) szakkiállításon. A magyar standot Belánszky-Demkó Zsolt az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, valamint Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese nyitotta meg. A düsseldorfi ProWein az italszakértők találkozóhelye, ahol kiállítóként öt kontinens borászai és szeszesital gyártói, valamint a világ exportőrei és importőrei mutatkoznak be. A kínálatban egyszerre jelenik meg a csúcsminőség és a kedvező árú italok választéka, a borászati – és a kevert italok eszközei, továbbá a szolgáltatói szektor.
5
75/2019 • 2019. április 1.
Így dől le Király Gábor nimbusza
Király Gábor 2016. augusztus 2-án jelentette be, hogy többet nem szerepel a magyar válogatottban. Így is 108 meccsével a legtöbbet pályára lépő válogatott játékos lett, és Bozsik József mellett az egyetlen, akinek több, mint 100 szereplése van. Védett a Herthában, bajnoki-harmadik lett, szerepelt Angliában is. Rengeteg dicsőséget szerzett, kapusiskolát is működtet Szombathelyen. Lassan 43 évesen is próbál napról-napra profi teljesítményt nyújtani annak ellenére is, hogy a kiesés ellen küzdő Haladásdrukkerek is kikezdték már. Az utóbbi időben egyre több olyan cselekedetet láttunk tőle, amely nem éppen azt bizonyítja, hogy mentálisan készen áll a legmagasabb szintre.
Öt helyet esett vissza Fucsovics a világranglistán
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
Cseh ott lesz a vb-n Kenderesi, Milák bármikor bárkit verhet
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint "összességében nagyon látványos, nagyon ütős, nagyon erős" volt az úszók országos bajnoksága, amely szombat este ért véget Debrecenben. A tornán nemcsak az érmekért, hanem a világbajnoki indulás jogáért is versenyeztek a résztvevők. A kapitány vasárnap, az M1-nek nyilatkozva kiemelte, hogy férfi gyorsúszásban "tovább izmosodtak", 50-től 1500 méterig szinte minden számban erős időeredmény született. Külön dicsérte Lobanovszkij Maxim, Németh Nándor, Kozma Dominik és Kalmár Ákos teljesítményét. A férfi 200 méter pillangóról szólva Sós Csaba úgy fogalmazott, hogy "kétlövetű fegyverünk van, Milák Kristóf
és Kenderesi Tamás bármikor bárkit megverhet". A Debrecenben három aranyat is begyűjtő Késely Ajna pedig szerinte amilyen aranyos, tündéri a parton, olyan kemény a vízben. "Milákhoz hasonlóan a tavalyi év neki is nagyon kemény volt, idéntől már csak a felnőtteknél versenyez. Úgy szerepel, ahogy várom, nincs meglepetés számomra" - mondta a kapitány. Sós Csaba a 200 pillangón a dobogóról lemaradó Cseh Lászlóról azt mondta, hogy biztosan ott lesz a világbajnokságon.
Nem jött össze az újabb Federer-rekord Fucsovics Márton karriercsúcsához képest öt helyet rontva a 36. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Babos Tímea három helyet rontva a 105. A 27 éves Fucsovics legutóbb az Indian Wells-i tornán szerepelt, ahol 29. kiemeltként a második fordulóban kikapott a svájci Stan Wawrinkától. A folytatásban a miami szupertornán lép pályára, ahol jó eséllyel újra kiemelt lesz. Az Indian Wells-i döntőben a 20-szoros Grand Slambajnok Roger Federert legyőző Dominic Thiem már a negyedik, beállítva pályafutásának a legjobbját. 6
Roger Federer három szettben kikapott a világranglista 4. helyezett osztrák Dominic Thiemtől az Indian Wellsben rendezett tenisztorna döntőjében, így nem jött össze neki a hatodik, rekordot jelentő Indian Wells-i tornagyőzelem. Federer korábban ötször győzött a tornán (2004, 2005, 2006, 2012, 2017), háromszor pedig a döntőben kapott ki (2014, 2015, 2018). Ő lehetett volna az első teniszező, aki hatszor győz Indan Wellsben. Nem is kezdett rosszul, az első szettet magabiztosan húzta be 6:3-ra. Ezután vi-
szont nem alakultak jól a dolgai, egyszer sem sikerült elvennie az ellenfele adogatását, ő viszont kétszer is elveszítette a sajátját. A következő két szettben meglehetősen simán kikapott, Dominic Thiem megérdemelten nyert 2 óra 3 perc alatt 3:6, 6:3, 7:5re. A nőknél a 18 éves Andreescu lett az Indian Wells-i torna történetének első szabadkártyás győztese és második legfiatalabb bajnoka. Eredmények (döntő): Férfiak: Thiem (osztrák, 7.)-Federer (svájci, 4.) 3:6, 6:3, 7:5Nők: Andreescu (kanadai)-Kerber (német, 8.) 6:4, 3:6, 6:4