NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Szövetségi pénzektől fosztja meg az abortuszt végző klinikákat a Fehér Ház A Fehér Ház új rendelkezése értelmében az abortuszt végző klinikák a jövőben nem pályázhatnak szövetségi támogatásokra – írta az MTI. A Védd az életet nevű rendelkezés értelmében a női betegeket és betegségeket kezelő, valamint családtervezéssel foglalkozó egészségügyi intézmények nem hajthatnak végre művi terhességmegszakítást, és nem küldhetnek pácienseket abortuszt végző klinikákra sem. Ahogyan a pénteken végső formába öntött rendelet fogalmaz: „fizikailag és pénzügyileg” egyaránt el kell különülniük az abortusz-klinikáktól annak érdekében, hogy a családtervezési támogatási alapokhoz pályázatot nyújthassanak be. Azok a klinikák, amelyeken abortuszt végeznek, egyáltalán nem pályázhatnak szövetségi támogatásokra. Az abortuszokat, mint a családtervezés egyik eszközét biztosító Planned Parenthood nevű szervezet által működtetett klinikák így jelentős szövetségi támogatástól esnek el.
A svédek mozgolódnak a leginkább a Fidesz kizárására Antiszemita, a legrosszabb populizmus, akár Putyin is kitalálhatta volna – ilyeneket ír egy svéd néppárti képviselő Manfred Webernek a legújabb magyar plakátkampány kapcsán. Gunnar Hökmark szerint Orbán Viktor teljesen elszigetelte magát a párton belül. KapcsolódóRendkívüli frakcióülést hívnának össze a Néppártban a magyar plakátkampány miatt Gunnar Hökmark, a svéd Mérsékelt Párt politikusa kezdeményezte, de valószínűleg nem fog összejönni. Továbbra is feszült a hangulat az Európai Néppárton (EPP) belül az új magyar plakátkampány miatt. ANépszavanyomán az Index isbeszámoltróla, hogy a svéd Gunnar Hökmark azt kezdeményezte, tartsanak rendkívüli frakcióülést már a jövő héten a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló kampány miatt. A képviselő levelét Manfred Webernek, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetőjének címezte, aki egyben a pártcsalád jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztére.
47/2019 • 2019. FEBRUÁR 25.
Merkel kiállt Juncker mellett a magyar kormányplakátok ügyében Egy világhírű, magyar származású személyt tesz a kormány az új plakátjaira
Teljes szolidaritásáról biztosította csütörtökön Angela Merkel német kancellár Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét a migrációval foglalkozó sorosozó-junckerező-migránsozó magyar kormányzati kampánnyal kapcsolatban – írja az MTI. "Teljes mértékben kiállok JeanClaude Juncker mellett, szolidárisak vagyunk, és ezt a Magyarországgal folytatandó tárgyalásainkon is világossá tesszük majd" – mondta újságírók kérdésére válaszolva a német kancellár. Markus Söder, a német szövetségi kormánykoalícióban részt vevő Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke azt mondta: "Bajorország és a CSU mindig is jó kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, de Orbán Viktor kijelentései elfogadhatatlanok". A bajor tartományi kormányfő szerint a magyar miniszterelnök által választott út "sajnos rossz irányba vezet". A héten indult Magyarországon az új bevándorlásellenes plakátkampány az "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!" szlogennel. A plakátokon Jean-Claude Juncker és Soros György, magyar származású amerikai milliárdos arcképe látható. Juncker korábban azzal reagált a kampányra, hogy kijelentette: "a hazugságok ellen nem sokat lehet tenni", és kijelentette, hogya Fidesznek el kell hagynia az Európai Néppártot. Mára ugyanakkor megenyhült, ésjóbarátjának nevezte Orbánt. A sorosozós-migránsozós kampányt a Néppártmaga is elítélte. "Teljes
mértékben kiállok Jean-Claude Juncker mellett, szolidárisak vagyunk, és ezt a Magyarországgal folytatandó tárgyalásainkon is világossá tesszük majd" – mondta újságírók kérdésére válaszolva a német kancellár. Markus Söder, a német szövetségi kormánykoalícióban részt vevő Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke azt mondta: "Bajorország és a CSU mindig is jó kapcsolatokat ápolt Magyarországgal, de Orbán Viktor kijelentései elfogadhatatlanok". A bajor tartományi kormányfő szerint a magyar miniszterelnök által választott út "sajnos rossz irányba vezet". A héten indult Magyarországon az új bevándorlásellenes plakátkampány az "Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel!" szlogennel. A plakátokon Jean-Claude Juncker és Soros György, magyar származású amerikai milliárdos arcképe látható. Juncker korábban azzal reagált a kampányra, hogy kijelentette: "a hazugságok ellen nem sokat lehet tenni", és kijelentette, hogya Fidesznek el kell hagynia az Európai Néppártot. Mára ugyanakkor megenyhült, ésjóbarátjának nevezte Orbánt. A sorosozós-migránsozós kampányt a Néppártmaga is elítélte.
Meghalt egy magyar hegymászó, akit maga alá temetett a lavina a Magas Tátrában Magyar turistacsoportot sodort el péntek délután a Magas Tátrában a lavina - tudta meg aBlikk. ACas.skszlovák portál szerint kétezer méteres magasságban, a Kis-Tarpataki völgyben történt a baleset. Az MTI szlovák hegyimentő-szolgálat (HZS) alapján azt írta, a tragédiát okozó lavinaomlás a Lomnici csúcstól néhány száz méterre lévő Kis Hideg Völgyben következett be a déli órákban, amikor a helyszínen nagyon rossz időjárási körülmények uralkodtak, havazott és erős széllökések voltak. A magyar hegymászók által riasztott hegyi mentők motoros hószánokon, majd gyalogosan tudták megközelíteni a baleset helyszínét. Mire kiérkeztek, a hegymászóknak már sikerült megtalálniuk és kiásniuk a lavina által betemetett társukat, aki ekkor már nem mutatott életjeleket.
Többen meghaltak az olaszországi szélviharban Legalább három ember meghalt szombaton Olaszországban a fákat kicsavaró és falakat ledöntő erős szelek pusztításában, írja az MTI. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint az erős szelek ledöntöttek egy falat a középolaszországi Frosinone településen, aminek következtében két, hetvenes éveiben járó ember vesztette életét. A RaiNews24 olasz közszolgálati hírcsatorna beszámolója szerint egy ember életét vesztette, miután egy fa rádőlt autójára a Róma melletti Guidoniában. Nápoly közelében egy nő és lánya sérült meg, amikor kidőlt egy fa.
Mai időjárás BUDAPEST
-4 / 9 °C Várható csapadék: 0 mm