NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Kim Dzsongun páncélvonata megérkezett Oroszországba A határátlépés és az ünnepélyes fogadtatás után Kim Haszan határközségben ellátogatott az orosz–északkoreai barátság házába. A létesítményt 1986-ban hozták létre, a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. Kimet Haszanban Alekszandr Kozlov, a Távol-Kelet és a sarkvidék fejlesztéséért felelős miniszter, illetve Oleg Kozsemjako, a Tengermelléki terület kormányzója fogadta. Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója kedden azt mondta, hogy a vlagyivosztoki tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget nukleáris problémájának békés megoldása és ÉszakkeletÁzsia biztonságának szavatolása áll majd. A legutóbbi orosz–északkoreai csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsongil akkori észak-koreai vezető részvételével. Putyin, aki 2000ben járt Phenjanban, 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi északkoreai vezető apját.
Arcátlan amerikai provokációnak nevezte Moszkva a washingtoni olajdöntést Az orosz külügyminisztérium keddi állásfoglalásában ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy az amerikai politika egyre "agresszívabb és gátlástalanabb". "Washingtonban már nem is próbálják elkendőzni, hogy az egész világot alá akarják vetni az akaratuknak" - tette hozzá a tárca. Moszkva ugyanakkor dicsérte a teheráni vezetés visszafogottságát, figyelembe véve "az arcátlan amerikai provokációkat". A Fehér Ház hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok nem fogja meghosszabbítani az iráni olaj vásárlási engedélyét a "nyolcaknak".
94/2019 • 2019. ÁPRILIS 25.
Tovább nőtt a Srí Lanka-i merényletek áldozatainak száma Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be
A Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni robbantásos merényletekhalottainak száma 359-re emelkedett - írja az MTI. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat. A helyi rendőrségi szóvivő, Ruvan Gunasekera szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt. Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután szökésben van több olyan szélsőséges, akinek a birtokában robbanószer van. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam bejelentését, amelyben magára vállalta a merényletsorozatot. Az Iszlám Állam a szócsövének számító Aamák nevű "hírügynökségén" keresztül jelentkezett a húsvétvasárnapi terrortámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták közzétettek egy felvételt is, amelyen a támadók állítólagos vezetője látható hét másik emberrel körülvéve, akik arca el volt kendőzve. A csoport semmi más bizonyítékot nem nyújtott állítása alátámasztására. A felvételen látható emberek személyazonosságát eddig
nem sikerült független forrásból ellenőrizni. Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát. A Srí Lanka-i hatóságok a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetet tartják legvalószínűbb elkövetőnek, de nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak külföldi csoportokkal. A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt, volt köztük egy nő is, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen, közölte a Srí Lankai védelmiminiszter-helyettes Colombóban. A Srí Lankai hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg 7-8 éven át készítették elő.
Sértetlenül úszta meg a tűzvészt a Notre-Dame orgonája Egy szakértő szerint sértetlenül átvészelte a múlt heti tűzvészt a NotreDame nyolcezer sípos orgonája. Pascal Quoirin 2017-ben restaurálta a székesegyház orgonáját. Most ismét alaposan megvizsgálta a hangszert, és kijelentette: a lángok, amelyek a templomnak szinte az egész tetőszerkezetét megsemmisítették, szerencsére nem tettek semmiféle kárt az orgonában. Az orgonában elhelyezett hőmérő azt mutatta, hogy a tűzeset napján a hangszer hőmérséklete nem emelkedett 17 Celsius-fok fölé. Ezért az is biztos, hogy a sípok és az orgona elektronikus részei sem károsodtak. A szakember azt javasolta, hogy a székesegyház felújítási munkálatai alatt vízhatlan házzal védjék az orgonát, és rendszeresen játsszanak is rajta.
Néha rágyújtottak egy cigire a NotreDame felújításán dolgozó munkások Előfordult, hogy a Notre-Dame felújításán dolgozó munkások megszegték a tilalmat, és rágyújtottak egy-egy cigarettára, de biztosan nem egy eldobott cigarettacsikk miatt égett le a székesegyház, mondta az AFP-nek a felújításon dolgozó Le Bras Freres nevű cég szóvivője. Marc Eskenazi, a vállalat szóvivője megerősítette azt a lapértesülést, hogy a rendőrségen kihallgatott munkások közül többen bevallották: alkalmanként rágyújtottak az állványzaton.
Mai időjárás BUDAPEST
8 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm