title

Page 1

68/2019 • 2019. MÁRCIUS 23. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Szárnyal a holland szélsőjobb az utrechti támadás után Az egyik legnagyobb frakcióvá vált a holland felsőházban a Fórum a Demokráciáért radikális párt

A bevándorlásellenességgel berobbant FvD-t az utrechti terrortámadás is erősíthette.

Könnygázzal oszlattak az Egyesült Államok határán Könnygázzal tartott vissza gyerekekkel érkező közép-amerikai illegális bevándorlókat az Egyesült Államok határőrsége –írtaaz AFP. A szemtanúk szerint egyetlen ember jutott át Mexikó felől, ám őt az amerikai oldalon rögtön őrizetbe vették. A csoport egy kötélen próbált átmászni a határmenti Tijuana tengerparti oldalán felállított kerítésen keresztül a túloldalra, San Diego felé. A határőrség ekkor vetette be a könnygázt, amire idén még nem volt példa. Ezen a héten ez volt a harmadik nagyobb határátlépési kísérlet a menedékkérő csoportnál, akik arra hivatkoznak, hogy hazájukban erőszak veszélyének vannak kitéve.

Az űrből is látszott a kínai vegyi üzem robbanása Negyvennégyre emelkedett a Kína keleti részén található Csiangszu tartományban lévő vegyi üzemben történt robbanás halálos áldozatainak a száma, és több mint hatszázan megsérültek – közölte pénteken a kínai sajtó nyomán az MTI. Korábban hat halottról lehetett tudni. Cao Lu-pao, Jencseng város polgármestere reggel sajtótájékoztatón közölte azt is, hogy a műtrágyát és növényvédő szereket előállító üzemben történt baleset sérültjei közül harmincketten kritikus, ötvennyolcan pedig súlyos állapotban vannak.

A párt ezzel jobbról megelőzte Geert Wilders iszlámellenes pártját is, amellyel szövetségre léphet. Mark Rutte kormányfő az eddigi többség híján új koalíciós partnerekre kényszerül az eredmény nyomán erősen jobbra tolódott Hollandiában. Elvesztette felsőházi többségét Mark Rutte jobbközép kormánya Hollandiában a szerdai tartományi parlamenti választásokkal. A négypárti konzervatívliberális-kereszténydemokrata koalíció a 75 fős szenátusban a jelenlegi eredményekalapjáneddigi 38 helyett csak 31 mandátumot szerzett. Ebből Rutte pártja 12 kapott, épp annyit, mint az eddig szenátusi hellyel nem is rendelkező új bevándorlásellenes párt, a Fórum a Demokráciáért (FvD). Végleges adatok március 25-én várhatók. A szenátust nem közvetlenül választják: a mandátumok eloszlása a regionális parlamentekben elért eredményekkel alakul ki. A regionális parlamentek – az adott tartomány lakosságával súlyozva – májusban választják meg a szenátus tagjait. A felsőház szerepe alapvetően formális, de lassíthatja az alsóházban elfogadott törvények életbe léptetését, így a kormánynak ott is gondoskodnia kell a többség megszerzéséről. A semmiből rögtön az élre tört az FvD, amely 86 helyet szerzett a 12 tartományi parlament összesen 570 helyéből. A kormányfői posztot 2010 óta betöltő liberális Rutte vezette Szabadság és Demokrácia Néppártja (VVD) csupán 80 helyet szerzett meg – négy éve még

89-et. Az FvD két tartományi parlamentben a legnagyobb frakciót adja, további négyben azonos számú képviselője van, mint a legnagyobb pártnak. A VVD csak két tartományban előzte meg az új bevándorlásellenes pártot, amely 12 szenátusi helyre számíthat májusban. Az FvD-t vezető Thierry Baudet bevándorlásellenességgel lépett az élre, és nagy lendületet adhatott pártjánakaz utrechti támadás, amely során egy villamoson lövöldöző török származású férfi három embert megölt, ötöt megsebesített. A terrorizmussal vádolt merénylőt nem sokkal később elfogták. Igaz, az utrechti merénylet előtt már látható volt, hogy Baudet pártjával számolni kell, de az FvD kihozta a maximumot a támadásból: más pártok a támadás után felfüggesztették kampányukat, az FvD viszont rákapcsolt, Rutte kormányát azzal vádolta Baudet, hogy nem védi meg az ország határait és „más kultúrájú bevándorlók” tömegét zúdítja Hollandiára. „Azok miatt haltak meg hollandok, akiknek éppen, hogy meg kellett volna védeniük őket” – tette a merényletért közvetlenül felelőssé Rutte kormányát Baudet. 2017-ben, az országos parlamenti választásokkor Rutte még egyértelműen kizárta az együttműködést a radikálisokkal. A liberális kormányfő akkor még Geert Wilders Szabadság Pártjára gondolt, mivel Baudet-ék még alig voltak a térképen, a parlamentben két mandátumot szereztek, bár az is figyelmeztető meglepetés volt.

Hárman akarják ÉszakMacedónia államfői posztját

Összeütközött két busz Ghánában: legalább 60 halott

Három elnökjelölt indulását erősítette meg a macedón választási bizottság, az április 21-én esedékesészakmacedónelnökválasztáson. A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) a NATOtagságért felelős főtárgyalót, Sztevo Pendarovszkit indítja, akit a kormánykoalíció ártjai támogatnak, beleértve a kétmilliós ország ötödét adó albánság képviseletében fellépő DPA-t és Alternativát. Igaz, így is indul albán ellenjelölt: Blerim Reka, az ország brüsszeli nagykövete az ellenzéki albán BESA és a Szövetség az Albánokért (AA) támogatásával.

Összeütközött két autóbusz Ghána középső részén, legalább hatvanan meghaltak - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva az MTI. A baleset a fővárostól mintegy 430 kilométerre történt, az ország középső részén fekvő Kelet-Bono tartományában, Kitampo városában történt. A baleset után 28 embert vittek kórházba, és többen válságos állapotban vannak. A BBC szerint a mentőalakulatok már a helyszínen vannak. A két buszon legalább 50-50 ember utazott. Az egyik busz az ütközés után kigyulladt.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.